Új privát üzeneted érkezett!

Ágota!
Nálunk nem volt sírás szerencsére sem tegnap, sem ma. Csak mondta, hogy "megyek vissza". Meg amikor felöltöztettem, akkor be akart menni a szobába. :)
Ma délig volt, holnap már ebédre is ott kell hagynom.

Zsófi 4670 g, centit nem tudok, mert nem volt a doktornőnek mérője. De meg vagyunk dicsérve, hogy szépen fejlődik. :) Meg le vagyunk tolva, hogy keveset van hason. De szegény annyira utál hason feküdni! Nekem nincs szívem erőltetni. De most már muszáj lesz... :(

Kép
Kép
 
 


Beus,
szépen fejlődik Zsófi!
Próbáld többet hasra rakni, mert utána meg nem akar majd mászni, vagy forogni!

Börze:
Barátnőmnek szegénynek semmit sem sikerült eladnia, elég kicsi a mérete, 36-38as. Nem túl szokványos!
El is ment a kedve az egész börzétől! :-(
Nekem sikerült pár dolgot eladnom, felsők, kardigán nadrágok, de nem olyan sokat, tény, hogy olyan 10 óra körül voltak sokan, olyan 11-ig, utána már nem igazán.
Nem is vártuk meg a végét, 13 óra körül eljöttünk.
Nálunk sok kabát és kosztüm volt.
Hónap vége felé közeledve az embereknek nem sok pénze van már és hát hamarabb kellett volna, mert sokan megvették már az őszi ruhákat.
Tavasszal újra megyek, a gyerek börzére is.

 


Sziasztok!

Hogy vagytok?

Mi kemény napokon vagyunk túl.Dórinak fájt a pocija a tápszertől amit kaptunk.Elvittük a dokihoz,kaptunk szél hajtó cseppet,meg görcsoldót,de nem ért semmit,napokig nem aludt csak sírt.Nem akart másik tápszert írni a doki,de kiharcoltuk,hogy írjon mert nem akartam kínozni szegény kis manócskát.Remélem ez majd beválik és végre nyugodt napok és éjszakák várnak ránk.
De ennek ellenére szépen gyarapodik a kis csaj,most 3045gramm.

Sziasztok!!!

Kép

 
 

Sziasztok

egy másik fórumon (mamami.hu) linkelte be egy anyuka, mi nem tudunk menni mert pesten vagyunk de hátha titeket érdkel a dolog.

Kedves Barátaink!


Szeretettel meghívunk benneteket egy békés megmozdulásra, melyet a természetes, örömteli, anya- és bababarát, intézményen belüli és kívüli szülés-születésért szervezünk.


Az illem jegyében, először a rangidőseket megszólítva, várunk:

- minden, szülőkoron túl lévő nőt és férfit, akik gyermekükért, unokáikért, vagy más ismerőseikért szeretnének tenni

- minden szülőkorú nőt és férfit, akik szeretnének a lehető legegészségesebb körülmények között szülni és kisbabájuknak is ugyanilyen születést biztosítani

- minden önállóan gondolkodó fiatalt, aki tudja, hogy egyszer szülő lesz, ezért fontos számára, hogy majdan milyen körülmények közé kerül


A helyszín: Gyöngyös, Bugát Pál Kórház főbejárata.

Időpont: 2010. december 3-a, péntek, 15:00, gyülekező 14:30-tól.


Szeretnénk átnyújtani egy szál fehér rózsát a szülészet egy dolgozójának, a békés együttműködés szándékának jelképeként.


Üdvözlettel a szervezők:

Povisel-Tresó Panni, Povisel József


Kérünk, akár egyetértesz céljainkkal, akár nem, küldd tovább ismerőseidnek, hátha szívesen eljönnének!
 
 


Jó nagy a csönd...

Milyen volt a Mikulás? :) Kaptak a gyerkőcök virgácsot?

Kép
Kép
 
 


Pepissimo

Kár hogy nem tudtam a börzéről, nekem pont 36-38 a méretem.

Nálunk a mikulás jól telt, manó még mindig a kapott gyurmával játszik. Reggel meg negyed 7kor ugy felpattant, pedig nehezen kel fel,de mondtam neki hogy itt járt a mikulás, rögtön felkelt. :lol: Aztán meg megy ki a szobából hogy megkeresi a mikulást. Mondtam neki hogy már elment.

Én meg az Ózonban dolgozok, remélem hogy lesz 15én szerződés is írva.

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
 
 


sziasztok! Kicsit eltűntem, de jó okom volt rá... :)
Tegnap hivatalosan is dúla lettem! :)
Már csak azt kéne valahogy "kilobbizni" hogy engedjenek is szülést kísérni...

Remélem jól vagytok és sok finomságot hozott a Mikulás! ;)

Gumama :)
gumama
Ecséd
 
 


Picurka!

Boldog szülinapot Nórinak! :)

Hetti!

Mit dolgozol az Ózonban?

Kép
Kép
 
 


Hettie,
kár, hogy nem jöttél! Jó kis cuccai voltak a barátnőmnek!
Gratulálok a munkához!
Műkörmösként dolgozol fennt az Ózonban?

Nórinak boldog születésnapot kívánok!

Gumama,
gratulálok a hivatalos dúlasághoz!
Gondoltam is rád, hogy most van a tanfolyam!
Milyen volt a dúlaképző tanfolyam? Írjál már nekem róla bővebben!
Köszi szépen!

Orsi,
kár, hogy nem olvastam a fórumot és így nem tudtam róla hamarabb, szívesen elmentem volna én is! :cry:

 


Nórinak boldog szülinapot.
 
 


Sziasztok!!

Nórinak boldog szülinapot!!!

Sziszko neked is boldog szülinapot előre is!!

Mi újság veletek?

Beus!!!

Jó volt talizni,Zsófi jó nagy baba már.Tündér volt azzal a cumival.
Már várom hogy nagyobb legyen a Dóri,meg jó idő legyen,és meglátogassunk benneteket,meg menjünk sétálni!!!


Mi ma voltunk 1hónapos vizsgálaton.A kezdeti nehézségek,és súlyvesztés után most már elkezdtünk hízni és nőni.
Most 51,5 centi,és 3546gramm a pici lány.Már szépen eszik,sokat alszik és keveset sír.

Kép


Sziasztok!

peppissimo: Priviben leírtam mindent! :)

Ha valakinek bármilyen kérdése van, írjatok nyugodtan! ;)

Üdv:

Gumama
gumama
Ecséd
 
 


Köszönöm szépen a szülinapi köszöntéseket Nórika nevében!


Nagyon boldog születésnapot kívánunk Noelnek!

Kép

Kép
 


Orsi!

Boldog szülinapot Noelnek! :)

Kép
Kép
 
 


Hát sajnos az ózonos dolog átverés volt, ugyhogy hagyjuk is,,, amugy szobalány lettem volna. Nyitás 17én lenne de még alig tartanak valahol...mivelünk meg takaríttattak. Többiek meg akiket be sem hívtak majd mennek a készre. Ugyhogy maradok továbbra is a Varázsműhelyben, azt amugy is szívesebben csinálom.

Gumama
Grat a dúlasághoz!

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
 
 


sziasztok

ha tudtok vlkit akinek kéne abc design primo babakocsi és chicco polly etetőszék légyszi irányítsátok hozzám. :D köszi
 
 


Sziasztok!!!

Mindenki el van tűnve!Remélem azért jól van apraja nagyja!

Orsi

Engem érdekelne az etetőszék!Milyen és mennyi az ára?

Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánunk!!
Legyetek jók és vigyázzatok magatokra,és főleg minden apróságra!

Puszika!!!

Kép


Sziasztok!

Mi betegek vagyunk. :(
Múlt héten Marcit vittem dokihoz, a héten Zsófit. Antibiotikum mindkettőnek. :(
Zsófival holnap megyek vissza. Köhög még, de a közérzete jó, mert folyton vigyorog meg magyaráz. :)

Én vagyok a legcudarabbul, 3 napja lázasan köhögve orrfolyva...nagyon gáz. Főleg, hogy nekem kellene a kicsiket ápolgatni. Még jó, hogy Lacinak semmi baja és tud segíteni.

Remélem, Ti jól vagytok!

Ha addig nem jönnék, mindenkinek Boldog Ünnepeket! :)

Kép

Kép
Kép
 
 


Mindenkinek kellemes ünnepeket!!!!

Kép


NAGYON BOLDOG ÉS SZERETETBEN GAZDAG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK NEKTEK!!!!

Noel, Kolos, Orsi, Szabi
 
 


Zizike, chicco polly double, 23ért hírdetjük...picit alkudható. itt vannak képek: http://szikoda.multiply.com/photos/album/34/34
 
 


Boldog, békés karácsonyt mindenkinek!

Kép

Kép
 


Sziasztok!

Békés, Boldog, Szeretetben és Meghittségben gazdag Boldog Karácsonyt kívánok mindnyájatoknak!

Gumama
gumama
Ecséd
 
 


Orsi!

Boldog szülinapot Kolosnak! :)

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!!!

Orsi

Köszi az infót az etető székről,de meglepi ajándéknak azt kaptunk anyukámtól!!!!

Kinek hogy telt a karácsony?Remélem mindenkinek békésen és sok szeretetben telt el.és a gyerkőcök is örültek az ajándékoknak!!!

Sziasztok!!

Kép


Remélem mindenkinek nagyon jól telt a karácsony!!!


Nagyon boldog új évet kívánok Nektek!

Anett és a fiúk

 


Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánunk!!!!

Kép


mi is boldog új évet kívánunk nektek!!
 
 


Sziasztok Lányok!
Erre tévedtem,boldog új évet kívánok nektek!
Visszaolvastam! :lol: Utolsó 2 oldalt. :roll:
Gratulálok Zizikének,Marci bilizéséhez,stb!
Nekem sikerült a 3. teherbeesés,aztán nem sokáig tartott az örömöm,6 hetesen bevéreztem,de még semmi nem volt,csak gestacios gyűrű,se embrió,se semmi,gyógykap. lett a vége.Mikor megláttam a rózsaszín-barna színkombinációt,egyből Sziszi eszembe jutottál,és tudtam,hogy nem marad meg.Még pihennem kell 1 hónapot (11.17-én volt) és próbálkozhatunk.
Csépány dr-nő akkor nem dolgozott,úgy tudom terhes.

Lánykám,Melcsi 11,3 kg,82 cm,beszélget sok mindent.
Pistike hétfőn megy oviba,szobatiszta.és egyik percről a másikra az lett.2 éves státuszon kérdezte a védőnéni hogy szobatiszta-e,mondom nem,erre mire hazaértünk,kérte,hogy ültessem rá a WC-re,azóta éjjel-nappal kimegy.Pedig azt hittem sose jön el ez az idő.
Melcsi meg szól,ha nyom,de mindig későn érek oda,pedig ő szól,hogy kaka. :lol:

Boldog Új Évet mindenkinek,és visszaolvasok rendesen!!!

Kép
Kép

Kép


Sziasztok!

Mindenki el van veszve!Remélem azért jól vagytok.

Mi ma voltunk 2hónapos tanácsadáson.A kis csaj 5200gramm,és 56.5 centi.Kaptunk két szurit,de ügyes volt csak kicsit sírt.Bár szerintem már nem szereti a doktornénit,mert utána nagyon csúnyán nézett rá!!!

Sziaszok

Kép


Sziasztok!

Mi van veletek lányok? Mostanában elég halott ez a topic.

Hamarosan itt a jó idő jó volna majd össze jönni valahol a városban!

Mi jól vagyunk, készülünk a műtétre ami márc. 8.-án lesz, remélem minden rendben alakul majd!

Gyerkőcök hogy vannak? Gondolom mindenkié jó nagy lehet már. Vigyázzatok magatokra!

Kép

Kép
 


Kedves Topiklakók!

Csak azért írok ide (is), hogy szóljak: a Babaneten múlt hét óta kommentelős játék van! Írjatok kommentet cikkeinkhez, és ezt nyerhettek a héten.

Facebook csoportunkhoz is megéri csatlakozni, mert ott is leesik ez meg az hébehóba!

További szép napot kívánok a Babanet csapata nevében:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Hogy vagytok?Mi újság veletek?

Mi jól vagyunk.Dóri baba már 6235gramm és 59.5centi.Növünk mint a gomba,már mondja a magáét a saját kis nyelvén,és állandóan vigyorog.Lassan elkezdünk mást is enni nem csak tápit mert azt már unja.

Picurka milyen műtétetek lesz?

Pusszancs!

Kép


Melinda!

Gratulálok! :)

Kép
Kép
 
 


Kedves Topiklakók!

Még ma játékba lehet szállni az Aquaworld családi belépőért! Csak egy komment kell hozzá a Babanet valamelyik cikke alatt, és Ti is esélyesek vagytok a holnapi sorsoláson!

És még mindig várjuk a Ti történeteteket! 1-2 gépelt oldal terjedelemben, wordben, szülésről, gyermekvállalásról, problémákról, gyerekekről, a szülőségről, az életről, a gyereknevelésről, a párkapcsolatról. Ide: szerkeszto kukac babanet pont hu

Ha pedig még nem csatlakoztatok a Facebook rajongói csoportunkhoz, akkor gyorsan tegyétek meg!

Fontos! A Facebook megváltoztatta a beállításokat, ezért, ha a továbbiakban is szeretnéd látni a Falon a Babanetes bejegyzéseket, akkor állítsd át a Beállításokat úgy, hogy minden ismerősöd és lájkolt oldalad látni szeretnéd. Vagy: lájkoljátok a Babanetes bejegyzéseket, netán ott is szabad kommentelni!

További szép napot:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok,
nem igazán él mostanában a topic, de azért remélem tud nekem valaki segíteni.
Csépány dr-nőhöz jártam, de mivel babát vár, így nem tudok hozzá járni terhesgondozásra.Körbe érdeklődtem és a legtöbben Horváth dokit ajánlották.Nem akartam üres kézzel menni hozzá, így csak a 12. heti vizsgálatok után szerettem volna bejelentkezni hozzá.De ma szólt az egyik ismerősöm, hogy eltört a karja, így egy hónapig biztosan nem rendel.
Most viszont nem tudom hogy kit válasszak.Tudnátok infókat adni az orvosokról, kit érdemes választani?Most attól félek, ha túl sokáig húzom, akkor nem fognak már elvállalni. :?

Előre is köszönöm a segítségeteket!
Üdv:Judit

Lilypie Third Birthday tickers
 
 


Sziasztok Topiklakó!

Ha még ma kommentelsz, holnap a Tiéd lehet a Figurka Design álommanója a Babanet kommentelős játékán!

Kép

Például bakiparádét tartunk szülőségből itt! Ha Neked is van mókás bénázás a tarsolyodban, oszd meg velünk!

Folytatódik a Születésnapló is! K. immár a 30. héten jár, és cseppet sem unatkozik.

Talán végre tényleg szabályozva lesz az otthonszülés! Te kipróbálnád? Szerinted milyen alapvetéseket kellene belevenni a törvénybe?

Egyre több az olyan gyerek, aki nem szeret olvasni. Íme, néhány tipp, hogyan neveld olvasóvá a kicsit! Ha vannak további ötleteitek, mi kíváncsiak lennénk rá!

És továbbra is várunk Facebook csoportunkban mindenkit, aki még nem csatlakozott!

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Köszönöm a privát segítséget!

Lehet hogy van olyan aki közületek már tudja, de ma hallottam hogy Cs. dr-nő elveszítette a babáját a 20. hétben.Leszámolt a kórházban, Hatvanban fogja tovább folytatni.

Lilypie Third Birthday tickers
 
 


Sziasztok!

Tudna valaki segíteni,hogy mennyibe kerül a magánrendelése Dr.Szelva Istvánnak?

Köszi
nicobaby
Pásztó
 
 


Azt nem tudom,de 50 fölött kap szülésnél.

Kép
Kép

Kép


Sziasztok!

Jó rég jártam erre.
Én most voltam Adriennél, én hozzá járok a magánrendelésére ha van valami, mert jó orvosnak tartom, de a gyöngyösi kórházban még mindig nem merném a szülést bevállalni, habár ennek a "veszélye"nem áll fent a közeljövőben.

Merre vagytok ?

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
 
 


Sziasztok, üdv kismamik!
Új vagyok itt. Ha minden igaz, ma 4 hetes kismama vagyok, és tanácsot szeretnék kérni.
Nemrég költöztünk ide, õsszel Csépány doktornõnél voltam rákszûrésen és vizsgálaton, nekem szimpatikus volt. Most viszont szomorúan olvasom a vele történteket. Van még magánrendelése, nem tudjátok? Vagy Ti kihez jártok? Minden nemû tapasztalatot megköszönök, nagyon nem vagyok ismerõs errefelé. Van olyan doki Gyöngyösön, akinél magánban van UH? 6. betöltött hét után szeretnék dokihoz menni, de ha nincs UH-ja, akkor nem sok értelme van. Szeretném tudni, hogy jó helyen van-e, dobog-e a szívecske, stb.
Nagyon köszönöm elõre is a válaszokat!
nedytta
Gyöngyös
 
 


Dr. Pap Zoltán rendelőjét találtam, ahol van UH, állítólag ő nagyon érti a dolgát. Van vele valakinek tapasztalata?
Itt a honlapja: http://3duh.hu/ultrahang.htm

Köszi!
nedytta
Gyöngyös
 
 


Nedytta,

ha olyan dokit keresel akinek van Uh-ja is, akkor Horváth Gábort ajánlom. Egy barátnőm és két ismerősöm szült, szült most nála. Az egyik végülis nem, mert koraszülés lett és Pestre vitték.
Egyébként Hrabár dokit ajánlom, ha igazán jó és normális, megbízható dokit keresel.

Mindkét kisfiamat Gyöngyösön szültem, itt is vannak gondok, problémák, mint máshol is az országban. De ha van egy rendes dokid, akiben bízol, akkor a kórházban is máshogy állnak hozzád!!
Ha van kérdésed, szólj csak nyugodtan, akár priviben is!

 


Nedytta

Adrienn rendel kedden és csütörtökön délután a száma is megvan ha kell, de nála nincs uh.

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
 
 


Sziasztok, köszi a tippeket! Jó rég jártam erre, de látom, nincs nagy pörgés.
Végül maradtam Papp doki mellett, ma megyek hozzá harmadjára, 12 hetes uh-ra. Nekem egyelőre nagyon pozitívak a tapasztalataim vele, kedves volt, informatív, így szerintem maradok nála, ha nem alakul semmi kedvezőtlenül.
Babám eddig rendben van, szépen növekszik, a mai vizsgálatra már nagyon kíváncsi vagyok.
Egy ismerősömmel beszéltem a múlt héten, aki itt, Gyöngyösön szült kétszer is, azt mondta, ajánl majd nekem szülésznőt is, és hogy ne aggódjak, rendesek a kórházban. Én nagyon nem szeretnék messzire menni, így bízom benne, hogy nem lesz semmi komplikáció, és nem kell Pestre rohangálnunk.
nedytta
Gyöngyös
 
 


Nedytta!

Jó döntés volt Pap doki,én nagyon szerettem!
Remélem végig rendben lesz minden,és élvezz minden pillanatot,amíg odabent van!Bár azért sokkal jobb ha már kiköltözik!

Kép


Zizike! Köszi, a megnyugtató választ, ennek örülök. :) Nem volt itt senki ismerősöm, akitől tudtam volna tanácsot kérni, így magam választottam (alapvetően az uh-specialista mivolta miatt). És te mikor szültél nála? Még csak most vagyok 16 hetes, de szeretnék jó előre tájékozódni, hogy is fog menni minden. Külön fel kell kérni? Mikor érdemes? Vagy ha végig hozzá járok, akkor egyértelmű, hogy nála szülök?
Szülésznőkkel van tapasztalatod? Érdemes választani? Én szeretnék, jó lenne nemsokára beszélni is vele, kíváncsi lennék jópár dologra. Szerinted van esély megpróbálni itt, Gyöngyösön gátvédelemmel szülni, vagy így elsőre esélytelen? Ez ugye nagyban a szülésznőn múlik, többek között ezért is szeretnék már előre beszélni vele.
Tudnál írni az itteni szokásokról? Szülészetlátogatáson már voltam, amit eddig láttam, az szimpatikus volt. A szülőszobát sajna nem lehetett megnézni, mert épp használatban volt, majd egy következő alkalomkor.
Válaszodat előre is köszi!
nedytta
Gyöngyös
 
 


Nedytta!

Örülök,ha megnyugtattalak!Tavaly november 8.-án szültem.Az első 12 hét letelte után kértem fel a szülésre is,és szó nélkül vállalata is.Lelkiismeretesen vitte végig a terhességem,és mikor eljött az idő rögtön jött ahogy hívták.Megvizsgált az ügyis és hívta,negyed órán belül ott volt.Igaz sokáig nem maradt,mert 1. szüléshez képest lezavartuk 1óra alatt.Mi 30ezret adtunk neki,mert 6hetes terhes korom óta hozzá jártam,így úgy gondoltam annyi elég is lesz,és elég is lett,mert a 6hetes kontrolon is nagyon kedves volt!Szülésznőt nem fogadtam,de szerencsére nagyon kedves volt aki éppen ügyelt,így nem is bánom.Nekem apás szülésem volt.Te hogy szeretnéd,egyedül vagy a pároddal?
Milyen szokásokra lennél kíváncsi?Ez így elég tág,kicsit szűkítsünk mit írjak!!!
Szia

Kép


Hű, akkor te tényleg nem sokáig bajlódtál a szüléssel! De jó neked, hogy ilyen gyorsan ment!
Én is kezdettől fogva hozzá járok, azért a végére összesen jó kis összeget ott hagyok majd.
És a szülés hogy ment? Minden természetesen? Ragaszkodott a gátmetszéssel, vagy meg lehet próbálni szerinted gátvédelemmel szülni? Én tulképp ezért gondolkozom szülésznőben, hátha partner lenne benne.
Én is apás szülést szeretnék, főleg azért, hogy egyágyas szülőszobát kapjunk. Aztán az majd elválik, hogy apa bírja-e, de vajúdáskor mindenképp szeretném, ha velem lenne. Félek azért egy kicsit, mert alapvetően nem bírom a fájdalmakat, de erre most valahogy másképp tekintek, merthogy az élet természetes része, a megszületés/szülés folyamatának velejárója.
Pl. te kaptál valamilyen fájdalomcsillapítást? Használt vagy felesleges? Engedték, hogy valamennyire beleszólj, vagy döntöttek a fejed felett? Ilyesmik érdekelnének.
Igénybe vetted az egyágyas szobát, vagy a háromágyasban voltál, mik a tapasztalataid?
Na, így elsőre kb. ennyi kérdésem lenne... :) Köszi előre is!
nedytta
Gyöngyös
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

cron