Új privát üzeneted érkezett!

Szia Timi!
Azt hiszem, tudom hol lakhattok. Az első babám terhessége alatt ismertem meg az egyik legjobb barátnőmet, a Túróczy Krisztit (Csobánné). Vele szoktunk beszélgetni a kismamákról, babákról és szerintem már említett titeket is nekem. Nem ti vettétek meg anno a T. Balázstól a VW Golfot? Ha igen, akkor tudom hol laktok, de arcról sajnos nem ismernélek meg.

A Tasnádi Erzsi néninél szültem én is mindkettő gyermekemet. Régi ismerőse anyukámnak és szerintem egy angyali teremtés. A dokim mindkettőnél a Surányi volt. Egyébként szerintem sem a hely szépsége számít, amikor valaki már a szülésnél tart. A labda a második gyerkőcnél nekem is nagyon bevált. Éredekes, hogy a második szülésem sokkal könnyebb volt, pedig elég nagy babának sikeredett Szilárdunk (4660g). Remélem, te is könnyebben fogod átélni :)

Sajnos most be kell fejeznem, mert Szilárd felébredt.
Üdv.: Gitta
Vendég
 


Szia Gitta!

A Tasi Erzsi mondta, hogy hol laktok, de őszinte leszek, nem tudom arcról én sem , hogy ki lehettek :? pedig nincs kizárva, hogy találkoztunk is a boltnál, a baba-mama klubbon vagy netán mikor a Krisztiéknél voltatok. Kriszit mióta dolgozik ritkán látom.
A kocsit az Erikáék vették meg, ők pár házzal feljebb leknak. Tök jó ez az utca, tele van gyerekkel :D
Erzsit én is szeretem, bármi van nyugodtan lehet hozzá fordulni. Benyus születésekor végig velem volt. Mindig azt mondta, hogy ne törődjek senkivel, ha nyomnom kell nyomjak. Most is jön velünk :D
Szeretném én is ha könnyebb lenne mint az előző, pedig elsőre az sem volt nehéz. Neked azért egy majd 5 kilós prücsökkel attól függően nem lehetett egyszerű menet.

Próbálj meg feltenni képet magatokról, hátha úgy beugrunk egymásnak.

Timi Kép

Timi
Kép
Kép
 


sziasztok persze hogy ismerem a rokonunk és csak egy pár házzal laknak arrébb tőlönk ez tök jó mi még most tervezzük az első lurkót úgy hogy nagyon várjuk nektek mennyi idő alatt jött össze? Timi hogy vagy? pihenj sokat puszi

 
 

Szia Erzsi!

Azt hittem már elvesztél :( Köszönöm kérdésed még egyben vagyunk, de már szeretnék kettőben lenni. Napközben még elvagyok, de éjszaka már nem igazán tudok normálisakat aludni. Állandóan pisilnem kell, mert nyomja a feje a hólyagomat, pedig van mikor csak az érzés van meg pisi egy csepp se :) Amúgy bármikor kibújhat, ha úgy gondolja, nincs is messze 27-dike.
Benyus hétfőn kezde az ovit, haza sem akart jönni, olyan jól érezte magát. Ma már ott is ebédelt, ha így halad a héten már ott is alhat. Mondjuk erre az alvás dologra még kiváncsi leszek :D
Veletek mi a helyzet? Babaprojekt?

Puszi Timi

Timi
Kép
Kép
 


Szia Erzsi!

Tök jó, hogy ismered az unokatesómékat. Megmondom őszintén, hogy én évek óta nem találkoztam velük. Ez egy hosszú történet, de a lényege az, hogy a Jani anyja és az apukám testvérek. A szüleim elváltak már régen és így velük is megszakadt sajnos a kapcsolatom. Ha tudsz valamit róluk, kérlek írd meg. Üdvözlöm őket, ha találkozol velük. (De csak Hasznosi Margitként ismernek a leánykori nevemen.)

Nekem nem jött túl könnyen össze az első csemete. Igaz nem kellett csak kb. 1-1,5 évet várni, de szerintem ilyenkor az is nagy idő. Van egy öröklött betegségem, ami abból áll, hogy policystás a petefészkem, így a sok cysta között a petesejt nem tud megérni. ezt próbálta a dokim gyógyszerrel kezelni, de nem váltbe, így egy kisebb műtétre volt szükség. Ezek után sikerült is szerencsére a baba. A második babát azért kellett viszonylag gyorsan vállalnunk, mert a műtét hatékonysága kb.2 év és utána a cysták újra visszajönnek. Így a másodikkal rendesen teherbe estem, nem volt szükség semmilyen beavatkozásra.
Ti mióta próbálkoztok? Szorítok, hogy sikerüljön minél hamarabb!

Margit
Vendég
 


Szia Timi!

Sajnos nem tudok képet küldeni magunkról. Nincs fényképezőgépünk még jelenleg. Egy régi fajta volt, de sajnos elromlott. Cd-n így nincs semmi anyag és szkennelni sem tudok, úgyhogy ne haragudj!
A te fényképedet viszont köszi, de sajnos nem emlékszem, hogy találkoztunk-e valahol valamikor. De nem baj, ami késik, nem múlik :)

Szerencsés vagy, hogy a kisfiadnak így tetszik az ovi. Ki az ovónénije?

Felétek tényleg nagyon sok gyermek van, sőt úgy tudom mostanában is egyre többen költöznek arrafelé fiatalok.

Bocsi, de be kell fejeznem, mert a nagyobbik fiam az orthopédiára kell vinnem és még összekészülünk vele, elég sok idő.
Addig is sok erőt és kitartást! Nemsokára a kezedbe tarthatod a másik gyönyörű babád! :)

Ha tudok, majd jövök: Margit
Vendég
 


szia Margit! mi ez volt a 2.hónap hogy próbálkoztunk de megjött :cry: de ez nem idő igaz? na a janiékkal ha találkozok megmondom nekik a lányuk nekem volt osztálytársam. Remélem sikerül olyan jó volna azt mondani a férjecskémnek hogy apa a gyermekedet várom :lol:


Sziasztok!

Gitta,
én is csak sejtem, hogy kik lehettek :) de ahogy írtad ami késik nem múlik egyszer csak öszefutunk :wink: ha máshol nem az ovinál.
Hétfőn voltunk ugye előszőr, már akkor nehéz volt hazahozni, ezért mondta az Ildikó néni, hogy másnap vigyem 9-re és maradhat ebédig. Hát én mentem is érte délbe, de azt mondta a gyerekem, hogy ott akar ebédelni a többiekkel :D ennek azért örültem, de hallottam, hogy nem volt egyszerű egyfolytában dumált közben. Aztán a krumplileves 3/4-ét megette a többit magára zúdította a kelkáposztafőzelék meg nem is kellett neki. Mindegy holnap hivatalosan is ott ebédelhet, így 1/2 1 fele kell majd érte mennem. Kiváncsi leszek eszik-e holnap, kicsit válogatós :( Mondjuk úgy vagyok vele, hogy meg kell szokja, hogy az oviba nincsen két kajálás között nasi vagy más és így majd éhes lesz és látja a többieket is enni és ő is fog enni. Vagy rosszul gondolom? :roll:
Mi baja a nagyfiúnak, remélem semmi komoly?

Kisasszonyt már nagyon-nagyon várjuk :D
Nem tudod lehet a gyógyszertárban málnalevélteát kapni?

Timi

Timi
Kép
Kép
 


Sziasztok!

Látom nem sok minden történt míg nem voltam itt.
Megszületett Bernus, ha lesz egy kis időm majd mesélek.

Puszi nektek Timi

Timi
Kép
Kép
 


Szia Timi!
Szívből gratulálok kislányod születéséhez!
Jól vagytok? Hogy zajlott a szülés? Minden rendben volt? Milyen súllyal és hosszal születet a babóca? Tesó hogy fogadta? Van tejed? Annyi mindent tudnék még kérdezni, de egyenlőre ennyi elég lesz azt hiszem. Gondolom most így kétgyermekes anyukaként :) eléggé el vagy foglalva.

Mi voltunk közben az ortopédián, mert a nagyobbiknak fájt a sarka és lúdtalp gyanúval adott beutalót a drnénink. Azt mondta az ortopédus, hogy 3,5 évesen még nem alakult ki a lábboltozat. 4 éves korában kell majd visszavinnem, de addig is Siesta cipőket kell hordania. Hát majdnem elájultam a Siesta áraktól! Vettem egy ovis szandit 9.500-, ft-ért. Tudod mennyi a cipő? 16.000,- ft!!! De nincs mit tenni, meg kell vennem.

Most nem vagyunk oviban, mert betegek. Nektek milyen az ovi?

Sok egészséget és jó babázást! Margit
Vendég
 


Szia Erzsi!

Mi a helyzet veletek? Otthonról szoktál írni vagy a munkahelyedről?
Régen nem jelentkeztél.

Margit
Vendég
 


sziasztok nagyon gratula a bébihez mindent mesélj el milyen volt a szülés? hogy vagytok? Margit én igen a munkahelyről tudok csak írni de nem hanyagollak titeket. hogy állsz gyerek ügyben?


Sziasztok!

Köszi a gratulációkat.
Egyenlőre pár kép.

Timi Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Timi
Kép
Kép
 


ez egy kis tündérke hát büszke lehetsz rá gyönyörű kislány na írj már alig várjuk hogy mesélj a szülés hogy ment?


Sziasztok Csajok!

Most van némi időm úgyhogy gyorsan írok.
A szüléstörténetünk nem mindennapira sikeredett :) ami velünk történt ilyet csak filmeken láttam :shock:
Kezdjük az elején. Hajnali 4-kor enyhe derékfájásra ébredtem aminek nem tulajdonítottam nagy valamit mondván a Benyussal is így kezdődött és órákat sétáltam mire lett valami igazán erős fájás. Apát is csak másfél óra múlva keltettem fel, hogy szóljo anyukájának ne menjen dolgozni, mert a délelőtt folyamán lesz valami. Ő vigyázott a Bencére. Aztán felébresztette a gyereket is és felöltöztette. Én közben elmentem zuhanyozni meg hajatmosni, mondván ilyen csapzottan nem megyek még szűlni sem :lol: A melegvíz alatt nagyon kellemes volt és ugye tudjuk, hogy a melegvíznek jótékony hatása van ilyenkor ami nem is maradt el. Olyan fájásaim lettek, hogy csak na. El is indultunk, hogy leadjuk a gyereket, de a fájástól összekakiltam magam :oops: így a párom gyorsan levitte a gyereket addig én meg lemosakodtam. Aztán mire visszaért már igen kellemetlen volt, nem is tudtam felvenni már nadrágot csak egy törölközőt meg egy köntöst, plusz még egy takarót is felkaptunk mert vizes volt a lábam. Elindultunk, hogy felvegyük az Erzsit (vele már előtte beszéltem csak félre értettem, hogy hol is van), de nem volt otthon :o mivel dolgozott . Jött is szegény apa vissza, hogy nincsen itthon, mondtam oké, de itt a gyerek feje :shock: mire visszajött a csomagtartótól a telefonnal már meg is született a mi kis csajszink 06:40-kor. Gyors telefon az Erzsinek, hogy mi van, aztán mint a távirat mentünk a kórházig. Babóca rögtön felsírt , cuppogot a kezecskéjén és lesett ki a takaróból, hogy hova is pottyant :D Amíg beértünk a kórházba össze voltunk kötve, ott lett elvágva a köldökzsinór.
A saját lábamon kiszálltam a kocsiból és a tehettem volna saját lábamon mentem volna fel a szülészetre.
Hál isten egyikünknek sem lett semmi baja, így utólag azt kell mondjam nagyon jó védőszentünk volt és van.
Hát ilyen villámszülésre nem számítottam, azt éreztem ,hogy a kiírt időpontig nem bírjuk ki, de, hogy a kórházig sem azt álmomban sem gondoltam :)
Bernus 3200 g-mal és 52 cm-vel született.
Bátyus egész jól fogadta, de mióta hazajöttünk egész nap pörög, így jön ki rajta az, hogy már nemcsak ő van.
Tejcsink hála van elég, már a fagyóban is gyűlik a szűkösebb napokra.

Veletek mi a helyzet, hogy vagytok?

Megyek, mert ébredezik a kis éhenkolbászom :D

Puszi nektek Timi

Kép Kép

Timi
Kép
Kép
 


Szia Timi!


Hát, tényleg eléggé filmbeillően sikeredett a szülésed! Úgy látszik a kislányod nem akart nagyon megkínozni téged és úgy döntött, ha jönni kell, akkor legyünk túl rajta gyorsan. Egyébként nyugodt baba? Örülök, hogy van elég tejed. Nagyon édes mindkét gyermeked! A dokid mit szólt ehhez a gyors szüléshez?

Sikerült végül málnalevél teát szerezned? Lehet, hogy annak a hatása volt?

Bencének milyen az ovi? Az én fiam már több, mint egy hónapja nem volt oviban. Egyfolytában beteg. Minden héten egy másik betegség jön ki rajta. Kezdtük torokgyulladással, utána hasmenés, majd arcüreggyull. és végül megint torokgyulladás. Ebben az időszakban legszívesebben nem vinném oviba, ha még úgyis itthon vagyok a kicsivel. De ha már elkezdte az ovit, akkor következetesnek kell lennem és viszem, ha meggyógyult.

Ha jut időd, írj magatokról!

Üdv.: Gitta
Vendég
 


Szia Gitta!

Bocsi, hogy csak most, de ahogy fentebb írtad két gyerkőc anyukájaként nem is olyan egyszerű az elején, de egyre jobban belerázodom a mindennapokba :D
Hál isten elég nyugis, pláne a Benyus után, nem lehet összehasonlítani őket :lol: eszik-alszik, néha már fönn is marad két kaja között.

Szegény Várkonyi is meglepődött :shock: mikor az Erzsi közölte vele, hogy lebabáztunk a kocsiban, de nagyon rendes volt, nem szúrt le, hogy miért nem indultunk előbb. Mindig mosolygott mikor találkoztunk meg mikor bejött hozzánk megnézni minket hogy vagyunk. Kérdezte is mi lesz ebből a lányzóból autóversenyző? :lol:
Gondolom egy darabig nem felejti el, nem sűrün fordol elő a praxisában ilyen eset :wink:

Málnalevéltea :P még jó, hogy nem vettem és kezdtem el inni, nem is tudom mi lett volna akkor :roll:

Benyus mikor már ott alhatott volna beteg lett, kapott egy jó kis kötőhártyagyulladást :( két hete itthon van, de már hétfőn megyünk oviba és már kedden ott is alhat :lol: remélem mire jön hozzájuk a mikulás nem lesz megint beteg :? én is úgy vagyok vele ha már elkezdte akkor járjon, meg most lehet, hogy ronda leszek, de nekem is könyebb ha oviba van :oops:

Erzsivel mi van, olyan régen írt már?

Puszi nektek és kúráljátok magatokat ti is :D :D

Timi

Timi
Kép
Kép
 


Hahó lányok hol vagytok :?: :?: :?: :roll:

Timi
Kép
Kép
 


Szia Timi!

Bocsánat, hogy nem írtam eddig, de nagyon sűrűre sikeredtek az elmúlt hetek. Boti már október óta nem volt oviban, mert egyfolytában beteg. Október közepétől november végéig 4 antibiotikumot szedett hetenkénti- másfél hetenkénti váltással. Utána a köhögése nem szűnt meg, de már a doktornő sem mert felírni köptetőn kívül semmit neki. Ezekután másfé hete az egyik éjjel befulladt, kruppos lett. 3,5 éves, de még ennyire soha egyik gyerek sem fulldoklott. Volt már ugatós köhögésük, de azon a szinten meg is maradt. Hát senkinek nem kívánom azt, amit átéltem. Még Aszódra átértünk a doktornőnkhöz, azt hittem, hogy itt a vég, kész, megfullad. Kapott szurit és rohantunk vele Havanba a kórházba. Onnan hazajöttünk a hét elején, de kiderült szerda este (belázasodott), hogy a kórházban összeszedett egy nagyon csúnya tüszős mandulagyulladást. Úgyhogy most Augmentint szed, de javulást még nem nagyon látok. Tegnap éjjel megint kezdett a krupp kijönni rajta, de adtam neki Rectodelt kúpot és hála Istennek elmúlt. Persze ebben az időszakban a kicsi is kétszer beteg volt.

Na, nem akarok többet panaszkodni, de a karácsonyi készülődés sajnos nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük.

Ti hogy vagytok? Bence jár oviba? Kislányod hogy van? Szopizik még?

Áldott ünnepeket kívánok!
Margit
Vendég
 


Szia Erzsi!

Mi van veled? Baba-ügy hogy halad?

Neked is áldott ünnepeket kívánok!

Margit
Vendég
 


sziasztok bocsi hogy csak most de el voltam havazva a munkahelyen tudjátok mindenki megy így karácsony előtt szóval nekünk még semmi egyenlőre de rajta vagyunk vettem Thetis fürdősót hallottatok már róla? állítólag nagyon hatékony sokaknak használt babagyártás terén minden gyulladást lehúz. hát kipróbálom hátha. Ti hogy vagytok? írjatok hogy van a kis Bernadett? és ter Margit:? hogy álltok?


Sziasztok!

Boldog és békés karácsonyt kívánok nektek és a családotoknak :D

Timi

Timi
Kép
Kép
 


Szia Margit!

Képzeld megtaláltalak az iwiwen és pont mikor be akartalak jelölni megszakadt az összeköttetés :evil:
Hogy vagytok, jártok már oviba?

Timi

Timi
Kép
Kép
 


Sziasztok!

Nagyon nem ír senki ide, szomorú vagyok :cry:

Erzsi, mi van veletek, lehet, hogy már van pocaklakód? :wink:

Margit és ti? Nem vagytok betegek? Mi egy hete már itthon vagyunk, mert bekaptuk ezt a jó kis 2-3 napos lázzal járó influenza szerű valamit. Jövőhéten már mehetne oviba, de lehet, hogy még itthon tartom egy kicsit, ott is mindenki beteg :?

Írjatok!!!!!!!!!

Timi

Kép

Timi
Kép
Kép
 


Sziasztok lányok,
örülök, hogy megtaláltam ezt a topikot. Mi most költöztünk Hévízgyörkre ebben a hónapban, szinte senkit nem ismerünk itt és örülök, hogy vagytok babásak ezen a fórumon. Nekem egy lassan 6 hónapos kisfiam van. Hamarosan felvesszük a kapcsolatot a helyi védőnénivel is, és remélem, majd segítetek babaügyekben, gyerekorvosi kérdésekben is eligazodni. :)
Barnus és Szilvij

Kép
 
 


Szia Szilvi!

Üdv köztünk :D kicsit haldoklik a topic, de majd újraélesztjük :wink:
Merre laktok? Mi a Coop-tól felfelé lakunk a Táncsics Mihály utcában. Ha majd már szebb idők lesznek össze is futhatnánk sétálás gyanánt ha gondolod, de nem akarok tolakodó lenni.
A védőnő és a dokinéni nagyon aranyosak, én megvagyok velük elégedve, sok jó tanáccsal tudnak szolgálni.

Timi

Timi
Kép
Kép
 


Off:
Sziasztok!
Szeretném a segítségeteket kérni!
Kiadó házat keresünk a környéketeken! Bárhol Pest vonzáskörzetében!
2 gyermekünk van, családi házat keresünk.
Előre is nagyon köszi a segítségeteket!
Zsuzsa
 
 


Szia Zsuzsa!

Venni szeretnétek igaz? Most egyenlőre a szűkebb vonzáskörzetünkben elment minden eladó ház :? , de majd körülnézek és jelentkezem, remélem még aktuális lesz :wink:

Szilvi,
nem akartam tolakodó lenni, amúgy merre felé laktok. Mi 6 éve költöztünk ide pestről, először furcsa volt, de most már nem igazán mennék vissza ha nem muszáj. Ti honnan költöztetek ide?
Teszel majd fel képet a kisfiadról?

Timi

Timi
Kép
Kép
 


Sziasztok,
hahó Timi, bocsi, hogy csak most jelentkezem, de kifestettük Barnusnak a gyerekszobát, azzal voltunk elfoglalva, de priviben írtam neked, biztos nem kaptad meg.
Semmi tolakodást nem éreztem, ne aggódj. Én is jónak tartom, ha felrázzuk a topikot, és persze a közös sétát is nagyon várom. Irtó cuki a kicsi lányod, óriásit nőtt már születése óta (a szülésedhez én is tényleg gratulálok!!!), remélem hamarosan személyesen is megismerhetem Bernit.
Mi a Galgahévizi végén lakunk a falunak, de azért elég mobilak vagyunk, szoktunk menni autóval a Coopba vásárolni, majd egyszer megdumálunk egy randit, ha szép idő lesz, lassan már úgyis vége ennek az úgynevezett télnek.
Remélem jól vagytok és még mindig szopizik a kislány, majd írj magatokról két pelusozás közben, addig is üdv.
Szilvi és Barnus
Kép
 
 


Sziasztok!

Szilvi,
Nem is vagytok olyan messze, kb fél óra séta az egész :wink: Sajna már nem szopizik, de örülök annak, hogy 3 hóig csak és kizárólag tejci volt, aztán el kellett kezdeni pótolni neki reggel meg este mert nagyon sírt, már nem volt neki elég bármit próbáltam és rákapott az ízére :cry: most már főzelékeket és gyümit is eszik. Nagyon izlik neki minden, ma megpróbáljuk a borsót, kiváncsi leszek :roll:
Voltatok már a védőnőnél?
Én is nagyon remélem már, hogy jön a tavasz, jövőhétre már 20 fokokról beszélnek :shock:

Margit,
sajnálom, hogy ilyen van és remélem hamar visszajössz. Néztem Erzsi hozzászólásait is, de még nincsen eredmény náluk.
Velünk minden oké, most senki nem beteg :D mondjuk két hete átestünk valami trutyin ami 4-5 napos lázzal járt :( hugi úszta meg a legjobban nála csak egy este volt láz, Benyus meg én 5 napig lázasak voltunk, aztán a végén apa sem maradhatott ki belőle :wink:

Közös séta-- remélem hamar össze tudjuk hozni, ha más nem elmegyünk az egyik játszótérre.

Puszi Timi

Timi
Kép
Kép
 


Sziasztok Gitta, Timi, Szilvi! (elnézést, ha valakit kihagytam, de úgy örülök :lol: , hogy megtaláltalak Titeket, hogy minél előbb írni szeretnék!)

Mi is hévízgyörkiek vagyunk, a pestről kiköltözős fajtából! 2004 nyarán költöztünk a küterületi Gyümölcsös utcába (ez is a galgahévízi végen van!). Máté 2006 októberében született, és úgy láttuk jónak, hogy tavaszig beköltözünk Pestre a szüleimhez, de legkésőbb 2007 májusában megyünk vissza hozzátok! Szeretnék majd ismerkedni, találkozni Veletek, ha nektek is van kedvetek. Sok tanácsot is fogok majd kérni biztosan doki-védőnő, és egyéb témák terén (pl. hova szoktatok járni a gyerkőcökkel)! Örülök, hogy nyitottak vagytok az ismerkedésre, sok helyen azt tapasztalom, hogy már megvan a baráti kör, és nehezen fogadnak be másokat.
Pár sorban magunkról: 32 ill. 29 éves állattenyésztő mérnökök vagyunk, de férjemmel együtt a gyógyszeriparban dolgozunk. Nagyon szeretjük a természetet, állatokat, ezért is költöztünk ide. Van kecskénk, disznónk, baromfink, kutyánk, nyuszink. Legközelebb próbálunk képeket küldeni, de ha a t-online oldalon a fototárat kinyitjátok, a rebekka felhasználónév (!) alatt láthattok minket!
Üdvözlünk mindenkit, és várjuk, hogy írjatok! Nóra és Máté
 


Sziasztok Nóra és Máté!

Tök jó, hogy egyre többen leszünk :lol: :lol: :lol:
Mi is "bevándorlók" vagyunk rákoscsabáról és mátyásföldről :wink:
Az én kicsi lánykám is 2006 októberi (okt.17.) :D Itt a jó idő, nem jöttök hamarabb vissza :?: Tényleg nagy állatbarátok vagytok, majd megyünk simogatni őket, a fiam odavan a nyuszikért. Most ki vigyáz rájuk ?

Ide is felteszem a szép tavaszi hírnököket, örüljetek ti is

Kép Kép Kép

Timi
Kép
Kép
 


Beba,
neked akartam még tegnap csak elfelejtettem :oops: találtam egy eladó házat miközben sétáltunk, 8 millióba kerül, de biztos lehet alkudni egy keveset, itt a tel szám 06-20-347-9257 hívd fel ha még aktuális és nem találtatok máshol :wink:

Timi

Timi
Kép
Kép
 


Sziasztok!


Először is köszönteni szeretném az újonnan csatlakozókat! Nagyon örülök, hogy kicsit fellendült a topic és itt vagyunk egymásnak :lol:
Sajnos én elég régen nem írtam, de megpróbálom mostmár rendszeresíteni magam.


Timi!

Hol láttad azt a házat 8 millióért? Nincs nagyon rossz állapotban?

Ígértem, hogy írok a mozgalmasan sikerült közel múltunkról. azt hiszem, hogy írtam már, hogy Botond október óta nem volt oviban. Decemberig egyfolytában beteg volt és dec. közepén pedig életében először kruppos rohamot kapott és kórházban kötöttünk ki. Karácsony után volt egy kis nyugi, voltunk pulmonológián, ahol kiderült, hogy szerencsére nem allergiás semmire.
Múlt vasárnap viszont megtörtént a befulladása. Reggel voltam a Szilárddal a doktornéninél, mert láza volt már több napja és este pedig jött ez a krupp-roham. Megkapta az injekciót, de nem sokat segített. Kb. 1,5 órát vártunk, sétáltunk a hidegben a doktornőnél, hátha elmúlik. (Megéreztem, mert otthon bedobtam pár ruhát, hátha kórház lesz belőle. ) Hatvanba mentünk ismét. Az előző kruppja könnyebben elmúlt, mint a mostani. Hiába kapott inhalálást, vénás injekciót, egész éjjel nagyon rosszul vette a levegőt. Ráadásul közölte az ügyeletes orvos, hogy mintha tüdőgyulladást hallana és ki is van kicsit száradva. Kb. 3 hete volt neki torokgyulladása és azóta kevesebbet ivott, de nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Éjszaka kapott infúziót és hajnalban meg kellett gőzölni, mert már nem bírtam a szenvedését hallgatni. Ekkor kicsit rugdoskodott és később kiderült (amit a sötétben én nem vettem észre), hogy elcsúszhatott a branüll tűje és 2 órán keresztül nem a vénába, hanem a kéz szöveteibe ment az infúzió. A nővérke is kicsit megijedt és rögtön kiszedett a kezéből mindent, mert a kétszeresére dagadt. Másnap kiderült a röntgen felvételből, hogy szerencsére nincs tüdőgyulladása "csak" egy csúnya hörghurutja. Ezek még mindig nem voltak elegek, mert hétfőn reggel 3-4 piros pöttyöt láttam a nyakán és vizitkor szóltam. Kiderült, hogy bárányhimlős a kicsi fiam. Gőzöm sincs, hogy honnan szedte össze. (Valószínűleg a két héttel ezelőtti torokgyulladásnál az orvosi rendelőben valakiben bujkálhatott, mert kimondottan pöttyös gyerekre nem emlékszem.) Ekkor közölték, hogy Hatvanban himlős gyereket nem láthatnak el. Áttettek egy egyágyas szobába és azt mondták, ha reggelre nem javul a kruppja, akkor A Szent László kórházba kell mennünk. Szerencsére valamennyire szűnt, ezért hazaengedtek. Hát most itt tartunk, de a Szilárdnak viszont torokgyulladása van (illetve renélhetőleg már múlóban van) és valószínűleg lappang benne a bárányhimlő vírusa. Hétfő körül fog kiderülni, hogy elkapta-e vagy sem.
A Boti miatt már rettegek. Ha ez így fog menni minden betegségénél, akkor nem tudom, hogy mi lesz velünk, mert ő elég sűrűn beteg. Vettünk már egy hideg párásítót is, mert azt mondták, hogy az jó, de mégis megtörtént a fulladás. Nem tudom, hogy mit kellene tennem még. A Bence neked még soha nem volt kruppos? Persze ne is legyen, de hátha tudsz tanácsot adni ezügyben.

Ti hogy vagytok? Bence jár oviba? Megnézegettem a képeket, nagyon aranyosak!

Erzsi!

Hogy vagytok? Babaügy?

Zsuzsa (Beba)!

Láttam én is néhány házat, ami eladó. Az Arany János utcában, ami szerintem elég jó állapotban van és kb. 11-12 millió illetve az Úttörő utcában egy új építésű, szép, de 20 millió. Ezenkívül még láttam egy új építésűt a Szahara utcában azt hiszem 16 milló körül. Egyenlőre ennyi, de még megpróbálok körülnézni. Ha bővebben érdekel valamelyik, akkor írj és megpróbálok telefont vagy pontos címet szerezni. (Valahol az interneten is fel vannak téve hévízgyörki eladó házak, de sajnos nem tudom, hogy pontosan hol.)

Rebusmama!

Üdvözöllek köztünk és mi is mennénk a két lurkóval állatokat nézegetni, mert nagyon bírják őket!

Szilvi!

Téged sem szeretnélek kihagyni az üdvözlésből és örülök, hogy te is köztünk vagy!


Mindenkinek nagyon szép tavaszt kívánok!

Margit (Gitta)
Vendég
 


Timi!

Hogyan lehet az aláírásodhoz csatolni a babafalvás vonalzót? (Megváltoztattam a felhasználónevemet is a multkori dolog miatt)
 
 


Sziasztok györki mamák!
Köszönjük a tavaszhírnökök képeit, nagy honvágyat okoztak! Mennénk már mi is vissza, de még pesti tennivalók vannak, és a györki otthonunkat is pofozni kell majd egy kicsit, mielőtt a lurkóval kiköltözünk. Kicsit merész, kalandos vállalkozás lesz: a közművek közül csak villany van, és kályhával fűtünk... de már két évet laktunk ott kettesben párommal Robival, és nagyon szerettük.
Szeretettel várunk majd mindenkit állatsimogatóba!
Az állatkákra most a szomszéd vigyáz.
Margit!
Nagyon drukkolok, hogy Boti jobban legyen, és ne jöjjön elő többet a krupp -és más se nagyon! Nehéz lehetett dokitól dokihoz, kórházból kórházba... annak idején én is pont kórházban kaptam el a bárányhimlőt.

Szilvi!
Barnus hogy viselte a költözésT? Remélem hamar belerázódtok az új környezetbe, Máté is kb 6 hónapos lesz, amikor költözünk, és már előre félek, hogy megviseli.

Timi!
Máté okt.24-én született, nagyon közeli dátum a tiétekéhez! Nekünk is volt egy kritikus időszakunk 3 hónapos korában, de gyakoribb szopizással sikerült feljebb tornászni a tejtermelést, és mi még mindig csak és kizárólag szopizunk. 6 hónapos kora előtt nem is adok neki mást- állítólag ez a legjobb. Viszont nekem a szülésem nem volt ilyen gyors, mint neked - pedig ittam a málnalevél teát több hétig. Majd leírom legközelebb, most megyek a Manót ébreszteni!

Sziasztok, Nóra
 


Sziasztok!

Gitta,
hát nem semmi kálváriát jártok be :( nagyon sajnálom és remélem nem lesz többet kruppos rohamotok.
Nekünk még hála soha nem volt, azt se tudom milyen az. Már jó ideje jár oviba, igaz múlthét szerdán este fájlalta nagyon a fülét, de semmi láz, hőemelkedés, aztán reggelre kifolyt neki, nem is vittem oviba, lementünk a dokinénihez, hogy nézze meg, mondta, hogy a másikban is lát egy kis dugót, de nem vészes, mindenesetre nem mentünk oviba. Gondoltam itthon tartom még ezen a héten, de annyira menni akart, hogy hétfőn levittem.
Én beadatom neki a bárányhimlő elleni oltást, ugyanúgy védettséget kap mintha átesne rajta, nem igazán szeretném, hogy a huginak még hazahozza vagy lehet, hogy jobb volna :roll: nem tudom.
A házat a Béke utcában láttam, ott ahol a másik oldalon már nincsenek házak, úgy középtájt.
A volalzó kódját csak bekell másolni a profilodban az aláíráshoz és a beállításoknál jelöld be, hogy mindig csatolja az aláírást.

Nóra,
örülök, hogy ti még szopiztok, nálunk sajna így alakult, Bence már a kezdetektől tápos volt így örülök ennek a 3 hónapnak is. Úgy eszi a főzelékeket Bernus mint aki világ életében csak azt evett, imádom ahogy cuppog a kanálon :wink:

Kép

hát igen, nem mindennapi szülésélményben volt részünk :D :wink:
tudtam, hogy 27-ig nem húzzuk ki, tök jó 1 hét van a gyerkőcök között :lol: várunk titeket nagyon.

Jó éjszakát.

Timi

Timi
Kép
Kép
 


Sziasztok!

Hol vagytok csajok? Mindenki a kertben tevékenykedik? :wink: :lol: :lol: :lol:

Timi

Timi
Kép
Kép
 


Sziasztok lányok,
tényleg mindenki a kertben lehet, mert jó régen jártatok erre. Persze mi meg még régebben :P , bár mi mostanában házfelújítunk, és otthon is voltunk egy fél hetet nagymamiéknál "pihizni".

Timi, irtó édi ez a Berni. Igazi kislány arcocskával, gyönyörű nagy szemekkel. :lol: És persze a Bence is, de hát a Berni nagyon sokat változott a születése óta! Miket eszik már a kicsi lány? Tápit kap meg főzeléket? És szoktál neki főzőcskézni vagy inkább bébiételt kap? Éjszaka felébred még? Mert nálunk Barnus még mindig éjszakázik és hiába próbálom teácskával meg vizzel altatni, sőt, sokszor elég neki, ha felveszem, már alszik is, de mégsem szokik le arról, hogy egyszer-kétszer ne szólítson éjszaka. És hiába megy be az apa, az nem jó neki.
Voltunk már egy hónapja a gyerekorvosnál, nagyon aranyos a doktornéni, meg a védőnéni is. Majd jövő héten megyünk megint a 7. hónapi méricskélésre.
De most hogy itt a jóidő, jó lenne már tényleg találkozni személyesen, bár mi még nem nagyon találtunk itt játszóteret. Egyelőre elég volt Barnusomnak a kertünk. Ti mikor szoktatok játszóterezni és hol? Mert majd beszéljük meg és elkísérünk titeket!

Gitta, remélem minden rendben van azóta Botival és veled is. Remélem majd ti is jöttök játszizni egyszer velünk!

Nóra,
gratulálok a kis Mátéhoz! Ugye majd mutatsz róla képet? :wink: Már nagyon várjuk, hogy ti is gyertek vissza Györkre, nagy játszizást tervezünk itt a Timivel. :)
Hogy vagytok? Szopcsizik még a Máté? És miket tud már produkálni? Ne aggódj a költözés miatt, Barnus észre sem vette. Az elsők között hoztuk a kiságyát, és ő már abban volt az első perctől, nem volt neki furcsa semmi. Sőt, a nagy csendben olyanokat szundizik, hogy csak na. És imád kinn lenni a kertben, már letettük a jóidőben a fűre is kisplédre, és tépegette a füvet, imádta!!! úgyhogy ne izgulj, ha te nyugodt vagy, akkor Máténak fel se fog tűnni semmi. A védőnéni és a gyerekorvos is nagyon aranyosak, de majd időpontot kell kérned, ha menni akartok hozzájuk, mert itt együtt vannak és a rendelés alatt kérdezhetsz a védőnénitől is. Itt úgy szokás, hogy fél éves korukig kéthetente, utána pedig havonta kell státuszvizsgálatra járni a doktornénihez (nálunk Pesten másképp volt, csak azért irom itt meg neked ezeket).
Na most mennem kell, mert amíg alszik a manó, addig gyorsan készítek ebédet. :)
Vigyázzatok a babócákra és magatokra, pihenjetek és napozzatok sokat!
Szilvi és Barnus
Kép
 
 


Sziasztok!

Szilvi,
a lánykám mindenevő, egyedül a brokkoli nem ízlett neki eddig. Én főzöm meg neki a főzeléket és már teszek bele pipihusit is, csak a bébidesszerteket vesszük. Tápi már csak este van :D általában 11-13 körül eszik utoljára és reggel 6-kor ébred csak fel :wink: igaz most jön az első foga ezért egy kicsit nyűgösebb :cry: , de az éjszakáink ennek ellenére nyugodtak.
Mi is megyünk ellenőrzésre, hátha összefutunk, mi 12:30-ra megyünk.
Az új tudományunk a hasrafordulás, már egy jó hete csinálja mindkét oldalra, de arra még nem jött rá hogy kell visszafordulni.

Gitta,
remélem nálatok is minden rendben és nem betegek e gyerkőcök. Nálunk csak huginak folyik egy kicsit az orra, de ez az én butaságom mert nem nagyon tudom mit adjak rá :oops: reggel még overál mire jövünk hazafelé már meleg van, délután meleg van ezért csak egy sapi meg kiskabát, tiszta tanácstalan vagyok néha, hogy mit adjak rá :roll:

Nóra,
mikor jöttök :?:

Pusszancs mindenkinek és a lányoknak sok locsolót a fiúknak meg sok pirostojást :D :D :D :D

Timi

Kép

Timi
Kép
Kép
 


Sziasztok Mamák, sziasztok Babák!

Elnézést a hosszas hallgatásért, minden rendben van velünk, nem betegek voltunk, csak ritkán jutok a gép elé (mindig ül előtte valaki). Mi is sokat vagyunk már a kertben, igaz, még a kipufogó gázos budapesti levegőt szívjuk, de reméljük, már nem soká :lol: ! Próbáltam Mátéról képet feltenni, de túl nagy pixeles fotóink vannak, nem engedi a program :( .

Timi!
Nagyon édes Berni! Nagyon szépen fejlődik! Ügyesen hasal, és nagyon érdeklődő pofija van! És mennyi minden eszik már! Mik azok a bébidesszertek, amiket eszik? Kb. egy hónap múlva mi is kezdjük a kanalazgatást, már előre kíváncsi vagyok, mit fog szólni. Az öltöztetés nálunk is nagy gond, de nagyon nehéz kitalálni, hogy most éppen túl melege van, vagy pont jól érzi magát :?

Szilvi!
Örülök, hogy Ti ilyen jól vészeltétek át a költözést, köszönjük a bíztatást, reméljük, nálunk sem lesz gond. Máté még kizárólag csak szopizik, nagyon jó étvágyú. Kicsit később kezdett hasalgatni, mint mások, de már rájött, hogy jó buli, és szereti. Egy két hete fedezte fel a kezeit igazán, most már mindent megfogdos, vagy csak nézegeti a kezét, miközben forgatja, és nyitogatja-csukogatja a tenyerét. Ne aggódj az éjszaka miatt, ez a néhány ébredés teljesen természetes még! Egyértelműen Te hiányzol neki, ha sem a tea, sem a Papa nem jó helyetted! Ilyen korban még nincs meg a tárgyállandósági érzése - ha nem látja a mamát, az neki azt jelenti, nincs mama - nem tudja, hogy ott vagy a szomszéd szobában. Arra is most kezd rájönni, hogy Te és Ő tulajdonképpen két különböző személy vagytok! Az a legjobb, ha mindig reagálsz a sírására, így tudni fogja, hogy ha ő jelez, kap valami reakciót, ezzel erősödík az önértékelése. Hosszú távon nagyon hasznos! Tudom, hogy nehéz, én is sokat kelek Mátéhoz, mi még szopizunk is éjszaka 2x-3x. Mtéról nem sikerül képet feltennem, de Barnust is szeretnénk már megcsodálni! :shock:
Gitta!
Veletek mi újság? Reméljük, jól vagytok Botival együtt, csak nincs időtök írni!

Sziasztok a HÉVÍZGYÖRKI viszontlátásig!
Nóra + Máté
 


Sziasztok csajszik! :D
Én csak most írok ide először, a Timi invitált! :)
Nekem van már egy 11 éves nagy lányom, Barbara és egy 13 hónapos kisfiam, Barnabás! :D
Most, hogy már szinte nyár van, nagyon sokat vagyunk a szabadban;így szinte sosem ülök a gép előtt; na, nem mintha lenne is rá időm, mert hát a lány kisajátítja ! :(
Timi!
Téged most már ezer %-ra tudlak, ki vagy, már egy csomószor találkoztunk az ABC-ben!!! Olvastam a szülésedet!Hát, nem semmi volt, az biztos!!! Minden elismerésem a bátorságodé!!! :D
Nah, mennem kell!
Majd még jövök, ha lesz időm!!!
Puszi mindenkinek
 


Sziasztok!

Csak olvasó üzemmódban vagyok, állandóan kint vagyunk, este meg már energiám sincs írni

Szilvi,
örülö, hogy összefutottunk a dokinéninél múltkor, igaz sokat nem tudtunk beszélni :( nagyon aranyos Barnus, igazi fiúcska :wink:
azóta egyfolytában a sárga suzukikat nézem a boltnál, hátha ti vagytok azok :wink: :lol:

Rebusmama,
mi a kecskeméti bébidesszerteket vesszük és ezeket eszi uzsira, nagyon szereti :D elsősorban a gyümölcs miatt adom, mert hát ugye nem ehet állandóan banánt és almát, ezek pedig nagyon változatosak és finomak is , mindig megkostolom, ha valami új fajtát veszünk :wink:

Szilvi75,
örülök, hogy csatlakozol hozzánk :D köszönöm az elismerő szavakat, akkor fel sem fogtam csak egy hét múlva és bőgtem egy hatalmasat a zuhany alatt, akkor tudatosult és most is azt mondom, hogyha nem velünk történik el sem hiszem.
Ha látsz a boltban szólj rám, mert én nagyon el tudok ám bambulni :oops: :wink:

Gitta,
remélem minden oké nálatok is :wink:

Puszi mindenkinek

Timi és a gyerkőcök

Timi
Kép
Kép
 


Kép
mi hárman

Timi
Kép
Kép
 


Sziasztok mamikák! :D
Sajna, mi betegek vagyunk; a Barbarán hányás, hasmenés és láz egyvelege jött ki, a Barnuskám meg taknyos, szegénykéim! :cry:
Nagyon remélem, nem lesz komolyabb baj velük!!!!:(
A Barnuska elég szívós gyerek; ő a betegség ellenére jó étvágyú!:)
A Barbara viszont most semmit nem akar enni; :( de hát ez érthető is!!! :cry:
Timi!
A gyerkőceid nagyon szépek; :D Tisztára rád hasonlít mindkettő, meg persze egymásra is nagyon!!! :lol:
Nah, mennem kell; kéret a lányom!
Puszika mindenkinek; és remélem, ti azért jobban vagytok!

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Szia Szilvi75!
Örülök, hogy egy nagygyerekes mama is került közénk, lesz kitől tanácsot kérni! Gyorsan elszaladt ez a 11 év Barbi születése óta? Máté még csak most lesz hat hónapos, de olyan, mintha csak tegnap született volna. Remélem gyorsan túl lesztek a betegségeken. Ti mióta vagytok györkiek?

Timi!
Írtó édesek vagytok, Ti Hárman! Bence kész legény, Bernadett pofija puszikálnivalóan gömbölyű! És nemutolsósorban te is csinos vagy, hiába bújkálsz Benyus mögé! Bence hogy fogadta kistesót? Vannak féltékenységi rohamok?

Szilvi!
Hát ti egész nap a kertben vagytok? Igazatok is van!! :lol:

Gitta!
Tessék jelentkezni, mert lassan aggódni kezdünk, hogy baj van Botival!

Mi Mátéval jól vagyunk, csak a hasfájás van rajtunk időnként. Ha sétálni megyünk, nem nagyon tudok tervezni, mert lehet, hogy fél óra múlva egy vígasztalhatatlanul bömbiző porotyot hozok haza :( , de lehet, hogy még három óra múlva is sétálok egy vígan vigyorgó Mátéval :D . Most kezdjük a járókához szoktatást is, van, amikor tök jól eljátszik, de van, hogy öt percre sem tudom bennehagyni. Ti hogy csináltátok/csináljátok? Nekem nincs szivem sírni hagyni... egyébként a beszélgetést most teljesen felfüggesztettük, inkább a sikoltozást, sikkantgatást próbáljuk tökélyre fejleszteni :wink: ... nna, most ide kéredzkedett az ölembe, nézi, mit írok. jjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj,, bnnn -ezt Máté írta! (annyit jelent, hogy sziasztok mamák!)
Csináltam vonalzót, remélem sikerül feltenni!
Nóra

Kép
 


Hát ezt el kell még mondjam! Befejeztem a levelet, és pörgetem vissza az oldalt a tetejére, majd megállok egy pillanatra Bernadett képénél (hanyatt fekszik a játszószőnyegen, és mosolyog). Máté ül az ölemben, nézi a képernyőt, meglátja Benyust, és szélesen elvigyorodik, majd hangosan fel is nevet! Ennekl a lánynak már most sikere van a fiuknál! :lol:

Kép
 


Már megint én...
Bocsánat Timi, félreolvastam valamit... azt hittem Bernadettet becézed Benyusnak, de már látom, hogy Bencét... :oops: :oops: :oops: ne haragudjatok!

Kép
 


Sziasztok!

Szia Nóra!

Én 13 éve lakom Magyarországon, ugyanis ide jöttem Szlovákiából férjhez...anno... A férjem bagi. :) Aztán itt, Hévízgyörkön sikerült házat vennünk és 5 év elteltével be is költöztünk!!! :D Nagyon hosszú volt az az 5 év anyóséknál! :? Először nem nagyon tetszett a ház, amit ugye "anyuka" nézett ki az ő kicsi fiának, mert már akkor látszott, hogy nagyos sok a teendő még ahhoz, hogy lakhatóvá tegyük! Pénzünk persze nem sok volt, de végül csak megvettük! Most már nem bánom!!! Sőttttt!!!! :D Nagyon szeretek itt lakni, nem csak H.györkön, hanem Magyarországon is!!!! :D Már asszem nem mennék vissza anyuékhoz!!! Ide köt már minden; a párom, a gyerekeim és a munkahelyem is!!! :D
A Barbarám már jobban van; há'Istennek, a láza is és a hányás is elmúlt, csak még a hasmenéssel küszködünk!!! :cry:
Ha jól olvastam még anno a profilodon, te vagy pesti és ide jössz ,majd lakni Hévízgyörkre, igaz?
Én is Budapesten dolgoztam; az Árkád-tól 2 sarokra...És kocsival jártam! Úgy egész gyorsan bent voltam a melóhelyen... :D Viszont a fejem mindid fájt, ha Pesten voltam, nemtom, talán a szmog!!! :(
Írjál majd magadról és tegyél fel képet a nagy fiadról is!!! A vonalzóra is tudsz feltenni képet, ha amúgy nem engedné a programod, mert túl nagy a mérete...de a vonalzóra engedi! :) Kíváncsi vagyok rá!:)
Puszika

Kép
Kép
 


Sziasztok!
Ritka alkalom, hogy egy nap többször is gépközelben vagyok, így kihasználom.

Szilvi75!
Igen, eredetileg pesti vagyok, a férjem kiskunfélegyházi. Györkön vettünk egy nagy telket kis faházzal, és laktunk is ott már két évig, de mivel semmilyen rokonunk nincs ott, most, hogy Máté született, bejöttünk néhány hónapra pestre a szüleimhez. De már vágyunk vissza mi is! Kicsit kalandos vállalkozás lesz, mert külterületen vagyunk, és csak villany van... de ha kettőnknek működött, majd csak belerázódunk a gyerkőccel is. Nekem a legnagyobb gondom a munkába járás volt, mert nincs jogsim. A buszjárat pompás volna, ha nem lenne időnként élethalálharc az állóhelyekért is. Mátéval pláne izgalmas lesz, ha mennünk kell valahová, de majd csak megtanulok most már vezetni 8)
Örülök, hogy így megszerettél itt, biztosan nem lehetett könnyű, ráadásul anyóséknál... a páromnak van egy jó mondása: az ideális távolságban laksz a párod szüleitől, ha az anyósod nem tud papucsban átjönni hozzátok :lol: Még ha ki is jön az ember a párja szüleivel, mégsem a maga otthonában lakik, az nem jó egyik félnek sem. Egyébként mi gyógyszer szakmában dolgozunk, de állattenyésztő mérnökök vagyunk.
Egyelőre ennyire volt időm, majd még írok! Örülök, hogy jobban vagytok! Megpróbálok a Fotótárba képeket felrakni, de Te is tegyél!

Nóra

Kép
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

cron