Új privát üzeneted érkezett!

A ciklusom 21.napjánál járok, és sokat dolgoztunk a férjemmel a babaprojekten. Egy hét múlva kell megjönnie, de ma (a szokásostól eltérően) intenzívebb barna folyásom volt, fáj a fejem, feszül egy kicsit a mellem, és szüntelenül hányingerem is van. Mivel szokatlanak ilyenkor ezek a tünetek, így nagyon reménykedem benne, hogy baba lesz! 
Figyeltem a peteérésemre, ami 27-én volt. Úgy időzítettünk, hogy beleszámoltuk azt a pár napot is, amíg életben maradnak a hímivarsejtek, és hogy pont akkorra essen, illetve még azelőtt és utána is próbálkoztunk, hogy biztos legyen. Ahogy én számolom, most kell lennie a beágyazódásnak is, (ha megtörtént) amit tudomásom szerint szintén kísérhetnek a fent említett tünetetek. Olyan boldogok lennénk, ha sikerülne!  Szerintetek??
Előre is köszönöm szépen a válaszokat!
 
 


Szia!

Nekem a ciklusom 24. napján pozitívat teszteltem, pont aznap mentem dokihoz, aki már 2,4 mm-es petezsákot is látott. 

Tüneteim voltak bőven, de 2 terhesség volt, ott korábban jönnek. 

A nemvárt előtt 2-3 nappal már a 10-es teszt mutathat +-at, de célszerűbb inkább a nemvárt után 1-2 nappal tesztelni.

Írd majd meg, hogy mi történt!

Drukkolok!!!
 


@hanna0624:


Szia! Köszönöm, hogy választoltál! :) Január 22-re kaptam időpontot orvoshoz. Eddig van egy pozitív tesztem, és sok sok rosszúllét! Reggeltől estig hányinger, fejfájás, szédülés, és annyit eszek, mint egy kisebb malac.  Ezen a héten vagyok 5 hetes, szóval jövőhéten már 6. lesz, így remélem az orvos is meg tud nyugtatni, hogy az a babóca ott van! Már nagyon izgulok! 
 
 

 
 

@reka91:


Szia!

Voltál dokinál? Láttátok a picúrt, volt szívhang?
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó