Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok
22 hetes varandos kismama vagyok, ez az elso terhessegem, nem volt elotte soha vetelesem sem abortuszom. A vercsoportom 0 rh-negativ a ferjem pedig A rh-negativos. Mar sokat olvastam errol a rh osszeferhetetlensegrol, az orvosom is valtig nyugtat, hogy az elso terhessegnel nem jelent gondot. Az ellenanyagokra vett ver eredmenyei negativak, ugyhogy a szervezetemben nem termelodnek ellenanygok (legalabb is eddig). Szeretnem, ha megosztanatok a tapasztalataitokat, akik ebben a temaban erintettek. Mindenkinek szep napot kivanok.
ildiko
ildiko
 


bocsanat, az apa vercsoportja A rh-POZITIV!!!!!
ildiko
 


Szia Ildikó,
Én B negatív vagyok, két gyerekem van. Mindkét terhességem alatt mindhárom harmadban megnézték az ellenanyag-termelést, negatív volt szerencsére. Szülés után majd kapsz anti-D nevû gyógyszert, és minden rendben lesz. Ne izgulj!!
Ha jól rémlik, arról van szó, hogy ha a baba vércsoportja más mint a tiéd, akkor a szervezeted a babát idegen-ként kezeli és ellenanyagot kezd ternmelni ellene, ami súlyos esetben a baba halálához is vezethet. De ma már pont ezzel az ellenanyag-vizsgálattal ezt nagyon jól tudják szûrni, ill. ha pozitív, akkor kezelni tudják. Ne izgulj, ne idegeskedj!
Egyébként akkor jelenthet gondot eslõ terehsség esetén is, ha esetleg már az elsõ terhesség elõtt kaptál vérkészítményt vagy vérátömlesztést.
szia
Névtelen
 

 
 

Kedves Ildiko! En A Rh negativ vagyok, mar ket babam van es volt egy mehen kivuli terhessegem, meg joval az elso szulesem elott. Engem is mindig szurtek ellenanyagra, sosem volt gond, de ha az elso terhesseged, nem is nagyon lehet. A tobbi terhessegnel pedig azert nem, mert ahogy az elozo hozzaszolo irta, megkapod az anti-d-t, ami megakaldalyozza, hogy ellenanyag termelodjon a szervezetedben. Ha van is ellenanyag a veredben, arra nagyon odafigyelnek, felkeszulnek az azonnali vercserere a babanal, vagy valami ilyesmi. A baratnom ugy szuletett, hogy az anyukajanak ket kereszt ellenanyag volt a vereben, nem lett semmi baja, szoval erre mar tenyleg fel van keszulve az orvostudomany.
Nalam ugy volt, hogy mindket gyereknel megneztek a vercsoportjat rogton szuletese utan es mivel mind a ketto Rh pozitiv, megkaptam az anti-d-t.
De azt megertem, hogy aggodsz, en is minden ellenanyagteszt eredmenyt ugy vartam, hogy nem aludtam elotte ket napig, az oruletbe kergetve ezzel az egyebkent nagyon tolerans es turlemes draga paromat.
De nem lett baj, es meglatod, nalad sem lesz!!'
Udv
Eva
Eva
 


Ildikó,
a fövércsoport összeférhetetlenségröl nem mondott semmit az orvosod? Az én vércsoportom is 0 rh-, a páromé AB rh+ és itt, az interneten azt írta egy doki, hogy nálunk fövércsoport összeférhetetlenség is van (én még nem vagyok terhes), amikor az anya 0-ás az apa pedig nem 0-ás, hanem A-s, B-s vagy AB-s. Szerinte nem szokott ennek következménye lenni, maximum besárgul a baba, de azért azt javasolta, hogy olyan kórházban szüljek, ahol felkészültek egy esetleges vércserére.

Nagyon érdekelne mások véleménye is!

Szisztok!
Orsi
Orsi
 


Koszonom a hozzaszolasokat. En probalok az egesz terhesseg alatt pozitivan gondolkodni es nyugtatagatni magam, mar miert pont a mi gyermekunkkel lenne valami baj, de most Orsi bogarat ultetett a fulembe a fovercsoport osszeferhetetlenseggel. Eddig meg nem figyelmeztettek, de a leirasiod szerint akkor nalunk ez is problema. Akik mar szultetek, miert van az hogy, nemelyik baba besargul szuletes utan? Hogyan zajlik le ez a besargulas? Mi valtja ki es mik lehetnek a kovetkezmenyei? Szep napot mindenkinek.
Udv
Ildiko
ildiko
 


Szia Ildikó!

Besárgulni azok a babák is besárgulhatnak, akiknél nincsenek ilyen összeférhetetlenségek (legalábbis szerintem nincs, én B+ vagyok, párom A-, elsõ gyerek 0+, aztán az ikrek közül a fiam szintén 0+ a lányom meg AB+; az elsõ fiam, és a lányom is besárgult)
A klasszikus besárgulás a bilirubin szint emelkedése. Ez azért van, mert a máj nem képes még kellõen lebontani(?), feldolgozni ezt. Ekkor szokták UV fény alá tenni a babát, az növeli a lebomlást. Ja, és a szöszi típusú babák jobban besárgulnak, mint a barnabõrûek.
Ilyen -szimpla- esetekben az UV fény elég szokott lenni, ilyenkor még aluszékonyabbak is a babák, de aztán kész, ennyi az egész.
Ha a vércsoport miatt sárgul az komolyabb dolog, de azt én nem tudom pontosan.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Sziasztok!nekem egéssz terhességem alatt pozítiv volt az ellenanyag szürésem(allo anti e ),és végig járnom kellett a vérellátóba szürésre.Azt mondták,hogy az ellenanyag UHB-okoz-ujszülöttkori hemolitikus megbetegedést-de végül nem történt semmi,csak egy kicsít besárgult,de egy pár nap alatt elmult,még kékfényezni sem kellet.MOst is nagyon jol van és már egy éves.
RÉKA
Névtelen
 


Réka,
nálatok csak rh összeférhetetlenség volt? Mert nálunk fövércsoport összeférhetetlenség is van.

Orsi
Orsi
 


Kedves Ildikó!

Én most 16-án szültem és másnap megkaptam az anti-D-t, mivel az Én vércsoportom 0 RH negatív a kicsi pedig ugyanúgy mint a papája 0 RH pozitívos lett. Az anti-D-t azért kell kapni, hogy a következõ terhességed legyen zökkenõmentes. Mivel a terhességem alatt a baba ellenanyagot termelt a vércsoport eltérõség miatt, tehát ha nem kaptam volna szurit akkor a következõ terhességem valószínüleg vetéléssel végzõdne!

Ne izgulj minden rendben lesz! Ez a dolog teljes rutinnal folyik és nagyon odafigyelnek rá!


Enikõ
Enikõ
 


szia eniko
eloszor is gratulalok a babadhoz. engem is mindig nyugtatnak, hogy mamapsag ez mar nem gond. mikortol kezdett a szervezeted ellenanyagokat termelni? nekem az elso harmadban vett ver , negativ lett. remelem nem lesz ez mashogy a tovabbiakban sem.
szia
ildiko
ildiko
 


Bocs, hogy beleszólok a "babanet"-be szülészként és nem páciensként, de nem kell rettegni a vércsoport különbségektől, mert nem mindegyik összeférhetetlenség. A rutin szűrések arra valók, hogy tudjuk, kik azok a terhesek, akikben nem mutatható ki ellenanyag, és nincs gond majd az újszülöttel. Gond azokkal LEHET, de nem törvényszerűen, akiknek van ellenanyaguk, de őket a vérellátók, vagy a szülészek a megfelelő helyre irányítják.
hk
 


Köztem és a fiam közt is ilyen vércsoport összeférhetetlenség volt.Képzelhetitek milyen jol esett mikor megállt a doktornö az ágyamnál és azt mondta valoszinüleg a fiának vérátömlesztésre lesz szüksége./szerencsére nem lett./ De egyetlen szoval nem mondta, hogy konkrétan miért. Azt én is láttam,hogy sárga, meg rögtön küldtek vérvételre, de nem tudtam miért. Ugyhogy szerintem is ijesztöbb hallani mint maga ez a dolog.
Jutka
khjutka
 


Amikor az elsot szultem, a szobatasram egy olyan kismama volt, aki a harmadik gyereket szulte, es eppen azon morfondiroztak a dokik, hogy legyen e vercsere vagy sem. Az elso kettonel volt vercsere, igy igazabol nem lepte meg a dolog. Azt hiszem naluk is focsoport osszeferhetetlenseg okozta a galibat, es mar a koldokzsinorbol vett verminta alapjan kerult egybol az intenzivre a gyerek.
Névtelen
 


KépSziasztok!Kép
Én 98.nov.9.-én szültem meg fiamat úgy,hogy már az elsö nap sárgult,de ez csak nekem volt feltünö(a növérek azt mondták munkahelyi ártalom,hogy igy vizsgálgatom a fiamat óránként-e.ü.vagyok).Minden nap egyre sárgább lett és a 4.napon elvitték tölem azzzal az indokkal,hogy a doktornö megakar nézni rajta valamit...és már a fiam nem hozták vissza-a Doktornö jött személyesen és ajánlott két kórházat (ahol Ö dolgozik)hová vitetheti át a Natikát,mert már hivta a rohammentösöket!Szerencsénkre a Madarász u.-i kórházban pont bent volt az a föorvos aki már több ilyen esettel foglalkozott és a vérvételi adatokból már tudta,hogy fövércsoport és Rh összeférhetetlenség van köztünk : O-A incompatibilitas, A SEBI=szérumbilirubin értéke 425.0umol/L volt ami sulyos már az agyra nézve,a mentösök az orvos telefonos utasitására infuziora kötötték és olyan inkubátorba tették ahol a kékfénykezelést már el is kezdhették !Mire átértek a bébimmel 405-volt ami még mindig kritikus ,de az orvos azonnal látta ,hogy jol reagál és igy beleegyezzésemet kérte ennek a kezelésnek a folytatására(igy nem kapott vérátömlesztést !)10.nap 258-al engedtek haza minket,de sürün vissza kellett mennünk kontrolokra(kikönyörögtük mert ,már kezdett széthullani minden idegszálam-Én terhesség alatt 13 kg-ot híztam és a 10.nap itthon 17 kg-os fogyást mérhettem-férjem mindezidö alatt 7 kg-ot fogyott).Madarász kórházzal nagyon meg voltunk elégedve-jó,hogy oda kerültünk és az sem volt mindegy,hogy varratszedés után felvettek az osztályra és mindig a fiammal lehettem!!!Most készülünk a második babára és nagyon sok vizsgálat ál még elöttünk(insem-mel sikerült Nati és az 5.terhességböl-mert mind a négyszer befejezetlen vetélésem volt és most is insem-lesz),Elfelejtettem leirni a lényeget Én: 0 Rh + vagyok,Nati: A Rh - ,férjem :A Rh +(nincs negativ a családban!)Bocsi,hogy ilyen hosszu voltam,ha kérdésetek van nyugodtan irjatok akár ide-akár a "net98@freestart.hu"cimre!
Mindenkinek sok sikert kivánok!
u.i.:Makk egészséges majdnem 3 éves nagyfiu NÁTÁN !!!KépKandi72Kép
Kandi72
 


Sziasztok,
Az en babam is besargult az osszeferhetetlenseg miatt. Nagyon magas volt a bilirubin szintje, de gyorsan gyogyult. A legfobb gondunk az volt, hogy nagyon nehezen kezdett szopni az aluszekonysag miatt. Szerintem erre az rh neg mamaknak kulon fel kell keszulni lelkileg, es begyujteni minden infot a szopizassal kapcsolatban (LLL-liga, Szoptatasert Egyesulet stb., mert minden orvos, vedono, nover, anyos, ferj stb. mast mond, es a szules utani bizonytalansagban nagyon el lehet keseredni.
Fo a felkeszultseg es kitartas csajok! Mas baj ezzel kapcsolatban nem lehet.
Mia
mia
 
 


Sziasztok!

Nem tudom járt-e valaki közületek úgy, ahogy mi. Most vagyok a 17. hétben (elsõ baba). Az elsõ harmadban nézték az ellenanyagot és vércsoportot is. A vércsoportom A+ (ezt már korábban is tudtam), a férjem pedig 0+. Az ellenanyag vizsgálat során a savóban antitesteket találtak és havonta kell mennem kontrollra. Ennél többet senki sem mondott, nem kaptam választ kérdéseimre. Halottatok-e ilyenrõl, és ha igen, mire kell felkészülnünk?

Sziasztok,

Taháni
Taháni
 


Sziasztok!

Most találtam rátok. Sajnos engem is érint a téma, Rh- vagyok, a párom Rh+. Erazmusz doktornõt kérdeztem a dologról, Õ részletes választ adott a kérdésemre, ezért leírom nektek is:

RH ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG.
A rhesus majom vérében illetve vörös vérsejtjeiben van egy fehérje, ami megtalálható az emberek nagyobbik részének vérében is, ez a Rhesus faktor. Akinek a vérében van, az Rh pozitív, akinek nincs, az Rh negatív.(Az Rh vércsoportot al-csoportnak nevezik, a fõ vércsoportok a 0, A, B, AB.) Európában az emberek 15 %-a Rh negatív.
Ha egy Rh negatív ember Rh pozitív vér transzfúziót kap, az Rh faktor egy idegen fehérje, a kapó szervezete ellenanyagot termel vele szemben, és ez az Rh pozitív vörös vérsejtek pusztulását okozza. Amióta errõl tudnak, azóta nemcsak a fõ vércsoport szerint, hanem az Rh szerint is csoport azonos vért adnak az embernek.
A terhességben viszont a következõ probléma jelentkezik. Ha az anya Rh negatív, a magzat Rh pozitiv, akkor keletkezik az anya vérében ellenanyag az Rh faktorral szemben, ha a magzat vörös vérsejtjei átjutnak az anya vérébe. A terhesség alatt ez nem következik be, mivel a vérerek fala a vörös vérsejtek részére nem átjárható. Akkor jut át az anya vérébe a magzat vérsejtje, ha a magzati erek sérülnek. Ez történik a szülés, illetve a terhesség kaparással történõ megszakítása esetén. Ez az oka annak, hogy az elsõ terhességben az Rh összeférhetetlenség soha nem okoz veszélyt. Seila (Müller Mónika) tehát teljesen rosszul tudja a dolgot, és azok a szobatársaid is, akik Rh negatív vércsoporttal vetéltek. Tehát az elsõ terhesség befejezése után kezdõdik meg az immunizálás. (Érdekes módon nem minden Rh negatív anyánál, hanem csak minden 11-iknél.) Az immunizálódás azonban nem vetélést okoz, legalább is nem a második terhességnél, hanem a következõ baba nagyfokú sárgaságát a megszületés után, majd a probléma egyre jobban fokozódik, és úgy a negyedik-ötödik terhességnél a magzat méhen belüli elhalását okozza az anyai ellenanyag.
Ez volt a helyzet 1967-ig. Ekkorra azonban a tudomány kidolgozta a megelõzést. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) 1969-ben elrendelte az anyák anti-D oltását az immunizálás megelõzése céljából. Ez azt jelenti, hogy szülés vagy vetélés után 72 órán belül anti-D ellenanyagot kell beadni az anyának izomba. Ez az az ellenanyag, amit az Rh negatív vércsoportú szervezet termel az Rh faktorral szemben. Ennek az ellenanyagnak a segítségével azz anya szervezetébe bekerült magzati vörös vérsejtek elpusztulnak, az ellenanyag leköti a veszélyes Rh faktort, és így az anya nem immunizálódik vele szemben, s a következõ terhessége is olyan lesz ebbõl a szempontból, mintha elsõ lenne, a következõ baba se lesz veszélyeztetve. Baj akkor van, ha az egészségügyi dolgozók elfelejtik beadni az anti-D-t. Ezért minden Rh negatív anya figyeljen oda, hogy megkapja-e spontán vetélés, terhesség megszakítás után, valamint szülés és császármetszés után akkor, ha az újszülött vére Rh pozitív. (Ezért mindíg meg kell nézni ilyen esetben a baba vércsoportját, ha az Rh negatív, akkor nem kell anti-D.) Magyarországon 1970-ben kezdték el adni az anti-D-t, eleinte még nagyon ritkásan, valószínûleg azok az orvosok, akik maguk is érintettek voltak ebben, mint pl. én. Az azóta eltelt 32 év alatt azonban már mindenütt megadják.
Korábban, amikor még nem tudtak az Rh faktorról, elõfordult, hogy súlyos fertõzésben a kisgyereknek fõ csoport azonos apai vért adtak izomba, a fertõzés kivédésére (ma ezt immunglobulinnal végzik el, nem apai vérrel). Szerencsétlen esetben az apa Rh pozitív volt, a gyermek Rh negatív, és ekkor az apai vértõl már kis gyermek korban immunizálódtak a kislányok. Náluk már az elsõ terhesség is súlyos szövõdményekkel járt. Anyáitoknál még elõfordulhatott ilyen szövõdmény, mivel az Rh faktort emlékezetem szerint a második világháború alatt fedezték fel. Azóta viszont ilyen vérinjekciót nem adnak.

Remélem megnyugtat másokat is, nem csak engem.

Üdv:
Gitta
 
 


Sziasztok!

AB Rh negatív vagyok,a párom B Rh pozitív.Volt egy vetélésem fél évvel ezelõtt,miután természetesen kaptam Anti-D.-t a mûtét után.Mindenhol azt olvasom,hogy az Anti-D-t 72 órán belül kell megkapni,és csak most jutott hirtelen eszembe,hogy az egyik doki még a mûtét elõtt,mikor ultrahanggal megvizsgált,azt mondta,hogy a magzat szerinte már kb. 2 hete halott.Lehet,hogy ily módon késõn kaptam meg az Anti-D-t?Ez most azért aggaszt,mert ismét terhes vagyok,a 12. hétben járok.Ki tud valami tanácsot adni?Volt valakinek hasonló esete?Született mindezek után egészséges gyerek?

Várom válaszotokat.
Névtelen.
Névtelen
 


Sziasztok, én AB Rh negatívos vagyok, Apa B Rh pozitív

Négy terhességem eddig mindig pozitív volt, mindegyik után kaptam is
anti-D-t, ennek ellenére most az ötödik terhességem alatt tele van a vérem antiD-vel, amire a Vérellátó is csak széttezi a kezeit. Na itt tart a az orvostudomány.....

KépKép
 
 


Kár, hogy segítség nem nagyon van.

KépKép
 
 


Sziasztok!
Két gyerekem van a harmadikat várom,mindhárom,külömböző apukától van,én 0 negatív vagyok!Volt olyan apa akinek fogalmam sem volt a vércsoportjáról,sosem volt problémám az RH összeférhetetlenséggel,remélem most sem lesz...
Amúgy 6.terhességem
Vendég
 


Gitti

Nem volt vetélésed az utolsó szülés után?
Utolsó szülés után azonnal megkaptad az Anti D-t?
Ismételték a mérést?Akkor is magas lett az ellenanyag szinted?

 
 


Sziasztok!

A vércsoportom A Rh- a férjemé O Rh+. A kisfiunk szintén O Rh+ lett, így én a szülés után megkaptam az Anti D-t.

Mi a helyzet, ha azóta volt olyan terhességem, ami még a 4-5. héten spontán vetéléssel végződött? Mint tudjuk ilyen szinte minden nőnél előfordul az életben. Mivel ebben az esetben nem is jut el orvoshoz, nem kaphat Anti d-t sem. Vagy ebben az esetben nem is szükséges? Tud erről valaki valamit?

Köszi:

Catherine
Vendég
 


Hát én is és a párom is RH + ennek ellenére ellenanyag termelődik a szervezetemben. Egyik nagyszülőm RH - volt. Lehet a Pocok is? Mi van ilyenkor?

Most megyünk majd vizsgálatokra. Egyenlőre ijesztő a helyzet, hisz ha anti D-t kapok akkor még inkább kinyírom a babát, ha valóban negatív.

Első terhesség, első hónapban összejött a kicsi. Sem vetélés sem egyéb problémám soha nem volt.
Vendég
 


De hát a + anyák nem szoktak ellenanyagot termelni!
Épp az a zűr a negatívokkal, hogy ők termelnek ellenanyagot, ha + a babájuk. Pozitív anyának simán lehet akárhány neg. gyereke! Vagy mégis neg. a vércsoportod, vagy ABO gondod van, vagy elcserélték vagy a leletedet vagy a véredet.
Részletezve:
RH+ anya bármilyen gyerek, nincs ellenanyagtermelés
Rh- anya: első gyerek semmi gond, 2. pozitív gyerekekkel lehetne gond, ezért adnak Anti-D-t.
KÉRDEZZ RÁ, HOGY PONTOSAN? MI VAN!!!!

Anna (9 gyermek anyja)


Anuk!

Ha mindketten pozitívak vagytok, kizárt, hogy a kicsi negatív legyen. Ennek ellenére termelhetsz ellenanyagot, hiszen a vérben nemcsak ez az egy faktor van, hanem pl. a vércsoport másik tényezője, amit az A, B, AB, 0 jelekkel jellemeznek. Ha ezekben van eltérés, az is okozhat ellenanyag termelést, de kevesebbet, és nem okoz akkora gondot, mint az RH összeférhetetlenség.
Nem is tudom, hogy ilyenkor adnak-e Anti-D globulint, nyilván van rá valami mód, hogy szükség esetén kordában tartsák a dolgot. Az Anti-D egyébként nem a babára hat, hanem a te véredben lévő ellenanyagokat köti le, így a babát nem bántja.
A vetéléssel az a baj, hogy sokszor észre sem veszed, hogy terhes voltál. Amíg nincs a baba beágyazódva, nincs méhlepény, magzati vértermelés, ez valóban nem okozhat gondot, hiszen nincs, ami keveredjen a te véreddel, de utána lehet belőle gond.

Amúgy, ha kétségeid vannak, esetleg keress meg egy hematológust, az biztosan el tudja mondani, mi történik veletek! De mondom, szerintem ne aggódj!

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!
Tudnátok segíteni abban hogy most 9 hetes terhes vagyok, ellenanyag van a véremben ami nagyon aggaszt mert az első szülés után nem 72 órával hanem + 9 órával később kaptam meg az anti d-t. És rámálmom volt eddig hogy tuti baj lesz. És most a direkt coombs pozitív lett.
Tökre aggódok h baja lesz a 2. gyereknek.
Van valakinek ezzel kapcsolatban valamilyen tapasztalata?
 
 


Helló mindenki!    A helyzet az hogy párommal beszélgettünk a gyermekvállalásról és párom anyja előjött a vércsoportokkal... Össze vissza magyarázott, utánna is olvastam de így is kétségeim vannak h mi az igazság..    A helyet az hogy párom 0 Rh pozitív én pedig 0 Rh negatív vagyok.    Lehendő anyósom azt mondta h ebből lehet probléma de neten azt olvastam hogy abból van gáz ha az anya negatív és az apa pozitív. Most mi az igazság?   Válaszokat előre is köszönöm.
accel01
Budapest XX. kerület
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

cron