Aranyos vagy
, de nem névre rendeltük meg, hanem csak mondták, hogy majd január elején hoznak olyan figurákat, amiket mi kinéztünk, mi meg mondtuk, hogy majd akkor benézünk érte. Szóval ahhoz most el kéne magyaráznom, hogy milyen is volt az a figura, merthát több fajta is volt belőle és volt amelyik nem is tetszett nekünk, pl. a lufis Micimackós, ahhoz meg most már kevés az idő. Meghát valószínűleg már el is mentetek. De még egyszer köszi
Kismamanaci: nekem kettő van, a farmert az elejétől kezdve hordom(16.hét körültől), ez a kedvencem, és még mindig jó rám, bár már nagyon ki van centizve, még max. 1-2 lyuk van rajta.
A másik egy bársonynaci, az még alig volt rajtam, mert akkora nagy. És ez már nagy dolognak számít, ha én ilyet mondok az extra nagy pociméretemmel
Bár talán most már belenőttem
, de az biztos, hogy ebbe a naciba 3-as ikrekkel is beleférnék
Hematokrit-ügyben pedig, igen, igyál jóval több folyadékot!!!
2-3 litert meg kell inni egy nap simán!!! Pl. a babák is infúziót szoktak kapni, ha magas a hematokritjük.
Ruzicsky
Az én Kristófom többségében már csak ilyen odasimulásokat szokott csinálni. És imádja a kezem. Amint pocit ér a kezem, ott terem a kis drága
Tolja oda mindenét, talpiját, lábikóját, popsiját
, csak nehéz eldönteni melyik testrésze lehet ez most
Rugdosódni csak ritkán szokott, leginkább csak olyan hiperaktív napjain, mint amilyen a tegnapelőtti volt, de ilyen sajnos csak ritkán van.
És hajnali 4-kor felébresztett a csuklásával
, olyan édi volt
Arra ébredtem, hogy fekszem az oldalamon és dobál az ágy
Meg talán mintha kicsit ma is aktívkodna


, de inkább nem is írok semmit, mert akkor megint úgy járok, mint tegnap
És megint egy kérdés:
Akik kis panellakásban laktok, hol fogjátok tárolni a babakocsit?
Mert én lenthagyni a közös tárolóban nem merem, felcipelni nem kis munka, de ha fel is hozom, hová tegyem? Előszobában erre semmi hely, a szobába nem tehetem be a piszkos, esetleg saras babakocsit, az erkélyre kivihetném, de oda a szobákon keresztül vezet az út. De talán még mindig ez a legjobb megoldás.
Ti hogy oldjátok meg???
Babus+Kristóf (12 óra és 12 perc múlva már a 36.hetet fogjuk megkezdeni
, juhéjjj!!!
)


, így feltűnő, hogy felülnézetből már nem látom



















