Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Rozika!Kitartás majd csak vége lessz ennek a rossz időszaknak.Csabus is túl esik rajta és nem lessz gond a pisivel.sajnos ők nagyon érzékenyek és észreveszik rajtad hogy ideges vagy ,még ha nem is akarod .
Nálunk sem mennek simán a dolgok én is türelmetlenebb vagyok mióta kiderült hogy Apukámnak gerinc daganata van ,állítólag jóindulatú de majd egy hét múlva megy Győrbe idegsebészhez majd akkor dől el minden.A Nagymamáimmal is gond van a messzi Mamám (Gyulaházán lakik az orosz határ mellett ezért messzi) nem akar enni fekszik tök gyenge.A másik meg állandóan fullad és nem tudjuk miért.
pedig most olyan jó időszak volt az életemben minden rendbe ,jól alakultak a dolgok,most vége.

Márti gratulálok a fogacskához!!Még mindíg nem fogad el a Kisasszony semmi kaját?Rendbe jöttél teljesen??

Sziasztok!!

Kép
 
 


Sziasztok!

Én is beállok a sorba. Kész vagyok teljesen. Kicsi nem zabál meg semmit, ma reggel 8 óta (akkor kezdtem el ablakot pucolni, mert már nem lehetett kilátni rajta) torkaszakadtából üvölt. Nem a foga miatt. 1 ablak után abba kellett hagynom az egészet.
De úgy általánosságban is apjuk 2 hónapja állandóan megy, repülővel mennek spanyolba és onnan hoznak haza kocsikat. Rohadtul tele a hócipőm, hogy állandóan egyedül vagyok a 2 gyerekkel.

Köszönöm szépen, kb. 2 hete nem szúr a mellkasom, tudok végre hason is aludni. Majdnem 2 hónapba telt mire helyre jöttem egy hülye kis megfázásból.

Kicsi, remélem jobbra fordulnak a dolgok. Egyébként én azt szoktam mondani, ha már egy ideje minden nagyon szép és jó, hogy lehet várni mikor üt be a krach.

Rozika, valahogy tartsál ki, mikor lesznek a záróvizsgáid?

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Úgy látszik mindenki úrrá lett a tavaszi fáradság,senkinek nem mennek jól a dolgok.Ez nem a vidámság és jókedv időszaka.Talán hamar vége lesz.
Bár nálunk még tetőzik a dolog Anyukámnak csomót találtak a mellében a ciszták mellett így jövöhéten megy mintavételre.Tiszta káosz minden.

Sziasztok!

Kép
 
 

 
 

Sziasztok!

Kitartás csajok!

Márti! Nem irigyellek így egyedül! Néha nálam is van olyan, hogy miért nincs itthon a férjem, és miért nem veszi át legalább az egyik gyereket... stb! Tök megértlek! :?

Kicsi!

Hát igen, mit mondhatnék, drukkolok anyukádnak, remélhetőleg nem lesz semmi baj, és a többi betegednek, mindenki gyógyuljon meg!
Nálunk anyós testvére haldoklik sajnos! Nyelőcső daganatot találtak nála, azt mondták megműtik, és aztán jó lesz! Most derült ki, hogy anno nem is műtötték, csak felnyitották és összevarrták, mert már akkor volt egy csomó áttét a szervezetében! :x De a felesége kérte, hogy ne árulják el se neki se a családnak, inkább nyissák fel és varrják össze, csak éljen még egy kicsit a gyógyulás hitében!
Úristen... annyiraq szörnyű, hogy leírni is rossz! ÉS szart sem foglalkoznak az orvosok vele, fájdalomcsillapítót sem kap, mert még nem végstádiumos! Most szóljatok hozzá, micsoda görénység! Most talán nem fáj nekim mindene?

Ne de befejezem a siránkozást!
Most épp készülök a szigorlatomra, tanulom a rovarokat, tetvek, legyek, liszteskék, poloskák, rovarok és a többi kis görény állat (már megbocsi), lassan képtelen vagyok megjegyezni, melyiknek hány ízű csápja, lába stb-je van! :twisted:
De kitartok! Be akarom fejezni idén!
Márti! Jún 16-27-ig lesz a záróvizsga, ha eljutok egyáltalán odáig é s átengednek előtte a szigorlaton!
Most lépek, ma én viszem oviba Csabit!
Kitartás!
Jön a jóidő!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


Sziasztok!

Kicsi nagyon szorítok nektek, hogy jó eredmények szülessenek.

Rozika, a világ legnagyobb igazságtalanságának tartom, hogy sok embernek még a halálért is meg kell szenvedni. És ha már egy daganatos betegség eljutott egy bizonyos stádiumba, akkor már legalább próbálják csillapítani a fájdalmat. Nagyon sajnálom a rokonod, fogalmam sincs mi ilyenkor a jobb, ha nem tudsz róla, hogy milyen beteg vagy, vagy ha felkészülsz mindenre. Egyébként törvény szerint az orvosnak kötelessége közölnie a beteggel a tényeket.

Kitartás jön a hosszú hétvége :)

Kép
Kép
 


Sziasztok! :D

Most találtam rá erre az oldalra mert aktuálissá vált, hogy jobban utánajárjak a babakérdésnek :)

Szeretnék segítséget kérni Tőletek, Komárom közelében élőktől :)

Úgy néz ki hogy jelenleg 6 hetes terhes vagyok (nagyon az elején) és izgulok is hogy minden rendben legyen.

Az érdekesség: Én pécsi vagyok a párom komáromi. Komáromban találkoztunk és 1 éve heti rendszerességgel találkozunk :)
Egy cégnél dolgozunk, mégis engem pillanatnyilag Pécsre köt a munka, mert egy projectben veszek részt, ő viszont Komáromban van.

Szeretném megismerni az ottani lehetőségeket, hiszen valószínüleg hamarosan oda fogok költözni.
Nagyon izgulok mert nem ismerek ott nagyon senkit, továbbá az orvos kérdése is felmerűlt, hiszen jelenleg pécsi orvosom van.

Minden segítségnek, javaslatnak nagyon örülnék
és írjatok milyen az élet arrafelé :)

nagyon köszönöm mindekinek a segítséget előre is :)

Pusz Kati :)
 


Sziasztok Lányok!!

Voltatok kinnt a komáromi napokon?Voltunk csüt .este hintázni a Szilivel meg Apával,kész anyagi csőd minden hinta drága persze egy menet nem is nagyon elég,amit durvának tartottam az ugrálóvár 600 forint kb 5 perc,amiért persze én nem rajongok de Szili mindenképpen beakart menni,egyszer megis engedtem.
Ma délelött kimentünk a Ligetbe,nem volt nagy durranás az sem,sétáltunk egyet ,persze őt inkább az érdekelte hogy miért és mivel vágták le a füvet a bácsik.Ettünk egy fagyit játszótereztünk egyet és haza.

Szia Kati!
Üdvözöllek köztünk,csak nehogy teis olyan hamar lelépj mint mindenki más!!
Az én háziorvosom a Bíró Barna,szülni pedig a Rókay Főorvosnál szültem Szőnybe.Szeretek itt lakni Komáromban bár néhány dolog még hiányzik a városból szerintem.
Gratulálok a babához nagyon vigyázz magadra.
Ha valivel kapcsolatban kérdésed van szívesen segítek én is bíztosan a többiek is.

Rozika! Még mindíg kitartás a tanukláshoz már nem sok idő.!!

Sziasztok!

Kép
 
 


Sziasztok!

Mindjárt rohanok tanuli, de addig egy pár sor!
Idén először ebédeltünk az udvaron! Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy nem a városközpontban lakunk, mert amolyan olaszos, hangos ebédnek sikeredett, a fiúk fel voltak dobva nagyon, és Ákos enni sem evett semmit! :lol: Mint mostanában oly sokszor! nem tom mi van vele, de aggaszt a nem evése! Csabám is olyan vékony, mint a csuda! Miért nem esznek? Eröltetni meg nem akarom, Ákosra nem is lehet! :cry:

Kicsi! nekem a komáromi napok nem mondanak semmit, még nem találtam olyan rendezvényt, ahol jól éreztem volna magam, valahogy a sörsátor és a koncertek vésődtek
be a fejembe, dehát már az se nagyon érdekel!
Szili és a fűnyíróbácsi :P :P :P :P :D :D :D :D :D ! Hát mi más érdekelné? Igazi kiskrapek! Amúgy szobatiszta már teljesen? Áki csak szól, de becseppen még az eleje, így majd a vizsgák után végleg elhagyoma pelust, akkor lesz idő annyit mosni, és úgyis meleg lesz!
Kaptam kullancs ellenit, jövő héten be akarom adatni, Csabit már megtalálta egy a múltkor, hál Istennek ő már csak ismétlőt kap!

Szia Kati!
Csatlakozom Kicsihez! ne hogy elszökj tőlünk!
Gratulálok a babához, izgalmas dolog első gyereket várni! :D
Hát a helyzeted egyenlőre kissé kaotikusnak tűnik, pécs elég messze van tőlünk, és kell egy nagy levegő ahhoz, hogy az ember ilyen messze köültözzön a szülővárosától (már ha pécs a szülővárosod :? ). Viszont én azt mondom, Komárom nagyon jó hely!
Engem nem is a város fogott meg, hanem a Duna! Első látásra beleszerettem, és he sehova nem tudunk menni nyaralni, a Duna mellett töltött délután is megteszi nekünk, mert a gyerekek élvezik, és a mi lelkünknek is terápia. Anyósék laknak nekünk Ko. mellett Koppánymonostoron, ott ahol a Noki van, én a helsetekben oda költöznék, nem be a városba. :oops:
A város egyébként szerintem felfejlődő, hiányzik egy két dolog, de hál Istennek nem Tatabánya színvonalú. Én egyébként Tatán lakom kis családommal, de Ko.-ban éltünk két évig, míg a párom építkezett. Jó hely! NEkem bejött! :wink: :lol:
Orvost csak Tatait tudok, Beny Lászlót, akihez jártam még Ko.-ból nagyon aranyos, precíz, kedves, figyel rád, mosolygós, és nem kér semmit a szülésér! Rendelője Tatán van, ez hátrány lehet neked! :? :cry:
Hányinger, rosszullét, étvágy Wc mánia, ilyenek már vannak?
Kérdezz minket bátran! Örülünk neked! :P :D :D :D

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


Sziasztok!

Mindjárt rohanok tanuli, de addig egy pár sor!
Idén először ebédeltünk az udvaron! Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy nem a városközpontban lakunk, mert amolyan olaszos, hangos ebédnek sikeredett, a fiúk fel voltak dobva nagyon, és Ákos enni sem evett semmit! :lol: Mint mostanában oly sokszor! nem tom mi van vele, de aggaszt a nem evése! Csabám is olyan vékony, mint a csuda! Miért nem esznek? Eröltetni meg nem akarom, Ákosra nem is lehet! :cry:

Kicsi! nekem a komáromi napok nem mondanak semmit, még nem találtam olyan rendezvényt, ahol jól éreztem volna magam, valahogy a sörsátor és a koncertek vésődtek
be a fejembe, dehát már az se nagyon érdekel!
Szili és a fűnyíróbácsi :P :P :P :P :D :D :D :D :D ! Hát mi más érdekelné? Igazi kiskrapek! Amúgy szobatiszta már teljesen? Áki csak szól, de becseppen még az eleje, így majd a vizsgák után végleg elhagyoma pelust, akkor lesz idő annyit mosni, és úgyis meleg lesz!
Kaptam kullancs ellenit, jövő héten be akarom adatni, Csabit már megtalálta egy a múltkor, hál Istennek ő már csak ismétlőt kap!

Szia Kati!
Csatlakozom Kicsihez! ne hogy elszökj tőlünk!
Gratulálok a babához, izgalmas dolog első gyereket várni! :D
Hát a helyzeted egyenlőre kissé kaotikusnak tűnik, pécs elég messze van tőlünk, és kell egy nagy levegő ahhoz, hogy az ember ilyen messze köültözzön a szülővárosától (már ha pécs a szülővárosod :? ). Viszont én azt mondom, Komárom nagyon jó hely!
Engem nem is a város fogott meg, hanem a Duna! Első látásra beleszerettem, és he sehova nem tudunk menni nyaralni, a Duna mellett töltött délután is megteszi nekünk, mert a gyerekek élvezik, és a mi lelkünknek is terápia. Anyósék laknak nekünk Ko. mellett Koppánymonostoron, ott ahol a Noki van, én a helsetekben oda költöznék, nem be a városba. :oops:
A város egyébként szerintem felfejlődő, hiányzik egy két dolog, de hál Istennek nem Tatabánya színvonalú. Én egyébként Tatán lakom kis családommal, de Ko.-ban éltünk két évig, míg a párom építkezett. Jó hely! NEkem bejött! :wink: :lol:
Orvost csak Tatait tudok, Beny Lászlót, akihez jártam még Ko.-ból nagyon aranyos, precíz, kedves, figyel rád, mosolygós, és nem kér semmit a szülésér! Rendelője Tatán van, ez hátrány lehet neked! :? :cry:
Hányinger, rosszullét, étvágy Wc mánia, ilyenek már vannak?
Kérdezz minket bátran! Örülünk neked! :P :D :D :D

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


Sziasztok
Nagyon köszönöm a szíves fogadtatást!

Megpróbálok picit pontosítani.

A párom komáromi, neki van is ott lakása, úgyhogy egyenlőre az nem lenne gond, hogy hol élnénk de mindenképpen házat szeretnénk.

Namármost igen a hol a kérdés: Komárom, Szőny, Koppánymonostor, Tata?
ő Komáromban dolgozik de ott minden olyan közel van úgyhogy még Tata is akár lehetne :)

Nekem is nagyon tetszik a Duna, hiszen itt Pécsett nincs folyó és én mindig is vízközelben szerettem volna élni.

Nagy lépés lesz igen.... Igen a szülővárosom Pécs, dehát lépni kell.

Jelenleg tanulok is a munka mellett (ami logisztika)
de tanulni vegre olyat tanulok amit midnig szerettem volna: Természetgyógyászat :) most lesznek az első vizsgáim június-júliusban.

Ma megyek először dokihoz!
Nagyon izgulok hogy mit mond.....

:(
egyébként nincs egyáltalán hányingerem, csak a gyomrom ég néha, különben teljesen jól érzem magam
meg kicsit hamarabb elfáradok és húzódik a hasam....izgulok ez normális? :shock:

elviekben utsó menstruáció az 2008.03.26.án volt tehát most vagyok a 6.hétben.

jaj...olyan sok rémhírt olvastam úgyhogy tényleg izulok

Ti egyébként össze szoktatok járni ott Komáromban? :)

Na jó megyek mert már sokat írtam :)

Köszönöm mégegyszer hoy ilyen kedvesen fogadtatok
Kati :)
 


Sziasztok!

Rozika!
Nálunk ahogy a Szili betöltötte a kettőt azóta nincs pelusunk egyálltalán,szerencsére semmi gondunk nincs ,nem megy be véletlenül sem a pisi.Hála Istennek mostanában nagyon jól eszik egy hónap alatt hízott másfél kilót.Annyi gondom azonban van hogy még mindíg nem eszi meg a gyömölcsöket és a zöldségeket.Reggel még mindíg tápszeres kakót eszik amit ilyen szempontból nem bánok legalább abban benne van mindenféle vitamin is.
Lehet hogy Ákit még mindíg a fogak gyötörnek.Nálunk most készülődik a két utólsó nagyfog lent ,hátul,a többi kint van.Most viszont állandóan van valami a szájában más nem a kezévelk kotor hátrafelé a szájában.

Képzeljétek szombaton először aludt nélkülem Szili Apóséknál.Átmentünk odaátra Máté Péter emlékkoncertre,ami iszonyú jó volt rengeteg ember mindenki énekel fantasztikus volt.Imádom Máté Péter dalait.A kisrác elvolt nélkülünk semmi gond nem volt vele.Csak nekem volt egy pici lelkiismeretfurdalásom.

Kati! Szorítok bíztos nem lesz semmi gond az orvosnál.

Ja Apukámat műteni kell a gerincével ,csak még az nem derült ki mennyire sürgető a dolog.Anyu meg holnap megy mintavételre .

Sziasztok!!

Kép
 
 


Sziasztok :)
nézzétek de aranyosat találtam

Kép

:)
kedves nem?

http://tickers.baby-gaga.com oldalon van
üdv
Kati

Kép
 


Sziasztok!

Kati! Természetgyógyászat, az igen! :D Ez engem is érdekel! Ha nem törsz ketté, héha gyakorolhatsz a görbe hátamon, olyan púposan ülök, mint egy kancsó! :oops: Hol tanulsz? :lol:
Ne izgulj a fáradság és hasfeszülés miatt! Bár nekem 6 hetesen nem feszült, de nem jelent semmi rosszat egyenlőre talán! :? :D Fáradtnak én is az voltam, egészen középidőig, majd elaludtam mindíg, aztán később pörögtem mint a búgócsiga, a végén meg már csak szerettem volna pörögni, de bálnahasam nem engedte! tök furi belegondolni, hogy most napjában többször felszaladok a kertből a házba, akkor meg többször meg kellett álnom pihenni, ha felakartam sétálni a kertből! :roll: Ne higgy a rémhíreknek, és vegyél be Renni-t gyomorégésre, az segít! Én a végén levélszám ettem! :? :oops: Írjál, hogy mit mondott a doki!

Összejárni?! Hát egyszer volt rá példa Kicsiéknél, azóta Mártiék hajat vágni járnak hozzá, és néha melírni (MAjd megyek Kicsi megint nyugi, csak ne most vizsgaidőszakban! :wink: :lol: ), Amú
gy azóta nem taliztunk, de remélem nyáron ezt bepótoljuk! :lol: :lol: :lol: :lol:

Kicsi! Nagyon ügyes Szilid, látszik, hogy foglalkozol vele!
Ne legyen lelkid, bár nekem is az volt először :wink: , Ákos is elvan nélkülem a mamáknál, bár mostanában nem akar menni, pedig muszály neki, mert énnekem tanulni kell! :cry:

Márti hol vagy ? Amíg én írok tanulás mellett, gyere te is, vagy csak nem betegek vagytok!
:lol:

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


Sziasztok

Voltam Dokinál tegnap, egyenlőre csak sima vizsgálat, nem UH.
Galambtojás nagyságú a méhem és úgy néz ki hogy méhen belüli szerencsére ))

Jövő héten UH.


Mindenkinek minden jót
--------------------------------------------------------------------------------
<a href="http://pregnancy.baby-gaga.com/"><img src="http://tickers.baby-gaga.com/p/dev000prs__.png" alt="pregnancy" border="0" /></a>

Siprozi: igen Természetgyógyászat: Most Pécsett tanulok, az alapmodulokat végzem most: Természetgyógyászat és Egészségügyi modul. Utána lehet szakosodni. Engem a Reflexológia és Kineziológia érdekel a legjobban :)


Ma majdnem elaludtam itt a munkahelyen.... hmmm erre megkérdezteék hogy nem vagyok e terhes.... meg szédültem

de én még nem akarom elmondani
szerintetek meddig várjak?

Köszi :))))
üdv mindenkinek
Kati :)

Kép
 


Sziasztok!

Üdv Katinka, nem tudom milyen a munkahelyeden a légkör és a főnökség. Ha normálisak akkor szólhatsz korábban is, ha nem akkor várjad ki a 12. hetet. Gratulálok a babához.

Hát képzeljétek az a nagy harci helyzet, hogy úgy néz ki építkezni fogunk. Anyuék vettek 1 házat és a hozzá tartozó telken nyitni fognak 1 utcát és így lesz 2 telkük. Az egyik a tesóméké lesz, a másik a miénk. Úgyhogy ha mostanában itthon vagyunk akkor meg a neten alaprajzokat kutatunk, hogy mi hogy lenne a legjobb. Apjuk teljesen be van gőzölve, pedig az még kérdés, hogy egyáltalán mikor fogják megnyitni azt az utcát (a tervrajzok már megvannak az önkormányzatnál). Szóval ez van.

Komáromi napokon voltunk, Adrienn nagyon muzikális alkat :) amint meghalotta a zenét, már járt is a lába, rázta magát. Én Rékát nem engedtem be az ugrálósba, a gyerekhintára felülhetett. Szerencsére kürtös kaláccsal el lehetett csábítani.

Jó látni, hogy így felpörgött a topic, ezután majd gyakrabban belesek én is.

Kép
Kép
 


Hello :)
Tök jó hogy házat építetek?

Merre felé Komáromban? én nem nagyo ismerem bár
csak tudom hol van Szőny, Koppánymonostor :)

Mindenképpen jó nagy konyha legyen :))))))

Kép
 


Sziasztok!

Anyukámnak meglett ma az eredmény szerencsére jóindulatú a csomó a mellébe majd fél év múlva kontroll.

Hát Márti sok erőt kívánok az építkezéshez,nem lessz egyszerű két gyerek mellett.Most hogy mi már túl vagyunk rajta nem bíztos hogy előlről kezdeném.De gratuálok hozzá jobb lesz mint tömblakásben.
Egyébként merre van a telek??


A találkozót várom ám nagyon ha vége lesz a vizsgáknak Rozika!!
Reméljük Kati is jön!

Kati!bíztos várnék még a helyedben a hír közlésével,bár ez csak a személyes véleményem ,és csak azért írom mert nekem már volt rossz tapasztalatom.(a két vetélésem miatt),De persze ez a te döntésed!!

Küldök képet!!

Kép Kép

Kép
 
 


Ja !
Ovodába még nem járunk de megvan az első csportképünk.Megpróbálom feltenni.Az én manóm középen . Elveszik a többi gyerek között nem??
Sziasztok!Kép

Kép
 
 


Sziasztok

Nem még nem szólok az biztos itt bent, csak mondom hogy volt már pár gyanús pillantás rám

De én hallgatok mint a sülthal :)

Mikor lesz találkozó?
Szívesen mennék.... :))


Olvastátok a Lelki Köldökzsinór című könyvet? Nagyon szép és nagyon jó, javaslom mindenkinek :)

Kép
 


Sziasztok!

Futásban vagyok, tanácsadásra megyünk beadatni a kullancs elleni oltást.

Kicsi, örülök, hogy jó lett anyukád eredménye. Az építkezéstől én is már előre félek, mert végül is a lakást is mi csináltattuk meg, hogy minél hamarabb be tudjunk költözni.

A telek a Térffy Gy. u. alatt lesz.

Jók a képek.

Pussz
talit mi is nagyon várjuk :)

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Márti az az utca ami az új házak mellett lesz?Majdnem a Madách utca folytatása?
Nekünk még a térkővezés még mindíg hátra van olyan drága majdnem két millió lenne.De most kaptunk egy címet Tatán ahol állítólag fél áron van majd utánna járunk hátha sikerülne idén megcsinálni.

A találkozóban én is nagyon benne vagyok csak Rozikán múlik ő mikor ér rá.Meg hogy hol lenne.

Sziasztok!

Kép
 
 


Sziasztok!!

Lányok ennyire megjött a jó idő ,senki nem ér rá egy kicsit ideülni??? :cry: :cry: :cry:

Kép
 
 


Sziasztok!

Gyors helyzetjelentés!
Megvédtem a szakdogámat 5-re, egyik vizsgám 4-es lett (majdnem ötös, de mint tudjuk majdnem a kutya sem....), Most készülök a legnehezebb szigorlatra, ami múlt félévről maradt, és jún 16-án lesz az államvizsgám!
Csabusák ma mentek hajókirándulásra Pestre, tiszta ideg vagyok, hogy nem lhetek vele, remélem éppen, egészségesen visszakapom, és jól is érzik magukat!

Jók legyetek,nyáron majd már jövök rendesen! Katikával mi van? Hogy van a pocaklakó?

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


Sziasztok!

Annyira sajnálom hogy nem nagyon ír senki!!

Rozika!Gratulálok a vizsgáidhoz,ügyes vagy ,kitartás mostmár lassan csak a végére érsz.Csabusért meg ne aggódj bíztosan jól érzi magát a barátai között és bíztos hogy nem fog történni semmi.

Vasárnap készülünk Tatára a tópartra gyereknapra,nem mentek ki??
Remélem már jó idő lesz.

Kész a csúszdánk is bár még egyszer majd ha kisüt a nap lekell kenni festékkel ,aztán mehet fel a teteje és végre ez is meglessz.

Szép napot kívánok!!Sziasztok!!

Kép
 
 


Kicsi!

Nagyon parázok a keddi vizsgám miatt, pályafutásom legnehezebb és legtöbb anyagú vizsgája lesz! Ebből kifolyólag nem hiszem, hogykimegyünk, sőt, szerintem párom és a gyerekek anyumékná lesznek vasárnap, így nekem nyugtom marad itthon! :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Ne haragudj!!!!!!!! :oops: :oops: :x :x
Ez nekem sajna ilyen időszak lesz júni 16-ig!
Puszi és jó szórakozást!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, megint elmaradtam, de mostanában annyira sz@r a netünk, olyan mint a népmese, hol volt, hol nem volt. Na ebből általában a második az igaz. Nagyon ki vagyok akadva, mert az ember nem kevés pénzt fizet és nem kap rendes szolgáltatást (Pick-up) csak hogy tudjátok hol nem szabad internetre előfizetni.

Rozika gratulálok a szakdogavédéshez, nagyon ügyes vagy és adjon erőt neked az a tudat, hogy ez az utolsó, ez meglesz és vége mindennek! Nagyon drukkolok neked és gondolni fogok rád kedden :)

Kicsi, pont kérdezni akartam, hogy Komáromban lesz-e valahol gyermeknap, de a komáromi honlapon nem találtam, így gondolom nem lesz, úgyhogy majd én is megmondom apának, hogy menjünk el Tatára, viszont én időpontot nem tudok neked ígérni.

Hétvégén megejtettük a konyha és előszoba festését, a festés kész lett, de a pakolás, szekrény visszarakása elmaradt, mert behívták apjukat dolgozni, azóta meg minden nap csak este ér haza. Persze természetes, hogy amikor marha nagy a kupi, akkor talál ide mindenki nekem meg ég a fejem.

Minden gyereknek szép gyereknapot kívánok!

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Márti Komáromban a strandon lesz gyereknap ,programokkal.A sógoromék oda mennek én is csak tőlük hallottam.Mi tavaj is Tatán voltunk sétálni és hintázni,kicsit kirándulunk is legalább.
Majd június végén megejtjük a találkozót amikor már mindenkinek jó lesz.
Egyébként a Pick-up-ról én sem hallottam jókat.Igmándon is az van az egyik ismerősöméknél és mindíg gondjaik vannak a nettel.
Hát a lakás festés nem a legjobb program főleg a takarítás utánna.De majd meglesz !Nyugi,másoknál is szokott ilyenkor kupi lenni,megérthetik akik mennek hozzátok!

Rozika! Továbbra is kitartást kívánok!!

Sziasztok!

Kép
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, a legnehezebb szigorlatomat tegnap megcsináltam kettesre! a világ legszebb kettese ez most nekem, és nagyon örülök neki! Van két vizsgám utánna államvizsga! Jól haladok egyenlőre!

Ákos szól ha pislinie kell, bár néha becsöppen neki, viszont mostanság a bilire szeretném rászoktatni! Állandóan oviba szeretne menni Csabival, remélem így marad ez augusztusig.
A jó hír még, hogy jún. elsejétől dolgozó ember lettem, csak augusztusig a szabadságomat töltöm!
El sem tudom képzelni, milyen lesz, kicsit tartok tőle, hogy az 5 év után napi rendszerességgel indul a reggel, és a napjaim! Mi lesz velem?! :oops: :? :? :lol: :lol:

Június elején mennék hozzás Kicsi melíroztatni, szeretnék a diplomaosztón jobban kinézni!
puszi nektek, majd lassacskán használhatóbb leszek!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


Sziasztok!!

Rozika!Gratulálok,tudtam én hogy menni fog!!
Majd szólj és egyeztetünk frizura ügyben.

Vasárnap voltunk Tatán .Szili jól érezte magát hintázott ment egy kört az elektromos kvaddal.Aztán sétahajókáztunk is egyet,amit ugyan a végére már megunt de nagyon jó volt.Ebédeltünk egyet aztán hazajöttünk ,délután meg mentünk a csémi-hegyre a szőlőbe kapálni.
Tegnap bementünk az oviba volt ugrálóvár .,bár Szilit inkább a hinta és a csúszda érdekelte(mintha itthon nem lenne mindegyik).Ma megint mentünk kisvonatozni az ovitól a városba,klassz volt.Szili élvezte hogy mindenhol van valami építkezés és mindenhol látott markolós traktort.
Majdnem egy óra hosszát vonatoztunk még én is élveztem.Márti megismertél bennünket??

Hát amint látom Kati sem maradt nálunk sokáig! :cry: :cry:
Miért lép le tőlünk mindenki ilyen hamar???

Sziasztok!!

Kép
 
 


Kicsi!

Mi más érdekelné Szilit, mint a trakec! :D :D :D :D :D Tök édi, igazi fiú!

Képzeljétek, Áki mindíg oviba akar menni mostanság a Csabival! Vagy ennyire rossz itthon, vagy még nem sejti, amit bár mondok neki, hogy anya nem marad az oviban, és sajnos nem a Csabival lesz egész nap, így aztán boldog tudatlanságban, egyenlőre odavan az oviért! Godolom piszkálja a csőrét, mi lehet az, ahova a Csabi nap mint nap eljár boldogan! Sokszor viszem magammal, már ismeri az óvónőjét is, kézenfogva sétálnak mindíg a kertbe, de azéért kérdéses mi lesz augusztusban!

És hát igen Kicsi! KAti sem maradt! Ugy látszik túl unalmasak vagyunk ! De nem baj, mi hárman ismerjük egymást, eza lényeg!
Ti hogy vagytok Márti?

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


Sziasztok!

Tegnap mire elolvastam amit írtatok, addigra kitört a lázadás, úgyhogy írni már nem tudtam.

Kicsi, persze, hogy megismertelek benneteket. ÉN is menni akartam, de Adrienn tuti nem bírta volna ki azt, hogy 1 órán keresztül ülni kell. Úgyhogy végül is nem nagyon reklámoztam Rékának a dolgot, ugrálóvárban voltunk, de annyira nem jött be neki (amit őszintén szólva nem bánok)
Lenne 1 kérdésem, héten nem érnél rá valamikor megfodrászolni minket?

Rozika gratulálok a 2-eshez. Nekem mérlegképesen mondta az egyik vizsgabiztos, hogy ez a legjobb jegy, mert biztos lábakon áll :) Végül is tök mindegy hányas megvan és kész.

Hát igen valamiért mi taszítjuk az újonnan érkezőket, nem értem miért. Lehet nem kellene ennyire tárt karokkal fogadni őket :shock:

Mondjuk megnéztem Kati írt a 2009. januári babákhoz is még május elején, azóta oda se jelentkezett be. Remélem azért minden rendben van velük.

Mi voltunk a strandon gyereknapon, Rékának nagyon tetszett, aztán délután voltunk Tatán, ott természetesen lovagolt, hintázott egyet.

Adriennek meg kellett vennem az első szandiját mert annyira megy, hogy kénytelen voltam. Persze enni még mindig nem eszik. Ha adok neki valamit megnyalja, aztán kiröhög :)

Kép
Kép
 


Sziasztok!
Márti neharagudj a héten már nekem nem jó minden délután jön már valaki ,szombaton meg a szülinapomat tartjuk.De jövőhét egyenlőre bármelyik délután jó fél 4-től.
Hát a Kislány bíztosan nehezen viselte volna az öledben a vonatozást,bár kitudja!?
Szili is ahogy betöltötte a kilenc hónapot másik héten már eli indult úgyhogy mostmár Adrienn is futhat,csak győzzétek majd cipővel,és szandival.
Ma voltam nőgyógynál egyenlőre minden rendben ,rákszűrés eredmény majd két hét múva.Szerintem nagyon szép lett a nőgyógy osztály ahogy felújították,és külön tetszik és kényelmes praktikus hogy végre csináltak előteret várórész nem kell a látogatokkal azon az egy sor széken kinnt ülni a folyosón.Van három nagy asztal és 12 szék,kényelmesen elférni.

Sziasztok!

Kép
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy ismeretlenül írok nektek, csak lenne pár kérdésem. Szóval most várjuk 3. gyerkőcünket, 10. hétben vagyok, van két lányunk. Viszont nincsen nőgyógyászom, mert a Vadász dr volt, de ugye ő már nem vállal szülést. Tatabányára nem szeretnék menni, valahogy nem az én világom :oops:
Láttam, hogy Katinak írtatok pár orvost: Rókay főorvos, Beny dr (bár róla még nem hallottam). Kaphatnék pár infót róluk, hogy milyenek, árak, stb. Akár priviben, akár itt. Bár már csak este leszek, ha addig valaki benéz, akkor légyszi írjon pár sort. Előre is köszi.

Egyébként Bajon lakom :) , ezt elfelejtettem írni.
 


Sziasztok!

Kicsi, nem baj nekem jó a jövő hét is a csütörtök kivételével, mert akkor el kellene jutnunk tanácsadásra.
Örülök, hogy jók lettek az eredményeid.
A kórházra meg már igencsak ráfért ez az átalakítás, biztos jó lett még nem láttam.

Rozika, hogy állsz? Kitartás, ügyes csaj vagy.

Tündüs, Rókay az osztályvezető főorvos Kicsi nála szült, a Benyó T.bányán van Rozika szült nála. Itt van még a Diószegi Bernadett, egy szobatársam nála szülte mindkét gyerekét, meg volt vele elégedve. Van a Lakos Kornél az ő tarifája tavaly 70 volt, nekem nagyon unszimpi pasi volt, és az egyik szobatársammal nagyon gusztustalan dolgot művelt, úgyhogy őt nem ajánlom. Meg van az öreg csak most nem jut eszembe a neve, neki Oroszlányban van magánrendelése. Ő nagyon szimpi volt nekem, régen itt a terhesgondozóban ő rendelt. Más nem is nagyon van, ja még a néger doki.

Én soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom, de úgy várom már, hogy Réka oviba járjon. Ma megint taccsra tette az idegrendszerem és a kedvenc vázám bánta a dolgot :( Tegnap sóskát főzetett, mert meglátta a boltban. Megcsináltam és tényleg fincsi lett, jó édesre csináltam. Erre belerakja a kanalat aztán csak nyalogatja. De a meki az megy. Délután eperhabot csináltam, ha egy kanállal megevett belőle.
Adrienn se akar enni egyáltalán, ma csináltam pépet, mert nem vagyok hajlandó már főzelékeket kotyvasztani neki, ami úgy ahogy van a kukában landol, mert meg se nyalja. Ma gyümölcsös pépet kellett volna ennie. 1 kanállal jutottam el a szájáig, de meg akart fulladni tőle :(

Megyek mert fel is ébredt.

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Tündüs !Csak jokat tudok mondani az itteni kórházról.Márti biztos a Dobzsvicsre gondolt,bár én azt nem szeretem.Van még az Ördög hozzá nagyon sok ismerősöm jár,és dícsérik.

Márti ,szerda délután fél 4 körül jó nektek ha eljöttök??
Egyébként meg ne idegeskedj a lányok miatt ha éhesek úgyis megesznek bármit amit eléjük raksz.Szerencsére Szili elég jól eszik,bár nálunk is van amivel hiába próbálkozom nem hajlandó megenni.

Sziasztok!!

Kép
 
 


Sziasztok!

Kicsi, akkor szerdán érkezünk :)

Rozika, remélem már csak 1-2 vizsga van és vége. Szurkolok neked!

Anyuék a hétvégén költöztek szombaton, pont az utolsó kanyar cuccot hozták a házhoz amikor elkezdett szakadni az eső. Úgyhogy szerencséjük volt hogy csak akkor jött az eső, mert akkor már csak az apróságok voltak a kocsin. Van 2 kiskutyájuk is már egy kis németjuhász és egy kis tacsi. A tacsit annyira szereti az Adrienn (persze most még csak gyepálja) és ahhoz képest, hogy még csak kölyök kutya akkora türelemmel viseli a megpróbáltatásokat, édes kis dög :)

Kép
Kép
 


Sziasztok lányok!

Gyors helyzetjelentek: megvan az utolsó vizsgám is a z utolsó vizsgaidőszakból, most már csak az államvizsga van hátra jún 16-án, jövő hét hétfőn! :x
Ezerrel tanulok, gyerekeket most adtam három napra anyunak, remélem behozom a lemaradásomat! :? :oops:
Kösz a drukkot Márti, most nagyon kell minden! Ráadásul anyósom testvére sajnos meghalt rákban, (már korábban beszéltem róla), és pont az államvizsgám napján lesz a temetése, úgyhogy nem tudok elmenni rá!
Nem elég, hogy ingerült vagyok, a vizsga miatt, anyukám is felhúzza az agyamat, mert sokszor értelmetlen dolgokra költ feleslegesen! :twisted:
Viszont a jó hír, hogy ma délelött feltudtam ültetni Csabus a binyójára, és ketd ráérezni az ízére, talán a nyáron végre meg is tanul bicózni!
:lol: A befőzésről le is mondhatok, jövő hét keddig hatszor leérik az eper a szedd magadban, így hogy miből lesz lekvárunk, azt nem tudom!
Márti! Ilyen kajálásos akciók nálunk is vannak, meg is szoktam jegyezni, kösz hogy főzhetek a kutyára. A vége az az, hogy nem adok nekik kaját (bármily szarul is hangzi), vagy csak egy kis minimálisat, hadd éhezzenek, akkor majd megtudják...! Lehet nem szép módszer, de nekem is tele a hócipőm a válogatással, a répás levest nem megevéssel, a lekváros kenyeret nem szeretemmel, a sima paprika nem jó, csak a kaliforniai (mert a mama csak azut vezsi neki!)..stb..!
Kitartás!
És megértlek!
Legyetek jók, egy hét és jövök!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


Sziasztok!

Rozika, sajnálom a rokonod, részvétem.
Akkor most már azért látszik a fény az alagút végén ugye? Nagyon ügyes vagy ezt már simán megcsinálod. Büszke vagyok rád, hogy 2 gyerkőc mellett így helyt tudtál/tudsz állni.
A nem evésbe tudod mi idegesít a legjobban, egyrészt, hogy az ember egy rakás pénzt hagy a boltban a hozzávalókra, másrészt órákig főzöget a konyhában aztán meg éppen csak belenyalnak a kajába. Mellesleg az apjuk dettó ugyan ez.

Kicsi délután érkezünk :)

Kép
Kép
 


Sziasztok.én komárom környékéröl vagyok, csak a másik oldalról. de sokat járok be komáromba és minden hónapban monostorra orvoshoz a táppénzes papir végett. most vagyok a 20.hétben
timirosicka
Külföld
 
 


Márti!
igen-iogen-igen! Én is ezt utálom, hogy órákig gőzölöm magam, és még csak meg sem eszik!
Én már sokszor mondtam, hogy szívesebben vagyok a kertben, mint a tűzhely mellett!

Timirosicka! Üdv kötünk! Gratulálok a terhességedhez! Hol fogsz szülni? Odaát, vagy Szőnyben? Hogy viseled a terhességet? Tudni már hogy fiú lesz vagy lány?

Lányok!
Jún 27-29-ig lesz Víz-Zene-Virág fesztivál! Nem jöttök át valamikor?

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


Szia siprozi.köszi.
nálunk fogok szülni.
nagyon jól viselem.elejétöl fogva semmi bajom. most vannak apróbb görcsök de ez a méhszéjam miatt van.
sajnos még nem tudom.tegnap voltunk a férjemmel ultrahangon, de nem tudták megmondani, mert pont a lába közé vette a köldökzsinórt.
timirosicka
Külföld
 
 


Szia Timi! (Bocs de így rövidebb, nem tom ez e az igazi neved? :roll: :oops: )
NE aggódj, majd megmutatja magát, legfeljebb meglepi lesz!
Bár én egyiknél sem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá, és hál Istennek sikerült is jól kivenni, hogy mindkettő fiú! Így tudatosan készültem fiúkra! Bár Csabi (az nagyobbik) esetében valahogy fel sem merült bennem, hogy lányom is lehet! Megéreztem!
Nálatok nem kell mindenféle vizsgálatra járni? Nálunk állítólag most minden kismamának valami cukorterhelésre kell menni, és persze van is ebből galabi, ha egy picit m,agasabb a cukrod, már küldenek is diétára! Vagy itt van nálunk dokid? De védőnőd a lakóhelyed környékén van nem? :oops:
Milyen az élet Komárnoban?

Mentem mert hosszú napom van, és még van 9 tételem a harmincból, plusza 30 B módszertani tételeim! Már nagyon parázok!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


Szia.igen, ez a nevem.
azt hsllottam, hogy nálunk is van ez a cukor terhelés, de én még szerencsére nem voltam.itt is ha találnak valamit, elküldenek szakorvoshoz.én nemrég endokrinológnál voltam, aki megállapitotta, hogy strumám van ás most gyógyszert kell rá szednem. de olvastam, hogy ez terhes nöknél normális, ha elöjön.nálunkvan az orvosom. náluk nincs olyan, hogy védönö, vagy legalább is nem tudok róla.
milyen vizsgára készülsz?

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Timi!

Rövid leszek:
Államvizsgára készülök, épp most csinálom életem harmadik, és remélem egyben a legutolsó vizsgáját , és ha minden igaz, egyszer biológia tanár leszek!
Nem tok írni, nagyon nyúznak, és idő híján vagyok! Hétfő után jelentkezem!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


sok sikert a vizsgára. majd gyere, várlak :lol:

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Sziasztok!

SIKERÜLT! %-st kaptam államvizsgán, soha többet tanulás, és soha többet vizsgák!
MAjd még jelentkezem, most még nagyon fáradt vagyok! Kicsi! 12-én lesz diplomaátadó, addigra mennék hozzád melíroztatni!
MAjd még jövök!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


úr Isten, nem 96-st, hanem 5-st!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
 
 


Sziasztok!

Rozika nagy-nagy gratula!!Látod azért a nagy izgulásnak és tanulásnak meglett az eredménye!!Persze megcsinálom a hajad ,de légyszí szólj előre mert mostanában sosem érünk rá,mindíg előre egy hétre bevan tervezve mindíg a napunk.

Üdvözöllek én is Timi és gratulálok a Babádhoz!

Márti!Annyira égett a fejem Szili miatt ahogy viselkedett mikor itt voltatok.Alapjában véve nem ilyen írigy gyerek nem tudom mi volt vele.A kislányod nagyon édes és egyáltalán nem látszik rajta hogy nem akar enni ,nagyon jó a tejed a kis duckónak.

Majd elszeretnénk menni a víz ,virág ,zenére,de mindíg akkor van aratás és ezért nehezen jutunk el.De már néztem hogy lesz ráma gyerek sütigyár,szeretném megnézni,és jó lenne ha Szilivel sütnénk is valamit,úgy szeret segíteni mindig ha sütök valamit.

Sziasztok!!

Kép
 
 


Sziasztok!

Rozika hatalmas gratula neked! Nagyon ügyes vagy!

Kicsi, ne aggódj ez életkori sajátosság, én már nem foglalkozom ilyesmivel :)

Képzeljétek tegnap délután elugrottam a Jánoskába sütiért, erre hazafelé jövet belémjött egy 84 éves bácsika, aki kanyarodni akart, de az irányjelzői nem működtek. Rendőrség, persze nem ismerte el a felelősségét. Mindkét fülén hallókészülék volt, a rendőrök kiabálva beszéltek vele, mert nem hallott semmit, de azt hallotta, hogy a kocsiban kattog az indexvisszajelző. Telefonom itthon hagytam, az első ember akinek odakiabáltam, hogy legyen szíves hívja a rendőröket szó nélkül berohant a házba, de aztán jött egy rendes hapsi és az ő telefonjáról hívtam a rendőröket meg a férjemet. Egyébként a bácsi egyik indexe se működött. Azt mondjátok meg, hogy 1 84 éves öregembernek 40 fokos melegben minek kell vezetni? De nemcsak 40 fokban, hanem úgy általában is. Mondtam neki amikor kiszálltam a kocsiból, hogy lehet, hogy magát nem várják otthon, de engem 2 gyerek vár otthon. Erre mit hajtott a rendőröknek, hogy én biztos olyan gyorsan mentem, rohantam haza, mert egyedül vannak otthon a gyerekek :( Még jó hogy addigra odaért a férjem, mert marha ideges voltam.
Szerencsére nekem semmi bajom nem lett, a kocsi kicsit megtörött, viszont mivel az öreg nem ismerte el a felelősségét így a rendőrség vizsgálja az ügyet, nekik kell írni majd egy levelet, hogy igyekezzenek 1 kicsit, mert amíg nem nyilatkoznak nem lehet megcsináltatni a kocsit.

Csütörtökön meg megyünk/mennék a Balcsira egy hosszú hétvégére.

Pussz!

Kép
Kép
 


Sziasztok! Látom mostanság senki nem nagyon aktív ebben a melegben.

Döntöttem végülis dokiügyben, elmentem a Rókayhoz, úgyhogy, ha minden igaz, akkor december végén Szőnyben fog születni a babócám.

Rozika! Gratulálok én is a vizsgádhoz, nagyon ügyes vagy!

Robcsi! Nem semmi eset, az ilyentől én is ki tudok borulni nagyon. Nem akarom bántani az időseket, de némelyikük menni is alig bír már, akkor minek neki vezetni? Reflexei nem olyanok, mint egy 30-40 évesnek még akkor sem, ha már 50 éve vezet. Rengeteg ilyen van sajnos az utakon és sok esetben ők okoznak balesetet. Még ez a jobbik eset, hogy szerencsére te nem sérültél meg. Most mennyi időt kell várni kb. hogy a rendőrség eldöntse, hogy mi is volt a szitu? Bár nem tudom, hogy adott esetben min kell annyit vizsgálódni :evil:
Nemrég anyum itt volt nálunk két hétig és elmentünk vásárolni. A parkolóban ott is egy idős bácsika alig bírt bemászni az autójába, fél perc múlva nagygázzal elindult és majdnem elütött egy házaspárt, aztán még ő háborodott fel, hogy ugyan miért akarnak átmenni szabályosan a zebrán? :twisted:
Belőlem meg kicsúszott, hogy mit pattog itt a bácsika, mikor a reflexei olyanok, mint a döglött csigának? Persze ezt anyumnak szántam, csak nem vettem észre, hogy mögöttem meg civil autóból kiszállt két egyenruhás rendőr, akik közben indultak oda az esethez. Az egyik megszólalt, hogy az általam említett lénynek lehet, hogy még mindig jobban a reflexei, mint ennek a papókának. :D
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

cron