Új privát üzeneted érkezett!

Halihó!
A nagy gézlapot levették Réka buksijáról, de egy kicsi kötés maradt. Azok az összehúzó csíkok. Pénteken kell megint menni. Most ugyan már jóval kisebb a kötés, de a fertőtlenítő izé miatt piros. :|

Vió! Ezek szerint vannak bíztató jelek... Én sem vinném Áront az oviba - ezt, mint óvónő is mondom. Épp elég neki ami körülötte történik.

Inimma! Valószínű járunk valamikor a játszón - de ma apa is itthon van, és meg akar nézni ezt-azt a környéken. Szóval, ha esetleg nem sikerül összefutni, akkor se lepődj meg Kép A poharat mindenesetre leviszem.

Móna
 
 


Lara,
6-ig maradunk maximum.Ha egyaltalan megyunk,mert mindket gyerek bohockodik itt nekem alvas helyett.

Mona,
ha ma nem ,akkor holnap. Raer. Kép

Ani,
bocs,most vettem eszre,hogy raktal fel kepet! A nagylanyod is szep!!! Tenyleg,egy ekkora gyerek mit reagal arra,ha kisteso erkezik???

Inimma
 
 


Húha lányok, akkor kicsit megnyugodtam, hogy nemcsak én gondolom így az ovit. Már egész nap+éjjel ezen agyalok.
Nagyon jó lenne valakit találni, akivel erről leveleznék és ugyanez a helyzet a gyerekével.
Tanni, ha Neked nem kellemetlen és pont úgy jön ki, hogy nem körülményes, akkor jó lenne valamit megtudni arról a kislányról.
Állítólag átlagos magasság érhető el. Főleg azért -is-gáz, mert ugye fiú. Ha lány lenne, és 150 centi maradna felnőtt korára, az nem ciki. Mert lány. De mivel fiú... hát nem örülnék, ha 170 centinél kisebb lenne. És inkább legyen csak 175... dehát... örülök, hogy egyáltalán kiderült, hogy mi van.
Az a kislány, aki 20 centit nőtt, az első évben nőtt annyit, és ezzel utolérte társait, azóta úgy nő, mint a többiek. Most 7 éves, átlagos gyerek.
Visszatérve az ovira. Én is egyre inkább afelé hajlok, hogy pihentessük a dolgot.
Inimma, ez bíztató, hogy egy évvel később már máshogy vette a kanyart Csani.
Na megyek, mert Áron már ideges, hogy folyton itt ülök. Ha tudná, hogy egész nap idáig a hormonnal kapcsolatos oldalakat böngésztem-miatta...
Vio
Vio

Kép
vio
 
 

 
 

Ani,
Briginek boldog nevnapot kivanunk!!! Kép

Inimma
 
 


Inimma
Nagyon szépen köszönjük
Vio
eddig annyit sikerült megtudnom,hogy elköltöztek. De megpróbálok legalább a kislányról megtudni valamit,mennyit nőtt stb.
 
 


Lanyok,
Csani megint beteg,nem is ment oviba. Egyelore csak nathas. Most megprobalom homeos szerekkel kuralni,nem akarom teletomkodni gyoccival. Azorra folyik es ez nagyon jo,talan nem megy megint a fulere.

Vio,
nem akarod kiprobalni az oscillococcinum-ot Aronnak? Immunerosito,megelozesre ajanljak. Artani nem art ,megse igazi gyocci.En asszem elkezdem mindannyiunknak.

Mona,
Csongi imadja az uj poharat,megegyszer koszi!!!
Nezegeti,tapizza,piszkalja a kupakot. inni meg nehezkes belole egyedul,mert eleg nagy. Lehet,hogy a kisebb lett volna az o merete,de abba meg mi
fer? Hogy lehet a szelepet allitani? Azt milyen gyakran illik cserelni,nem tudod?

Ani,
Briginek benott mar a feje lagya? Kép
En abban a hiszemben voltam eddig,hogy egy eves korra beno a kutacs,a dokineni azt mondja,nem. Csonginak meg van mit erlelodnie. Kép

Inimma
 
 


Inimma, én nem vagyok homeo-párti, de azért köszi! Én is azt hittem, 1 éves korra benő a kutacs, de 2 éves korra nő be!!!
Ani, köszi a nyomozást!!!
Áron most a délutáni alvással borít ki, nem hajlandó aludni. Ti hogyan altatjátok őket? Van, akinek külön szobában alszik a gyereke és nem altatja, csak lefekteti? Nekünk ez működött-eddig.
Vio

Kép
vio
 
 


Vio,
Csani se alszik delutanonkent. csak amikor mar total ki van dolve,akkor beesik az agyba es bevagja a szunyat 3 ora hosszara is. Mint epp most. Kép
Delutan egyebkent csak berakom a szobaba es kesz,legalabbis,ha almos,akkor ennyi. este mar gazosabb,mert mindent kitalal,hogy huzza az idot.
Faraszd le Aront delelottonkent. Most biztos az is fura neki,hogy nincs ovi.Ha visszakerul a megszokott kerekvagasba,lehet hogy az alvas is helyreall.

Inimma
 
 


Inimma,
még a Briginek sem nött be én is úgy tudom,hogy 2 éves korára.
Vio,
mi kb.3 hete álltunk át a napi egyszeri alvásra fél dél elött berakom a kiságyba nem kell altatni, már eljutottunk odáig,hogy 2-ig alszik nem szokott hisztizni.Lehet,hogy az Áron nem igényli a délutáni alvást vannak olyan gyerekek. A játszin mesélte egy anyuka (kb.ennyi idős volt a lánya mint a fiad),hogy nem alszik a lánya délutánonként.

Ani
 
 


Tanni9, csak akkor azt nem értem, az oviban miért alszik 2 órát????? És tegnap, képzeljétek, itthon is 2 órát aludt. Később jövök.
Vio

Kép
vio
 
 


Húúú, de lemaradtam...

Vió! Olyan emberkét találtam Neked, aki maga kapta a hormont gyermekkorában a növekedési problémára. Ha gondolod küldöm a címét és eldöntöd, ahogy akasz-e írni neki. (Fent vagyok egy másik levelezölistán is, onnan is merem öt.)

Én sem vagyok "homeo-hívöViszont Rékának C vitamint adok mostanában megelözésképp. A legutóbbi takonykórból hamarabb kijött, mint máskor, bár nem tudhatom, hogy ezért vagy sem. És ö ugyebár még nem ovis, vagyis nem kapja az a baciegyveleget, ami ott van.

Inimma! Sajnálom Csanit Kép Remélem semmi komoly é hamar kilábaltok belöle!
Örülök viszont, hogy Csonginak tetszik a pohár. Réka is imádja. És szerintem hamar megtanulja megfogni is - ha kell neki Kép A szelepet ki tudod pattintani a kupakból és bele lehet rakni megfordítva is. (Az egyik felén teknös van, a másikon nyuszi. Elméletileg lassabban vagy gyorsabban jön belöle az itóka.)Igazából nem tudom, hogy van-e különbség a két állás között; legalábbis nekem nem tünt fel.

Az alvásról azt gondolom, hogy ugyan nagyon sok függ a gyerek egyéni igényétöl - de kb 5 éves koráig minden gyereknek szüksége van a délutáni alvásra. Szerintem fontos, hogy legyen egy kialakult, aránylag pontos napirend.
Az oviban egyébként azért IS alszik több gyerek, mert jobban elfáradnak. Szellemileg is "lestrapálja" öket a közösség, a szabályok batartása... és mellesleg, ha ott csendes pihenö van, akkor nincs vita. Otthon (valljuk be öszintén) sokkal könnyebb anyát meggyözni, hogy ma mégsem akarok aludni.
Rékát ebéd után csak beteszem a kiságyba, fehúzom neki a zenélökéjét és egyedül alszik el. Este (mióta nincs szoptatás) mesélünk neki és akkor meg szoktuk várni a kiságy mellett, míg elalszik. Bár lassacskán szeretném ezt is elhagyni.

Móna
 
 


Mona,
a pohar-megfogas megoldodott,mar csinalja magatol. Nem is tudom,miert gondoltam,hogy nem fog neki menni.
Kosz a szelepes tanacsot,mindjart megkukkantom,bar ugy latom,tokeletes neki az aramlat. Kép
Jol elcsesztuk a mai levegozest,Csano nem akart menni delelott,jo,gondoltam,majd delutan. Ebednel jutott eszembe,hogy 2-tol varom a GRoby hazhozszallitast,kozben meg tanitok is masfel orat.Ugyhogy max.apaval setalnak,pedig ugy szeretek veluk maszkalni! Azert remelem,holnap de.kijutunk a jatszora.

Csajok,
volt mar valamelyiktek a Jatekforras nevu jatszohazban a Tetenyi uton? Egy eves kortol lehet menni es ingyenes.

Nagyon OFF tema! Segitsetek,kerlek! Szeretnenk lakast venni, (ez alberlet) de nem szeretnenk elmenni a kornyekrol. Viszont olyan lakasarak vannak itt,hogy eddig nem talaltunk elerhetot.
Egyik baratnom epitesz,szerinte a kulso Bartok kornyeke nem tul draga. Csak ujat tudunk venni. Lecci,lecci,ha barhol a kornyeken hallotok vagy lattok epitkezest,szoljatok!!!!!!

Inimma
 
 


A Kondorosi uszi mellett és kifelé tovább a Fehérvári úton több helyen is építkeznek. És, ha jól tudom az Ulászló utcában is akad egy-egy újépítésű ház. Az ovi utcájában is lakóház lesz a volt italdiszkont helyén. SOK SIKERT!!!

A Játékforrás nem az,ami egy játékboltban működik? Mikor akarnád megnézni? Már mi is gondolkodtunk rajta - szóval mehetnénk akár együtt is(?).

Lara! Mi van Veletek?????? Andor nem hagy levelezni? Kép

Móna
 
 


Mona,
igen,ezeket mar en is neztem ,csak nagyon dragak meg kicsik is. Hat,nem tom,mi lesz,lehet,hogy ki kell mennunk egy kulso keruletbe. Na de ott akkor kertunk is lesz!
De,a Jatekforras az az.Tetszik igy, a honlapjuk alapjan. Mondjuk fura,hogy ingyenes,gondolom,arra mennek,ra ,hogy ugyis vesznek a szulok jatekot,ha mar ott vannak...
Mehetnenk egyutt jovo heten.Delelott biztos nem toporognak ott ezren! Igazibol oda is keszultunk ma,de Csani ezt is megvetozta. mondtam,hogy kap uveggolyot. erre azt valaszolta,hogy neki mar van 2 ,nem ker tobbet. Kép
Csongi nagyon pocsekul alszik jelenleg,amiota lefekudt,sokat sir. Total rekedt a hangja,tiszta para vagyok,hogy o is beteg lett. Asszem kap egy kis adag Panadol. Jaj,hogy mindig van min idegeskedni!!! Kép

Inimma
 
 


Móna, tegezhetem ezt az illetőt???? Milyen idős? Nem akarok beégni. Irtam Neked emailt!

Kép
vio
 
 


Nagy drukk Csonginak, hogy ne kapja el! Esetleg "tömjed" C viaminnal - nekünk egyelőre bejött.

Jó a jövő hét, a szerdát és a hétfőn kivéve. Remélem addigra mindenki rendben lesz... Ne idegeskedj - az sajnos nem old meg semmit Kép

Levették ma Rékának a "maradék" kötést is; doki szerint minden rendben. A seb meg mostmár remélem hamar elmúlik. Már kicsit unom, hogy mindenkinek le kell mesélnem, hogy mi történt a gyerkőccel Kép
Móna
 
 


Mona,
nem rosszabbodtt Csongi,de azert voltunk dokineninel. Cebion+orrszivas,ennyi. Biztos rendbe jon jovo hetre. Ha nem jon kozbe semmi,kedden mehetnenk. !0-kor nyitnak.

Orulok,hogy Reka buksija is oke!

Talaltam 3,aza HAROM kelenfoldi anyukat masik topicban!!!!Valszeg csatlakoznak ide is!! Kép

Inimma
 
 


Inimma! Akkor kedden. Ani, jöttök Ti is? Hol talizzunk? Pl. a Kosztolányin a 7-es megállójában úgy fél 10 körül? (Bár addig még ezerszer megbeszélhetjük Kép )

Várjuk a többi anyukát!!!

Móna
 
 


Hahóóóóó!!!
Mindenkinek ilyen sűrű szombatja volt? Kihasználtátok az utolsó jóidős napot? Hol vagytok, csajok???? Remélem mindenkivel minden rendben!!!
Móna
 
 


Mona,
en vagyok egy kicsit. A hetvege mindig suru.Sok a takaritanivalo. Kép
Csongi igen nyugos,alig evett ma. Az egyetlen ami tetszett neki a mai napban,az a jaras. Megy mindenfele tok batran. Ha elesik,semmi baj,odamaszik vmi fogodzohoz ,felall es ujrakezdi. Kozben hatalmasakat kacag! Imadnivalo!
Voltunk Csanival babszinhazban,nagyon tetszett neki,mar alig varja a kovetkezot. Kép
A randi idopontja es helye tokeletes!
Remelem Csongi rendbejon addigra.
Jo ejt!

Inimma
 
 


Sziasztok!
Na végre ideértem.
Szerintem mi is mehetünk kedden ha addig nem jön közbe semmi.
Inimma,
a kérdésedre válaszolva mindenki azt mondta ilyen idős gyerek nem lesz féltékeny a tesójára hát mi rácáfoltunk.Már a terhességem alatt hiszti és sértődös rohamok váltották egymást ezt szerencsére a 8.hónap végére abbahagyta csakhogy miután meglett a Brigi akkor pedig az lett a mániája,hogy őt senki sem szereti.Most már végre leszokott erről is.
Brigi is hisztis volt tegnap nem tudtam rájönni mi baja ezért arra fogtuk,hogy biztos azért csinálja mert jön a rágó foga.


Ani
 
 


Akkor kedden! Bízom benne, hogy addigra minden rendben lesz Csongival. Irtó édes lehet ahogy jön-megy... És még örül is neki Kép Olyan jóízűen tudnak még ennyi idősen kacagni - az embernek önkéntelenül is jókedve lesz tőle.
Brigin is olyan jó látni, ahogy napról napra egyre "hosszabb távokat" gyalogol, mikor átjön hozzánk. (És Réka hagyja érvényesülni Kép )
Mit láttatok a bábszínházban? A Fabulánál voltatok?

Móna
 
 


Mona,
igen a Fabulaban voltunk, a Mazsolat neztuk meg. Ma delutan szinte szorol-szora visszamondott Csani egyes reszeket. Kép
Csongi ma delelott nagyon pocsekul volt,de azota talan javul. Holnap este kiderul a keddi menes,jo?

Ani,
nekunk is azt mondta a dokineni,hpgy jon Csongi foga,iszonyu mennyisegben omlik a nyala.DE en nem latok semmit!

Lara,Vio,
Hol vagytok????????????????

Inimma
 
 


Helló lányok, eltűntem! Most nincs nagyon időm, van egy pár programunk, valamint elkezdek a héten szépen mindent bepakolni a szombati utazásra. Közben ezerrel keresem a neten a növ. hormonnal kapcsolatos dolgokat, már 1-2 anyukába bele is futottam.
Vio

Kép
vio
 
 


SziasztokKép,
Látom eléggé pörög ez a topic, így szeretnék töletek segítséget kérni.
Mi Budaörsön lakunk, két fiam van (5 éves, és 2 hónaposak). A nagyobbiknak keresek asztmás ovit. Csak hallomásból tudom, hogy itt a XI-ben valamerre van ilyen. Ha bármilyen infóval tudtok segíteni rajtam, nagyon megköszönném. (itt helyben nagyon húzzák a szájukat az oviban, és hát nem szívesen adom be olyan helyre, ahol nem a legnagyobb szeretetben fogadják). Sajnos mindennapos, hogy hörgötágítót kell használnunk, így különös figyelemmel kell körülvenni...
Köszönöm elöre is,
Kati
Vendég
 


Mona,Ani,
ne haragudjatok,de le kell mondanom a holnapi jatszohazat.Csongi meg nagyon taknyos,nem akarunk megfertozni titeket!
Azert majd feltetlen irjatok meg,milyen volt! es legyszi nezzetek meg az uveggolyo-valasztekot. KépHa tetszett a gyerkocoknek es maskor is mentek,csatlakozunk.

Inimma
 
 


Szia Kati!
Először is gratula fiúkhoz!!!
Én ugyan kerületi óvónő vagyok, eddig nem tudtam, hogy van-e külön asztmás ovi. Az om honlapját megnézve viszont találtam valamit. A 1113 Budapest, Karolina u. 64-72.alatti óvoda alapító okiratában az szerepel, hogy "léguti beteg gyermekek speciális preventív ellátása - sószoba működtetése" is a feladataik közé tartozik.
A veztő neve: Czárné Gergelyi Mária; a telefonszám: 466-7358
Itt érdeklődj! Feltételezem, hogy itt maximális hozzáértéssel és szeretettel fogadják majd a nagyfiad!!!! Sok sikert!!!

Vio! Ha nem jelentkeznél már utazás előtt, akkor jó utat Nektek! A sűrű programból arra merek következtetni, hogy mindannyian jól vagytok - ennek öszintén örülök.

Inimma! Hogy vannak a fiúk? Mi lesz holnap???

Móna
 
 


Mona,
elkerultuk egymast itt a neten! Feljebb irtam!!

Inimma
 
 


Bocsika Kép Mire elment az üzenet már én is láttam, hogy nem tudtok jönni. (Köszi az SMS-t is.) Sajnálom, és remélem gyorsan meggyógyul Csongor!
Végül mi sem mentünk, inkább megtettük a "szokásos" piac-park-körutat Kép
Esetleg jövő keddhez mit szóltok?
Móna
 
 


Néhány kép Brigiről és Rékáról, amint épp imádják egymást Kép : http://www.babaszoba.hu/services/albums?alid=13821
 
 


Mona,
remelem a jovo kedd mar jo lesz nekunk!!!
Csongi az ejjel kezdett kohogni,eleg csunyan. Kap koptetot,ha nem javul visszaviszem dokinenihez.
Hat,ilyen a mi formank. maskor semmi program hetekig,most meg le kellett mondani a jatszohazat es egy csutortoki baba-mama talit is, egy masik topicost.
Eljenek a jovo szumos lanyai!!! Kép Kép
Nagyon aranyosak! Tok jo,hogy barmikor tudnak egymassal jatszani,mert kozel laktok.
Holnap megyunk Apaval a World Press Photo kiallitasra.Csak el akartam mondani,bocs... ugy orulok egy kis kulturanak.

Inimma
 
 


Vio,
úgy néz ki már senkinek sincs meg a csajszi címe se a telefonszáma de azért még kérdezősködöm.Jó pihenést a hétvégére!
Inimma,
ma teljesen véletlenül(egy szokásos hiszti alatt akkorára nyitotta a száját) kiderült,hogy a Brigi felső fogai már elkezdtek kijönni. De a Brigus nem nyálaskodik csak nyávogosabb lett.
Remélem a következő játszás már összejön.
Ani
 
 


Sziasztok lányok, kész vagyok teljesen. Egész múlt héten egyedül voltam a kölkökkel reggeltől kb. 20-21 óráig, tehát fürdetés, fektetés szinte egyedül. Iszonyat volt, pláne, hogy Áron újabb heppje, hogy ha Kira sír, akkor neki visítani kell torka szakadtából. Iszonyú kiborító viselkedés. Gondoltam, beszállok harmadiknak, és együtt sírunk hárman. Már nem tudom, mit találjak ki. Folyton ezt csinálja.
Jajj.....alig várom az utazást, már nagyon rámfér. És ma és holnap is egyedül leszek velük. Nagyon nehéz így, és még a déli alvásnál is harcolnom kell Áronnal!
Vio

Kép
vio
 
 


Vio,
nagyon sajnalom a helyzetedet!!! Teljesen megertem ,hogy kiborultal!! En is sokat vagyok veluk egyedul reggeltol-ejszakaig. Da azert nem ennyit,mint Te. Megmondtam a ferjemnek,hogy elegem van abbol,hogy minden az en nyakamban van,igyekezzen haza. persze nem mindig tud.
Aron meg mindig nem alszik delutan? Ha harcolsz vele,akkor sikerul? Es ha beigersz neki valami jot alvas utanra?
Nalunk most nagyon erdekes a delutani alvas. Csani mult heten itthon volt ugye szerdatol vasarnapig. Minden delutan aludt. Szo nelkul ment,sot az ebednel mondogatta,hogy o mekkorat fog aludni! Hetfotol ujra ovi-azota megint nem alszik. Nem ertem!!!!!!!
Es mi van ,ha nem alszik Aron delutan? Legfeljebb este hamarabb leteszed es nyugtod lesz. Kép

Ani,
tegnap vettuk eszre,hogy Csonginak alul a 2 meglevo fogahoz most jon 4 egyszerre.Megremultunk,az jutott rogton eszunkbe,hogy micsoda siras lesz itt....

Lanyok
,egyebkent Csongi total beteg,tegnap be is lazasodott,nagyon nyugos. Dokineni a fulere gyanakszik,ma el kell vinnem a Kordahoz sajnos. Asztalos drno nem rendel mar a heten. Sikerult venni fulsapit,eleg jol turi,ugy ha nezzuk kozben a TV-t. Kép Ugyanis szoritom 2 tenyerrel a sapit a fulere,mert nagy.
Persze a kiallitasra nem tudtunk elmenni... sot Csongit lazasan voltam kenytelen vinni magammal az oviba Csaniert. Majdnem sirtam,annyira hianyzott a csaladom,ugy kene a segitseg ilyenkor de olyan messze vannak.Pedig a szuleim es a noverem is raer.
Szoval Vio,ez van. Fel a fejjel,ennel mar csak jobb lehet,gondolj erre.Minden rossz elmulik egyszer,csak gyozzuk kivarni. Kép

Inimma
 
 


Sziasztok Csajok!

Látom mindenki küzd ezerrel. Minket is itthon hagyott apa egyedül. Éjszakás este 7-től reggel 7-ig dolgozik. Szóval enyém a fürdetés, etetés, altatás. És délelőtt meg próbáljam csendben tartani Andort, hogy legalább pár órát aludhasson. Úgyhogy én is csatlakozom az "egyedül érzem magam" táborba.

Inimma,
Csonginak jobbulást, Andor nagy-nagy gyógyipuszit küld neki.

Kitartás lányok!!!

Pusz:
Lara

Lara

KépKép
 
 


MónaKép,
nagyon köszönöm a segítségedet. Mindenképp felkeresem, hátha...
További jó lurkózást mindenkinekKépKépKép
Kati
Vendég
 


Tegnap délután szülőire kellet mennem szerencsém volt apa pont itthon volt hát rábíztam a kölyköket.Nem is gondoltam volna ,hogy mi vár rám a Brigus teljesen kiidegelte az apját már szerintem apa ott tartott hogy inkább hazahív.Hazaértem és láss csodát nem volt már semmi kínja a kisasszonynak nem értem miért csinálja ha így folytatja nem mehetek soha sehova nélküle. Nem azt mondom,hogy napközben annyira jó kislány velem is csinálja a hisztiket de úgy látszik én mégsem kapok akkora nagy jeleneteket. Nektek is ezt csinálták fogzás alatt?
Inimma,
Csonginak minnél elöbbi gyógyulást kívánunk!

Mindenkinek kitartást!

Ani
 
 


Hahó lányok! Látom, nemcsak én vagyok "egyedül".
Ani, én nem tudok nagyon hozzászólni a fogzás-témához, mert eddig nem vettem észre, hogy Kira (igaz, hogy csak 2 foga van) nyűgös lett volna ettől. A fiam sem volt egyáltalán az a fogzás alatt. És biztos, hogy attól van?
Inimma, milyen az a fülsapka és mit csinál a füllel? Melegíti, vagy még azon felül tesz valami jót?
Áron alvásával kapcsolatban. Teljesen változó. Van, hogy simán elalszik délután és este is, van, hogy feltételekkel alszik (pl. ha alszol, akkor elmegyünk sétálni és kapsz joghurtot is, de ha nem, akkor nincs séta és joghurt sem. Ez valamikor beválik, néha nem. Néha akármit csinálok, nem alszik el. És valamikor hiába nem alszik délután, este szintúgy nem akar, és folyton kijön. Volt egyszer, hogy az autóban félig elaludt már, és mikor megálltunk, csukva volt a szeme. És megkérdeztem, hogy álmos-e, erre azt válaszolta, hogy NEM. Hát szerintem csak ellenkezik.
És azt vettem észre, hogy Kirának nem a sírása idegesíti, hanem ha nyavalyog. Attól kiborul és átrohan a szobájába. Mint pl. most is.
Na pá, most mindkettő rázendített.
Vio

Kép
vio
 
 


Vio,
a fulsapka normal neven fulmelegito gyogysapka,csak melegit,de allitolag az nagyon sokat segit.
Nem fogod elhinni mi tortent ma! A Kordahoz voltunk kenytelenek menni,ugyebar. Eloszor is:nagyon kedves volt! Semmi kiabalas meg mergelodes! Masodszor: kertem tole vmi alternativat Sterimarra,mivel baromi draga,erre azt mondta ,hogy ki tud segiteni es adott egyet csak ugy!!! Es meg mondta,hogy vigyazzunk magunkra es messze lakunk-e es konnyu-e hazajutnom a 2 gyerekkel. Szoval csupa pozitivum!!!!!!!!!!!!!!
Egyebkent azt mondta,semmi nincs Csongi fulevel. Szoval lehet,hogy megint hugyuti fertozes. A ferjem ma vitt volna vizeletmintat a Tuzolto utcaba,de persze mindent az utolso pillanatra hagy es mire odaert,vege volt a rendelesnek. Kép
Irtad,hogy Aron valoszinuleg csak ellenkezik. Hat...gyanus a kissrac nekem is.Probald meg nagyon lefarasztani hosszu setaval vagy jatszoterrel,hatha attol kidol.
Elhiszem,hogy a nyavalygas idegesiti a legjobban. Gondolom,a siras azert nem gond,mert o is szokott.Kép

Lara,
udv a csapatban! Kép Azert remelem,hamar atmegy rajtunk. Kép
Nem talizunk valamikor?Persze,ha Csongi meggyogyult. Andor puszijai biztos segitenek,koszonjuk szepen!!! Kép

Ani
,szerintem ez nem a fogzas miatt van. Egyszeruen
csak most kezdik probalgatni az akaratukat. Beszelgettem errol mas topicban egyidos gyerekek anyukajaival,hat,nagyon hasonlo cipoben jarnak sokan,mint Ti vagy mi.Majd el fog mulni,csak ezt tudom mondani.
Nalunk is Apat szokta a bebi idegelni,engem nem tud,mert en turelmes vagyok. Apa neha nagyon ki van tole bukva,nem erti,hogy teljesen mas termeszet,mint Csani.
Tali?

Mona,
tali?

Vio,megegyszer, Kép
tali?

Inimma
 
 


Helló lányok, hát mi most szombattól egy hetet nem leszünk és utána meg hajrá a Budai kórház, +itt lesz anyukám. Úgyhogy nem tudok előre semmit mondani a találkával, de ígérem, ha tudok, elmegyek egyszer...csak nekem sokkal messzebb van...
Inimma, mintha az én férjemet jellemezted volna, és engem teljesen kiborít, hogy mikor már én indulnék valahova, Õ akkor megy fogat mosni és fésülködni. De rendszeresen!!! Iszonyat!!! Hogy érted, hogy más természet a két gyerek? Mesélj nekem erről kérlek, mert mi már a pocakban sejtettük, hogy totál az ellentéte lesz a kiscsaj a bátyjának. Kira végre már átváltott a hason vetődésről a mászásra-ahhoz képest, hogy előbb tudott állni, mint mászni...más fordítva teszi!
Gyerekek, Nektek nincs karácsonyi hangulatotok?!
Vio

Kép
vio
 
 


Inimma,
Nektek is volt húgyuti fertőzésetek?
Nektek is kórházba kellett mennetek?
Brigi 8 hónapos volt mikor kiderült de akkorra már töb mint egy hónapja éjszakánként nem aludt egész nap csak bőgött rettenetes volt.Kórházba kerültünk ott 10 napot voltunk pénteken hazajöttünk hétfőn pedig mentünk a Lászlóba mert összeszedett egy csúnya vírust a kórházban és annyit hányt olyan erős hasmenése lett nem evett nem ivott a kiszáradás határán volt ott is voltunk 4 napot.Nem kívánom még az ellenségemnek sem azokat a napokat.
Én nagyon félek,hogy megint visszajön,
Kiderült miért volt ennyire hisztis a kisasszony beteg lett nagyon csúnyán köhög és folyik rendesen az orra.Ma megyünk orvoshoz megpróbálok pisit vinni mert akárhányszor beteg lesz vinnünk kell a körzetihez, a kizárás végett.
Ha a Brigi jobban lesz akkor remélem már eljutunk a játszóházba.
Már kezdtem aggódni,hogy csak a mi apánk ilyen csak őt lehet így kiidegelni most megnyugodtam egy kicsit, nem csak mi járunk ilyen cipőben.
Vio,
én már azon gondolkodom kinek mit vegyek vagy csináljak ha ez azt jelenti,hogy karácsonyi hangulatom van akkor nekem igen a válaszom.
Mónáéknál is előbb állt a Réka mint mászott.

Ani
 
 


Sziasztok!

Nem tűntem el... Néhány napig alig volt levél, most meg alig bírtam visszaolvasni. MINDENKINEK KITARTÁS!!! Nekem egyelőre még "csak" egy gyerkőcöm van, de néha elfog a kétségbeesés, hogy bírok majd a kicsivel és a még kisebbel egyszerre. Főleg ilyen sztorik hallatán Kép

El sem merem mesélni, hogy mi történt. Még a végén meglincseltek, hogy milyen jó dolgom van Kép
Csütörtökre Apának meghívása volt egy céges rendezvényre és rábeszélt, hogy menjek vele. Mióta Réka megvan ez volt az első este, hogy együtt "kimaradtunk". Kicsit izgultam, hogy mi lesz a kisasszonnyal, (A Keresztmamám volt vele, ő tette le aludni.) de elég simán vette az akadályt.
Szóval az Újszínházban voltunk, ahol előbb megnéztük a "Még egyszer hátulról" c. darabot. Hát valami fergetegesen jó volt... rég nevettem ennyit. Aki teheti nézze meg!!!Utána pedig állófogadás, tombola... Jó volt nagyon.

Minden kis- és nagybetegnek gyors gyógyulást kívánunk!!! Küldünk sok-sok gyógypuszit. Nekünk úgy látszik egyelőre hat a C-vitamin bomba (kop-kop-kop).
A találkozót továbbra is támogatom - és fenntartom, hogy akár itt, nálunk is lehet. Legalább a gyerkőcök is el tudják foglalni magukat és talán mi is jobban tudunk beszélgetni, mintha utánuk szaladgálnánk valahol. Kép

Vió!
Ahogy Ani is írta, Réka is hamarabb ment, mint mászott. 9 hónaposan már kézenfogva remekül sétálgatott, de hasonfekvésben még nem emelte meg a fenekét annyira, hogy mászni tudjon. Ne aggódj! Majd belejön Kira is!!! Kép

Karácsonyig... még millió dolog van Kép Főleg a suli miatt én még nagyon nem vagyok ráhangolódva az ünnepre.

Móna
 
 


ILYEN NINCS!!!!!!!!!!!!!!!
EKKORA EGY FOS NAPOT,MINT A MAI!!!!!!!!!!
Ma ket vadidegent leorditottam fel ora leforgasa alatt,teljesen jogosan,rohadtul felidegesitettem magam.
Hazajovok,mondom,valaszolok Nektek jo hosszut,ettol lenyugszom. Erre nem elszallt minden,amit irtam!!!!!!!!!!!!!!!
Kesz,mara eleg,keresek vmi barlangot.

Inimma
 
 


Na jo,megprobaltam lehiggadni,de azert elmeselem,mi tortent es megkerdezzem a velemenyeteket,hogy telleg bunko voltam-e.
Szoval vittem magammal a beteg bebit az esoben az oviba Csaniert.(Aki mar megint lazas mellesleg. : () Az udvarunkat kovezik munkasok mar hetek ota. Tarolo babakocsival az udvar vegen.Mennek le gyerekkel a lepcson a tarolohoz a kocsiert. Lepcson 2 deszka vegig,amin a talicskat toljak. Munkasok sehol. Ja deszka kozepen es keskeny.Szoval se rajta,se mellette nem lehet kocsizni. Bementem a kozos kepviselohoz segitsegert,o lakik a legkozelebb. A fia felcipelte a kocsit,en a gyereket. Oke,indulas.de mar ekkor robbanni tudtam volna.
Az Ulaszlo u. es Kanizsai u. sarkanal mentunk volna at a jardan,amikor is AZ ORROM ELOTT beall a JARDARA egy suzukis barom.Kiszallt ,en nekirontottam ,mert kiborultam,hogy meg ez is. Orditottam vele az utcan,hogy hogy van kepe a jardara allni es most hogy menjek at a babakocsival.Asszem azt is mondtam,hogy hulye barom meg seggfej. Tudok am jobbakat is! meglepodott,annyit nyogott,hogy bocsanat es szepen tovament gyalog,en meg kerulgettem az autojat.
Oviban Csani szokas szerint lassu,mit a csiga,no de csak nyugi,turelem ,nehogymar rajta duhongjem ki magam.
Ujra otthon ,lepcsohaz. Gondoltam ennyi ido alatt visszaertek mar a munkasok. Na persze. Sehol egy lelek. Pofam es kedvem se volt a kozoshoz menni.Kivettem az addigra siro gyereket,logott az egyik karomban.Masik kezzel kocsit buveszkedtem lefele,egyik fele a pallon,masik fele a lepcson bukdacsolt. Sikerult!!! Pont amikor megjelent az egyik marha. Na o is megkapta a magaet.Mondtam,hogy nem igaz,hogy nem vettek meg eszre,hogy naponta tobbszor jovok-megyek a gyerekekkel babakocsival,otthagyjak azt a szart es lelepnek. Elnezest rebegett,de gondolom,ot sem renditettem meg .
Ennyi.Nagyon pare voltam? Asszem kiborultam. Kép
Ja es most azon huztam fel magam,hogy Csongi megint lazas es az apja szokas szerint ult a baberjain az utolso percig a pisivel,nem tudjuk,mi a baja es itt a hetvege.Azt mondtak,nem foga es nem a fule.
Majd ujrairok mindent,ami elszallt,csak kesobb es egyenkent.
Egyebkent nem vagyok en am ilyen goromba termeszet.De asszem ramferne egy pszichologus. Kép

Inimma
 
 


Jajj, Inimma! Nehogy azt hidd, hogy egyedül vagy a kiborulással! Biztos, hogy aki kisgyerekkel van, az mind eszi a kefét! Pláne én!!! Hogy én mennyit szoktam emiatt puffogni!!! Főleg most, hogy azt a szaros Bartók Bélát még mindig nem fejezték be! Tudjátok, mi volt? Itt járt az utcánkban egy ideig-kb. 1 hónapig- a 19-49-es villamospótló, a Bartók helyett, ami az Eteléről indulna. És ki volt írva, hogy a buszok miatt, a felőlünk levő oldalon tilos parkolni, különben elvontatják az autót. Na erre nem fogjátok kitalálni, mit csináltak az autósok! Felálltak a JÁRDÁRA!!! De úgy, hogy egy szakaszon-de ott folyton úgy álltak-nem lehetett babakocsival elférni, így maradt az úttest!!! Hogy én milyen szívesen végigkarcoltam volna azt az autót!!!!

Kép
vio
 
 


Folyt köv., nemhogy én is elszálljak.
Szoval én rengetegszer idegbajt kaptam, és mióta gyerekem van, azóta útáltam meg csak az embereket, tudom, ez undorítóan hangzik. De sokáig nem is volt autónk, és hogy terhesen milyen tahó parasztokkal találkoztam, pl. a FÉRFI öltönyben, aktatáskával, széttárt lábakkal ül és tojik felállni a pocakos kismamának. Hú, hát úgy látszik ,ilyenkor nem akar férfi lenni!!! Mellesleg manapság már ritka példány az olyan, aki ismeri az illemet!!! Na nem is folytatom, mert begurulok. Nem merek örülni, hogy már túl vagyunk a betegségeken, mert simán újra elkaphatjuk, hiába mondja nekem a doki, hogy nem. Dehogynem!!!
Ja és azt mondta az orvos, hogy Kira (8 hó) már mindent ehet, amit én, kivéve puffasztó dolgok. És hogy simán adhatok neki lisztes rántással főzeléket. Hát eléggé kidülledt a szemem ezek hallatán......
Kira 8700 g és 68 cm.
Holnap indulunk Miskolcra, 16 óra után, de sajnos még nincs net ott, már 5. hete várják a futárt, úgyhogy ha közben lesz , jelentkezem onnan... Puszi nektek és gyógyulást!!!
Vio

Kép
vio
 
 


Helló lányok, nálunk nagy az izgalom, itt meg nagy a pangás, úgy látom. Dehát itt a hétvége...Tudok Miskolcról is jelentkezni, mert van már net tegnap óta. Remélem, gyógyulgattok a hétvégén, üdv mindenkinek!!!
Vio

Kép
vio
 
 


Inimma!!! Ne aggódj maximálisan igazad volt... Lehet, hogy nem kellett volna rögtön lekapni a tíz körméről az épp megjelenő tettest Kép - de szerintem is jó, ha legalább szóvátesszük a dolgot. Ani már előre röhög, mikor a kocsival beáll valaki a falig itt az utcában. Én tuti ugrok és szólok neki.
Annyira hangoztatják ezt a nyüves akadálymentesítést... hát itt kezdődne valahol a dolog, hogy egy KICSIT LEGALÁBB odafigyelnek a másik emberre!

Vió! Jó utat Nektek! Vigyázzatok magatokra! És örülök, hogy nem kell nélkülöznünk, amig távol vagy.
A doki (Kihez tartoztok?) kaja-tanácsait meg kell hallgatni, aztán úgy csinálni a dolgot, hogy Te jónak látod. Nekünk már 4,5-5 hónaposan elkezdte mondogatni az orvos, hogy adjak Rékának gyümit... Én meg mondtam, hogy örülök, hogy van bőven tejcsi ("Fénykoromban" napi 1 litert is le tudtam adni.)és nagyon is ráérek hozzátáplálni majd félélves kora után. Persze, hogy ismerkedjen Kira az ízekkel, de nem kell sietni... Réka kb a szülinapja óta eszik velünk egyformát.

Móna
 
 


Hahó!!! Az én gépem nem műxik rendesen vagy tényleg nem írt senki szombat óta????? Hol vagytok???
Móna
 
 


Mona,
vagyok,csak Csongi nagyon beteg es egy pillanatnyi idom sincs semmire.
Kepzeld,megiscsak a fule!!!!! Az elobb volt it ta drno,mar nem volt jedvem a rendelobe rangatni a lazas gyereket es orakat varni. Matol kap rendes gyogyszert.
Nem eszik semmit napok ota,tegnap du. 39,2 volt a laza. Tiszta para voltam!!!!!!!!
Majd irok tobbet meg mindenkinek,ahogy igertem.
Ja Csanad is beteg,nagyon kohog,no ovi.
Majd jovok.

Inimma
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: