én nem becsapni szeretném a fiamat, és azzal is tisztában vagyok, hogy nem pótolhat pl. egy kisautó engem, amíg bent leszek a kórházban, és nyílván ezeknek a "cseleknek" ellenére is nehéz egy elsőszülöttnek az elején(szerintem minél kisebb, annál inkább), hogy most már van egy tesó, egy kis "vetélytárs", és bizony a figyelem megoszlik. Tudom, mert én is elsőszülött vagyok. Van két húgom, szóval tudom, milyen az ún. trónfosztás.
De egy-egy ilyen apró kis "csellel" talán könnyebb a "nagynak", aki még szintén kicsi. Például amióta Marci a pocómban van, és látható, érezhető is, van hogy ha pl. Mátus nem akar ebédelni, elég annyit mondanom, hogy mutasd meg Marcinak, milyen ügyes vagy, figyel ám anya pocijából, milyen szépen eszel!, és lám, eltűnik az ebéd a tányérról! És ez sem becsapás szerintem. Én is azon az elven vagyok, hogy az életkornak megfelelően igazat kell mondani a gyerekeknek, sem többet, sem pedig kevesebbet annál, mint amennyire éppen kíváncsi, mint amire éppen rákérdez, ami foglalkoztatja. Szandra</font>
Sikerült mindkét oldalt vénát robbantaniuk 
