Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Üdvözlök mindenkit, aki elõször van itt!

Laura,
nekem most fognak toxoplazma vizsgálatot csinálni, mivel az anyósomék egyik macskáját el kellett altatni, és erõsködtem a dokinál, hogy szeretném, de alig várom már az eredményt. Szerintem ha vigyázol a cicákkal, a húsokat jól átsütöd, és vigyázol, amikor a nyers húst elkészíted, és a zöldséget-gyümölcsöt jól megmosod, akkor nem valószínû, hogy elkapod (nagyon kevesen kapják csak el, azok közül is, akik együtt élnek macskákkal). Doki egyébként azt mondta, hogy cicáktól akkor lehet csak elkapni, ha puszilgatom õket (meg persze, ha nem mosok kezet alomtisztítás után, de szerintem ilyet senki sem tesz).
Rubeolás én sem voltam még, ráadásul pár hete pöttyök jelentek meg a hasamon, amire a bõrgyógyász azt mondta, hogy úgy néz ki, mint a rubeola, de mivel a nyirokcsomóim nem voltak dagadtak, azt mondta, hogy szerinte nem az, és hála az égnek, tényleg nem az volt. De szerintem emiatt sem kell nagyon aggódnod, mert manapság már oltják a kisgyerekeket rubeola ellen.

Szisz,
elõbbi Laurát nyugtató szavaimmal ellentétben azért megkérdezném, hogy hol csináltattál ilyen vizsgálatot, mibõl áll, és mennyibe kerül?

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok! Örülök minden új idetévedõnek, és annak hogy nagyon beindult a topikKép

Zsizsa
Én az Örsön mûködõ terhesrendelésen és teljesen ingyen. Csak megemlítenem kellett és már adták is a beutalót. Nekem nem úgy tûnt, mint valami extra vizsgálat. (persze nem tudom jelent-e valamit, hogy veszélyeztetett terhesként vagyok nyilvántartva). Egy ampulla vért vettek le hozzá pluszban és kb. 2 hét az eredmény. Én a himlõk miatt örülök neki a legjobban, mert legalább egyszer kiderül mi volt és mi nemKép Szerintem elsõ körben próbálkozz a
védõnõddel. Jövõ hét végére lesz meg az eredményem. Akkor ígérem, leírom, hogy pontosan miket mértek és milyen értékekkel, nektek is hasznos lehet.
Üdv
Szisz
szisz
 
 


Sziasztok!Kép

Köszönöm a nyugtató szavakat, bár úgy érzem sok minden a szerencsén múlik. Legalábbis a himlõk ellen nincs mit tenni. A toxoplazma ellen van, csak nem biztos, hogy idõben kiderül, hogy elkapta-e valaki. Nekem volt cicám a másik lakásban, de ezektõl a kinti cicáktól valahogy jobban tartok. Ráadásul jön a nyár, az ember eheti a sok finom zöldséget, gyümölcsöt én meg közben azon filózhatok, hogy vajon nem kapom-e meg a toxoplazmát. A dokim nem mondta, hogy majd megnézzük késõbb, hogy még mindig negatív-e az eredmény, csak, hogy ne barátkozzak a cicákkal. Már bánom, hogy ennyire utánaolvastam, hogy milyen bajok lehetnek.

Ti, hogy álltok az öltözködéssel? Nekem már csak egy nadrágom van amit kényelmesen be tudok gombolni. Kb. 4-5 kg plussz is van már rajtam. Ti mennyit híztatok az elsõ 3 hónapban?

Üdv
Laura
Laura (laura2)
 

 
 

Hali!

Szisz, nekem a védõnõm anno azt mondta, hogy õ nem tud sehova beutalót adni, a doki most adott toxoplazmára a már ismertetett okok miatt, de a többit nem hiszem, hogy nézik, pedig akkor már egyszerûbb lenne. Hallottam, hogy van, ahol még ezt sem csinálják meg, csak ha könyörögsz és fizetsz érte. Kép

Laura,
én még csak 1,5-2 kilót híztam (és úgy érzem, hogy ebbõl egy kiló csak a mellemKépKépKép), de nekem is már csak egy gatyó jön fel, azt is ki kellett engednem (a tesómtól kaptam régebben, mert neki mégsem tetszett, és õ kicsit testesebb, mint én, ezért be kellett venni több helyen is a derekát, de ez most direkt jól jött, volt honnan kiengedniKép). Szerintem két hét múlva már muszáj lesz egy új nacit vennem.

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Üdv

Zsizsa
Ezt nagyon sajnalomKép Pedig sok helyen meg teljesen alapnak tekintik szerintem (ha az anyuka is akarja. Próbálj meg elmenni a helyi terhesgondozóba. (nem védõnõ, nem doki)

Laura
Én a 17. héten vagyok, holnap már a 18. -on és összesen 3kg-ot híztam. Most viszont napról napra nõ a hasam. (1 nap alatt látványos fejlõdést mutatottKép) A munkatársaim is megjegyezték, hogy most kezdik észrevenni, pedig fiúk és õk ilyenre nem figyelnekKép
Szisz
szisz
 
 


Sziasztok!

Laura!
Szerintem semmi baj nem lesz, a kinti macskak nem igazan veszelyesek, persze azert most jobb nem baratkozni veluk.

Toxo - foleg macskaktol (kutyaktol is) lehet elkapni, es foleg a lakasban elokre vonatkozik. Sajnos en ugy tudom, hogy nem csak puszilgatassal, alomtisztitassal, hanem barmi erintesevel, amivel a cica is erintkezett. De sok es alapos kezmosassal elkerulheto.

A nyers vagy nem jol atsutott hus, mosatlan zoldseg-gyumolcs (a tobbire nem emlekszem) pedig liszteriat okoz, ami valamilyen bakterium. Errol van eleg jo tajekoztatom, ha erdekel valakit legkozelebb reszletesebben leirom.

Ma vegre megmertem magam, es az elmult 2 hetben semmit sem hiztam Kép, pedig a pocim nagyot nott! Ti ertitek ezt?

szep hetveget mindenkinek,
batkamano
batkamano
 


Milla!
Most konkrétan semmi, csak jó ha van kihez fordulni. Ti hol vagytok "otthon"? Budapest, vidék, külföld? Én Budán lakom, és itt keresek jó homeopátiához is értõ gyerekorvost. (Akihez járunk most nagyon jó, csak nagyon messze van, és ez gond lehet majd két gyerekkel.)
Batkamanó!
Hasnövés, hízás: Hetekig semmi hízás, csak hasnövés, majd egyik napról a másikra +1 kilót mutat a mérleg. Ez számomra is elég furcsa.
Gabi
gabi68
 
 


Sziasztok!
Én nekeperikam is meg lett az AFP eredményem. Minden rendben van.
Már megcsinálták az UH is. Az is jó.
Laura!
A hízással én is úgy vagyok, mint Gabi. 4 hónapig semmi, most pedig egy hónap alatt 2 kiló. Ruhailag most kezdenek gondjaim lenni. Bár az elsõ terhességbõl még meg vannak a ruháim.

Erika
Névtelen
 


Bocsi! Az nekem akart lenni!
Erika
Névtelen
 


Sziasztok!

Én az elsõ 16 hétben még csak 2 kg-t híztam, de már nagyon látványos a dologKép Szerencsére a ruháim egy része még rámjönnek, ezen kívül átszoktam a kismamaharisnyára (nagyon kényelmes, mindenkinek ajánlani tudom. Többet kibróbáltam már, megvan a tutti-tippem is ha valakit érdekelKép)

Nekem a héten kell mennem AFP-re, szerintem nem lesz semmi gond, 4D-s UH-n már megnézték a babát és mindent rendben találtak. Volt még valaki ilyenen? Szerintem hatalmas élmény, fõleg a bébi szívhangját hallani. Mi a Megatoysban voltunk a Soroksárin, és DVD-n hoztuk el a látottakat.
Sziasztok!
Pocor

Pocor
Pocor
 


Sziasztok!Kép

Úgy látszik a hízásban én vezetek, most vagyok a 15.héten és szerintem 5 kg plussz már biztos megvan. Tulajdonképpen ez nem is csoda, mert csak a múlt héten jöttem vissza dolgozni, és a sok lustálkodásnak meglett az eredménye.
Nem tudom mi lesz nyáron, mert fõleg nadrágot hordok, a szoknyát meg a ruhát nem szeretem. Remélem találok majd nyári kismamanadrágot, amiben majd jól érzem magam.

Nektek szokott fájni a hasatok? Én reggel, amikor felkelek az elsõ pár lépést alig tudom megtenni, annyira szúr és feszül a hasam. Van amikor egy-egy mozdulatnál is hasonló fájdalmakat érzek. Szerencsére görcseim már nem nagyon vannak. Ti, hogy vagytok ezzel?

Laura
Laura (laura2)
 


Sziasztok!

Pocor
En voltam 4D-n a 13. heten. Nekunk mar akkor nagy elmeny voltKép Nekunk is azt mondtak hogy minden rendben, es most az AFP is ezt mutatja. Kb a 24-26 heten, valamint a 36.-on szeretnenk majd csinaltatni es a 3-at egyutt elrakni. Remelem a picurnak is elmeny lesz majd, amikor arrol meselunk neki, hogy hol lakott a szuletese elottKép (vagy ha jon a kisteso)
A kismamaharisnya erdekelne, koszi ha elmomndod a tapasztalataidatKép

Laura
Kepzeld nekem a hetvege alatt nott lathato modon. Mar az alakja is olyan, mint a kepeken egy 6 honapos terhese (fent kezdodik domborodni...)
Nekem ha veletlenul nyujtozkodom akkor faj a hasam, valamint reggelente en is mindig erzek egy-ket nyilalo erzest(de hamar elmulik)
Ami meg erdekes fajdalom, nem tudom valaki talakozott-e mar vele: majdnem a combjaim talakozasanal levo csont, izom faj(neha egesz erosen. Na ezt lehet hogy nem tudtam erthetoen elmondani..Kép
Udv
Szisz
szisz
 
 


Sziasztok!
Hû ahhoz képest, hogy most indult a topic alig tudtam elolvasni! Kép Én is csatlakoznék hozzátok 15 vagyis kedden már 16 hetesek leszünk és a SOTE II-n fogok szülni ha minden igaz szeptember közepén. Az az igazság, hogy kicsit parásak vagyunk a kórház miatt, mert több rosszat hallottunk már mint jót, de hát majd csak kiderül!
AFP-re most fogok menni pénteken remélem, hogy minden rendben lesz!
Hízásilag cici, poci látványosan nõ KépAmúgy kb. 3 kg a plussz! Általában csak az veszi észre aki ismer (habár én már óriásinak látom Kép ).
Amúgy elsõ babások vagyunk!
Na így kezdetnek ennyit fecsegnék!
Ja és nagyon örülök, hogy beindult ez a topic, olyan jó, olyanokkal komunikálni, akiknek pont azok a félelmeik, mint neked, engem teljesen megnyugtatott egy csomó olyan kérdés terén, amiben nem voltam 100 %-os!

Na jó most már tényleg befejezem!

Pussz minden mamának és persze babócáknak!

Meme
Meme
 


Sziasztok!
Én holnap vagy már ma megyek a 4D UH-ra. Remélem jó lesz.

Sziszke!
Az a fájdalom, amit érzel az a szeméremcsontok tágulás, szerintem. Ez nekem is volt az elsõ Babánál. Kell nekik a hely.

Üdv: Erika
Névtelen
 


Sziasztok!
Semmi keresnivalóm itt, csak annyi, hogy egy ismerõsömnek is ekkortájt lesz babája és gondoltam átfutlak benneteket, és elmondom neki, hogy vagytok! Kép
De ha már:
Dóri!
Azok a macskák nyalogatják a feneküket és aztán a szõrüket. Erre nem gondoltál? Én úgy hallottam fõleg kiscicák és kiskutyákat kell kerülni.
Meme!
Én kétszer szültem a SOTE II-n! Pozitív a véleményem. Tökéletes helyet úgysem találsz. Attól függ, mi a lényeg számodra: az orvos, vagy a kórház.
Szisz!
Figyelj a bárányhimlõre! Sok helyrõl hallottam mostanában, hogy a gyerek bárányhimlõs!

Jó pocakosodást:
Solya
solya
 
 


Solya!

Köszike mindenképpen az orvos számít legalábbis nekem, vele meg tökéletesen meg vagyok elégedve!
A különféle tanfolyamokra mikor és hol lehet jelentkezni?
Vett már valaki részt ilyenen? Vélemény?

Köszi puszi:

Meme
Meme
 


Sziasztok!Kép

MemeKép
Örülök, hogy jöttél.KépÉn még nem voltam semmilyen tanfolyamon. Talán a védõnõ tud segíteni, hogy a közeledben milyen lehetõségek vannak.
Én is orvost választottam, nem kórházat. Az Újpesti Szülõotthonban fogok szülni, a körülmények nem a legjobbak, de legalább közel van. Annak idején én is ott születtem. Azt a pár napot majdcsak kibírom, amit bent kell lenni.Kép

Mit gondoltok fájhat attól a hasam, mert a bugyi nyomja?Kép Tegnap nem volt semmi bajom, ma meg egész nap fájdogál.

Laura
Laura (laura2)
 


Laura!
Ahogy nõ a méhed, attól is fájhat, a méhtartó szalagok. Azután lehet szúró fájdalom a beleidtõl is, ha reggel van az attól is lehet. (nem javul azután ha WC-re mentél?) Nekem állandóan fáj valahol, minden változást megérzek, ami belül zajlik. Lehet te is ilyen érzékeny vagy. Az a lényeg, hogy ne görcsöljön, ne keményedjen a méhed. Ja, és persze a bugyi is nyomhatja. Szerintem érdemes pár terhes bugyit beszerezni, drága, de az egyéb bugyikkal nem biztos, hogy kényelmesen kibírod a baba születéséig.
Gabi
Gabi
gabi68
 
 


Sziasztok,

Ma vettékle az AFP-met, remélem jó eredménnyel. Pisilés közben -elõtt és utána- kétoldali hasfájdalmam van, ami hólyaghurutra utal, Maripent kell szednem.

Egyébként nekem is vannak mindenféle fura, többperces nyilalgatások, furcsa fájdalmak, amik elmúlnak.

Biga
Névtelen
 


Sziasztok!

Biga,
akkor együtt AFP-ztünk, nekem is tegnap vették le, de nekem még csinálták ezt a zsemle-tej egyórás cukor vizsgálatot is (amirõl a vérvételes néni azt mondta, hogy nem is ezt hívják terheléses cukornak, most így legyen okos az emberKép). Mindkét karomból vettek vért, és mivel nem volt túl ügyes a pasi, mindkettõ fáj.
Ez a hólyaghurut nem hangzik túl jól.Kép

Fogorvosnál is voltam, és képzeljétek, decemberben még nem volt csak egy lyukas fogam, most meg hirtelen öt!!!! lyukas fogam van, tehát bõ három hónap alatt sikerült a fogaimnak rettenetes mértékben tönkremenni. Elkeserítõ!Kép Szerintem, ha régen voltatok fogorvosnál gyorsan menjetek el! Nekem ezeket nem is kezelte még most, azt mondta, hogy inkább május végén menjek vissza, mivel akkor már nagyobb lesz a baba, és jobban tolerálja az érzéstelenítõt. Csak helyit akar adni, de azt mondta, hogy szerinte mindenképp kell majd érzésteleníteni, mert mélyen vannak a lyukak.Kép

Meme,
üdv itt!Kép Még én sem voltam semmilyen tanfolyamon, a kórházamban májustól lesznek szülésfelkészítõ elõadások (utána már csak szeptembertõl), arra akarok menni. Tornázni egyelõre nem merek a megrövidült méhnyakam miatt, pedig a védõnõnél ki volt írva, hogy tartanak itt a közelben a mûvházban, de majd legközelebb rákérdezek az orvostól, hogy mit gondol róla.

Pocor,
engem is érdekelne a harisnya!Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok!

Tegnap a védõnõvel 1 órát beszélgettem, és õ azt mondta, ha 8-nál többször érzed naponta azt, hogy keménykedik a hasad, akkor fordulj orvoshoz. A görcsökre meg azt mondta, amelyik pont olyan mint a menstruációs görcseid, azok az aggasztó, a többi nem (nyilallás, szúrás...). (nem tudom mennyire megbízható adatok, csak arra gondoltam esetleg segíthet nektekKép)
Nekem viszont a hüvelyváladékról lenne kérdésem. Nektek is több és folyósabb, mióta terhesek vagytok, vagy jobb orvoshoz fordulnom?
Illetve még egy kérdés. Van otthon narancsbõr elleni krémem és kb. 2 hónap múlva lejár a szavatossága gondoltam elhasználom. Szerintetek lehet használni ilyet (combra, fenékre)terhesség alatt? Sajna a dobozán nem írják...
Üdv
Szisz
szisz
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek tegnap elõtt azt álmodtam, hogy lányom lesz.Kép Tegnap délután meg kaptam az unokatesómtól babaruhákat és szinte mind lányos, mert neki két kislánya van. Lehet, hogy ez valami jel. Mondjuk nekem teljesen mindegy, hogy milyen nemû lesz a pici, a férjem viszont fiút szeretne.Kép

GabiKép
Én már nem is tudom mikor mi fáj. Az milyen érzés ha keményedik a méh? A terhesbugyiknak tényleg jó húzós áruk van, de biztos szükség lesz rá késõbb. Addig veszek egy pár XXL-estKép, hátha az kényelmesebb, mint a régiek.

ZsizsaKép
Én is láttam a kiskönyvben, hogy étkezés utáni vércukrot néznek. Még csak egyszer voltam vérvételen, de akkor éhgyomorra mentem, mert általában úgy szokás. Majd legközelebb rákérdezek, ha megint elküldenek, hogy egyek-e vagy nem. A terhelésesnél meg kell inni egy csomó cukros löttyöt, de ez gondolom csak késõbb lesz majd.
A fogorvost ne is mondd, én már hetek óta halasztom, pedig a doki már kétszer is mondta, hogy menjek el. Sajnos egy fogamat biztos ki kell majd húzni, de remélem más nem lesz.

Laura
Laura (laura2)
 


SziszKép
A hüvelyváladék nekem is több, de errõl azt olvastam, hogy normális. Csak akkor van gond, ha nem fehér hanem valami más színû.
Szerintem lehet narancsbõr elleni krémet használni. Van is egy topic ahol írják, hogy melyik a jó, mert elvileg a hasat és a mellet is kenni kell, hogy ne legyenek csíkosak. Bár sokan azt írják, hogy úgysem használnak.

Laura
Laura (laura2)
 


Laura

Igen , azt hallottam én is, de végülis még nincs narancsbõrõm. Csak egyszer kaptam ezt a krémet, méregdrága és gondolta mielõtt lejár...de ha árt a babának inkább kidobomKép
Melyik az a topik alatt írnak róla?
Szisz
szisz
 
 


SziszKép
Lejjebb van egy Terhességi csíkok nevû topic. Ott írnak a krémekrõl.

Laura
Laura (laura2)
 


Szia Laura!
Megnéztem, ott a terhességi csikok krémrõl van szó. Nekem meg narancsbõr krémem vanKép Amúgy nem tudom ezek a krémek mennyire jutnak be a vérkeringésbe, de ha igen, akkor az én krémem erõs koffin tartalma bizti nem hasznos a babánakKép
Szisz
szisz
 
 


Sziasztok!

Szisz!
Hüvelyváladék szintén ugyanaz, de mindenhol azt olvastam, hogy ez normális!

Zsizsa!
Köszike Kép Jövõ héteen megyek a védõnõhöz, majd akkor megkérdezem! A tornával kapcsolatban én is szívesen járnék, csak hát az idõ Kép Tudom kifogás, de lakástfelújítunk, dolgozunk, tanulok, és mellette a páromnak 3 hónapra vidékre kellett mennie és csak hétvégente jön haza! Jó mi? Én meg legyek nyugodt, pihenjek sokat ... Kép

Hát remélem a babócának nem árt ez az állandó rohangálás (mondjuk hogy jót nem tesz az biztos)

Ti most már többet pihiztek mint azelõtt? Nem érzitek, hogy fáradtabbak vagytok? (Én mondjuk a tavaszra fogom Kép)

Na most már megyek, de még majd visszanézek!

Addig is puszi mindenkinek:

Meme
Meme
 


Szisz,
nekem is több a hüvelyváladék, sõt pár napja sokkal több, és adagokban érkezik. Azt olvastam valahol, hogy úgy három havonta szokás kenettenyésztést csinálni a kismamáknál. Nem tudom, hogy ez mennyire általános, nekem a legelején csináltak, de azóta nem, lehet, hogy azért kérek majd.
Egyébként én ugyanígy vagyok a narancsbõr elleni krémemmel, karácsony elõtt vettem, mert le volt árazva (nekem sajnos már van narancsbõr a fenekemen), és most nem tudom, hogy merjem-e használni.
Köszi a keményedésrõl az infot, nekem szerencsére általában csak naponta egyszer jelentkezik, de kettõnél több sosincs (kopp-kopp-kopp), de szedem a magnéziumot, mert állítolag az jó rá. Meg kaptam ezt a progipótlót is.

Laura,
valahogy én is úgy érzem, hogy lányom lesz, de nem merek így rágondolni, mert mi van, ha fiú, és megsértõdik szegény, mert végig lányként gondolok rá.Kép Inkább próbálom végig babónak hívni.Kép

Meme,
én sajnos (sajnos?) már most többet pihizek, ugyanis nincs állandó munkám, néha csinálok fordítást, amikor kapok, akkor viszont görnyedek a gép elõtt napestig.Kép Viszont legalább itthon vagyok, szóval van jó oldala is.Kép

Azt nem is írtam, hogy azt hiszem végre éreztem, hogy mozog a babó!Kép A kozmetikusnál voltam, és épp gyötört, ami valószínûleg nem tetszett a kismaszatnak, és mintha táncot járt volna odabent, ami enyhe csiklandozó és kapirgálós érzés volt. Nem tudom, tényleg õ volt-e, de pár napon belül kiderül, hogy érzem-e máskor is ugyanezt. A pár hetes topicban valaki azt írta, aki most múlt 13 hetes, hogy õ már most érzi.

Szép szélmentes napot!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Halihó!

Megint én!

Szisz,
kissé lehet, hogy elkiabáltam ezt a keményedés dolgot, mert ma pl. 3-szor volt, de akkor arra gondoltam, amit írtál, és megnyugodtam.

Akinek már volt, az emlékszik rá, hogy kb. mennyi idõ, amíg az AFP eredménye meglesz? Elfelejtettem megkérdezni a vérvételen, és most itt ülök tanácstalanul.

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Zsizsa!

Kérlek, azért te is kérdezz rá az orvosodnál a keményedésre, "több szem többet lát" alapon, úgy lesz igazán megnyugtató, hogy nincs semmi bajKép Mert most meg én kezdek el aggódni érted, még nem igazán ismerem a védõnõmet és nem tudom mekkora a tapasztalata...Kép
Szisz
szisz
 
 


Sziasztok!

Tegnap voltam orvosnál, mondtam neki a hüvelyváladék dolgot, megvizsgált és azt mondta tényleg kicsit több mint a megengedett. Kaptam tablettát, amit a fel kell tolni a hüvelybe, valamint tejsavas öblítést javasolt. Szerinte nem komoly, egyelõre se a babának se nekem nem árthat, de azért én megijedtem. Ez az öblítgetés pl. egy rémálom. Van valakinek ebben tapasztalat? Lehet hogy én csinálok valamit rosszul, de nagyon nagyon megszenvedtem vele ma reggelKép
Üdv
Szisz
szisz
 
 


Sziasztok Lányok!

Még mindig nem tudom pontosan, hogy milyen az ha a méh keményedik. Valaki körül tudná írni ezt az érzést?
Én általában keménynek érzem a hasam, mondjuk ha megnyomom vagy ilyesmi, meg feszül is. Tegnap például egész nap kellemetlennek éreztem az itt ülést, és csak fészkelõdtem a székemben.

ZsizsaKép
Biztos jó érzés lehet a baba mozgása. Már én is nagyon szeretném érezni.Kép

SziszKép
Én mindig egy kalap alá veszem a narancsbõrt a terhességi csíkokkal, bár biztos nem ugyanaz. Szerintem ha bármilyen rossz érzésed van a krémmel kapcsolatban inkább ne használd. Akkor biztos nem fog ártani.

MemeKép
Én az elsõ három hónapban pihiztem, most eléggé lefáraszt a munka. Ráadásul alig alszom és így még fáradtabb vagyok.

Laura
Laura (laura2)
 


Halihó!

Szisz,
én mondtam a múltkor a dokinak a keményedést, ekkor vizsgált meg, és ekkor állapította meg, hogy megrövidült a méhszájam, és felírta a Duphaston nevû progipótlót. A Friss kismamik topicban a többiek magnéziumot szednek a keményedésre, azért szedek azt is. Azért biztos ami biztos, megint szólok majd neki, amikor megyek legközelebb, addig szedem a gyógyszert meg a vitamint.
Az öblögetést Lactacyddal csinálod vagy Colpo-cleanerrel? A Colpot ismerem, a legegyszerûbb a kádban fekve csinálni, úgy nem fújsz be levegõt, csak az oldatot, és két adagban ki is végzed az egész adagot (közben én egyszer mindig kivettem, hogy feltöltõdjön levegõvel a szerkezet, mert úgy lehet jól bejutattni az oldatot). (Remélem nem voltam túl vulgáris, igyekeztem finoman fogalmazni!Kép)

Laura,
a méh keményedése olyan, hogy nem csak állva érzed, hogy feszül a pocid, hanem akkor is, amikor leülsz és elõrehajolsz. Állva, vagy amikor kihúzva ülsz, mindenképpen feszes, mivel nõ, és a bõr húzódik. De ha elõrehajolsz, akkor puhának kell érezned. Egyébként nálam egyértelmû, hogy mikor keményedik be, mert fura, összehúzódó feszüléssel kezdõdik, mint amikor egy izmot összerántasz, és aztán olyan, mintha egy lekerekített sarkú könyv lenne a hasamban alul. Remélem elég érzékletes leírás volt!Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok!

Beja vagyok egy másik topicból.

Azért bátorkodom írni, mert van egy csomó eladó márkás, használt, de megkímélt, jó állapotú baba- és gyermekruhám 56-tól egészen 128-ig kisfiúra és kislányra egyaránt. Rugik, bodyk, kocsikabátok, pulcsik, nadrágok, pólók, egyberuhák, szabadidõruhák, dzsekik, meg minden, 150-500,- Ft-ig adom darabját. Akit esetleg érdekel, lécci hívjon a 06 70 268 40 49-es számon, vagy írjon: beaszepvolgyi@yahoo.com
Köszönöm!

Beja
beja
 
 


Zsizsa!
Nagyon köszi az öblitõ leírást, nem is tudod mennyit segítesz vele, pont ezen problémákra kerestem volna megoldástKép Amúgy a Lyctacid-ot ajánlotta a doki reggel öblítésre és a tabletta pedig a Klion D100 (remélem jól jegyeztem meg a nevét. No holnap remélem már jobb tapasztalataim lesznek.
Mégegyszer köszi!
Szisz
szisz
 
 


Zsizsa!
Még egy kérdés: te meddig dugtad be a végét? A használati leírás nem szól rólaKép Te is a terhesség alatt használtad?
Üdv
Szisz
szisz
 
 


Nem tudom, hogy nekem megmozdult-e? Azt honnan lehet érezni? Én azt hiszem, még nem éreztem és aggódom. 17 hetes vagyok,holnap.

Biga
Névtelen
 


Arra már én is kiváncsi vagyok, hogy milyen amikor megmozdul . Naqyon várom már. Kép

Szisz Kép
Én is használtam, de nem most ahnem még régebben. Személyes tapasztalat, hogy addig dugtam be, amíg még nem fájt (nem volt kellemetlen)!Õszinte részvétem ezért én nagyon utáltam, de segített!

Holnap megyek AFP-re, és ultrahangra! SZURKOLJATOK!

Puszóka

Meme
Meme
 


Sziasztok!

Szisz,
én úgy csináltam, hogy lassan dugtam be, amíg megéreztem, hogy elérte a hüvely végét, és utána kijjebb (ezt nem tudom, hogy kell helyesen írniKép) húztam kb. egy-másfél centivel, és úgy forgattam nyomás közben. Én szerencsére nem a terhesség alatt használtam (úgy biztos kényelmetlenebb), hanem még régebben, viszont nagyon sokáig (sajnos a régi dokim ezt tanácsolta, pedig nem jó túl sokáig használni).

Biga,
ne aggódj! Nekem a védõnõ azt mondta, meg két könyvben is azt olvastam, hogy az elsõ terhességnél inkább csak a 20. hét környékén érzi meg a kismama a baba mozgását, amikor a méh már eléri a hasfalat, mivel ott van sok érzõideg. A másodiknál már hamarabb, a 16. hét táján lehet érezni, mert akkor már tudja a kismama, hogy mit is érez. Szerintem én azért éreztem akkor (azóta nemKép), mert elõtte arcmasszázst kaptam, nagyon ellazultam, és halk zene szólt, tehát jobban éreztem a belsõ dolgokat, aztán amikor a masszázs után elkezdõdött a gyötrelemKép, akkor rögtön elkezdett mozogni (már ha valóban õ volt).

Meme,
drukk, drukk!!!Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok!
Voltam 4d uh-on nahyon nagy élmény volt. És megtudtam, hogy lányunk lesz. Egész végig mozgott, alig tudtuk megnézni a sok mozgástól.
Biga,
én 20 hetes vagyok és most kezdem érezni a Picit. Vagyis most tudom elkülöniteni a bébi mozgást minden mástól. Úgyhogy nyugi,Türelem!!
Erika
Névtelen
 


Sziasztok!

Hála a segítségeteknek, ma reggel már könyebben oldottam meg öblítési problémámatKép Köszönöm!
Nekem 10 napig javaslota a doki, azt mondta utána megnézzük és döntünk a továbbiakról.
Én már néha éreztem a mozgást (most töltöttem be a 18. hetet)kb. a köldököm magasságában balközépen. Nem rugdosás, meg semmi látványos dolog. Csak olyan mintha valaki belülről nagyon "haloványan" kb 4cm-es szakaszon végigsétált volna a hasfalamon. És mindig csak ülő helyeztben jön elő munka közben(fekve amikor nagyon oda koncentrálok, sohaKép)
Sziasztok és pihentető, mosolygós hétvégét mindenkinek!
Szisz
szisz
 
 


Sziasztok!

Most kicsit el lettem keskenyedve, mert a doki szerint a babóca vagy kisebb mint kellene vagy csak elszámolta és nem 16 hetes vagyok! Jó mi? 18.-án kell vissza menjek most addig aggódhatok! Remélem, hogy azért minden rendben van vele!

Amúgy mindenkinek jó hétvégét!

Puszi


Meme
Meme
 


Meme!
Nekem 12 hetesen azt mondták kisebb a baba a koránál, most 18 hetesen meg azt, hogy nagyobbKépHa a védõnõdhöz mész, van nála az a korong, amelyen megvann egy-egy hétre a normál méret intervallum, kérd el tõle és kukkants rá, én is ott néztem megKépAz alapján elég különbözõ lehet a babák méreteKép
Üdv
Szisz
szisz
 
 


na a megvan-t sem írtam még két nn-elKép
szisz
 
 


Sziasztok!

MemeKép
Szerintem sem kell aggódnod a baba mérete miatt. Nekem elõször két héttel volt kisebb, mostanra úgy tûnik már csak egy héttel. Minden esetre a mensim idõpontjához nem sok köze van. A barátnõmnek rossz lett az AFP-je, és utána derült ki az UH-n, hogy kisebb a baba egy héttel.
Most akkor az AFP-t sem csinálták meg neked?

ZsizsaKép
Köszi a leírást a méhkeményedésrõl, bár bevallom õszintén, még most sem tudom beazonosítani. Lehet, hogy akkor nem is keményedik annyira? Végülis még csak 15 hetes vagyok, lehet, hogy késõbb jobban érezhetõ?

SziszKép
De jó neked, hogy már mocorog a babuciKép

ErikaKép
Gratulálok a kislányhoz!Kép

Laura
Laura (laura2)
 


sziasztok,
gratula minden topiklakónak a babához!
én tavaly nyár végén szültem, a külföldrõl hozott terhesruháim még megvannak, ha valakit érdekel olcsón eladók. Mindegyik márkás, teljesen újszerû állapotban és tavaszi-nyári viselet, jól kombinálhatók egymással. A méretek:38-as, mindegyik rucit a 9.-ik hónap végéig lehet hordani. Van blúz, nyári ruha, lenvászon és bricseszgatyák, szûk hosszú szoknya,stb. nagyon igényesek, zöme nyers színû.tehát ha a méret jó és unod a farmer kertészgatyát gyere el és válogass, akár most hétvégén:-).dobj mailt, ha érdekel.
jó pocakosodást,
matska
matska
 


Laura,
szerintem, ha nem tudod beazonosítani, akkor biztosan nem keményedsz, én ennek csak örülj!Kép Én, amikor elõször keményedtem, rögtön tudtam, hogy ez csak az lehet, szerintem ha neked is ez lenne, tudnád, mivel nagyon jellegzetes. Valójában a 30. hét tájékáig nem jó, ha keményedik a méh, akkortól már nem olyan nagy gond, bár akkor is egy kicsit még korai.

Meme,
ne aggódj a babó mérete miatt, biztos nincs vele semmi gond!Kép

Erika,
gratula a kislányhoz!Kép

Jó hétvégét!

Zsizsa

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Ó, kétszer írtam alá!Kép

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Matska,

Érdekelnének a terhesruhák. Milyen áron eladóak?

Biga
Névtelen
 


szia Biga,
annyit még fontos tudni, hogy egyik cucc sem betétes, hanem lycrás, így nem kell rejtegetni semmit!:-)
árak:
hófehér rövidujjú blúz: 4500 HUF
hosszú nyári ruha (nem a magyar lebernyegfazonú!): 7000 HUF
bricseszgatya (fekete): 5000 HUF
bricseszgatya (nyers):5000 HUF
sima vékony hosszúnadrág (nyers):4500 HUF
könnyû lenvászon hosszúnadrág (nyers): 6500 HUF
tiszta pamut bricsesznaci(skék és fehér): 2000 HUF/db (pizsamának vagy otthonra tuti)
hosszú szûk vászon szoknya (felsliccelve!:-), nyers): 5500 HUF
egyszer sem hordott vászon naci, nyers, ez olasz 44-es méret, az árcédula még rajta van: 8500 HUF (eredeti ár: 47 Euro)

mindegyik teljesen újszerû, nyugati márkás termék, stílusban inkább a sportosan elegáns.

ha többet viszel, alkudhatunk ;-) vagy választhatsz babaruhát ajándékba.

jó hétvégét,
matska
matska
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: