Új privát üzeneted érkezett!

Szilpa!
Igazad van, én is féltem Kép Sőt, félek a következőtől is. Bárhogy is akartam legyőzni, nem sikerült, lehet, hogy ezért nem akartak összejönni a "jó" fájások. De mindezek ellenére sikerülni fog, és már másnap a távolba veszik a szülés minden gyötrelme.
miriama
 
 


<font color="ff6000">Sziasztok!

Már nagyon izgulok.
A szülésznőm ma éjszakás, és mondta, hogy mivel kedden kell vissza mennem ctg-re, menjek reggel 7-re, és akkor megcsinálja a ctg-t, mielött hazamegy. Utány dokinénihez is megyek. Remélem megvizsgál, hogy állhatok belülről, mert a hétvégén rendesen voltak jóslóim. Attól félek, hogy ha megint nyíltam egy ujjnyit, akkor nehogy bent tartson. Mindenesetre már beraktam az utolsó darabokat is a csomagba, hogy ha ott tart, akkor az itthoniak csak felkapják a csomagot, és behozzák utánam.
Hány ujjnyival fogják bent az embert? Tudjátok????

A másik:
A párom már azt jósolta, hogy ma nem megy be dolgozni, mert Õ a hétvégén apuka lesz. Ez neki nem jött be. Be kellett mennie Kép
Anyám csütörtökre mondta.
Az unokatesóm igaz, hogy szerdát jósolt nekem, de a férje keddet. És a férje a saját három gyereküknek is előre megmondta a nemét (lány-lány-fiú), és a szülés előtti napokban a dátumot is megmondta. És nekem is előre megmondta még mielőtt megfogant volna a babám, hogy pár hónapon belül sikerül, és fiam lesz! És tényleg. Tuti, hogy ő egy pasi-boszorkány. Szóval ő mondott keddet. Ez egy kicsit ijesztő azért.

Na, mindegy.
Drukkoljatok!
Ha hazaértem, bejelentkezek.

Szilpa
38+4, illetve már 38+5</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


<font color="ff6000">Sziasztok!

Hazaértem. Ma még hazaengedtek. Minden oké.
Most mennem kell, dolgom van, csak bejelentkeztem. Később jövök, és majd mesélek.

Szilpa
38+5</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 

 
 

Nagyon dühös vagyok, írtam egy hosszút és eltűnt!
Egyébként sincs jó kedvem Kép
Mrrrrrrrrrr
miriama
 
 


<font color="ff6000">Sziasztok!

Miriama!
Ne legyél rossz kedvű!!!!! Kép
Írd ki magadból.
Mielőtt elküldöd, kijelölöd, jobb gomb, másolás. Így ha el is tűnik, újra be tuod illeszteni, és újra próbálni. Én mindig így küldöm el az üzeneteket. Különben nekem is már sok elszállt volna. Kép
Tényleg jobb, ha kiadod magadból!!!!

Szóval a mai kórházi látogatásom:
Reggel 7-kor odamentem, de várni kellett egy jó 20 percet a ctg-re, mert volt 3 vagy 4 (nem is tudom már) kismama, akinek beindultak a fájások. Nem semmi. Ma délelőtt tuti tele volt a vajúdó, meg a szülőszobák... Õk természetesen beelőztek, hiszen nekik fontosabb. Ezzel nincsis semmi gáz. Tele volt óriási táskákkal a ctg előtti helység.. Utánuk következtem én. Felraktak ctg-re, közben megérkezett a dokinénim is. Megvizsgált még egy lányzót, aki hozzá tartozik, utána megnézte a ctg-met, és azt miondta, hogy milyen rendes gyermekem van. Kérdeztem, hoyg miért, erre az volt a válasz, hogy mert gyönyörű ctg-t rajzolt nekem. Persze én még ekkor nem láttam a ctg-t, így nem tudtam, mi neki a gyönyörű. Az, hogy vannak rajta fájások, csak én nem annyira érzem, vagy az, hogy nincsenek. Majd kis idő múlva letépte, közben kérdezte, hogy állok a fájásokkal. Mondtam, hogy az egész hétvégén voltak. Sőt tegnap már egy összefüggő görcsvolt a hasam alja, és ehhez jöttek néha hozzá bónuszban a többi fájdalmak hol itt, hol ott. De amikor étálni kezdek, alig haladok tyőúklépésben mínusz 2 métert, máris a hüvelyemben olyan erős feszítés nyomás, szúrás van, hogy meg kell állni, pihenni, mielőtt tovább megyek. Mondta, hogy akkor megvizsgáljuk a méhszájat. Oké. Megvizsgált, és mondta, hogy talán egy picit változott csütörtök óta, de még mindig inkább egy ujjnyinak mondaná, mint kettőnek. Kérdezte, merre lakom, mennyi idő alatt érek be, mondtam, hogy békás, 15-20 perc, erre azt mondta, hogy akkor még szabadon távozhatok. Ez elgondolkoztató. Ha messzebbről jönnék, nem engedett volna el, vagy mi? Jajjjajajaj. Kérdeztem, hogy mi az az állapot méhszájilag, amikor már nem enged haza. Mondta, hogy hateljesen el van simulva, és bő 2 ujjnyira nyitva van. Hát ez húzós. Nekem már teljesen el van simulva, de "még csak" bő 1 ujjnyi. Szal nem kell sok, hogy bent tartson. Mondta még, hogy sétáljak nagyokat, hogy beinduljon. Meg rákérdeztem, hogy ha nem indul be, akkor mikor kell befeküdnöm? Erre azt mondta, hogy a jövő hét elején. Hát ugyebár nem akarja kivárni a terminust, az pedig nekem 26.-a, jövő csütörtök.... De ha semmi sincs, azért még most csütörtökön vissza kell mennem CTG-re, meg vizsgálatra.
Vérnyomim rendben van. Bár hozzám képest picit magasabb (110/70), de ilyen szokot néha lenni. Biztos a sok izgalom a hírek miatt....
"Röviden" ennyi.
Én már nagyon be vagyok sz...va. Kép

Szilpa
38+5</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


http://www.origo.hu/allas/tipp/20051124visszateres.html

Engem most ez a kérdés fogglalkoztat, lehet hogy titeket még nem...
miriama
 
 


Sziasztok!

Köszi Szilpa, ezentúl mindig ki fogom másolni. Nem igazán értem, mi történt.

Egyébként arról írtam, hogy voltam a FIT-ben, és nem sok jó hírt kaptam, vagy legalábbis elég bizonytalannak érzem, hogy összejön-e az angol tanulás, mármint a munkaügyi kp. támogatásával. Tavaly nem volt kismamáknak szóló tanfolyam, az idei kínálatot meg még nem tudják. Esetleg lehetséges heti 5x4 órában, de akkor hová tenném a gyereket, nagyi és apa is dolgozik. De egyébként is olyan nagy az érdeklődés a tanfolyamokra, hogy amint meghírdetik, már aznap (!) betelik a létszám. Nekem meg nincs 150e Ftom, hogy befizessek egy alapról-középfokra nyelvre, pedig nagyon szeretnék tanulni.
Egyébként meg teljesen ki vagyok akadva, mikor ilyen cikkeket olvasok, hogy milyen nehéz az anyukáknak visszamenni dolgozni. Szerintem egy csomó anyuka utcára mehetne, hogy Munkát, BölcsiT!, mert hihetetlen, hogy milyen állapotok vannak. Elvileg minden jogod meg van hozzá, csak a gyakorlatban sántít a dolog, de nagyon. És nem akarom elfogadni, hogy itt tartunk, ez a XXI. század, és nem elégszem meg a htb. szerepével, ahogy szerintem sokan mások sem, arról nem is beszélve, hogy egy fizetésből nem élünk meg...

Szóval ezen dühöngtem, csak lehet hogy nem bírta a gép Kép Megyek és csatlakozom vmi női jogi szervezethez...
Üdv
Miriama
miriama
 
 


<font color="ff6000">Miriama!
Te hős kis női aktivista! Kép Kép Kép

Ma este jó 1 órát sétálgattam, utána meg feljöttem a 4. emeletre lépcsőn. Meglátjuk, lesz-e hatása!!! Jó, tudom. A 4. emelet nem nagy szám. Más kismama sokszor megteszi. De aki hozzá van szokva, mert minden nap azon járkál, az is más. Én kb 9 hónapja nem lépcsőztem... Hát a combom reszketett egy picit a végére, meg a levegő is nehezebben jött befelé! Kép

Szilpa
38+5</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Úgy látom nem nagyon szerveződik a baba-mama találka. Szerintem elsősorban határoljuk be azt, hogy kinek hány óra felé lenne jó, aztán beszéljünk meg egy konkrét napot. Szóval?
Kezdem is velünk, Bianka délelőtt alszik általában fél 10-től 11-ig, délután meg 2-től 3-ig, szóval nekünk ez az idő nem jó, minden más igen.

Szilpa! Izgulunk és szurkolunk érted/tek!
szinti
 
 


<font color="ff6000">Sziasztok!

Még mindig egyben...

Pedig este még ágyat is tologattam, mert mögötte van a konnektor, amihez vettem hosszabbítót, hogy tudjam használni. De semmi. Kép
Így ma is mehetek nagy körsétára, hátha.. Csak ebben a faca időben meg fogok fagyni Kép De legalább szép környezetben fagyok meg. Kép Olyan szép, amikor fehér minden.

Egyelőre ennyi.

Szilpa
38+6</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Szilpa!
Jelentkezz! Volt hatás? Ha nem jössz akkor volt! Végülis volt aki szerdát jósolt neked vagy mi... Drukkolok ezerrel... Azt se bánom ha már csak akkor jössz ha megvan a picúr! Pussz

Na akkor találka! Nálunk Zsombi változó de olyan 11-12 körül fekszik le aludni (általában) és olyan 1 órát alszik... Utána már nem nagyon szokott aludni tehát nekünk az egész délután jó... Persze van hogy néha elalszik du is, de az olyan 4körül szokott lenni... Félek hogy minden baba máskor alszik, és nem fogunk olyan időpontot találni amikor mindenkinek jó Kép

Üdv: Gabi

Kép
Kép
ickerek/2-55-33-2007_05_24-Botond.jpg[/img][/url]
gabiii
 
 


Sziasztok!
A múlthéten írtam, hogy itt volt egy barátnőm akinek a kislánya taknyos volt. Nos mi azt szépen "bezsebeltük". Marcinak folyik az orra és köhög és bár már kifelé megy belőle; nem tuom milyen állapotba lesz pénteken de gyanítom, hogy nem lesz tökéletesKép
Majd még meglátom...Nem ígérek semmit! Marci koradélután alszik, tehát utána jó elvileg.

Szilpa!
Én már nagyon izgatott vagyok!Kép
Várjuk majd a szüléstörténeted is!!!
Vendég
 


<font color="ff6000">Gabii!
Nem, sajna nem volt hatás.

Linocska!
Én is izgatott vagyok. Aranyos vagy. Kép
Mindenképpen írok szüléstörténetet majd.

Most jöttem haza a sétából. Hát hazafelé már nagyon fájt a hasam alja, de össze szorítottam a fogam, és azért sem álltam meg, hanem jöttem tovább. Utána fellépcsőztem a 4.-re. Azóta ahogy leültem a géphez, egyre jobban nyugszik meg. Már csak kicsit érzem a mensi szerű görcsöt. De általában ez szokott lenni az alap, és erre szokott még bónusznak jönni ez-az.
Hát, nem tudom, mi lesz...

Szilpa
38+6</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Tali ügyben írtam a múltkor, hogy Petra 12-13óra körül alszik el. Átlag 1,5 órát alszik, néha többet, néha kevesebbet. Nekünk előtte és utána is jó! Bár nálunk azt is hozzá kell számolni, hogy min. 20 perc biztos kell, hogy odaérjünk, ha van buszunk (gyalog nem vállalom ebben a hidegben).

Szilpa! Egyszercsak úgyis eljön a Te napod! Képzeld el, nyolc nappal hordtam túl a lányom, úgyhogy hetekig minden nap úgy keltem, hogy talán majd MA, aztán meg mégsem. Nagyon együttérzek veled, de ami késik nem múlik, tudja azt a fiad, hogy neki mi a jó.

Egyébként meg ma is voltunk a bölcsiben játszani, és félig meddig fel-be-iratkoztunk a bölcsibe. Csak megemlítettem a gondozónőnek, hogy talán ősszel visszamennék dolgozni, ő meg azt mondta, hogy akkor rögtön felír a jelentkezők közé, mert írtó nagy tolongás van, és most beírt szeptemberre. Úgyhogy jó előre gondolkodjatok bölcsi, ovi téren úgy tűnik nem árt egy jó fél-egy évvel előtte jelentkezni.
miriama
 
 


Mi is elunk meg, csak az uj evben alig jutok a gephez. Taliban en is benne vagyok. Fix idopontot nem tudom mondani, mert lanyomnak meg nincs fix napirendje. Majd probalunk odaerni amikorra ti megegyeztek, csak doljon el. Vedonos idoponthoz is jol szoktunk igazodni, probalok az etetesekkel ugy jatszadozni.

Szilpa,
hm veletek valszeg csak a kovetkezo talin fogunk osszefutni.

Miriama,
a visszateres miatt en mar most parazom. :/ Januartol megszunt az osztaly, ahol dolgoztam, szal eselyem erosen konvergal a 0-hoz visszateres ugyileg.
Kepzeld, november kozepe ota ulnek a liberos figuraimon es meg nuku teki. :=( Pedig Mimi mar nagyon varja! ;)
falina
 
 


&#8222;Muzsikával az újszülöttekért!&#8221;


Különleges eseménynek, a Gólyahír Egyesület javára szervezett gálakoncertnek ad helyszínt hamarosan a Magyar Állami Operaház Jókai utcai különterme!
Valóban különleges koncert ígérkezik ez estére, ami így is van rendjén: a segítendő cél sem hétköznapi!

A Magyar Állami Operaház művészei - jelenlegi és volt énekkari művészek, korrepetitorok - a Gólyahír Egyesület nemes és önzetlen tevékenységének segítésére muzsikálnak majd ez alkalommal!
A koncert fővédnöke Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház karmestere.

A Gólyahír Egyesület a nem kívántként születendő újszülöttek életben maradásához és családba kerüléséhez nyújt segítséget.
Válsághelyzetbe került várandós anyák fordulnak hozzájuk, ezért egy ingyen hívható krízisvonalat működtetnek, mely Magyarország területéről az év minden napján reggel 6-tól este 22 óráig ingyen hívható.
Megyénként egy mobiltelefonos karitatív munkatárs végez szolgálatot, mely önfeláldozó munka nélkül megannyi sorsára hagyott várandós anya és születendő gyermek sorsa maradna továbbra is kilátástalan.
Fennállásuk óta végzet munkájuk eredményességéről legékesebben a tények beszélnek&#8230;

Az elmúlt öt év alatt:
- 234 anyát sikerült elhelyezniük anyaotthonban, hogy fedél legyen a fejük felett
- 311 esetben gondoskodtak kelengyéről a rászoruló újszülöttek számára

A Gólyahír Egyesület által gondoskodásba vett terhességek közül:

- 112 gyermeket előzetes örökbeadási szándékának megváltoztatásával végül
saját családja vállalt
- 220 újszülött alig egy hetesen örökbefogadó családokhoz kerülhetett
- 620 házaspárt világosítottak fel az örökbefogadással kapcsolatban.
- 39 családi találkozót szerveztek örökbefogadó családoknak Budapesten, Tatabányán, Veszprémben, Százhalombattán és Székesfehérváron
- 3 konferenciát is tartottak a nyílt örökbefogadásról szakemberek számára
- folyamatosan biztosítanak ellátást és szállást a krízishelyzetbe került várandósoknak
- 2004-ben könyvük jelent meg GÓLYAMESÉK címmel
- Az újságokban, rádiókban, televíziókban, 5 év alatt 145-ször esett szó munkájukról
Sajnos azonban az állami támogatás megvonása miatt mostanában igen nehéz anyagi körülmények között kénytelenek küzdeni pártfogásukba vett várandósaik és aprócska újszülöttjeik sorsáért&#8230;
A 2006. február 6-án, 17 órától tartandó jótékonysági operagála teljes bevétele ezen nemes tevékenység támogatására kerül majd felajánlásra!
Az este műsoráról Töreky Katalin, a koncert szervezője mesélt nekünk:

&#8222;A gálakoncert műsorának összeállításakor fontosnak tartottuk, hogy minden kedves megjelent számára emlékezetes pillanatokat jelentsen majd ez a korafebruári hétfő este!
Választásunk végül az operairodalom négy remekművére:
- Mozart: A varázsfuvola,
- Rossini: A sevillai borbély,
- Bizet: Carmen és
- J. Strauss: A denevér című művére esett.

Az opera műfaját jól ismerők bizonyára örömmel hallgatják majd e méltán népszerű művek felejthetetlen pillanatait, az operai dallamokkal ismerkedők pedig olyan ízelítőt kaphatnak, mely reményeink szerint kedvcsináló lehet az opera műfajának mélyebb megismeréséhez!
A koncert sikere a népszerű dallamokon túl természetesen az előadóművészeken is múlik.
Személyes érintettségem okán külön figyelemmel igyekeztem az operakórus olyan tehetséges művészeit - énekeseket, korrepetitorokat - megnyerni ez estére, akik személye már önmagában is garancia, hogy színvonalas és szórakoztató koncertnek lehessünk majd részesei!&#8221;


A Jótékonysági operagála időpontja tehát: 2006. február 6. (hétfő) - 17 óra.
Helyszíne a Magyar Állami Operaház Jókai utcai különterme - Bp. VI. ker., Jókai u. 4. (az Oktogontól 1 percre!)
Jegyek 2006. január 9-től kezdve válthatók a Magyar Állami Operaház jegypénztáraiban és szervezési osztályán (Bp. VI. ker., Andrássy út 22.), valamint beszerezhetők a Gólyahír Egyesület segítségével (tel. 06-30-529-8329, bankszámlaszám: 64800073-10705005).

Szívből reméljük, e nemes cél érdekében sokak döntenek majd úgy, hogy részesei kívánnak lenni a remek szórakozást ígérő koncertnek, és adomány-tartalmú jegyeik megvásárlásával - melyek ára 1400 Ft - segítik a Gólyahír Egyesület munkáját!

KépKép
KépKép
kelimoni
 
 


<font color="ff6000">Miriama!
Hát igen, ha lehetne, akkor én kivárnám, míg magától jön, de ha nem bújik ki a héten, akkro dokinéni a jövő hét elején befektet, és megindítja. Ezért próbálkozok én "természetes" úton.

Megpróbálok egy tegnapi (38+5) képet felrakni a pocakról.

Kép

Szilpa
38+6</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok !

Bocsi az eltünésért elkeztem szervezni aztán meg nem jövök. Hát ahogy nézem remélem jól nézem a 14 óra körüli tali lenne jó vagy akkor reggel 9 körül. Na ezt aztán jól leírtam. Az a helyzet, hogy dolgozom igaz itthon de a netezni nincs időm.

Csak írom, hogy ha valakinek adózási gondja van szóljon.

Szilpa!
Kitartás a lépcső jó ötlet. Én a kórházban mentem fel egy emeletet amikor elfolyt a magzatvíz. Ezzel azért vigyázni.
Sajnos abban igazad van, hogy apa miattad jöjjön vissza ne a gyerekért én is így gondoltam de lehet hogy férre érthetően fogalmaztam.

Falina
Az az igazság nem tudom a többiek hogy voltak szerintem a napirendet neked kell egy kicsit alakítani. Kevés gyerek csinál magának napirendet. Igaz nekünk mivel besárgult fel kellett kelteni 3 óránkénr és etettni kellet ezt alakítottam utána 4 órásra majd az éjszakát magától kezdte el hogy 6 órát aludt.Bár ha tudott szoptatni akkor ez nem igazán jó.

Na lelövöm magam este jövök
Mi legyen holnap írjatok
cila
 
 


<font color="ff6000">Én most délelött megyek megint ctg-re, meg a dokinénihez vizsgálatra. Nem tudom, haza enged-e... Kedden is azt mondta, hogy közel lakok, szabadon távozhatok. Hát lehet, hogy tágultam megint, mert a tegnapi napom sem volt semmi. Egész délutántól fájt, görcsölt rendesen. Volt pár durvább csúcspont, de ez még messze van a pár percestől. Ezek kb 5 óránként jöttek, és 30-40 másodpercig tartottak. De éjjel is felkeltem rá. Csak szenvedtem egyet, azután mikor csillapodott, elaludtam. De az alapgörcs az megmarad már. Majd ma meglátjuk, mi lesz...

Ha nem jönnék, akkor jó talit!

Mivel itt senkinek nem tudom a számát, így nem is tudok ide jelezni senkinek, ha action van. De a másik két topikban majd írnak rólam, ha beindult valami. Ahol megtaláltok: Szülészetek/kórházak - Margit kórház szülészet, vagy a Gyermekek/magzatok kor szerint - 2005/2006 téli babák. Itt lehet hírt kapni, ha eltűnök.

Mindenkinek szép napot!

Szilpa
39</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Szilpa!
Hajrá hajrá! Nem semmi a pocak! Szerintem nem jösz ma már haza... Kép Majd figyelem a topicokat! tök furi mert én még a 2004/2005 téli babáknál kezdtem ugye... Na a lényeg hogy szorítunk értetek!

Akkor tali ügyben, mikor hol? Nemsoká péntek van... Nekünk a délután 2 tökéletes lenne...

Kép
Kép
ickerek/2-55-33-2007_05_24-Botond.jpg[/img][/url]
gabiii
 
 


<font color="ff6000">Gabii!
Köszi Kép

Szóval megjöttem a kórházból.
Mielőtt elindultam, meleg vízzel fürödtem, próba-szerencse. Ha beerősödik, akkor úgyis jó helyre megyünk címszóval. Na, ez nullára elmúlasztott mindent. Kép Teljesen letörtem. Ctg-n babát ébreszteni kellett, pedig direkt előtte ettem. Semmi fájást nem mutatott. Dokinéni megvizsgált, méhszájam ugyanolyan. Azt mondta, hogy most nem tart akkor bent. Ha lenne valami fájás, akkor lenne értelme ráerősíteni, de így nincs. Mehetek haza.
Viszont van egy rossz hír. Főnöke kiadta neki kötelezőbe, hogy most szombaton el kell utaznia továbbképzésre két (!!!) hétre. Azt hittem, ott esek össze. Ezt így szülés előtti napokban bejelenti!!! Egy másik doktornő veszi át addig a szülőnőit. A másik drnőt kb kétszer láttam, mikor elment mellettem. Azóta is sírhatnékom van. Mondtam neki, hogy én nála akarok szülni!!! Dokinéni is letört, és mondta, hogy próbáljak még többet lépcsőzni, meg sétálni, és holnap délután-este ügyeletes, 2-től bent van, úgyhogy menjek vissza még holnap kora délután egy ctg-re, hátha van rajta fájás, és akkor rá tudunk erősíteni.
Ezután beszéltem a szülésznőmmel. Tök rendi volt. Neki is majdnem elsírtam magam. Kérdezte, hogy mit szeretnék? Várjunk, míg spontán beindul, vagy segítsünk rá természetes úton???
Ez utóbbit választottam. Ezt itt nem írnám le. Ha valakit nagyon érdekel, akkor priviben mehet.
Meg mondta a házaséletet is. Látta, hogy ebe beletrafált, és gondvan. Tehát elmondtam, hogy nem igazán állunk úgy apával, hogy ez össze jöjjön. Pedig állítólag ez nagyon sokat segítene. De azért rákérdezett, hogy a gyereket akarja-e apa? MOndtam, hogy azt máris imádja, és nagyon várja. Legalább ez rendben van.
Két napja, mikor ez a téma szóba jött "párom" és köztem, mondta, hogy szívesen segít benne, csak nem akarja, hogy félre értsem, mert még mindig nem tudja, mi legyen a továbbiakban. Mondtam, hogy inkább hagyjuk. Nem tudom, hogy ráfanyalodjak-e... Van másfél napom a szülésre, ha a saját dokimnál akarok szülni.

Most teljesen kész vagyok.
Tanácstalan vagyok, és sírhatnékom van. Kép

Szilpa
39</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


<font color="ff6000">Ja, egyébként meg ha nem bújik ki babó, akkor kedd regel be kell feküdnöm, és megindítják. Viszont akkor másnál szülhetek. Kép
Ezért inkább mindenképpen megpróbálom ma a lehetetlent is, hogy beinduljon!!! Az a 3 nap plusz(többet úgysem kapnék), az nekem már egy doki mínuszt jelent.
Remélem, megértitek...

Szilpa
39</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Szilpa Te, jaj nincs elég bajod, és még ez is, hogy most kell elmenjen a dokid? JAJ.
De akkor most úgy látom eldőlt, lesz ami, lesz, holnap szülni fogsz? Nagyon szurkolok Neked, remélem minden rendben lesz, nagyon vigyázz magatokra! Kívánom, hogy induljon be a szülés mielőbb!
miriama
 
 


<font color="ff6000">Miriama!
Még ez is!
Már sírtam egy sort.
A Margit kórházasok között mondta egy anyuka, hogy neki nem volt túl jó tapasztalata a másik doktornővel. Marha jó!
Mindent bevetek. Holnap szülök és kész! Meg is beszélem a fiammal.

Szilpa
39</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Szilpa!
Én is szülni akarnék a te helyedben, úgyhogy nagyon nagyon szorítok értetek! Oh te szegényke! Nagyon hős mami leszel az már tuti! Meghát extra izmos vádlid lesz ennyi lépcsőzéstől! Apa dolog miatt meg annyira szomorú vagyok, de én azért bízom benne hogy minden rendben lesz! Na gyerünk gyerünk! Indulás szülni!!!! Engem azért érdekelne hogy miket mondott a szülésznő... Nagyon drukkolok! Tudod mit egy hét múlva írj de már babával!!!!!

Lesz akkor valami a taliból???????

Kép
Kép
ickerek/2-55-33-2007_05_24-Botond.jpg[/img][/url]
gabiii
 
 


Sziasztok!Kép

Szilpa!
Megy a drukk ezerrel!!!
Kép

Mi tuti nem megyünk mert ma még nagyon taknyos volt Marci!Kép Olyan lassan akar múlni...pedig bevetettem már mindent. Dokihoz meg nem akartam ezzel vinni pedig lehet jobb lett volna!?
Nektek jó talizást!
Vendég
 


<font color="ff6000">Gabii!
Kép Én is mondtam pont apájának, hogy nagyobb lesz a vádlim, mint a sejhajom, mire ez a gyerek kibújik. Tiszta apja. Ez is csak szívat Kép
Én akár már most is indulnék szülni. Kinél kell ezt levajazni????
Nincs köztetek boszorkány?? Kép
Oké, akkor 1 hét múlva ugyanitt. Addigra megtanulok egy kézzel gépelni, a másik úgyis tele lesz a fiammal Kép
Én szeretném a legjobban, ha apa-projectből lenne valami. Köszi!!!

Linocska!!!
Köszi!!
Nagyon drukkolok, hogy Marci meggyógyuljon!!!

Szilpa
39</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


<font color="ff6000">Hmmmm.
Még itthon vagyok Kép
Pedig már mennék.
Éjjel beszéltem is a fiammal. Remélem, hallgat rám.

Szilpa
39+1</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Na mizujs'?
Úgy látom nem én vagyok az egyetlen, akinek semmi kedve kidugni az orrát itthonról ebben az időben. Tali elhalasztva?
miriama
 
 


Szilpa! Még mindig itthon???? Jajjjjjj, menjéééél szülniiiii!!!!! Mondd meg kicsiny fiadnak hogy mostmár siessen kifelééééé!!!!!! Pici baba gyere ki! Jobb neked idekinn!!!!!!

Miriama! Úgy látszik télleg elhalasztva ez a tali... senki nem írt semmi konkrétat... és tényleg pocsék idő van!
Lehet bevárjul amíg Szilpa megszül Kép

Kép
Kép
ickerek/2-55-33-2007_05_24-Botond.jpg[/img][/url]
gabiii
 
 


<font color="ff0000">Szilpának megszületett éjjel a babája!!!!!!!!!

Szia! Istok Kende vagyok. 2006. jan. 21-én, 00:47-kor láttam meg anyukám és apukám arcát a Margit kórházban, 3900 g-al és 54 cm-el. mindhárman jól vagyunk. Szilpa

(A másik topicból másoltam át.)

Mindenesetre gratulálok, jó egészséget és sok tejcsit kívánok!</font>
miriama
 
 


Juj dejóóóó!!!! Gratulálok!!!!!
Éljen a picúr és anyukája!!!
Kép

Kép
Kép
ickerek/2-55-33-2007_05_24-Botond.jpg[/img][/url]
gabiii
 
 


<font color="0000ff">SZILPA!Kép

GRATULÁLOK ÉS SOK BOLDOGSÁGOT NEKTEK!</font>
Kép
Vendég
 


Mi is tiszta szívből gratulálunk, sok boldogságot, jó egészséget, és sok-sok tejcsit kívánunk!
szinti
 
 


Sziasztok !

Hát én jól lemaradatam.
Szilpa nagyon sok boldogságot és sok örömöt kívánok a kicsi fiadhoz.

A hideg front segített?
Én dögrováson úgyhogy netezni sem volt kedvem. Hétvégén szerencsére párom tartotta a frontot.
Most voltunk lent dokinál íszonyú rossz idő van hát tali majd nem tudom. A héten részemről biztos nem.
cila
 
 


Jujj én úgy várom már hogy Szilpa meg a pici hazajöjjenek!
Szilpa ha hazajönnél, kérlek írj sokat (úgyse lesz rá időd..) de minimum egy sztárfotót kérünk babókáról!!!! Várunk vissza! Sok puszi nektek!

Gabi

Kép
Kép
ickerek/2-55-33-2007_05_24-Botond.jpg[/img][/url]
gabiii
 
 


Hát bizony úgy látszik Szilpa nélkül itt kihal az élet. HAHÓ! Mindenki téli álmot alszik? Vagy csak ilyen uncsik a hétköznapjaink, hogy még írni sincs kedvünk???
miriama
 
 


Falina!
Én október közepe-vége táján adtam postára a kitöltött kérdőívet 5 db libero figurával, - de erről már korábban írtam is, - és miután két hónap elteltével sem érkezett semmi, felhívtam őket. Sajnos nem kapták meg a levelet, de nagyon kedves volt az ügyintéző, azt mondta, azért postáz nekünk egy tekit. Ma meg is hozta a postás, sőt, még az első ajándékot, a babamasszázsos posztert is beletették a borítékba. Kép Egyébként azt mondta, hogy általában egy hónap alatt azért feldolgozzák az anyagokat, szóval szerintem hívd fel Te is nyugodtan az ügyfélszolgálatot!

Tegnap jártunk a Mammutban lévő Libriben, az Anya, taníts engem! című könyvet (ajánlom mindenkinek) szereztük be, és kezembe akadt a Szilpa által említett Kisbabám naplója című könyv. Belenéztem, és nem tudtam otthagyni. Tényleg nagyon jó, ráadásul 5990,-Ft helyett 3990,-Ft-ba került. Ezt is ajánlom minden anyukának, biztos jó lesz később a már kitöltögetett könyvecskén nosztalgiázni! Kép
szinti
 
 


Szinti, Szilpa! Minden tiszteletem azoké a mamáké, akik tudják dokumentálni, hónapról hónapra a gyerek fejlődését, meg a hozzá kapcsolódó gondolataikat. Próbáltam én is, de nekem nem megy. Vettem egy nagyon aranyos Baba-naplót mielőtt lánykám született, de most 1,5 év után átnézve, hát nagyon hiányos, és egy csomó dologot már nem is tudnék pontosan megmondani, hogy mikor, hogyan is történt. Pedig a szándék megvolt bennem... Talán majd a fényképek, meg a videofelvételek elegendők lesznek...
Az Anya, taníts engem c. könyv nekünk is megvan, nagyon jó ötletek vannak benne, főleg ilyen uncsi téli délutánokra lehet jókat játszani belőle. Meg követni, hogy hol kellene tartani a fejlődésben, mit tudunk már és mit lehetne még megtanulni! Kép

Jaj, azt meg elfelejtettem írni, hogy jártunk a volt Sübában a Játékpalotában, de csak a boltban, a játszó része csak bekukkantottam. A bolt hatalmas és rengeteg játék van, a játszó lehet, hogy inkább nagyobbaknak való, de azért majd kipróbáljuk egyszer.
miriama
 
 


Sziasztok !

Hát most már nem csak én hanem a Levi is beteg most tettem le szegénykémet 39 fokos láza van. Valami jó kis vírust sikerölt elkapnia. Jó kis születésnap holnap lesz egy éves ez a pici fiú és nyomja az ágyat.
Lehet hogy bennem is ez van csak hál istennek én nem lázasodtam be.
Ezt a könyvet jó hogy ajánlottátok pont most gondolkodtam mert nem tudok igazánjátékokat hogy mit kellene vele foglalkozni.
Hát az az igazság én kaptam ajándékba a korházban babanaplót de üres maradt mindig elfelejtettem beírni de a fényképek megvannk minden fontos eseményről.
Most is csak gyüjtöm a UH felvételeket azokat rakosgatom majd egyszer lefüzöm öket.

Na megyek mert elaludt és rengeteg a dolgom.
Remélem mindenki egészséges marad
cila
 
 


Cila!
Ma Zsombi is belázasodott Kép Meg furcsa volt a kakija is, és kicsípte a popsiját is Kép De remélem semmi komoly, holnap meglátogatjuk a dokinénit!

Kép
Kép
ickerek/2-55-33-2007_05_24-Botond.jpg[/img][/url]
gabiii
 
 


<font color="ff6000">Sziasztok!

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép
Hát ma végre hazajöttünk!!!!!!

Sajna most nincs időm írni, de gyorsan bejelentkeztem.
Kicsi bébim már éhes.
Bár hangja az soha sincs!!! Nagyon nyugis.
Csak cuppog.

Majd jövök, és mesélek.

Nagyon köszönöm a gratuláiókat.

Szilpa
és Kende (4 nap Kép )</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Szilpa!

En csak most "tevedtem erre" es latom jol lemaradtam a nagy hirrol. Kép
Sok erot, egeszseget, tejcit es 100%-os apat kivanok neked, nektek! Gratulalok! Kép

Szinti,
fogom hivni a not. Amugy en is megkaptam multkor utolag a babamasszazsos lapot (telefonos keresemre), de a teki sehol nem volt. Kép

Cila,
van napirendunk, csak nem orara pontos. Igy ertettem. Kép Tehat, nincs az, hogy mondjuk egy masfel eves gyerek ebed utan szundit minden nap adott idot.

Babanaplo,
vhogy en nem vagyok oda ezekert a dolgokert. Igazabol az a bajom vele, hogy nagyon is szeretnek ilyet vezetni, sot akar napi naplot irni, de tul sok idomet elvenne es amilyen szorongos vagyok, allandoan azon stresszelnek, hogy nehogy kimaradjon vmi. Ezert inkabb elhatarolodom.
A gepen persze azt irom, ha vmi uj tudomanyra tesz szert, de ez ugye nincs szep kontosbe bujtatva, csupan betuk.

Setaltatas minuszokban:
Ti vinnetek helyemben setizni ebben a farkasordito hidegben? Mondjuk 2 hete nathas, szal ezt is figyelembe kell venni. Egyebkent nem hogy mulna, de egyre tobb a szutyi az orrban. Ki erti ezt... Mi voltunk dokinal, 2 hete kezdodott hoemelkedessel ill. gennyes vizelettel. Ez utobbira kapott antibigyot :=( . Majd ra 1 hetre nathas is lett. A porszivo mar a minap majdnem bemondta az unalmast a sok szivogatastol.
falina
 
 


Szilpa! Üdvözlünk ismét a fedélzeten! Kép

Milyen jól beindult a fórum! Kép

Ezek szerint én már túlzásba is viszem a gyerek fejlődéséről szóló feljegyzéseket. Minden betöltött hónap után írok 2-3 oldalt a történésekről, emlékezetes, vicces pillanatokról. Még csak 8 hónapja született meg Bianka, de máris azon vesszük észre magunkat visszaolvasva feljegyzéseimet, hogy tényleg, ilyen is volt... Persze minderre nekem is csak úgy van időm, hogy azt az ici-pici szabad időt is erre fordítom, ami magamra jutna, meg olykor-olykor lecsippantok a vasalásból...

Azt olvastuk tegnap a párommal, hogy ilyen idős korban, mint Bianka már kell neki tanítani szavakat, na nem hogy mondja Kép, hanem, hogy értse, és csinálja. Rengeteget foglalkozok, és beszélek a csajszival, kihangsúlyozva szavakat, vadul figyel is, de látszik az arcán, hogy nem érti. Persze vannak történések, amiből ért, és meg tudja magát értetni, de szerintem ez még korai, hogy megértse szavakból is, amit mondok. Nem? Szerintetek?
szinti
 
 


Sziasztok!

Szilpa! Örülök, hogy újra itt! Remélem jut majd időd egy kicsit mesélni!

Falina!
Szerintem, ha kicsit enyhül az idő, mindenképp vidd ki a levegőre a babód. A -10fok biztos nem tenne jót, de máskülönben a friss levegő sokat számít, nekem azt mondta a dokim, hogy segít elmulasztani a náthát. Egyébként meg kitartás, mikor már azt hiszed nem is fog elmúlni, akkor elmúlik. Esetleg C vitaminnal lehet segíteni, ha nem szedtek, Cebion cseppek nekünk mindig bevált. Nem is árt szedni ebben az időben.

Cila, Gabii és minden kis betegnek jobbulást kívánok! Én meg reménykedem, hogy mi megússzuk...

Várjuk a jó időt és a tavaszt! Tudom, hogy nemsokára ITT LESZ!

Kép
miriama
 
 


Szinti! Mennyi idős most Bianka? Nem vagyok képben...
miriama
 
 


Jól van, csak olvasni nem tudok...
miriama
 
 


SZilpa!

Jajj de jó hogy itt vagy! És úgy örülök hogy minden rendben! Puszi kicsi Kendének is!

Zsombi jobban van, legalábbis nem volt láza éjjel... Azért ma léemegyünk a dokinénihez!

Kép
Kép
ickerek/2-55-33-2007_05_24-Botond.jpg[/img][/url]
gabiii
 
 


Sziasztok!Kép

Betegeskedőknek jobbulást!!!

Szilpa!Kép
Várjuk a szüléstörténeted és a képet a kis Kendéről!!!Kép

Én mostanában blogot írok, ill. a meglevőket bővítgetem, aztán februártól szeretném napi szinten az írogatást...
Egyelőre publikus, tehát akit érdekel az belenézhet.

http://www.ilonana.freeblog.hu

Szép napot!Kép
Vendég
 


Sziasztok !

Szilpa
De jó hogy máris itthon vagytok ezek szerint minden rendben

Hát én csak benéztem mert a Levi még lázas.

Szinti Szerintem nem tulzás mert legalább nem lesz vita hogy mikor mi történt.
cila
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: