Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Mi is vagyunk, csak már megint sikerült hátrább lépni a gyógyulásban, két napi sétáltatás után Kép
(Már kerestem gyógytornászt is, meg járok kezelésekre, úgyhogy szép lassan...Kép

Lacáról csak annyit, hogy egyre magasabb területeket hódít meg, most már tuti, hogy légtornász lesz. Tegnap már a csillárt is nagyon nézegette, ajjajj Kép Kép
Csütörtök reggel megyünk Debrecenbe, majd jól elfekszem a kocsiban, ülni ne igazán jó még, érdekes utazás lesz Kép

Pusz minden babának!!!!

Klarissza és Laca
 


HalihóKép
Mi is vagyunk, csak kissé el voltam havazva, mert megcsináltam még egy szobát, mielőtt eladjuk a házat. 26m2 glettelés, tapétázás, festés, parkettázás, kissékimerültem, de már végeKép Mindezt gyerek mellett persze.

Hátha valakinek van kedve: Jövő héten szerdán esetleg Ikea???? De lehet, h a tavasz miatt ez már nem is sláger?

Valaki tudja esetleg:
Úgy tudom, h ha gyesen vagy, akkor, ha 4 órára visszamész dolgozni, nem veszited el a gyest, no és az iskolát is fizetik. Ez vajon igaz????

ZsizsaKép
Boldi névnapot a kiscsajszinakKépKépKép

Pusz:

Manócs
 
 


Manócs:
Én úgy tudom, hogy igaz Kép
 

 
 

Az iskoláról nem tudok, 4 órára visszamehetsz dolgozni, az tuti.
Edit

Edit

KépKép
KépKép
 
 


KlarisszaKép
Köszi!
A sulis támogatás is?
Mert a 4 óra meló + gyest már sokan mondták, de a suliról semmi infóm. Ja és szerinted felveszik bölcsibe, ha csak 4 órát dolgoznék?

Olyan vacak ez a babanet, nincs is kedve irni az embernek, mert csomószor elszállKép

De azért szép napot!KépKépKép

M.
 
 


EditKép
Köszi neked is, és a bölcsi?

M.
 
 


Bölcsiben nem kérdezik, hogy egyáltalán dolgozol-e. Azonban ha teljes idöre napközben ellátásra, azaz bölcsibe adod, akkor nem jár a gyes - már ha ezt a bölcsi lejelenti, de kiderülhet. Bölcsi függö is lehet, de nehezen tudom elképzelni, hogy 4 órára viszed be, mert ha reggel 8-tól 12-ig dolgozol, akkor ebédre nem érsz érte, tehát legalább 3-ig bent van (nálunk legalábbis kb igy van a napirend). Persze a 4 óra megoldható ugy is, hogy egyik héten 2 másikon 3 napot dolgozol teljes müszakban, és akkor papairon is minden stimmel.
Edit

Edit

KépKép
KépKép
 
 


Manócs:
Az egyetemen nekem csak azt kérik, hogy hozzak papírt a munkáltatómtól, hogy GYED-et vagy GYES-t kapok. Bölcsi nem izgatja őket Kép

Klarissza
 


Sziasztok!

hát mégse sikerült jönnöm, de mentségemre legyen nem az én hibám. olyan dühös voltam a babanetreKép
Na mindegy.

Mindenkinek köszönöm a segitséget. Most úgy csináljuk, hogy kihozom a kiskádat és a szobába fürdetem. Ez sem 100%, de legalább nem sír, és mintha kezdene felengedni. tegnap már alig akart kijönniKép De mikor mondom, hogy megyünk pancsizni még legörbül aszája. Remélem hamar túl lesz rajta.
Ma voltunk a Mátéval oltáson, és Bömbit is vittem, mert a kukiján felfedeztem egy csomótKép Sajnos le van neki tapadva, és a azt mondta a dokinéni, hogy genyes ezért adott beutalót a sebészetre. Még nem hívtam őket. Nem visz rá a lélek, hogy szegényt megkínozzákKép De azt hiszem muszáj lesz.
Máté elég jól viselte a szurit alig sírt. Már 6110gr és 60cm. Holnap lesz 10hetes. Kis elefántbébiKép
Lányok beneveztem a két gyerkőcöt a babaszépségversenyre hátha alaponKép
ha van kedvetek és időtök szavazzatok légyszi
Tel szám: 06-90-632-234
SMS kód: BEBI bombi vagy BEBI mate332. Minden szavazat számitKép

Na úgy látom kezd hatni az oltás nyüglődik. Muszáj mennem, pedig annyi mindent szerettem volna még írni.
Mindenkinek millió puszi. Nem lesz tali a közeljövőben? Szivesen mennénk.

Brigi
 


Sziasztok,
Manócs, lehet bölcsi a gyes mellett, de a 4 órához igazítva. ezt helyben tudják, és valszeg intézményfüggő, hogy a napirendbe hogyan tudják beleilleszteni.

Klarissza, sajnálom, hogy ennyit szenvedsz a derekaddal. gondolom, már nagy szükség van a nagyszülői segítségre. te visszamész dolgozni az ősszel?

Zsizsa, boldog szülinapot Gabinak! sajnálom a baleseteket, de örülök, hogy nem lett nagyobb baj. de jó, hogy beindult a beszéd Kép gondolom, azért szólít Zitának, mert másoktól ezt hallja és magadat nem nagyon szólítod anyának előtte, vagy legalábbis nem elégszer Kép vagy csak jobban tetszik neki Kép

Brigi, szegény Bömbi Kép gondolom, az ünnepek után viszed el az orvoshoz. majd számolj be róla. Máté jó húsban van, bár Bömbi sem volt sovány sosem. ha belegondolok, hogy Liza csak 10 kg...

magunkról: sokat vagyunk kint a levegőn, ennek megfelelően alig bírom rendben tartani a lakást Kép, na és a főzés is általában este lehetséges. mert délelőtt, ahogy felszáll a harmat, és egy kicsit melegebb lesz, ez kb. 10h, megyünk ki sétálni, vásárolni, játszóra, stb.més egészen ebédig kint vagyunk. kaja után kicsi rohanga a laksában és már alvás is, aztán ébredés után uzsonna és sötétedésig (ill. szürkületig) kint vagyunk. újabb szavunk is van: bojler -boeer Kép, csupa hasznos dolgot tud mondani. ja és a "kuku", ami kulcsot jelent és egyben azt, hogy "sétálni akarok" Kép viszont leszokott a joghurtról a kisasszony, aminek nem örülök, mert tejet, kakaót nem iszik, tejfölt magában nem eszik, csak kajában/val, és sajtot sem nagyon. viszont a szénhidrát az jöhet: tészta, kenyér, kifli. az édességet még mindig nem komálja.

jó éjt mindenkinek

panu
 
 


EditKép
Köszi, és mi ez a bölcsi rend???
Ha nem érek be 12re akkor mi van? És, ha 4 órás a bölcsi akkor jár gyes?
Ez a teljes műszakos dolog nem igazán jó, meg szerintem nem is mennének bele. Amúgy van olyan jogszabály, hogy foglalkoztatni kell a kismamikat, akik gyesen vannak? Mármint kötelező visszavenni?
Lassan a megszólitásod nem is Edit lesz, hanem ptkKépKépKép

KlarisszaKép
Én is azt hiszem, hogy csak azt kérik a suliban, h hozz egy papirt, h gyeden vagy gyesen vagy. Ez jó hirKép Te hova jársz suliba?

PanuKép
Aha, szóval a 4 óra bölcsit meg lehetne játszani. Az jó, most már csak az a kérdés, hogy hol kéne bölcsibe adni, ahol lakunk majd, vagy ahol dolgozom, mert ugye azért könnyebb a munkahelyről odaérni, bár még nem tudom hol fogunk lakniKép
Nekem se eszi már a joghurtot Lili, átszokott a kefirreKép

Lili elkezdett bilizni, napi 3-4 szer kéri, h ráülhessen, persze azért még van pelus, de néha már a kaki is a biliben landolKép
Már olyanokat mond a kiscsaj, h: anya csokis az ujjad, meg: kérek palacsintátKép kezdődik a dumakorszak, help!!!!Kép

Na léptem aludni, jó éjt!

M.
 
 


Sziasztok

Csak életjel. Élünk, jól vagyunk. Anyuéknál Beni átállt este 9-től reggel 7-8-ig alvásra, így emberi időben intézünk mindent.
Tegnap volt pont fél éve, hogy Ati elutazott, így az első rész letudva végre. Hétfőn megvettem a repjegyeket, mert véletlenül észrevettem a neten, hogy akciós, de még így is már az uccsó pár jegyből jutott. Mázli volt. Ráadásul kaptunk két jegyet pluszba amit szeptember 15 után lehet felhasználni. Majd elviszem páromat valahova a házassági évfordulónkon, tavaly úgyis külön töltöttük. Kép

Brigi
Szegény Bömbi, remélem nem lesz gáz a fütyijével! Majd szorítok. Amúgy mi is nyomulunk a versenyben, Bömbi fölött két sorral vagyunk Kép A mi kódunk BEBI beni. KépBár nyerni nem fogunk, mert az egyik kissrácot nagyon megnyomták, már első nap 121 szavazata volt. Kép

zit
zit
 
 


Sziasztok!
Manócs, dumakorszak jól hangzik! Én már várom, hiszen most is annyi mindent mond (szóval csend az nincs) csak csomószor nem értem ,hogy mit. Ha meg nem rohanok vele, hogy elmagyarázza (pl. eszem, mosogatok stb.) akkor leveti magát a földre és üvölt, veri magát. Ennél azért sokkal jobb lenne ha elmondaná a gondolatait, még ha jönnek is az állandó miértek...
12 körül esznek és utána alvás (ez tudomásom szerint többé kevésbé mindenütt igy szokott lenni.) Alvás idö alatt meg nem szeretik ha mész érte, mert az összes többit is felveri akkor, meg hát ha belegondolsz nem is praktikus. De azért gondolom ezt ha megbeszéled a bölcsivel, akkor igy vagy ugy megoldható. Bár abban nem hiszek, hogy érdemes olyan megoldást eröltetni, ami minden ott dolgozó életét felboritja, abból nem sok jó sülhet ki. Én a munkahely és a lakóhely mellett is megnéznék egy-egy bölcsit, egyrészt, hogy melyik a szimpibb, másrészt hogy oldható meg az idöbeosztás, mennyire rugalmasak stb. Persze az elsö látogatástól ne várj sokat, a bölcsisnéniknek nem a szülökkel kell kedvesnek lenniük, hanem a gyerekekkel, és ez igy is szokott lenni. De azért ha napközben mész, benézel a csoportba és a gyerekek együtt játszanak, nyugodtak, kapaszkodnak a dadus kezébe, stb, az biztató. Persze azért ott is van hiszti, lehetséges, hogy az ember pont egy olyan pillanatot kap el.
Azt hiszem (eléggé határozottan igy emlékszem), hogy nem kötelezö részmunkaidöben visszavenni, de a cégnek általában elönyös (már ha nem vettek fel a helyedre senkit), mert járulékszempontból jobban járnak, amig gyesen vagy. Meg ha visszmész részmunkaidöben akkor jobban érzik, hogy számithatnak rád, ha lejárt a gyes. Szerintem, de hát ez is egyedi lehet.

Hosszu voltam, bocsi.

Zit, ez a hosszu alvás jól hangzik, BOti átállt a reggel 5-ös kelésre. Ez egy "kicsit" még nekem is korai. Már több, mint egy hete csinálja.
Zsizsa, vigyázz magadra, és érdekel a szopi dolog, ird majd le légyszi.
Mennem kell, szép napot mindenkinek!
Edit

Edit

KépKép
KépKép
 
 


EditKép
KösziKép
Persze, azt azért nem várnám el, h miattunk mindenki átszervezze a napját a bölcsibenKép Bár, ha jobban belegondolok....KépKépKép
A munkahelyemen visszavárnak, már korábban felmerült , hogy csak fél nap, igy szerintem benne lennének, meg miután nem amolyan ott kell ülni 8-12ig munka, igy szerintem időben oda is érek a kölökért, meg az sem baj, ha fél órát úgy dolgozom, h ott van. Lili mellett bármit lehet csinálni, hála az égnek. A legtöbb, amit kibirt, 2 óra szobafestés, ő meg eljátszott magában ( szegény), de fél óra meg sem kottyannaKép
Szóval ez igy egész jó megoldásnak tűnikKép

Valakinek van valami infója a Népstadion környéki bölcsikről? Ott van a munkahelyem, ezért érdekelne.

Na felkelt a csajszi, mennem kellKép

Ha nem lennék addig:

Kép

Pusz:

Manócs
 
 


Küldtem tv macis mailt, akit nem érdekel bocsi.
Dorki
 
 


Na sziasztok
voltunk kedden a Heim Pálban a bőrgyógyászaton. Felszerelkeztem otthon ,felkészülve a több órás várakozásra. (játékok, könyvek, keksz, ropi, alma, pelus,ruha stb. ) És 4-en voltak előttünk !!! KépMire fölértünk már csak ketten. Nagyon nagy szerencsénk volt. A doktornő, aki nagyon kedves volt a két nővérrel együtt azt mondta, hogy Nikinek ekcémája van. Kép Hát ez nem hiányzott. A homlokán lévő foltra, ami a születése óta megvan, azt mondta, hogy 3 éves koráig elmúlik. Eddig azt mondták, hogy 1 éves koráig. Igaz,hogy sokat halványult azóta. + a nyakán talált 3 pici gombostűfejnyi fehér pöttyöt, amit mi is láttunk, de nem bántottuk és az meg uszoda-szemölcs volt. Azt mondta, hogy ez vírusos és le kell venni, mert terjed. Szóval bekenték valami krémmel és fél órára kiküldtek minket. Lementünk a játszótérre, Nikcsi jól elvolt. Fél óra múlva visszamentünk, addigra felpuhult ez az izé és leszedték. Persze le kellett fogni szegénykémet, nagyon be volt tojva mindenkitől. Kaptunk krémet az ekcémára és ennyi. Miközben vártam a doktornőre visszajött az egyik nővér sírva és azt hajtogatta, hogy meg fog halni, meg fog halni. Kiderült, hogy egy fiatal lány bejött a kórházba a bejáratnál összeesett és gyakorlatilag meghalt. Leállt a szive stb. ez a nővér húzta őt el az ajtóból és SENKI nem segített neki. Ott álltak a betegfelvételisek stb. és bámulták. Úgy kellett kiabálni rájuk. Aztán összeszedtek valami orvost és újraélesztették a kiscsajt, aki valszeg begyógyszerezte magát. Biztos azért jött be, mert meggondolta a dolgot. Csak annyira rossz érzés volt az egész szituáció. Nem az én lelkivilágomnak való. Másnap betelefonáltam a kórházba , mert egész nap ez járt a fejemben, hogy mi lett. És az mondták, hogy sikerült stabilizálni és átszállították egy másik kórházba. Bocs,akit nem érdekelt.

Majd írok még én nem hagyom kihalni a topikot !!!!
Dorki
 
 


Sziasztok!!

Én se hagyom Dorki a topicot!!!KépKép
Ez valami horror, amit a kórházban átéltél,még igy olvasva is iszonyat. Az ekcéma nem kellemes dolog, én nem nagyon tudok róla semmit, de remélem ti jó kezekbe kerültetek!!
Ahogy irtad,hogy küldtél e-mailt,megpróbáltam bemenni a freemailes cimemre,és rájöttem,hogy elfeljtettem a jelszavamatKépKép Már nem is csodálkozom magamon...

Na, én meg jól póruljártam a dokimmal, ugyanis mentem volna hozzá a szokásos vizitre, és elötte fél órával ment el egy szüléshez...Tudom nem lehet ezeket megszervezni elöre, de ez már az 5-ik ilyen alkalom volt, a hócsukám teli is van.. Képtelenség emberi idöpontot kérni,mert annyi betege van,hogy állandóan duplán vannak kiadva az idöpontok,már 1-2 hétre elöre. Szerencse, ha beteg gyerekröl van szó (ö családi orvos is és szülész egyben), soron kivül fogadnak, de néha vagyok én is olyan nyügös és tehetetlen, mint egy gyerekKép. IGy aztán jövö héten megpróbáljuk becserkészni újra a dokit, nagyon kiváncsi lennék már a vércukoreredményemre.

Jelentem az új gép megvan, most egy ismerös kezelésbe vette,telepit és beállit rajta mindent, ha igaz, estére már itt is leszKép Hurrá...

Ádámnak alakul az evése, nem hagytam,hogy malackodjon a kajával,kicsit szigoritottam az evésen. És újabban a mi asztalunknál szeret enni, lassan búcsútmondunk az etetöszéknek.

Zit, mikor és ki utazik??Te mész ki apához Benivel??Az tök jó, mentek egyet nyaralniKépKép

Zsizsa, Gabi királykisasszonynak nagyon boldog névnapot!!!Kép

Klarissza, már megint a derekad-hátad???Szegénykém,ebböl már sosem gyógyulsz ki??? Már olvasni is rossz,hogy mennyit szenvedsz vele...

Lányok, apukám már egy hete kórházban van(nem irtam,mert nagyon vacakul volt, nekem is nehéz volt rágondolni), és most már virgonckodik, ÉHES (már alig volt étvágya), és hétvégére lehet hazaengedikKép! ÚÚGy örülök!!!
Egy fránya virust kapott el, a tüdejében lett gyulladás,a gyomrában, szóval nagyon letámadta a szervezetét...És mindezt akkor kapta el,amig egy kezelés miatt bennt volt 3 napig egy másik kórházban...
Szóval most örülök nagyon,elég rossz volt minden nap az újabb rossz hireket kapni róla...

Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket, sok piros tojást a fiúknak, és sok-sok locsolót a lányoknak!!!
KépKép

Sziasztok
Barbi
29.hét

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Klasszul lefagyott a gép mielőtt elküldhettem volna egy hosszú leveletKép
Megpróbálom összefoglalni a lényeget, és bocsi előre is hogy csak magunkról írok!

Már ezer éve nem tudtam írni, ennek oka előszöris a hülye babanet voltKép, aztán az hogy Apa végre újra itthon volt velünk, így csavarogtunk ide-oda, vettünk egy új babakocsit isKép Ezek után Bence a hétvégére belázasodott és két napig szinte egyfolytában 38,2 voltKép Hétfőn kihívtam az éppen szabin lévő doktornéninket, aki nagyon rendes volt mert azonnal kijött. Semmit nem talált, talán egy enyhe vírus lehetett. Két napig semmi láz, majd tegnaptól elkezdett Bencus köhögni, ami nálunk elég vészes irányba tud fordulni. Most vettem Fluimucilt ha netán szükség lenne rá... Ráadásul a hétvégén elutazunk. Van esetleg más ötletetek mit adhatnék még Bencének ha muszáj lesz? Cebion cseppet kap naponta.

Egyébként a kedve tökéletes, egyáltalán nem viselte meg a láz, max. többet aludt mint szokott, de az sosem ártKép
Olyanokat mond hogy teljesen kész vagyunk tőleKép Már próbálja összerakni a szavakat, "baba csüccs, brumm-brumm csüccs", de ha ő akar valahova leülni és éppen valaki más ül ott, addig lökdösi hangos csüccs felkiáltásokkal míg feladjuk és átengedjük neki a helyetKép
Kb. 30 szót használ nap mint nap és ami számomra meglepő, de egyben nagyon jó érzés is, hogy szép tisztán ejti ki a szavakat. Az "s" betűje pl. rendes s, kedvenc szavunk most a habos, a kulcs, babakocsi, és a "kukucs kukac" a rejtőzködős könyvébenKép Szoktam neki mesélni a hüvelykujjam almafát, és a kés, villa, ollót, na ezeket is mondja a saját kis nyelvén, ebből viszont semmit nem lehet érteni csak a hangsúly ugyanaz mint az enyém és rázza a fejét a nemvalónálKép
Jó hogy így lehet vele már kommunikálni, egész más így az életKép bár résen kell lenni, mert tegnap dobálta a cumiját, én meg mondtam neki hogy feljön az alattunk lakó bácsi, elviszi a cumiját és kidobja a kukába. Erre nagy lelkesen felkapta a cumit és kidobta. Ma meg az üvegkancsót amit elemelt az egyik konyhai szekrényből... Ott eddig nem nagyon nyúlkált, azt hiszem hamarosan átrendezem a konyhát is, mert találtam már kiskanalat, egy zacskó szalvétát és hústűt is a szemétben...
Szóval zajlik az életKép

Még teszek fel pár képet, az egyik a névnapján készült, szerszámosládikát kapott ami asztallá alakítható, így most nagy szerelések folynakKép Meg kapott egy nagy távirányítós autót is, de az egyelőre inkább Apának való, bár Bence is élveziKép

A tavaszt mi is élveznénk ha nem lennénk betegek, de remélhetőleg hétvégén a vidéki levegő majd helyrehoz!Kép
A múltkor írtátok a motorozást. Hát Bencét marhára nem érdekli (még), csak tologatni szereti, és leginkább az unokatesója rollerétKép De szerintem még nem érzett rá hogy kell hajtani.

Zsizsa!
Gabinak nagyon boldog névnapot kívánunk!
Kép
És vigyázzatok a cipőcskére, mert több anyukától hallottam már hogy a motorozás hipphopp lekapja a vadiúj cipő orrát...


Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket!!!

És akkor a képek!
Kép
Kép
Kép
Kép

Jó hétvégét, puszi!
Vera

KépKép Kép
 
 


CSupa rossz hir!

Barbi!
Nagyon sajnalom apukadat es teged is most bele gondoltam hogy milyen rossz neked te ott vagy es meg sem tudod latogatni ez borzaszto.
Ja remelem nem haragudtal meg mert azt irtam Adam kis husi (ugy a tobbiekhez kepest itt a topicban persze tudom hogy DAvid a legsulyosabb eset Kép ,na mindegy felre teve a viccet szoval nem allt szandekomban senkit megbantani.
Nagyon szupi hogy mar a 29-dik heten jarsz mar jo kozel van a szuleg habar gondolom te meg nem igy erzed a dolgot.Legalabb is en ilyenkor meg olyan turelmetlen voltam hogy meg milyen sok idom van hatra (persze mas az elso gyerekre varni).

Dorki!
SZegenykem, tenyleg borzaszto lehetett az egesz szitu.Kép Ekcma Kép

Rossz hir:en ma tudtam meg hogy megdoglott a kutyam akivel 8 evet eltem egyutt egy agyban alutunk,8 hetes kora ota en neveltem de mivel muszaj volt ide kijonnom otthon hagytam a legjobb baratnomre.Szegenykemnek kikeszult a veseje es mar napok ota nem evett muszaj volt elaltani.OLyan szar az egesz mert ugy erzem cserben hagytam mivel bevallaltam pici koraban es 8 evesen elhagytam es most mar nem el Kép ma mar jol kisirtam magamat.Persze akinek nincs kityaja az nem tudja milyen is egyutt elni egy kutyaval,nekem olyan volt mint a kisfiam ugy szerettem.(anyukam azt mondja nekem hogy szedjem ossze magam ne sirjak csak egy allat volt Kép Hat nem szomoru hogy igy gondolkodik?

Bocsi most mennem kell DAvid felebredt !
szep napot!


Gabi

Én megértelek, nekem egy cicam volt, pár naposan ki akarták dobni a kukába én meg elkértem, hogy majd hazaviszem. Még középiskolába jártam, de keltem hozzá, mint egy csecsemőhöz és mini cumisüvegből etettem éjszaka is 3 óránként. Úgy is kezelt, mintha az anyja lennék, ha bánata volt jött és "elmondta". És csak nekem engedte meg, hogy télen jégcsap kezemet bedugjam a meleg teste alá amikor feküdt, hogy felmelegítsen. Mindenki szerette és jól megsirattuk amikor el kellett altattatni. Szóval sírj bátran, jót tesz. Kép

Barbi
Mi utazunk majd Atihoz 3 hétre, csak nem tudom hol fogunk lakni, mert most verték át épp egy szállással kapcsolatban. MAjd sátorozunk Kép) Vagy beköltözünk a magyar táborba. KépKép

Dorki
De borzasztó lehetett ez az egész és szomorú, hogy még egy kórházban sem ugranak segíteni...mit várjon így valaki az utcán... Az ekcéma meg hamar eltűnik majd ha olyan krémet kaptatok amit mi is szoktunk. Hűtőben kell tartani? Ha igen, az tényleg hatásos, nekünk is van. Mondta a dokinő, hogy még előjöhet, de majd kinövi.

zit
zit
 
 


sziasztok,
Barbi, sajnálom, hogy apukád beteg Kép a tehetetlenség a legrosszabb, hogy nem tudsz segíteni, akár a jelenléteddel sem.

Vera, Bence nagyon édes a tavaszi szerelésben. remélem, hamar túllesztek a betegségen, és akkor mehetünk is akár az állatkertbe, még korábban ígérted Kép

Zit, de jó, hogy utaztok, gondolom, már nagyon várod és Beni is. csak találtok hamar szállást, ami elfogadható lesz! mikor indultok?

Gabi, együttérzésem Kép azt gondolom, hogy az nem cserbenhagyás, ha egy gondos gazdira hagytad, emiatt ne legyen lelkiismeretfurdalásod, sőt...

Dorki, legalább kiderült ez az ekcéma. tényleg kinövik a gyerekek, de azért nem árt az odafigyelés később sem. én is nagyon figyelem Lizit, mert az apja családjában előfordult gombás bőrbetegség, és érzékeny is a bőre. ami történt ott a kórházban, amit láttál, az szörnyű lehetett, nem is találok rá szavakat, főleg a közönyösségre.

csupa rossz híreket hoztatok, még szerencse, hogy Benci aranyos fotói jobbá varázsolták az összeképet

panu
 
 


Jó reggelt!

Ragyogó napsütés van és hideg sincs!
Ráadásul tök jól vagyunk, Bencének kutyabajaKépKép, nekem icipici nátha maradt mára.
Azt hiszem mi kinézünk ma az állatkertbeKépKép
Valaki esetleg ha épp olvas és ráér???Kép Panu?????Bár elég hirtelen ötlet volt.

Barbi!
Apukádnak mennek a további jobbulás-drukkok, az jó jel ha már éhesKép
Még a múltkori betegsége miatt volt kivizsgáláson? Remélem ma már sokkal jobban van és tényleg otthon lehet húsvétkor!Kép

Gabi75!
Sajnálom a kutyudatKép Én is nagyon meg tudlak érteni, nekünk is van (anyukáméknál) egy nagyon öreg pulink, már a hátán nincs szőre se nagyon, bármelyik pillanatban elmehet, a múltkor pedig beteg is volt és anyukámék ezt csak utólag mondták meg nekem mikor már jobban volt. Nagyon rossz érzés volt, én is sírnék nagyon ha meghalnaKép

Zit!
Tök jó hogy már így készülsz az utazásraKép A repülőjegy meg külön jó, bónuszajándékKép
Mi sajna lemaradtunk róla, pedig a svéd jegy mellé mi is kaphattunk volna.
Benivel mi újság? Hogy vagytok?
És Te jobban vagy már?

Dorki!
Sajnálom hogy Nikinek át kellett esnie ezen a szemölcs leszedésen, de ahogy írtad annyira talán nem viselte meg szegénykét, ugye?
A sztori pedig hátborzongató és szörnyű lehetettKép

Brigi!
A friss babáknál írták a lányok, hogy kukiügyben és bármely más sebészeti ügyben is a Bókay utcai klinikára kell vinni a gyerkőcöket, ott is a Kiss doktorhoz, mert nagyon-nagyon rendes és aranyos a gyerekekkel és nagyon jó orvos is! Szerintem próbáld meg, azt hiszem keddenként rendel, de ebben nem vagyok 100%ig biztos.

Ann!
Nagyon tetszett amit a múltkor írtál, hogy Hami három kaját ismerKép már amit ti főztök. Nálunk is hasonló a helyzet, "pici só"-t Bence sem nagyon hallott még tőlem... De most belendültem és újabban főzök, de kizárólag húsmentes ételeket, mert úgy egy hónapja valahogy nem csúszik le a husiKép

Na megyek, mert reggelizünk, öltözés, majd megcélozzuk az állatokatKép
Puszi!
Vera

KépKép Kép
 
 


Vera, sajna most olvasom. majd legközelebb, de akkor előre megbeszéljük. de az nagyon jó, hogy már jól vagytok Kép

panu
 
 


Panu!
KárKép De tényleg későn szóltam.
Ha a jövő héten jó idők lesznek akkor kimehetnénk valamelyik nap! Mondj Te időpontot és mi akkor megyünkKép

Nagyon klassz volt, nemrég értünk haza, Bence már hazafelé elaludt úgy kifáradtKép
Minden érdekelte, leginkább a majom mert azok épp műsoroztak, nagyon kiabáltak, Bencus meg utánozta őketKép Akárhová próbáltam elcsalni onnan, mindig visszafordult és érdekes módon bárhol voltunk, tudta az irányt a majmok felé, jobban mint énKép Az állatokon kívül a bokrok, korlátok és a tavaknál a kerítésdrót is rendkívül lenyűgözteKép Ja és kifelé jövet találtunk egy táblát, na azt százszor meghintáztatta mire el tudtunk indulniKép
A végén már vetkőztünk mert dögmeleg lett. És amúgy naggggyon sokan voltak, az nem volt olyan jó! De egyébként élveztükKép
Kép
Kép

Többiek! Jövő héten egy állatkertes tali?! Esetleg játszóház utána?Kép

Most viszont megyek pakolni mert a hétvégi cuccunk még sehogy nem áll, és nemsokára indulunk!
Sziasztok,
Vera

KépKép Kép
 
 


Sziasztok!

Köszi az apukámnak küldött drukkokat,még nem tudoma mai állást, de szerintem napról-napra javul!!

Vera,jó régen nem láttam már képet Benciröl, milyen nagyfiú már ö isKép

Gabi,kuytidért én nagyon is sajnállak,nekünk is van egy,tudom milyen ragaszkodás tud kialakulni egy állattal szemben.

Most ennyire futotta,még mindig csak próbálgatom az új gépet,néha még eltévedek a sok újdonságbanKép
De remekül szuperál, és olyan gyors,mint a villámKép

Lányok, ma kezdtem a 30-ik hetet!! Ez már azt jelenti,hogy közeleg a vége...

Sziasztok, és egy kép, amint éppen a nyári kalapot próbálgatjuk Ádámmal:

Kép

Pá-pá, és kellemes húsvétot!!!

Barbi

Kép
Kép
 
 


Sziasztok Kép

Bocsi mindenkitől, hogy nem nagyon jelentkeztem mostanában, sztem állok át télről tavaszra-nyárra és ez sok energiát emészt fel + számos dolgunk volt.

Mindennel el vagyok maradva - úgy fórummal, mint mélekkel, lakással stb stb. Kérdezhetnétek, hogy akkor mit csináltam, mi? KépKépKépKép Sokmindent megpróbálok bepótolni most a 3 nap alatt - mivel mi nem tartunk húsvétot - jó lenne tiszta lappal kezdeni a tavaszt. Persze nagytakarítás nem igazán fog beleférni - bár azt én úgy szoktma, h egy reggel felkelek és NA akkor most kezdjük - nem tervezem Kép Anita, ha már készen vagy, akkor kölcsönkérlek egy időre Kép

Barbi, 30. hét?? Gyorsan "lezavarod" ezt a pocakosságot! Érdekes, hogy Brigi pocakossága nem tűnt ilyen gyorsnak, lehet, mert ő volt az első, ezután meg majd sorban potyognak a tesók Kép De jó lesz!!!! KépKép Talán kéne egy kis bővítés a táblázatba, nem?
Remélem is, hogy apukád egyre jobban lesz! Én is drukkokat küldök!

Vera, de jó, hogy ennyit képet lehet látni Bencusról!!! Kép Örülök, h ilyen gyorsan rendbejött! Biztosan jó lehetett az állatkert! Mi voltunk a múlt 7en Jászberényben, Hami odáig volt meg vissza az összes állatért, nem akart hazajönni! Ott röhögött a gondozó, hogy még a kapuban is azt sorolta, hogy most a lóhoz menjünk vissza, meg a gólyához, meg a medvéhez. Szóval mi nagy állatkert fun-ok leszünk a nyáron, az tuti! KépKépKép
Amúgy a husi Neked nem csúszik, vagy Bencusnak? Mostmár nem is rendeled a kaját?
Sztem az nagyon szupi, hogy már egyből tisztán beszél Bence! Szerencsére Hamival sincs probléma ilyen téren, pedig hozzám tolmács kellett kiskoromban Kép

Gabi, nagyon sajnálom, ami a kutyáddal történt. Nekem is voltak kiskoromban ilyen olyan állataim, hörcsög, papagáj, hal, nagyon szerettem őket és sajnáltam, amikor elpusztultak, de valahogy azt gondolom, hogy egy kutyáhozjobban tud ragaszkodni az ember - nem beszélve arról, h az együtt töltött idő is több volt. Sztem is sírd ki magad!

Dorki, sztem Hami is ekcémás - bár sztem az ekcémának is lehet ezer fajtája. Én nem vittem sehova, homeoval tök jól rendben tartjukés nagyon remélem, hogy Hami is és Niki is kinövik!!! Kórházas élményetek valóban horror Kép de jó, h pozitív lett a vége, féltem, hogy végzetes lesz!

Panu, naggggyon tetszik, h Lizinek csupa praktikus szava van Kép A kuku nálunk is kukucs Kép egyszerűen imádja a kukucs bármilyen formáját! Hogy pótolod a tejterméket - calciumot az új helyzetben? Állítólag van vmi bazi nagy Ca tartalmú mackó sajt - minket nem érint ugyan, csak úgy hallottam, h ilyen esetben jól jöhet.

Zsizsa, így utólag is boldog névnapot Gabócának. Ünnepi képek? Hogy jöttek be a játékok (amik egyébként sztem nagyon találóak!)? Sajnálom, hogy vége a szopinak, de azért le a kalappal előttetek! KépKép Orraesés Kép Remélem, azóta már nyoma sincs (homeo Kép )

Edit, de jó, hogy ilyen életszerű helyzeteket írtál magatokról - én az ilyet úgy szeretem olvasni!
A kaja nálunk pl. úgy van, h Hamma nem eszik eleget, ha egyedül eszik, valamennyit tömköd magába, akár kanállal, akár villával, akár kézzel, de az még mindig nem igazi mennyiség. Mondjuk nálunk nem igen van étkezések között nasi. Kajával rohangálás meg főleg nincs - volt a családban egy elég csúnya eset - az uncsitesóm répát rágott (1,5 éves volt), megbotlott a küszöbben, répa le a légútba, nem tudta felköhögni, répa tovább a tüdőbe.... doki, kórház, altatás, műtét.... brrrrrr (plusz ez pont az esküvőnk napján volt, így nem is tudtak jönni Kép )

Diti, mi úgy terveztük, hogy késő du. indulunk, hogy mire odaérünk ne sokat kelljen menni, vagy ha még menni kell, akkor inkább megállunk hoszabb időre. De köszi, h felhívtad rá a figyelmemet, igyexünk ez alapján indulni!

Na, mára ennyi voltam, még magunkról egy picit:
Hamma kapott tegnap tavaszra-nyárral cipőket. Olyan ügyi, már a kötőset is fel tudja venni. Kilazítja, felveszi. Na azt nem mondom, h be is köti KépKépKép
Élvezi, hogy lehet menni világgá, le-fel a lépcsőházban, az udvaron a játszótéren, megy, amerre lát! Kép
A beszéde már szuper. Érdekes, h azok a szavak, amiket régen tanult meg és 1-1 szótagosak voltak, nem igazán változnak (maradt a szó eleje), de az új szavakat már helyesen vagy közel helyesen tanulja meg. A könyvek, énekek és mondókák továbbra is nagyon menők.
Jah és naggggyon anyás a kisasszony jó ideje.
+ még sokminden van, de mostmá mennem kell - ezt is ezer évig írtam Kép

Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánunk! KépKépKép Bár bevallom, nálunk nemhogy faxni nincs a húsvétból, de szóba se kerül, h húsvét van Kép

Pussssz
Ann
 
 


A hétvégén már nem valószínű, hogy tudok jönni, ezért most ragadnám meg az alkalmat és mindenkinek kellemes ünnepeket kívánunk sok pihivel egybe kötve:

Kép

Robó és Anita
 
 


Kellemes Husveti Unnepeket kivanunk!

Habar en nem nagyon tartom itt mas a szokas.Csokit meg nem nagyon eszunk a fiamat meg egyaltalan nem erdekli Kép


Vera!
Bencus olyan szep nagy fiu lett!!! Orulok hogy rendbe jottetek!David 2-dik hete beteg es meg mindig csorog az orra es ejjel fel oran keresztul kohog mint aki meg akar fulladni.Nappal nem kohog egyaltalan csak alvasnal .Remelem nincs semmi baja .Ugye mennyivel elvezetesebb igy az elet hogy beszelnek>?En annyit kacagok neha DAvidon (azt mondja hogy apuci csibesz,anyuci kope Képbaba buta.
Tenyleg ti megmondjatok hogy a noi nemi szervet hogy hivjak?En egyszer mondtam neki hogy punci mivel kerdezte de mar megbantam mert tetszik neki a szo,ha pelusozom neha rugdos es mondom neki hogy ne rugdos mert faj -erre o:Faj punci?
Olyan edi de otthon gondban leszunk itt szerencsere nem ertik az emberek Kép

Barbi!
Adam nagyon helyes a sapiban!TEnyleg o hogy viselkedik az ottani gyerekek tarsasagaban?
David regebben csak nagyot nezett rajuk amikor angolul beszeltek hozza,most meg magyaraz magyarul vissza Kép,amit tud azt mond angolul is(pl a repulot szokta mondani es mutatni a gyerekeknek) vagy a pick a boo(kukucsolni)nagyon szeret angolul(azt mondja pick a goo Képde azert igy is megertik.A multkor az erkelyen volt es megyek ki hat hallom david mondja hi ninjo a szembe levo szomszed fiunak aki mexicoi(mar spanyolul es tud egy szot) ugy nevettem rajta.
Tenyleg mi lesz a babatok neve?Eldontottetek mar?

Itt csajok jo ido van mar egy ideje 20-30 fok kozott.Jatszoterezunk is minden nap.A Daviddal egy idos gyerekek meg a szuleik segitsegevel mennek csuszdazni ,o meg a legnagyobb csuszdan is ugy csuszik hogy el voltak ajulva az amerikaiak ,hogy nem feltem.Mondtam nekik hogy 1 eves kora ota minden nap jovunk azert megy ez igy neki Kép.Gondoltam magamban hogy ti amerikaik heti 1-2 szer max kihozzatok oket hat nem csodalom hogy nem tudnak vagy nem mernek csuszdazni.
Tegnap a fiam ugy megkergetett egy vadnyuszit azt hittem szegeny infarktust kap (sok nyuszi es rengeteg mokus van).Egy ido utan feladta a nyuszi szegenykem megallt DAvid meg ugrott utana ,hopp a nyuszi a bokorba rohant.Ugy nevettem rajta DAvid meg kiabalt hogy -hol vagy bunny?Ja mostanaban allandoan koveteli hogy menjunk a teniszpalyara( itt van 2 az apartman komplexumhoz tartozik),imadja terelgetni a labdat az teniszutovel.Mondta is apa hogy a vegen meg teniszezo lesz belole vagy focista(szerinte nagyon ugyesen dobja es rugja a labdat)KépAposom jo focista volt fiatal koraban,ferjem meg jo teniszezo .Vagy vagy?Anyuci meg judos volt (marmint en) szoval van valasztasi lehetosege.


Most mennem kell!
MIndenkinek szep napot!


Sziasztok!

Csak beugrottam közölni, hogy nem leszünk három napig, szóval egyáltalán nem fogok tudni írni. Most sem tudok, mert érdekes módon rajtam a második harmadban tört ki az álomkór, rendszeresen elalszom Gabi altatása közben fél tíz körül. Most is csak azért vagyok fent, mert délután sikerült aludnom egy kicsit, meg reggel is negyed tízig aludt Gabi (ált. nyolcig szokott). Nappal meg kint vagyunk a jó időben. Szóval ezer bocsi, de egyszerűen nem jutok a gép elé.

A névnap jól sikerült, persze nem fényképeztünk, minek is azKép, de majd bepótoljuk. Az ajándékoknak nagy sikere volt, főleg a söprű-felmosó szettnek, ma pl. a vödörrel, a seprűvel és a felmosóval kellett aludni menniKép, apának még puszit is kellett rájuk adniKép (mindig kap puszit az az állat/baba, amit az alváshoz választ ki Gabi). A múltkor meg a játékzongora volt az alvótárs, ebből is látszik, hogy Gabi még nem tesz különbséget a valódi tárgyak, és az élőlényt utánozó tárgyak között.Kép Egyébként olyan a kiscsaj, mint én voltam, ha elképzeli, hogy ezzel/azzal fog aludni, akkor nem lehet lebeszélni róla, de nem is érdemes (kétszer próbáltam), mert iszonyú hosszan tartó borzasztóan keserves üvöltés, és irtó késői elalvás a vége. Ez azért van (magamból kiindulva), mert az ember gyereke úgy gondolja, hogy szegény ez/az most nagyon rosszul érzi magát, hogy nem alhat velünk. Én legalábbis így éreztem, amikor gyerek voltam, alig fértem is el az ágyon a sok plüsstől.Kép És mindig úgy takartam be a babákat, hogy kapjanak levegőt, úgy öltöztettem, hogy ne fázzanak (téli-nyári szerelés), szóval voltaképpen megértem a lányomat, de kellett hozzá két átüvöltött este, hogy visszakeressek az emlékeimben, és elfogadjam, hogy ez így lesz, és nem úgy, ahogy én gondolom, hogy max. két állattal alszunk (pedig eredetileg nagyon következetes akartam lenni ezen a téren, pont azért, hogy normálisan elférjünk). Azóta nincs is probléma.Kép Na, most jól félrevittem a témát, szóval a névnapról még annyit, hogy a süti is ízlett Gabinak (rácsos linzert sütöttem), alig volt hajlandó mást enni.Kép

Bocsi, most rohanok fürdeni, aludni, már a tojásfestést is elnapoltam (ma akartam eredetileg), az élet nem könnyű, főleg, hogy rohan. De rohanjon csak, szívesen venném, ha már augusztus vége lenne.Kép

Mindenkinek boldog ünnepeket és szép hétvégét!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
 
 


Hehe, én is elaludtam Barni altatása közben, most ébredtem fel, megyek is tovább szunyálni.
Nemnagyon volt kedvem írni, nem voltak túl jó napjaim, de remélem ennek most már vége.
Kedden megyek a klinikára az eredményért, remélem minden oké lesz, és meg fogom tudni a nemét is (páran kérdeztétek).

Mindenkinek boldog Húsvétot!Kép

Ági
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Sajnos időm megint nulla, így csak egy gyors Kellemes Husvéti Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek
Mennem kell, mert Máté üvölt a kezemben.

Puszi nektek

Brigi
 


<font color="0000ff">Sziasztok Lányok!

Először is:</font>

Nagyon kellemes húsvétot kívánunk mindenkinek KépKépKép

<font color="0000ff">Nálunk most fő épp a sonka Kép Idén fordult elő először, hogy nem utaztunk el húsvétolni a férjem szüleihez, ugyanis a jövő hét végén mindenképp megyünk, ott leszünk egy hetet Kép Ezért aztán most itthon pihenünk.

Én sem jelentkeztem már talán hetek óta, valahogy képtelen voltam leülni írni. A napközbeni alvás néha elég nehézkes Zsoltikánál, és annyi tennivaló van itthon, hogy éppen csak bekukkantani tudtam, olvasgatni, de írni már nem. Főzni kizárólag akkor tudok, amikor alszik Zsolti, mert mindig kint kolbászol mellettem a konyhában, és egy pillanat alatt megtörténhet a baj: lehúzhat magára valami forrót a pultról vagy elcsenhet egy kést... Ha meg nem főzök, akkor alszok Zsoltikával Kép Mostanában fáradékonyabb is vagyok, pedig nem is vagyok pocakos Kép És a fejem is gyakran fájt Kép

No de elég a panaszkodásból, mert egy csomó jó dolog is van velünk Kép Zsoltika ezerrel beszél, már néha szótagokat is összerakosgat Kép Nagyon jó társalogni vele, bár már olyan sok szót ismer, aminek az eleje is egyforma, hogy sokszor kérek további magyarázatot, mutogatást, hogy megértsem Kép Evésileg viszont csehül állunk, mert néha semmit (!) nem fogad el. Attól tartok, hogy fogyott is. Viszont szopizik és szopizik, elképzelésem sincs, hogyan fogom én erről őt egyszer majd leszoktatni... </font>

Hagnosz,
én is kíváncsi vagyok a pocaklakód nemére!!! Miért nem voltak jó napjaid mostanában? Remélem kedden minden oké lesz!

Zsizsa,
örülök, hogy tetszett Gabócának a felmosó-szett Kép Zsoltikának is nagy kedvence még! Utólag kívánunk nagyon boldog névnapot Gabinak Kép Látom, neked sem sok időd maradt a húsvéti készülődésre Kép Én is tegnap éjszaka (vagy ma hajnalban?) fejeztem be az üvegfestést, de ma már ki is tudtam ragasztani a kész műveket az ablakokra és a tükörre Kép Jobb későn mint soha Kép
Álomkór Kép De a tavaszi fáradtság is lehet, nem? Tényleg, szedsz vitamint? Én a szopi miatt szedek Elevitet, és úgy érzem, segít Kép Bár fentebb írtam hogy én is aluszékony vagyok Kép Mi lenne a vitamin nélkül? Kép
Szopi elhagyása Kép vagy Kép Nem is tudom, mert már én is szenvedek néha, annyira gyakran kéri Zsoltika, és rágcsálja keményen. Majd ha lesz időd, írd meg légyszi hogyan sikerült leszoktatni Gabit, engem is nagyon érdekelne!

Gabi75,
jó ez a sztori a nyuszival Kép Nem semmi, hogy Dávid ennyire kergeti! Mi is mindennap játszózunk ám! De csak mostanában engedem Zsoltikát csúszdázni, mert eddig nagyon hideg volt. Most már ő is ügyesen csúszik, de azért az egyik kezét fogom közben Kép
A kutyudat én is nagyon sajnálom Kép

Ann,
mi mindent pótolsz most 3 nap alatt? Nagytakarítás nálunk sem ártana... Kép Ügyi Hami, hogy egyedül veszi fel a cipőjét!!! Nálunk egyenlőre kergetőzés folyik ilyenkor: én futok Zsoltika után a cipőjével a kezemben Kép Szuper beszédhez is gratula!

Barbi,
hú de szalad az idő! Cowboy Ádám Kép Apukádnak további gyors gyógyulást kívánunk!

Vera,
jó hogy írtál Bencéről, és a képek is szupik! Nagyon nagyfiú Bence, főleg az utolsón, ahol olyan komolyan néz, sokat változott ő is. Már nem babás, hanem igazi kisfiús Kép Állatkerti tali nagyon jó lenne! Szerintem azért is voltak sokan, mert már tavaszi szünet van a sulikban, a jövő héten szerdától viszont megint tanítás lesz, biztos nem lesz telt ház az állatkertben Kép Mi szívesen mennénk!

Dorki,
sajnálom, hogy ekcémája van Nikinek Kép Biztos kellemetlen volt a szemölcs-leszedés, de legalább túlvagytok rajta! A kórházi történet tényleg horror, annyira rossz ilyet hallani! Kép

Manócs,
ügyi lányod van, hogy ilyen szépen eljátszik magában! Azért nem semmi lehetett ez a sok felújítási munka, nem csodálom hogy kimerültél! Nekünk az Ikea sajna elég messze van Kép Tömegközlekedve nem érdemes nekivágnunk.

Klarissza,
remélem, javul a hátad! Légtornász Laca Kép Végül feljutott a csillárra? Remélem nem... Tessék pihenni sokat, és gyógyulni!!!

Edit,
én igyekszem Zsoltikát arra szoktatni, hogy az etetőszékben kell enni. Nekünk még nincs kisasztalunk Kép De ha itthon van az apukája, akkor megmakacsolja magát, mert tudja, hogy nála elérheti, hgoy ne kelljen beülnie. Így aztán ő is rohangál a kajával, ami azért sem jó, mert minden csupa morzsa a lakásban Kép Motorozás nálunk nincs, nem érdekli igazán Zsoltit, néha ráül, párat hajt rajta, és leszáll. Egyenlőre ennyi Kép

Diti,
én is örülök, hogy jelentkeztél, a gyerkőcök csuda helyesek, Tüni pedig nagyon kiszőkült Kép Gyönyöri kis csajszi! Utazás KépKépKép Már én is nagyon-nagyon várom, hogy mehessünk valahová a nyáron!

Brigi,
remélem időközben javult már a fürdése Bömbinek! Nálunk is előfordult, hogy Zsoltika nem akart beülni a kádba, hosszas rábeszélés után nagy nehezen sikerült megfürdetni. Ez eltartott pár napig, aztán mintha elfelejtette volna. Nem is derült ki, hogy mi váltotta ki ezt a reakciót. Máté tényleg elefántbébi, szép méretei vannak Kép És gyönyörű baba!

<font color="0000ff">Most elköszönök, mert a fiúk már itt várnak rám, felöltözve Kép Megyünk le sétálni hármasban Kép Kellemes pihenést mindenkinek!

Sziasztok,
Gabi</font>

 
 


Sziasztok

Na, a szép idő és húsvét alkalmából kicsit színesebben jövök.KépTehát: Boldog Húsvétot!Kép

Zsizsa
Érdekes ez az idő, nekem olyan, mintha lassan menne, én néha tolnám a napokat, hogy mielőbb szeptember legyen. Kép Ismerős ez az ágyba viszem a cuccokat téma, bár csak magamról, Beni érdekes módon nem csinálja, sőt, ha valami más is van este az ágyban rajta kívűl, nagy ívben kivágja. Kép

Barbi
Apukádnak jobbulást, nem értem hogy maradt ki az előző üzimből, bár már semmin nem lepődök meg, olyan rossz néha az egész babanet. Kép Van, hogy fele üzimet nem teszi be. Ádám nagyon jól néz ki a kalapban! Kép

Egész héten olyan jó idő volt, örülök, hogy megjött a tavasz végre. Így gyorsabban mennek a napok, mert jó pár órát kint töltünk. Bár ma pont esett. Mindegy. Amúgy mi nem megyünk sehova, nem jön senki, nekünk átlagos húsvétunk lesz. Szerintem én takarítani fogok. Kép Jövőre meg majd megy Beni apájával locsolni. Most még beteszek két játszis képet, aztán menek, mert felébredt már és itt szenved, szét akarja szedni a gépet.


Kép
Kép

<font color="aa00aa">Puszi mindenkinek!
zit</font>
zit
 
 


Én is kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek !
Dorki
<!--attachment: h_sv1-202067.unk*attachment_icon.gif*image/bmp*195.7**h%fasv1%2ebmp --><center><pre>
Kép
húsv1.bmp (195.7 k)</pre></center><!--/attachment-->
 
 


sziasztok,
Zit, Beni nagyon fess legény Kép olyan kis komoly ezeken a képeken, nagyon édes Kép

én is mindenkinek jó nyulat kívánok! elutazunk 2 napra, majd az ünnepek után jelentkezem.

panu
 
 


Sziasztok!

Jöttem beköszönni, látom mindenki elutazott.
Mi sem voltunk két napig.
Azért így utólag Kellemes Húsvétot mindenkinek.

Nálunk nincs sok változás, napról napra egyre több szót, vagy annak részletét próbálja Bebus mondani. Ja! és aminek én nagyon örülök, hogy 2-3 napja elkezdett puszit osztogatni. Na nem mindenkinek ám, meg csak ha neki kedve van:-)
De annyira jól esik, mert Ő nem egy ölelgetős, puszilgatós fajta, úgy hogy amíg újdonság neki és szívesen adja addig ki is használom:-))

Vera
nagyon jók a képek Bencusról, igazán szép kis "férfike". Akartam kérdezni, hogy a szerszámos ládát hol vettétek? Nagyon tetszik és jó lenne valami hasonló Bebinek is, mert imád szerelni.

am. Gabi
jaj de jó nálatok az idő!!
Itt az elmúlt napokban elég rossz:-((

Többi "babáról" is nagyon jók a képek. Milyen jó, hogy már ilyen kis laza tavaszi cuccban lehet őket látni.

Hát lányok hiába óra állítás és most még csak 8 lenne,de én is olyan álom kórós vagyok, hogy megyek is mert még van egy kis dolgom is.

mucus

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
 
 


Aki tavaszol vagy húsvétol azoknak nagyon jó pihenést !!!!

Zit
nem tudom milyen krémet kaptunk, mert már össze volt keverve. Csak a kész krémet adták oda, de arra meg nem volt semmi írva. Azt viszont tudom, hogy szeroidos. Nem szivesen kenegetem vele Nikcsit, ahogy látom, hogy múlik abba fogom hagyni.
Jó, hogy letelt már a fele a várakozásnak és ráadásul még meglátogatjátok apát is !!! Kép
Barbi
apukád hogy van ?
Csepelen a Szt. Imre térnél lehet kapni 1500 Ft/db brazil gyerek cipőt. Nagyon jó minőségű, nem gagyi csak bezárják a boltot és le van árazva.

Vettem egy kenyérsütőt, most a mindmegette oldalon keresek hozzá recepteket meg infót.

Pár napra el akarunk menni mi is pihizni hármasban. De még nem döntöttük el hova. Mindenképpen bababarát helyre szeretnénk menni, ahol benti játszási lehetőség is van. Ki tudja milyen idő lesz ? Ha valaki volt ilyen helyen és van jó tapasztalata ( vagy rossz ) légyszi írjátok meg. Akár mailben is. Előre is köszi !

Dorki
 
 


Csak két kép erejéig, Debrecenben jártunk a nagyinál.
Puszi minden babának és mamának!

Nagyon édesek a képeken a babák!!!!

Klarissza és Laca
 


sziasztok, megjöttünk mi is Zalából. nagyon klassz volt, főleg, mert ott jó idő volt, vasárnap egésznap, és ma is délre már kisütött a nap, elég későn indultunk, hogy minél tovább élvezzük a napsütést.

további jó nyulat

panu
 
 


Sziasztok!

Klarissza,jók a képekKép Vagy félre értettelek???

Apukám jobban, söt, jól van!!! Végre éhes,mint a farkas, közérzete is jó,és újra vannak rosszmájú megjegyzései, vagyis tényleg javulKép Talán a héten kiderül,megkapja-e még a harmadik kezelését most, vagy hazaengedik, és majd késöbb kell visszamennie megint.

Nálunk is eltelt a húsvét, felemás idöjárással, egy nap volt szép, a többi borongsó szürke nyavaja...

Ádám ultrahisztis, már a párom is kiakadt rajta,most hogy itthon volt vele 3 napig. Fogalmam sincs miért, de nagyon beletudja hergeln magát a hisztibe. Nem hinném,hogy a foga,most növesztett k 3-at, ami még nincs is rendesen kinnt. Szóval viselem...

Pocibabám jól van, ma voltam dokinál. Vércukim tökéletes (4.5), súly-vérnyomás is mind jó. Állitólag még keresztben van, de ez csak külsö tapintásból sejti a doki. 3 hét múlva ad papirt Uh-ra, akkor tudunk bekukucskálni hozzá.

Most lépek is, Ádám mesét néz, igy van egy kis szabadidöm,ki kell használni!!!Kép

Sziasztok
Barbi
30.hét

Kép
Kép
 
 


Barbi:
Nem tudtam tegnap feltenni valami miatt...na de most Kép
Kép
Kép
 


Sziasztok!
Nagy a pangás, ezek szerint mindenki jól szórakozott az ünnepek alatt, mert a babanet azt hiszem most müködött.
Nálunk is mozgalamas volt a hétvége, voltunk Kalocsán meg családot látogatni. Kalocsán ismerösöknél voltunk, volt ott a 9 éves kislány egy 11 és egy 16 éves fiu, és úgy eljátszottak egész nap a Botival, hogy nem is láttam szinte. Nem gondoltam volna, hogy ilyen pihentetö lesz ez a látogatás Kép Este panaszkodtak egy kicsit, hogy hogy elfáradtak, de azért mondták, hogy jöjjünk máskor is Kép
Hétfön meg meglocsolt a fiam, igy már tuti nem hervadok el Kép Apja megtanitotta hogy kell, pohár viz, beledugta az egész mancsát és fröcskölt ezerrel. Este meg amikor fürdettem egy egyész pohár vizet a fejemre öntött gurgulázó nevetéssel...no persze én sem maradtam adósa, ne tudjátok meg azt a pancsolást és kacagást, amit müveltünk! Apja szerint a kertben is lehetett hallani Kép
Sajnos uj képek nincsenek, mert letört az elemtartója a fényképezönknek. Kép Pedig már vagy két hete levágtuk a haját, egész más lett igy a gyerköc.

Ann, én teljes megdöbbenéssel olvastam, hogy Hami felveszi egyedül a cipöjét, Botinak ez talán már az eszébe jutott, de nekem még nem, hogy hagyjam öt próbálkozni Kép Hja, visszatartom a fejlödésben. Viszont egyre többször ragaszkodik hozzá, hogy eldöntse, hogy melyik ruhát - cipö - sapkát - kabátot vegye fel, és arról, amit választott az istennek sem sikerülne lebeszélni....igy valamelyik nap gumicsizmában és esökabátban ment ki a kertbe, pedig nem is esett.
Szuperek a képek. Olyan nagyok már ezek a gyerekek!

Na megyek, dolgozni is kellene, csak olyan szarul érzem magam. Alig állok a lábamon, forog a gyomorom, brrr.
Edit

Edit

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!

Mi is megjöttünk!
Jó sokat írtatokKép

Klarissza!
Nagyon jó képek!!! Laca szép mint mindigKépKép És tök ügyin csúszdázik! Én még soha nem csúsztattam le Bencét, igaz ő járni is nemrég jár stabilan, de amint eljutunk egy játszótérre mi is kipróbáljukKép
Hogy vagy derékilag?

Barbi!
Hisztikért együttérzésemKép

Ugyanis Bence is nagggggyon akaratos lettKép Egy pár napja fordult vele a világ, totál el vagyok kenődve emiatt (de csak ezértKép) mert olyan szinten dacos hogy én még ilyet nem láttam! Ha kérek tőle valamit hogy adja ide (pl.távirányítót ha megszerzi) akkor mivel tudja hogy annak nem nagyon örülök, nem nekem adja, hanem tök mérgesen elhajítja az ellenkező irányba. Tépkedi a könyveket, de úgy hogy közben néz engem és nézi mit reagálok, nyitogatja azokat a szekrényajtókat amit szintén nem szabadna (konyhában), és közben megint csak azt nézi mit szólok. Aztán ha valamiért rászólunk, akkor elkezd hisztizni, rúgkapál, sőt oda is üt nekünk. Elég szomorú mert fogalmam sincs mit kéne ilyenkor csinálni. Próbáljuk neki elmagyarázni szép nyugodt hangon hogy mit miért nem lehet, de mintha a falnak... Sőt, annál inkább csinálja. Talán az jön be ha nem szólok rá és figylmen kívül hagyom. Na de azért ha rángatja a konnektorból a vezetékeket azért csak szólnom kell. Szóval nehéz, bármiylen tanácsot szívesen veszekKép

Panu!
Liziről hétvégi kép?Kép

Mucus!
PusziosztogatásKép
Bence is ad mindenkinek, de rendes cuppanósat csak a babánakKép Nekünk csak odanyomja az arcát.
A szerszámos ládikát a Corában vettük 3ezerért, de ennél van sokkal jobb, ez itthon derült ki számunkra. Mert Bence szereti dugdosni a csavarokat a különféle lyukakba, de ehhez elég kevés csavar járt és ha asztallá akarod alakítani akkor azt a keveset is fel kell hozzá használni, így nem marad dugdosniKép De hogy hol lehet kapni másmilyet azt nem tudomKép

Zit!
Nagyon klasszak a képek Beniről!!!Kép Jó rég láttuk őt is.
És mintha Bencét látnám a rollerrelKép Aranyos!Kép

Gabi!
Jó hogy Te is itt vagy végre! Most már tessék gyakrabban írniKép
Zsoltikát is ezer éve láttam úgyhogy gyertek csak ÁllatkertbeKép Mikor menjünk?

Brigi!
Mikor mentek dokihoz kukiügyben? Mennek a drukkok!!!

Hagnosz!
Eredmény? És fiú vagy lány????!KépKép

Zsizsa!
Esti pusziosztás és állatseregKép De ez olyan édes hogy mindig valamit vinni kell az alváshozKép Nálunk ilyen nincs, csak egy pelus, de abból sem ragaszkodik szerencsére egyhezKép

Gabi75!
Ügyi Dávid a csúszdázássalKép Na meg a teniszezéssel isKép
A jóidőért meg nagyon irigy vagyok!Kép
Hát képzeld, nálunk is pár napja megy a punci, ugyanis én is megmondtam Bencének mikor együttfürdésünk alkalmával rámutatottKép És láss csodát, a büdös kölke egyből szépen tisztán érthetően mondta utánamKép Apukája kész volt, miután gyermekünk eddigi kedvenc szava a bugyi volt, majd most ezt kiabálta vagy húszszor egymás utánKép De én is úgy voltam vele hogy mindent megmondunk, ezt is. Aztán majd ha az utcán vagy boltban mondogatja akkor majd valahogy kimagyarázom hogy azt mondja hogy pulcsi, vagy pusziKép

Ann!
Hát hol voltál eddig?!Kép Gratula Haminak a fűzős cipő felvételéhez, ügyi nagyon! Meg a verseléssel isKép Ti nem akartok Pestre jönni állatkertbe mostanság?!
És milyen cipőket kapott Hami? Hol? Merthogy nekünk is kéne venni tavaszit, de nem tudom hogy hova menjek.

Na és akkor még pár sor rólunk.
A húsvéti hétvége jól sikerült, a szűk családban volt locsolkodás, vagyis Bence meglocsolta a mamákat, tesómat, az ő kislányát aki persze nagyon várta és osztotta is a tojásokatKép Én mondtam a verset, Apa meg segített tartani a kölnitKép
Bencus kapott szép tojásokat, de szerintem fogggalma nem volt az egészről. Majd jövőre már talán érti.
Sokat voltunk kint mert elég jó idő volt arrafelé. Egyik nap pedig Papa elvitte Bencét lovat nézni, azóta azt meséli Bencike hogy Papa-paci-nyamm-nyammKép Nagyon ügyesen próbálja már kifejezni a mondandóját és a hétvégén szinte mindent mondott utánunk, úgyhogy már nem is számolom a szavakatKép Végre elhangzott a várva várt ANYA és Mama is, nagyon édesen mondja, már csak mi hiányoztunk a családtagok megnevezése közülKép

Most viszont megunta a játékot, így mennem kell, éppen be is fejeztemKép
Pussz és szervezzük az állatkerti talit!!!!!!!
Vera

KépKép Kép
 
 


Boti is nagyon hisztis tud lenni, ha valami nem ugy történik, ahogy ö szeretné, akkor már vége a világnak. Egy ideig türtem, mert ha már elkezdi, akkor elvböl nem engedek, de mostanában elkezdtünk trükközni, és ez nagyjából bejött. Szóval amikor látom rajta, hogy most majd akar valamit, amit én nem, akkor gyorsan felhivom a figyelmét valami másra, nézd, ott egy autó, gyere fözzünk teát, amikor a tóból meregetné a vizet akkor a markába nyomok egy kannát, hogy locsoljon, stb, de még mielött megfogalmazná, hogy mi kell neki, azelött van csak eredménye. De ugy van. Igy békésebbek most a napok.
Edit

Edit

KépKép
KépKép
 
 


Ja Panu, utánanéztem egy kicsit, hogy mik lehetnek még jó kálciumforrások, ha a gyerköc egyáltalán nem eszik tejterméket, és arra jutottam, hogy nagyon jó egyéb kálciumforrások vannak, mint: hús, lehetöleg ne csak szárnyast, hanem marhát, bárányt, stb. is kapjon, azoknak magasabb a Ca tartalma; tojás; a zöldségek közül a paradicsom és a hüvelyesek; vaj, de lehetöleg nem margarin, hanem "igazi", amugy is szükség van telitett zsirsavakra is, nemcsak telitettlenekre, amik a növényekben vannak. Plusz ha még fött ételben megeszi a tejfölt, tejet, akkor nem lehet ezzel gond szerintem.

Edit

Edit

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!

Klarissza!
nagyon jók a képek:-)
A csúszda nálunk is nyerő, gondolkoztam hogy az udvarra kéne egyet venni, de akkor meg már úgy sem érdekelné:-(
Teganp a Skanzenban voltunk, ahol órási fa csúzdák voltak, és nagyon élvezte Bebi.

Vera
Ti is próbáljátok ki nyugodtan, szerintem ezt minden gyerek élvezi:-)
Bencusnál valószínű, sőt biztos, hogy most kezdődik a dac korszak. Azt, meg hogy a rosszalkodás közben téged néz, azért teszi mert így teszteli, hogy meddig mehet el. És ha tiltasz, mennyire komolyan gondolod a tiltást. Nem tudom, mennyire vagy, vagy mennyire tudsz szigorú lenni, de ebben az időszakban nagyon oda kell figyelni. Én végig kitartottam a tiltás mellett, ha 100 szor, és szigorúan vagy mérgesen, vagy akár egy fenékre verés kíséretében is kellett rászólnom. Mostanra már megtanulta, hogy mit lehet és mit nem, és azt mondhatom, hogy túlnyomó részt szófogadó. (el ne kiabáljam.kop-kop-kop)
De az Edit által írt elterelés is működik, csak akkor nem fogja megtanulni, hogy mit lehet és mit nem:-(
Köszi a szerszámos infót:-)

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
 
 


Sziasztok!

Jó eltűntem, mert munka van ezerrel, Marcus beállt az egy hét bölcsi - egy-két hét otthon üzemmódra. Most is beteges, folyik orra, köhög és csipás a szeme (kötőhártya?), délután viszem dokihoz. Meg én is beteg vagyok, persze.

Egyébként nagy zsivány, bár nem nagyon akar beszélni, de mindent megért, csinálja és imádja az állatokat (csak futva olvastam át, de erről jut eszembe, hogy sajnálom a kutyusod, Gabi! Én sem tudom, hogy mi lenne, ha a cicánk elpusztulna. Tényleg olyan, mint egy második gyerkőc). Marucs bölcsibe már úgy-ahogy szeret járni, múlt héten már 3-ig volt, mindig uzsonna után hoztuk el (ja, 18 hós kortól lehet kérni már a GYES-t és akkor 4 órát lehet dolgozni. Nálam kérték a munkáltatói igazolást annó egyébként a bölcsiben).

Panu, Edit,
Jó kálciumforrás még a szója is. Bár ha tejallergia miatt nem eszik a gyerkőc tejterméket (Panu, nálatok ha jól emlékszem, nem ez van), akkor a rendes vaj és a marhahús is kilőve.

Most mennem kell, felébredt Marcus.

H.

Kép
 
 


Mucus Kép Ebben a hisztiben pont az a lényeg, hogy ö pontosan tudja, hogy mit lehet és mit nem, azért is nézi Verát közben Kép Nem hülyék ezek a gyerköcök, az elmúlt hónapok alatt meggyözödésem, hogy megtanulták, hogy pl. a lakásban mit szabad és mit nem. Az más kérdés, hogy esetleg nem akarják ugy csinálni Kép
De a másik oldala, amit irtam is, hogy ha már elkezdett rosszalkodni vagy hisztizni, akkor szerintem sem szabad engedni. Én legalábbis nem teszem.
Edit

Edit

KépKép
KépKép
 
 


sziasztok,
Laca még mindig jóképű legényke Kép

Edit, Hanzika, köszönöm az infokat. ránk fér. esténként néha sikerül 1 pohár joghurtot belenyomni a kiscsajba. ez a szója-ötlet tetszik a legjobban. (már nagyon utálom a húst és nem nagyon főzök kétfélét, inkább olyant, amit mindenki megeszik).

képek a hétvégéről:
ezt a kisházat kapta, szereti, kint a teraszon állítjuk majd fel, de ki kellett próbálni a nagyinál is Kép

Kép

egy kicsit megfésüljük a betont is, a füvön uncsi ez a játék Kép

Kép

hiszti: van nálunk is. de a legtöbbször már csak nevetek rajta, így abbahagyja egy pillanat alatt. ez a legjobb módszer az utcai-játszótéri hisztikre. legalábbis eddig.
különben azért van még hiszti, hogy csak én kellek neki, csak én olvashatok, és csak én sétálhatok vele.

na, futok, panu
 
 


Sziasztok!

Hiszti: hát az van nálunk is rendesen, de el kell hogy keserítselek titeket, ez még jó eséllyel nem a dackorszak, bár 2 éve én is azt hittem. Aztán mikor Balu 2-2,5 éves lett, rádöbbentem. Utcai hisztiből 40 perc a rekord (földönfetrengés februárban), otthoniban meg 1,5 óra. Már előre félek, mi lesz Zsománál, mert ő hisztisebbnek tűnik.
Zsoma is csúszdázik, mindenre felmászik...
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

cron