Majd egy hete nem jöttél!
Mi van veletek? Remélem minden okés!
Léptem rendet rakni a konyhában, meg tanulni!
Pusza
Tündér

2005.10.02 20:38
Meg elültettünk a karifa helyére fűzfa-kezdeményeket, remélem, ők már meg fognak maradni, sajnálom, hogy a fenyőfánk nem bírta a kiképzést.
Tudom, hogy a GYED sem volt sok, dehát a GYES-nél azért ezerszer többet jelentett!
).
Pedig le is volt rajzolva. Csak én azt, hogy 0,5 pohár víz, úgy értelmeztem, hogy 0,5 dl víz. Hát, utána kellett bőszen tenni bele a lisztet még, hogy normális állaga legyen, de azt már csak "érzésre" csináltam és nagyon jól sikerült.
Lassacskán nekiállunk Noncsival festegetni is. Majd szólj akkor, ha van kedvetek, csinálhatunk kéz-tapi lenyomatokat is.
2005.10.02 21:24
2005.10.04 19:20
2005.10.09 18:11


2005.10.09 20:20
Ügyi voltál!!!
2005.10.11 14:50



reggel sebészet, nem varrták csak ragasztották, de ez vmi szörnyü. Borzalmasan vérzett, nagyons sírt, minden csupa vér lett. Jól feldagadt, persze itthon sikerült még rátenni egy lapáttal ,ert nekiment a fotelnak, úgy, hogy a száját verte be
Na ez már no comment. 2x kötöztem át, most éppen alszik. Megföztem, most megyek teregtni aztán ha felébred, elnézünk a drnénihez is, meg a patikába.
nem válaszoltál, hogy minek örülnének a csajok a szülinapra? valszeg nov. elején megyünk.
2005.10.11 15:36
Hogy viseli? Figyi, milyen sebészetre viszed ilyenkor?
Én ilyenkor mindig eltűnődöm, hogy én is ennyire törtem-zúztam magam kiskoromban????
Hazafelé le akartam mosatni az autómat, mert szegényke tiszta kosz már hetek óta, begurulok a mosóhoz, erre közlik, hogy egy óra múlva van rá lehetőségem... Hehe, persze... Én még csak-csak elüldögéltem volna addig, de Noncsi nem arról híres, hogy 1 órát békében üljön hátul. Indulás hazafelé. De még be sem értem a garázsba, már akkora migrén tört rám, hogy alig láttam, most is azzal kínlódok és egyszerűen nem hiszem el, hogy ez van, mert tudnék tanulni, Noncsi alszik, de én itt agonizálok a fejgörcsöm miatt. Már vettem be rá gyógyszert, ittam kávét is, de még mindig érzem, olvasni reménytelen vele... Kész vagyok.
2005.10.11 15:56
És lásd ha fogod a kezét sem jelenti azt, hogy nem lesz baja.... Ilyenkor kicsit lebizonytalanodom, hogy jó Anya vagyok-e, de úgy érzem ezek nem rajtam múlnak. Ilang baby még mindig alszik, pedig mennünk kéne a drnénihez. Mindegy ébreszteni nem akarom, mert nagyon korán kelt (6-kor) és ez az egész is megviselte.
De jó!
Migrén, jajaj
Nekem is volt a múlthéten de sztem a menszi+vizsga hozta ki belölem, neked nem lehet, hogy ez okozza?
Igen vhogy ez a nap nem a mienk
Mosóba én pl. nem tudok Ilanggal menni, mert retteg töle
De miért nem is értem...
Ha nem túl aluszékony, nem hány, van étvágya, túl nagy baj nem lehet, nem?
2005.10.11 16:11
Meg ne legyen belőle tutyimutyi anyámasszonykatonája sem.
Jó anya vagy, hidd el, nem ezen múlik. Ma pl. én is csak pár méterre voltam tőle (Tokko Fashion boltban voltunk bent, van ott egy házikó csúszdával) és a szemem láttára zuhant le a csúszdából! Hát a szívem megállt, komolyan! Egy-két centin múlott, hogy nem esett neki a ruhásállvány szélének. Nem tudom,hogy csinálta, de a csúszdáról nem csúszva jött le, hanem rohanva!!! A végén meg ugye a lejtő miatt félrelépett és akkorát esett, hogy tisztára beijedtem, hogy mi a fene lesz most. De én sem állhatok ott mellette egyhuzamban, meg egyébként is, nem volt meredek csúzda egyáltalán, teljesen biztonságos, jól megcsinált házikó volt, aztán mégis... Úgyhogy én ezeknek a délelőtti intenzív élményeknek tudom be a migrént, meg persze Mityu komának is. Meg a stresszelésnek, hogy tanulni kéne. Ja, meg múlt héten a hálóban is leeesett az ágyról, mert azzal szórakozott, hogy a takaró és a huzat közé bújt be, aztán vhogy leesett a takaróval együtt. Először azt sem tudtam, hol van, mert egy nagy halom takarót láttam csak. Úgyhogy azért ő is tud alakítani, bár jobban örülnék, ha véget érne ez az "esős" korszak és mostmár vigyázna magára.
Pedig én azt hittem, akkor esnek a picik a legtöbbet, amikor tanulnak járni. Hát, Noncsi akkor szinte sosem pottyant el/le, most meg non-stop.
A gépit Noncsi sem bírja. 2005.10.12 12:25
) de ma reggel igen
Lekezelte Ö a sebet, így du. már nem kell mennünk a sebészetre. Amúgy sokat javult, szerencsére. persze nem a tökély, de haladunk
Sikerült végül tanulnod?
2005.10.14 16:19
(Tündér, ma volt a vizsgám.
) Egyébként jövő héten is lesz... hát, az nagyon durvának néz ki.
2005.10.18 08:25
Meg mennek a drukkok a most péntekihez
A héten biztos nem megyünk, mert kicsit taknyosak vagyunk..
2005.10.19 14:33
Jövő hét közepe esetleg????
Nekem hétvégén már véget ér az antibigyó kúrám, remélem, ti is meggyógyultok addigra!
Ja, habár most olvastam vissza, és látom, írtad, hogy pörgös lesz a jövő hetetek.
Ilyen közel van egymáshoz a két szülnap?
Szerencsére Niki nem volt velük, Betta azonban otthon lábadozik, sajna a röntgen szerint zúzódott a lába.
Éppen kanyarodtak ki vhonnan és az úton volt vmi.
Ilyenkor mindig belegondolok, hogy mi minden történhet az emberrel, ha éppen az autópályán megy...
2005.10.19 17:36
2005.10.20 13:29
Soxor tovább tart odaérni, mintha elmennék a Camponához, vagy Kelenföldre-kelenvölgybe.. 2005.10.20 13:40
Bián hány ovi van? De gondolom, azok is fullon vannak, az új lakópark miatt.
Diósdon hány ovi van?
2005.10.21 12:40
De azért bizakodom, hogy meglesz. Majd csak hétfőn lesz eredmény. A köv. óra meg kettőkor fog csak kezdődni, addig meg netezek.
2005.10.23 08:43
2005.10.24 13:38
Persze ha meg igénytelen lennék akkor az lenne a baj
2005.10.24 14:10
Szerdán a Svábhegyen kezdem a napom, csinál a bőrgyogyim végre egy teljeskörő kivizsgálást. Lesz egy teljeskörű vérvizsgálat, orr- és garatváladék vétel, először ezekkel kezdjük. Tul.képpen nem is baj, sztem évente senkinek sem ártana egy teljes vérképet csináltatni, sok minden kiszűrhető vele, nem?
Sztem teljesen reális még az 5 hét is. Én is szeretek havonta eljutni a fodrászomhoz, sztem tök jót tesz az embernek, ha szép a haja, az én lelkemnek legalábbis nagyon jól szokott jönni.
Emlékszem, amikor terhes voltam, én két hetente jártam, igaz, hogy nem festésre, de mindig olyan szépen beszárította a hajam a csajszi, nagyon jól éreztem magam. És tökre baráti áron, mert már régóta ismerjük, szóval nem az volt hogy kéthetente a Zsidrónál ültem tízezrekért.
Esetleg egy leesésgátlóban nem gondolkodtok? Az olcsóbb is lenne és Ilang végülis már elég nagy ahhoz, hogy rendes ágyban tudjon aludni akkor, ha nem vagytok otthon. Hm?
2005.10.25 17:53
Hétfö-kedd szünnap, a péntek neked nem okés, tehát marad, szerda-csüt. Nos? Nálad vagy nálam?
2005.10.27 12:51
Mily öröm
2005.10.27 13:45
Én fekete vagyok újfent, mondtam már?
Szerda is jó lenne, csak azért necces, mert vszínű aznap elviszem Noncsit oltásra (influenza elleni). Egyébként nem akartam beoltatni ellene, de a háziorvosunk felvilágosított egy-két dologgal kapcsolatban, úgyhogy végülis így döntöttünk, össznépileg beadatjuk magunknak. Majd szóban elmondom, miért.
2005.10.28 13:25
Ilang abban alszik
Hatalmas nagy tágas, hosszú, de sporttáskásra összecsukható, szép színes, állítható magasságú, kerekei is vannak, az fékezhető, pluszban van hozzá szúnyogháló, szal tök szuper!
A múltkor te nem fekete voltál? Úgy rémlik, vagy inkább olyan mély sötét padlizsán vörös? Ha hülyéket beszélek löj csak le
Milyen fajta lesz? Vagy esetleg keverék? Nekünk a Nyunyó keverék, de nagyon édes, van olyan karakter mint a fajtatiszta kutyu
2005.11.01 18:48




2005.11.01 21:36
Most szombaton is mentünk volna fodrászhoz,csak teljesen elfelejtettük, hogy szombat munkanak, úgyhogy Balázs is dolgozik.
Ja, van kapucsengőnk, végre kicseréltük az elemet benne, úgyhogy elvileg működik is. De azért sztem hozz magaddal mobilt.
2005.11.02 20:39
Szóval köszike, miattunk nem szükséges Fornettit hoznod.
Mi majd kávézunk egyet.
2005.11.03 14:06
Úgyhogy két hétig most tömhetem magamba a kefírt, meg a bifiduszos joghurtokat, hogy a bélflórám azért ne menjen galyra. De próbálom úgy megközelíteni a szitut, hogy lehetne rosszabb is és elvileg ha túl leszek ezen a kéthetes kúrán, rendben leszek. Kop-kop-kop.
Szegényt az előbb jól lefárasztottam megint a kínjaimmal, elmondtan neki a baci-sztorit, de rendes volt, ma fel is írja nekem az egyik antibiotikumot, Balázs munka után beugrik hozzá a receptért.
Noncsi első kérdése persze az volt, amikor bejöttem, hogy hol az Ilang?
Sztem tök édesek voltak együtt.
Pedig nem ártana egy kicsit lazítanom, annyira szigorú vagyok magamhoz.
2005.11.03 14:53
Remélem azért ez az antibogyó kúra rendbehoz már végre!
, és term. egyfolytában emlegti a Noncsit, vagy ahogy Ö mondja Noncsikát
2005.11.03 15:13
"Noncsika" nagyon aranyos
Ilyenkor a hálóban szokott aludni, mostmár nem is dilizek ezen a témán, a lényeg, hogy este ebből nincs probléma. Akkor mindig a saját ágya felé veszi az irányt. Ja figyi, az jutott eszembe, hogy pontosan milyen állásra kerestek embert? Mert Anita is álláskeresésben van, ha esetleg még aktuális, szóljál légyszike.
2005.11.04 15:25
Érdemes kipróbálni, sztem nagyon szuper!
2005.11.07 15:14
Mesélj, milyen volt? Mármint úgy értem, hogy mi van a csomagban? Most így nem emlékszem... megéri azt a rengeteg manit? Bár a testi-lelki felfrissülés sztem elég sokat megér. Főleg mostanság nekem... én ugyani tegnap olyan szinten kibuktam a macskáimra, hogy vagy 3 percig levegő után kapkodtam. Nagyon rossz volt. Úgy felidegeltem magam, hogy alig tudtam lenyugodni. Már baromira elegem van abból, hogy egértetemekkel és egyéb maradványaival van tele a járda, kert. Tegnap kinézek az ablakon, erre látom, hogy a Pici egy újabb kisegeret hoz. Rohanok ki,még sikerül tőle megmentenem. Bekergetem a macskát a lakásba, megyek ki újra, erre látom, hogy a Csámpi veti rá magát. Na, én meg rávetettem magam a Csámpira, erre elkezdett rohanni az egérrel a szájában.. Kergettem össze-vissza a kertben, közben akadálypályán éreztem magam, mert ugye ugráltam át a kerités-elemeket, de sikerült megmentenem a bébi-egeret. Igaz, kicsit csapzott állapotban volt, meg nagyon lihegett már szegényke, de túlélte. ÚGyhogy bosszúból egész délután és este nem engedtem ki a két macskát. De ma reggel már megint itt fogadott a teraszon egy egérek. Persze holtan.
Szerinted mit csináljak, hogy ne fogjon egeret?!
2005.11.07 15:19
2005.11.08 14:23
Ha lesz azért még lehetöség gondolok rá, okés?
2005.11.08 14:28
Megbeszéltük Gazsival, hogy máskor is megyünk majd, mert nagyooooooon jó volt!
2005.11.09 15:21
Legalább nektek sikerült.
Majd talán mi is eljutunk oda vmikor az elköv. 5 éves tervben.
Meg már tudom a vizsgarendemet is. Tul.képpen ha mindegyik sikerül elsőre, akkor nem lesz gázos a beosztás, csak nem szabad elúsznom semelyikkel sem. A nyakamon viszont itt van nov.24, amikor meg már a vázlatát be kéne adni a szakdogának és vhogy az még nagyon nem állt össze.
Jövő héten vizsgázom (pénteken), úgyhogy azért lassacskán bele fogok rázódni újra a suliba.
2005.11.11 14:13
Nekem írnom kéne a dogákat, de nagyon nyögvenyelösen megy. Egyre jobban látszik, hogy könyvtárba kéne mennem, na de hogy? Hova tegyem addig a csajt? Ma kiborított. Hazajöttünk a játsziról, mondtam, hogy még motorozhat egy kicsit, amíg én bepakolok. Erre elkezdett a tüzrakóban (!) játszani a hamuval. Mondanom sem kell mindene csupa olyan lett. Persze bejönni nem akart, ezért a nagy hiszti közepette engem is összekent
Bejöttünk levetköztettem és beraktam a fürdökádba. Úgyis hajat kellett már mosni, így hajatmostunk, lefürdettem, körmötvágtunk, úgyhogy az esti tortúra letudva
Persze végigordította, de ezt már megszoktam
Beebédelt, majd 2 perc alatt beájult


| X EZT MÁR OLVASTAD? |
|
![]() |
|