(Én Márton miatt voltam, úgy látták az uh-n, hogy gond van a veséjével és ha sürgősségi beavatkozásra lenne szükség legyek inkább Győrben...)
Az egyik szobatársam előlfekvő lepény miatt akkor a hetedik hetet húzta már bent, végül szerencsésen a 38. hétben programozott császárral egészséges kislánya született, de a másik csaj aki bejárt hozzá látogatóba ő nagyon megszenvedett.
Éjjel indult be a vérzés amit nem vett észre időben és mire a műtőbe került a baba sokáig volt rossz körülmények között a pocakjában. Igaz ez sajnos a 33hetesen történt és nem elég, hogy koraszülött lett, de a károsodásait sem tudták akkor megítélni, mert sajnos még éleszteni is kellett a születés után. Ne ijedj meg, ő is előlfekvő lepényes volt. Tehát a méhszájra teljesen rátakart a lepény. Ha az esetedben is ez állna fenn már rég a kórházban várnád a császár napját amit előre megbeszélnének veled, folytonos megfigyelés mellett persze.
De ezt azért meséltem el, mert ha arra kerül a sor, hogy pár napra be kellene menned akkor azt ne rossz dolognak éld meg, hanem a veled való törődésnek és ha hirtelen kellene szülni akkor nem Hegykőröl kéne indulnod.
Míg ott voltam a kórházban sok dolog átértékelődött bennem, mert rengeteg egyedi esetes kismamával jártam a vizsgálatokra és persze mindenki elmesélte miért van ott. Volt olyan aki az egészet fekve, ágytálazva csinálta végig... Ez most itt nem a rémtörténetek estéje, csak tudni kell örülni, hogy szerencsések vagyunk, vagytok, hogy megfogant a baba, egy szép gondtalan terhesség után az a pár nap a gyerek egészsége érdekében már nem olyan vész a kórházban.
Remélem nem voltam nagyon ijesztő, nem szerettem volna, csak ha befektetnek az inkább az orvosod gondossága. Bár szerencsére nálad csak mellette van a lepény!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Végül szerencsére nálunk is jól alakultak a dolgok, még most is időnként vesenézegetésre járunk, és nemrég derült ki, hogy a férjemé is épp olyan...
Szép álmokat mindenkinek!
Vigyázzatok magatokra, babáitokra!
Szonját holnap Isten éltesse!!!!!!! Boldog szülinapot!!!!!!!!








) korábban befeküdjek-e vagy sem...

































