Potykamanó,
az Alföld első emeletén van még kismama ruha bolt, de szerintem elég drága. Én még tavaly ilyenkor Pesten voltam terhes, ott van egy farmerbolt, ahol olcsón lehetett venni kertészgatyót.
Adrienn,
hát ha valaki, én minden szúrástól, vágástól ... parázok, szülés közben is próbáltam megúszni azt az egy db injekciót, amit akartak adni, ott röhögtek rajtam, hogy komolyan, az nem érdekel, hogy épp szülök, csak a szuri

Szóval a gátmetszést utólag kérdeztem meg, hogy volt-e. Állítólag kaptam előtte 3 injekciót is, na erről sem tudtam. Pedig ha én ezt mondom ilyen tűirtózással....
Baba-mama szoba tényleg sokat segít, nem érsz rá foglalkozni a fájdalmakkal. Én két nap múlva zuhanyzás után már feltettem a lábom a radiátorra és úgy töröltem meg
Hajny,
de azt hiszem meg van még, sőt azóta szerintem még egy gyüjtőfüzetnyi pontom is van:)
Katika képéről jut eszembe: Lili mellett pár napja egyszerűen nem lehet enni. Mindenből akar, ami a mienk. Ami két dolog miatt gáz. Egy: nem mindenből kaphat még, kettő: még mindig csak két foga van, félek, hogy nem is bír elrágni dolgokat. Reggelente balhé van, ha nem kapja meg a felvágottasdobozt. Ha végül odaadom, hatalmas falatokban harapja a párizsit. Aztán a pattogatott kukoricáért is kiverte a balhét, vendégségben ráadásul. Már lopva próbálunk enni, vagy külön, addig a másikunk játszik Lilivel. Előtte meg szoktam etetni, de akkor is kell a mienk. Ha kaja közben etetem, akkor nem kell neki a sajátja. Komolyan nem aggódnék, ha biztos lennék benne, hogy szét tudja rágni a dolgokat, max. mindig olyat főznék, amiből kaphat. Ha jól gondolom tojás és tejen kívül nagyjából már mehetnek a dolgok. Valami ötlet, hogy tudnám megértetni Lilivel, hogy az a mi kajcsink.