Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Anyukák,
Mi 25 éve foglakozunk enuresissel, és mára már mondhatjuk, hogy sikeresen tudjuk gyógyítani. Amennyiben kérdéseik lennének, nyugodtan tegyék fel, mi válaszolunk.
Üdvözlettel:
Szigeti Tamás
 
 


Kedves Tamás,

a probléma nálunk nem súlyos annyira, hogy megoldást akartam volna keresni, de ha így elémjött ez a topik, akkor megkérdezem:
kellene-e "kezeltetni" egy 6 éves fiúgyermeket, aki néha egy hónapban kétszer is bepisil éjjel, utána egy fél évig nem?
Középső gyerekünk viszonylag későn lett ágytiszta (4 éves elmúlt), és azóta is fordulnak elő balesetek. 90%-ban csak az eleje megy be, majd felébred, és el tud menni pisilni. Ja, inkább az éjszaka első felében pisil be, és hajnali 4 után sose.
Hol az a határ egy ilyen korú gyereknél, amivel már foglalkozni kell?
szilvi
 


Kedves Huffman Szilvi,
A mi praxisunkban 5 éves kortól fordulnak meg gyerekek. 5 éves kortól tekintjük betegségnek. Az Ön gyermekénél van, amikor 1/2 évig nem pisil be, az nagyon jó. Valószínű, hogy valamilyen hatás éri(pszichés), amikor bepisil. A legtöbb gyerek nálunk rendszeresen bepisil. Azt hozzá kell, tennem, hogy mi csak akkor tudunk segíteni, ha nincs szervi problémája.
Ebben az esetben szinte biztos, hogy meg tudjuk állítani.
Üdvözlettel:
Szigeti Tamás
 
 

 
 

Kedves Tamás!

Ha nincs a gyereknek szervi baja, akkor nem elég ilyen esetben egy pszichológus? Vagy esetleg Ön is az?

Titati
 
 


Kedves Titati,
Én nem vagyok pszichológus. Az esetek csak kis százalékában pszichés probléma. A gyerekek olyan mélyen alszanak, hogy nem ébrednek fel éjszaka a vizelési ingerre. Valószínüleg egyes estekben pszichológus is tud segíteni, de hogy egy ilyen kezelés mennyire húzódik el, anyagilag mennyibe kerül, nem tudom.
 
 


Kedves Tamás!

Jól értem, hogy Önök ezt a bizonyos "nagyon mélyen alvást" próbálják "feszínesebbé" tenni, hogy megoldják ezt a problémát?

Leírná nagyvonalakban a kezelésük lényegét? Nekünk ugyan nincsen ilyen jelelgű problémánk, de hátha valakinek ezzel segítséget tudunk nyújtani.

Köszönettel:

Titati
 
 


Kép Kép Kép
Úgylátszik nem jött be a bolt az NLC-n.
Most itt megy a titkolódzás.
Kép Kép Kép

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


dr. Lengyel Boglárka
Gyermekgyógyászat és homeopátia
Éjszakai ágybavizelés gyermekeknél
http://home.tvnet.hu/~a3807/enurezis.htm

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


http://www.patika.hu/services/enc?char=e;from=4

Enurézis nokturna (éjszakai ágybavizelés)

Akarattól független alvás közbeni vizelés. A vizelés általában a 2. életév végére, a 3. életév első felére szabályozottá válik. A zavar hátterében állhat a központi idegrendszer elváltozása, de gyakoribb, hogy ép idegrendszer mellett késik a vizeletürítés akaratlagosságának kialakulása. A panaszok általában 3-6. életév között jelentkeznek. Ha orvosi vizsgálat kizárja a szervi okokat (cukorbetegség), akkor bizonyos, hogy az enurézist lelki zavar okozza. Az összetett kezelésben a vezető szerepet a pszichoterápia kapja.

(Készült a Család és Egészség Lexikonja alapján)

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Enuresis Fórum
http://www.enuresis.hu/vendegkonyv.jsp

http://www.enuresis.hu/

http://www.enuresis.hu/enuresis_centrumok.html
Enuresis központok

Ahol szakemberek várják a beteg gyermekek és szüleinek jelentkezését.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Fórum: Babázzunk / Enuresis/ ágybapisilés
http://www.nlc.hu/forumkifejt.php?id=18&forumid=19160

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


nekem is gyanús ez. olyan hirdetés-szagú. én is úgy tudom, hogy vagy szervi, vagy lelki. ismeretlen eredetű a legritkábban, arra nem szakosodik eg yegész vállakozás. csak nem az ébresztő lepedőt árulják? vagy valami egyéb csoda ketyerét? no, elő a farbával!
Névtelen
 


Azt írja az első "hozzászólásában" az illető: "Amennyiben kérdéseik lennének, nyugodtan tegyék fel, mi válaszolunk."
De ki az a "MI"???
És hiába kérdezünk választ nem kapunk. Nem furcsa?

Rántsd le a leplet magadról Tamás! Vagy magatokról????

Gabi
Gabi
 


Kedves Titati,
Kifejlesztettünk egy készüléket, mely hatásos enuresis ellen. A lényege: egy betétet be kell varrni a pizsamájába a gyereknek, majd egy ébresztődobozzal összekötni, mely a kulcscsontnál lesz elhelyezve. Amikor a gyerek csak egy csepp vizeletet kienged, megszólal. A gyerek kimegy a wc-re, és elvégzi a dolgát. Egy idő után úgy berögzül, hogy többé nem fog bepisilni, a készülékre sem lesz többé szüksége.
 
 


Bővebb információt találnak:
www.karlbachmannag.com
 
 


Kedves Tamás!

Kb. mennyi idő után lehet elhagyni ezt a "szerkezetet"? És mennyibe kerül?

Titati
 
 


Mielőtt bármi ilyesmit használnátok, érdemes megkérdezni egy pszihológust, mondjuk Pelét. Szerintem. KépAz én személyes véleményem: ha a bepisilés attól van, hogy a kisgyerek még nem érett BIOLÓGIAILAG az ágytisztaságra, akkor ez a szerkezet stresszt fog neki okozni, idő előtt kényszeríti valamire, amire nem kész. Sajnos még nem vagyok tisztában ennek a lehetséges negatív következményeivel, de nincs kétségem affelől, hogy van. Ha PSZIHÉS oka van a bepisilésnek, akkor ez a szerkezet célt érhet abból a szempontból, hogy a kicsi nem fog bepisilni, de tünetváltás fog valószínűleg fellépni, tehát ott vagytok, ahol a part szakad. Valahol ki fog jönni a probléma. Ha pedig SZERVI oka van, akkor a készülék sz@rt sem ér. Szvsz. Kép

Virág
Virág
 


Virág!

Teljesen egyetértek Veled, csak a kíváncsiságom miatt kérdezősködtem Kép

Titati
 
 


Kedves Titati!
A készülék ára 36.500 Ft +12% Áfa. De ha a kezelés végén visszaküldi az ébresztődobozt, visszakap 6000 Ft-ot.
Általában a gyerekeknél 2-4 hónapot kell használni.
 
 


Valamit meg lehet esetleg tudni az áráról?
Meg arról, hogy ez a szerkentyű mennyire hangos, mert nálunk előfordul, hogy pont pisilés közben kpom rajta éjszaka a fiamat (5 éves) és én nem birom felkelteni.
Zulejka
 


Kedves Zulejka,
A készülék pont annyira lesz hangos, hogy a gyerek felébredjen. Megrendelés előtt ki kell tölteni egy lapot, amiben pontos adatokra van szükségünk.
 
 


Az árát sajna még mindig nem tudom:-(
Zulejka
 


Zulejka!

Pedig ott van az 3 üzivel korábban! Olvasás!!!!!!!!!
Névtelen
 


Kedves Éredeklődők!
Megérkeztek Magyarországra az első készülékek!
Várom a kedves szülők jelentkezését. Ez tényleg segít.
Üdvözlettel:
Szigeti Tamás
 
 


Kedves Tamás!
Kérem, mutasson rá, hol hibáztam a gondolatmenetemben a nov. 25-i 14:29-es hozzászólásomban.

Virág
Virág
 


Kedves Virág!
A gyerekeknek 5 éves korukra legkésőbb szobatisztává kell válniuk. Innentől számítjuk betegségnek.
Ez a készülék még egy gyereknek sem okozott stresszt, pedig legutóbb 1200 gyereket teszteltünk. Negatív következményeket sem sikerült még felfedeznünk. Pszichés oka igen ritkán van(az esetek kb. 6%-a) a bepisilésnek.
Üdvözlettel:
Szigeti Tamás
 
 


Annyit szeretnék írni, hogy valóban van olyan, hogy a gyermek azért pisil be, mert túl mélyen alszik hozzá, hogy felkeljen.
Erre élő példa vagyok. Kis korom óta nem tudtak rájönni mi a probléma oka. Havonta jártam kontrollra, hátha találnak valamit. Volt hogy hónapokra benntartottak a kórházban, és agyon injekcióztak. De sosem derült ki, hogy valami szervi oka lenne. Elvittek pszihológushoz is, aki megállapította, hogy ugyan vannak lelki problémáim, a bepisilés nem lehet emiatt. Valószínűsitette, hogy az a baj, túl mélyen alszom.
Nagyon durva emlékeim vannak erről. Apukám pl. rámkötött esténként egy neylon zacsit, mint pelus..stb..
Nem hiszem, hogy egy ilyen gép annál több stresszt okozna, mint amit én gyerekként, majd fiatalként átéltem! Tévedés ne essék, senkit nem akarok se rá, se lebeszélni, de én örültem volna egy ilyen készüléknek.
Az orvosok azt mondták, hogy majd elmúlik, ha megjön az első menzeszem. Végülis félig-meddig igazuk volt, egyre ritkábban fordult elő. Viszont most fél éve fordult elő ilyen utoljára, akkor öt éves kihagyással.
Egyébként nálam ez úgy jelentkezett, hogy mindig azt álmodtam, hogy már felkeltem, kimentem a wc-re, és pisilhetek. De szinte azonnal éreztem, hogy ez nem lehet a mellékhelyiség..

xy
Névtelen
 


Én csak azt nem értem, hogy, ha én magam az anyja nem tudom felkelteni, mert olyan mélyen alszik, akkor az a gép(óra szerkezet) az, hogy lesz képes felkelteni??? Kép Kép

A másik. A szakemberek nem javasolják a felkeltegetést, mert megszokáshoz, rossz beidegződéshez vezet. Akkor ez a gép mennyivel jobb nála/nálam?

Az én tapasztalatom meg az, ha már egy csepp bemegy alvó állapotba bemegy a többi is. Az csak nappal éber állapotba igaz, hogy vissza tudja tartani.

És az nem okoz pszihés zavart, ha valakire folyton rászólnak pisilés közben, hogy ne ide, hanem a wc-be??? Kép Kép Kép

BCsK
BCsK
 


http://www.enuresis.hu/

2003.10.16. - Németi Mónika - nemetim@freemail.hu
K: Szeretnék érdeklődni, hogy mit jelent az alábbi módszer: "A leggyakrabban alkalmazott nem gyógyszeres kezelési mód az úgynevezett alarm (riasztásos) módszer." A következőket takarja az alarm módszer?? Hallottam ugyanis olyan szerkezetről ún. "pisíp", ami azonnal jelez éjjel hangos sípolással, ha a gyermek bepisil, így rögtön felébred. Mi a véleménye erről a módszerről? Kérdésem az lenne, hogy hol lehet hozzájutni a készülékhez? Válaszát előre is köszönöm.

V: Tisztelt Szülő! A módszer egy kondicionáló tréning. A gyermek bepisilés előtt érez valamit, de nem tudja azonosítani, mint vizelési ingert. Miután a vizelet első cseppje zár egy áramkört (elemről működik) és megszólal a berregő, ami a gyermek vállán van, felébreszti a gyermeket. Egy idő után megtanulja felismerni ezt az érzést, ami után meg fog szólalni a berregő és a gyereke 60%-a elnyomja az ingert, s bepisilés nélkül alszik tovább, 20% felébred és éjszakai vizelővé válik. Sajnos 20%-ban ez sem eredményes. Az irodalom szerint 10 éves életkor után javasolt a használata. Dr. Szabó László
BCsK
 


Kedves BcsK!
Köszönöm kérdéseit, hiszen talán így könnyebb megérteni a lényegét a kezelésnek. Egyesével válaszolok:
-A készülék képes felkelteni, mivel olyan erősségűt adunk amivel biztos.(db) A szülő egyébként sem jó, ha felkelti, mivel akkor teszi, amikor a gyerek már bepisilt. Mi pedig az első cseppnél. Ez nagyon fontos! A ruhája sem lesz pisis.
-Svájcban teszteltük főképp, és nyugodtan mondhatom, hogy semmilyen rossz beidegződés nem alakult ki egy gyereknél sem. Ott egy jól bevált módszer, támogatásban is részesül.
-Pszichés probléma inkább abból szokott kialakulni, hogy bepisil.
-5 éves kortól ajánljuk gyerekeknek és működik.
Tisztelettel:
Szigeti Tamás
www.karlbachmannag.com
 
 


Sziasztok!

Én is sokáig (kb. 8 éves koromig) pisiltem be. Anyukámék be is szereztek egy hasonló szerkezetet, mint amiről itt szó van. Természetesen már mindenki felébredt a berregésre, csak én nem. Egy ideig még használtuk, aztán letettünk róla. Idővel kinőttem. Egyébként is, én úgy tudom, hogy a mélyalvásból felébreszteni valakit, káros. Szóval jól fontoljátok meg.

x.y.-hoz hasonló retorziókra/kivizsgálásokra nálam nem került sor. Nálam a szüleim elfogadták, hogy ez van. Én is tudtam, hogy rossz, de ha egyszer nem ébredtem fel?! A szerkezetet egyébként valamelyik ismerősünktől kaptuk.

Betti
Betti
 


Betti!

Ezért kérdeztem, maiket kérdeztem.

Ha én nem vagyok képes felébreszetni, akkor a gép(óra, berregő), hogyan képes???
BCsK
 


Sz. Tamás!

Köszönöm a válaszát, de még mindig kételkedem.


Egyébként amikor én felkeltem az esetek 70%-ában száraz, a többinek mindig van oka. pl. nem pisilt mielőtt elaludt, ivott elalvás előtt, kakaót ivott stb.
BCsK
 


Sziasztok!
A fiam már elmúlt 8 éves,mégis bepisil néha.Szerencsére egyre ritkábban.Sikerült kideríteni az okát is,amiről már többen írtatok:olyan fáradt,hogy egy földrengés sem ébresztené fel.Hogy érzékeltessem mennyire mélyen alszik:elsőben,a hirtelen megterhelés hatására olyan mélyen aludt,hogy bekakilt.De ez mind nem elég,kimosdattam,tiszta ágyneműt kapott,és reggel nem emlékezett az égvilágon semmire!
Vajon a csodakészülék felébresztené?
 
 


Kedves T. Móni?
A készülék 100 %, hogy felébresztené. Mivel úgy állítjuk be ( személyre szabottan), hogy felébredjen.
Ha nem akkor visszatérítjük a készülék árát!
Bővebb inf.: www.karlbachmannag.com
Tisztelettel:
Szigeti Tamás
 
 


Vendég
 


Enuresis Nocturna - Szuggesztív Terápia

Dr. Horváth W. István
Központi Rendelő
H-6630, Mindszent
Csokonai utca 2.
Tel/fax: 0036/62-225-120

BEPISILT KIRÁLYFI
http://www.extra.hu/ihorvath/kiralyfi.html
BCsK
 


Kedves Anyukák köszönöm az eddigi leveleket, remélem hogy majd mindenkin tudtunk segíteni. Ha megtennék, hogy leírják tapasztalataikat a készülékről, sokat segítene másokon.
Köszönöm.
 
 


Kedves Szigeti Tamás!
Mi ennek a gépnek az amerikai változatát beszereztük, és használjuk, de valamit nem jól csinálunk, mert nem működik. Ha éjszaka megszólal a csengő, rögtön felkeltem a gyereket. Ő azt mondja, hogy nem hallja, és úgy érzem, magára a csengőre nem kelne fel. Várjam meg amíg magától teljesen felül, ne is szóljak addig hozzá? Mert ha az én hangomra ébred fel, az talán nem is ér semmit!
Várom válaszát: Zsuzsi
 


Kedves Zsuzsi!
Azt kell, hogy mondjam sok hasonló gép van a piacon, de nem működnek megfelelően. Ha gondolja én küldök Önnek egyet teljesen ingyen.
Mi a készülékeinket gyermekre szabottan állítjuk be, a hangerőt is. Valószínű nem elég hangos, és így sokat nem ér a kezelés.
Tisztelettel:
Szigeti Tamás
www.karlbachmannag.com
 
 


A Karl Bachmann AG felajánl további három készüléket térítésmentesen gyerekek számára, akik éjszaka bepisilnek.
www. karlbachmannag. com
 
 


Tisztelt Szigeti Tamás!
szeretném megtudni hogyan juthatok térítésmentesen a készülékhez.Lányom lassan öt éves nepközben is észrevettem hogy kisebb a hólyagkapacitása.S éjszaka nagyon mélyen alszik.Szivesen kipróbálnám a készüléket.Az emil cimem a profilomban van kérem írja meg mit kell tennem hogy készülék eljusson hozzám.
Köszönettel:Kiss Krisztina
 
 


Még újabb 3 enuresisben szenvedő gyerek jelentkezését várjuk, akik térítésmentesen juthatnak készülékhez.
www.karlbachmannag.com
 
 


Tisztelt Szigeti Tamás!
Mi is,vagyis 7 éves kisfiam küzdünk az éjszakai bepisilés ellen.Gábor minden lehetséges vizsgálaton volt már minden eredménye negatív.Azzal biztat mindenki,hogy majd idővel kinövi.Nehéz nagyon mindenkinek főleg neki most ment ősszel iskolába és bántja nagyon, hisz tudja erről nem tehet. Amíg vannak lehetőségek amit kilehetne próbálni ezért soha nem adjuk fel.Itt a rovatban olvastam először erről a készülékről és pozitív tapasztalatokról.Szeretném magtudni hogyan lehetne a készülékhez hozzájutni,kipróbálni?Előre is köszönöm várom válaszát.Üdvözlettel Molnár Zoltánné
 
 


Kedves Molnár vagy bárki más aki ilyen problemákkal küzd.
Szívesen leírom a mi esetünket, mert tudom milyen kellemetlen ha egy már elég "nagyocska" kisfiu bepisil. Az én kisfiam 5 éves koráig szinte minden éjjel bepisilt. Megprobáltunk minden otthoni metódust:este 6 utan nem iszik, felébresszük éjjfélkor, stb....Semmi nem ment. Szervi baja nem volt, én mégis szinte minden éjjel bekövetkezett.
Egy idösebb orvosbácsival beszélgettünk egyszer és megemlítettem a problémát. Azt mondta bíztos kezelést tud ami az ? kisfiánál is bevált 35 évell ezelött és azóta ezt ajánlja mindenkinek. 10 napig minden este 1 tabletta B12 és egy tabletta Ca+D vitamin. 7 nap szünet, majd utána megismételni a 10 napos kezelést. Ismét 7 nap szünet és utána 10 nap kezelés. Tehát maximum 3-szór kell a 10 napos kezelést megismételni.
Természetesen nem hittem, hogy ilyen egyszerü legyen, de azt mondtam bármit megprobálunk. 2-szer 10 napig adtam a gyógyszert és többet nem volt rá szükség. Az óta 13 hónap telt el és soha (SOHA!!!!!) többé nem történt meg a bepisilés. Mindenkinek ajánlom próbája meg. Esetleg orvosi vélemény kikérése mellett, de nálunk 100%-oson bevált.
Sikert kívánok.
 


Valaki mas mar kiprobalta?

T.


Tisztelt Karl_b!

Az én fiam 10 éves lesz már az idén. A mai napig szinte minden éjjel bepisil. (Ráadásul cukorbeteg és sokáig úgy gondoltam, hogy a kettő között összefüggés van.) Voltunk már kivizsgáláson is, de nem találtak semmi szervi rendellenességet. A "megnyugtató válasz" náluk is az volt, hogy majd az idő megoldja. Várunk is türelmesen... Kerestem én is a csengős szerkentyűt, hátha az segít.
Kérdésem: 2003.óta létezik e már valamiféle támogatás a készülékre, illetve ha nem akkor mennyibe kerül most, esetleg lehet-e kölcsönözni.
Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: K. Anikó

Kép
Kép
 
 


Anikó!

Lehet, hogy rá kellene keresned az interneten, hátha látsz olcsóbbat, amit el is küldenének neked.
Én pár éve vettem egyet, az első gyerekemet egész jól kipupálta, de a másodiknál felmondta a szolgálatot.


Kedves Tamás!

Az én kisfiam januárban lesz 5 éves, és gondot jelent nálunk is az éjszakai bepisilés. A nyáron leszoktattam az elalvás előtti 3 dl kakaóról, és úgy nézett ki, hogy megoldódni látszik a probléma, 2-3-4 naponta pisilt csak be. Sajnos csak 1 hónapig örülhettünk ennek, mivel szeptembertől újra visszajött a mindennapos éjszakai bepisilés.
Álmában bepelenkázom, vagy felébresztem éjjel és megpisiltetem.
Nem szeretném nagyon sokáig elhúzni vagy kezeletlenül hagyni a dolgot.
(Az apukája állítólag ugyancsak éjjeli bepisilős volt.)
Hogyan próbálkozzak otthon megoldani a problémát, jó lenne, ha nem kellene orvosi segítség/beavatkozás, azaz gyógyszerek stb.
Üdvözlettel, és köszönettel:

misksomo
 


Kedves Lányok!

A Babanet szerkesztősége szeretettel várja a Látogatók történeteit a gyerekvárásról, családtervezésről, gyereknevelésről, szülésről, egészségügyről, családról, óvodáról, iskoláról, munkáról. Ha van olyan történeted, amely kacagtató vagy megható, megindító, elgondolkoztató vagy felháborító, esetleg reményt vagy megoldást adhat másoknak, ne habozzatok, hanem ragadjatok billentyűzetet és a kész írást küldjétek ide: szerkeszto@babanet.hu.

A történetek bekerülnek a Babanet Te Történeted rovatába, illetve a főoldalon is láthatók lesznek.

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet:

 

cron