De édi! Szereti a pancsit, látom!
Dóri
2006.01.19 16:54
És a kicsinyítéstől is elég silányak lesznek...
Köszi, megkaptam! Majd írok még!
A lényeg: nem laktóz-érzékeny. Ezután mentünk Veres doktorhoz, aki közölte velünk, hogy a vérkép viszont rossz
Van egy IgA érték, ez Balázsnál 0, ami azt jelenti, hogy immunhiányos. Ehhez jön még, hogy kevés a vasa, és a calciuma. Az immunhiányt kinövi a doki szerint, viszont emiatt az érték miatt nem lehetett megállapítani a lisztérzékenységet. De továbbra is erre gyanakszik, főleg azért, mert a vas- és calciumhiány egy felszívódási zavarra utalhat, ami megintcsak a lisztérzékenységtől is lehet. Továbbra is puffadt a gyerek hasa, de mi úgy látjuk, hogy jobban van, és az értékek nem nagyon vészesek, ezért nem látja sürgősnek a további vizsgálatokat. / ez lehetne mégegy vérvizsgálat, ami nem teljesen egyértelmű eredményt hozhat, és lehet biopszia altatásban
/. Hát ezeket jegyeztem meg abból, amit mondott a doki, sokkal nem lettünk okosabbak. Ráadásul felírt vasat, amitől megintcsak emésztési gondjai lehetnek szegénynek, így még csak biztosan nem is állapíthatjuk meg, hogy jobban van-e, vagy rosszabbul. Mindenesetre felhívta a figyelmünket a holnapi tévéműsorra / Tudásakadémia az M2-n/, ebben a lisztérzékenység lesz a téma.
2006.01.19 16:58
2006.01.19 17:01
2006.01.19 17:14
Kicsit félek, hogy tiszta seb lesz neki, de azért én is reménykedem, hogy nem lesz semmi komoly. Ezért is veszem a rágókákat, de még nem igazán akarja őket, inkább a saját kezét.
Nagyon szeret babakocsizni, de csak kint az utcán. Persze vettem neki megint egy rágókát, de ezzel sem voltam nyerő

2006.01.19 17:50

Kis hős!

2006.01.19 18:07
2006.01.19 18:13
2006.01.19 18:25
, elég sok kellemetlenséget kellett kiállnia ma. Drukk, hogy javuljon az állapota! Neked sem lehetett egyszerű végigcsinálni ma a vizsgálatokat, rávenni Balázst az együttműködésre úgy, hogy Gergő is veletek volt. 


2006.01.19 19:40




2006.01.19 20:00
Bár néha már úgy érzem, hogy menet közben is el tudnék aludni. Valamelyik nap elvittem este a Wekerle telepre sétálni, csak mentem a sötétben, bambultam magam elé. A végén úgy eltévedtem, hogy még az irányt sem tudtam, hogy merre lakunk. Teljesen megijedtem, már pánikba estem, mert sötét volt és tényleg fingom nem volt merre menjek. Ráadásul volt hogy többször is ugyanoda jutottam. Ezt talán az érti, aki ismeri a Wekerle telepet, ott nem igazán derékszögben mennek az utcák. A végén hazataláltam, de megfogadtam, hogy soha többet nem megyek arra sötétben és hidegben.
2006.01.19 20:03
Ezzel mindent elmondtál.
2006.01.19 20:30
2006.01.19 20:44
2006.01.19 21:02
Szeretem nagyon A mester és Margaritát és a Száz év magányt is. a funtineli boszorkányt megvettem, de még nem olvastam el. Karácsonyra kaptam a Raj című sci-fit, és most azt olvasom. Nagyon izgalmas és érdekes, valamint elgondolkodtató. 2006.01.19 21:10
Én is csak szoptatok, és Zsuzsa is általában naponta háromszor de van hogy többször telerottyantja a pelenkáját. Mostanában még az átlagosnál is nagyobb durranások voltak, mert fel kellett gyorsan szaporítanom a tejem, mert van aki elviszi, és most felborult az elsőtej-hátsótej egyensúly és szerintem az kikezdte egy kicsit a hasát.
De most beálltam egy normálisabb fejési rendszerre, remélem Zsuzsa pocakja is rendbejön... Ha nem, akkor le kell mondanom a tejadást. De nem szeretném.
OLyan aranyos, hogy a fiad még emlékszik Zsuzsára! Nem semmi. Kiváncsi vagyok, hogy élőben is úgy el lesz-e ájulva tőle mint "álmaiban"
Kár hogy ilyen sok gondod van vele.
A rágókákkal Zsuzsa se nagyon tudott mit kezdeni az elején, aztán beletanult. Most már kifejezetten azért szereti az egyik játékát, mert a plüss elefánt mind a négy lába élénk narancssárga korong alakú rágókában végződik, most már kifejezetten azokat szemezgeti ki és dugja a szájába, nem a plüss részeket. Szerintem ahogy nő, fejlődik a kézügyessége és akkor majd hatékonyabban dugdossa a rágókákat a szájába.

2006.01.19 21:11

2006.01.19 21:13
A következő alkalommal már ti is fogtok szerepelni a táblában.
Ma mi is megfagytunk séta közben, olyan hideg szél fújt. És jövő hétre még ennél is hidegebbet mondanak.
Nekem az első és az utolsó kép tetszik a legjobban. 


2006.01.19 21:14

2006.01.19 21:17

2006.01.19 21:28
Egészen babaszerű (mármint játékbaba), és tisztára szőkének látszik. 2006.01.19 21:39







2006.01.19 21:42

2006.01.19 21:45
2006.01.19 21:49




2006.01.19 21:54
Gondolom azért akarsz ilyet, hogy Lili elszórakozzon benne. Olyan hintára nem gondoltál amibe szintén bele kell ültetni, és fel van függesztve az ajtófélfára, a gyerek lába leér a földig, és így tudja rugóztatni magát? Ezzel nem tesznek kárt magukban, és állítólag imádják a babák, és a fejlődésüket se hátráltatja. Én vettem egyet használtan, de mint utólag kiderült, nálunk túl szélesek az ajtófélfák, és nem tudom felrakni. Valami mesterembert kéne idehívni, hogy két kampót fúrjon az ajtófélfánkba, aközé akasztanék egy fa téglát megfelelő méretben és arra akasztanám. Szerintetek milyen mesterember vállalna ilyen feladatot? Meg össze kéne rakni egy könyvespolcot és lecsalogatni fenntragadt rolókat. Ilyesmit ki vállal?!? 
2006.01.19 22:06
Én is örülök, hogy tudtam most jönni, vártam már, hogy Te mikor jössz
Lehet (sőt biztos) hogy lemaradtam valamiről, de miért vagy rossz passzban??? Ugye nincs semmi baj? Teszel fel majd Lénáról képet? Nevet már végre az anyukájára? Remélem igen!!!
Már mindenen gondolkozom, hogy mivel köthetném le Lilit
Most megint összeszereltem a járókát, de 10 percnél tovább nem nagyon szeret benne lenni. Vettünk neki pihenőszéket is, amit hintáztatni lehet, de az sem nyerő
2006.01.19 22:16
2006.01.19 22:19

2006.01.19 22:24
Ez volt a legrosszabb, alig tudtam kimaszirozni, nagyon fájt, még mindig egy kicsit de már jobb.
Kerülne a kezem közé, jól megrágcsálnám a pofikáját aztán megjavulna biztosan
(ha csak ezen mulna)
én is iszom még a teát, én sem merem elhagyni, pedig biztosan lenne anélkül is. Még van egy dobozzal azt megiszom aztán többet nem. Inkább sört
Ha a többi topicon nincs fotó az más téma, kit érdekel?! Miért ne dicsérgetnénk egymást, mindenkinek szüksége van a jó szóra!
Megfáztam, vagy elkaptam vkitől, nem tudom, de tiszta t...ny vagyok.
Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint


| X EZT MÁR OLVASTAD? |
|
![]() |
|