Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Irtam egy cikket a gyerekkori asztmáról a Népszabadságba, gondoltam ide is felteszem, mert érdekes. Szandra

Asztma a gyermekkorban

Az asztma korunk népbetegsége, megközelítőleg 200 millió asztmás beteg él a Földön. Ez a betegség az Egyesült Államokban évente 6 milliárd dollárba kerül. Egyes felmérések szerint ott majdnem minden tizedik gyermek asztmás. Magyarországon sem áll pontos adat rendelkezésre a gyermekek köréből, egy vizsgálat 2000-ben Budapesten 2,2 %-os előfordulást talált, de a becsült érték magasabb ennél.
Az asztma a leggyakoribb gyermekkori krónikus nem fertőző betegség. Felelőssé tehetjük sok kórházi kezelésért, intenzív osztályos ellátásért, iskolai hiányzásért és igen magas kórházi költségért, és nem utolsó sorban sok aggodalomért és pszichológiai problémáért, életminőség romlásért mind a gyermekek, mind szüleik körében.
Sok tudósítás számol be az asztmás betegek számának növekedéséről. Hogy ez tényleg így van-e, azt nehéz megítélni. Az emelkedéshez hozzájárul, hogy a betegség definíciója sokat változott az utóbbi időben, − még mindig nincs egyetértés különböző országok kutatócsoportjai között −, másrészt pedig manapság egyre több orvos gondol a betegségre, javultak a diagnosztikus lehetőségek, ezért nőtt a felismert esetek száma is.
Az előző számban már olvashattak általános tudnivalókat az asztmáról, most a betegség gyermekkori vonatkozásairól szólunk.

A betegség kialakulásának okai

Az asztma kialakulásában számos tényező játszik szerepet. Jelenlegi tudásunk szerint az allergiára való hajlam öröklődik, ami szénanáthában, allergiás bőrbetegségekben, ételallergiában és asztmában jelentkezhet. Érdekes módon nagyobb az esély édesanyánktól megörökölni, mint édesapánktól. Emellett azonban komoly szerepet játszanak környezeti hatások, már méhen belüli életünktől kezdve. Kimutatták, hogy egy adott országban az asztmások száma a nemzeti jövedelemmel egyenesen arányos. Ennek okát tudósok azzal az életmóddal magyarázzák, amit összefoglalóan „nyugati életformának” nevezünk.
Az asztmások nagy többsége a környezetében lévő valamilyen anyagra érzékeny. Leggyakoribb kiváltó illetve súlyosbító tényezők: allergia házipor atkára, élelmiszerekre (tej, tojás, szója, hal, mogyoró), tollra, állati szőrökre, házi penészre, fa- és virágpollenre, gyomokra, füvekre, valamint légúti vírusfertőzés, légszennyezés, cigarettafüst, időjárás-változás, fizikai terhelés, lelki- és emocionális megterhelés.

Hogyan jelentkezik az asztma?

A betegség leggyakrabban kora gyermekkorban kezdődik, de későbbi életkorban is megjelenhet. Általában a gyermek 5 éves koráig megmutatkozik, és kezdetben kétszer gyakrabban fordul elő fiúkban. Ez az arány azonban a kamaszkorra kiegyenlítődik. A gyermekkori asztmások fele tünetmentessé válik a húszas éveik elérésekor.
Gondolni kell asztmára hirtelen fellépő nehezített légzés jelentkezésekor, ha gyermekünk gyakran kínzón, szárazon köhög, arról panaszkodik, hogy nem kap levegőt, hogy fáj-szúr a mellkasa, megnyúlt a kilégzése, zihál, sípolva veszi a levegőt, ha gyakori megfázások fordulnak elő, ha sokszor kap tüdőgyulladást. Gyakran a betegség csak hajnali köhögés képében, vagy fizikai terhelésre jelentkezik.

Mit tehetnek az édesanyák leendő gyermekeik érdekében?

Már a méhen belül oda kell figyelni gyermekünk egészségének megőrzésére. Gyermeket várva feltétlenül kerülni kell a dohányzást. Komolyabb étrendi megszorítások, például tehéntej-, szója-, hal-, dió-, tojásmentes diéta nem ajánlott, mert ez az asztma előfordulását nem befolyásolja, és egyéb hiánybetegségeket okozhat. Szoptassuk gyermekünket! Szerencsére a megfelelő tájékoztatás és felvilágosító kampányok hatására napjainkban újra egyre többen döntenek a szoptatás mellett. Az újszülöttek és kiscsecsemők bélfalának fejletlensége miatt a különböző táplálékok allergiát okozó részecskéi ugyanis szabadon felszívódnak a szervezetbe, és ott allergiás reakciót, esetleg asztmát indítanak meg. Ezért kell a szülőknek odafigyelni, hogy. 6 hónapos korig kizárólagos anyatejet kapjon a baba. Lisztes ételt 8 hónapos, tehéntejet és tojást egy éves korig ne adjunk. Vigyázzunk, mert olyan ételek is tartalmaznak tejet, mint a kifli vagy a párizsi, sok bébiétel is tartalmaz tejport. Nagyon fontos, hogy a gyermekek közelében senki ne dohányozzon, és szőrös plüssállatokat ne adjunk nekik.


Mit tegyünk asztmás roham esetén?

Az asztmás roham igen ijesztő tud lenni, főleg ha először találkozunk vele. Mégis fontos, hogy a szülők őrizzék meg nyugalmukat. Természetesen meg kell próbálni megítélni a roham súlyosságát. Mindenképpen nagy a baj, ha a légzésszám percenként csecsemőnél az 50-et, nagyobb gyermeknél a 40-et meghaladja. Amennyiben a gyermek orrszárnya mozog légzés közben, bordaközei belégzéskor behúzódnak, esetleg lilás vagy szürkés a szája színe, láthatóan minden légvételért meg kell küzdenie, azonnal mentőt kell hívni. Addig is nem szabad lefektetni, hanem ülő helyzetben kell tartani, ilyenkor ugyanis a légzési segédizmokat jobban tudja használni. Amennyiben van otthon rohamoldó szer, azt alkalmazni kell, de ez persze az első roham esetén ritkán van kéznél. Ha van gyanúnk arra, hogy a rohamot mi váltotta ki, akkor gondoskodjunk a kiváltó ok azonnali megszűntetéséről.
Jól kezelt asztmásoknál a rohamok már nem gyakoriak. A betegek és szüleik idővel megtanulják kézben tartani a betegséget, és még a roham kialakulása kezdetén meg tudják gátolni azt.

Kezelés

A gyermekkori asztmát nemzetközi ajánlásoknak megfelelően a tünetek gyakorisága és súlyossága alapján 4 csoportba osztjuk. Ennek megfelelően alakul a kezelés is. A legelső csoportba tartozóknak elég csak a tünetek idején alkalmazniuk rohamoldó (hörgőtágító) szert, míg az összes többi esetben megelőző (gyulladásgátló) kezelés is szükséges lépcsőzetesen növekvő adagban. Ezt minden nap kell alkalmazni, akkor is ha nincs tünet, hogy elejét vegyük a súlyos rohamok kialakulásának, ugyanis a légutakban a gyulladást csökkentve csökken a tünetek száma is. Mivel a véráramba jutó szereknek nagyobb a mellékhatása, ezért a modern kezelési sémák szerint a belélegzéses (inhalációs) technikákat részesítjük előnyben. Ennek is több fajtája létezik, de mindegyik azon alapul, hogy a beteg aktívan belélegzi a gyógyszert, ezért az rögtön oda kerül, ahol hatnia kell. Mivel azonban a gyermekek főleg 6 év alatt nehezen tudják ezeket az eszközöket használni, ezért a gyógyszergyárak speciálisan nekik kifejlesztett segédeszközöket is forgalmaznak, ami a használatot lényegesen megkönnyíti, így a kezelést is hatásosabbá teszi.

Mi várható az első vizsgálaton?

Az első tüdőgyógyászati (pulmonológiai) vizsgálat során ki kell deríteni, hogy valóban asztma áll-e a panaszok hátterében. Az orvos megvizsgálja a beteget, esetleg mellkasröntgent javasol. Kikérdezi a szülőt a tünetek részleteiről, az életkörülményekről, ezzel próbálja beazonosítani a lehetséges kiváltó tényezőket. Ezután bőrpróbát végeznek, ami szintén a kiváltó okokat segít felderíteni. Két éven aluliaknál vérvétel is szükséges, ilyenkor ugyanis a bőrpróba még nem ad biztos eredményt. Ezután jól együttműködő gyermeknél légzésfunkciós vizsgálat következik, amelynek során egy gépbe kell fújni, ez a tüdők és légutak állapotáról ad felvilágosítást.
A diagnózis felállítása után természetesen megbeszélik a kezdeti kezelést és a további lépéseket.

Gondozás, környezeti változások

Mint már az előzőekből is látszott, a kezelés tehát nem korlátozódik csak a rohamok oldására. A mai komplex gondozás segítségével egyre kevesebb a súlyos, akár halállal is végződő eset. A pulmonológiai rendeléseken gondozás folyik, ahol a pulmonológus orvos nem csak egy keresztmetszeti képet lát, hanem ismeri betegének kórelőzményeit is. Fontos, hogy jó partneri viszony alakuljon ki az orvos és a beteg gyermek illetve szülője között, hiszen a beteg és a szülő ismeri legjobban a gyermek betegségét, közösen kell a döntéseket is meghozniuk. A jó gondozás során a beteg és szülője egyre jobban megismeri a betegséget, és megtanulja kézben tartani azt. Amikor a gyermek állapota rosszabbodik, a tüneteket önállóan fel tudják ismerni, tudják mi a teendő, hiszen nem áll mellettük mindig a kezelőorvos.
A gondozás során tanulják meg és rendszeresen ismétlik a gyógyszerbejuttatás trükkjeit is. Akkor megfelelő a gondozás, ha nem kerül sor sürgős orvosi vizitre asztma miatt, ha a lehető legkevesebb tünet jelentkezik, éjjeli tünetek sincsenek, a beteg normális aktív életet tud élni, mellékhatások nélkül. Ellenőrzésre a betegség súlyosságától függően 1-6 havonta kerül sor. Ekkor kerülhet sor a gyógyszeres kezelés közös módosítására a tünetek gyakorisága és az összegyűlt tapasztalatok alapján.
Persze ahhoz, hogy a gyógyszeres kezelés elérje célját, a környezeten is változtatni kell. El kell távolítani mindent, ami rohamot provokálhat. Atkák ellen fontos a párnák és takarók szivacsra cserélése, a hálószobából a függönyt, kárpitozott bútort és szőnyeget, szőnyegpadlót el kell távolítani, hiszen ez az atkák kedvenc búvóhelye. A kereskedelemben kapható allergiásoknak kifejlesztett paplan- és párnahuzat is. Plüssállat ne legyen az ágyban. Ha mindenképp ragaszkodik gyermekünk a kedvenc macijához, akkor azt hetente mossuk legalább 60 fokon, vagy tegyük be éjszakára a mélyhűtőbe. Portalanítást nedves ruhával végezzük, lehetőleg a gyermek távollétében. Állatot ne tartsunk, legalábbis szőröset semmiképp. Nem elég fürdetni őket, hiszen gyakran az állat nyálára lép fel reakció. Ezért ebben legyünk igen határozottak és következetesek, a már meglévő kis kedvenceinknek is találjunk új gazdit. Pollenszezonban csukjuk be az ablakokat, ne menjünk a természetbe. Semmiképp ne cigarettázzunk a lakásban! A sport viszont megengedett, sőt ajánlatos is a rendszeres sportolás, csak arra kell odafigyelni, hogy előtte mindig melegítsen be gyermekünk. A jól beállított asztmában nem szabad tüneteknek jelentkezniük sportolás közben sem, sok olimpiai bajnok asztmás!
Tehát az asztmás gyermekek a modern kezelés eredményeképpen ma már aktív, teljes értékű életet élhetnek, ha a fent említett rendszabályokat betartják!
A betegek és szüleik olyannyira kezükbe vették sorsukat, hogy asztma-klubokat is létrehoztak országszerte, hogy egymást segítsék, támogassák, tapasztalataikat megosszák és egységesen képviselhessék érdekeiket a döntéshozók felé.
Szandra
 


Szandra!

Megpróbálom leírni fiam esetét kíváncsi vagyok a véleményedre. Nem kifejezetten asztma, de légúti.
Szóval, normális terhesség, normális szülés. Elsõ három évben közönséges nátha, abból is csak kettõ-három. Ja, 4 hóig csak anyatej, összesen 13 hóig anyatej. Akkor még ugyan hamarabb adtak fehérjét, lisztet, de semmi ételallergia nincsen. 3 éves korig panelban laktunk, akkor kertesházba költöztünk. A környék egyfelõl Bp. széle, másfelõl viszont egy korábbi bányagödörben költözésünk elõtt rendszeresen szemetet hordtak, helyiek szerint a rákos megbetegedések száma nagyobb, dioxin is volt valamikor, de ezek hivatalosan nem megerõsített pletykák.
Környezetváltozás, 26 fokos téli panelhõm. után 20 fokos hõm. a lakásban. Elsõ télen több megfázás, köhögések is, de nem vészesen.
Második itteni õsz, gyerek 4 múlt, ovit kezdett. SZept végén kruppos roham (elsõ). (6 nap a Lászlóban). Majd dec. mégegy, de ezt sikerül orvosi beavatkozás nélkül (Tavegyl, nyitott ablak, Fluimucil) megúszni. Késõbbiekben több krupos roham nem volt. Ellenben a srác minden náthából köhögéses betegségbe jut, gyakorodó hörghurutok. 6.5 évesen télen untam meg a dolgot. Ekkor már tipikus, ha elkezd folyni az orra, akkor egy kéthetes erõs köhögés lesz az eredménye, és ebbõl egy télen 5-6 is kijutott. Ekkor kerültünk a pulmonológiára. Allergiavizsgálat szerint parlagfûre erõsen allergiás, meg még néhány nyári gazra, de poratkára stb. nem, téli betegségeket nem indokol. Kaptunk Ventolint az erõs köhögésekkorra. Megjegyzem megelõzõ nyáron parlagfû szezonban semmi (!) orrfolyás nem volt.
Következõ nyáron már igen, ekkor használtuk is a kapott gyógyszert (Claritine). (ja csináltak mindenféle légzéstesztet stb. azok jók, háziorvos szerint is túlzás lenne asztmának titulálni a gyerek esetét). Az utolsó évben (7.5 év) már csak 3 erõs köhögéses szakasz volt, ott tartunk, hogy ilyenkor a menet: indul orrfolyással, majd 2-3 nap múlva jön az erõs köhögés (szinte hány tõle), ezzel együtt hõemelkedés, ez 1-2 nap, majd csökkenni kezd. Lényeg, hogy örömömre ilyen eset miatt csak egyszer maradt itthon suliból, a többit lábon elviselte.
Idén még az allergiaszezon ezután jön, nem tudom mi lesz. (most 8 éves)

Na, mit akarok ezzel. Egy: azt olvastam, krupp általában 4 éves korig kijön. Nekünk utána volt, miért? összefügghet a környezetváltással? Beleillik a képbe, hogy korábban kruppos gyerek megfázásai hörghuruttal (bronchitis) zajlanak?
Kellene-e a pulmonológiára járni (tavaly nyár eleje óta nem voltunk), vagy ha nincs több panaszunk, nem szükséges?
Mi várható? Nekem olyan érzésem van, hogy erõsödik a légügyi immunrendszere, vagy csak áltatom magam?

Elolvasva fentebbi írást, úgy érzem, az elkerülendõ dolgok többségét elkerültük, és 4 évig úgy tûnt, nincs is semmi extra gond vele. Mit lehetett volna másképp csinálni, mire kellett volna figyelni?

Allergiaügyben: gyerek esetében Te mit javasolsz, csak tüneti kezelés, vagy valami immunerõsítés? És utóbbi esetben milyen?

Bocs, hogy így lerohantalak, de cikkedbõl úgy tûnik, nem áll messze tõled ez a téma. Válaszod elõre is köszönöm:
Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Szia Ildikó!
Hát amit így tudok mondani:
1., szerintem akátmi is, a jó hír hogy kezdi kinőni.
2., Van akinél az asztmás fulladást légúti fertőzések váltják ki, Nálatok is ez lehetett, főleg ha használt is a Ventolin. Az esetek gyakoriságából ítélve elég csak a tünetekre használt hörgtágító, esetedben a Ventolin.
Szerintem ha nincs több panasz, még egy búcsú pulmonológia belefér, aztán nem hiszem hogy kéne többször járni.
Mindenkinek: Szívesen válaszolok mindenkinek aki szeretné, de hangsúlyozom hogy ez a távgyógyászat azért nem ugyanaz mint a rendes pulmonológiai vizit, nem helyettesítheti azt!
Szandra
Szandra
 

 
 

Kedves Szandra!
Fiam 4 éves.
Elsõ rohama külföldre költözésünk után néhány hónappal történt, talán azzal is összefügg, hogy faházba költöztünk.
Aztán szinte menetrendszerûen:
megfázás, a gyulladás lehúzódik a légcsövekre, harmadik-negyedik napra rendesen beindul a fulladás, magas lázzal,nehézlégzéssel, végül lihegõ felszíni légzéssel.
Különben szinte tünetmentes, bár, ha sokat szaladgál, hallom, hogy fújtat, és hamar elfárad, ilyenkor leül, és megvárja, hogy jobban legyen.
Érzékeny, befelé forduló lélek, nem szavakkal, inkább minden egyébbel fejezi ki magát.
Étvágy pocsék, szinte semmit nem eszik, csak kenyeret, gyümölcsöt, kakaót.
A húst minden formájában kerüli.
A penész és poratka vizsgálat szerint egyikre sem érzékeny.
Asztma ez?
Ha igen, mi a teendõnk, hova menjünk kivizsgáltatni, kezeltetni?
Újabb költözés elõtt aggódva az újabb rohamtól
Jutka
Jutka
 


Kedves Jutka!
Igen, lehetséges, gyanús a dolog.
Nem tudom most hol éltek, Mo-on e, itt az a rendszer, hogy a körzeti ad egy beutalót pulmonológiára, ott idõpontot kértek, és kb. 1 hónap múlva fogadnak.
Gondolom a körzeti ismeri a helyieket.
Szóval szerintem ez asztma lesz, mindenesetre az is jó, ha kizárjuk.
Szandra
Szandra
 


Kedves Szandra!
Köszönöm a válaszod!
Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


SZANDRA!

az en kisfiamrol tegnap derult ki,hogy asztmas.ahol mi elunk nagyon nagy a para tartalom.mit gondolsz,ebben az idoben nem art a levegon lenni?
koszonom a valaszod elore!
egy aggodo mama
Névtelen
 


Szia Névtelen, kicsit jobb lenne ha neved is lenne!
A páratartalom lehet jó és rossz hatású is, attól függ hogy érzékeny-e rá a gyermeked, ezt pedig csak Ti tapasztalhatjátok ki.
Pl. a tengeri levegő kifejezetten hasznos tud lenni.
Szandra
Szandra
 


Szia Szandra!

Ha még olvasod.
Eddig nem tudtam, mi a nehézlégzés. MÁr tudom.
Fiam (elõzményeket lásd július 20-nál) egy krupposan induló (száraz köhögés, rekedtség) vírusos betegség második napjára eljutott az aztmatikus nehézlégzésig.(ugyanezen vírus testvéreinél rekedtség és sûrû váladék formájában jelentkezett, és kb 4 nap alatt pusztán köptetõt adva szépen gyógyult) Kapott egy szurit (nem tudom pontosan, szteroid tartalmú volt), majd Diaphyllin és Ventolin hatására szépen javult.
Saját orvos szerint a kruppja, allergiája és ez valahol egy tõrõl fakadnak. Remélhetõleg a továbbiakban is eseti vírusos betegségekre megjelenõ dolog lesz.
Sajnos nem nõttük ki. (pedig én is úgy bíztam benne!)

Ildi
PIldi (pildi)
 


Ildi, sajnálom, de azért bízhatsz benne hogy nagyobb korára kinõvi.
Szandra
szandra
 


Nincs kérdésetek?
szandra
 


Szia Szandra!

Örülök, hogy újra látlak ezeken az oldalakon!!!

Rólunk egyébként annyit, hogy õsz óta nem volt újabb fulladásunk, igaz köhögéses betegség sem sok. Most éppen köhögõs a gyermek, de abszolút semmi fulladás, semmi asztmás avagy kruppos dolog nem társul neki hozzá. Kopp-kopp-kopp. Kép

Ildi

Ildi
 
 


Keves Ildi!
Örülök hogy nem volt semmi baj annak ellenére hogy a téli hónapokban sajnos több a felsõlégúti vírusfertõzés, ami nálatok a fulladást kiváltja. Remélem a nyár majd még kellemesebb lesz, és a parlagfû sem rondít bele a képbe!
Szandra
szandra
 


Szandra!
Köszi, úgy legyen! Kép
Ildi

Ildi
 
 


Szia Szandra!

Lenne hozzád egy kérdésem. Szeretném megtudni, hogy mi alapján bírálják el, hogy jogosultak-e a gyerekeim a magasabb összegû családi pótlékra és a közgyógy igazolványra. Ezt a gyermekorvos mondja ki? Voltunk pár napot már kórházban is.
A zárókon az alábbiak állnak:Bronchitis obstructiva, Laryngitis subglottica, Laryngitis acuta.

Kisfiamnak a tojás-zöldborsó bizonytalan allergiás reakciót adott. Úgy hallottam, hogy akkor nem biztos, hogy jó, ha megkapja a 15 hónapos oltást.
Mennyire kell komolyan venni az oltásoknál az ajánlott idõpontot. Arra gondolok, hogy 15 hónaposan kell-e beadni. Pl. betegség esetén mennyit ajánlott várni. A mi orvosunk orrfolyásnál is beadná az oltásokat. Gond-e, ha 17 hónaposan kapnánk meg az oltást. Úgy hallottam, hogy ez az oltás hetekig okozhat problémákat.

Szeretnélek megkérdezni, hogy mit takar a 17/1990. V.8. SZEM rendelet.

Köszönöm szépen:

Beus
Beus
 


-Szia Beus!
Ha tojásérzékeny a gyereked,akkor nem kaphatja meg a 15 hónapos oltást MMR-t,mert az egyik összetevõjét tojásban szaporítják. De létezik olyan oltás is,amiben ez a vírus (morbilli) nincs benne, csak ezt kaphatja meg. Persze ez csak akkor igaz, ha tojásevésnél tünetei is vannak.
Az oltásnál nem kell ragaszkodni a 15 hónaphoz, lázas gyereknél késhet, egy kis nátha nem akadály. Az én Zsófim 18 hónaposan kapta meg.
A felemelt családi pótlékot ha jól tudom a Te esetedben pulmonológus szakorvosállapíthatja meg,és kell hozzá évi több kórház, meg van még egy csomó kritérium. Pontosan nem tudom,ígérem utánanézek. A jogszabályról pedig még ennyit sem tudok, ezt Neked kellene megkeresned...
Szandra
szandra
 


Köszi Szandra! Azt hittem, hogy neked mint orvosnak esetleg eleve meg van a jogszabály. Természetesen majd akkor utánajárok én.

Még egyszer köszi.
Beus
Beus
 


Kedves Beus,
Próbáltam utánanézni egy CD jogtárban, de sajnos nem találtam,valószínûleg az én bénaságomnak köszönhetõen...
Ígérem mikor a GYED-rõl visszamegyekdolgozni, már felkészülten fogom várni a "pácienseket". Remélem Te nagyobb sikerrel jártál.
Szandra
szandra
 


Szandra,
egy ismerõs, szintén Babanetes, gyermeke tojásérzékeny, ezért beküldték a László kórházba, hogy ott kapja meg a 15 hónapos oltást. Ott meg morogtak velük, hogy nem értik, hogy miért küldenek ide mindenkit, aki tojásérzékeny, mert annak semmi köze az oltáshoz, még soha senkinek semmi baja nem lett. Azután beoltották gyereket, és elengedték ugyanúgy , mint a normál háziorvosnál. Akkor most mi is ezzel a helyzet?
Kösz
madárka
madárka (mad&aacut
 


Madárka, és mindenki, sziasztok!
Én ennek pár éve utánanéztem egy konkrét betegem kapcsán, tényleg tojásban tenyésztik. Hogy a Lászlóban mit mondanak, az megint más tészta. Nyilván nemolyan gyerekeknél kell vigyázni, aki egy-két kereszt pozitív a bõrpróbán, de soha nem volt tünete, hanem azoknál akik anafilaxiásak lettek tojástól. Konkrét bajt még MMR-nél én sem láttam, bevallom, de valahogy ennek örülök.
Szóval "az igazság odaát van", semmi sem egzakt...
Szandra
Szandra
 


Kedves Szandra!

Kezdem a legelején a kisfiam 2000.jún.02.-án született.2000.dec.06.-án délelötti alvásból úgy ébredt, hogy alig kapott levegõt.Lerohantam vele a körzeti orvoshoz, aki inyjekciót adott neki,de sajnos semit sem javult.Beutaltak a László kórházba (kruppal).Sokat nem javult a helyzet,de karácsonyra hazaengedtek minket.Az ünnepek alatt többször is járt nálunk kint az ügyeletesorvos.Végül kivizsgálásra felkerültünk a Svábhegyi gyermekszan.-ba.Ott kiderült, hogy asztmás és a bal fõhörgöjén 70%-os szükület van.A teleket a Svábhegyi gyermekszan.-ban töltöttük szinte végig.Tavaly megkaptuk a közgyógyellátást.És itthonra egy ultrahangós gyógyszeradagolót.Idén ahogy bejött a hidegebb idõ már azon az éjszakán fulladt a fiam.Szeretném megkérdezni, hogy mit ajánlsz, hogy idén ne kelljen végig a kórházakban lennünk.Rendszeresen kap Flixotidet 2x2 puffot a 125-ösbõl. És, ha szükséges van itthon Ventolin is.Elöre is köszönöm.E-mail címem:semoni@freemail.hu. További szép napot. Móni
SeMóni
 


Sziasztok lányok!
Asztmás kisfiú anyukája vagyok. 3 éves kora óta asztmás, de nincs semmilyen allergiája. Kizárólag a vírusfertõzések során jön elõ az asztmája, azaz minden nátha másnapján. Mi is naponta 2X Flixotide, Serevent, néha Salbutamol gyógyszereken élünk. Igen nagy gondban vagyok, mert most nagycsoportos, és kora szerint mehetne iskolába egy év múlva, viszont igen sokat hiányzunk az óviból úgy is, hogy csak délelõtt van ott.
Felvetettem az óvónõknek a még egy év óvit, õk azt mondták magas a gyerek. Ráadásul az egyik óvónõ kb. 10 napja ismeri(okt. 29-én), mivel új , és az én gyerekem idén ennyit volt összesen ott az állandó asztmázás miatt. Nem tudjátok véletlenül, mi a fenét csinálhat egy Anyuka, ha úgy gondolja, hogy az asztmás gyereke több eséllyel indulna az iskolában, ha még egy évet erõsödhetne addig, és a törvény azt hiszem lehetõséget is adna erre? Ki dönt ilyenkor?
Ha tudtok nekem segíteni, légyszí írjatok!
 
 


Szia Bea!

Ha január 1-je (2003) után tölti be a 6 évet, akkor teljesen simán van jogod hagyni még az oviban, ekkor az óvóda és a szülõ közös döntéseként maradhat a gyermek. (Magyarán határozottan kell kérni az oviban) Ha dec. 31-ig betölti a 6 évet, akkor a helyi Nevelési Tanácsadóba kell elmenni, és ott elmondani a dolgot. Õk is megnézik, hogy szerintük iskolaérett-e és adnak egy szakvéleményt. Esetleg érdemes mindezekhez a gyerekorvostól is kérni papírt illetve akik az asztmáját kezelik azoktól. SZerintem teljesen jogos az igényetek, amúgy is a nagyja gyerek bõ 7 évesen megy már suliba, teljesen felesleges sietni.

Ildi

Ildi
 
 


Szia Ildi!
Nagyon köszönöm a válaszod, némileg megnyugodtam.
Csak 2003.februárban lesz 6 éves. Én is gondoltam az
orvosi papírra, szerintem a Svábhegyen kapok majd, mert világosan látható, hogy csak az õszi- téli vírusok hozzák elõ az asztmát nálunk, és gondolom ez minden évvel egyre jobb lesz. Ha az óvónõk akadékoskodnak, mire hivatkozzak?
Törvény írja elõ azt, amit írtál? És így is elküldhetnek a Nevelési Tanácsadóba? Ha estleg tudsz még segíteni, légyszí írjál! Köszi, Bea!
 
 


Szia!

Szerintem igen, de a pontos dolgoknak utána kéne olvasnom. Nálunk az oviban ki szokták függeszteni az ezzel kapcsolatos teljes szöveget, onnan tudom. Viszont enyémek idén már sulisok, így most nincs elõttem. A Nevelési Tanácsadótól sem kell félni, szerintem õk is megértõek. De szerintem a februárral nem kell oda menni. Kivéve persze ha kekeckednek veled az óvónõk, azt hiszem akkor kénytelen vagy. Esetleg próbálj meg a neten rákeresni, tankötelezettség, iskolaérettség címszóval, valahol biztos meg lesz a teljes pontos szöveg, és akkor lebegtetheted az óvónõk elõtt.

Ildi

Ildi
 
 


Sziasztok!

Ami miatt irok: most 5 honapos lanykam apai vonalon elegge "terhelt" asztmailag. Az apja, 2 testvere "komoly" asztmas volt, szanatoriumot megjart, injekciokuras, fullados, ahogy elmeseltek. Az en lanyom eddig az allergia /ekcema/ tuneteit mutatja, ill. mar ketszeri nathan, torokgyulladason vagyunk tul.
Van-e valami jele, mire figyeljek, lehet-e valahogy nezetni, megelozni, hogy nala is kifejlodjon, mit tudtok errol?
Koszi elore is:
-Afonya
 
 


Köszi Ildi!
Kicsit megnyugodtam. Remélem elég lesz a papír
a Svábhegyrõl, meg remélem írnak ott nekem valamit.
Köszi, hogy írtál:
Bea
 
 


Kedves Áfonya,
A lányoknál kevesebb az esélye az asztma kiaakulásának, mégha van családi elõzmény, akkor is.
Az asztma "elõjelei": elhúzódó hörghurut
- allergiás reakció
- ekcéma
- duzzadt nyirokmirigyek, orrnyálkahártya
a nátha, és a torokgyulladás NEM függ össze az asztmával.
Ha szoptatsz, ne hagyd abba, tartózkodj a nyers tehéntejtõl, még egyéves kora után SE adj neki, mert nyákosít, a háziállattól, a szobanövényektõl, a plüssállatoktól, a padlószõnyegtõl, ne egyél sok penészes sajtot amíg szoptatsz, vidd sokat levegõre, lehetõleg hegyre, próbáld gyorsan kikezelni a nátháját, hidegpárásítsd a szobáját, ne legyen télen melegebb a szobája, mint 20 fok, amíg lehet, altasd nyitott ablaknál stb.
Nem mondom, hogy ha mindent betartasz, megúzod, de jó esélyed van rá. Ha a kislány meg amúgy se lenne asztmás, ártani akkor sem ártasz.
Egy tuti módszer van az asztma kikerüléséhez: néhány hónap a Holt tengernél, ott biztos nem lesz sem allergiás, sem asztmás:-)))
Nekem a 3 kisfiam közül a nagy már asztmás, a középsõnek van egy kis nehézlégzése, a kicsi telibe ekcémás, én 27 éve vagyok asztmás allergiás, a testvérem is és a férjem is, szóval nálunk egyszerü volt a képlet.
Egyébként a gyerek alkata, szine /bõr, haj, szem/ is lehet jósló, a világos bõrü, kék szemü, szõkés, karikásodó szemü gyerekek között több az asztmás, mint a kreolos, sötét szemü, sötét haju társaiknál. Vannak akik a bordaívbõl megmondják az esetleges hajlamot, nem tudom, ez mennyire biztos.
Ne aggódj az asztma miatt, hidd el lehet vele élni, és általában iskolás korra ki is növik.
Üdv
anna
 


Sziasztok
Hallottatok a Singulair nevü gyógyszerrõl???
Állítólag 20 éve az elsõ jó gyógyszer astmára.
Tapasztalat? Mi mostanában kezdtük a rágótablettát, de persze még semmi. Várom a csodát...
a
 


Szia Anna!

Bocsi, csak most talaltam ide vissza, valaszod idejen nem voltam netkozelben.
Kicsit elkampicsorodtamKép Az altalad felsoroltak kozul eddig ekcemat begyujottuk, allergias reakcio volt mar egy gyogyszerre /amire nem szoktak allitolag/, egy oltas is begobosodott. Aptya kekszemu, feherboru, en hiaba barna, gyerkoc is eleg feherboru, eddig /igaz, alig 6 honapos meg csakKép/ kek szemu, karikas szem is stimmel neha, bar furcsalltam, hogy ekkora babaknal is van ilyen.
Ez a 20 fokos szoba, ez eleg necces. Panelben lakunk /remelem, mar nem sokaig/, ablakot nyitni meg nem merek. Viszont parasiton mar filoztam en is, koszi a tippet, megyek, korulnezek.
Koszi a valaszod:
-Afonya

ui: es meg ez a peneszes-sajtrol valo lemondas is, ehh
 
 


Szia Áfonya,
Nem akartalak megijeszteni, és bocsánat, ha mégis, ezk általánosságok, semmi nem indokolja, hogy elõre félj.
Egyébként lánynál sokkal kissebb az esélye az asztma kialakulásának. Amikor a nagyfiammal kórházban voltunk egy hétig, és rengeteg volt az asztmás, mert dühöngött a parlagfû, 16 asztmás közül egy lány sem volt. Csak fiuk, minden korosztályból. Az oltás helyének göbösödése a világon semmit nem jelent, max annyit, hogy be kell borogatni:-))
A hidegpárásitó jó dolog, a most nyíló Electro World-ben a VENTA-t 24.990-ért fogják adni, ami gyakorlatilag fele az eddig fellelhetõ legolcsóbb árnak, és minden teszt azt mondja, hohy az a legjobb, mert atkátlanít, és mossa a levegõt, érdemes megnézni, mi van reggelre az alján....
Az ablakot miért nem nyitod ki? Mi a belvárosban lakunk, mégis muszáj még télen is nyitogatni, és olyankor bizony 16 fokban alszunk.
Azt mondják, hogy ha elkezded adni a Forever Living-es Aloe Vera-t, abból is a Berry verziót, az megelõzheti az asztma kialakulását. Ezt nemtudom, viszont az, hogy az ekcémával leszámol, azt tapasztaltuk, tényleg.
Esetleg megpróbálhatjátok, elvégre ártani nem árt, sõt valamire biztos jó.
Ne aggódj, a lényeg, hogy vidd ki sokat, még ha az idõ nem is a legjobb akkor is,
jóéjt
oanna
 


Szia Anna,
Electro World tobb okbol is kihuzva vala, viszont korulneztem varosunkban, haaat.. huzosak az arak nagyonKép Raadasul kiprobalastol is odzkodtak az eladok, pedig a hangossaga erdekelt volna nemelyiknek.
Ablaknyitas: Rekam anyit mocorog, hogy csak halozsakban tudom altatni, takarot nem tur meg magan. Viszont ekcemas is, igy ha megizzad, rogton nedvedzo, piros seb lesz a hajlataibanKép Nagyon nehez igy is eltalalni, hogy oltoztessem.
Ezt az Aloe Verat mar elhataroztam, hogy kiprobalom, csak.. szoval nem tudom, ebbol nincs markanev? Mert aloe veras keszitmeny van ezer, mind nagy kiszerelesben es persze borsos aronKép De nem sajnalnam a penzt ra, csak tudnom kene, melyiket vegyemKép
Koszi a segitsegedet:
-Afonya
 
 


Szia Áfonya,
Az Aloe márkaneve, Forever Living, ügynökök útján terjed, a berry azaz Áfonya izesitésü a legjobb, mind ízben, mind hatásfokban, micsoda véletlen...Az ára elvileg 6.000,-ft/liter, de persze láttam már tízért is. Találj valakit, aki jár a nagykerbe, boltokban nagyon húzós. A hidegpárásítót esetleg a familynet.hu-n is megtalálod, márkája Venta, és 3 méretben létezik. Nektek elég a kicsi, mert légköbméter szerint van. Ultrahangosat NE vegyél, mert az tóbbet árt, mint használ.
üdv Nektek
Anna
 


Sziasztok!

Ez nálunk az ekcémát szépen rendezi/mulasztja. Ára függ a napi dollár-árfolyamtól és jóval olcsóbb, ha belépsz, a tagság meg ingyenes. 11-én vettem 1 litert 4.757-ért.
Áfonya, írok magánba, remélem, megkapod! Ha esetleg nem, akkor keress az a1935@freemail.hu címen.

ildikó
ld
 


Ildikó,
Nálatok is bejött a Berry az ekcémára? Hogy lehetne beletölteni egy kilenchónaposba, aki még inni se hajlandó?
Tényleg olcsóbb, ha belépsz, de úgy vettem ki Áfonya soraiból, hogy nem pesti, és lerakat meg csak itt van, sajnos, és közig határon túl meg elég borsos áron nyomják a FL termékeket.
Anna
 


Szia Anna, nekem már 3 éves lesz a lányom, õ sem akarta inni, de végül kapott egy kis féldecis poharat, az most a varázspohár, így issza meg. A barátnõm most barackost vett a lányának, aszongya az finomabb, de én a kezdeti nehézségeknél Hey-Ho baracklével kevertem felesben a Berry-t Kép és hang nélkül nyelte. Egy éves kora alatt bármit kapott, azt elfogadta, szóval nem tom sajna, hogy itasd meg Kép
Mennyit adsz/adnál a gyerkõcnek? mert mindenhol mást írnak...
Én még fújom First-tel és kenem a lila krémmel is, tök sima a kiscsajszi bõre Kép Kép Kép
Áfonyának írtam a méljére, hogy lehetne megbulizni azt a vidéket, mert feléjük télleg nincs raktár. (Amúgy van még Szegeden és Debrecenben is.)

most megyek hajcsizni, de pár nap múlva visszanézek ide, szia:

ildikó
ld
 


Mailt megkaptam, valaszoltam is ra.
Kozben probalok rajonni, hol lattam ezeket a termekeket, melyik boltban. Valszin ezek voltak, mert lattam a prospektust is, amin rajta volt az a spray meg a lila krem is.
Ha nem jutok elobbre, akkor jelentkezem mindenkeppKép
Koszi:
-Afonya
Afonya
 


Mél ment, ha vmiért nem érne oda, írj!

szia:
ildikó
ld
 


Szia Ildikó,
A kilenchónapos nálunk sorrendben a harmadik ekcémás, én 4 éve véletlenül jöttem rá, hogy használ az aloe vera az ekcémára. A baba inni sem nagyon hajlandó, max anyatejet, azt is csak origi csomagolásból fogyasztja, próbálkozunk azért. Mi a lila krém?? Van itthon a növény, azt használom pelenkakiütéstõl kezdve égésen át a horzsolásokig, mindenre, de ekcémára még nem mertem rátenni, habár a császársebemet is az gyógyította be 3 nap alatt, egy próbát megér.
A kislányod nem nõtte ki még?
Áfonya, hol laksz?
Anna
 


Sziasztok!

Na, felsiker! Megtalaltam a boltot, ahol lehet kapni ilyen termekeket, de:
- volt ott egy konyv is melle, amiben 1 eves kor alatt csak a Natur-t ajanljak, az izesitetteket nem. Vegulis jogos, a feleves lanyom epp meg csak ismerkedik az almaval, mivel ekcemas, ezert abszolut ovatosan kell a kajakkal banni, tehat apromagvas gyumolcsok, mint pl BlueBerryKép, nem igazan javallt
- megneztem az osszetevoket, haaat.. volt benne sok "mû" dolog is, ugy 5-6 fele, amit szinten nem akarok a babonak, aki ugyebar csak szopik szinte.
- nem nagy erv, de azert nem mellekes, hogy 6500 Ft volt az egy lityi.

Szoval ezt meg megfontolom, vasarlas ideiglenesen elhalasztva. A konyv egyebkent ekcemas, szaraz borre az altalatok is emlitett AV Lotion-t ajanlotta, aminek egyebkent egy olcsobb valtozata, mas cegtol, is kaphato.
Egyebkent ott volt epp egy no /a tulaj/, aki a nagyobbik fianak szinten ezt a Gelt adja immunerosites celjabol, nagyon dicserte, de azt is mondta, hogy az egy eves lanyanak meg o sem merte adni.
Hat itt tartok. Nagyon koszi a segitseget ennek ellenere is, info elraktarozva, s ha nagyobb baj lesz, vagy elerjuk az egy eves kort, visszaterek a temara. S azt hiszem, tudom mar, mit veszek a Hugomnak karacsonyraKép

-Afonya
 
 


Sziasztok!

Anna, a lila krém a hidratálójuk, van még 3 másfajta is, de ha lenne itthon növénykém, én kipróbálnám a friss levével kenni (legfeljebb higítsd, ha félsz tõle). A Te bõrödnek segített? Mert csak ilyen módon nincs benne tartósító, amúgy sajnos van Kép Lánykám nem nõtte ki, DE KI FOGJA! Kép Ha a kicsi baba szopizni szeret csak, akkor szopizzon csak! Igazad van, Áfonya, én sem mertem volna adni 1 éves kor elõtt semmi ilyesmit! Kenem a 4 hónaposom bõrét vele, de nem itatnám meg. Kép Bevallom az õszintét, még a 3 éveskénél is húztam-halasztottam, mert féltem, hogy ödéma és fulladásos tünetek jönnek tõle elõ, de (kopp-kopp-kopp) semmi baja.
ld
 


sziasztok!
Járt már valaki a szemlõhegyi barlangban? Állítólag most felújítják. Ha valakinek van valamilyen tapasztalata a barlangterápiáról írjon.
névtelen
 


zárva van májusig, de egyébként király, fõleg nyáron, pollenmentes övezet
 


Sziasztok!

A szemlõhegyi barlangot bárki látogathatja, bármikor? Két évessel lehet közlekedni?

Köszi

Nina
Nina
 


Sziasztok Lányok!

A fiamat tegnap vittem kontrollra a Svábhegyi gyermekgyógy.
azt remélve, hogy mivel jún.2.-án 3 éves lesz mehet majd oviba. Na sajnos ez csak álom még mindig nem mehet közösségbe. /Asztmás, s 70%-os szükület van a bal fõhörgöjén,s sokat kruppos/ Van valaki akinek a gyermeke ilyen rendellenességgel született? Szivesen felvenném vele a kapcsolatot. Jók legyetek. Sziasztok Móni
SeMóni
 


Sziasztok !

Tudtátok, hogy a asztmás betegek is tartós betegnek számítanak és jár a magasabb családi pótlék és a közgyógy igazolvány ?
Persze, csak azoknak a betegeknek, akik tartósan szednek spray-t. Pl. Pulmicort ...stb. a Salbutamol nem számít bele.

Érdeklõdjetek a szakorvosnál, ott fogják kitölteni a papírt, amivel kérni lehet a magasabb családit és a közgyógy igazolványt.

Szilvy
Szilvy
 


Sziasztok!

A fiam ismét kruppos lett az éjszaka. 3 hete is az volt s akkor sajna a kórházat nem tudtuk elkerülni. Valaki akinek kicsinek kruppos volt a gyermeke írja már meg, hogy ez a gyermek hány éves koráig jöhet elö? További szép napot.

Móni
 
 


Lászlós kruppos dokinéninek amikor anno mi ott jártunk, akkor volt 12 éves a fia, és akkor kezdte végre kinőni.Kép
Enyém gyerek 4 évesen kezdte, de csak egyszer volt kórházban, mert utána már itthon elcsiptük. Ellenben azóta krupposnak indulóból asztmatikusba is átment (ez tán 8 vagy 9 évesen volt), szóval sajna ha ki is növik, nem biztos, hogy minden légúti probléma megszűnik. (nekünk pollenallergia is jött, kb 6 éves korra)
De tény, ahogy nőnek, javulnak a geometriai viszonyok, egyre kevésbé kruppoznak.
Van itt valahol egy kruppos topik is, érdemes megkeresni!


Ildi

Ildi
 
 


Sziasztok!
Por és pollenallergiában, légúti megbetegedésben szenvedők figyelmébe szeretnék ajánlani megoldást egy légtiszító-porszívó berendendezéssel. Ha szeretnél többet megtudni hivd Szabó Évát a 20-253-8818-as telefonszámon!
B.
 
 


Sziasztok!
Nagyon kihalt ez a topic, pedig biztos vagyok benne, hogy nem csak az én fiam asztmás...
Jó volna beszélgetni sorstársakkal, mert időnként nagyon el vagyok keseredve, amiért nem olyan a gyerekkora, mint megérdemelné, mint megálmodtam neki...
Üdv,
Kati
Vendég
 

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet: