Új privát üzeneted érkezett!

Ayse, ma du. 3-kor a Pszichológia Tanszéken (Izabella utca) lesz még egy előadása, közösen Carol Tavris-szel, vele együtt írták a "Történtek hibák (de nem én tehetek róla) - Az önigazolás lélektana" című, új könyvet. Tegnap megvettem, nagyon kíváncsi vagyok rá. Csak előtte elolvasom még a Columbine után-t, az meg az iskolai erőszakról és a mozaik módszerről szól.

Állás-dolog: Ne add fel, biztos lesz majd valami ennél is jobb megoldás - és az önéletrajzodban azért sokat számít, hogy a gyerekek után ott van ismét egy melóhely. Meg legalább van valami. Képzeld, ha semmi sem lenne...:)
dia
Budapest
 
 
 


Dia, sajnos csak most olvastam...bár amúgy sem tudtam volna elmenni.

Igen, így van, ahogy írod, ezért is vállalom ezt így el. A szüléstörténeten még gondolkodom. Annyira nem röhögtem szét magam alatta :lol: :lol:

ayse
 
 


Dia,
mégis megírtam, elküldtem priviben.
nem tudom, tudsz-e kezdeni vele valamit :oops:

ayse
 
 

 
 

Ayse, hogy a frászba ne.:) Szuper lett! És köszönöm!

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Vagyunk... sajnos mostanában kevesebb időm van. A nagyokkal tanulunk délután, vagy megyünk ide-oda. Én hulla fáradt vagyok, nem tudom, ők hogy bírják. Vagyis sejtem. Sajnos Mesi kezd kimerülni. Most jött el az a pillanat, hogy kicsit szelektálunk a szakkörei közül. Sajnálom, mert a színjátszón most kapott először normális szerepet, de nem érdekel, ha az a tanulás rovására megy. Szétszórt, nem érdekli a lecke, csak legyen túl rajta akárhogyan. A szorgalmi feladatokat nem csinálja meg (egyiket sem), szóval most egy kicsit ki vagyok bukva rá.
Tegnap angoloztunk is. Hát, Lányok, nagyon gáz. Szóval jön ostoros anya, és szépen megregulázza kicsi Lányát, ha ő nem képes rá...
Zazával nincs gond, na jó, néha ő is bliccelne, de azért megérti, hogy a feladatnak készen kell lennie, és végül mindent megcsinál.
Á, bocs, most csak egy panaszáradatra futotta :(

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsban, mert én be vagyok havazva.

Csöre, csak nyugodtan panaszkodj, egy csónakban evezünk. Én 7végén borultam ki megint, most végleg sztrájkba léptem.
Annyira útáltam már magam,hogy mindig találok valamit ami nincs kész, be van házikózva, de kisasszonynagysága nem tud róla stb. Hát nem suttogtam. Aztán közöltem velük, hogy nem vagyok hajlandó minden 7végén nemsuttogni, én szivesebben lennék a jópofa barátnője a csajszinak, úgyhogy letettem a munkát, apára és a csajszira háritva.
Bakker nem hittem,hogy ennyire nehéz nem megnézni az üzenőt, nem aláirni, nem megkérdezni pótolta-e a nyelvtan házit(egyébként nem, meg sem kérdezte a többiektől mi volt az :twisted: ).Szóval csupa vidámkodás van, ökörködünk, ma bakancsot vettünk-merugyegyünahó.

Hááát ahhoz is erő kellett,hogy a vasárnap észrevett, ki nem pakolt úszócucc ma is ott büdösödjön a táskában. Feltűnt,hogy nem mostam a 7végén fürdőruhát, apától megérdeztem, mert ő volt az ügyeletes péntek du, fogalma sem volt, hát csak belenéztem az úszóstáskába.
Hmmm, vizes törcsi és fürcsi jól összegyűrve pácolódik a táskában. Na, itt az idő,hogy valóban saját kárán tanuljon, és ne a "jajj anya mit szól" parából pakolja ki, hanem érezze kis hab testén a jó vizes, büdös fürdőruhát pénteken a köv. úszáson(hetente van). Bizom benne maradandó élmény lesz és soha, de soha többet nem felejti el hazajövetkor a szennyesbe tenni a cuccost,hogy anyarabszolga kimoshassa, miután kitakaritott főzés mellett.
Drukkoljatok,hogy kibirjam,bár apa minden nap megfenyeget, nehogy szólni merjek neki.Szóval bár jó pár hete mondogatom,hogy leveszem róla a kezem, a piszomókus szerint is kellenek a kudarcélmények, a stresszhelyzetek, hogy életrevaló kölök legyen-de ez az első igazán nagy dolog, amin koppanni fog.Úúúúúgy sajnálom ám, de tudom, most kell erősnek lennem.
Szóval Csöre fel a fejjel, alig pár nap és őszi szünet!!!!!Az vigasztal csak,hogy imád suliba járni, tök jól érti magát,tetszik neki minden. Meg szuper együtt kánont énekelni, tanulni tőle a néptánclépéseket, minthogy kinlódnék a dogára felkészüléssel, kikérdezéssel, osztálytársak szüleinek telefonálgatással, mi a házi cimmel. :wink:

benianya
ákosbenianya
 
 


Csöre!

Semmi gond, ide bármikor jöhetsz panaszt árasztani.:)
Szerintem a szorgalmikat ne erőltesd, hiszen az csak szorgalmi - azaz a gyerek eldöntheti, elkészíti-e vagy sem. Ha nem így lenne, leckének hívnák.:)

Persze, mondd el a kiscsajnak, hogy miért előnyös elkészíteni azon túl, hogy további rutint szerez az adott tárgyból, gondolok itt a tanároknál való masszív bevágódásra, manipuláció, tudom, és csúnya dolog, de csak annyira, amennyire kevesebbre értékelik azt a gyereket, aki esetleg cseszik a szorgalmira.

Szép kerek mondat lett ez, már ezért megérte ma reggel felkelni. :D

A szakkörök szanálásával mélységesen egyetértek. Bori a héten kezdi a táncot, de csak azt, és semmi mást. Ölég lesz az, ismerve Nanni barátosnémat, meghajtja, mint Singer azt a bizonyos gépet.

Angolt ne ostorral próbáld meg a fejébe tömni, hanem játékosan. Ha gondolod, ebben szívesen segítek, volt ovis angol-játszócsoportom.

Benianya!

Most nagyon büszke vagyok rád!:D Kibírod, én tudom! Kiscsajnak meg lesz egy vacak pár órája, de ennyi hidd el, kell neki.

Mi jól vagyunk. Hétvégén voltunk a Láthatatlan Kiállításon, elképesztően jó volt. Nagyon furcsa, izgalmas élmény, nagyon jó, hogy egy kicsit több most a rálátásunk, hogyan élhetnek a vakok.

Kitartást mindenkinek, mindjárt hétvége, jövő héten hosszú hétvége, aztán meg őszi szünet!

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Köszi, Lányok, a bíztató szavakat...
Az ostorozás nem csak az angolra vonatkozott... és valószínűleg a hétfőnk mélypont volt, mert keddre már jobban muzsikált, és normálisabban állt a dolgokhoz, bár nem az a jaj de szorgalmas, de csinálja, amit kell. Remélem, így is marad, de most jobban ránézek egy ideig. Igen, a szorgalmira én is meggyőzéssel próbálom rávenni, de tegnap sem estem kétségbe, hogy kihagyta. Edződöm...
Dia: a játékos angol érdekel :) valahogyan meg kellene tanulniuk, ha mástól nem, tőlem.
Benianya: hú, a büdi úszóscucc miatt nem irigyellek, de ki fogod bírni, hajrá!!! :) Hm... viszont elgondolkodtam... én kipakolok a gyerkőcök helyett uszoda után. Lehet, nem kéne?
Dia: a Láthatatlan kiállítás engem is nagyon érdekelt volna. A cégnél volt oda kirándulás, de sajnos pont nem tudtam elmenni. Egy gyengén látó kollégám szervezte. Sebaj, még eljutok egyszer :)

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre, először is: játszatok társasjátékokat - angolul. Nem kell mindent angolul mondani, de a színeket, lépésszámot, te jössz, ilyeneket simán.

Emlékszel még gyerekdalokra? A kötött szövegek azért nagyon jók, mert könnyen megjegyzi - hála a dallamnak és a ritmusnak is -, és észrevétlenül tanul meg vele egy csomó szót, nyelvtani szerkezetet. Később pikk-pakk tudja beilleszteni majd a nyelvhasználatba.

Itt pl. egy rakás gyerekdalt találsz, kis animációkkal, ami még inkább megkönnyíti a szavak értelmezését: http://www.cherriyuen.com/E-Songs.php

Itt meg egy másik oldal: http://www.mamalisa.com/?p=88&t=ec&c=23

A kedvenc nálunk a This Old Man... Nekem meg a Clementine volt, nyilván a Foxi Maxi miatt, amit imádtam kiskoromban. Meg ez, mert ez annyira gyönyörű: http://www.mamalisa.com/?t=es&p=2293&c=23

A Head & Shoulders-zel pl. a testrészeket lehet pillanatok alatt memorizálni. És persze, vannak olyan dalocskák, amiket azért imádnak a gyerekek, mert olyan szavak is vannak bennük, amit magyarul nem szabad használni, pl. Bori nagy kedvence a Stupid Song, de azt most nem találtam meg - majd megkeresem.

Mondókákat is érdemes együtt mondani, rövid meséket is mesélhetnél. A neten abból is rengeteget találsz. Mozgásos játékokat is érdemes játszani, pl. szobrosat, vagy hogy mindig más mondja, hogy a többiek mit csináljanak - ehhez az igéket kell gyorsan megtanulnia.

Hirtelen ennyi, de ha netán megmondod, milyen területeken látsz hiányosságokat a lánynál, akkor kicsit konkrétabb is tudok talán lenni.

A lényeg mindenképp az, hogy ostor helyett mindig legyen játékos, ha lehet vicces az egész, sokkal könnyebben fog vele boldogulni, mintha 50-szer le kell írnia egy mondatot, vagy 3 szorgalmit megcsinál.
dia
Budapest
 
 
 


Dia: nagyon köszönöm, az egyik oldalt (a gyerekdalosat) már sikerült is megnézni, igaz, Zazával, mert Mesinek külön programja volt (ezúttal nem szakkör... bulizott a drága :)) most meg félkábán fekszik, hányt, hasmenése van. Vagy bezabált, vagy valamit benyelt :?
Közben beszélgettem Mesi osztályfőnökével, nagyon elégedett Mesivel (na jó, a helyesírást gyakoroljam vele), szerinte jó gondolkodású, okos lány, szorgalmas is, szóval kicsit lehiggadtam :D Most egyébként a Csillagok háborúját nézi felíratozva :mrgreen: bár gondolom, nem ebből fog megtanulni angolul, de elcsesztük, nem szinkronizált a dvd, amit vettünk :roll: sebaj, így is tetszik nekik :lol:
Megyek dolgomra, most kicsit nyugi van, nem fognak a fejemen ugrálni felmosás közben :lol: :lol: :lol:
Köszi még egyszer!

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre,
Svédországban állítólag azért tudnak jól nyelveket, mert semmit sem szinkronizálnak, hanem feliratoznak.
Jobbulást Mesinek, Andris is benyalt egy fosóshányóst :(

Ákosbenianya,
mi volt az úszócuccal????


Lilinek holnap premierje van. A János Vitézt adják elő (balett). Három szerepe van: török, fa és tündér a záróképben. A próba végét elcsíptem, egészen elképesztő jelmezek és díszletek vannak. A gyerekek is ügyesek, hát nagyon izgulunk...
(összesen 6 előadás lesz).

ayse
 
 


Csöre, hehe, pedig akartam is írni, hogy direkt nézess vele angolul filmeket - még felirat nélkül is akár, rajzfilmekkel érdemes kezdeni -, elképesztő, mennyit felszednek belőle.

Ja, és hallgasson sok-sok angol nyelvű zenét - az előadó gyakorlatilag mindegy, Madonnától Hannah Montana-ig bármi lehet. Annak idején én is rengeteget szedtem fel a popzene világából, most a lányom fújja kívülről Katie Perry szövegeit - pedig amúgy elég gyatra még az angoltudása... Ezt bezzeg kívülről keni-vágja.

Gyógyulást minden betegnek!

Ákosbenianya, tényleg, kibírtad?

Ayse, hú, izgalmas lehet.:) Majd számolj be, drukkolok a lánynak! És ha lesz videó, ne kímélj.:)))
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!!!!

Húúúú, de izgi ez a balett, csudi jó lehet, most aztán büszkélkedhetsz!!!!!No ás nem is egyszer, 6x!!!!

Angol oldalakat én is megnézem majd vele!!!!!!

Most a környi házin vacakolunk,miért úgy neveté el bp.-en a pályaudvarokat ahogy. szegény gyerek hogy a manóba értse meg,hogy bécshez képest, és osztrák-magyar monarchia ideé stb. Merugyi nem keleti a keleti és nem déli a déli,hogy a ny-iról ne is beszéljünk.
hidak, szigetek, felszin megy.

Kibirtam?de ki ám!!Köszi a drukkokat!!!!!

Háát pénteken reggel észrevette, de nem szólt, lapitott. Majd megpedzette,hogy neki nincs ma kedve úszni menni. Megbeszéltük, hogy de kell, kötelező, ne nézze az órát, csak ebéd után szépen sétáljon át. Merthogy mi van ha elkésik, ha hamarabbb megy, ha senki sem lesz ott stb. kifogásgyártás ment.

3 kor megyek érte, sehol senki. Épp jött az ofő-s mondta,hogy a lány nem volt ám úszni, odaát játszik a teremben. Most cseszte le, mert Blani közölte neki nem volt kedve, mert a többiek nem mentek, meg olyan hideg van stb. Erre jól lecseszte a tannéni,hogy ez nem választás, ez kötelező.
Na jól eldurrant nekem is az agyam, de mire kijött lehiggadtam, odasomfordált, kérdeztem mi a túrót csinált 2 óra hosszáig? Kilovasott 5 kis könyvet amit a könyvtárból vett ki.Házi? azt nem csinálta meg, de nem is volt. :roll:

Na, szépen átsétáltam vele az usziba, mondom: most pedig szépen leveszed a cipőd, bemész és elmondod az edzőnéninek mi történt és elnézést kérsz.
Nemár anya!!!!
Csak nem gondolod édes drága egyetlen elősszülött imádott gyermekem,hogy kimoslak ebből??No nem, a tetteidért Te vállalod a felelősséget. Ráadásul most 2 hétig nem is lesz úszás, menj csak be és nézz a szemébe.

ÚÚÚ, csajok azt a bömbölést, zokogást, komolyan úgy de úgy sajnáltam, de böcsületére váljék, bement. Az edzőnéni rám kacsintott, láttam, hogy baromira méltányolja, hogy rajta voltam a témán és beküldtem. Megbarackozta (csak úgy tenyérrel, tudjátok olyan jajj te lány féleképp) a fejét, megölelgette mondta,hogy most az egyszer,először és utoljára elnézi, de többet ne furduljon elő.
Hááát kivi leszek mi lesz az eredménye, mert ez a sokk szerintem napokkal ezután ülepszik csak le benne.


Ti mit csináltok őszi szünetben????

Jobbulást a betegeknek!!!!!!!

benianya
ákosbenianya
 
 


Megint vacakol a klaviatúra, bocs az elütésekért....

benianya
ákosbenianya
 
 


Dia: szoktak nézni Scooby Doo-t a youtube-on, mert ugye tévé azóta sincs... pár hasznos szót (pl szörny...) felszedtek belőle :lol: :lol: :lol: de tudom, minél többet nézi, annál jobban megy neki. Zenét nem nagyon hallgat. Érdekes, kölcsönadom neki a kis fülbevalósomat, hátha rácuppan valamire. Nálunk a suliban népzenei oktatás megy, így azt dalolják itthon is :lol: Apával internetes rádiókat hallgatunk, vagy sima rádiót, igazából nem vettem észre, hogy bármelyik stílusra rácuppant volna :roll:

Benianya: hú, akkor ez elég húzós volt Blaninak :roll: és ügyes voltál, tudtam, hogy kibírod :wink:
Környezetből pályaudvarok? Mi platánfa kérget satíroztunk legutóbb zsírkrétával... nem hinném, hogy a vidéki lét miatt, egyszerűen ez a tananyag... akkor biztos más könyvből tanulunk.

Ayse: hú, balett, de jó :D Drukk :D Biztos gyönyörű lesz :wink:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Sziasztok,

most vagyunk félidőnél. 3 előadás lement, eddig minden jól sikerült :)
Tele van ötlettel, pörgős, én kétszer láttam (plusz a kulisszából a mait), a közönségnek is bejön, értik. A környékbeli óvodákból-iskolákból szervezik a közönséget. Végig lekötötte őket, a végén pedig hangosan kiabáltak, hogy vissza-vissza. Meglepett, mert egy-két mondat narráción kívül nem hangzik el beszéd, és túlnyomórészt komolyzene. A gyerekek vevők voltak mindenre, a kommentjeikből világos volt, hogy mindent értenek, habár az eredeti történetet nagy valószínűséggel nem ismerték. Pl. az óriások országa úgy volt megoldva, hogy volt egy kisfiú, aki ugyanúgy volt öltözve, mint Jancsi és a fákat is megemelték (alul textilbetoldás volt a szárnak, amitől rögtön nagyon aprónak tűnt Jancsi. Az óriások pedig egy vászon mögött táncoltak hátulról megvilágítva, így tényleg óriások voltak. A gyerekek rögtön értették és méltányolták.

Lili török és tündér, meg fa is. Akkor nem látszik, de fizikailag az a legnehezebb szerepe, mivel cipelni kell s állati nehéz, tényleg fából van :lol:

ayse
 
 


Ákosbenianya,
ez akkor jól elrendeződött az úszócuccal, remélem hatásos is lesz! :)

Őszi szünet:
NG kiállítás a Vajdahunyad Várában Éjszaka az amazóniai őserdőben címmel. Már kétszer voltunk, mert minden évben rendeznek más témából. Interaktív kiállítás, bár szerintem van kifogásolnivaló, de mindegy, akit érdekelnek érdekes információk, az végigolvassa-nézi, engem egészen elképesztett, amit ott az őstengerekről és a világűrről már megtudtam.

Minden ősszel felmegyünk Visegrádra, mert ilyenkor gyönyörű és van a hegy oldalában egy játszó is, egsz jól eljátszanak rajta, és egy szentendrei séta is belefér.

Aztán tervezünk még egy veszprémi kirándulást, délelőtt városnézés, du. állatkert programmal.

Valamint egy családi mozit.

Nos ez a terv, aztán majd meglátjuk mi fér bele időben-pénzben :oops:

Körkérdés:
nálatok durvák egymással a gyerekek a közösségben?
Szerintem nálunk nagyon. Nem nagy dolgok, de engem rendkívül zavar. Ilyesmikre gondolok, hogy pl Lili kérte az udvaron egyik hideg délután,,hogy már menjenek be, mert nagyon fázik. Erre az egyik "kedves" osztálytársai felháborodott hangon mondta neki: "köszönjük Lili, most miattad kell bemenni." Szóval olyan megértés nulla. Egymást a sárba tapossák, leszólják, mert attól érzik magukat jobbnak. többnek(?).
Pont az megy "kicsiben", ami egyébként az országban nagyban. Nem tudom, hogy ez helyi jelenség, vagy én vagyok túl érzékeny? :roll:

ayse
 
 


Ayse: gratula Lilinek és a csoprtnak, nagyon komoly munka ez a darab!
Durvaság: nos, szerintem minden korban jellemz... talán oviban enyhébb volt. Amit írtál, az érdekérvényesítés... azt hittem első blikkre, hogy verekedésről lesz szó. Mert arról nem tudok.
Bocsi, mennem kell, de még visszatérek erre!

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Ayse! Még egyszer gratula Lilinek, nagyon ügyes!

Az Éjszaka az őserdőbent Bori is kinézte, lehet, hogy mi is elmegyünk rá az őszi szünetben. De dolgozni is kell, úgyhogy sajna nem lesz a miénk az egész hét.

Durvaság: amit írtál, az még szerintem sem "durva", a gyerek csak a nemtetszését fejezte ki. Igaz, nem túl kedves módon, de hát nyilván ahhoz is fel kell nőni, hogy úgy sikerüljön elmondani a negatív véleményed, hogy az befogadható legyen és emészthető.

Boriéknál elsőben volt verekedés, meg egyéb fizikai bántás is - pl. az egyik kisfiú úszásedzésen lenyomta Borit a víz alá. Bori persze mindezt sírva mesélte, merthogy természetesen megijedt, és utána hiába ment az edzőhöz, az még őt baszta le. Ezek után felhatalmaztam a gyereket arra, hogy ha legközelebb a kisfiú lenyomja a víz alá, markoljon alá a fürdőgatyájának és tekerjen rajta egy isteneset. Bori először tiltakozott, hogy ő aztán nem, mert akkor majd az edző megint letolja vagy intőt kap, de mondtam neki, hogy csak nyugodtan, ha bármi gáz lesz, azt majd én lejátszom a pedagógusokkal. És hogy inkább egy intő, mint egy esetleges fulladás, az élő gyerek többet ér nekem...

Alapvetően egyébként nem nevelem arra a gyereket, hogy bántsa a másikat, de ha ebben a helyzetben az edző nem partner, akkor mi más választásom lehetett volna?

Van egy kisfiú az osztályban, tipikusan az a fajta, akit a fiúk általában rögtön kipécéznek maguknak - kicsi, babaarcú - tisztára, mint Harry Potter -, szemüveges. A kisfiúnak valószínűleg lehettek negatív élményei, mert elsőben minden csesztetésre azonnali ütéssel reagált, sőt, szisztematikusan végigverte az osztályt.

Bori többször panaszkodott rá, hogy a kisfiú beáll játszani hozzájuk, aztán hirtelen lerántja őket a mászókáról, vagy annak a tetejéről rúgja mellkason őket. Persze, mindig kizárták a játékból, meg mentek a tanítónénikhez. Beszélgettünk róla sokat, és arra jutottunk, hogy ehhez a kisfiúhoz különleges taktika kell, mert ez a kisfiú mindig attól fél, hogy ő nem elég jó hozzájuk képest. Azt tanácsoltam a gyereknek, hogy legközelebb hívják oda játszani, és ha durvulni kezd, kapja el a kezét, közölje vele, hogy vele ezt nem csinálhatja. És hogy nagyon szívesen játszana vele, de sajnos, ha bántja őt, akkor szó sem lehet róla. Pár nappal később Bori boldogan mesélte, hogy a kissrác kezd rendesebb lenni, bevált a taktika. Később egymás mellé is ültek, és ma már az egyik legjobb barátja az osztályban.

Ákosbenianya! Büszkék vagyunk rád! És nemcsak azért, mert nem mentetted meg Blankát, hanem azért is, mert még arra is rávetted, hogy szembenézzen a következményekkel! Zseniális húzás volt.:)

Csöre, High School Musical meg ilyenek sem menők a suliban? És ti hallgattok angol nyelvű zenét otthon? Mert Bori általában azokat kedveli - még -, amiket én hallgatok itthon...

Csajok, annyira vicces, de már nem is tudom, mióta beszélgetünk itt egymással, és a valódi neveteket még nem is tudom - mármint a keresztneveket... Ha nem gáz, elárulhatnátok, számomra személyesebb lenne, mint a nicknevezés...
dia
Budapest
 
 
 


Dia/Csöre

igen, az írás nem adta vissza azt az utálkozó hangsúlyt, amivel letorkolták Lilit. meg nem is fejtettem ki bővebben. Ez csak egy kiragadott példa volt. A lényeg, hogy szerintem sok a verbális agresszió, ami bár egy fokozattal jobb, mint a fizikai, de én úgy látom, hogy naphosszat bántják egymást a gyerekek, és ez nekem nem tetszik. Oké, hogy érdekérvényesítés, de azt is meg kellene tanulni kulturáltabban, illetve az altruizmust sem árt gyakorolni. 6 éves korban már fel tudják fogni a gyerekek, hogy másoknak más igényeik vannak. De eszük ágában sincs, egoizmus, amerre csak nézek.
Az is igaz, hogy a Legyek Urát már évtizedekkel ezelőtt megírták...

Amúgy én is a passzív agresszióra nevelem a gyereket azaz, hogy védjék meg magukat (nem tom, hogy hatásosan adom-e elő, gyerekkorom sokat idézett mondása, hogy amikor a homokozóban az összes játékomat elszedték tőlem - 2 nagy zacskó - sőt még meg is vertek -így aztán szomorúan eregettem a homokot az egyik markomból a másikba -, Anyukámnak azt mondtam, hogy megvédtem magam. Na és hogy? - kérdezte ő. Hát úgy, hogy megmondtam, hogy máskor ilyet nem szabad csinálni!
Ha a minta tényleg annyit számít, akkor kábé ennyire hatékony mintát közvetítek... :oops:
A szüleim csokit ígértek, ha verekedésért intőt hozok....

Emese :wink:

ayse
 
 


Ayse/Emese!

:lol: :lol: :lol: verekedés=intő=csoki :lol: :lol: :lol:

És, ettél csokit valaha??? :)

Én asszem értem, mire gondolsz. Talán a durvaság szó tévesztett meg engem is, én is másra gondoltam. Ez engem is elkeserít, szülőként és most már gyerekekk között dolgozóként egyaránt. Munka közben ha nem hozom le a csillagokat az égről ÉS közben nem vagyok nagyon szórakoztató ÉS nagyon motiváló, akkor minden feladatra "jajj ne" vagy "én ezt nem csinálom" a reakció :shock: Rájöttem, hogy édesgetésse nem sokra megyek, határozottság és pont. :?
A saját gyerekeim által, az ő közösségeikben - hála Istennek - egyelőre kevésbé érzem ezt a mindent elsöprő énközpontúságot, mert jó helyekre járnak oviba/iskolába. Olyan rossz ezt mondani, de tényleg nem mindegy, hova adja az ember a gyerekeét, ha azt szeretné, hogy normális családok vegyék körül. Az a filozófiám :), hogy amíg kicsik, azért kell a jó közösség, hogy szeressen oda járni, ne lásson nagyon mást, mint itthon, később meg azért, hogy ne kallódjon el, ne felesleges dolgokra (vagy neadjisten káros dolgokra) pazarolja az idejét, és ne legyen kínos, ha tanulni akar.
Szóval tudom, mázlink van, mert eddig eléggé enyhe konfliktusokat kellett csak megbeszélnem velük, a való élet sehol nincs ezekhez képest. De - lehet, hogy rosszul teszem - egyelőre nagyon nem szeretném, ha a való életet kéne megismerniük. Védem őket, amennyire tudom. Tudom, mázlink van, mert tudunk válogatni, ugyanakkor ez azzal is jár, hogy Bernátot nem irattuk abba az iskolába, ahová Maja jár még idén, mert az a suli nagyon-nagyon hátrányára változott. Jövőre remélem a három nagy egy helyen lesz, csodás könnyebség lesz.

Most robogok, puszi!

(((Az én nevemet tudjátok... :))

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Ayse!!!Emese!!!

Nagyon szép a lány, szuper produkciót hoztak össze a képekből itélve!!!Büszke lehetsz!!!!!!Akár külföldi trunéra is indulhatnának, a zene nem isme határokat!!!!!ÉS,hogy a környékről hivnak közönséget-zseniális.

Köszi a dicseket,én is úgy érzem jó döntés volt, úgy hirtelen, remélem bejön.Most 2 hétig nem lesz úszás, igy nem derül ki egyhamar.

Jó prgramok őszire!!!!Én szabit vettem i, igy a kicsi sem megy oviba, Mátra,Bükk kirándulás, Eger, nagyi, unokatesózás nálunk ez lesz.És csak alszom és relaxálok!!!!Minden du. lefekszem a kicsivel!!!!!

Ti bedattátok az oltást? Mi nem.Sem a gyerekeknek, sem magunknak.

Nincs valami mérhető tuti tippetek, hogy fél liter vagy 1 liter főzelékhez hány kanál vagy dkg lisztből kell habarást csinálni,hogy olyan ovis főzelék állaga legyen?Épp az imént gyártottam egy óriás kondér kelkáposzta(levest) pedig főzeléknek szántam.

Andi

Én nem tudom,hogy beszélnek egymással, nem panaszkodik,tehát valószinűleg nincs kirivó eset, de ez a kistinis rinyamancisság az agyamra megy.
De gyönyörű ez a lány.

benianya
ákosbenianya
 
 


Sziasztok Lányok!

Mi betegen itthon :( Elkapta az egész családot egy hasmenős-hányós vírus... most én vagyok soron, ma már jobban.

Lizi (Erzsébet)

A durvaságra az én gyerekeim sem panaszkodnak... vagyis Mesi nagyon ritkán mondja, hogy beszólnak neki (ami szerintem nem is beszólás, csak neki esik rosszul), megbeszéltük, hogy szóljon vissza nyugodtan (persze úrinőként :wink:). Erre mit hallok? Nem szól vissza. Bár legutóbbi esetben azt hiszem, ezzel hatásosabb volt, mint ha beszólt volna :lol: :lol: :lol:
Az eset: hétvégén (nem most) Mesinek szülinapi buli, vasárnap bevásárlás közösen (göncök), angol cucc meg nem került elő, csak hétfőn reggel... belenézek: szódoga. Mondtam neki, hogy szünetben tanuljon. Persze 2,-t hozott haza... a mellette ülő kislány 5*-t kapott, és végig magyarázta az órán, hogy "de megalázó". Szegény Mesikém meg pityergett... másnap nyelvtan dolgozat, Mesi 5*, a kislányé 1-es. Mesi annyit mondott, hogy sajnálja. Ennyi. Szerintem hatásos volt :D
Azt gondolom, hogy őt ezért nem nagyon cseszegetik. Ezzel szemben Zaza mindenre felkapja a vizet, rögtön pityereg, az ilyen gyerek jó célpont. Már ezerszer megmondtam neki, ha így viselkedik, hiába nagy mamlasz, mindenki csúfolni fogja. Verekedés: na nála is bepróbálkoztak, mondtam, hogy fogja le az illetőt. Azóta nincs panasz.

Őszi program: hát, ha meggyógyulunk (vagyis Apa nem influenzát hozott haza), akkor vmi Bp-i programot én is szeretnék, a nagyok szeretnek menni. Ez a NG kiállítás tényleg jó lehet! Tuti élveznék. Egy nap könyvtár is kellene, bár már a múlt héten lejártak Zaza könyvei. Kertészkedni szeretnénk (a nappali ablak alatt rendbetenni a járdaszegélyt). Hát, ennyi, nagy terveket nem szőttünk :roll:

Oltás: nem hiszem, hogy beadatjuk.

Dia: a High School Musical az 5-ikesek körében menő :lol: :lol: :lol: ez itt vidék, minden lassabban csapódik le. Mesit nem kötik még le az ilyen dolgok. Arra gondoltam még, hogy a Macskákat berakom neki angolul (látta magyarul tavaly Mikulásra), az érdekli. Mi sem hallgatunk rendszeresen ugyanolyan zenét. A rádiók főleg jazz (Saci nyugtató), nem mindig dalos. De mostantól tényleg ráállok erre, hátha.

További szép napot, felébredt a Puja a hátamon :lol: :lol: :lol:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Köszönjük a dicséreteket! :D:D:D

Intőt nem kaptam verekedésért. De életemben 2x verekedtem. Amikor a Húgomat kellett megvédenem. Egyébként otthon egymást téptük, ahogy bírtuk, de a nagyvilágban mégiscsak tudtuk, hogy mi tartozunk össze! :wink: (és felnőttfejjel is nagyon jó testvérek vagyunk)

Oltás: rengeteget vacilláltam, kérdezősködtem. Egyelőre nem adatjuk be, ami elég hülye álláspont. Valami olyasmit hallottam, hogy a lakosság 60%-ának kell beoltva lennie ahhoz, hogy a másik 40 ne kapja meg. Nos 100as reprezentatív felmérésben 3-an tervezik beadatni. Így talán jobb lenne mégis. Na nem is tudom. gyerekeknek nem fogom, de magunknak még lehet (amúgy a veszélyeztetett kategóriában vagyunk, lévén mindketten tanárok)

ayse
 
 


High Scool Musical-gondoltam majd 4. 5.ben kap olyan táskát, mire 3. év elején egyik kislány a másikra benyögte hogy a HSM már olyan égő, olyan ciki.Neki már Hana Montánás táskája, szettje volt akkor.

Na, erre kitaláltam,hogy az igazán menő a sima táska, amin nincs semmi(és fele annyiba kerül),de elég pipa lettem,hogy elindult ez a dolog. Pedig ez is vidék.

Mindenesetre nézni,hallgatni imádja a csaj mindkettőt.

Oltás ügyben én még nem merem beadatni, megy a kampány mindét oldalon, de bizonytalan vagyok nagyon. :roll:

benianya
ákosbenianya
 
 


Sziasztok!

Oltás: Bori megkapja. Egyfelől ugyanaz az oltóanyag, mint a szezonális influenzánál, csak más benne a vírustörzs, teljesen elölt kórokozók vannak benne. Az oltóanyagban nincs higany, se olaj, ami allergiát okozhatna, és a tojás eredetű anyag is kevés benne - azért vagyok ilyen okos, mert pont most csináltam egy interjút a Falussal.

Engem az is meggyőzött, hogy a Czeizel kiáll az oltás mellett, őt mindig is hiteles személynek tartottam. Megkérdeztem a gyerekorvosunkat is, ő azt mondta, hogy abban biztos: baja a gyereknek az oltástól nem lesz.

És abba is belegondoltam, hogy ha nem adatom be, viszont elkapja - és nagy rá az esély, gondoljatok bele, hogy a csepeli iskolába bement 1 darab fertőzött gyerek, másnapra 150 beteg lett -, és valami komoly probléma adódik, netán szövődményként jön ez a vérzéses tüdőgyuszi és belehal, azt biztos nem bocsátanám meg magamnak.

Az is eszembe jutott, hogy pár évtizeddel ezelőtt, mikor még nem voltak oltások, és ténylegesen megtizedelték a járványok a gyerekeket, a szülők kevésbé lettek volna bizonytalanok egy oltóanyaggal szemben, ha az esélyt adhatott volna arra, hogy a gyerek ne kapja el a betegséget. Hozzáteszem, akkoriban az oltóanyagok még sokkal szarabbak voltak, mint manapság.

Meg az is, hogy bezzeg a BCG, DiPerTe oltásokkal szemben fel sem merült bennem kétség, akkor ezzel szemben miért? Csak azért, mert felfújta a média? Azt sem hiszem, hogy az illetékes szakemberek és a hivatalos szervek olyan oltóanyagot akarnának beadatni, ami ténylegesen bajt okozhat, ezt egyszerűen elképzelhetetlennek tartom.

Más kérdés, hogy milyen érdekek húzódnak meg a háttérben pro és kontra. Azok, akik azzal jönnek, hogy az oltóanyag gyártójának érdekeit képviselik az oltáspártiak, szinte mindig elmondja ugyanazzal a lendülettel, hogy bezzeg a megelőzésképpen használt vírusellenes szerek... Amik természetesen egy másik gyártóhoz tartoznak.

Szóval, én inkább nem próbálom ki, hogy mi lesz, ha jön a járvány és elkapja a gyerek. Oltás lesz.
dia
Budapest
 
 
 


Dia,
jó, hogy leírtad, engem meggyőztél! Magadnak beadatod?

Láttam az interjút :wink:
És szerény kis írásomat is felfedeztem a főoldalon :oops: Olyan jó érzés! :D :D :D :oops:

Ma megyek Vekerdy-Ranschburg előadásra: Jól értjük-e egymást? címmel. Hú, nagyon várom! :D

ayse
 
 


Dia: az érveid világosak, a cikket is elolvastam. De mi eddig sem oltottuk magunkat influenza ellen. Mi indokolja, hogy most megtegyük? Komolyan kérdem, nem költői kérdés, érdekel a véleményed.

Andi: nincs is értelme a divattáskáknak, fél év múlva ciki :wink:
Na, már rá kell keresnem ezekre a dolgokra, nehogy a lányom lemaradjon :lol: :lol: :lol: :lol:

Emese: elolvastam a történeted :wink: nagyon kedvesen írtad le :lol: :lol: :lol:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Ayse!

Igen, beadatom. Sőt, a pasimnak is, aki vendéglátóban dolgozik.
Olvasd el a hírlevelet is.:) Ami ma ment ki.:)
Ranschburgot imádom, Vekerdy-t fenntartásokkal kezelem, szerintem csöppet fanatikus irányba ment el a jóember.

Csöre!

Az egyik indok az, hogy ha beoltatjuk magunkat, kisebb az esélye, hogy a vírus mutálódjon, és tényleg valami komoly gyilkológéppé váljon. A másik, hogy bár állítólag a lefolyása nem vészes, senkinek sincs védettsége ellene, lévén, hogy egy új, kombinált genetikai állománnyal rendelkező dögről van szó. A harmadik, hogy bár a betegséget ki lehet feküdni, és tulajdonképpen a betegség eddig egy közvetlen áldozatot sem követelt, a szövődményei veszélyesek. A negyedik pedig csak személyes benyomás, de sem a SARS, sem a madárinfluenza esetében nem volt ekkora felbolydulás a szakemberek körében. Nem tartották olyan fontosnak az oltást, mint most. Nekem ez árulkodó, és kicsit aggodalmat keltő, bár bevallom, annyira azért nem fosok a betegségtől - de az oltástól sem.

És ha választhatok, hogy oltás - minimális kockázattal - vagy betegség - ki tudja mekkora kockázattal -, akkor inkább a minimálisat választom.

És még egy: a szezonális influenzák - és ebben eddig minden szakember egyetértett, akivel beszéltem - nem olyan fertőzőek, mint ez a dög. Azaz, sokkal, de sokkal többen lesznek betegek, mint bármelyik másik szezonálistól.

Ja, és még egy infó: a következő években a szezonális influenza oltóanyagában is ott lesz ez a vírus: az oltóanyag általában egyszerre három vírustörzset tartalmaz, jövőre már ez lesz az egyik.
dia
Budapest
 
 
 


Köszi, Dia a választ!

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Na, vége a szünetnek... voltunk végül a NG kiállításon, amit Ayse írt, jól elrohangáltak a gyerekek. Egyedül voltam a 3 gyerekkel, tömegközlekedéssel, estére kinyúltunk mind a 4-en :lol: :lol: :lol: Persze tanulás, angolozás nem volt a szünetben, pihentek. Olvasás volt, sőt, Mesi az olvasónaplójával is előrehaladt.
Oltás: úgy döntöttünk, Apa és a 2 nagy megkapja, rólam megkérdezzük a doki véleményét, Saci meg még kicsi...

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Mi is voltunk végül a kiállításon, Bori nagyon élvezte. De hogy milyen hülyék vagyunk, simán megbeszélhettük volna, hogy együtt nézzük meg.

Mi sem tanultunk, pontosabban Bori tegnap környezetből jegyezdmegezet, de ennyi.

Voltunk moziban is, nézzétek meg a Fel-t, tündéri.:)

Pusza:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Tényleg, milyen jó lett volna együtt menni :)

A Fel!-t a férjem megnézte a gyerekekkel :), amikor volt szerencsém szombaton is tanítani. Nekik is nagyon tetszett.

Mi az utolsó napokon pótoltunk - majdnem mindent - mivel a balettelőadások miatt Lili kimaradt a suliból pár napra. (szünetre nem volt lecke) A motiváció az volt, hogy ha időben kész lesz, megnézünk egy újabb epizódot a Váratlan utazásból (nagyon szeretjük). :)

ayse
 
 


Na, megnézem majd magamnak, mi ez a Fel!
Tényleg megbeszélhettük volna! Mi csütörtökön voltunk...
Tényleg, nem is mondtam, megkérdeztem Mesit, mit tud HM-ról és a HSM-ről. Azt mondta, tudja, hogy léteznek, de nem igazán divat náluk, elvétve egy-két gyerek foglalkozik vele... nekünk meg ugye nincs működő tévénk, nem tudja nézni. Majd, a következő 5 éves tervben :roll:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Mi pénteken voltunk.:)

Nekünk van tévénk, Bori tévézik is, ennek ellenére őt annyira nem érdekli a dolog. A HSM egyáltalán nem (egy hónap volt, mikor kicsit rákattant), a Hannah Montana-t hétvégénte szokta nézni, de azt mondja nem szereti, csak vicces. Én persze állítom, hogy akkor ezek szerint szereti. Ő meg persze dafke tagad.:))) Jól elvagyunk különben.:)

Csajok, nálatok a gyerekek - persze, hogy a Bori korúakra gondolok - mennyire ébrednek fel és járkálnak ki éjszaka? Heti körkérdésünket olvasták.:)

Pusz:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Dia: egyáltalán nem járkálnak ki... kivétel, ha betegek. Viszont Mesi néha dumál álmában :mrgreen:
Ja, ez a letagadom, hogy tetszik téma nagyon ismerős :lol: Mesi is gyakran eljátsza a flegmát, pl. mikor megkérdem, mit szeretne, a válasz "nekem mindegy", pedig tuti nem mindegy :lol:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre és egy szobában alszanak Zazával? Vagy külön-külön?

Kijárásra Bori pl. állandóan azzal példálózik, hogy de az osztálytársainak a fele is kijárkál. :) Diplomata lesz a gyerek, asszem.
dia
Budapest
 
 
 


Dia: külön, de még nincs 1 éve... nem sokkal azután, hogy kész lett a szobájuk, Zaza felköltözött, mert Mesi horkolt (épp meg volt fázva). Aztán április környékén Mesi is felköltözött. Most ők ketten a tetőtérben laknak.
És mit csinál Bori, amikor felkel? Sétál? Alvajár? Folyó ügyek? Ellenőrzi a lakást?

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Blani sosem járkált át, vagy csak nagyon ritkán reggel ha valami nem volt rendben. Amikor öcsi megszületett bújósabb volt, de éjjel nem ébred fel.
Reggelente,főleg 7végén van a hálóban reggeli dögönyözés, nyunyuzgatás, bújás.
Mostanában már úgy ell invitálni ,mert reggel azonnal elkezd még az ágyban olvasni.Nagylány már, de sokszor bújik az ölembe.Meg este van 100 ölelés, többször visszamegyek,mire a másik is kér még puszit, akkor jön a De anya öcsinek többet adtál stb.

Ha meg apával megöllejük egymást előttük,azonnal ott teremnek és lesz egy nagy 4-es ölelkezés,az olyaaan jóóó.

Dia! Éjjel megy át? Nyomasztja valami?

benianya
ákosbenianya
 
 


Csöre! Felkel és közli, hogy ő akkor most át akar jönni aludni - vagy közénk, vagy a kanapéra, de persze, elsősorban közénk.

Ákosbenianya! Na, ő aztán nem az a szorongós gyerek, szóval nem. Ellenben mindig is figyelmet követelt magának. A száz százalék nem elég neki - erről hosszasan tudnék mesélni, nemcsak velünk ilyen, hanem mindenkivel. Impulzív is emellé, szóval, sokszor nem könnyű eset:). És mindig olyan érzésem van, mintha attól félne, hogy lemarad valamiről.

Ráadásul időszakonként kitalálja, hogy ő fél a sötétben. Hagytam, hogy égjen nála egy ideig - éjjel 1-2-ig - a kislámpa, viszont azt kellett észrevennem, hogy a fény zavarja az alvásban.

Egyébként én pl. kifejezetten rémálmos gyerek voltam, 12-13 éves koromig boldogítottam eleinte gyakran, későn ritkábban apámékat (én apámhoz bújtam mindig). Szóval, alapvetően nem lenne gondom a kijárkálással, de egyfelől elég szarul alszunk hárman az ágyban, reggelre mindenki összetörve érzi magát - kivéve Borit -, plusz az apja eléggé nehezen viseli ezeket az éjszakai látogatásokat. Én meg az ebből fakadó vitákat. És az a helyzet, hogy mindkét oldalt megértem.

Ja az egészhez vegyétek még hozzá, hogy egy összesen 40 nm lakásban lakunk, Bori ágya a miénktől összesen 7-8 lépésnyire van. A mi szobánkon nincs ajtó, az övét pedig sosem csukjuk be. Tehát nem arról van szó, hogy a 200 nm-es villánk hátsó szobájában eldugva a gyerek totál elveszettnek érzi magát.
dia
Budapest
 
 
 


Dia,

nekem mindkét gyerekem rémálmos - és én is az vagyok. Mindig hagytam, hogy átjöjjenek, attól függetlenül, hogy közel van egymáshoz a szobánk. Látom rajtuk, hogy abban a pillanatban, ahogy elérnek az ágyig és mellénk fekszenek, megnyugodnak. Illetve most már csak Andris, mert Lili olyan 6 - 6 és fél éves korától már nem jön át.
Nálunk is a férjem morgolódik inkább, de nekünk viszonylag nagy ágyunk van. Egyébként pedig meg vagyok győződve arról, hogy ez így helyes, hogyha fél, akkor jöjjön át és nyugodjon meg. Úgyhogy lepattan rólam Apa morgása (amúgy sem mindig és amúgy sem egész éjszaka, hetente-kéthetente éjjel 2 körül-től).
Ezen az előadáson Ranschburg külön kiemelte - igaz babáknál - hogy ne hagyjuk magára, ha éjszaka sír. Én azt gondolom, hogy ez igaz a nagyobbakra is. Biztosan nem hobbiból ébred fel, nem azért, hogy minket bosszantson. Neki ez nagy probléma és ha megértjük, és segítünk benne, akkor a bizalmát erősítjük. És azt is gondolom, hogy ha legalább azért nem kell szorongania este, hogy mi lesz, ha majd felébred és egyedül az ágyában kell félnie, hanem tudja, hogy meg tud menekülni, akkor nyugodtabban alszik el - és talán nem is fog rémeket álmodni.

ayse
 
 


Dia: értem, nem jönnek át. Tudják, ha akarnának, jöhetnének, mint ahogyan tavaly őszig velem aludtak el, ha Apus nem volt itthon, velem aludtak, de már nem igénylik. Lehet, tényleg a lehetőség ad nekik biztonságot.

Benianya: na ez a még egy puszi lefekvés előtt nálunk is nagyon megy :lol:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Igen ám, de ezt az én drága kislányom nem hetente-kéthetente műveli, hanem akár minden egyes éjszaka. És bár a mi ágyunk is 180 cm széles, de hármunknak - főleg a szétterpesztett lábakkal alvó Bori miatt - sajnos nem annyira kényelmes. Még heti egyszer-kétszer rendben lenne, de minden reggel totál elgémberedve ébredni rettenetes.

És tudjátok, mi még a fura? Most, hogy kicsit megelégeltük a dolgot, és bekeményítettem - ami azt jelenti, hogy egyszer nem az ágyban aludt, hanem a kanapén, egyszer pedig bebújhatott hozzám pár percre, de aztán visszakísértem -, most nem járkál át. De volt már ilyen, pár hónap múlva újra fogja kezdeni. Szóval, előre próbálok készülni...
dia
Budapest
 
 
 


Dia,
igen ez így keményebb dió...
Én csak abból indulok ki, hogy ha én álmodok rosszat, van amikor annyira félek, hogy a térdizületem is bizsereg. És hiába vagyok felnőtt és ébredek fel és tudom, hogy ez csak álom, percek, vagy több idő is kell, mire megnyugszom. A gyerekeknél gondolom ez fokozottan igaz.
És el tudja mesélni, mi az a rossz, amit álmodott?
Ez a kísérgetés jó megoldásnak tűnik, de állati fárasztó lehet....

ayse
 
 


Dia: hm, ilyet nem csináltak még a gyerekeim. Én most éjszakai fényt vettem nekik (nagyon király, szellem formája van :mrgreen:), azzal alszanak, led-es, nem fogyaszt sokat, és elég fényt ad ahhoz, hogy ne féljenek, de ahhoz elég keveset, hogy tudjanak aludni. Addig nálunk is égett valami (nyáron szúnyogriasztó lámpa, aztán az előtérben egy lámpa, de mindkettő marha sokat fogyaszt).

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Na, Bori túl van a röfi-oltáson, jelentem, egyelőre jól van. Se láza, se hőemelkedése, a karját sem fájlalja.

Ayse! Azt gondolom, hogy sajnos az esetek nagy többségében a gyerek nem a félelmek miatt jön át, csak megébred, vagy mondjuk, kimegy pisilni, és utána kényelmesebb mellettünk, mint visszamenni a szobájába. Láttam már akkor, amikor rémálma volt, ég és föld a különbség.

Csöre! Ilyet? http://gyermekszoba.blog.hu/2008/05/16/ ... ejjelifeny

Ezen én is gondolkodtam egyébként, de most már egy hete azt csináljuk, hogy húsz percig éghez a villany, utána lekapcsolom, és látványosan kevesebbet ébred. Szerintem a fény őt bezavarja rendesen.

Megyek, visszafekszem, ledöntött egy nátha, rettenet vacakul vagyok....
dia
Budapest
 
 
 


Dia: nem ilyen, majd lefotózom, csak már bealudtak a gyerkőcök. Ez is nagyon helyes :)
Oltás: a suli megszervezi, alá kellett írni egy papírt.

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Gyerek továbbra is rendben, még hőemelkedése se volt.

Ő azért szerette volna a dokinéninél, mert őt már ismeri, az eddigi összes oltást tőle kapta. A suliban a nővérkében nem bízott - ami hülyeség, de mindegy... Így viszont a következő fontos dolog derült ki: bár a 14 év alatti gyerekeknek az oltás elvileg ingyenes, ez csak akkor igaz, ha az iskolában-óvodában kapják meg, illetve, ha a háziorvosnak kiutalt oltóanyagból jut neki is - márpedig egyelőre nem fog, mert ők meg csak a krónikus beteg gyerekeknél olthatják el a cuccot, és hab a tortán, hogy őket a szülők csesznek beoltatni. Ha felírják receptre az oltóanyagot, akkor fizetni kell érte.

És még egy dolog: nyereményjáték van a blogomon, ha érdekel, gyertek.:)
dia
Budapest
 
 
 


Dia: ilyen: Kép
Bocs, elég vacak kép, de nincs profi aparátom... sajnos. 4 színben tud pompázni a szellem: fehér, sárga, piros és zöld, és a hangulatuk szerint váltogatják :)

Örülök, hogy Bori rendben, bízom benne, hogy az én két nagy babámnak sem lesz baja tőle. Miért is lenne?

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Dia!!!!Ez most komoly?????
Nálunk a suliban és oviban is lesz oltás, de Blaniéknál pont a héttől megy szabira a doki, igy decemberben akarják oltani őket.Akkor elviszem a házihoz gondoltam, de ha nem lehet, mert ott nem ingyenes, akkor baj van. Benit meg nem akarom vágóhidra küldeni, ő még kicsi, kapja meg a szokott ,kedvelt dokijától.
Nnna, erre rákérdezek holnap.Elvileg nálunk ma elhozta 2-3 iskola az oltóanyagot.

Javasolják a másikat is, de az 2000 ft. És arra azt mondta a doki,hogy nem új virus, elvileg találozhattunk vele az elmúlt években.

benianya
ákosbenianya
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: