Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Pildi, igazad van, én írtam el a dolgot. Nem az Augmentint vonta meg hanem az Ambroxolt.
 
 


Gyezsu,
elnézést kérek, valóban kicsit túl messzire mentem és nagyon indulatokan fogalmaztam, szégyelletem is magam másnap érte. Természetesen nem akartam azt mondani, hogy te vagy az oka ennek a hugyuti fertőzésnek, mindössze mikor azt írtad a szoptatós fórumokon, hogy a lányod nem fogadja el még most sem a cumisüveget, csakis szopni akar stb, akkor már nekem volt egy rossz érzésem, és éppen az, hogy ez nem jó a gyerek veséjének... aztán mikor láttam, hogy éppen ezzel a problámával nyitsz topicot, akkor feltolult bennem az összes ellenérzés a sok nagyokos "csakis szoptatni anyuka" tanácsadó sok bölcs tanácsa, és rajtad vezettem le. Bocsáss meg kérlek. Te valóban a legjobbat akartad, csak éppen rossz tanácsadókra hallgattál.

A vesénél egyébként - gyulladásnál - nem az a fontos, hogy elegendő foyladékot vegyen magához, hanem az, hogy kvázi lökésszerűen érje a vesét többször a sok folyadék, hogy a vese kénytelen legyen egyszerre sokat dolgozni, és átpucolódjon. Ezért lenne most fontos az, hogy akár cumisüvegből pohárból, akármiből, de igyon sok teát, akár a maga megnyugtatásűra, öncélú élvezetből is. És ha nem lett volna kikiáltva ez a szegény cumisüveg ellenségnek, akkor nem is lenne most sok problémád.

Kívánom, hogy a kislányod minél hamarabb átessen ezen a betegségen, és soha ne térjen vissza.
 


Sziasztok!

Miksa is Supraxot kapott, és nálunk tényleg rendeződött is a helyzet, de ha az elejétől elolvastátok a topikot, akkor gondolom ezt tudjátokKép
Samoa! A Protexint nekünk is ajánlotta a doktor az antibigyó káros hatásai miatt, és ez egy recept nélkül kapható cucc. Korábban szintén írtam róla. De azt is mondta, hogy ha ezt nem (valami 4 ezer Ft körül van egy doboz), bifiduszos joghurtot mindenképpen kapjon Miksa, hogy ne vágja tönre a gyomrát a gyógyszer. Mondjuk joghurttal tutira nem csinálsz bajt, szerintem azt adhatnál. Az nekem kicsit fura, hogy jövő pénteken kell újra mennetek, én nagyjából 2 naponta vittem pisit a doktornak, hogy ha romlana helyzet, akkor még elkapjuk. De ha nem lázas a kicsi, az tök jó. És nem tudom, hogy nálunk mennyire pontos holmival nézte meg a pisit, de azonnal látott eredményt.

Mindenkinek jobbulást!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 

 
 

Sziasztok!

Szirom, vettem lányomnak bifiduszos joghurtot, csak nemtom hogy fogom megetetni vele. Soha nem ette meg a joghurtokat. Állandóan vettem neki mindenfélét (szerintem már az összes kaphatót kipróbáltuk), de egy falat után már nem kellett neki. Azon gondolkodtam, hogy összekeverem pudinggal, vagy nemtom... Anno egyszer kellett neki ilyen élőflórás cuccot adni neki, de akkor még csecsemő tápozott. Tegnap eszembe jutott, hogy a reggeli tejcsi helyett megint veszek neki egy dobozzal. Az sem egy olcsó mulatság. Anno volt 2 ezer forint.
Sajna nálunk az orvosi felszerelés csak az alap, ami télleg kellhet egy vizsgálathoz. Semmi extra. A mintákkal rohangálni kell az SZTK-ba, igaz nincs messze. Jövőhét pénteken megyünk vissza mert akkorra lesz meg a tenyésztés eredménye, szombaton lejár a 10 napos antibiotikumos kúra, következő héten újra minta vétel és újra vizsgálat + tenyésztés. Ha negatív akkor havonta 1x kell vinnem vizsgálatra, és persze elég sokáig pisi mintát kell vinnem vizsgálatra.
Hál istennek úgy néz ki a dolog, hogy megússzuk a vesemedence-gyulladást (nagyon remélem).
2 nap láztalanság után, és ma reggelre sem lázasodott vissza. Ez megnyugtat egy kicsit. Kezd visszajönni az étvágya is. A tegnapi napot már végig ette Kép

Samoa
 
 


Samoa! Ezek nagyon jó hírek!

Joghurtetetésre nincs ötletem, mert Miksa szerencsére kifejezetten szereti. Gyezsu régebben azt a tanácsot kapta (valahol feljebb írja), hogy már egész kis mennyiség is jótékony hatású lehet. Szóval nem biztos, hogy be kell vágnia egy egész pohárralKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Szia Alíz!

Köszönöm ezt a hsz-t, ez most nagyon is emberi volt. Azon túl, amit a múltkor írtam, az is bántott, hogy azután, hogy egyszercsak megjelensz és a lelkembe tiporsz, egy "na pá"-val ki is szállsz az életemből, és elintézettnek tekinted a dolgot. Jól esik tudni, hogy ez nem így volt.

Ugyanakkor a félrevezetett áldozat szerepét sem szeretném felvállalni. Továbbra is azt vallom, hogy segíteni úgy lehet, ha abban erősítjük és támogatjuk az egyént (vagy a közösséget), hogy a saját döntését hozza meg - kellő információ birtokában. A saját döntéseiért pedig mindenki vállalja a felelősséget. Én is vállalom. Én (illetve mi, az apukája és én, de egyszerűbb az egyes számot használni) döntöttem úgy, hogy a gyerekemet lehetőség szerint hat hónapos koráig csak szoptatom, és lehetőség szerint nem adok neki sem cumit, sem cumisüveget. És azt, hogy "lehetőség szerint" nem véletlenül írtam. Mert tartom magam annyira intelligensnek és tartom magam annyira ösztönlénynek, hogy - újból felelős döntést hozva - felül tudom bírálni egy korábbi döntésemet, és tudom, hol van a határ, meddig ragaszkodhatom az elveimhez: mert a gyerek testi-lelki egészsége az első. (Ehhez persze szükség van a szülők testi-lelki egészségére is...)

A babanetet is azért használom, hogy újabb és újabb információkhoz jussak - de természetesen nem ez az egyetlen információforrásom babaügyben. Könyveket is olvasok, orvosokkal is beszélek stb. De ritka, hogy egy adott kérdésben minden ember - akár minden orvos! - ugyanazon az állásponton legyen, úgyhogy ha akarnám sem tudnám kikerülni, hogy saját döntést hozzak. (Az is egy döntés lenne, hogy mindenben a házi gyerekorvosra hallgatok, de nem hoztam ilyen döntést, mert - véleménykülönbség esetén - ésszerűbbnek tűnik szoptatási kérdésekben a gasztroenterológusra vagy a szoptatási szaktanácsadó gyermekgyógyászra, vesemedence-gyulladásnál a nefrológusra inkább hallgatni.)

Vasárnapig még a Zinnatot kell szednünk, aztán két hét Summetrolim, és ha már azt is abbahagytuk, akkor megyünk UH-ra, akkor nézik újból a vizeletet, csinálnak tenyésztést is, és mindezekkel az eredményekkel találkozunk újból a nefrológussal. Mivel engem is izgat a kérdés, rá fogok kérdezni arra, hogy a betegség kialakulásában nem játszhatott-e szerepet, hogy esetleg nem elegendő folyadékot kapott a gyerek, és arra is, fájhatott-e neki ez a gyulladás akkor is, ha ennek semmi jelét nem mutatta. A válaszokat majd megírom. De az is lehet, hogy ugyanezeket a kérdéseket ugyanőtőle a Civil Rádióban kérdezem meg, és akkor az ő szájából hallhatja a választ minden érdeklődő.

Szirom, Samoa, az egy kanál joghurt akkor biztosan elég, ha még szopik a baba, mert az anyatej nagyon jó táptalaj. Egyébként nem tudom, mennyi kell.

GyeZsu
 
 


GyeZsu,

Tegnap találtam:
" Húgyúti fertözések ... babáknál és kisgyermekeknél viszonylag gyakran fordulnak elö. Idösebb gyermekekkel ellentétben, általában nem éreznek fájdalmat. Ha gyermekének minden elözmény nélkül magas láza lesz, viszont más tüneteket nem észlel, mindig fennáll a húgyúti fertözés gyanuja." (Dorit Zimmermann: Wehwehchen)

Én is úgy gondolom azonban, hogy ha egy babának valami fáj, annak hangot is szokott adni.

Kati
(A könyv természetes gyógymódokról szól, de itt pl. azzal folytatja, hogy ezesetben vigyük orvoshoz Kép)
 
 


Szia Kati!

Köszi! A megelőzésről nem ír?

OFF Hogy fordítanád le a könyv címét? Kép

GyeZsu
 
 


GyeZsu,

Megelözésröl nem, de ír néhány dolgot, amivel segíthetjük a gyógyulást (meleg pakolások stb), meg hogy tartsuk melegen és igyon sokat. Persze, ha gyorsan lépsz, amint felmerül a gyanuja, jobb esetben megelözheted, hogy komolyabb dolog legyen belöle.
A fejezet elején megemlíti, hogy három éves korig évi tíz-tizenkét fertözés (nem húgyúti, hanem összesen) még teljesen normális.

Könyv címe - Bibi?

Kati
 
 


Sziasztok!

Ezt találtam és viszonylag érthető.
http://www.vitalitas.hu/ismerettar/ve/v4.htm
Vigyázzatok Magatokra.
Puszi.
 
 


Köszi!

Tényleg érthető! És írnak a patkóveséről is, valaki korábban itt érdeklődött, talán Lilluska? Nem túl sok van róla, de azért valamicske mégis.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Sziasztok,
Lilka, a fenti weblapot köszi, tényleg érthető. Én is igyekszem minél többet megtudni a betegségről.
Samoa, amit ajánlottam neked az nem gyógyszer!!
( mint ahogy Szirom is írta...Köszi! )Eszembe sem jutna gyógyszereket ajánlgatni.
Nekünk havonta kell menni nefrológiai kontrollra, de azt mondta az orvos, hogy mindig figyeljem a pelenkát és ha bűzössé válik a pisi akkor azonnal vigyem. Persze azóta mint egy megszállott szagolgatom és már magam sem tudom, hogy meg fogom-e érezni, ha változik. Szerintetek az feltünően más lehet?? Amikor kórházba került akkor sem éreztem semmilyen szagot.
Sode
 
 


Sode!

Igen, más a szaga. Nálunk végülis én vettem észre, hogy nincs minden rendben, mert nem tetszett a pelus szaga. Mondtam is a doktornak, de akkor még nem volt más baj, aztán egy-két nappal később jött a láz. Azonnal kérte is a pisimintát. Megnézte a torkát és a fülét is azért, de más gond nem volt. Szóval meg lehet érezni. Kicsit olyasmi, mint amikor tovább marad a pelusban a gyerek, mint kellene, vagy kevesebbet iszik a szokottnál. Ehhez tudnám a leginkább hasonlítani. De nyugi, nem lesz bajKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Szirom!

Nagyon köszi a válaszodat...kicsit megnyugtattál.
Miksának jobbulást kívánok.
A pisigyűjtés kálváriáját mi is megjártuk. Nekem adott időpontban kellett kontrollra mennem a nefrológiára és előtte két nappal kellett vinnem a pisit, hogy addigra meglegyenek az eredmények.
Tehát nekünk aznap pisit kellett produkálnunk. Kaptunk kémcsövet, hogy abba pisiltessük...jó vicc, az 5 hetes gyereket nem tudtam belepisiltetni...pedig nem rajta múlt, pisilt ő szegénykém egy csomót, tök rendes volt...csak hát vagy nem tudtam a kémcsövet odarakni, vagy pedig ha igen akkor meg persze minden visszafolyt ( a kémcső merev, a gyerek fekszik ) Akkor már tudtam a steril kémcső odalett. Nem baj, zacsi beszerzés, majd elviszem zacsiban. Biztonság kedvéért 2 zacsi ( ha az egyiket elrontanám.) Mindkettőt elrontottam! Leázott, mindenhol volt pisi, csak benne nem. (most már itt olvasom, hogy ti azt javasoljátok, hogy ne pelenkázzuk vissza...akkor még nem olvastam ezt a topicot, majd a következőnél megpróbálom úgy !! ) Már az egész délelőtt elment a pisivadászattal és nekem aznap vinnem kellet, úgyhogy bementem vele a kórházba ahol feküdt ( a nefrológia is szerencsére ott volt, csak egy másik épületben) és megkértem a nővéreket az osztályról, hogy mentsenek meg. Ők felrakták a zacsit, visszapelenkáztam, visszaöltöztettem, mondták, hogy sétálgassak vele 20 percet, aztán megnézik. És persze ott szépen tele produkciózta a zacskót.Nem tudom, hogy a kórházban hogy rakják fel, pedig néztem és én is ugyanúgy próbáltam otthon. Na mindegy, ha jó sokáig kell járni nefrológiára a végére biztos én is rutint szerzek. ( jobb lenne ha nem kéne rutint szereznem)
Bocs ha untattalak volna titeket,
sziasztok, Sode
 
 


Szia Sode!

Bele lehet tanulni ebbe a pisigyűjtésbe Kép Én a kórházban gyakoroltam be (én tettem fel, mert reggel, amikor jött a nővér a zacskóval, Kata még aludt). Kémcsövet mi is kaptunk - pisigyűjtő zacskóval együtt. Úgyhogy én a pisigyűjtő zacskóból öntöttem át a kémcsőbe - a kémcsövet pedig a hátizsákom zsebében található tolltartó "zsebben" szállítottam.

Nálunk is egy jó hír: Kata megszerette a joghurtot. És eszi a savanyú káposztát Kép

Sode, melyik kórházba jártok?

GyeZsu
 
 


Szia Gyezsu,

Mi a Bethesdában feküdtünk 1 hétig. Én nagyon elégedett voltam a kórházzal is meg az orvosokkal is.
Látom, hogy ti a Budai Gyermekkórházban voltatok, remélem nektek is jó tapsztalataitok voltak.
Egyébként a terápia ua. Az én kisfiam is 1 hétig kapta vénába az antibiotikumot naponta háromszor, branülön keresztül. Csak sajnos neki 2 naponta váltani kellett a branült. Elöször a fejében volt, felmondta a szolgálatot, átkerült a kézfejére, ott is befuccsolt és a végén a bokájában kötött ki, de az utolsó adag előtt az is tönkrement, úgyhogy "elintézte", hogy kicsit hamarabb térjünk át a szájon keresztüli kezelésre.
Sode
 
 


Szia Sode!

Az utolsó két kórházi ab-t Kata is már szájon át kapta Kép Neki egyébként a könyökhajlatában volt a branül a bal karján, és egy sínt is rátettek, hogy ne tudja a karját behajlítani. De egyáltalán nem zavarta, nem is piszkálta.

GyeZsu
 
 


Sziasztok!

Igaz a lányomnak nem vesemedence gyulladása van, de nem találtam olyan topicot, ahol máshol hosszadalmas antibiotikum kúráról lenne szó.

2 és fél éves lányomnak vírusos tüdőgyulladása és kezdődő mellhártyagyulladása van. Több mint két hétig szedjük az antibiotikumot.

A tanácsotokat kérném abban, hogy milyen készítményt lehet adni gyerekeknek bélflóra helyreállítás céljából.

Ha ismertek ilyet, írjátok meg légyszi.

Előre is köszönöm:
Dorinanya
 


Dorinanya!

Olvasd végig a topikot, nem hosszú. Abban írtunk a protexinről meg a joghurtról. De én azért megkérdezném az orvosomat is.

Lányok képzeljétek, 2 napja megint olyan "nem tetszik szagot" érzek a pelusban. Most vagy túlbeszéltük a dolgot és képzelődöm, vagy tényleg lesz valami. Melegnek is érzem a gyereket, de 36,9-nél többet még nem mértem. Igaz, ez 3-4 tizeddel több a megszokottnál, szóval ezt érhetően megérzi az ember kézzel is. Közben jön Miksa foga, az én éjszakát átalvós kisfiam ma éjjel 8-szor ébredt és nem úsztuk meg Nurofen nélkül. Ma kell mennünk úgyis a doktorhoz elvileg a 15 hós szurira, ezért nem is forszíroztam a pisimintát, hiszen ma úgyis kell vinni. De össze van szorulva a gyomrom, bizisten.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Sziasztok,
Dorinanya, nekem még a kórházban felírtak lactobact-ot (ez ampulla, benne por amit vízben kell feloldani), a házi gyerekorvos pedig protexint ajánlott ( nem tudta, hogy már szedi a kisfiam a lactobact-ot)
Szerintem mindkettő jó, de szerintem is beszéld meg az orvossal.
Szirom!
Nagyon-nagyon szorítok nektek, hogy ne legyen semmi a pisivel.Hidd el teljesen át tudom érezni.
Feltétlenül jelezd, hogy mi újság!
Sode
 
 


Dorinanya!

A Protexin sokkal összetettebb készítmény mint a Lactobact, mivel pre-és probiotikumokat is tartalmaz, azonban nem tartalmaz tejport, ami nagyon fontos lehet 3 éves kor alatt.

A Lactobact tejpor tartalmú készítmény, ami allergiás reakciókat válthat ki az arra érzékeny gyerekeknél (pl: tejallergia).

Ha már választani kell, akkor előnyösebb a Protexin. Én azt tapasztaltam, hogy az adagolással óvatosan kell bánni, mert a gyerek fájlalhatja tőle a hasát. Az útmutató szerint 1 zacskót kell naponta adni 0-tól-12 éves korig. A kislányom most 5 hónapos,de az 1/3-ad zacskót is nehezen viseli, merthát kissé puffaszt, úgyhogy a délelőtt folyamán elosztva kapja meg ezt a mennyiséget.
Az allergiára hajlamos csecsemők esetén 50%-kal nőtt azon gyerekek száma, akik 2-3 éves korukra kinőtték táplálék allergiájukat ennek a szernek a beiktatásával,mivel az immunrendszer jó működésének alapja 90%-ban az emésztőszervek egészségessége. A Protexin egy óriási segítség hasmenéses időszakban is. Az orvosunk felhívta a figyelmet arra, hogy fontos a készítmény min. 1-2 hónapos szedése, de folyamatosan is lehet alkalmazni, ha bármi oknál fogva ennek szükségét érezzük és a pénztárcánk is bírja.
Remélem segítettem valamiben
Szia
Molnarpa
 


Sziasztok!

Köszi Sode, szerencsére úgy tűnik, hogy feleslegesen aggódtamKép. A pisiben szerencsére nem voltak bacik, úgyhogy megkapta Miksa a 15 hós oltást. Köszi a szorítástKép

Protexin: Miksánál nem okozott gondot, igaz, hogy ő már egyévesen kapta. Molnarpa, azért 1-2 hónapig szedni az elég húzós anyagilag... Ha ez ilyen jó szer, akkor talán támogathatnák is.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Szia Szirom!

Én is örülök! Kép Azért úgy belenéznék én is abba a mikroszkópba, amikor látni a pisiben a bacikat Kép

Dorinanya, nektek is mielőbbi gyógyulást!

Ma este Kata a szüleimnél volt, adtam vele Danone Activiat. Anyu a joghurtos pohárból itatta - és működött! (Én eddig kanalazgattam.)

Mi is voltunk ma dokinál, rákérdeztem a vasra. (A kórházi kezelőorvos azt mondta, hogy a vérszegénység most természetes, majd ha az ab kúrát abbahagytuk, akkor érdemes újból megnézni, a nefrológus viszont felírta a vasat. Én kiváltottam, de még nem adtam.) A háziorvos is azt mondta, hogy amíg szedjük az ab-t, addig ne adjak vasat.

GyeZsu
 
 


Szia Szirom!

Igen igazad van elég drága a dolog, dehát mindent a gyerekért..... Mellékelek egy elérhetőséget ahol a jelenlegi kutatások eredményéről írnak a pro és prebiotikumok kapcsán. Az hogy nem támogatják a Protexint elég nagy baj, mert egyszerűen nincs helyettesítő készítménye.

http://www.medlist.com/HIPPOCRATES/V/2/120main.htm

Gyezsu!

Mellékelek néhány linket az egyetemi előadások és konferenciák letölthető anyagai közül, ahol találsz a húgyuti fertőzésekről is elég jó és érthető anyagot, ha érdekel. Persze itt találhattok ezer témában információt.

http://www.gyer1.sote.hu/letoltheto_eloadasok.php
http://www.gyer1.sote.hu/vii_kongresszus.php
http://www.gyer1.sote.hu/tanf_20030307.php
Üdv:
Molnarpa
 


Sziasztok!

Gyezsu! Szerintem ez csak egy tesztcsík, nem mikroszkópKép Legalábbis amikor a dokink egy perc alatt megmondja az eredményt.

Tök jó hír, hogy Kata issza a joghurtotKép

Mi egyébként beleszaladtunk egy vírusos nyavalyába, Miksa most már jobban van, de nagyon magas láza volt, elöntötte a taki is, és mindez közvetlenül az oltás után.

Molnarpa! Nagyon tájékozottnak tűnsz, gondolom szakmába vág.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Szia Szirom!

A kórházban mondta az ügyeletes doki, hogy mikroszkóp alatt nézi meg. De megnézem majd Molnárpa linkjeit, hátha van benne mikroszkópos kép Kép Ez a johgurtivás azért is jó, mert átvezet az egyedül pohárból ivásra - de folyadékot továbbra is csak néhány kortyot iszik, utána már csak játszik. Viszont kezd visszatérni az étvágya!

Szegény kismanó, biztos nagyon elesett volt Kép És vittétek a pisit, hogy belázasodott, vagy nem kellett, mert előző nap már vittetek?

GyeZsu
 
 


Sziasztok!

Biztos volt már erröl szó... Nem tudtok egy-két tippet, hogy hogyan lehetne megitatni egy beteg gyereket? Kínáltam már vizet, gyümölcslét, teát, mindre rázza a fejét. Ebédre föztem levest Kép, még az asztalhoz sem hajlandó odajönni. Már egész nap uaz a pelus van rajta és száraz Kép Ja, reggel pisilt a bilibe egy keveset és nagyon gyanusan nézett ki (hát még a szaga).

Mindjárt megyünk orvoshoz, de pisiminta ebböl nemigen lesz. Lili is lázas volt egész éjjel, reggelre meg semmi.

Kati
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.12 14:14-kor.
Vendég
 


Lilluska,
Köszi, kipróbáltuk. Közben meg is szomjazhatott, mert délután óta megivott egy fél liter almalét Kép
Láz már nincs, kaptunk viszont antibiotikumot Kép

Kati
 
 


Gyezsu!

Most néztem be a topikba, mert frissült, és láttam, hogy a múltkor írtál, én meg bunkó módon nem válaszoltam, mert nem vettem észre. Eléggé el voltam keveredve akkor Miksa vírusával. Azóta minden tökéletes és köszi a biztatástKép!

Remélem, veletek is minden rendben!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.12 14:14-kor.
Vendég
 


Lilluska,
Úgy volt, hogy reggel felhívtam az ügyeletet, és du fél négyre kaptunk idöpontot. Mire odaértünk már látszólag semmi baja nem volt, inni is elkezdett, DE a pohárba nem sikerült pisiltetni (útközben belepisilt a pelusba). Erre azt mondta a doktornö, hogy biztosra kell hogy menjünk. Nyilván nem tudjuk megnézni a vizeletét, de a büzös vizelet meg a láz arra utal, hogy húgyúti fertözés.
Ma reggel volt jó sok pisi a biliben, örömmel nyugtáztam, hogy átlagos színü, szagú. A gyógyszert nem kezdtük el, mert zárva volt a patika és nem buszoztunk vissza a városba egy másikhoz.

Lili mindenképpen jobban van, de egy kicsit aggaszt, hogy ez már a második eset néhány hónapon belül.

Kati
 
 


Sziasztok,
Lilluska, ...visszaolvastam és látom, hogy nálatok a hörgőgyulladásból alakult ki a vesemedencegyulladás. Lehet, hogy ezért volt tartósan lázas a gyerkőc. Nálunk viszont csak egyszer szökött fel a láza ( mondjuk akkor nagyon), ez éjfélkor volt, raktam rá egy vizes pelust és már vittük is az ügyeletre. Mire beértünk már nem volt láza és soha többet nem is jött vissza a láz...ennek ellenére 5 hétig kellett antibiotikumot szednie. A pisi lelet volt pozitiv, de 1 hét után az is negatív lett és mégis kellet még 4 hétig szednie...szóval Kat_ica,azért szerintem vigyél pisi mintát biztos ami biztos alapon, lehet, hogy nincs semmi, de talán mégis jobban megnyugodnál.
Sode
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.12 14:18-kor.
Vendég
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.12 14:18-kor.
Vendég
 


Sziasztok,
Lilluska..teljesen érthető most már és egyet is értek veled !
Szóval Kat_ica, kellhet az az antibiotikum, de szerintem is csak akkor ha a labor lelet is indokolja.
Egyébként én meg nem éreztem a pisit furcsa szagúnak, bár állítólag kellett volna. Erről a topic korábbi részében volt eszmecserém Szirommal.
 
 


Lilluska,
Én már az elöbb is értettem Kép

Köszönöm a tanácsokat.

Kati
 
 


Sziasztok,

Ma reggel szúrós szagú volt a kisfiam vizelete...vettem mintát és bevittem a nefrológiára. Már ránézésre is zavaros volt, az eredmény 1 óra alatt meglett........Sajnos megint húgyuti fertőzése indult !!!
Most 3,5 hónapos és már másodszorra ! Az orvos azt mondta, hogy most újra antibiotikumot kell adni neki és utána kell egy katéteres vizsgálatot csinálni, ami az orvos szerint nem lesz kellemes, kicsit fájni fog neki, de csak így tudják megállapítani, hogy van-e valamilyen anatómiai elváltozás.
El vagyok keseredve !!
Sode
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.12 14:21-kor.
Vendég
 


Sode!

Nagyon sajnálom, de hidd el, nagyon jó, hogy gyorsan kapcsoltál és kiszúrtad, hogy baj van! Ügyes vagy, ha lehet ilyen helyzetben ilyet mondani.
A mi dokink is azt mondta, hogy ha újra előfordulna, akkor meg kell nézni, hogy nincs-e anatómiai elváltozás a háttérben. Szurkolok nagyon!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Lilluska, Szirom,
Köszi neketek az aggódást, jelezni fogom a fejleményeket.
Sode
 
 


Rendben Sode, szorítunk! Mennek a drukkok!

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ezzel a gyulladásos problémával ilyen sokan küzdenek. Nem vagyok orvos, de ha tartósabb javulást szeretnétek úgy talán tudok segíteni, - saját tapasztalatból!
Ha érdekel írj: ridieva@axelero.hu.

Jobbulást mindenkinek!
 
 


Sziasztok
Remélem a februári hozzaszólók csemetéi már jobban vannak. A húgyúti fertőzések és a bélflóra kezeléséhez, a gyógyszereken kívül, kiegészítésként illetve általános immunerősítésre mindenkinek szívből tudom ajánlani a Forever termékeit.(gél, berry nektár,First, fokhagyma drazsé, tea stb. Ha nagyker áron szeretnetek hozzájutni, írjatok a topicba, vagy a zsuzso78@hotmail.com címre. Ha csak kérdésetek van, arra is szívesen válaszolok.
szu
 
 


Kedves Szu!

Ezek a termékek nagyon fiatalok még és Magyarországon a gyerekgyógyászatban nem elfogadottak. Felnőttek próbálkozzanak vele, ha akarnak, de a csecsemők és kisgyermekek kezelését hagyjuk az orvosokra és az Egészségbiztosító által is forgalmazott készítményekre. Jómagam használtam az általad említett termékek egy részét, de semmi extrát nem tapasztaltam. Szerintem annyit érnek mint 2 citrom elfogyasztása, csak a citrom 50 Ft-ból megvan az aloe italok meg 10.000 Ft-nál kezdődnek. Immunerősítésre vannak homeopátiás készítmények 500 Ft-ért és ez biztosan nem tartalmaz káros anyagot és klinikai kisérletek bizonyítják a hatásfokát. Immunerősítő a fokhagyma is, meg ezer konyhai növény. Szóval széles az immunerősítés természetes tárháza, nem kell feltétlenül méreg drága amerikai készítményeket használnunk.

Üdv.
Molnarpa
 


Kedves Molnarpa!
A termékek nem fiatalok. A cég immáron 27 éve töretlenül fejlődik. A termékek magyarországon a természetgyógyászok által bevizsgáltak, ajánlottak.Az OEP valószínűleg sosem fogja forgalmazni ezeket, mert nem fűződnek a gyógyszerlobbihoz még cérnaszállal sem.Hozzáteszem:egyes országokban törzskönyvezettek már, gyógyszertárakban is árusítottak. A termékek nem gyógyításra készültek, "csupán" azt adják meg az emberi szervezetnek, amire szüksége van.
Az aloe lassan hat a szervezetre. Nem az allotrop , azaz tüneti kezelés képviselője, hanem a homeopata, azaz oki megközelítés egyik, már évszázadok óta ismert szere. Lehet, hogy nálad nem produkáltak jótékony hatást, de nem tudom miért, mit és mennyi ideig fogyasztottál. Én barátaim segítségével jutottam hozzájuk, immáron majdnem egy éve. Allergiás aszthmámat, állandó téli felsőlégúti fertőzéseimet próbáltam velük orvosolni, az immunrendszer folyamatos erősítésével. Ezen a télen nem voltam beteg, ami egy gyógypedagógusi munka esetén eléggé figyelemreméltó- kollégáim sorban hullottak ki mellőlem.
A kezelést meg sem kísérelném az orvozsok bevonása nélkül, főleg nem kisgyermekek esetén, ezért kerestem meg olyan doktorokat, akik a hagyományos orvoslás mellett e szerek tudatában, használatával gyógyítanak. Azt hiszem, ehhez a lehetőséghez mindenkinek joga van, a választás szabadságát meg kell adnunk.
Igazad van a természetes tárházat illetöen, de nem mindenki tud fokhagymát rágcsálni, az aloe keserű nedvét felhörpinteni, az élesztőt elrágcsálni... Ez egy lehetőség, és számtalan ember él vele, miközben javul erőnlétük, élhetőbb életet élnek.
A gél nem 10000ft. Literes kiszerelése ezen a héten 5500ft volt, és egy 1 éves gyermek ajánlot napi adagja 1-2 mokkáskanálnyi. Amikor boldog szülők mesélik, gyermekük nem hiányzik az oviból, mióta ezeket fogyasztja, akkor tovább érik bennem a gondolat, hogy e lehetőséget minél többekkel meg kell ismertetnem.
Üdv. Szu
szu
 
 


Sziasztok,

Ma reggel volt a katéteres vizsgálat....túl vagyunk rajta.
Szerencsére azt állapították meg, hogy nincs visszafolyása a hólyagból a vesék felé, nincs anatómiai "hiba". Kedden kell visszamenni a leletekkel a nefrológiára, ott majd még biztos részletesen elmagyarázzák, de a lényeg a lényeg...minden OK.
Ami a vizsgálatot illeti, nem volt olyan vészes. A katéter betétel alatt persze nagyon sírt, de kb 10 perc múlva már hozták is ki, akkor már csak hüppögött, de nagyon. Aztán mentünk le vele a röntgenbe...oda már én is bemehettem. A röntgen meg úgy történt, hogy infúzió formájában a katéteren keresztül feltöltötték kontrasztanyaggal a hólyagot és különböző stádiumban készítettek róla felvételeket, majd a végén a katétert egy jó gyors mozdulattal kivéve, rögtön pisilés közben is.
Szóval nagyjából ennyi...túl lehetett élni.
Ja, ami a legrosszabb illetve legijesztőbb volt az egészben, hogy a doktornő egy táskával jött velünk a röntgenbe. Az volt ráírva, hogy sürgősségi táska, vagy életmentő vagy valami ilyesmi és kézi lélegeztetőtől elkezdve mindenfélével televolt. Kicsit meghűlt bennem a vér, megkérdeztem, hogy ugye ezt azért nem nagyon szokták, fogják használni...azt mondták, hogy ne ijedjek meg, csak mivel ez egy kontrasztanyagos vizsgálat nem lehet biztosan tudni, hogy nem lesz valamilyen érzékenységi reakció és ezért ezt muszály hozniuk...nem kellett használni!!!
Remélem nálatok (mindenkinél) minden rendben van és már el is felejtettétek, hogy volt húgyuti gondotok.
Sode
 
 


A muszáj tudom, hogy j-vel van, csak kapkodtam, bocsi.
Sode
 
 


Szia Sode!

Örülök a lényegnek, azért kiváncsi vagyok, kedden mit mondanak nektek. Mi pénteken vittük az aktuális pisit. Nem volt semmi, másfél órát vártunk, hogy legyen valami a zacsiban, hiába szoptattam, hiába itattam, hiába meztelenkedett, hiába simogattam... Már épp feladtam (mennünk kellett), és felfektettem a pelenkázóasztalra, amikor pisilt. Nem tudom, a tenyésztés hány napig tart, jövő héten majd betelefonálok. Egyébként semmi baj, az az egy zavar, hogy néha rossz szagú a lehellete.

GyeZsu
 
 


Sziasztok, szia Gyezsu !

Kedden nem tudtam a dokit részletesebben kifaggani, mert egyfajta lincshangulat alakult ki a rendelőben.
Elég sok gyerek és csecsemő gyűlt össze a váróban. A behívás érkezési sorrendben történik és általában mindenki eltart 15-20 percig. (a doki elég részletesen foglalkozik mindenkivel) Egyszercsak az orvos kiszólt, hogy a kint lévő csecsemők jöjjenek be először sorba és csak aztán a nagyobb gyerekek. Minden vizsgálat után kijött és rámutatott a csecsemőkre (így az én kisfiamra is) Gondolom azt akarta jelezni, hogy nála ki számít annak és ki már nem. (már ekkor zúgolódtak a váróban, hogy azt meg ki határozza meg, hogy meddig tart a csecsemőkor, stb.) Aztán amikor engem hívott be az orvos (megjegyzem, hogy jól jött ez a kis soronkívüliség, mert már lassan szoptatnom kellet, így haza tudtunk érni a kajára !) akkor az egyik apukánál betelt a pohár és elkezdett egy kicsit balhézni....nem részletezem. Ezek után olyan gyorsan távoztam ahogy csak lehetett....pedig tényleg összegyűjtöttem vagy 6-7 kérdést....mindegy majd legközelebb felteszem. Az orvos mondta, hogy ő csak jót akart..aztán ez lett belőle.

Na ez egy kicsit hosszú is lett, off is lett....bocsánat.
A tenyésztés az egyébként két nap szokott lenni...ennyi kell a baciknak !!
Sode
 
 

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet: