Új privát üzeneted érkezett!

Kétségbeesett szülők fordultak az érdi KissViki Alapítványhoz hogy segítséget kérjenek 12 éves súlyosan beteg kislányuk lehetetlen helyzetének megjavításához. Az alapítványhoz gyakran fordulnak szóban és írásban hasonló kéréssel, amit ezúttal azért tárunk a nyilvánosság elé, hogy megsegítésükben partnerekre leljünk. Mint egy 12 éves küzdelemben megfáradt szülők a maguk ereje lehetősége fogytán jutottak el a segítségkérésig.

Részlet a levelükből:
"Érden élünk. Én magam háztartásbeliként, férjem raktárosként dolgozik. Amikor Katika kislányunk megszületett (12 éves) közölték velünk, hogy nagyon beteg lett. Súlyos agykárosodást szenvedett, mind két oldalon agyvérzést kapott és hogy kevés az esélye az életbemaradáshoz. Mi azt mondtuk, az elhangzottak után, tegyenek meg minden érte, hogy élhessen. Nem tudtuk, mi vár ránk akkor. Nagyon nehéz volt felfogni ami velünk történt. Percek órák napok évek teltek el, míg elfogadtuk. A diagnózisa az lett, hogy tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermek, aki önálló életre nem képes, teljes ellátásra szorul. Minden én csinálok helyette, megetetni, megitatni cumisüvegből, öltöztetni, pelenkázni, egyik helyről a másikra tenni..."

Az alapítvány megkeresése megértő figyelemre talált a Magyar Rádió részéről és vették a fáradságot hogy a kialakult helyzetről tudósítsanak, mely ilyen módon március 20-án a késő esti órákban kerül adásba.

Az alapítvány szándéka szerint gyűjtést szervez melynek keretén belül mind az adományokat és minden más segítséget közvetlenül juttathatják el a család számára és ez egyben lehetőség arra is, hogy helyzetükről személyesen győződhessenek meg.

További információt a http://www.kissviki.hu honlapon talál.
 


Kedves Szülők!

Én egy 24 éves, frissen végzett konduktor vagyok, nagy örömmel vállalnám csemetéjük mozgás és kognitív fejlesztését minden nap, a reggel, illetve a délutáni órákban.
A fősikola alatt tapasztalatot szereztem minden korosztályban a központi idegrendszeri sérült gyermekekkről. ( Ataxia, Athetosis, Hemiplegia, Diplegia, Monoparesis, Tetraplegia/paresis...)
Korábban is dolgoztam már két családnál, ahonnan földrajzi okokból kifolyólag maradtam el, lévén, hogy külföldiek.

Érdeklődni a fodorlinda@gmail.com-on, illetve a 20-320-8484-es telefonszámon tudnak.

Tisztelettel:
Fodor Linda

Fodor Linda
konduktor

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet:

 

cron
XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó