Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Amikor a doktornénink húgyúti fertőzést diagnosztizált 10 hónapos lánykámnál, vadul kerestem a megfelelő topikot, de nem találtam. Most, hogy hazajöttünk a kórházból, gondoltam, megírom, amit tudok, hátha más is kerül ilyen helyzetbe.

A húgyúti fertőzés gyanúja úgy merült fel, hogy Kata harmadik napja lázas volt, de nem volt taknyos, nem köhögött és nem jött ki rajta kiütés + a doktornéni szerint "toxikus" volt a színe (sápadt, sőt, inkább szürke volt). Antibiotikumot kaptunk, de amellett is belázasodott (három nap ab után is), ezért vittük be a Budai Gyerekkórházba. Itt vizeletet néztek (ebből megtudták, hogy valóban húgyúti fertőzés) + vért vettek. A süllyedés olyan rossz volt, hogy rögtön tudták, nem csak alsó húgyúti gyulladásról van szó. Az ultrahang adta meg a pontos diagnózist: a jobb oldali vesemedence van begyulladva. Egy héten át intravénásan kapott antibiotikumot naponta háromszor (branülön keresztül).

Kérdeztem, mi okozhatta a gyulladást, a doktornéni azt mondta, vagy felülről (egy felső légúti hurutból) vagy alulról (a pelusból vissza) jutott a vesébe a baci. (Attól biztos nem, hogy Kata itthon a földön mászkál - pedig természetesen a család ezt gyanította.) Egy baráti gyerekorvos pedig azzal nyugtatta meg a családot, hogy minden gyereknek van egy gyenge pontja, van, akinek a füle, van aki kruppos stb. - Katának ezek szerint a veséje.

A további fejleményekről majd beszámolok. (Min. fél évig leszünk "gondozásban".)

Még csak annyit, hogy én ezt a vesemedence-gyulladást egy "jó betegségnek" tartom, mert nem fáj. Katának a lázzal járó bágyadtságon kívül nem volt semmi baja. A branül betétele nem kellemes, aztán viszont nem macerálták.

Ha valakit érdekel a Budai Gyerekkórház, vagy a pisigyűjtés metodikája - tudok írni róla. Kép

GyeZsu
gyezsu@freemail.hu
 
 


Sziasztok!

Az én Miksámat az egy éves szülinapján (októberben) támadta meg a húgyúti fertőzés, eléggé kétségbe is estem. Okulásként én is megosztaném a tapasztalatokat. Aznap délután rendesen aludt, én pedig néztem az órát, mert emlékezni akartam a születése percére is. Fel is ébredt időben, de melegnek éreztem, és tényleg lázas volt. Akkor már napok óta úgy éreztem, hogy nincs minden rendben, mert a pisijének a szaga nem pont olyan volt, mint szokott, és bár mondtam a doktornak, ő azért nem gyanakodott, mert más tünettel nem találkoztunk. Szóval a lázkor fölhívtam a doktort, és másnap reggelre megbeszéltük, hogy pisimintával találkozunk, mert ez már gyanús volt. Éjjel Miksa nagyon belázasodott és reggel hányt is. A doktor gyorsteszttel megállapította, hogy nagy gáz van, és megköszönte, hogy ilyen gyorsan kapcsoltam (én meg annak örültem, hogy nem volt piros a torka vagy ilyesmi, mert tuti, hogy annak tulajdonították volna). Kórházat ígért, de meghagyta, hogy ha reagál a gyógyszerre, akkor maradhatunk otthon, de állandó pisiellenőrzést kell tartanunk. És reagált a gyogyira, bár néhány napig állandóan váltakozó hatóanyagú lázcsillapítókkal kellett lenyomnunk a lázát. Hányás sem volt több. Elég sokáig kapott Miksa utókezelést, és már régóta jól van. A pisit minden dokilátogatáskor nézzük óvatosságból, és eddig minden rendben volt. Azért vagyok óvatos, mert csecsemőkoromban nekem voltak veseproblémáim, bár más okból kifolyólag, és a bátyám kislányának is volt vesemedencegyulladása. Ő véleményem szerint rendkívül sokszor szedett antibiotikumot mindenféle izére, és amikor baj volt, már nem segített. Több mint fél éven keresztül kezelték az 5 éves kislányt...

Gyakorlati tanács: Gyezsu kislányos pisigyűjtésből van otthon, és a fiúsban tudok segíteniKép Én egyszer pelenkáztam csak rá a zacsira, de abban kifolyt a pisi, amikor Miksa rátottyant. Szóval hosszú pulcsi, hogy egy kicsit elterelje a figyelmét, és zacsi pelenka nélkül. Kissrácon szem rajta tartva, és amikor telik a zacsi, azonnal le kell kapni róla. Nálunk ez vált beKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Szia Szirom!

Igen, a pisigyűjtés szerintem is csak úgy megy, ha nem adjuk vissza rá a pelust.

Nálatok a betegség-antibiotikumszedés hogy hatott Miksa evési szokásaira? Nálunk Kata már evett rendesen, de még szopizott, most viszont lényegében visszatért a csak szopira. A másik, ami miatt aggódom, hogy szerintem nincs elég nehéz pelusa, ami elvileg azt jelenti, hogy nem jut elég folyadékhoz. Pedig többet szopik, mint előtte, mást pedig előtte sem ivott. Azt próbálom kideríteni, lehet-e az, hogy ilyenkor valahogy felborul a folyadék-háztartás.

GyeZsu
 
 

 
 

Szia Gyezsu!

Nem változtatott az antibigyó, de tény, hogy Miksa az első pillanattól kapott egy kajába keverhető port, aminek nem emlékszem a nevére, de a bélflórát tartja rendben. Elég drága is volt, de úgy tűnik, használt.

Ital: Miksának tutira nem lenne elég a szopi, és bár 10 hónaposan még elég sokszor szopizott, akkor se lett volna elég. Csinált olyat, hogy 20 perc szopi után még ivott a varázsitatójából. Most este és délután szopizik, emellett olyan 1 liter vizet biztosan megiszik. Vagy vizet kap vagy granulátumból készült gyümölcsteát. Én úgy látom, szüksége van rá.
Én a helyedben azt hiszem megpróbálnék még adni valamit Katának. Ha nincs rá szüksége, akkor egyszerűen nem fogja meginni.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.12 12:59-kor.
Vendég
 


Szia Lilluska!

A patkóveséről nem tudok semmit, de azt nem mondták az orvosok, hogy a vesemedence-gyulladás lányoknál veszélyesebb lenne, csak azt, hogy gyakoribb. Nekünk azt mondták, hogy még fél évig ellenőrizgetik, és utána is, ha belázasodik, vinni kell rögtön a pisit, hogy megnézzék, nem ugyanez jött-e megint elő. Annyit mondott még (két különböző) gyerekorvos, hogy minden gyereknek van egy gyenge pontja, ezek szerint Katának a veséje.

Szirom, próbáltam én itatni mindenfélével, de köpi kifelé és tolja el magától. Levest evett már, amikor olyanja volt. Kajával is kínálgatom, de alig eszik. Újból anyatejes kakik vannak Kép Ennek a bélflórának még utánanézek, mert nekem azt mondták, hogy ha szopik, az rendbeteszi, amit az antibigyó tönkrevág, de más meg azt mondta, hogy szerinte nem.

GyeZsu
 
 


Sziasztok!

Gyezsu! Nekünk a gyerekdoki ajánlotta, most utánanéztem: Protexin Restore a neve. "Felhasználási javaslat: Gyermekeknek az egészséges, normális bélflóra helyreállítására, megtartására. Használata elsősorban az antibiotikummal történő kezelés során és azt követően javasolt."
Miksa is szopizik még, igaz, hogy már csak kétszer, de egy éves kora körül, amikor beteg volt, legalább négyszer. Sőt, akkor néhány napig alig akart inni, úgyhogy amikor csak tudtam, szoptattam. Mégis javasolta ezt a port a doki. Aszonta, ha nagyon megterhelő lenne anyagilag, akkor bifiduszos joghurtot egyen, de nálatok ez még gondolom nem játszik. Miksa legalábbis egy éves kora előtt nem kapott tejterméket.
Ivás: Miksa igazából nem tudta, hogyan kell inni, mert cumisüveget nagyjából 2 hete kapott először, amikor a reggeli szopit babatejre váltottuk. Mi varázsitatót vettünk neki, és először fogalma sem volt, hogy szívni kell, és ő is tolta el. Valahogy úgy jött rá, hogy megszívtam neki, és jött a csőrén néhány csepp, és beleszívott. Azóta iszik rendesen.

Lilluska! Sajna én sem tudok semmit a patkóveséről, mi szerencsére nem jutottunk el kórházi uh-ig. A megelőzésről annyit mondott a doki, hogy a baci valszeg a pelenkából ment föl (és hogy ez a betegség fiúknál ritkább), de ne hibáztassam magamat, mert nem lehetett volna elkerülni. Mások azt írták más topikokban, hogy nagyon kell figyelni, hogy popsitörlésnél a kaksit véletlenül se vigye föl az ember a kukaca felé, és én erre mindig vigyáztam is. Ha pedig nagyon kakás, akkor én inkább lemosom. Aztán mégis...

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.12 12:59-kor.
Vendég
 


Szia Szirom!

Joghurtot már kapott Kata (10 hós kortól, vagyis pár hete), de nem hiszem, hogy használható mennyiséget bele tudok eröltetni. Megkérdezem majd a gyógyszertárban ezt a szert. És vitamint nem szedtetek? Ezt is elfelejtettem megkérdezni a dokinénitől. A kórházban kapott C vitamint is (intravénásan).

Közérdekű:
Pisigyűjtés lányoknál: A pisigyűjtő zacskó egy olyan, téglalap alakú nejlontasak, amelynek a tetején van egy ovális alakú lyuk, körülötte öntapadó szalagcsíkkal. A lánykát a hátára fektetjük, alátesszük azt a takarót, amibe majd bebugyoláljuk. Miután eltávolítottuk a ragasztócsík papírborítását, az ovális lyuk alsó felét összecsippentjük, a gátba illesztjük és rögzítjük (összenyomjuk a popsit). Ezután rögzítjük a ragasztócsík többi részét körben, a zacskót a feneke alá tesszük. Lánykát bebugyoláljuk, majd megszoptatjuk. Bármit csinálhatunk vele, de lehetőleg ne nagyon mozogjon, és ne üljön rá a zacsira, mert azért ez a bőrre ragasztás nem egy stabil rögzítés. A legjobb az volt, amikor a hajnali szopi után, miután visszaaludt, kibontottam alul, úgy tettem rá a zacsit, úgy hagytam, kicsit simogattam a lábát, és pár percen belül pisilt. A másik gond az volt, hogy szállítsuk a pisit. Úgy összecelluxoztam a zacskót, hogy azt gondoltam, ebből egy csepp pisi se tud kifolyni, de épp fordítva, néhány csepp maradt csak benne. Amikor a zacskót kéritek, kérjetek kis kémcsövet is hozzá, amiben a zacsiban összegyűjtött pisit szállítani lehet.

Másik tipp antibiotikum beadásához (mi most ezt alkalmazzuk): kértem a doktornénitől fecskendőt (műanyag, két ml-es), ebbe szippantjuk fel az antibiotikumot (így legalább pontosan ki tudjuk mérni). Szoptatás közben teszem a fecskendőt a szája sarkához, erre abbahagyja a szopit, befecskendezek valamennyit a szájába, majd gyorsan újból mellreteszem. Ezt még néhányszor megismételjük, amíg a gyógyszeradag el nem fogy.

GyeZsu
 
 


Sziasztok!

Gyezsu! Miksa nem kapott vitamint. De mi nemvoltunk kórházban, talán olcsóbban megúsztuk a dolgot. A doktor szerint azért, mert nagyon időben kapcsoltunk.

Tapasztalatok: én nem bugyolálom be Miksát, mert úgyse marad nyugtonKép Még szopinál is ugrál, van hogy áll, van hogy terpeszben ül rajtam és csak közvetlen elalvás előtt fekszik nyugodtan. Szóval én elengedem szaladni fenekén a zacsival, csak adok rá hosszú pulcsit, hogy minél később vegye észre. ha piszkálja, akkor pedig rá kell szólnom és megigazítanom. És itatom, csak pisil előbb-utóbbKép
Szállítás: Én mindig egy masszív pohárba állítom bele a zacsit, miután a saját ragasztóját visszahajtom rá és lezártam. A poharat az autóban a pohártartóba teszem, majd általában kézben vagy a táskában stabilan beszorítva jut be a doktorhoz.

Antibigyó: a Nurofennek van jó kis fecskendőszerű adagolója, mi ezt sokszor használjuk. De az az igazság, hogy az egyik gyogyit egész megszerette Miksa, és kanállal meg is ette. A csövecskét viszont úgy kell beküzdeni a szájába.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Szia Szirom!

Kata még nem szalad Kép Az is lehet, hogy azért tudtátatok megúszni a kórházat, mert Miksa már egy éves volt. Nekem Katával azt mondták a kórházban, hogy igazából ekkora gyereknek az intravénásan adott antibiotikum a hatásos. És a szó szoros értelmében is olcsón úsztátok meg, mert nekünk csak az anyás szoba 31.000 Ft volt a 8 éjszakára, és akkor még az egyéb költségeket (mobilfeltöltés, benzinköltség stb.) nem számoltam. (Remélhetőleg apu egészségpénztára visszafizeti.)

Mi már profik vagyunk a fecskendős gyógyszerbeadásban - Kata nem is nagyon tiltakozik, tudja, hogy utána visszacsatlakozhat a cicire Kép

Beszéltem Snoopyval, kérdeztem tőle a vitamint (Kata a kórházban C vitamint is kapott intravénásan), azt mondta, hogy a szervezet nem szereti az esetleges túladagolást - különösen a vese nem. Úgyhogy a vitamint egyem én, Kata majd megkapja az anyatejjel. A bélflórát is kérdeztem, arra meg azt mondta, hogy az anyatej nem állítja vissza, mert nincsenek benne a szükséges bacik, viszont olyan jó táptalajt jelent, hogy akár napi egy kanál joghurt is elég a rendbetételhez.

Minden jót!

GyeZsu
 
 


Szia Gyezsu!

Akkor nem baj, hogy Miksa nem kapott vitamint, és a joghurt is nagyon jó. Ezzel a Protexinnel meg szerintem szintén csak jót csinálhattunk, úgyhogy minden oksaKép
Folyadékról nem kérdezted Snoopyt? Sok mindenről olvastam már a véleményét, én mernék rá hallgatni.

Kórház: a mi dokink is azt mondta, hogy vénás antibigyó, de tényleg nagyon az elején voltunk valszeg. Pisit is nézett és vért is azonnal még ott a rendelőben. Szerinte ha fél nappal később vagyunk, akkor kórház. És nálunk nem lett belőle vesemedencegyula, maradtunk a húgyúti fertőzésnél szerencsére. Különben melyik kórházban voltatok? 31 ezer, nem semmi, azért már szállodába is lehet menni...

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Szia Szirom!

Snoopytól alapvetően a folyadékot kérdeztem, mert azon aggodalmaskodom, hogy Katának nincs elég nehéz pelusa. Azt kérdeztem, létezhet-e, hogy a vesemedence-gyulladás és/vagy az antibigyó miatt megváltozott a folyadékháztartása, de azt mondta, ilyen nincs. Az emésztés változhat sokmindentől, de a folyadékháztartás nem. Ami bemegy, az vagy kijön pisi, kaki, szájon át pára, bőrön át izzadás formájában, vagy a bőr alatt marad - ödémák. Megnézte nekem, hogy a nagykönyv szerint mennyi egy ekkora gyerek folyadékigénye (a szoptatós topikban van a válasz), és holnap azt fogom játszani, hogy mérni fogom - a pelusokat.
Nagyon jó orvosotok van, hogy rögtön pisit és vért nézett! Ha ezt a miénk is megtette volna (bár a rendelőben szerintem erre nincs módja), lehet, hogy nekünk is sikerül elkerülni a kórházat. Ő reménykedett, hogy valami vírus, illetve várta, hogy mivé fejlődik a dolog (nem jön-e mondjuk ki kiütés), és várt egy napot.

A Budai Gyermekkórházban voltunk. Az anyás szoba (egyedül vagy a gyerekkel, van bent egy rácsos kiságy neki, egy rendes ágy neked, asztal, szék, szekrény, éjjeli szekrény + WC, zuhanyzó), az anya is kap kaját: 3 napig 4500, 4. naptól 3500 Ft/nap. De fél éves korig, szoptatott babáknák ingyenes.

GyeZsu
 
 


Szia Gyezsu!

Tényleg jó a dokink, mi nagyon meg vagyunk vele elégedve. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem a körzetit választottuk, mert ő is a második faluban rendelne, és nem is dicsérgetik különösebben, hanem utánanéztünk, hogy kit ajánlanak a környéken, és ki jön ki a pici babához. Az első 6 hétben pl. rendszeresen eljött megnézni, és nem fogadott el egy kanyi vasat sem. Ja, és az szempont volt, hogy ki érhető el éjjel, mert komppal megközelíthető helyen lakunk, és éjszaka ha menni kellene, akkor nagy kerülő a híd. Namost ez a srác (30-as, kifejezetten fiatal) a harmadik faluban rendel, pont a híd irányában, így végülis ez már nem távolság. Olyan 15 km. Pisit tesztcsíkkal nézett (az szerintem minden doki számára elérhető), a vért pedig nem láttam, hogy mivel csinálta. De nekem is megnyugtató, hogy ennyire felszerelt a rendelő, és nagyon gondos a doktor. És baromira kedves a gyerekekkel. Bármikor felhívhatom apróságokkal is, mindig van rám pár perce. Ez nem azt jelenti, hogy zaklatjuk, de mikor Miksa a múlt héten lezúgott az ágyról, akkor pl. felhívtam. Elmondta, hogy mit kell figyelnünk, és ha megvan valamelyik tünet, hová vigyük.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk kontrollon (egy hete jöttünk ki a kórházból) a nefrológusnál. Azt hittem, UH is lesz, de nem volt. A nefrológus doktornő csak a kórházi labor- és UH eredményeket nézte meg, kérdezgetett, mindent elmagyarázott, minden kérdésre válaszolt. Azt mondta, Kata akkor tekinthető gyógyultnak, ha abbahagyta az AB-kat (még egy hétig kell szednünk a Zinnatot, aztán még két hétig Summetrolimot - elég brutál Kép). Akkor csinálnak UH-t, újabb vizeletvizsgálatot, ezek eredményével megyünk újból a nefrológushoz. De azt mondta, azon kívül, hogy úszni ne menjünk, bármit csinálhatunk, bárhova mehetünk. Ja, és írt fel vasat.

GyeZsu
 
 


Hát kedves Gyezsu, csak gratulálni tudok.
Nekem gyerekkoromban volt vesemedence gyulladásom aztán még fiatal koromban kétszer.

Namármost megpróbálom higgadtan összefoglalni amit akarok írni, de persze nem biztos, hogy sikerül.

Tán először is annyit, hogy az, hoyg a vesemedence gyulladás nem fáj, az egy nagy humbug, az nagyon fáj. A gyerekednek is fájt, bár meglehet, hogy nem az a fajta hirtelen fellépő fájdalom hanem tompa görcsös, de akkor is fáj.

A másik dolog miről írni akarok, hogy - javíts ha tévednék - de ha jól emlékszem, te írtad diadalittasan, hogy mikor a gyereked vonaglott a székrekedéstől, és a gyerekorvos azt ajánlotta, hogy adjál neki esetleg gyümölcslevet, akkor te hatalmas arccal azt válaszoltad, hogy dehogy is adsz, hiszen ő IGÉNY SZERINT szopik! És az anyatej - ugye mint köztudomású, - étel, ital varázsszer stb. Sőt később azon is diadalmaskodtál, hogy jujj de jó a majdnem egyéves gyerekemnek ujra anyatej kakija van, hiszen mást se fogad el! Nagy diadal mondhatom.

Viszont. Jó ha tudod.
A vesék akkor működnek jól, ha van elég folyadék, ami átmegy rajtuk. Nem véletlenül ajánlják a hólyaghurutosoknak, a veséseknek azt, hogy MINIMUM (ez persze felnőttekre vonatkozik) 4 liter folyadékot kell meginni egy nap.

Nekem az a véleményem, hpogy ezt a vesemedencegyulladást te okoztad a gyerkednek azzal, hogy még most is csak anyatejet ekarsz neki adni. HIába lenne szüksége már régen másra is - főleg gyümölcslevekre urambocsá teára, vagy ha ez sem megy ideológiailag akkor legalább több vízre - a gyereked veséje hetek avagy hónapok óta porzott a szárazságtól.

Ez az én véleményem.
 


Alice, te hülye vagy és bunkó!

Ildi

Ildi
 
 


Ja. Én hülye vagyok és bunkó, mert én soha nem merészeltem a magam feje után menni, ha a gyerekorvos mást tanácsolt. Íme a példa. És íme az a közeg, ahonnan ezt a nagy önbizalmat szedte az anyuka. Gratulálok! Hát mindenesetre kiváncsi vagyok arra, hogy hoygan is gyógyul majd meg ez a kisbaba, ha az anyukája mindenre az anyatejet látja életelixírnek.
 


Alice,
az isten megáldjon, egy gyulladás FERTŐZÉS miatt alakul ki!!!!!!!!! Nem anyatejtől.
Ez még tőled is sok!

Zsóka
 
 


Meglehet, hoyg fertőzés, sőt biztos, magától senkinek nem lesz ilyen. DE egí normálisan működő vese, ami elég folyadékot kap ahhoz, hogy folyamatosan működjön és át legyen "mosva" nem esik ilyeneknek áldozatul.
 


Alice: ez nem igaz! Egy barátnőm kisfia bő teáztatás mellett a pelenkába kerülő kakitól lett hugyuti fertőzése, és abból alakult ki a vesemedencegyulladása! Semmi köze nem volt a folyadékbevitelhez, mint az orvosi tanácsokban sem volt a több folyadék!
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Meghajlok érveitek előtt: a mostanság születetett kisdedek veséje nem úgy működik, mint a rlégebben születetteké. Nekik nem kell bő folyadékbevitel. Nekik jó az, ha csak anyatejet kapnak még egy éves kor körül is. Egyáltalán semmi köze a sok folyadékbevitelhez a vesék működéséhez.
Szóval végül is: anyatej, anyatej. Még egí éves kor körül is. hajrá.
 


Alice, elmagyarázom: fogalmad sincs róla, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban mennyi folyadék került GyeZsu babájába. Sőt, hangsúlyoznám, hogy eme fertőzés náluk nem az első 6 hónapban, kizárólagos anyatejes táplálás mellett jött elő, hanem már vegyes táplálás mellett, akkor, mikor a gyermeknek lehetősége volt az anyatejen kivüli folyadékbevitelre.
Nem tudsz semmit erről az anyáról és a gyermekéről, csak megpróbálsz neki fájdalmat okozni. Elég kínja baja lehetett neki a beteg baba, a kórház, foglalkozott ő rengeteget azzal, hogy mi lehet az oka, mit rontott el vajon. Biztos arra volt most szüksége, hogy közöld vele, ő tehet róla!
Ártott neked ez az anya valamit?
Egyszerűen gusztustalan, amit csináltál.

Ildi

Ildi
 
 


Bocs lányok. Töröltem.

Kép Kép Kép
 
 


Pildi,
má'hogyne tudnék, olvasgatom a szoptatós topcokat aztán még a dátumokat is fel bírom agyilag fogni. Tudod csak úgy a magam örömére, mert olyan sok okosságot mondtatok akor mikor én némi ellenvéleméyt merészeltem megerszeteni. És Gyezsu munkásságát is szokom figyelni. No meg még anynit is tudok, hogy a vesék jó működéséhez sok folyadék kell. És a tea nem "veszi el az életadó anyatejci " helyét a gyomorban, hanem ha a kisded szomjas., aza azonnal felszívódik. Mert hogy szomjas. DE ez úgy látom egyeseknek túl bonyolult, akik a LLLliga meg a Kismama magazinon nőttek fel. Hát scak csináljátok. Én szóltam.
 


"próbáltam én itatni mindenfélével, de köpi kifelé és tolja el magától."

Nem baj Alíz, én is át szoktam siklani azon, ami nem érdekel...
 
 


Nem siklottam át semmin. Gyezsu kartácsnő túl későn próbált mást is adni a gyerekének mint anyatejet. A kisbabák köztudomásúlag nagyon konzervatívok, ha idejében nem ismernek meg más ízeket meg más táplálási módokat, akkor ez a következmény.
Na pá. késő van.
 


Kedves Alíz!

Nagyon felzaklattál. Én téged - és másokat a babaneten - sosem bántottalak. Éppen azért szeretem és használom ezt a honlapot, mert választ kaphatok a babás mindennapjaimat foglalkoztató kérdésekre, mert megoszthatom a tapasztalataimat másokkal - hiszen annyiféleképpen lehet jól csinálni!

Amikor 21-én éjszaka Kata tűzforró testét éreztem és a lázcsillapító kúp hatását vártam remegve, dehogynem gyötört a bűntudat és dehogynem próbáltam újra és újra végiggondolni, mit ronthattam el. (A szoptatás nem szerepelt a bűnlajstromomban.) Természetesen az orvosokat is megkérdeztem - nem azért, hogy ostorozhassam magam, hanem azért, hogy legközelebb elkerüljük a betegséget. A háziorvosunk, a gyermekorvos barátunk, a kórházi kezelőorvos és a nefrológus mind azt mondták, hogy erről a betegségről senki nem tehet, minden gyereknek van egy gyenge pontja, úgy látszik, Katának ez a veséje, ott támodnak a bacik, akik valószínűleg a decemberi náthájából másztak le oda.

Tudom, hogy sok folyadék kell neki, hogy mossa a veséjét, de nem iszik. Se levest, se vizet, se teát, se bébiitalt (gyümölcslé), se pohárból, se cumisüvegből, se kanálból. (Le tudom fogni, és miközben sír, le tudom önteni a torkán úgy, hogy közben fuldokol. Elkeseredésemben ezt többször meg is tettem.) Ellenben szopik. Akár félóránként - óránként. Egyik orvosnak sem dicsekedtem azzal, hogy nem iszik, csak szopik, sőt, aggódva kérdeztem, mit tegyek. Azt mondták, hogy akkor szopjon sokat. És ezt nem látatlanban mondták, megvizsgálták a gyereket.

Mint ahogy minden szülő, mi is a legjobbat szeretnénk adni a gyerekünknek. De ez nem matematika, ez nem fizika, kémia, ahol egyértelműek a dolgok. Az apukájával együtt a mi hatalmas felelősségünk eldönteni, hogy szerintünk mi neki a legjobb. A mi döntésünk, hogy Kata fél éves koráig csak szopott, és hogy még mindig szopik. A mi döntésünk, hogy "folyamatosan" kínálgatjuk különféle enni- és innivalókkal, de nem tömjük meg, ha a megkóstolás után elutasítja. Ezekkel a döntésekkel lehet egyet nem érteni, lehet vitatkozni, újat mutatni - nyitott vagyok. De az anyaságomban bántani meg azzal, hogy megkérdőjelezed, hogy felelősen döntve a legjobbat szeretném a gyerekemnek - hát ez nem emberséges.

GyeZsu
 
 


Alice segíts! Mit kell adni enni a babának, hogyan kell nevelgetni, szeretgetni ahhoz, hogy felnőttkorára garantáltan pánikbeteggé váljon? Anyatej kizárva, eddig oké, de még mit?

Love Kép
 


GyeZsu!
"Még csak annyit, hogy én ezt a vesemedence-gyulladást egy "jó betegségnek" tartom, mert nem fáj."
Nekem volt többször is. És nagyon fájt.Kép Annyira, hogy kiegyenesedni alig bírtam. No meg magas lázam volt mellé. Sőt 8 évesen meg is operálták a vesémet, mert rossz helyen volt a vesevezeték és ez okozta a vizeletpangást, ami pedig a gyulladást. Akkor még nem volt uh csak röntgen. Ott nem derült ki csak a műtőben. Na azt nem kívánom senkinek. Engem utána /nem akarlak elkeseríteni/ de nem fél évig, hanem 8 évig gyógyszereztek, mert mindig találtak kóli bacit a vizeletben. Tudom az enyém egy különleges eset. Azóta is ha nem figyelek oda és nem kezelem magam időben rámegy a vesémre. Most 32 éves vagyok és kb. 4X jutottam el a vesemedencegyulladásig. Ami azért ennyi év alatt nem olyan sok, de elég kellemetlen. Azóta is rengeteg folyadékot kell innom, hogy dolgoztassam a veséimet.(3-4liter/nap) Egyébként 4 gyerekem van és terhesség alatt nem okozott problémát. Illetve csak az utolsónál az ikrekkel volt egy vesegörcsöm 12hetes pocakosan. De az valószínűleg homok miatt.
Remélem, hogy Kata nagyon gyorsan meggyógyul.KépKépKépKépKép
Ez a betegség nem miattad alakult ki, te nagyon jó anya vagy és természetes, hogy a legjobbat akarod a gyerekednek.Kép
 
 


Szia Linato!

Köszönöm a mosolygó fejeket! Én azért gondolom azt, hogy Katának nem fájt, mert egyáltalán nem sírt. Ameddig lázas volt, bágyadtabb volt, amikor már láztalan, már az sem, csak sápadt, de egyébként senki nem mondta volna meg róla, hogy beteg, játszott, kacagott, aludt...

Alíz, bocsánat, egyvalamire este nem reagáltam. (Megtisztelő, hogy figyelemmel kíséred a munkásságomat, igazán meglepett, hogy még erre a székrekedés problémára is emlékeztél, de had pontosítsak): Kata fél éves koráig csak anyatejet kapott. Fél évesen kezdtük hozzátáplálni, vagyis a szopások mellett a főétkezéseken mással is kínálni. 9 hónapos korára már sokmindent evett, de - a szőlőt kivéve - semmiből nem evett mennyiséget. 9 hónapos korában kezdett el mennyiségeket enni - ekkor küzdöttünk kb. egy hétig székrekedéssel, se előtte, se azóta. Ez a székrekedés nem azt jelentette, hogy Kata görcsökben fetrengett (ha ez így lett volna, és az orvos azt mondja, hogy ezen csak úgy tudok segíteni, ha itatom - akkor természetesen itattam volna, akár akarata ellenére is). Egyszerűen csak nem volt széklete már a harmadik napja, amikor orvoshoz mentünk, és láttam rajta többször, hogy erőlködik (nyomja-nyomja) - eredmény nélkül. A házi gyerekorvosunk (akitől pirospontot kaptunk azért, hogy Kata féléves koráig csak szopott...) két kérdést tett fel: kap-e elég folyadékot és eszik-e elég rostosat. Erre válaszoltam azt - egyáltalán nem diadalittasan -, hogy igyekszem változatosan etetni, és hogy igény szerint szopik - ami az én értelmezésemben azt jelenti, hogy kap inni, amikor szomjas. (Egyébként a szilárd ételes etetésekkor mindíg kínáltam ásványvízzel, de max. két kortyot ivott.) A doktornő és a védőnő erre elkezdték sorolni az ötleteket, ezek között szerepelt a narancslé és a joghurt is. Mivel addig Kata még nem kapott narancsot és joghurtot, ezért nem ezekkel az ötletekkel kezdtem a székrekedés megszüntetésére tett próbálkozásaimat. Először segített a masszázs. Másodszor hiába itattam kamillateával, nem adtam neki fogó, de adtam hajtó kajákat, például szilvát, masszíroztam - végül egy fél glicerin kúp segített. Azóta sem volt ilyen gondunk.

GyeZsu
 
 


Jézusom, mi lett ebből a békés, tapasztalatokat átadó topikból! Alice, te honnan a fenéből veszed a bátorságot, hogy ilyesmivel megvádolj egy anyát? Az eszem megáll, tényleg nem vagy százas.

Gyezsu! Próbáld meg nem felvenni a dolgokat, és mindent úgy csinálni, ahogyan szerinted Katának a legjobb. És nyugiKép

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Alice,
nálatok milyen halmazállapotú az anyatej?

Zulu

Kép

Kép

Kép
 
 


Gyezsu,
gyúgyuljon meg hamar a kislányod, az ostoba, érzéketlen bunkókkal pedig ne foglalkozz!

Z.

Kép

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Latom indul a bakterhaz. Nos a kisleanykam koraszulott volt. Nem akartam en se tapszerezni. Es h eszembe legyen a masodik neve: Emo, azaz anyatejjel taplalt csecsemo, lett. Most 22 honapos, 3x szopik, 2x eszik-iszik mast. Behozta a lemaradasat a tobbi hasonlo koru, es nagyobb sullyal szuletett gyerekhez kepest. Sot!

Aliz, neked mi bajod? Nekem is jottek ezzel a szoveggel, h bo folyadekbevitel. Tudtommal a tej folyadek, nem szilard kaja. A lanyom rengeteget pisil, vajon, hogyan lehetseges ez? Es meg: szuletesekor besargult, es meg feleves koraig azt mondtak, h hepatitises. Az az orvos, akihez akkor kellett vinni, szinten jott a boseges folyedekbevitellel. Hat kapta is a gyerek a tejcsit, nem a teat. Nyoma sincs majgyulladasnak. Tok egeszseges a gyerek. Orvosnal csak azert voltunk, mert felhasadt a szemoldoke, es kepzeld, meg akkor is megszoptattam, mielott, elmentem volna az orvoshoz vele.

Az teny, h ebben a dologban igencsak ostoba vagy, Aliz. De szerintem az allaspontodban benne van az is, h te nem tudtal/akartal szoptatni vmi miatt. Freud azt mondana, tudatalatt lelkiismeret-furdalasod van, amit igy nyomsz el. De az is lehet, h hittel/hiszel ostoba orvosnak. Hidd el, van nehany. Amiota az eszemet tudom, orvosok vettek korul. Ugyanolyan emberek, mint bki mas. A tudast sokszor csak szakkonyvekbol veszik, nem a tenyek es tapasztalatok utjan. Es ott is vannak elmeletek, amik hol divatosak, hol elavultak, es semmi kozuk a tudomanyhoz. Ilyen a szoptatas tema is. Erdekes, h afrikai torzsek gyerekeinek eleg az anyatej, es nem szaradnak ki. Itt most nem az ehezo, 3. vilagbeli afrikaiakra gondolok, akik a feher ember miatt kerultek olyan allapotba, amilyenbe, hanem azokra, akiket ugy hivunk: termeszeti nepek (szoval tulajdonkeppen nemcsak Afrikaban vannak, na mindegy.) V az emberiseg nem halt ki, akkor amikor meg nem volt mas csak anyatej a csecsemonek. Csoda, h igy elszaporodtunk. Ez vmi brutalis! Halleluja, orulok az eletnek!

Biobaba
 
 


És most leírom azt az érvet a szoptatás mellett, amit a legfőbbnek gondolok:
hiszem, h Isten teremtette ezt a világot, h ő adott életet állatnak, embernek. Lehelt belénk az ő saját lelkéből. Amikor az ember bűnbe esett készített neki ruhát. Ránkbízta a földet, h szaporodjunk, sokasodjunk. És tápszeres üveget mégse adott, csak a mellet, amiből épp akkor jön tej, mikor szükség van rá! Szerintem piszok jól eltalálta, és még sok mást is, de az nem vág témába. Mellesleg Istent nagyon korszerűnek is tartom, attól függetlenül, h milyen "öreg".
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.12 13:03-kor.
Vendég
 


Sziasztok!

"A kisbabák köztudomásúlag nagyon konzervatívok, ha idejében nem ismernek meg más ízeket meg más táplálási módokat, akkor ez a következmény" (Alicecs)

Úgy látszik, hogy ezek szerint az én fiam (és az általam ismert gyerekek) az evolúció következő állomását jelentik, mert - dacára annak, hogy kb. féléves koráig csak szopott - a hozzátáplálás kezdete óta nem átall elégedetlenkedni, ha két reggel egymás után ugyanaz van a kenyéren, vagy egy héten belül két nap ugyanaz az ebéd.
Egyszóval utálja az egyhangúságot és kedveli a változatosságot.

De lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy a köz nem hozta tudomására a köztudomást. Kép

Bóbita
 
 


OFF - nyelvészkedni szeretőknek

Nem ide tartozik, de innen jutott eszembe: Azt hittem, hogy a német "stillen" szó a szopást jelenti, és ennek műveltető alakja a szoptatás. Aztán ősszel itt voltak német barátaink és tisztáztuk a félreértést: a "stillen" szó jelenti azt, hogy szoptatni, a szopizásra nincs külön szó, "trinken", azaz inni.

GyeZsu
 
 


Gyezsu, akkor a szoptatas nyugtatni, csendesiteni?Kép
 
 


Kedves Gyezsu, Alice és a többiek!
Rátaláltam erre a viharos topicra, mivel én is "érintett" vagyok, regisztráltam és bekapcsolódom.
Minősíteni senkit sem akarok csak leírom az én esetemet.
A fiam 2 hetesen (!) került kórházba húgyuti fertőzéssel. 40 fokos lázzal vittük be a kórházba éjfélkor. A láz nagyon hirtelen jött és persze nagyon ránk ijesztett. Rögtön telefonáltam az ügyeletre, ahol azt mondták, hogy azonnal vigyük be. A kórházban még éjjel csináltak labort, amiből kiderült, hogy húgyuti fertőzése van.Majd az ultrahang még azt is kimutatta, hogy egyoldali vesemedence gyulladása is van. 1 hétig voltunk bent. Persze végig ott voltam. Én szoptatom a kisfiamat.Megkérdeztem, hogy ne adjak-e neki esetleg teát, vizet (mert én is azt gondoltam, hogy a sok folyadék jó lehet)A válasz az volt, hogy persze lehetne, de mivel az én fiam iszonyatos mennyiségeket szopik, teljesen felesleges plusz folyadékot adni neki, hisz bőven magához veszi a neki szükséges mennyiséget. A kórházban minden egyes etetést le kellett mérni és bediktálni a nővéreknek. A kisfiam napi több mint 1 litert szopott 2-3 hetes korában!! Azt mondták, hogy kb a dupláját eszi az átlagnak.Szóval nem valószínű, hogy nem volt rendesem megdolgoztatva a veséje, (egyébként az a pelenkákon is érződött- sok-sok pisis pelus naponta)
Viszont elég sokáig kell nefrológiai ellenőrzésre járnunk. Ez a betegség én úgy tudom, hogy nem a vese elégtelensége miatt alakul ki, hanem fordítva, tartós és visszatérő fennállása esetén károsodhat a vese.
Egyenlőre most ennyi...mindenkinek üdv
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy rátaláltam erre a topikra. Ugyanis orvosunk ma állapította meg, hogy 3 éves lányomnak húgyúti fertőzése van. Szombat reggel kezdődött az egész. Semmi megfázásra vagy vírusos fertőzésre tünete nem volt, csak magas láza. Azonnal hívtam az orvosunkat és hétfőre berendelt. Pisi minta, rohanás a laborba leadni stb. Tegnap újra hívtam mert még mindig a lázzal küszködtünk. Hol nem volt hol meg a magasba szökött. Újra berendelt és megvizsgálta. Semmit nem talált. A lelet eredménye természetesen meglett.... húgyúti fertőzés. Újra pisi minta vétel, de itt most elakadtunk. Ugyanis lányom megmakacsolta magát. Reggel 9 órától délután fél 1-ig próbáltam, hogy az üvegecskébe pisiljen amit doktornénink adott. Teljesen reménytelen volt. Gyógyszert is kaptunk, de még nemtudom beadni neki, míg a minta nincs meg, mert a gyógyi megmásítja az eredményt. Azt viszont nem értem, hogy hétfőn miért kért csak álltalános vizsgálatot, és miért nem kért egyből baktérium tenyésztést is, mikor már akkor mondta, hogy valszeg ez a betegség lesz.
Most hogy olvastam a megszólalásokat nagyon besz....rtam (elnézést a kifejezésért) ugyanis nem szeretném ha vesemedence-gyulladást kapna.
Hála istennek ma már teljesen láztalan volt, már enni is hajlandó amit eddig nemnagyon produkált.
Amióta oviba járunk egyre több az ilyen probléma. Azt hogy hol szedte össze ezt a fertőzést sajna nemtom. Csak tippelni tudok.
Eléggé kétségbe ejt ez a felállás.

Samoa
 
 


Szia Biobaba! Tényleg, erre most nem is gondoltam Kép

Samoa, ha nem tér vissza a láza, az szerintem jó jel, Katának még a harmadik napi antibiotikum beadása után is felment 38,4-re - akkor mentünk a kórházba.

Amikor hétfőn kontrollon voltunk, azt láttam, hogy az ilyen korú gyerekeket bilibe pisiltették, és abból vették le a mintát.

Milyen gyógyszert kaptatok?

Remélem, minden rendben lesz nálatok Kép És örülök, hogy a topik visszakapta eredeti funkcióját Kép

GyeZsu
 
 


OFF

Biobaba, ahogy kiléptem, megnéztem a Dudenben - és vissza kellett jönnöm, hogy ezt a felfedezést megosszam veletekKép: a német szoptatni szó (stillen) eredeti jelentése valóban elcsendesíteni, megnyugtatni. És ugyanezt a szót (stillen) használják arra is, ha valaki valamilyen szükségletét kielégíti, pl. éhségét, vagy szomjúságát oltja (seinen Hunger stillen).

GyeZsu
 
 


Sziasztok!

Suprax port kaptunk, amit keverni kell vízzel. Decemberben volt egy elég csúnya hörghuruta, akkor is ilyen kevert antibiotikumokapott (Augmentin), mellette Spiropent kellett innia. És + Ambroxol. Ez a 3-as felállás eléggé kiütötte. Az Augmentint meg is vonta tőle az orvos már a második nap. Az Augmentint ismerem (tapasztalat) elég erős egy ilyen pici csemetének. Attól tartottunk, hogy ez a hörghurut vándorolt le. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezt kizárhatjuk. Télleg csak reménykedni tudok, hogy nem lesz a veséjének semmi baja. Ha meggyógyul és mehet oviba lesz küzdés az ovónőkkel, hogy óránként itassanak vele egy pohár vizet. Remélem ez majd beválik és nem tér vissza a betegsége.
Tudjátok véletlenül, hogy ha már egyszer átesett húgyúti fertőzésen az rendszeres visszatérő lehet (mint egy felfázás)?
Az első mintát hétfőn én is bilibe pisiltetve vettem le, de az orvounk azt mondta, hogy nem szerencsés. Rengeteg fölös bacit tehetsz bele. De ha nem megy az ügevcsébe való pisilés, akkor nem lesz más megoldásom.

Samoa
 
 


Bocsi, még egy kérdés.
Ha rendszeres visszatérő betegség, hogyan tudom nagyon odafigyeléssel elkerülni?

Samoa
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.12 13:06-kor.
Vendég
 


Sziasztok,

Az én kisfiam is kapott Supraxot két hétig, majd még két hétig Sumetrolimot. Az első héten pedig a kórházban vénásan antibiotikumot. Szóval 5 hét kúra. Samoa!! Én javasolnám, hogy adjál valamilyen élőflóra készítményt(Protexin vagy Lactobact) a lányodnak a kúra alatt és után, mert elég rendesen tönkrevághatja a bélflórát, ami persze magától is visszaáll, de ha meg lehet gyorsítani , akkor miért ne?!
Sode
 
 


Sziasztok!
Nemrég beszéltem az orvossal, szerencsére idejében elkaptuk a betegséget. Lehet még vesemedence gyulladása, de ez az antibiotikum megelőzi ezt, jövőhét pénteken kell visszamennünk kontrollra, meg ha újra lázas lesz. Jelen pillanatban még nem tért vissza a láz, de most fogom lefektetni délutáni alvásra, meglátjuk akkor fel megy-e a láza. Remélem nem. 1 hét múlva több mindent tudok mondani, mert az orvos megígérte, hogy részletesen elmond mindent erről a betegségről, főleg a megelőzéséről.
Sode, köszönöm a tanácsot megkérdezem az orvost, nem adok úgy gyógyszert csemetének, hogy nem beszéltem meg az orvossal előtte.
Lilluska, az orvos a legelső pisiminta eredményéből szürte le, hogy nem a hőrghurut vándorolt le. Ma vittem egy másik mintát, az eredmény egy hét múlva lesz meg, akkor többet tudok mondani.

Samoa
 
 


"Az Augmentint meg is vonta tőle az orvos már a második nap"

Na, ezt nem értem. Pont azért receptköteles az antibiotikum, hogy hozzáértő orvosok dönthessenek a szedéséről.
Köztudott, hogy ha egy ab-t elkezdünk, végig kell szedni a teljes kúrát. Mert ha nem, akkor az első nap(ok)at túlélő bacik rezisztenssé fognak válni az adott ab-re. És ezzel elérjük, hogy adott ab ne legyen hatékony....


Ildi

Ildi
 
 

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet:

 

cron