Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

A barnázás, és a szigorú fekvés miatt 4. hete itthon vagyok, úgyhogy nem volt választás, muszály volt elmondanunk. Nekem örültek is, meg közdenek, mert nem találnak helyettest.

Felfázásra sok helyen olvastam, hogy a tőzegáfonya nagyon jó, itt is volt egy kismama (Szofi, ha jól emlékszem), aki írt erről a terhesnaplójában. Ő is ezzel küzdött, s a tőzegáfonya helyretette. (talán terhesnapló 3?)

Eszterandris: gratulálok az ikrekhez!

Fürdető:

Unguentum hydrophilicum nonionicum Ph.Hg. Naturland



Nekünk ezt írják fel receptre, s az ekcémámra is ezt írja fel a bőrgyógyász, ha nagyon gáz a helyzet. Ebben nincsen illatanyag, semmi. Sőt mikor tavaly ősszel a fiammal bekerültünk a Heim Pál bőrgyógyászatára ott is ezzel kellett fürdetni, hiába van mindenhol Gabi reklám, meg a H.P. ajánlásával .... Erről ennyit.
manocska20100801
Budapest
 
 


Sziasztok!

Beus1204, köszönöm a tanácsokat, magam is alkalmazom a többségét. Remélem hamarosan minden rendben lesz.
Virgike, ha nem vagy már próbaidős, akkor védelem alatt állsz, nem tehetnek ki. Próbaidő alatt megtehetik, de általában nem szokták.
Manócska, nem jól értelmezted az írásomat. Azt írtam, hogy nekünk két embrióból egy maradt meg, Ő Minimanócska. A tőzegáfonyát megnézem, köszi.

Üdvözlök Mindenkit!


Sziasztok!
Túl vagyunk uh vérvétel.Csodás volt,végig sírtam...minden rendben a babánkal.sajnos apukát nem engedték be.megyünk fizetős 4d re.12.hét 4 nap. 6,3 cm manócska ,fejecskéje 2,2 cm.tarkóredő érték 1,4
teljesen jó minden.megfogta a pici fülét,láttam az újjait a nóziját...egyszerűen csodás.miután kijöttem percekig zokogtam még.totál meghatódtam.


Kép

 
 

@kisgengszter03:
Jaj de jó!!! Gratulálok!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
 
 
 


Sziasztok!


Virgike, én is így vagyok vele, mindennap eszembe jut, fogalmam sincs mit és hogyan mondjak, a főnököm szerintem rettentően ki fog akadni, habár a próbaidőn már egy ideje túl vagyok, szóval talán tényleg nem számít ki mit mond, maximum a stressz miatt.


Nekem a jövőhét már a 12. lesz, szóval szerintem el kellene mondanom, főleg, hogy olyan része is van a munkámnak ami nem feltétlenül kismamának való, szerencsére az utóbbi hetekben ezt a részt sikeresen elkerültem.


Én pénteken megyek fizetős UH-ra/magzati állapotfelmérésre, mert a kórházba 12. heti ultrahangra csak november 10-re adtak időpontot az sztkban.


Kisgengszter örülök, hogy minden rendben, biztos nagyon jó élmény volt. :)


Misa
Lilypie Pregnancy tickers
misa
Szombathely
 
 


Munka: sajnos az én helyzetem ennél bonyolultabb. Nincs próbaidőm, de...na mindegy, sajnos itt nem merem leírni.

Csajok, én úgy járnék már kismamaruhákban! Megőrülök, hogy minden nyom, szorít, kényelmetlen, és idétlenül áll rajtam, mert úgy tűnik, hogy csak híztam! Csini kismamarucikban akarok járni! :) :) :)

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
 
 
 


Sziasztok,

én is májusra várom a babámat, ha nem bánjátok csatlakoznék :)


Lilypie Maternity tickers
vadszilva
Budapest
 
 


Vadszilva, üdv. itt! :)

Kisgengszter, szuper , hogy minden rendben! :)

Misa, mit dolgozol?

Tegnap voltam védőnőnél, dokinál is. Csinált UH -t is, olyan jó volt látni babucit!!! Mozgatta a karját, egyébként viszonylag nyugiban volt. :) CRL 61 mm. Hétfőn genetikai uh, remélem, minden rendben lesz!

Virgike és akinek nincs vonalzója, nem írnátok a hsz végén mindig oda, milyen idősek is vagytok? Jó lenne, könnyebben tudnánk követni, ki hol tart. :)

Szép napot mindenkinek!

Lilypie First Birthday tickers
 
 


Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers


 


Lilypie Pregnancy tickers


Misa
Lilypie Pregnancy tickers
misa
Szombathely
 
 


Sziasztok!


Gerika:


Gyárban dolgozok, mérnökasszisztensként, félig az irodában félig a termelésben ahol viszont óriási zaj, vegyszerek, lakk, festék stb van, úgyhogy oda a továbbiakban nem vagyok hajlandó betenni a lábam, az irodai része még egész jó csak elég stresszes az is.


Alig várom már az ultrahangot


Nektek nem zsibbad a kezetek? Nekem a napokban elég sokszor, kicsit már zavaró.


Virgike, én már elkezdtem kismama nadrágot hordani, mert kényelmetlen az összes farmerom. Nagyon kényelmes, habár ez meg még egy picit nagy, főleg a pocak része. De zseniális, szeretem nagyon, és nem is volt drága.


Szép estét mindenkinek :)


Misa
Lilypie Pregnancy tickers
misa
Szombathely
 
 


Egy kérdés a vonalzósoknak: Hogyan lehet állandósítani a vonalzót?

Misa
Lilypie Pregnancy tickers
misa
Szombathely
 
 


Sziasztok! Remélem nem gond, ha én is csatlakozom, ha minden igaz a kis trónörökös jövő májusra várható, és mivel ez az első babánk, jó lenne egy ilyen fórumban részt venni. Most vagyok (vagyis Pötyesz) 11 hetes, 6 napos. Jövő hét pénteken lesz a Down szűrés....most is voltam, de sajnos elszámolták pár nappal, így 0,2 cm múlott, hogy nem tudták megmérni, de legalább láthattam az UH-n, tündércuki volt. A doki azt mondta, semmi brutál rendellenességet nem lát, és az alapalkatrészei is megvoltak :) (kezek, lábak)
zooey85
Budapest III. kerület
 
 


Megjött a véreredmény.kis vérszegénység.ez nem is lenne baj.hanem toxoplozmozis van.most elküldték miskolcra hogy régi fertőzés vagy mostani. :cry: pedig 18 éves korom óta nincs macska

Kép


@kisgengszter03: nem lesz semmi baj!!!

Majd igyekszem vonalzót szerkeszteni, csak telóról nem megy. :(

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
 
 
 


Kisgengszter, biztos régi fertőzés, nyugi! Ha 18 éves korodig volt macska a közeledben, jó eséllyel elkaptad már. Most hány éves vagy? Kíváncsi lennék, hány éves fertőzést tudnak kimutatni. Én is voltam már toxoplazmás, a második terhességemnél mutatták ki, az elsőnél még nem volt. 2 év korkülönbség van köztük, de emlékeztem is, hogy egyszer megfogtam egy beteg macskát. Ennyi elég is volt a fertőződésre.

Zooey, szia! :)

Lilypie First Birthday tickers
 
 


Gerika : 30 vagyok :)


Kép


sziasztok,
ha volt cicad akkor egeszen biztos regi fertozes!

En holnap toltom be a 10. hetemet szoval a mi picurunk meg tenyleg nagyon pici, majus 23 a kiirt datum. Vonalzom meg nincs, kicsit nehezen kezelem ezt a feluletet :)

Lilypie Maternity tickers
vadszilva
Budapest
 
 


Sziasztok!

Rózsaszínű folyásom van, szerintetek mit tegyek? Elvileg 4 napos ünnep van, orvos nincs, csak ügyelet a kórházban. Hétfőn megyek genetikai ultrahangra. Az elmúlt 11 héten utrogestant használtam, már 3 hete leszoktató adagot használok, és holnap este lesz az utolsó. Ettől is lehet? Menjek el az ügyeletre?


Szerintem menj.az a biztos!remék nincs baj...

<a href="http://picibaba.hu" target="_blank" title="Picibaba.hu - Minden, ami a terhességről, picibabáról és a kisgyerekről szól."><img src="http://vonalzo.picibaba.hu/18841.jpg" alt="picibaba.hu vonalzó" align="top" /></a>


Kép


hogy illesszem be a vonalzóm??

Kép


sikerült


Kép


@eszterandris:


Szia!
Szerintem menj orvoshoz, vagy ha van saját dokid, s telefonon elérhető, akkor hívd fel, kívánom, hogy minden rendben legyen!
manocska20100801
Budapest
 
 


@eszterandris:


voltál dokinál? Mit mondott?

Lilypie Maternity tickers
vadszilva
Budapest
 
 


Sziasztok! Most voltunk dokinál meghalt a babám :( hétfőn műtenek :(
manocska20100801
Budapest
 
 


Manócska, jaj, ez borzasztó! Nagyon sajnálom! Mi történt? Eszterandrisért aggódunk, és te hozol rossz híreket...Sok erőt, kitartást neked!!! :(((

Eszterandris, jelentkezz, ha tudsz, légyszíves! Aggódunk érted!

Misa, te uh-n voltál pénteken, mi újság veletek?


Lilypie First Birthday tickers
 
 


Elkezdtem barnázni s piros vér is volt a wc papíron. A dokim be küldött uhra s ott láttuk hogy nincs mit tenni :( hétfőn ismétlő uh s utána műtét. Állítólag 2 uh kell hozzá :(
manocska20100801
Budapest
 
 


:(((

Lilypie First Birthday tickers
 
 


manocska, annyira sajnálom... nem is tudok mit írni. Én is ettől rettegek, nem merem beleélni magam...

szösz

Kép


Manocska úgy sajnálom :(

Misa
Lilypie Pregnancy tickers
misa
Szombathely
 
 


Gerika: igen, megvolt az uh pénteken, apuka is bejöhetett, képet is kaptunk. A baba jól van.


Mondjuk nevetségesnek tartom, hogy ahhoz, hogy egy kis kedvességet is kapjon az ember, és tényleg foglalkozzanak vele, fizetni kell, de azt gondolom 8ezer ft-t simán megért, hogy tudom minden rendben odabent. Eléggé aggódós vagyok én is.


Ezt a hét számolósdit nem igazán értem, ahány helyre megyek anny féle időpont van.


Dátum szerint 12 hetesnek kellene lennem, amit persze megzavar h a gyógyszer abbahagyása (január) óta 45 napos ciklusaim voltak. Az sztk-ban 1 héttel kevesebbet számolnak. Most a szonográfus csaj azt mondta méret alapján 10 hét öt napos a baba. De ez most a baba vagy a terhesség kora?? + Azért is mentem el ide is , mert a 12. heti UHra a kórházban csak nov 10-re kaptam időpontot. Nincs ez túl későn?


Az új időpontunk : május 17 párom szülinapja.


 


Eszterandris hogy vagy??


Misa
Lilypie Pregnancy tickers
misa
Szombathely
 
 


Drága Manócska!

Tiszta szívemből meletted állok!Nagyon sajnálom ami történt!Kívánom neked/nektek hogy gyógyuljon meg a lelketek ebből a nagy fájdalomból.És ha bele vágok újra legyen minden rendben!Nagyon vigyázz magadra!

Fel a fejjel


Kép


Manócska, nagyon sajnálom! :(


Sziasztok!
Köszönöm Nektek, hogy érdeklődtök az állapotomról.
Voltam orvosnál, és kiderült mi történt. Az embrio transzfernél két embriót kaptunk vissza, de csak egyikük tapadt meg, és indult fejlődésnek. A másik -életképtelen- embrió löködőtt ki pénteken, és még ma is volt rózsaszín folyásom, meg enyhe fájdalmam.  Szigorúan feküdnöm kell hétfőig, fél kilónál többet nem emelhetek, és ismét Utrogestant használok. Hétfőn megyünk genetikai ultrahangra, akkor ismét megnéz a doki, és ha kell, elmondja a további teendőket. Be akart fektetni, de szerencsére elfogadta, hogy itthon is tudok pihenni. A férjem mindenben segít, teljesen ellát, valóban fekszem egész nap. Bízom benne, hogy minden rendben lesz most már.
Üdvözlök Mindenkit!


Manocska, rettenetesen sajnalom :( Nem is tudok mast irni, nem talalom a megfelelo szavakat :(
Eszterandris, gondolom teged is megvisel ami tortent :( de egy egeszeges baba sokkal tobbet er mint 2 ha esetleg nem tudtad volna oket kihordani, azt olvastam nagyon gyakori ikreknel, hogy vegul csak egy babo marad. Fel a fejjel Nektek is es pihenj sokat!

Lilypie Maternity tickers
vadszilva
Budapest
 
 


Eszterandris, azt hiszem felreertettem nem olvastam az elejere vissza csak mosg olvasgattam, hogy nem ikreket vartal csak 2 embriot kaptatok vissza, ne haragudj!

Lilypie Maternity tickers
vadszilva
Budapest
 
 


Manocska, nagyon sajnalom ami tortent;
neela
Anglia
 
 


Manocska, nagyon-nagyon sajnálom a Veled történteket!


Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
 


Sziasztok!

Voltam genetikai uh-n. Úgy néz ki, minden rendben. Végre nem csak láttam, hanem hallottam is egy rövid időre a szívhangot.  :) Nucha 2,2 mm.

Lilypie First Birthday tickers
 
 


@gerika:


Szuper, ez nagyon jó hír. Csináltak kombinált tesztet is, mármint volt vérvételed is?

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
 


Csak ultrahang volt. Viszont a korom miatt (40 év) mennem kell genetikára. Lehet, hogy majd ott javasolják, nem tudom, nekem eddig senki sem mondott semmit. Amúgy sem tudom, hogy el tudnám -e vetetni, ha baj lenne. De bízom benne, hogy minden rendben. Most olvastam utána a nuchának is, ott láttam, hogy nézik ilyenkor az orrcsont meglétét, mert ha hiányzik, az is utalhat Down kórra. De azt is látta a doki, le is mérte. Rendben van. Nem izgulok. Egyedül csak az aggaszt picit, hogy a méhlepény mélyen fekszik, ezt majd kontrollálják, de erről sem mondtak semmmit. Gondolom nem vészes.

Lilypie First Birthday tickers
 
 


@gerika:


Gondolom orvosfüggő is, hogy ki mit javasol, engem már az elsővel is küldött a doki, pedig akkor épp betöltöttem a 30-at. Aztán a tarkóredő 2,6 lett, így már a genetikus szakorvos, aki az ultrahangot végezte is tanácsolta a kombinált teszt elvégzését, vagyis a kiegészítő vérvételt. Igen, az orrcsonotot szokták még nézni, mérni nem mindig, ált. csak annyit írnak a leletre, hogy látható.

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
 


Sziasztok!
Ma voltam genetikai ultrahangon, amit végül nem csináltak meg, mert túl pici a babánk. :( Jövő héten hétfőn megyünk vissza, azt mondták, akkor már lehet mérni. Viszont nem mentünk hiába, nagyon rendes volt az orvos, mert alaposan megnézte a babánkat a hétvégi izgalmak után, és azt mondta, minden a legnagyobb rendben van vele. :) Megnézte, a méhlepény jó helyen van, és 42,6 mm-es a pici, ami 11. hétnek felel meg. Bízom benne, hogy egy hét múlva fellélegezhetünk végre.
Üdvözlök Mindenkit!


Én eleve 13+3-ra kaptam genetikaira időpontot a 8 hetes méret alapján, 4 nappal kisebb.
Eszterandris, tuti minden rendben lesz.

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
 


Misa, az orvosok mindig a terhesség korát számítják, nem konkrétan a baba korát. A korrekció csak azért van, hogy közelítsenek a fogantatás időpontjához, de abba is beleszámolják a menzesz idejét. Örülök, hogy minden rendben a babáva ! :)

Eszterandris, gyorsan eltelik ez a hét! :) A lényeg, hogy a babával minden rendben. Pihenj sokat! :)

Moroccoja, az első babád egyébként egészséges lett végül is, ugye? 2,6 mm nem vészes érték. De ha Ti így nyugodtabbak voltatok, akkor mindenképp megérte a vérvétel. Crl alapján 13+4 naposnak hozták ki a babámat, de tudom, hogy nem lehet annyi. Mindegy. Lehet, hogy a babák sem teljesen egyformán fejlődnek. Ezek csak most fontosak, később semmi jelentősége nem lesz.

Manócska, gondolok rád, remélem, azért írsz még ide időnként, Te itt már tiszteletbeli tag vagy! Remélem a körülményekhez képest jól vagy!

Szép napot mindenkinek!

Lilypie First Birthday tickers
 
 


Sziasztok!

Manócska: annyira sajnálom, nem is tudok mit írni! :( Nagyon sok erőt küldök!

Eszterandris: tuti minden rendben lesz, és csak csóválni fogod a fejed, hogy már mennyit viccelődik Veletek ez a kis Bogyó. :)

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
 
 
 


@virgike:


Sikerültek a vonalzóim! Hű de büszke vagyok. :)

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
 
 
 


Sziasztok!megyek újra vérvételre.megint megnézik a toxoplozmát..lehet egész terhesség alatt antibiotikumot kell szedni hogy ne legyen beteg a baba :-( valaki járt már így?

Kép


@kisgengszter03:
Én nem tudok ebben segíteni, viszont megy a drukk! Mikor mész?

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
 
 
 


Köszönöm érdeklődéseket felőletek!
Fizikailag jól vagyok, érzelmileg egy baromira labilis hullámvasúton ülök. Alvás az nem igazán megy. Kaptam 2 féle úton is ugyanarra a gyászfeldolgozó csoportra információt, úgyhogy szerintem azt elkezdem.
Most próbálom a belső egyensúlty újra állítani, rengeteg vitamint eszek.
Az életet is próbálom pozitívan nézni, sok erőt ad  a két kis gézengúz, ahogy kedvesen bújnak az emberhez. A hét elején az átlagosnál Ők is sokkal feszültebbek, hisztisebbek voltak, nem volt egyszerű, én meg a poklok poklának legmélyebb bugyrait jártam végig. Tudom, hogy lesznek nagyon nehéz időszakok, de Én most arra készülök, hogy dolgozom, dolgozom, dolgozom, hogy a gondolataimat lekössem. Ha túl fanatikus leszek remélem azért majd rámszól valaki :)
Nektek jó babavárást, időnként benézek rátok, de nem hiszem, hogy nagyon fogok írni. Nem szeretnék negatív energiákat másokra átragasztani!
Annyira jó volt olvasni, hogy minden rendben az ultrahangokon :), a babák pedig nem egyformák, mint mi emberek sem vagyunk azok ;)
Sziasztok!
manocska20100801
Budapest
 
 


Sziasztok! Manócska, Kitartást és sok erőt kívánok! Remélem mielőbb sikerül feldolgozni ezt a veszteséget! Egy idő után meg reméljük, újra jó hírekkel tudsz majd jelentkezni! Fel a fejjel!!!
Kisgengszter, drukk, hogy minden rendben legyen! Ha meg muszáj az antibiotikum, akkor muszáj, ne görcsölj rajta, a lényeg, hogy babó egészséges legyen! Mikor tudsz meg többet, biztosat? Lehet, hogy mégis új a fertőzésed?
Virgike, szépek a vonalzók! :)
Láttátok, hogy indított valaki egy májusi zárt topikot? Vajon valakik külön topikot szeretnének maguknak? Ti mit gondoltok erről?

Lilypie First Birthday tickers
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: