Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

1 éve költöztünk Erzsébetre és nagyon megtetszett a hely, de nem igazán találok olyan fórumot, ahol az anyukák eszmét és tapasztalatot cserélhetnének. Nekünk három gyermekünk van, így elég sok információ érdekelne (pl. vélemény az iskolákról, orvosokról, bölcsikrõl stb...).
Remélem irtok néhányan.


Mariann
 


Szia Mariann!

Úgy látom nem tolonganak itt a babaneten az erzsébetiek...
Most vettem csak észre véletlenül ezt a topicot, megütötte a szememet a címKép Örülök, hogy rátaláltamKép
Én is erzsébeti vagyok, immár majdnem nyolc éve, igaz volt egy kis megszakítás, egy évig vidéken éltünk. A nagyszüleim viszont mióta az eszemet tudom itt laktak (sõt, mióta az eszemet tudom, azt is tudom, hogy jóval elõtte is itt éltekKép).
Két lányom van, a nagyobbik áprilisban lesz nyolc éves, a kicsi pedig napokon belül (egészen pontosan 17.-én) egy.
A nagy járt bölcsibe, de sajnos bármennyire is a legjobbat szerettem volna találni nem sikerültKép Az ovinál, sulinál még körültekintõbb voltam. Bejártam az összes szóba vehetõ intézményt. Úgy érzem mindkét esetben sikerült is megtalálni az igazitKép
Te gyermekeid mekkorák?

Szia
Kati
 
 


Sziasztok,
támogatom a topikot, csak sajna a bölcsis-ovis témában nem nagyon segíthetek. Egy lányom van, tíz hónapos. Nem pont Erzsébeten lakunk, de nagyon közel , (Soroksáriakat bevesztek?:-)) így ez a téma, fõleg orvos, ovi, engem is érdekel, bár az utóbbinak csak sokára lesz aktualitása.
moncaberta
 

 
 

Sziasztok !

Én csak voltam erzsébeti, pontosabban laktam ott néhány évig.
Doki: a jó öreg Csabai doki bácsit csak ajánlani tudom mindenkinek, hatalmas tapasztalattal rendelkezik és ami még fontosabb megbízható, szerintem nagyszerû ember.
Ovi: az én lányom a Torontálba járt, rosszat nem zudok írni, de különösebben jót sem, szóval a legfõbb erénye hogy alányom viszonylag jól elvolt ott és ez nem kis dolog..
Elég sok ovónõvel volt ott dolgunk, némeiknél na gy önfegyelmet kellett tanusítanom, de voltak nagyon helyes stramm csajok is köztük.
Berta: képzeld Sorin dolgoztam...
F. Dia
fd (fd)
 


Üdv mindenkinek!

Már azt hittem, hogy senkit sem érdekel ez a topik. Nagyon örSülök nektek.

Szia Kati!
Végre valaki aki a Kossuth utcát "kosuti"-nak mondja.
Nekem három csemetém van:Berta 8 ,Bogi 2éves,Áron 8 hónapos.A nagyobbik lányom a Lázárba jár, a kisebbik a Köztársaság téri bölcsibe, a kicsivel otthon vagyok. A bölcsi és a suli jó választás volt, de sok anyuka panaszkodik mindkettõre.A te lányid hová járnak?
 


Egy kis technikai malõr megzavarta a mondandómat és a helyesírásomat is.
Természetesen a soroksáriakat is bevesszük . Nem is olyan régen voltam Soroksáron a gyermek allergológián a Berta nevû lányommal,szerencsére minden rendben,de azt még mindig nem tudjuk,hogy mitõl ekcémás. Szerintem,ha stressz éri ( sulis dolgok , szívügyek),feszült,azonnal a bõrén látszik.
Tudnátok nekem ajánlani egy jó bõrgyógyászt a környéken?
Szisztok,jó éjszakát!

Mariann
 


Sziasztok!

Látom fellendült a topicKép
Mariann! Ezekszerint nem messze laktok tõlünk. Nekünk a Tátra téri suli lenne a körzetes, de a Lázár is nagyon közel van. A szomszédasszonyom a Hajós Alfrédban tanítónéni, de más munkája révén kapcsolatban áll a kerület összes iskoljával. Õ is sokat segített az iskolaválasztásnál. Azt mondta (meg sokan mások is), hogy a Lázár és az Attila utcai sulik a legjobbak a kerületben. Nekünk sajna esélyünk sem volt egyikhez sem. Ugyanis nem rendelkezünk hathatós protekcióval, és/vagy kimagasló zenei tehetséggel sem. Az Attila elég messze van már, de mivel a Lázár itt van egy ugrásra ott is voltam nyílt napon, beszéltem is az igazgatóval, de hamar "megnyugtatott", hogy csak körzetes, vagy testvérgyerekeket vesznek fel. Ha egyikek sem vagyunk, akkor megjelenhetünk az ének "felvételin", és ha nagyon ügyi a gyerek akkor minden rendben lesz. Szóval ez kiesett. Abszolút nincs zenei hallása a gyereknek. Még most nyolc évesen sem tudja rendesen a dallam szerint elénekelni mondjuk a boci, boci tarkát sem. Így aztán a "mumus" suliba, a Nagy László-ba irattam a gyerkõcöt. Na ettõl aztán mindenki óvott, az óvónõ könyörgött, hogy bárhova, csak oda ne. A szomszéd asszony szintén. Ennek ellenére az óvódánkból egy csomó gyerek jelentkezett oda, olyanok akiknek a szüleivel az összes iskola nyílt napján találkoztam. Jó nagy lelkiismeret furdalásom volt mikor slattyogtunk a beiratkozásra. De hál'istennek nem jöttek be a mesélt szörnyûségek. Én csak jót tudok mondani a suliról. Persze az is lehet, hogy a tanítónénik szuperek (mondjuk ez nem csak lehet, hanem biztos!).
Na jó hosszú lére eresztettem...
A lényeg, hogy én eddig rosszat nem hallottam a Lázár suliról, csak jót!
Még az ekcémáról is akartam írni, de most nincs több idõm, majd késõbb folytatom.

Puszi Mindenkinek (a majdnem erzsébetieknek, és a már nem erzsébeti "betolakodóknak" is Kép)
Kati
 
 


Sziasztok!

Mariann! Akkor most az ekcéma. Mi is küszködünk vele a kicsivel. Elolvastam az ekcémás topikot, de sokkal okosabb nem lettem (csak kissé megszeppent), azért szerintem olvasd el Te is, van szó ott errõl a "stresszes" ekcémáról is. A gyerekorvos "csak" szteroidos krémet írt fel, aztán ennyi, én azért jobban szerettem volna, ha az okot derítjük ki, hogy aztán azt kiiktatva ne legyen szükség tüneti kezelésre. A szuperinfóban olvastam egy magán bõrgyógyász hirdetését, elvittem hozzá a gyereket csepelre, széleskörû allergia vizsgálatot is hirdetett. Hááát, jó sok pénzt otthagytam, de tulképp. ua történt mint a gyerekdokinknál. Kaptunk szteroidos kérmet, a diagnózis gyermekkori ekcéma amit valószínûleg(!?) ki fog nõni. Még nincs szükség allergiavizsgálatra. Mondjuk most épp tünetmentes, mert visszaálltunk a fürdetõkrémre. Per pill. szteroidos krémre sincs szükség. De korántsem vagyok teljesen megnyugodva.
Jó bõrgyógyász a környéken engem is érdekelne.
Hogy-hogy felvették Bogit bölcsibe ha a kicsivel otthon vagy? Az én nagylányom az Ady bölcsibe járt, de ott nem vették fel a gyereket, ha anyukája gyesen volt. Legalábbis akkoriban nem.

További jó hétvégét
Kati
 
 


Szia Kati!

Elõször a bölcsis témáról:Áron születésével Bogi után nem kapok gyest (hivatalosan: járulékot),így lehet bölcsis. Nekem is furcsa volt,hogy nem tették szóvá a gyest,sõt teljesen egyetértettek a döntésemmel.

Ez az ekcéma ügy nálunk Berta lányom 1,5 éves korától téma.Már mindent kipróbáltunk, annál is inkább,mert asztmatikussággal is párosult. A legmélyebb pont 4 éve volt,mikor elváltam ( a két kicsi a mostani házasságomból van).Az az idõszak maga volt a pokol, úgy köhögött,azt hittem,megfullad, és az egész testét vörösre vakarta .Ekkor elmentünk dr.Szócska Miklóshoz ( a tüdõgyógyászat nagy öregje), biorezonenciára,rengeteg bõrgyógyászhoz, semmi változás nem volt. Mondenki azt mondta,hogy kinövi, el fog múlni. Most végre eljutottunk Soroksárra( egyébként csak ajánlani tudom), ahol kiderült,hogy az asztmatikusságnak nyoma sincs (VÉGRE), de az ekcéma maradt.Most Claritine-kúrán vagyunk,ha ezt befejeztük, megcsináltatom a fém-tesztet,de ez lesz az utolsó.Addig is használjuk a jó öreg mosakodókrémet, vitaminos testápolót,ha nagyon durva a helyzet, akkor a körömvirág krémet.Most minden rendben, szerencsére.Reménykedem abban,hogy az elsõ nagy hormonális változással elmúlik az ekcéma. Most jut eszembe a diéta, állítólag ez is segít, majd beszélek a dokival. Ennyit a bõrbajokról.

Mi a Vécsey-n lakunk ,nagyon szeretem,hangulatos,csöndes.A játszótér elég gázos,de állítólag meg fogják csinálni.Ami játszótérnél is jobban idegesít : a kutyaszar. Nálunk allandó téma,mert mindig szólni kell a gyerekeknek, hogy ne lépjenek bele. Bogi vacsoránál is önfeledten kiabálja,hogy " kutyakaki,kutyaszar!",nem is csoda,hisz hazafele mindig ezt hallja.
Tudnál valami biztatót mondani a közbiztonságról?
 


Sziasztok!

Most láttam meg ezt a topicot, és nagyon megörültem neki, lévén újra Erzsébeti. Én itt nõttem fel, és pár év kitérõvel ide lyukadtam ki újra.
Iskola: Ez nálunk is aktuális, a fiam szeptemberben kezdi, így mi most iskolaválasztási lázban égünk.
Óvoda: A nagyobbik lányom a János utcába jár, de azt hiszem, jövõre átiratjuk egy másikba, nekem a Bíró Mihály u-it és a Gubacsi ltp-n levõt ajánlották. Mindkettõrõl csak jókat hallottam.

Hopp, most lázom, hogy semmit nem írtam magunkról. Na szóval három gyermekem van, Frici 7 éves lesz a nyáron, Kamilla 4 lesz márciusban, Panna 5 hónapos.

Egyenlõre ennyi, sziasztok
Judit
 
 


Szia jéjé!

Láttam a fotókat a gyerkõcökrõl,tündériek.
Az iskoláról majd írok néhány sort,de most hulla vagyok.
szia
Mariann
 


Sziasztok!

Jó rég nem jártam erre. Na már akkor hárman vagyunk "igazi" erzsébetiek? És hol vannak a "betolakodók"?
Mariann! Kicsi lánykám nekem is a második házasságomból sikeredett Kép Ez a soroksári bõrgyógyászat valami magán dolog, vagy TB alapon mûködik? Kell beutaló? És egyáltalán hol van? Nemrég voltam bent a munkahelyemen, és egy kolléganõm pont Soroksáron ajánlott egy bõrgyógyit, ott a Hõsök terén abban a tüdõs épületben van. Na ezt jól megasszondtam, igazándiból nem tudom mi a böcsületes neve, csak mindig oda megyünk tüdõszûrésre. De csak arra aztán slussz. Nálunk most az a helyzet, hogy ha nem kenem pár napig a szteroidos krémmel, akkor pár nap alatt újra szörnyû lesz a bõre. Márpedig nem akarom állandóan ezzel kenni. Továbbra is az okot szeretném megtalálni.
Judit! Üdv itt a szûk erzsébeti körbenKép Júj, valami baj van a János utcai ovival? Az pont a Nagy László mellett van, egyik osztálytárs tesója is odajár. Sulit már döntöttetek? A nyílt napok gondolom már lefutottak nem?

Ja, még a játszótér. Hát én nagyon ki vagyok akadva, hogy nincs itt egy normális játszótér. Most ugyan itt a Tátra téren csináltak valamit, egy leheletnyit javult a helyzet, de mivel nincs bekerítve idõnként ugye rongálás van. Nem hiszem, hogy gazdaságosabb állandóan helyreállítani, mint egyszer keríteni. Hihetetlen, hogy egy csomó belsõ kerületben ott vannak a szebbnél szebb bekerített, gondnokos fa játszók, itt meg ugyanazok a vas dolgok vannak, mint gyerekkoromban. Ja, nem is igaz, nem teljesen uazok, még azok közül is eltûnt néhány. A kutya (meg a macska) szar meg külön "öröm". Egy élmény a homokozás. Egyébként csodálkozva tapasztaltam micsoda kutyafuttatót építettek az sztk mögé. Komolyan mondom megbecsültebbek a kerületben a négylábúak, mint a kétlábon alig totyogók.
Na errõl ennyit.

Sziasztok
Kati
 
 


Sziasztok!

Kati: nekem annyi a gondom az ovival, hogy a kocsibeálló állandóan nyitva van, így aztán bárki, bármi bemászkálhat, és be is mászkál szerintem. A másik, ami összefügg a kapu nyitvatartásával, hogy egyszer Fricinek sikerült kutyakakába nyúlni az óvodai homokozóban, egy másik alkalommal Kamillának sikerült belelépni, egy harmadik alkalommal pedig a kapun belül az aszfalton várt minket egy nagy kupac. Szerintem ez felháborító. Ja és a macskák. Az oviban van kb. 4 macska, ezek bejárnak a konyhába!
Hát csak ennyit az oviról. Mi azért maradunk még ebben az évben, mert Frici most végez, és négy ovis éve alatt ez a harmadik óvodája, és év közben nem akartunk már váltani, bár õ az elsõ idõben nagyon nem szeretett ide járni (az elõzõ oviját imádta, de elköltöztünk Dunaharasztiról, így nehéz lett volna oda járnia tovább).

Mariann, köszönöm, az infót az iskolákról várom.

Sziasztok, Judit
JéJé
 


Sziasztok!

Judit! Nekünk eddig a suli udvarán nem volt ilyen probléma. Azt mondta a lányom, hogy sose lépett aknára, de még csak nem is látott. Pedig a suli és az ovi udvara között négylábúaknak szabad az út. Ezekszerint ott szeretik végezni a dolgukat. Valóban felháborítóKép
Dunaharasztin laktatok? Mi épp azon vagyunk, hogy oda, vagy legalábbis abba az irányba költözzünk. Esetleg Szigetszentmiklós, Szigethalom, annál messzebb azért nem, és fõleg hév közelbe, mert sulit nem szeretnénk váltani, pár év múlva talán egyedül tudna a lányom suliba járni.
Mariann! A kolléganõm által ajánlott bõrgyógyász hirdetése pont a mostani szuperinfó címlapján van. Szóval az az épület ott soroksáron az sztk.

Sziasztok
Kati
 
 


Sziasztok!
Kati!
Jól gondolod,valóban abban a ronda épületben van allergológia.Teljesen TB alapon mûködik,az elsõ alkalommal vinni kell beutalót és idõpontot is kell kérni. Két orvos rendel felváltva:dr.Szánthó András és dr.Kádár László.Mindkettõ nagyon jó.Mi Kádárnál kezdtük,de3 valahogy átkerültünk Szánthóhoz.Egyébként van internetes honlapjuk:www.konzilium.hu
Adok egy telefonszámot,ahol kérhetsz idõpontot:286 0121
Remélem tudnak nektek segíteni,bár azt mondták,legtöbb esetben nem tudni az ekcéma okát.

Jéjé!
Amikor ideköltöztünk ,megkértük a párom nagynénjét(az önkormányzatnál dolgozik),hogy nézzel utána milyen általános iskolák vannak. Két iskola neve merült fel: a Lázár és az Attila utcai suli. Ez a két iskola a legerõsebb a kerületben.A lányom a Lázárba ment,úgy tûnik jó választás volt.Ez az iskola Zsolnai módszerrel dolgozik,ami-amellett,hogy nagyon kemény-iskolaotthonos is,tehát a gyerek délután négykor végez.
Nem tudom,te mit tartasz legfontosabb szempontnak az iskola kiválasztásánál.Ha úgy érzed,hogy a csemetéd bírja a terhelést,akkor ajánlom a Lázárt.
 


Sziasztok,

A házunk mögött megy el egy sín, az határ Erzsébet és Sorosár között. Én már soroksári vagyok. Azért nézhetek néha erre?

Madárka
madárka (mad&aacut
 


Szia madárka!
Teljesen mindegy a sín melyik oldalán laksz, közénk tartozol.Légy üdvözölve!

Mariann
 


Sziasztok!

MadárkaKép Hát persze hogy nézhetsz erreKép Van rá idõd?Kép
Mariann! Köszi az infókat. Már csak egy beutalót kéne szerezni. A dokink szerint felesleges bárhová elvinni a gyereket. Nem tudom hogy sajtoljam ki belõle. Megpróbálok a sarkamra állni.
Judit! Az én lányom is Zsolnais osztályba jár a Nagy Lászlóba. Egy volt ovistárs a Lázárba jár, és teljesen ugyanúgy, ugyanolyan tankönyvekbõl tanulnak. Mivel mindkettõ ZsolnaiKép A Lázárba és az Attilába csak protkóval, vagy kimagasló zenei tehetséggel lehet bejutni (ha nem vagytok körzetesek). Mindkettõbe zenei "felvételi" van (hivatalosan nem felvételinek hívják). Legalábbis 2 éve így volt. A Nagy László nem önkormányzati, hanem fõvárosi fenntartású suli, ezért a kerületi suli ismertetõkben nem szokott szerepelni. Azzal riogattak minket, hogy egy "gyerekgyár", eszméletlenül leterhelik a gyerekeket, amit sokan nem bírnak, ezért év közben is hullanak ki gyerekek. Nagyon féltem, mert a suliválasztásnál két szempont vezérelt: 1. a gyerekre ragadjon valami (koszon kívül is) 2. gyerek maradjon amíg lehet, sok-sok játék lehetõséggel. Mivel még nem volt tiszta, hogy a lányom miben tehetséges ezért az ilyen-olyan szakos sulik nem voltak túl szimpik. Itt nagyon sokféle tevékenység van, egy részük szabadon választható.
Már rég eloszlott minden kételyem a választást illetõenKép

Sziasztok
Kati
 
 


Sziasztok!

Köszi az infót a sulival kapcsolatban mindenkinek.
Mi körzetileg a Nagy Lászlóba tartozunk. Pont ma voltam ott nyílt napon, és végülis tetszett, de nekem is a Lázárt és az Attilát ajánlották. Megnézzük mindet, aztán majd választunk együtt Fricivel.
Madárka, üdv a csapatban.

Sziasztok, Judit
JéJé
 


Sziasztok!

Ismer valaki Erzsébeten vagy környékén bõrgyógyászt( gyerekeknek)?
köszi
 


Szia Mariann!

Erzsébeten nem, mi a Heim Pálba mentünk bõrgyógyászatra.

Szia, Judit
JéJé
 


Haho!!!

Én sem vagyok erzsébeti, hanem soroksári, de 7 évig Erzsébeten laktunk és oda is jártam iskolába (Nagy László).
Akkor maradhatok? Jó lenne közeli kismamákkal netezni.


Üdv,


Zsorka
Névtelen
 


Sziasztok Lányok!

Nem jár erre senki? Mikor végre találok Erzsébeti topicotKép
Én 11 éve vagyok erzsébeti, a párom és a fiam (1) születése óta. Beszállhatok?

Pusszantás!
Zsófi
Csucsuka
 


Halihó!

Úgy látom, nincs nagy tolongás.....
Zsorka, Zsófi, persze, hogy beszállhattok, legalább lesz némi mozgás.

Sziasztok, Judit
JéJé
 


Hali!

Jön valaki nagytalizni?

Pusszantás!
Zsófi
Csucsuka
 


Halihó!

Mi megyünk!

Judit
JéJé
 


Hali!

Felhozom a lapot, hol vagytok????

Pusszantás!
Zsófi
Csucsuka
 


Halihó!

Mi megvagyunk. Frici menet közben iskolás lett, mint kiderült, a József Attila a körzetes sulink, így sikerült oda íratni. Imádja az iskolát, jól tanul. Kamillát átvittük a Zöld oviba a csepeli átjáróhoz, mindenkinek tudom ajánlani. A minap mondta az óvónéniknek, hogy ha újraszületik, akkor is odaszületik:-)))
Panna közben elmúlt egyéves, már majdnem jár, van 12 foga, és be nem áll a szája egész nap.
Többiek? Úgy eltünt mindenki....

Hali, Judit
JéJé
 


Szia JéJé!

Mi is jól vagyunk. Közben felújítottuk a házat, nagyon szép lett, most a kertrendezés van folyamatbanKép. Danó egyre nagyobb, egyre többet tudKép. Sokat beszél és már neki 16 foga vanKép, így 17 hónaposan. Pocakom is nõ, állítólag megint fiúcska, március végén fog kibújniKép

Pussz
Zsófi
Csucsuka
 


Sziasztok!

Én nem vagyok Erzsébeti. Az kapcsolatom annyi,hogy közgázba oda jártam, és a párom is erzsébeti volt. De nemsokára el szeretnénk költözni a kis harminc négyzetméterünkbõl. A párom nagyon szeretne Erzsébetre költözni, de bevallom õszintén, hogy én nagyon ódzkodom tõle. Nem tudok ott olyan környéket, ami nincs tele romákkal, jó kis zöld rész. Ha tudtok ilyen környéket, írjátok le, mert így lehet, hogy elõbb-utóbb én is közétek tartoznék.
Köszönöm

Gyöngyi
Névtelen
 


Sziasztok!

Ha minden jól megy, õsszel mi is Erzsébetre költözünk. Már nagyon várom, biztos szuper lesz! Ha újraéledne a topik (naaaa....!), szívesen venném a segítségeteket, mindent, amit jó tudni.
Pl. , hogy tudtok-e egy jó bölcsit, ahova szeptembertõl félnaposan járhatna addigra kétéves leánykám?
Hol van jó háziorvos, esetleg homeopata gyerekorvos?
Meg egy csomó ilyen kérdésem lenne, ha valaki megszánna egy kíváncsi kérdezõt?!

Elõre is köszi: Emmama
 
 


Halihó!

Sziasztok csatlakozók!
Gyöngyi, neked sajnos nem tudok segíteni, ahol mi lakunk azon a részen nincs olyan hely, amit te keresel.
Emmama, háziorvost nem tudok ajánlani, nagyon ritkán vagyok beteg, akkor is inkább megoldom magam a gyógyulást. Gyerekorvosunk viszont szuper van. Ugyan nem homeopata, de tudom ajánlani, Acerbóni Erzsébetnek hívják, a csarnoktól nem messze levõ gyerekorvosi rendelõben rendel. Az igazság az, hogy elég érdekes stílusa van, idõnként alaposan kiosztja a mamákat, ha nem tartják be az instrukcióit, de természetesen a gyerek érdekében teszi, viszont nagyon érti a dolgát, remek gyerekorvos. Nálunk mindhárom gyereknek õ az orvosa, sõt még az enyém is õ volt:-))
Bölcsivel kapcsolatban, én valszeg az Ady E. utcai bölcsibe fogom vinni, Pannát, szintén szeptembertõl, szintén kétéves lesz:-)), ott már van tapasztalatom, a többi bölcsit nem ismerem, de érdemes körülnézni.
Most pedig eldugulok, hogy más is szóhoz juthasson:-)))

Sziasztok, Judit
JéJé
 


Sziasztok

Kopp-kopp, erzsébeti vagyok, bejöhetek?
Nem túl sûrû errefelé a forgalom, szerintem nem az erzsébeti mamik miatt fog a szerver leégni!!!Kép
A Pozsony utcában lakom ikerfiókáimmal, akik 16 hónaposak.
Remélem felizzik a topic és akkor többet írok.

A szteroiddal vigyázzatok!!! Ugyan nagyon hatásos (mellékvese kéreg hormont tartalmaz), de rendszeres használata sorvasztja a bõrt.

Andi
Ambrosia
 


sziasztok!
Én márciusban lettem erzsébeti (Rezeda utca), akkor még csak egy fiókával, de azóta szereztünk egy másikat, aki már két hónapos!
Az én nagyfiam is ekcémás ( a másikról még nem tudjuk), és mi egy elég profi bőrgyógyásznál voltunk ( Dr. Murányi Éva, kispesten rendel az Sztk-ban, de van magánja is), azóta utána is olvastam, és úgy tűnik, tényleg nem sokat lehet tenni a kérdésben, mint nem hagyni kiszáradni a bőrt és reménykedni, hogy ő azok közé fog tartozni, akik kinövik. Neki akkor durvult be a helyzet, mikor ide költöztünk, ami ugye eleve stressz, plusz egy csomó vegyszer, ráadásul megszületett a kisöcsi is. Sok volt ez neki...

Egyébként jó gyerekorvos engem is érdekelne. A mostanival (mivel nem tökéletes az elégedettség, a nevét nem írnám, de aki ez a körzet, az sejtheti)annyi a gondom, hogy bár bármikor kijön, alig akar elmenni, és a saját magánügyeivel traktál. Akár ebédidőben is. És nem igazán találja a hangot a gyerekeimmel. vagyis nem is keresi.

REmélem, felélénkül a forgalom errefelé. Mi, erzsébetiek, tartsunk össze!

Timi
efamily
 


Sziasztok !
En is erzsebeti vagyok (oslakos)
Nekem is van babam, de meg csak 17 hetes es az is a pocakomban. Tehat bolcsis, ovis, isis tanacsot nem tudok adni, de szivesen olvasok minden infot!
Dorki
Dorki
 


Én csak voltam erzsébeti, de továbbrais ajánlom mindenkinek Csabay dokibácsit, nagy veszteség nekem hogy Szentendrérõl mégsem hordhatom hozzá a lányaimat!
F. Dia
fd (fd)
 


Én a REzeda utcában lakom. Van köztetek környékbeli?

Dia!
Ez a dokibácsi merrefelé rendel?

Timi
efamily
 


Sziasztok!
Meglepõdve látom, hogy van itt némi mozgás. De jó!

Jéjé! Mi is az Ady utcai bölcsibe megyünk.Kép Már jelentkeztünk is.

Az utcanevek, meg körzetek még semmit nem mondanak, de hamarosan belejövök.


Emmama
 
 


sziasztok

Én mindenkinek aki a topic elején írogatott, küldtem mail-t, hogy felizzott a levelezés. Úgy látszik nem kapta meg senki.

Andi
Ambrosia
 


Halihó!

Emmama, akkor valszeg találkozunk majd, ha minden jól megy egy csoportba kerülnek a lányok:-))
Ambrosia, nem tudom, nekem írtál-e, én nem kaptam.

Hali, Judit
JéJé
 


Sziasztok!

Andi/Ambrosia, én megkaptam az emilt, csak gõzöm nem volt róla, hogy melyik topic lakójától vanKép.

Jéjé, ugye július 7.-én van a bölcsibe nyitott nap?

Emmama
 
 


Hali BöskefalviakKép

Ambrosia, nekem sem esett le, hogy errõl a topicról írtál... de most már itt vagyokKép.

Részemrõl Átlós utcaKép. Timi, a Rezeda az a piacnál van? Vagy nem jól tudom?

Pusszantás!
Zsófi
 


ja, és utsó jelentkezésem óta megszületett Zsófi baba, mint látható, mégse fiúKép, március 31.-én
 


Sziasztok

Na végre, tömeg van!!!

Csucsuka
Neked gratula a manóhoz, irigyellek.

Én, mint írtam a Pozsony utcában székelek ( na nem úgyKép )!
Az ikrek már 17 hónaposak és imádnivalóak.
Doki bácsit nem ajánlok, igaz hogy a mienk tényleg penge de egy kissé vaskalapos. Sajnos miatta volt csak 4 hónapig tejem.

Aki tud pakoljon fel képet ide!

Andi
Ambrosia
 


Halihó!

Hú, de felpörögtünk!

Csucsuka, itt is gratula!:-))

Emmama, nem tudom. Elvileg küldenek értesítést, de mi azért néha elmegyünk arra, és megnézzük mi van kiírva (a múlt héten még semmi).

Ambrosia, nekem van a profilban, de talán nem ártana frissíteni.

Sziasztok, Judit
 
 


Sziasztok

Judit
Megnéztem a képeket, aranyosak nagyon a gyerkőcök!

Nem tudjátok ki volt az az eszement barom aki állatkínzásról készült képeket tett be a fotóalbumba? Gyűlölöm az állatok mindennemű bántalmazását!!! Én nem néztem meg, nem is fogom, de elég elborult elme lehet az aki pont a Babanetre rakosgat fel ilyen képeket.

Andi
Ambrosia
 


Csucsuka!

Elég közel a piachoz, jól tudtadKép Szoktál erre járni?
A gyermekeink meg közel egyidősek, csak az enyém fiú...

Timi
efamily
 


Csucsuka!

Elég közel a piachoz, jól tudtadKép Szoktál erre járni?
A gyermekeink meg közel egyidősek, csak az enyém fiú...

Timi
efamily
 


Hali Böskefalvi Csajok!

Timi, hát ebben a nagy melegben nem, de régebben sokat... majd, ha hüvösebb lesz, biztos fogokKép

Andi, én nem is vettem észre, mostmár nem is nézem meg, nagyon nembírom én se az ilyen szörnyűségeketKép

Képek: http://www.babaszoba.hu/services/albums?alid=1796
és még a Csucsuka Danója és Zsófija és Csucsuka Danója és Zsófija II. babanetes albumokban leshetők meg!

Pussz
Zsófi
 


sziasztok mi is erzsébetiek vagyunk Előd utca nekem ikreim vannak két fiu most voltak 1 évesek szivesen beszélgetnék erzsébetiekkel
krisztina
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

cron