Új privát üzeneted érkezett!

wetser2004: igen, tudom, hogy nem a duplázódást kell nézni, hanem azt, hogy alapvetően magas -e (akörül van -e, mint amennyi a hcg táblázat normális értékei közé esik az adott napon), illetve kell nézni még egyet holnap, hogy egyáltalán nő -e még.Nekem a következő UH szerdán lesz szerintem, már ha a tegnapi hCG eredményem jó (ezt ma tudom meg)


én most elolvastam legalább 100 topicot/hozzászólást/cikket/történetet: az 5-6-7.hétben NAGYON SOK nőnél volt ugyanez, hogy csak petezsák és embrió nincs. Volt akinél azért, mert "elszámolták" és fiatalabb terhesség volt (ez nálam nem lehetséges), volt akinél az UH gép nem volt jó, elment másik helyre és ott már látták (szerintem ez sem vonatkozik rám) és végül volt, akinél szimplán pici volt, vagy úgy "feküdt", hogy nem lehetett látni, aztán 2 hét múlva szíverés meg minden rendben.
egy gyors statisztikát felállítva azt mondanám, hogy az 5-6-7.hét környékén ezen esetekből 70%-ban lett sikeres terhesség, a  7-8.hét körül (ha még nem volt látható embrio) akkor kb. a 40%-a "került elő később" és lett terhesség (bár itt már többnyire elszámolásokról és kéősi peteérésekről volt szó)

az a vicc, hogy olyan hányinger és émelygés van rajtam... de nem tudom, hogy a baba miatt, vagy stressz miatt, amitől remegek konkrétan.


Lilypie Pregnancy tickers
nemethlaura
Budapest I. kerület
 
 


Sziasztok!

Laura, remélem a babáink ismerik a statisztikát és előbújnak :) Teljesen átérzem a helyzeted, én sem tudom, hogy a parától émelygek és szédülök vagy terhességi tünet... A mellem érzem és ma ellőttem egy digitális tesztet, még mindig 3+-ost mutat, legalább nem kezdett csökkeni, de ennek azért olyan túl nagy diagnosztikus jelentőséget nem tulajdonítok... A hőm is fennt van, de ez meg lehet simán az utrogestántól is. Mi lett a hcg vérvétel eredménye? Nagyon drukkolok!
 


Ha a hő fent van az jó! (legalábbis hcg csökkenés valószínűleg nincs) de ezt a + teszt is igazolja abszolut :)
én is most mértem egyet és 36,8 lett (a terhesség előtt 35,5 körül volt mindig). Megkaptam a hcg eredményt (a normáls érték az ovu utáni 27.napon, amikor nálam nézték 1050-65500 között van) nekem 32000 lett, tehát szinte tökéletes. Mondta az orvos, hogy ez a hcg szint és a petezsák méretem együtt pont a határon van, hogy még nem lehet semmi konkrétat mondani. Kérdés a holnapi vérvételen magasabb lesz -e... ha igen, akkor délután UH megint.. és remélem akkor már előbújik (ha minden igaz akkor egy másik UHgéppel néz majd meg, több gép-többet lát alapon reménykedem most nagyon)    


Lilypie Pregnancy tickers
nemethlaura
Budapest I. kerület
 
 

 
 

Veled izgulunk nemethlaura! És nagyon szorítunk :D
 


Sziasztok!

Laura a hcg szint nagyon jó jel!!! Nagyon drukkolok! Csigalassúsággal tellnek a percek-órák napok.. Te holnap délután már többet tudsz, biztos jó hírt kapsz!!!
 


Sziasztok,

Újként csatlakozom hozzátok :) Mindenkinek nagy gratula a picikékhez :) :) :)
Elmesélem röviden az én sztorimat: 2 éve PCO-s vagyok, sport, diéta, metformin kezelést kaptam. (ja, 25 leszek)
A párommal másfél éve vagyunk együtt, és aggódtunk hogy ha majd eljon az ideje a babagyártásnal nem sikerül és kész tortúra lesz. Össze-vissza menstruáltam, 42 nap, 28 nap, 36 nap. Utoljára aug 27-én jött meg, ezért szombaton azzal a gondolattal keltem fel, h két hete késik, csinálok egy tesztet.. erős pozi lett. tünetem nulla, a melleim fájtak, de ennyi. Hétfőn futottam a dokihoz, aki megállapította hogy kb 5-6 hetes lehetek. centrális 17 mm-es petezsák, benne szikhólyag és már pittyegett a kis szíve  csak annyit írt. a leletemre h korai bradicardia látható. Adott Utrogestant (pontosabban kértem) mert kétszer rózsaszín foltocska volt a papíron. 2*1-et szedek, reggel este. Szegény pocaklakóm kapott mindent amíg nem tudtunk róla, bútorokat pakoltam egyedül, négyszer repültem (munka miatt), nem szedtem vitamint és vas hiányom is van, szex az volt majdnem minden nap, úgyhogy úgy tűnik nagyon ragaszkodik hozzánk a kis bogyóka 
Minden órában valami új dolgot fedezek fel ami miatt aggódom, most épp azt hogy nincsenek terhességi tüneteim, a mellem sem fáj, nem émelygek, nem eszek sem többet, semmi, szóval remélem minden ok :(
ClearBlue tesztet csináltam vasárnap, ami már 5+ hetet jelzett, ebből remélem h ok a HCG. 
Ja igen, és veszélyeztetett terhes vagyok, nem dolgozhatok, otthon kell lennem. A háziorvosom nagyon rám ijesztett, a nőgyógyász meg megnyugtatott hogy innen normál terhesség várható, ha egyszer már valahogy sikerült teherbe esni. szóval nem értem.. hát ennyi a sztorim, mindenkinek nyugodt perceket kívánok és sok szívdobogást a közelgő UH-n :) :)
agitth
Budapest XIV. kerület
 
 


Agitth, üdv itt! Elég kalandosan kezdődött a várandósságod  , de a lényeg, hogy minden rendben :)

 
 


Sziasztok.szeretnék én is csatlakozni.7.hétben járok,1 hét múlva megyek dokihoz. Kalkulator szerint június 3.rá várom. Férjem első perctől tudja,nem vagyok jó titkolózo. Eddig alhasi görcs,szikra,mensi érzés volt,meg mostanában éjszaka 4 körül felebredek és már nem tudok visszaaludni.sokat járok pisilni,hirtelen ehsegroham jön rám és mindenfélét összeennek.első babát várom,és 6.hónapra sikerült. 32 éves vagyok.


Lilypie Pregnancy tickers


Gratulálok kicsicsillag, légy üdvözölve! :)
 


Agitth, Kicsicsillag469: Gratulálok mindkettőtöknek és üdv a csoportban :)

Nemethlaura, Wester2004: Szorítok nektek, tuti minden rendben lesz, probáljatok picit megnyugodni, bár elhiszem hogy nem könnyű. A picinkók csak játszanak egy picit a jövendőbeli mamijuk idegeivel :) 

Nálam minél közelebb a péntek annál messzebbnek tűnik, nagyon izgulok, hogy minden rendben legyen :)
Az utolsó mensi első napjátol számítva pénteken leszek pont 7 hetes :)
A picit mikor nézik, miszerint nézik hogy hány hetes? a fogantatástol, vagy utolso mensi elso napjátol? mert ebbe picit belegabalyodtam. Szoval ha pénteken megyek a pici 5 hetesnek számit, nem? ilyenkor már van szívhang? :) 

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


Sziasztok!

Zsuci igen nálunk is elég zsúfolt lesz remélem a június.

Agitth és Kiscsillag üdvözöllek én is titeket itt a csoportban, gratulálok és boldog babavárást kívánok.

Nemethlaura és Wester2004 a második babánknál velünk is ez volt, hogy nem volt még szívhang az 5. héten. A doki jól meg is "nyugtatott" ,hogy ezek az értékek jók, de vagy az elején vagyunk a dolgoknak vagy a végén. :( Két hét múlvára rendelt vissza és akkor már minden rendben volt. De elég volt kivárni én már addigra el is sirattam a picit magamban. Bízok benne, hogy nálatok is minden rendben lesz.

Devilstimi az utolsó menzesz első napjától számolják, így már 7 hetes lesz a picurkád pénteken, ugye? Ilyenkor már nagy valószínűség szerint kell,hogy legyen szívhang. Minden jót kívánok neked is.

puszi

 
 
 


Jó reggelt!

kicsicsillag469, üdv neked is!

devilstimi, úgy irigyellek, hogy már pénteken mehetsz aprónépet kukkolni :)

Laura, nagyon drukkolok, gyere majd a jó hírekkel!!



És most bocsánat mindenkitől, de OFF:

FÜLES33, ha olvasol itt, nem tudok neked válaszolni...  a babanet szerint nem engedélyezted privát üzik fogadását 

ON
 
 


Jaj csajok, az utolsó napokban gyengültek a tünetek,meg minden és rendesen hiányoznak :) nem hagyott nyugodni a tudat es vettem gyorsan egy tesztet, hogy megint elöntsön az a bizonyos boldog érzés. Ilyen rózsaszín csík még biza nem volt ;) azóta meg vigyorgok megint mindenre mint a sült tök :D

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 



Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


Nagyon szép erős, devilstimi! :)
Ugye pénteken mész dokihoz (úgy emlékszem)?
Nagyon várjuk a beszámolót
 


Sziasztok. én se nagyon tudom már kivárni a 20-át. de szép tesztek ezek devilstimi.
nekem az elmúlt pár napban alig volt tünet, az idegességen és a fáradtságon kívül. aludni persze nehezen tudok, nappal meg majd összeesek. viszont ma reggel olyan iszonyatosan elkezdtem görcsölni, de mindenem, a hugyhólyagom, végbelem (bocsi), h majd megpusztultam. legszivesebben hazamennék és feküdnék egész nap nekem nagyon rossz a kedvem. van valaki igy?

Lilypie Pregnancy tickers


jah, a mellfájdalom az örök

Lilypie Pregnancy tickers


köszönöm szépen a drukkokat!! remélem a legjobbakat.. :) most ismét bizakodó vagyok, de ez óránként változik (talán hormonális dolgok miatt...)


a tünetek csökkenése szerintem normális, legalábbis nekem az utóbbi napokban alig volt tünetem, a hCG-m mégis az egekben volt/van.. szerintem csak kezdi "megszokni" a szervezetünk, mégse legyen 9hónapnyi szenvedés az egész..:)
- ja és pár nappal a vérvétel előtt (ugyanilyen ijedtségből) csináltam tesztet és halványan lett csak pozitiv... persze besz--tam nagyon, de aztán 32ezres lett a vérvételi hCG..:) úgyhogy a pozi teszt abszolút biztató :))


Lilypie Pregnancy tickers
nemethlaura
Budapest I. kerület
 
 


Kisbogika: igen pénteken :) már alig birom kivárni :) a beszámolo nem marad el :) remelem minden rendben lesz ;)

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


Kicsicsillag, éjjel többször felébredek én is (általában pisilés miatt), nappal meg állandóan ásítozok.
Nekem ezen kívül feszül a hasam alul, puffadok, néha érzem a derekamat, meg hát a cickóim le akarnak szakadni a helyükről (folyamatosan nőnek és egyre érzékenyebbek) :D
20-a? az már mindjárt itt van, nekem onnan is még további 1 hét várakozás
 


Sziasztok! Sok szeretettel üdvözlöm én is az új kismamikat, nem semmi, milyen sokan összejöttünk : ) Remélem mindenkinél minden rendben lesz, vigyázzatok magatokra és aggódjatok picit kevesebbet : ) nem könnyű tudom, én is túlparázom a dolgokat .. igyekszem leállítani magam és reálisan gondolkodni, nem 6x elképzelni, h mit csinálhatok éppen jól vagy rosszul.
mi holnap megyünk az újdönsült kispapával az első ultrahangra, el sem hiszem, h ez a nap is eljön .. én elvileg ma kezdtem meg a 7. hetet, ha a menstruációs cécótól számolunk. szóval holnap 6 hét 2 naposan fekszünk az uh alá. annyira nagyon bízom benne, h minden rendben lesz!!!!! én kevesebbet görcsölök pociügyileg manapság, viszont múlt hét vége óta engem is utolért a hányinger és émelygés .. az éjszaka közepén is arra ébredek, h elhányom magam. szerencsére eddig még nem történt meg (nagyon nehezen tudok hányni) és most még valami hasmenéses vírust is bekaptam ......... szóval a hányingeres téma miatt elkezdtem szedni magnéziumot és b6 vitamint, pedig én egyáltalán nem vagyok a bogyók híve. ezenkívül omega3-at és femibion 800-at. biztosan nem ártana még plusz Dvitamin meg mittudomén, de mivel én nem szoktam szedni semmit, most ez a 3-féle tabi is sok így egyszerre : ) ha másra nem, placebonak biztosan jók.

Lilypie Pregnancy tickers
 


kicsicsillag: nem vagy egyedül, én sem vagyok a topon, egész nap csak pihennék, olyan vagyok szinte állandóan, mint akit agyonütöttek .. kitartás!!!!

Lilypie Pregnancy tickers
 


Laura, mi a helyzet 
 
 


sziasztok!

Én is csatlakozom Zsuci kérdéséhez: Laura, mi a helyzet??? 
Nálam hol jönnek, ho mennek a tünetek, furcsa, mert délelőtt szinte semmi, délután szerencsére jön egy kis émelygés és mellfeszülés. Remélem a holnapi ultrahangon többet tudok,meglátom a Kis Csöppöt,  2-re megyek, már alig bírom kivárni...Devilstimi, igen, bvárhatóan már látsz szívhangot a vizsgálaton, Neked is drukkolunk!
 


Sziasztok!

Most csak magunkról pár szó...voltunk orvosnál, és van egy 4mm-es ÉLŐ embriónk :lol: Viszont "visszaminősítettek" minket 6hetesnek..de volt pulzálás, szóval minden rendben! :-D Jövő héten kell megint mennem, ha akkor is lesz szívhang, akkor kapok beutalót az első laborvizsgatokra és mehetek a védőnénihez a kiskönyvemért. :lol: Örülök, hogy minden rendben volt, de most estére nagyon brutál módon elkezdett szúrni a hasam alul... :-( Vettem be Béres magnéziumot, de csak rosszabb lett....szerintetek vehetek be többet? Remélem nem a vizsgálattól van és nem lesz baj... :-(

Holnap jövök bővebben és visszaolvasok mindenkit! :-)
 
 


Szcso: jaj de jó neked :) én holnap megyek dokihoz, de már tűkön ülök :) remélem minden rendben lesz.

Tényleg laura mizujs veled? Remélem minden rendben van veletek :)

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


wester: Biztosan nektek is később fogant, mint amire te gondoltál!Most lehetsz kb. az orvosnál, remélem csupa jó hírekkel jössz majd!!


kisbogika: Nekem hüvelyi uh-t csináltak eddig mind a kétszer.


zsely: Gratulálok a jó uh eredményhez!Minden rendben lesz most már!


laura: Drukkolok Neked nagyon, hogy minden rendben legyen!! Én sajnos nem értek ezekhez a HCG dolgokhoz, de azt tudom, hogy ha magas, akkor az nagyon jó!


agitth: Üdv közöttünk és gratula a babóhoz! Nem egyszerű a történetetek, de nyugtasson meg, hogy ez a pici nagyon akar titeket és azért kapaszkodik ilyen erősen! Az előzmények miatt lettél veszélyeztetett?


kiscsillag: Téged is üdvözöllek és nektek is nagy gratula!


devilstimi: Utolsó mensi első napjától nézik, de mensi alapján 7+1 lennék ma… de tegnap az uh-n mondta a doki, hogy biztosan nem lehetek annyi, még csak kb. 6 hetes… Remélem ez nem lesz probléma… Mennek a drukkok holnapra!! ++++++++ Lesz szívhang már valószínűleg!


porcukker: Na mi volt ma?? Már kíváncsian várom, hogy gyere a jó hírekkel!

 
 


Minimanostar: Mi újság? Nagyon el vagy tűnve...Remélem minden rendben veletek!!
 
 


Szcso irigyellek :) Te már látattad :D
Devilstimi holnap mielőbb írjál majd! :)
 


Sziasztok!

szcso, örülök, hogy minden rendben :) meg kicsit irigykedem, hogy már láttad a babót :)

porcukker, remélem nálatok is minden OK!

laura,  

Én lassan felveszem a terhestünetek közé a masszív hányingert... Ami, figyelembe véve, hogy még csak 4+0-nál járok, elég korai...  nem rémlik, hogy a lányokkal ilyen hamar/ilyen durva lett volna. 
 
 


Zsuci a korai és erős tünetek is jelezhetnek több babát
 


@kisbogika:


ne fesd az ördögöt a falra  cserélhetnénk le a lakást, kocsit, mindent, höjj 
ikresedjenek a fiatalok, na meg Caroline  szerintem ő is érkezik ide hamarosan 
 
 


Sziasztok.én ma továbbra is hulla fáradt vagyok. A kezemet alig bírom megemelni.dekkolnekncentralt is vagyok.el sem tudom képzelni h meg 5 hétig ennyire k.o. legyek.olyan fura h ez az egesz olyan fura.olyan bizonytalan...felfoghatatlan..

Lilypie Pregnancy tickers


Jajj elfelejtettem...Szent Imrés kismamik, december/januárban fog szülni ott az egyik barátnőm, úgyhogy majd utána tudok róla Nektek tapasztalatokat írni, ha kíváncsiak lesztek! Annyit tudok már most, hogy ott divat csecsemőst is fogadni, mert állítólag akkor sokkal jobban odafigyelnek a babára... Hát nem tudom nekem mondjuk ez elég fura, de ezen kívül eddig még csak jókat mesélt róla. Bár neki lesz fogadott orvosa,szülésznője és csecsemőse is.

Illetve a Sote I. (Baross u.)-ról is tudok elég sok mindent, ott szült másik barátnőm 1 hónapja. Fog még rajtam kívül más is ott szülni?

Zsuci: Jó lenne egy ikerpár a csoportba. De amúgy nem kívánok senkinek többet ilyet, mert poénból minden ismerősnek ezt kívántam, hát most annyi oldalról kapjuk vissza, hogy nem csodálkoznék, ha belém beszélnék az ikreket. De tegnap 1 baba volt csak.

Kicsicsillag: Sajnálom, hogy nem vagy valami jól. Én ha itthon vagyok, fekszek, ilyesmi, akkor semmi bajom, de ha kicsit sétálok, akkor egyből elkezd szúrni meg keményedni a hasam..
 
 


Nálam is igy van, hogy ha dolgozom, habár ülő munkát végzek egy kórházban, akkor pár óra múlva elég sokat fáj a hasam, meg nagyon fáradt leszek és dekoncentrált. valószínűleg én is a szent imrében fogok szülni, habár előszőr az első UH-n legyek túl, hogy tudjam minden okés odabent.én sztk-ba járok, sajnos közalkalmozotti fizetésből nem engedhetem meg h magánorvost finanszírozzak. ki meddig akar dolgozni, hány hónapos koráig? én igazából a december végét tűztem ki, de legszívesebben már holnap nem jönnék, mert van 1-2 elég undorító ember itt az osztályon akik folyamatosan szívóznak...

Lilypie Pregnancy tickers


Sziasztok!

Gratulálok minden új csatlakozònak.

Szcso: De jò, hogy már látad a babòt. Na ìgy elég esélyes lett, hogy 06.06-án is születhet a pici.:)

Devilstimi: Drukk a mai Uh- hoz.Hány òrára mész?

Hétfőn 17 òrára megyek a dokihoz. Remélem minden rendben lesz. Elég kevés tünetem van. A cici fájás hol erősebb,hol gyengébb. Néha hányingerem van és ennyi. Furcsa,mert Dominiknál ugye ilyenkor már jò egy hete hánytam és sokkal jobban voltam álomkòros. Szòval elkezdtem aggòdni, hogy vajon minden rendben van-e.



minimanostar
Szekszárd
 
 


Minimanostar várjuk a hétfői beszámolót

Lilypie Pregnancy tickers
 


Jó reggelt!

minimanostartudod, ahány terhesség, annyiféle. Most nekem is más egy kicsit, mint az előzőek voltak. Szóval ne aggódj :)

kicsicsillagismerős ez az érzés, és szerintem a terhességen kívül az időjárás is vastagon benne van... Amikor ilyen szürke, nyákos-taknyos minden, nekem még élni sincs kedvem 

szcsoén nem bánom, legyen iker is a csoportban - de ne nálam  Nincs amúgy iker a családunkban egyik oldalon sem és spontán terhesség, ezek az ikresedés ellen szólnak - a korom viszont mellette  Hát, ez még egy darabig titok marad!
2016.06.06. - jópofa születési dátum lenne :)

Imre és csecsemős nővérek: tapasztalataim szerint az Imrében a csecsemősök korrektek, de nem túl kedvesek vagy közlékenyek. Szívesen segítenek, elmondják, megmutatják, ha odamész és kéred (persze néha "anyukaaaa, hát ezt sem tudja" nézéssel és hanghordozással, de ezt nem kell zokon venni), de maguktól nem fognak körbeugrálni senkit... A te gyereked neked a legszebb-legfontosabb-legértékesebb-leglegleg, nekik viszont csak egy darab az évi tízezerből, és ezt tudomásul kell venni... (sokszor egyébként egy nem első babás szobatárs többet ér, mint a fogadott csecsemős, de nyilván mázli kell, hogy ilyet fogjon ki az ember)

munka:
 szerencsére nem strapás/stresszes irodai melóm van, úgyhogy én május végéig tervezek dolgozni...


 
 


 
 


zsuci, kalkulátor szerint mikkora várható? május végéig, az kemény.

Lilypie Pregnancy tickers


kicsicsillag, kalkulátor szerint június 22. a céldátum.

Ugyanerről a munkahelyről mentem el szülni előző két alkalommal is, tényleg nem túl stresszes, irodai/ülős, a kollégák/főnökök nagyon rendesek és korrektek, ráadásul nagyon szeretem azt, amit csinálok, otthon meg unatkoznék napközben... :) De persze ember tervez, alakulhat ez még nagyon másként is... 
 
 


Nekem elvileg június közepe a cél, és május-júniusban már nem dolgoznék  (persze ez az optimista mindenrendbenvan opció)
 


Sziasztok lányok :) voltam a dokinal,minden rendben van :) láttam végre a picinkót is, aki már 8mm és dobog a pici szivecskéje is :) ugyhogy megkaptam a kiskönyvemet és november 9-en kell mennem komplett vervetelre

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


Durván 7 hetesek vagyunk :) és június eleje lenne a cél :) nagyooon boldog vagyook,madarat lehetne velem fogatni :)
Veletek mi újság? Hogy vagytok?

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


Devilstimi annyira örülök :D
További boldog babavárást! :)
 


@devilstimi:


ja de jó, gratulálok nektek 
 
 


Sziasztok! Annyira aranyosak vagytok, hogy így aggódtatok értünk és drukkoltatok nekünk :) Úgy voltam vele, hogy már csak miattatok is a júnusi babások közé szeretnék tartozni...:) 
Kellett egy pici szünet a lelkemnek és csak magunkra koncentráltam és hittem, bíztam... reménykedtem és imádkoztam:)


Szóval hétfői hCG 32.000 szerdai már 60.000 volt, így az orvos mondta, hogy van remény, ma mentem vissza UH-ra.


OTT VAN, EGÉSZSÉGES, DOBOG A SZÍVE <3 valószínűleg elszámoltuk magunkat mégis és csak a 6.hetet töltöttem be ma. 5mm-es kis borsó, hangosan-erősen dobogó szívvel, kaptam képet: van szép feje meg törzse, meg szikhólyag társa:)

úgyhogy nagyon boldogok vagyunk:) 2 hét múlva megyünk vissza.

a tünetekről/és a tünetek miatt aggódó mamiknak: nekem volt 2-3 olyan nap, hogy SEMMI tünetem nem volt, még csak pisilni se kellett sokszor, a mellem se fájt.. már teljesen lemondtam az egészről.. aztán a hCG-m tökéletesen magas lett, a borsóka meg ott fekszik és dobog a szíve.. úgyhogy ne aggódjatok, a tünetek jönnek/mennek, ez teljesen rendben van:) 


Lilypie Pregnancy tickers
nemethlaura
Budapest I. kerület
 
 


de jó, de jó nektek. majdnem elpityeregtem magam, amikor olvastalak titeket...
tud-e valaki segíteni nekem abban, hogy ha terhességem 3. hónapjától elmegyek veszélyeztetett terhesnek, mennyi táppénz jár, és mennyi csed vagy tgyás vagy h hivják már mostanság? beleszámítják a táppénzt mint jövedelmet, vagy a táppénz előtt kell lenni 180 nap biztositásnak és az alapján számítják. sajnos itt senkit nem tudok megkérdezni, ismerős meg régen szült és nem volt veszélyeztetett terhes.

Lilypie Pregnancy tickers


nemethlaura: jaj de joooo :) gratulálok akkor :) vigyázzatok magatokra :) akkor én csak egy héttel vagyok elötted :) csodálatos érzés hogy plusz egy fő van a pocakban :)

tényleg lányok: haza felé megálltunk nagyiméknál és bejelentettem a nagy hír, hogy dédikék lesznek :) Annyira örültek, nagyapám tapsikolt és rögtön nyomott egy puszit a hasamra :) annyira aranyosak voltak és olyan jo érzés volt :)

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


Sziasztok Lányok,

kis segítséget szeretnék kérni...
PCOS vagyok..rengeteg orvosnál jártam, de senki nem kezelt igazából.
Egy éve párommal elhatároztuk, hogy babát szeretnénk.
Próbálkoztunk, de semmi sokáig semmi...majd most szeptember 24 -én elmentem dokihoz, és azt mondta lát érni egy petesejtet, kb 4 nap múlva próbálkozzunk!
Próbálkoztunk... :-)
Most hétfőn október 12-én csináltam egy tesztet és pozitív lett!! Még egyet csináltam, az is pozitív lett..szóval valaki van odabent    :-))
Nem tudom viszont hány hetes lehetek...ha szeptember 24 én érő petesejtet látott a doktor, akkor még nem lehettem terhes, ugye? Tehát akkor 2-3 hetes??
Előre is köszi a válaszokat!  :-)
Mindenkinek sok egészséget és boldogságot!!
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: