Betti, Momo,
Jó újra "látni" benneteket.
Betti,
Először is ne beszéld bele a gyerekbe a hasfájást (erről egyébként a családomat is igyexem meggyőzni, kicsivel több sikerrel, mint Orsinál) !!!!!!! Természetes, hogy puki és kaksi előtt erőlködik, belepirul a nyomásba - ettől még nem hasfájós, sőt még méltatlankodhat is, a vége legyen sikeres, az a lényeg.
Ha hasfájósnak gondolod Kevint két ötletem van. Az egyik, hogy néhány napig szigorúan tartsd be a 3 (esetleg 4) órát. Ugyanis vhol olvastam, hogy maga az anyatej is okozhat hasfájást. Az anyatejnek kb 3 óra kell a megemésztődéshez. Ha ennél gyakrabban szopik, lehetséges, hogy az előző mennyiségre "rászopizott" tej okozza a bajt. A másik, hogy végy édeskömény MAGOT abból fözz teát. Én úgy csinálom, hogy egy pohárba teszek ásványvizet, azt "sok időre" berakom a mikróba. Egy másik pohárba teszek egy kávéfőzőkhöz használatos papírfiltert, abba egy teáskanyálnyi édeskömény magot, és a mikrózott vizet ráöntöm, egy perc után kiveszem filterestől a magot és a visszamaradt teát édesítem, hűtöm, úgy adom. Legalábbis Orsival így csináltam. Most a fiúknál eccer vetemedtem rá, de két korty után elállt a csuklás, szal a többi mosogatólé lett
Momo,
Rosszevő gyermekeid miatt részvétem. Nekem most a rosszalvó ikreimmel kell küzdenem, ez is éppen lefáraszt. Tegnap éjjel pl mindössze 20 percet aludtam 3 részletben. És most nem túloztam. Egyszerűen mire az egyiket megnyugtatom és leteszem a másik kezd nyűglődni
Én is abban bízom, hogy csak front, mert ha ez huzamosabb ideig így marad, a Lipótmezőn fogok kikötni. Majd küldök képet (ha sikerül letölteni az új gépről), hogy nyugisabb időkben hogyan tudok pihenni két gyerkőccel, miközben próbálom szemmel tartani Orsit.
Mica,
Lécci szülj már meg !!! És akkor vége ennek az állandó találgatásnak, meg izgulásnak
Tudom, nem rajtad múlik
Nagyon izgulok érted, remélem a profilod jó lesz és némi diétával karban tartható. Nekem a 4 hét terhespatológia alatt volt néhány ilyen profilos szobatársam. Háááát, nem irigyeltem őket az állandó szurkálás miatt
Na, megint ordiba van, és ez még sok idő is volt egyhuzamban
heppi
























