Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Remélem, szépen kezdődött a napotok. Nekem igen, hisz gyönyörűen süt a nap. Az utóbbi napokban nem volt időm jönni. Hétfőn csavarogni voltunk Attilával, amíg a gyerekek oviban voltak. Na, persze volt oka a csavinak. Délután, mire az oviban kellett menni, haza is értünk. Még vásároltunk egy-két dolgot. Kedden dokinál voltam, de már a végén a sírás kerülgetett. Elmentem reggel itthonról 8-kor. Mire a laborba értem, sikerült a 65-ös számot kihúznom, de ekkor még csak a 22-es ment be. Képzelhetitek. Én fél 9-től 10-ig vártam, hogy bekerüljek. Aztán mentem nst-re, ahol ott felejtettek kétszer annyi ideig, mint normálisan. A 20 perc helyett nekem 45 percet kellett feküdnöm, és még szólni sem tudtam senkinek. Aztán mire visszaértem a dokihoz, ő pont el kellett menjen. Legközelebb 3/4 1-kor láttam viszont. Megvizsgált, azt mondta, minden rendben, de furán megkérdezte, mikorra is vagyok kiírva, mire én azt mondtam, papír szerint 5 hét van vissza. Uh-ra nem került sor, mert megint el kellett mennie. Kicsit csalódott voltam, de jövő héten az is meg lesz. Kedden este anyum volt nála vizsgálaton, és azt mondta neki, hogy szerinte nem visszük végig, mert a méhszáj, bár zárt, fel van készülve. Na, anyumnak sem kellett több. Tiszta ideg, én meg csak nevetek rajta. Nekiálltunk kimosni a pici ruháit, és összepakoltatta velem a csomagom is. Jó nem? Értem, hogy aggódik, de én tök nyugodt vagyok.
Tegnap aztán ablakot pucoltam és függönyt mostam mindenhol. Plusz takarítottam is. Szóval tökre elfáradtam. Ma vasalnom kellene. Van mit.

Most megyek.


Szép napot!


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Brigi! Ne vidd túlzásba, mert tényleg hamarabb meglesz. Bár ha éppen ez a cél?!
Vendég
 


Anikó!

Nem viszem túlzásba, de utána nem lesz időm sok mindenre. De nem az a cél, hogy előbb jöjjön feltétlenül. Még akkor sem, ha jobb lenne már túl lenni rajta. Az az igazság, hogy kicsit félek, de ne nevess ki.


Szép napot!


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 

 
 

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk:


Dani, Gergő, Attila, Brigi és Pocaklakó Bence

Kép
Kép
Kép
 
 


KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET MINDENKINEK!




Timi

Kép
Kép
 
 


Sziasztok,

Ne haragudjatok, bocs a zavarásért…! :oops:
De talán jól jöhet valakinek: :wink:
Aki Sangenic szagzárós pelenkatartót használ, annak figyelmébe ajánlom a következő linket,
ahol Sangenic pelustartóhoz utántöltő fóliát lehet venni – sokkal olcsóbban, mint a gyári kazetták…! Szerintem megéri!!!

http://www.vatera.hu/pelenkatarto_vodor ... 39854.html

üdv

Dylkai

Kép
 
 


Sziasztok

Sajnos hetekig nem volt gépünk,most meg a net döglött be.Anyóséktól írok.
Nem sokat kellett visszaolvasnom,látom mindenki élvezi a jóidőt.:)

Hogy teltek az ünnepek?

Brigi,hogy vagy???Drukkolok nagyon.

Velünk minden oké,Hédi elég hisztis,nyűgös baba,de jól kijönnek Dorkával.
Dorka 10 napja nem kap cumit,eléggé megviseli,már gondolkodom az ovin,mert nehéz vele itthon.:(

Hoztam pár képet.
Kép
Kép Kép
Kép
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Velünk minden rendben. Pénteken volt egy kis vaklárma. Napközben többször is görcsöltem, és keményedett a hasam. Már kb 30 percenként voltak ezek. Mindenesetre bevitettem magam a dokihoz. Azt mondta, minde ok. Méhszáj nem tágult, ha van valami, menjek vissza este. De nem lett. A család tiszta para volt a hétvégén, én meg nyugodtan aludtam éjszakánként. Tegnap voltam a saját dokimnál. Azt mondta, lejjebb szállt a baba koponyája, attól voltak a görcsök, de a méhszáj nem tágult tovább. Meg vagyok nyugodva. Már nincs 2 hét. Megúsztuk ápr. 1-et is, aminek örül néhány családtagom nagyon. Ennyit rólam.

Gergő ma megkezdte az ovit, miután a múlt héten vérbő torkot állapított meg neki a doki. Danit nem érte el szerencsére. Így még nyugodtabb vagyok.



Ne hari, amiért nem írok külön mindenkinek.


Pusszantás!


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Nagyon restellem a dolgot, hogy így eltüntem.

Britta
Lehet, hogy már három a fiú :lol:

Viki
Nagyon jók a képek. Kristóf is imádta húsvétkor a nyuszit. Apukámnak vannak nyúlai és ő is hozott be neki. A végére már a nyúl mászott a gyerekre. Annyira imádták egymást.
Úgy látom nincs féltékenység a lányok között.

Velünk annyi újság van, hogy ha minden jól megy novemberben kistesót kap Kristóf. Sajnos eddig már 1 hetet voltam kórházban. A 6. héten barnázás miatt. Szerdán voltam dokinál, de minden rendben volt. 8 hetes vagyok, 14 mm a baba és jó szívhanja volt. Legközelebb 12 hetesen kell mennem. Most már újra dolgozom, ami felkelés és hányinger szempontjából néha fárasztó.

Mindenkinek puszi: Timi

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Na, voltam a dokinál. Számomra nem túl kecsegtető híreket mondott. Megvizsgált. A külső máhszáj nyitva, a belső kicsit nyitva, és a méhnyak enyhén megrövidülve. Ha keddig nem történik semmi, akkor megyek ismét. Ha azután sem, akkor minden másnap, és ha keddhez egy hétre sincs semmi, akkor megindítják. Hát , nem vagyok feldobva. Most otthagytuk a fiúkat anyósoméknál hétfőig. Akkor majd ő viszi oviba mindkettőt. Aztán talán addig alakulunk.


Timi! Gratulálok, és vigyázz magadra.


Röviden ennyi.


Szebb napot. Ugyanis nálunk eseget az eső.


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Timi
Gratulálok!!! Bízz benne, hogy minden rendben lesz.

Britta
nemsokára azért kijön az a baba.

Viki
Nagyon édesek a lányok, jók a képek!

Mi mostanában majdnem jól vagyunk, nemrég jöttünk haza Zalakarosról, nekem volt továbbképzés és a többiek addig nyaraltak (lehet, hogy apa nem így gondolta) (Ő vigyázott a gyerekekre)

Mindenki nagyon eltűnt, azt hittem, hogy már nem is jöttök.


Jó éjt!
Éva

KépKép

KépKép


Sziasztok!

Britta
Azt hittem már biztos babázol, csak nem tudtál hírt adni. :shock:
Na jól kihúzza ez a kissrác.

Éva
Jó lehetett nagyon azért Zalakaroson. Bár az apukák nem nyaralásnak veszik, ha dajkák :wink: Kezded hamarosan a munkát?

Nekem most az furcsa, hogy kb. 2 napja nincs hányingerem. Bár Kristóffal is csak a 9. hétig volt és most tartok ott. (már az sem jó, ha jól érzem magam, akkor aggódom. Tiszta lökött vagyok :oops: )

Szép napot!

Timi

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Még egyben vagyunk. Majd jelentkezem.



Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!


Egyben vagyunk. Most értünk haza. Ma már kétszer voltam a dokinál. Délelőtt végigaludta Bence az nst-t. A doki megijedt, és délutánra visszarendelt ismételt nst-re. Most azonban nagyon élénk volt. Nyugodtak vagyunk. Csütörtökön kell délután megint menni, így biztos ébren lesz manó.


Szép estét!


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Timi
Dolgozni gyakorlatilag csak ősztől fogok, akkor megy A. oviba, G. pedig bölcsibe. Úgy néz ki, hogy mindkettőt sikerült elintézni, nem volt egyszerű.
Biztos írtad már, de elfelejtettem :oops: , te mit dolgozol?
Hányinger nélkül aggódás :lol: :lol: :lol: (ismerős)


Britta
Úgy néz ki, hogy az a baba nagyon jól érzi magát odabenn, bár az is lehet, hogy csak elszámolták.

Többiek???????????

Éva

KépKép

KépKép


Éva!

Nem tudom, hogy leszámolták-e, mert nekem is ez a dátum jött ki, amikor utánaszámoltam.
Majd meglátjuk. De a folyamat lassan beindul, hisz a méhszáj nyitva, és a méhnyak is rövidült már valamennyit.


Szép napot!


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!!!

Itt egy elveszett Anyuka. Remélem nem off-olom le a forumot mint a multkor, hogy miutän irtam, hetekis senki nem jelentkezett.Igaz most lätom amugy is mindenki eltünk.

Britta!!! Mi ujsäg nälatok??

Timi!!!Hatalmas gratula a kistesohoz. Szoritok, hogy jol teljen a következö 7 honapod .

Viki !!! Nagyon jok a képek. Iwiw-en is meglestem mär öket valamikor.

Mi vasärnap megyünk haza 1 honapra.Nem tudom, hogy onnét majd tudok e jelentkezni.
Jelenleg jol vagyunk, senki sem beteg. Végre itt van a tavasz nälunk is sok-sok esözés utän és itt bennt ülés utän.
Mindenkit üdvözlök.Zs.
 
 


Kép Äprilisi ho Kép
 
 


Sziasztok!

Legelőször is annyit, hogy a vonalzóm nem jó. Kiderült, hogy el van számolva a kiírt időpont 5 nappal. Tehát hivatalosan 20-án járt le. Jelenleg eltávon vagyok itthon. Bár ettől függetlenül ma is kell mennem nst-re. Aztán holnap este vissza kell vonulnom a kórházba. A jelek szerint Bence nem óhajt előbújni. Nálunk a 42. betöltött hétig várnak, addig, ha minden ok, nem csinálnak semmit. Nálunk azonban semmi gond nincs. Hála Istennek!
Tegnap, mielőtt hazajöttem volna, a doki megvizsgált, és azt mondta, semmi változás a méhszáj állapotában. Akart egy érzékenységi tesztet csinálni, hátha beindul, de én visszakérdeztem, mi értelme lenne, ha amúgy sincs előrelépés. Azt mondta, van benne igazság. Tehát itthon vagyok. Csinálgatom dolgaim, hisz a héten minden elmaradt.
Fiúk változatlanul mamáznak. Tegnapelőtt telóztak anyunak, hogy menjen Gergőért, mert lázas és hányt. Érdekes, azóta semmi baja sincs. Szerencsére. Viszont tegnap reggelre Dani is összehányta a takaróját. Azóta neki is kutya baja. Mondtam, jövő héten nem mennek, majd visznek igazolást, úgyis csak 3 nap lenne ovi.

Hát ennyit rólunk. Ma még írok majd, meg holnap is. Aztán megint eltűnök.

Szép hétvégét!


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Britta
Hát ez nem semmi, még mindig egyben :shock:
De hát majdcsak elindul valami.

Zsu
Szerintem mindenkinél vannak időszakok, amikor egyszerűen be sem kapcsolja a gépet. Nálam is vannak ilyenek. Egyébként nagyon jók a fotók. Milyen nagy már a "kislányod" is.

Éva
Logisztikusként dolgozom. Már adott fel a cégem hirdetést az állásomra. Voltak is jelentkezők. Annyira furcsa, hogy jönnek a pályázók a helyemre.

Ma egyébként teljesen el vagyok havazva. Igaz nem dolgozom, de itthon a hálószoba ablakot csiszoltam, még festeni kellene, de már kipurcantam. Na meg mellette főztem, mosok és a Kristófnak szolgáltatom a meséket.
Dokihoz majd május 7-én kell mennem. Akkor lesz a 12 hetes Uh. Addig csak izgulgatok, hogy minden rendben-e.

Röviden ennyire futotta. Puszilok mindenkit
Timi

Kép
Kép
 
 


Hali!


Voltunk délelőtt nst-n. Minden ok. Csak hétfőn kell ismét befeküdnöm a kórházba. Holnap megint nst. A doki azt mondja, jövő héten muszáj lesz csinálni valamit, mert hiába van minden rendben, aggódik. Mondtam neki, én is aggódom. De azért igyekszem nyugodt lenni.
Most délután virágokat ültettünk Attilával, meg kertészkedtem is. Kissé fáradtnak érzem magam, ezért jöttem egyet pihenni.


Szép napot!


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Viki!
Ha kicsit megkésve is, de Boldog Szülinapot Kívánok!!!!!!!!!!

Lehet, hogy csúnya dolog, de bekkukkoltam egy másik topikba, mert kiváncsi voltam, hogy Britta-val mi van és ott írták, hogy Brigi megszült 26-án és minden ok, a többit szerintem hamarosan megírja ő.

Briginek nagyon Gratulálok!!!!!!!!!

Nem írtok túl sokat (alapvetően szinte semmit sem), Mi van veletek?

Zsu!
Nagyon jók a képek, mint mindig, aranyosak vagytok!

Timi!
Logisztikus? ez egy kicsit tág fogalom nekem, lehet, hogy el vagyok tévedve kicsit. Az gáz, hogy jönnek a jelentkezők, még lehet hogy te tanítod be őket?
Amúgy minden rendben? Vigyázz magadra, ne dolgozz túl sokat otthon se, tudod, a baba fontosabb.

Velünk amúgy minden rendben, imádom a házunkat, azt hogy van udvarunk,meg mindent, úgy ahogy van. Sokat vagyunk kint. Már nem szoliba járok.

Én is megpróbálok többet jönni, és remélem, hogy ti is!

Szilvi?
Anikó?
Többiek?

Jó éjszakát!!!!!!!!!!!!
Éva

KépKép

KépKép


Szia Éva!

Köszi a jókívánságokat. Hamarosan írok bővebben is.


Szép hétvégét!


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Szép jó reggelt!

Britta
Gratulálok :wink:
Látom még aznap meglett,mikor utóljára bejelentkeztél...

Éva
Így hívják. Igazából anyagkönyvelés, anyaggazdálkodás (rendelés), szállítások szervezése tartozik nagyjából bele. Én szeretem. És igen nekem kell betanítani az utódomat. :roll: Emiatt vannak kicsit kétes érzéseim.

Velünk semmi extra nem történt. Most megyek hamarosan fodrászhoz. Szerdán meg 12 hetes UH lesz. Már nagyon várom.

Tegnap Nagycenken voltunk kisvasútazni Kristóffal. Az volt a véleménye, hogy össze-vissza megy a vonat. Élvezzük mi is a jó időt, és sokat vagyunk kint. Hétköznap a korai kelés miatt este hulla vagyok, sőt már délután.

Szép hétvégét!

Timi

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Szüléstörténetem



Bence 2008. 04. 26-án látta meg a napvilágot. Leírom, hogy is történt.
Ezen a napon délelőtt kellett mennem a dokihoz nst-re. Amikor készen lett, dokim azt mondta, minden rendben van. Ha hétfőig nem történik semmi, akkor reggel találkozunk, és visszafekszem az osztályra, ahonnan pénteken délelőtt kaptam eltávot. Páromnak azért annyit mondott, szerinte még aznap találkozunk. Ezt nem értettem, mivel semmi jele sem volt a szülésnek, a méhszáj előtte nap 1 ujjnyi volt csak. Akkor szombaton pedig meg sem nézte.
Ezután Attilával elmentünk egy kertészetbe, ahol megvettük idei balkonnövényeinket, mondván, délután el is tudjuk ültetni. Amikor a virágok ültetésével végeztünk, még nekiálltam a kertemet kigazolni, hogy rendben legyen. Nem sokkal később furcsán kezdett fájni a hasam, de nem gondoltam semmire. Aztán egyre nehezebb lett minden tevékenység, így abbahagytam és bejöttem a házba pihenni. Ekkor még írtam néhány hozzászólást, és ledőltem pihenni. Ám sem fekve, sem labdán ülve nem volt jobb a helyzet. Úgy véltem, kényelmesebb lesz sétálni. Az időt nem mértem a fájások közt, mivel abban sem voltam biztos, hogy ezek már azok. Attila megkérdezte, nem kell-e bemennünk a kórházba. Elbizonytalanodtam. Mondtam neki, lezuhanyzom és indulhatunk. Amikor beértünk, éppen a nővérpultnál jött a következő fájás. Elküldtek átöltözni hálóingre, majd mentünk nst-re. Körülbelül 50 percig tartott, hogy jól látszódjanak a fájások. Elég sűrűn jöttek, és 60%-ig ugrottak ki. A szülésznő közben értesítette a dokit, így lassan ő is odaért. Ez este ¾ 7 körül volt. Megvizsgált, 2 ujjnyira ki voltam tágulva. Kaptam beöntést. Közben megbeszéltem a dokival, hogy ne kelljen feküdnöm. Azt mondta, nyugodtan mászkáljak, ha jól esik, 1 óra múlva burkot repeszt. Viszont egyre csak gyengültem, mert minden 3-dik lépésnél ott volt az újabb fájás. Aztán végül egy helyben álltunk Attilával, aki végig velem volt, és rengeteg erőt adott. Infúziót nem kaptam, mert szépen haladt minden a maga útján.
S bár a fájások roppant erősek voltak, egy hang nélkül tűrtem, amit a szülésznő, csak így jegyzett meg Attilának: „ Nem értem, miért nem jajgat, vagy kiabál. Hogy tudja ilyen csendben elviselni?” Azért nem szóltam semmit, mert ahhoz sem volt már erőm.
Eddigre már megvolt a burokrepesztés. Szerencsére a magzatvíz tiszta volt. Amikor jöttek a tolófájások, felfeküdtem nagy nehezen az ágyra. Sajna azonban nem úgy mentek innen a dolgok, ahogy szerettük volna. Pici fiam nem tudott átjutni a szülőcsatornán. Mint utólag kiderült, a keze a feje mellett volt szorosan, ezért szűk volt neki a hely. Mivel a víz elkezdett zöldülni, a dokim kézzel segített Bencének, nehogy baj legyen. Na, ezt nem kívánom senkinek, ami ekkor volt. Egyik kézzel alulról próbálta húzni Bencét, másikkal finoman nyomást gyakorolt a hasamra, így született meg az én fiam este 21 óra 5 perckor. Ezek után megkönnyebbültem, és amikor a mellemre tették, sírva fakadtam a boldogságtól. De nem csak én, hanem az én Édes férjem is. Elvitték néhány méterrel arrébb megfürdetni és megmérni Bencét, majd betették a melegedőbe, ami ott volt nem messze tőlem, így még gyönyörködhettem benne egy ideig. Méretei szépek voltak, senki sem számított ekkora babára: 3800 gramm, és 60 cm. Amikor bevitték az osztályra, engem összevarrtak, mert kicsit repedtem. Ám a repedés szerencsére csak külső volt. Aztán a 2 óra leteltével Attila bekísérhetett a szobámba. Előtte még anyummal is beszéltem, aki szintén végigizgulta Bence érkezését a szülőszobán kívül. Nagyon boldogok voltunk. Annyira, hogy nem tudtunk azon az éjszakán elaludni.
Másnap reggel megkaptam Bencét, aki ekkor még aludt, hisz nagyon elfáradt. Ezután pedig együtt voltunk éjjel-nappal.

Kép

Kép

Kép


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Jó reggelt!

Britta
Nagyon jó volt olvasni a szüléstörténeted, bár volt bent egy kis ijesztős rész is. De összességében nagyon ügyesek voltatok. Nagyon nagy lettt Bence :shock:

Mi ma megyünk UH-ra, ráadásul viszem magammal Kristófot is, mert beteg lett. Orrfolyás és rekedt köhögés. De várja ő is, hogy lássa a kistesót. Remélem minden rendben lesz.

Majd utána vagy holnap jövök...

SZép napot: Timi

Kép
Kép
 
 


Timi!

Kristófnak jobbulást! Mi volt uh-n?


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Britta!
Gyönyörű a baba és tényleg szép nagy, kicsit elérzékenyültem, ahogy a születéstörténetet olvastam. :oops:
Az "ijesztő rész" nem lehetett túl jó, de a végeredmény a fontos.

Timi!
Na mi volt az UH-n?
Kristófnak pedig én is jobbulást kívánok.

Jó éjszakát!
Éva

KépKép

KépKép


Sziasztok!

Uh:
A baba 59,5 mm hosszú (CRL), a nyakiredő 1,4 mm, BPD 19,4 mm.
A hasfal vonala követhető. Ritmusos szívműködés. Ezeket hallottam illetve irták fel.
Az új UH géppel csinálták, ami állítólag a legjobb az országban, áprilisban kapta a kórház. Ingyen adtak egy képet, ami egy kicsit kicsike.
Most igyekszem megnyugodni. És képzeljétek délután otthon ültem a kanapén és azt hiszem éreztem ahogy mozgott. Olyan furcsa belső nyomkodást. Nem egészen akarom elhinni, de nagyon olyan volt, mint amikor Kristófot éreztem.

Kristóf
Nagyon belelendült a köhögésbe, a köptető miatt. Gondolkozom azon, hogy meddig adjam neki. Éjjel is többször felköhögött. Az orra folyik továbbra is. Ő is ott volt velem a vizsgálaton. Megkérdezte a dokit, hogy most injekciót ad az anyának. De megnyugtatták, hogy ebbe a vizsgálóban nincs injekció. Aztán odament az aszisztenshez és kifaggatta, mit ír. Nagyon otthon érezte magát, a folyósói várakozás alatt végég produlálta is. Mondtam neki elvisznek az ápóló nénik. Elhaladtak mindjárt utánuk kiabált: nem is vittek el. Próbáltam fegyelmezni, nem sok sikerrel.
A hasam miatt megnyugodtam (óriási), de volt ott ugyanannyi idős kismama és neki is akkora sőt picit nagyobb volt. Így kölcsönösen megnyugodtunk. Legközelebb május 29-én megyek a terhesgondozóba vérvételre.

Hát ez történt velünk.

További szép napot: Timi

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Timi
Örülök, hogy minden rendben. Szerintem érezhetted a baba mozgását, a másodiknál én is sokkal előbb éreztem.
Úgy emlékszem én a 15 hét körül éreztem, de nekem akkor még nem is volt nagy hasam. Most már kíváncsi vagyok, hogy mekkora az az "óriási" has. Esetleg pocak fénykép???????

Remélem Kristóf már jobban van. Nálunk most taknyosodott be egyszerre mind a két gyerek. Ha jól hallom, már köhögnek is.

Holnap jön anyós :?

Nagyon eltűnt mindenki, írjatok!!!!!!!!!!!!!!!!!!

KépKép

KépKép


anyós itt van :evil: :evil: :evil: :evil:
lassan megőrülök :x :x :x

KépKép

KépKép


Sziasztok!

Remélem, nem haragszotok, amiért nem írtam már egy ideje. Jártam itt, de csak olvasni, mi van veletek.
Mi jól vagyunk, bár volt egy kisebb gyomorrontása az egész családnak. Vasárnap grilleztünk, és nem vettük észre, hogy a kajához használt citromlé nem jó. Nekem fájdult meg először a gyomrom, aztán egy éjjelen át a wc-re járkáltam. Majd következett hajnalban a hányás. Sajnos, másnap kevés volt a tejecske is, mert nem tudtam enni-inni. Attilának csak enyhébb hasmenése volt, Dani 1-szer hányt, Gergőnek 2-szer volt hasmenése. Ezután mindenki helyre jött. A tejtermelés is visszaállt.
Tegnap és ma itthon voltak a fiúk, mert Attila korán ment dolgozni, és nem volt, ki elvigye őket oviba. Nem mondom, nem volt sétagalopp ez a két nap. Most épp apáznak, így van néhány szabasd órám, csak Bence nem akar elnyugodni. Pedig evett is.
Teszek fel pár képet, ha nem bánjátok.

Kép
Kép
Kép
Kép

Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, amiért ily sokáig nem jelentkeztem. Még nem állt be a rend nálunk. Persze azért zajlik az élet.
Bencuska jó gyerek. Ideje nagy részét ébren tölti. Éjszaka csak 2 alkalommal ébred fel, aminek nagyon örülök, mert én is tudok aludni. Már el van kapatva. Ha jön valamelyik családtag, rögtön dajkálják, és automatikusan elvárná ezt akkor is, ha ketten vagyunk. Így hát elég keservesen sír hétközben, mert nem tehetem meg, hogy egész nap hurcoljam a fenekét. Hétfőn voltunk tanácsadáson, már 4 kg 60 dkg, és csak szopizik.
Nekem egyre-másra jönnek elő mindenféle kényelmetlen dolgok. Múlt péneteken este csalánkiütések keletkeztek rajtam, szerte a testemen. Ezek aztán a következő napokban csak fokozódtak. E mellé még gyomorsav túltengés is társult, úgyhogy nem voltam a helyzet magaslatán. Mostanra elmúlt minden. Csak a savam miatt oda kell figyelnem, mit eszem és iszom.
Gyerkőcök el vannak. Ma megint itthon, mert Attila céges napra ment, és korán lett volna elvinni őket oviba. Amúgy Dani táppénzen van, mert tegnapelőtt este elesett az udvaron, és fájlalta a vállát. Aztán tegnap anyum elvitte a sebészetre, ahol is kimutatták, hogy zöldgallytörése van, aminek kb 3 hét a gyógyulási ideje. Most be van kötözve. 1 hét múlva leveszik neki, és kendőt kap helyette, amiből néha már ki lehet venni a kezét. Most a héten Gergő még jár oviba, mert ők búcsúztatják szombaton a nagycsoportosokat, de aztán marad ő is velünk. Ha Daninak végleg levesznek mindent a válláról, akkor meg eldöntön, hogy mennek-e oviba, vagy sem. Nincsenek útban nekem, félre ne értsetek, de nem tudom, hogy fogom bírni 3 gyerkőccel végig a nyarat. Ez nem nyafogás volt.

Most ennyit írtam, képeket is teszek majd a napokban, de még kellene frisseket csinálnom a lurkókról.

Szép napot!

Legyetek jók!


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Jelentkezem végre én is.

Szóval tegnap elég szar dolog történt velem. Megtudtam, hogy azért nem kapok prémiumot (ami a tavalyi évre járt volna), mert terhes vagyok és ugyis elmegyek. Ezért közöltem az igazgatóval, hogy jó mivel terhes vagyok akkor nem jövök többet. Átadtam a dolgaimat és nem dolgozom többet. Nagyon nehéz volt. NEm az itteni dirin múlott, hanem az osztrákon. Az itteni gyorsan összeszervezett egy búcsúztatót ajándékokkal, virággal, sütikkel, amit végigbőgtem.

Most próbálok lenyugodni és kiélvezni az időt Kristóffal kettesben.
Ugyanis őt is kivettük a bölcsiből, egy hónapra meg nem akarom óviba küldeni. Majd csak szeptembertől fog menni.

A baba remélem jól van, bár folyamatosan a frászt hozza rám.
Már nagyon hamar határozott rúgásokat éreztem pár naponta.
Most meg kb. másfél hete ilyen nincs. Én az ilyen aprókat nem is veszem észre, meg nem tudom megkülönböztetni.
Két hete levették az APF-t. Két hét múlva lesz csak UH.
Remélem kibírom addig.

Brigi
Remélem kigyógyultatok mindnyájan a bajokból..
Nagyon édes Bence és a nagyobbak is a képeken.

Éva
Anyós gondolom távozott, így talán nyugalom van nálatok is.


Többiek?

Én is igyekszem gyakrabban jönni. Bár tudom sokszor igértem.

Puszi: Timi

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Úgy eltünk mindenki. :cry:

Azért irok magunkról, aztán talán lesz aki elolvassa.

Szóval, megvolt az Uh szerdán. A jelek szerint megint kisfiúnk lesz.
3x álmodtam azt, hogy fiú lesz. A Kristóf teljesen csak fiúban gondolkozott. Nézte a babaképeket a folyóson, rábök az egyikre: ilyen legyen a kistesó. Aztán megkérdezi: ez milyen? Mondom neki, hogy kislány. Válasz: Akkor mégse ilyen legyen. :roll:

Méretei szerint, Kristóf típusú lesz, rövidke lábakkal...

Most a babakocsikat tanulmányozom ezerrel. Az a gondom, hogy a faluban nagyon rossz az út, jobb lenne a nagyobb kerekű. Viszont az autónk Suzuki, abba meg szerintem nem fér be. Viszont a kicsi kerekűekkel ezen az úton nem fogok tudni közlekedni, pláne télen.
Ötletek?
Bár, ha novemberbe születik, május körül már fél éves lesz. Akkor meg már elég néha a sportkocsi is, abból meg van kicsink. Mélykocsink nincs, mert kölcsön kocsink volt Kristófnál.

Itthon nagyon jó, hamar eltelik egy-egy nap.

Tegnap voltam Kristóffal az óvodában. Kijelentette, hogy nem akar hazajönni. És ott ebédezett, megengedték neki. Szeptembertől kezdjük, mert kb. 2 hét múlva ott is szünet kezdődik 6 hétre.

Ezt a kánikulát már nehezen bírjuk, de az éjszaka égzengés sem volt jó. Olyan vihar tombolt nálunk, hogy fél éjjel nem aludtunk. Még mászkáltam is a házban, mert a jég annyira verte az ablakot, hogy azt hittem betört valamelyik.

Tessék jelentkezni! Légyszi.. :cry:
Timi

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Szia Timi!
Anyós elment, sőt azóta már volt egyszer, ráadásul pont a 20 éves érettségi találkozónk utáni nap (kicsit lefáradtam). :oops:
És ha jól gondolom, a jövő héten jön megint. :(
Na jó nem panaszkodom, havonta csak egyszer jön, ugyan ezt én egy kicsit sokallom. :wink:

Gratulálok az újabb pici fiúhoz, egyébként nem rossz ám, ha fiú lesz a következő baba is, legalábbis nálunk nagyon jó így.

Babakocsi
Nem tudom, itt is rosszak az utak (járdák), nekem jó volt, hogy volt egy nagykerekű, szerintem, ha tudsz vegyél egyet.

Oviba mi is megyünk szept. 1-től, gomba lesz a jelünk. Attila már nagyon várja.
Gergő bölcsibe megy, de csak kicsit később, a gyed miatt.

Kánikulát úgy bírjuk, hogy reggel, mire lejönnek a gyerekek, csinálok nekik vizet a pici medencébe az udvaron, délután pedig átmegyünk anyuékhoz (náluk nagy medence van) pancsizni. Néha még fázunk is. :wink:

Amúgy még mindig járok iskolába, már majdnem kész a szakdolgozatom, időm nem nagyon van semmire, lassan vizsgázni is kellene, de úgy néz ki, hogy sikerült kicsit eltolni.

Britta
Gyönyörű ez a baba, ha erre jársz tegyél fel még képeket, olyan jó nézni!

Én szoktam erre járni minden nap, csak azért nem írtam, mert nem szerettem hetek múlva is az én nevemet látni a topik mellett. Remélem most nem így lesz.
Tényleg érdekelne, hogy miért tünt el szinte mindenki, remélem, nincs semmi baj.

Jó éjszakát!
Éva

KépKép

KépKép


Sziasztok!

Köszi Éva, hogy legalább Te írtál.
Attila várja az óvit? Ja, nekünk jel váltás lesz. Ceruza volt a bölcsiben, de mivel autómániás Kristóf, itt teherautót választott.
Sulihoz és vizsgához kitartás.
Tényleg nagyon lelassult a topik, remélem azért van remény feléleszteni. :?

Biztos sokan nyaralnak. Mi sajnos nem fogunk menni. De talán majd jövőre. Vizes helyre Kristóf füle miatt nem. A múlt héten voltunk kontrollon, mert még nem jöttek ki a szelepek a füléből, pedig több mint 1 éve ültették be. Az egyik már a hallójáratban volt, a dokinéni kivette. A fül gyógyult, ennél már nem kell vigyázni, csak a másiknál.
Így strandolni sem megyünk, mert a füldugót nem viseli el. Igaz ekkora pocakkal én sem szeretnék villogni.
A fül orr gégészeten egyébként teljesen kiakadtam. Be kell jelentkezni. Ez egy dolog. Be is jelentkeztünk több mint 1 héttel korábban. Fél 12-re volt időpont, de délben még a folyóson ácsorogtunk, miközben behívtak minden 2.-nak olyat, akinek nem volt időpontja. Aztán szóltunk az asszisztensnek, nem találták az időpont bejegyzést. De aztán később meglett és végre megvizsgálták. Hosszú nap volt, mert 9-re terhesgondozóba mentünk, azóta a kórházban dekkoltunk.

Többiek?

Én is szinte mindennap benézek, de félek, hogy sokáig megint az én nevem virít.

Mindenkinek kellemes napot!
Timi

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Timi!
Írok gyorsan, nehogy rosszul essen, hogy a te neved "virít" itt. :lol:
Igen Attila nagyon várja az ovit, én ugyan kicsit félek tőle, bár most is jár a magán oviba időnként, de nem egész nap. Ráadásul ma éppen sírt, amikor apa érte ment, és nem tudtam kiszedni belőle, hogy miért, pedig szeret járni. :shock:

Ovisjel
Attila is jobban örült volna autós jelnek, de már mind foglalt volt. :?

Nyaralni mi sem megyünk sajnos, de ha belegondolok, hogy reggeltől estig rohangálok a gyerekek után, akkor nagyon nem is hiányzik, itthon kényelmesebb.

Amúgy amikor Zalakaroson voltunk, kiderült, hogy kicsi gyermekeim nem alkalmasak étteremben való étkezésre sem. :oops:

Úgy gondolom, olyan 2 év múlva, talán. :roll: :lol:
(a pénzről nem is beszélve, most sokminden másra kell)

Nem semmi, hogy hiába van időpont. :evil:
Én már párszor hasonlóan jártam, úgyhogy ha időpontra is megyek, egyből szólók az asszisztensnek, inkább nézzen hülyének, minthogy elfelejtsenek. :)

Most nézem, hogy túl vagy a félidőn is már. :shock: :D
Azért kicsit írígykedem, sajnos nekünk már nem lesz több babánk.

Pihenj sokat és vigyázz magatokra!
Jó éjt mindenkinek, aki olvassa!

Jut eszembe, a legutóbbi írásomra ugye sokáig nem jött válasz, de a számláló szerint sokan olvasták, most vagy mindenki olvasó üzemmódban van, vagy sok a "kukkoló", ami nem baj, de jó lenne, ha valaki írna is időnként! :wink:

Na most már eldugulok.

Üdv.
Éva

KépKép

KépKép


Sziasztok!

Hát nagyon szégyellem magam, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de nagyon keveset neteztem mostanában és persze kicsit lusta is voltam. Már hónapok óta le volt lassulva a gépem és teljes takarításon esett át stb.

Nagyon jó híreket olvastam!

Timi!
Nagyon nagy gratula a pocaklakóhoz! Drukkolok, hogy rendben legyen minden! Örülök neki, hogy sikerült!

Britta!
Gratulálok Bencéhez, aki ahogy elnézem már két hónapos is lemúlt. Biztosan nagyon elfoglalt vagy! Szép születéstörténeted volt.

Éva!
Nagyon megy az idő, nőnek a lurkóid rendesen. Nagyon ügyes vagy a sulival is. Látom anyós még mindig nem lett a szíved csücske.

András keze nagyon sokára javult csak, kb 1 hónapja tud dolgozni rendesen újra, nem az igazi a középső újja, doki szerint meg kellene műteni. Hát majd kiderül mi lesz.
Most jöttünk haza Németországból 1 hete, a gyerekek kint maradtak ők csak most szombaton jönnek haza, nagyon hiányoznak, de most anyós idegeit borzolják. Nagyon elevenek néha úgy érzem kihullik tőlük a hajam. Patrik már negyedikes lesz az idén, pedig még mintha csak most kezdte volna a sulit, Tomi pedig szeptemberben már 4 éves lesz. Állandó ruhatár váltás van műsoron Patrik már 146 cm, Tomi pedig 106 cm.
Legközelebb sajna csak szeptemberben megyek szabira. De pár hétvégre szeretnénk elmenni valahová, csak még nem tudjuk hová, valahová nem túl messzire.
Tudod Timi azért ezt kicsit irigylem én nagyon élveztem mindkét terhességnek azt a részét mikor éreztem már pici rugásokat.

Remélem azért írtok!
Puszi
Szilvi

Kép,
Kép
 
 


Sziasztok!

Bocsi az eltűnésért. Tegnap 1 hete jöttünk haza a nyaralásból, és alig látszom ki a munkából. Bencusnak nem tett jót a környezetváltozás. Amúgy szép időnk is volt szerencsére. Fiúk apával sokat strandoltak, addig mi otthon hűsöltünk. Kirándulni is voltunk párszor.
Bencusnak lett egy kisebb szájpenésze. És bár már elmúlt, kialakult nála a vízsérv. Már nincs.
Fiúk várják már az ovit. Attila dolgozik, bár nehéz visszaállni neki.
Nekem elegem lett bizonyos szempontból a nyárból. Itt volt a "segítségem", csak nem mentem vele semmire. Legközelebb vagy elfogadja a feltételeimet, vagy otthon marad. Így biztos nem jöhet. Azt hitte, szállodában van teljes ellátással. Ezzel azt hiszem, mindent elmondtam.

Szép napot!

Kép
Kép
Kép
 
 


sziasztok!

Sahi és Britta, de jó hallani rólatok :wink:

Látom mindketten pihizni voltatok. Britta sajnálom nem sikerült olyan jól.
Szilvi
Jó, hogy javult már a férjed keze.

Én tegnap voltam cukorterhelésen. Az éhgyomis 4,7 utána 5,4. Örülök, hogy túl vagyok rajta. Féltem tőle, hogy hátha cukros vagyok, mert nagyon szaporodnak a kilók. ( +7-8 kg) A baba is mintha nagyobb lenne. A hasam pedig óriási. A vért levőnő csaj is legalább 28 hetesnek nézett.
Kristófnak már nagyon hiányzik a gyerektársaság. De sajnos csak szept. 1-ével kezdődik az óvoda.
Sikerült beszélnem az utcánkban lakó iskolás lány anyukájával. Úgy néz ki vállalják, hogy Kristófot kikísérik a buszra. A lánya meg ránéz majd a buszon. Ugyanis csak a szomszéd faluban van óvoda. Így Kristóf majd az iskolabusszal jár át. De pár hetes babát télen nem tudok egyedül hagyni itthon. Cipelni meg a mínuszokban... hát.

Röviden ennyi, azért jövök ám máskor is.

Puszi: Timi

Kép
Kép
 
 


Szia Timi!

Az én fiaimnak is hiányzik az ovi, pedig ketten vannak. Egy kicsit titokban én is várom, mert nehéz volt a nyár 3 lurkóval 1edül.

A kg miatt ne aggódj, majd lemegy. Igaz, én múlt héten kaptam egy beszólást, pedig nem maradt rajtam semmi, csak visszaszedtem néhányat.

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Nem vesztem el csak átalakultam. Bocsi!!!! Rengeteg dolog történt velünk, talán fel sem tudom sorolni.

Először is. Rég óta nincs netünk, így olvasni sem tudtam. Nem sokat írtatok, de jó tartalmasat.

Gratulálok Timi a kisbabához. Örülök, hogy új élet jön közénk.

Viki! Dorka nagyon csini kis csaj. Hédi pedig édi. Mikor jön a kisfiú??? Mint nálunk.

Zsu! A havas képek nagyon jól estek a mostani nagy melegben. Bár tudom, hogy nem most tetted fel, csak én néztem most meg.

Britta! Nagyon szép kicsi fiad van. Teljesen átérzem a három gyerek egyszerre otthon problémát. Most, hogy Botond már nagyobb sokkal könnyebb. Kitartás.

Évi! A topik jelenleg leg aktívabb tagja. Köszi, hogy életben tartod az oldalt. Nagyon szépek a fiúk. Anyós probléma. Ahogy öregszem egyre nehezebben viselem anyós pajtit. Ráadásul. egy hónapig nála laktunk. Nagyon gáz volt.

Szilvi! Látom sok a meló. Jó munkát neked. Hamarosan mentek pihizni. Hova? Szépen nőnek a gyerekek. Ebből látszik csak, hogy öregszünk. Az én lányom már hetedikbe megy. Ami nem is baj csak nagyon öregít. Pedig én olyan fiatalnak érzem magam. Biztos a kicsik miatt van.

És végül pár szó rólunk:
Eladtuk a panelunkat és sikerült venni egy házikót. Hurrá!!!! Eddig nem volt sok dolgom most van. A nyár nagy részét azzal töltöttük, hogy lakható állapotba hozzuk. Pár hete itt lakunk. A ház 80nm és tartozik hozzá 1000nm kert. Ami javarészt szőlővel van beültetve meg jó néhány nagy fa. A ház 1959-ben épült, még is jó állapotban van. Jövő nyárra tervezzük a nagy felújítást és bővítést. Építeni kell még hozzá, plusz szigetelés ablak csere és tető csere szükséges. Szóval lesz munka bőven. Most a kert kipucolásán munkálkodunk. Nem semmi ezt a sok szőlőtőkét kiásni. Szoliba és edző terembe mostanában nem kell mennem.

Múlt héten, Füzesgyarmaton voltunk nyaralni. Azaz csak nyaralunk volna, éppen csak az időjárás volt őszi. Egy hét szabit még tervezünk az augusztus 20.ai héten. Amikor vagy Hosszúvízre megyünk (a férjem nem akar mert az anyósom is jönne, én se szívesen mennék vele) vagy vissza megyünk Füzesre. Egy szuper kis házat béreltünk. van a faluba egy termál strand. De még az is lehet, hogy Cegléd lesz belőle. Nagyon szeretném megnézni az ottani strandot. Már csak egy jó kis szállást kéne arrafelé találni. És ott ugye rossz idő esetén is lehetne fürdeni. Füzesgyarmaton nincs fedett rész csak termál. Így a kicsikkel nem tudtunk menni. Csak egy napot fürödtünk. Szóval még nincs eldöntve csak az, hogy valahova megyünk.

Botondom lassan egy éves és nagyon édi. A költözés és a felújítás miatt sokat volt anyósommal, jól viselte. Van hat fogacskája, folyamatosan beszél és sok értelmes szót is mond. Pl anya, tessék, add ide, ott, pápá. Persze nem teljesen érthetően, de mi értjük. Menni viszont még nem megy egyedül, bár pár lépést tud tenni de nem akar.

Bius, hisztis kis csaj lett. Állandóan beszél és énekel. Imádom. Szeptembertől új oviba fog járni. Bár nem akar. Voltunk már megnézni, de azt mondja a régibe akar menni. Bár a régibe is sírva ment az utóbbi időbe.

Reniről mit is mondjak. Úgy megnőtt. sokat segít a gyerekek körül, meg a házi munkába is. Néha olyan, mint egy ovis néha meg egy kész csaj. A táborba megismert egy fiút. Minden nap beszélnek telefonon minimum egy fél órát. Már előre félek mi lesz ebből.

Szép napot mindenkinek! Hirtelen ennyi jutott eszembe, meg fel is ébredtek a gyerkőcök, mennem kell. Nem sokára többet jövök vagy nem, mert kezdődik megint a suli.
Vendég
 


Szép jó reggelt!

Anikó
Hűha! Tényleg zajlottak nálatok az események. Gratulálok a lakás eladáshoz és a ház vételhez. LEgalább nektek sikerült. Nekünk sajna nem, de remélem 2 éven belül. Mi is anyósékhoz költöznénk, ha sikerülne az eladás, de néha előre félek tőle.
Mi nem laktunk soha úgy együtt, hogy valakinél. Csak külön.
Pesten maradtatok? Az óvi váltás miatt kérdezem.
Hát Kristóf is nehezen szokja azt, hogy már nem a megismert bölcsisekkel fog együtt lenni.

Britta
Teljesen megértem az óvi várást. A tesó mindig ott van, az óvodában meg több inger éri őket.

Tegnap kiosztottam az orvosomat. (Nem maszekban járok hozzá.)
Szóltam neki, hogy szeretném, ha időnként vennénk kenetet, mert az első gyerekem koraszülött lett korai burokrepedés miatt, amit fertőzés is okozhat. Ráadásul az utolsó 5 hétben folyamatosan találtak vmit, amit nem tudtak kikezelni.
Na erre meglepődött, elkérte Kristóf kiskönyvét, meg a szülési zárójelentést. Szerencsére ott volt nálam. Jövő hétre visszarendelt kenet levételre. De írt fel kúpot. Egyébként egy kicsit furcsának találom, hogy kb a 8. héten vizsgáltak útóljára, azóta max. UH volt. Hát remélem ezentúl egy kicsit komolyabban vesz.

További szép napot!

Timi

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Anikó!
Gratulálok a házvásárláshoz. Hát igen nem kis munka vár még rátok! Örülök, hogy sikerült! Mi két éve 4 hónapig laktunk apósnál, szörnyű volt! Nagyon nőnek a gyerköcök nálatok is. Már hetedikes a nagylányod, gyorsan megy az idő. Szóval kezdődnek a fiú gondok?! :wink: Biztosan nem egyszerű ezt megélni. Botond édes lehet és Bius is biztosan sokat nőtt már. Elköltöztetek Pestről, vagy ott sikerült egy kerteset venni?

Timi!
Bizony állj csak a sarkadra, ha már egyszer az orvos nem gondol rá, pedig biztosan elmondtad neki korábban is az előzményeket.
Sokat mocorog a picur? Amúgy jól vagy? Kristóffal mennyit híztál összesen, hogy most soknak találod a 7-8 kilót? Nem vészes szerintem.

Britta!
Teljesen megértem, hogy várod az ovit. Nem jó ha teljesen kizsigereled magad. Elhiszem, hogy fárasztó néha. Nekem a kettővel is az időnként.

Éva!
Múlt hétvégén Sáráváron voltunk pár napot, gondoltam rád. Amikor az étteremben voltunk a fiúkkal, nem volt vészes, de azért a Tominak volt pár megnyilvánulása.

Nagyon jó volt múlt hétvégénk Sárváron, jól kipancsolták magukat a fiúk. Klassz volt a strand, Tominak főleg a kalózhajós csúszda tetszett. Azért két kisebb gyerekkel elmenni úgymond nyaralni nem éppen pihentető elfoglaltság, fáradtabban jöttünk haza mint ahogy elmentünk. Nekem az tetszett Sárváron, hogy amikor a legnagyobb meleg volt akkor félig fedett medencébe is mehettünk és bent is volt külün bébipancsoló is.

Viki!
Te is benézhetnél! Lányok?

Jó hétvégét mindenkinek!
Szilvi

Kép,
Kép
 
 


Ejj ejjj,de szégyellem magam. :oops: :oops: :oops: :oops:

Sziasztok Csajok!
NAgyon rég nem írtam. Az az igazság,hogy Hédivel való terhességem alatt egy másik topikba is elkezdtem irkálni és az volt elmentve,arra kattintottam. :roll: :roll: Örülök,hogy kerestek és nem felejtettetek el. :wink:

Timi
Hűűűamindenit,lassan szülsz. :lol: :lol: :lol: Tehetnél fel egy pocis képet.:) Tőlem is mindig azt kérték a Csajok.:D

Anikó
Tényleg zajlik az élet Nálatok,de ez így jó.:) Ekkora családban nem lehet unatkozni.:)
Fiú nálunk? Á,nem lesz.Ez már tuti.:) De én csajos anyuci vagyok,nem is szeretnék.
:wink:

Szilvi
Sárvár tőlünk nem messze van.:) Jó lett volna összefutni.:) A nyáron nem hiszem,h megyünk V.szőllősre...most ők a sorosok.:D:D

Éva
Kukkolók. :lol: :lol: :lol: Bizti vannak.:) Köztük én is olvasgattam néha,de fél kézzel nem szeretek írni....na jó nem szabadkozom.:D
Tegyél fel képeket az "ikrekről". :lol:

Britta
Milyen 3 kissráccal az élet???:) Ti se unatkozhattok.:)

Zsu,merre vagy? És a szépségek?

Velünk is pörögnek a napok...Hédi már mászik,ül. A héten kezdtük el a hozzátáplálást,eddig csak cicizett.:) Büszke vagyok nagyon,mert anno Dorkával ez nem adatott meg.:)



Kép


Akit érdekelnek a napjaink a lenti linken bekukucskálhat. Igaz a bénázásaimat ne nézzétek,még csak most kezdek belerázódni. :wink:

Pussszancs

Viki
Vendég
 


Sziasztok!

De jó, hogy írtatok.

Anikó!
Cegléd :?: Ha esetleg tényleg erre jártok, akkor jó lenne, ha meglátogatnátok minket. Szállással kapcsolatban körülnézhetek, ha érdekel. Állítólag jó a strand, de mi még nem voltunk.

Britta
ez az úgymond "segítséged" anyósomat juttatja eszembe.

Szilvi
de jó, hogy írtál végre. A férjednek jobbulást!

Timi
csakhogy témánál maradjunk, anyóssal nem jó lakni, mégha tündér is, nem egészséges kapcsolat. Nyilván, ha muszáj, akkor el lehet viselni egy darabig. (lehet, hogy csak én nem bírom elviselni) :wink:

Mi
Attila "jár úszni", sikerült a harmadik alkalom után elérni, hogy már be sem megy a vízbe. :? Szerintem az a gond, hogy nagyrészt 5-6 éves gyerekek vannak, akik ráadásul nyár eleje óta járnak (2 hetes tanfolyamok vannak), a mendence kicsi, nem nagyon férnek el, a víz barna (állítólag termál), a medence oldala mállik és kék darabkák úszkálnak benne, és a legfontosabb: "nem tetszik a Rita néni haja". :lol: :lol:
Vízhez szoktatásnak hívják, de már egy hét után (4 alkalom) siklani kellene :shock:
Ja, és oktató néni sem túl szimpatikus, kicsit a boszorkányok jutnak eszembe róla: hiányos fogazat, ősz haj, cigaretta, rikoltozás. :?
Állítólag ő a legjobb, ja és az egyetlen. :lol:
Amúgy anyuéknál a nagy medencébe a széléről ugrál bele, úgy, hogy teljesen elmerül, úgyhogy nem a víztől fél.

Amúgy jól vagyunk, holnap, ha lesz időm teszek fel képeket.

Jó éjszakát!
Éva

KépKép

KépKép


Szilvi, Viki
nem frissítettem, így nem vettem észre, hogy írtatok.

Viki
Nagyon szépek a gyerekek és teljesen egyforma a szemük.
Néha azért én is bekukkoltam abba a topikba, ahova szoktál írni, mert kíváncsi voltam, hogy mi van veletek. :lol:

Szilvi
Nekem is ez a véleményem a nyaralásról, bár Attilával lehetne már, de Gergő még a "vadmalac" korszakban van. :lol: :lol: :lol:
Ami azt jelenti, hogy egy percig nem lehet mellette levegőt venni.

KépKép

KépKép


Sziasztok Csajok!

Nem semmi mennyiséget írtatok két nap alatt.

Anikó! Gratulálok a házvásárláshoz. Bizony a ház ezerszer jobb egy panelnél. Én is tudom, mert mi is ott kezdtünk. Azóta viszont sokkal kevesebb időm van pihenni.

Timi! Jól tetted, hogy szóltál a dokinak. Nem szabad hagyni. Ha nem áll normálisan hozzá a dolgokhoz, le kell cserélni, ha van rá lehetőség.

Szilvi! Látom, Ti is voltatok nyaralni. Én is fáradtabban jöttem haza, mint ahogy elmentem. Bencét megviselte az idegen környezet.

Éva! Segítségem nem anyósom volt. Ő valóban segített volna, de elég sok a dolga otthon is. Uncsitesó(16).

Viki! Szépek a lányok. Nagyon egyformák.

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

De jó volt olvasni. A hétvége egy "kissé" zsúfoltra sikerült.
Szombaton elmentünk Győrbe az Árkádba nézelődni, utána meg az állatkertbe. Jól elfáradtunk. Én főleg.
Tegnap pedig anyukáméknál volt búcsú. Hát Kristóf már reggel 7-től átment hiperbe. Egész nap pörgött, produkálta magát. A búcsúba mindent ki akart próbálni, na meg megvenni.
Már a szombati túra után volt nálam mellékhatás. Egy kicsit görcsölt a hasam, meg a jobb oldalon alul néha szúrkált. Tegnap este ugyanez. Ma éjjel végre jobban aludtam, talán tudok pihenni.

Viki
A lányok le sem tagadhatnák a testvérséget. Nagyon egyformák és aranyosak.

Szilvi
Jó lehetett Sárváron... Tőlünk sincs nagyon messze, de még nem voltunk. Tavaly óta kerüljük a vízes helyeket, Kristóf füle miatt. De jövőre szeretnénk visszaállni. Bár sajnos én nem tudok úszni.

Éva
Hát megtudom érteni Attilát. Én sem mennék olyan lelkesen, de biztató, hogy otthon egész máshogy viszonyul a vízhez. A csoportok úszásoktatás nekem egy kicsit korainak tűnik 3,5 évesen. Pár év múlva biztos jobban megy.

Britta
Nem szeretnék orvost váltani. Csak azt utálom, hogy papíron működik a terhesgondozás. Ha nem mondasz panaszt, nem vizsgálnak. Én elhiszem, hogy több száz nőnek a nyavalyáját nem lehet fejben tartani. Ezért tartottam fontosnak, hogy most szóvá tegyem a vizsgálat utáni igényemet.

Anikó
Fotók esetleg a házikóról?

A poci fotót nem sikerült feltöltenem, mert nem megfelelő a formátuma. Hát majd kérek segítséget.

Jók legyetek!

Timi

Kép
Kép
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: