Sziasztok!
Hát, így két héttel a Nagy Esemény után végre sikerült egy kicsit a számítógéphez ülnöm. Nincs most idöm igazán végigolvasni az azóta történteket, éppen csak átfutottam a név szerint nekem szólókat. Elöször is ezer köszönet Verusnak, amiért megírta az örömhírt. Aztán rögtön köszönet minden gratulációért, és jókívánságért. Tényleg gyönyörü karácsonyi ajándék volt...
Tartozom az adatokkal, PiciLaci 3250 grammal és 50 cm-rel érkezett. Ja, és nem csomagoltam össze...
Szóval a történet: December 23.-án hajnali 4 órakor arra ébredtem, hogy pisilnem kell. Jó kemény volt a hasam, de az elö szokott fordulni, úgyhogy nem tulajdonítottam neki semmi jelentöséget. Feltápászkodtam, kimentem a WC-re, aztán irány a fürdöszoba kezet mosni. Akkor gördült végig az elsö gyanús csöpp a combomon... Egy papírzsepivel felitattam, enyhén véres színe volt. Ettöl teljesen elbizonytalanodtam, mert úgy tudtam, hogy a megzatvíz színtelen, és ha az folyik, azonnal menni kell. Viszont azt is tudtam, hogy a nyákdugó véres színü, és ha az megy el, akkor még nem kell kórházba menni. De a nyákdugót valami sürübbnek gondoltam...
Szóval ott álltam teljesen elbizonytalanodva. Vettem fel egy bugyit, tettem bele egy betétet, lefeküdtem, és elkezdtem nézegetni az órát. A pocim szép szabályosan 7-8 percenként megkeményedett, és kb. úgy fájt, mintha a mensim akarna megjönni. Egyébként az egész szülés alatt ez az egy óra volt, amikor szabályos idöközönként voltak "fájásaim".
5 órakor felébresztettem Életem Párját, hogy nem is tudom, de talán helyzet van... Neki volt annyi esze, hogy a kezembe nyomja a mobilt, hogy akkor hívjam fel a szülésznöt, és kérdezzem meg a véleményét. Fel is ébresztettem szegényt, elmondtam, hogy mi a helyzet, erre közölte, hogy azonnal induljak...
Jól éreztem magam, nem voltam még csak ideges se, szépen letusoltam, összepakoltam, próbáltam megnyugtatni a plafonon rohangáló férjemet, aztán bementünk a kórházba. Az ügyeletes doki magas burokrepedést állapított meg, szóval nem lenn, a méhszájnál, hanem valahol fenn repedt meg a magzatburok, ezért volt, hogy csak csöpögött a magzatvíz. Na, a doki rögtön rendesen megrepesztette a burkot, és feltett a méhszájhoz valami izét, amire azt mondta, hogy az majd beindítja az eseményeket. Merthogy szerinte nem voltak fájásaim. Én a magam részéröl akkor még állítottam, hogy márpedig nekem igen is fáj, éppen eléggé... Mit tudtam én még akkor, mit neveznek a szülészeten fájásnak...
Befektettek az örzöbe, bejött Laci, megérkezett a szülésznönk, beszélgettünk, teáztunk, kicsit unatkoztam. Laci mérte az idöt a poci-keményedések között, de nem volt abban semmi rendszer. Telt-múlt a délelött, túlestem a kötelezökön, borotválás, beöntés, de még mindíg vígan flangáltam a "fájások" alatt is. 11 órakor aztán bekeményítettek, és bekötötték az oxitocint. 12:30-ra már beláttam, hogy amit reggel éreztem, az nem volt fájás. Akkor már nem tudtam volna felkelni, két fájás között is nagyon fájt, szorongattam Laci kezét, és igyekeztem nem hisztizni nagyon. Tágulni viszont nem tágultam. 13 óra körül végre beért az orvosom, vártam, mint a messiást, tudtam, hogy nélküle nem lesz EDA, ha felkelek toporzékolni, akkor se. Megvizsgált (fájás közben), valószínüleg tágított is egy kicsit kézzel, mert majdnem kiugrottam az ágyból, annyira fájt. Aztán rábólintott, hogy mostmár magvan két ujjnyi a méhszáj, jöhet az EDA. Jött az anesztes, áldott legyen a neve, megkaptam az EDÁ-t, az is áldott legyen, aki kitalálta. Attól kezdve újra poci-keményedéssé szelídültek a fájások, felkeltem, sétáltam, kiültem egy nagy labdára, Életem Párját elengedtem ebédelni, szóval vígan voltam, csak éppen tágulni nem tágultam továbbra se. Még 3 órakor is a 2 ujjnyi méhszájnál tartottunk, aztán egyszer csak mint a golyó megindult az én Pici Fiam kifelé, és 16 óra 00 perckor, pontosan 12 órával az elsö magzatvíz csepp után már kinn is volt. 9/10-es APGAR-ral született, egészséges és gyönyörü baba, legalábbis szerintem... Persze az én objektivitásom megkérdöjelezhetö...
Azóta viszont taposómalom az életem, szopi, fejés, pelenkázás, ringatás, és újra elöröl ugyanez. Mostmár értem, miért mondták kismama koromban, hogy aludjam ki magam elöre...
Amíg odabenn volt, nem is tudtam, milyen jó dolog is pl. az, hogy minden plussz gond nélkül biztosított a táplálása...
Remélem azért néha majd be tudok nézni hozzátok, de annyi idöm már biztosan soha nem lesz, mint amíg a pocakomban lakott PiciLaci.
Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek, és jó babázást azoknak, akik idöközben megszültek!
BMárti
! Biztos nagyon aranyos PiciLaci! Koszi, jo volt olvasni a szulesed tortenetet. Jo egeszeget az egesz csaladnak! Jo babazast! 
