Új privát üzeneted érkezett!

zet=ezt :oops:

Kép

Kép
jucc33
Érd
 
 
 
 


Jó reggelt Lányok!


Azért kb. 1,5 év, mert majd csak összel szeretnénk elkezdeni próbálkozni és az ugye jövő nyár mire meglesz.

Csak annyit mondott a doki, hogy most 2 hétig no szex. Mivel eleve beszélgettünk róla, hogy akkor most Bazsinak ovi és onnan ugyanúgy haza fog hozni bacikat úgyhogy addig nem is próbálkozunk ezért nem mondott semmit.
De amikor a két fiú között volt egy ugyanilyen vetélésem, akkor 3 hónapot mondott és utána rögtön elsőre összejött Laci, amikor a 3 hónap letelt.


Köszi a lencse infokat. Én is azt hittem, hogy ez majd milyen tuti kényelmes lesz, aztán azóta szinte nem is tettem be, mert nem akartam szarakodni vele. :lol: :lol:
Meg az első pár perc annyira nem is kellemes. meg ha már csak egy pici szösz, vagy por belemegy a szemembe nekem akkor szúr. Szóval szerintem nem egy nagy durranás ez a lencse, de apa nagyon szeretné, ha nem hordanék szemüveget.

Kép
Kép Kép
 
 


Ildi :) Apáért mindent :) Nálunk is ez van egyébként, Apa szokott szomorkodni, hogy akkor már nem is hordok lencsét? / ő meg most szokott rá :) /

J.

Kép

Kép
jucc33
Érd
 
 
 
 

 
 

Sziasztok!

Hááááát...izé...öööö...asszem Lili is elkapta a bárányhimlőt :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: . Legalább is van rajta vagy tíz pötty és az kevéssé valószínűnek látszik, hogy kis szúnyogcsípések legyenek, pláne a ruhája alatt. Még esetleg allergia tejes cucctól, de az mért most jönne ki? Még röhögnék is :lol: :lol: , ha nem lenne a f...om tele :evil: :evil: :evil: . Bocsi!
Most este vettük észre. Marhára kiváncsi vagyok, hová alakulunk reggelre és ha tényleg a barikák, akkor valóban enyhébb lefolyású lesz-e az oltástól. Ellene játszik, hogy Lili ugyebár nem szopik, illetve, hogy az a beteg, aki a családon belül kapja el, általában több kiütéssel számolhat. :? :? :?
Egy előnye van a dolognak, nem kell gondolkodni rajta, hogy meddig véd az oltás. Pontosan a mai napig.
Na most legyetek okosak: adni vagy nem adni???? :twisted: :twisted: :twisted:

 
 


Ayse

Bassssszzzzzuuuuusssss. Most már komolyan beszarok ezen, hogy ezek a rohadt vírusok nem kímélik a gyerekeket.
Szerintem ez a rohadt tavaszi idő is csak a javukra dologzik.

Bazsika is belázasodott megint délután.

Qrvára kíváncsi vagyok, hogy nálunk kiderítenek-e valamit az okokról.

Amúgy mivel tudom, hogy Te nagy oltás párti vagy nem is akartam elmesélni, hogy a mi dokinénik pont ezt a szitut mondta, hogy miért veszélyes ez az oltás. Mert teszem azt egy kislány megkapja még fiatal korában, aztán terhes lesz és akkor lesz valaki bárányhimlős a környezetében és akkor ugyanúgy megkaphatja. Mivel senkinek foggalma sincs arról, hogy mennyi ideig és hogy hat az oltás, a nőknek kifejezetten veszélyes is lehet beadatni. Míg ha megkapja valaki gyerekkorában, akkor tuti egy életen át védett lesz tőle. A rózsahimlővel ugye azért más a helyzet, mivel az ellen mindenkit kötelezően oltanak így nincs is kitől elkapni.

Hozzáteszem, hogy kezdek ám bizonyos oltásoknak én is a pártjára állni. Pl. a méhnyakrák elleni oltással én biztos beoltatom magam. Majd ha kicsit olcsóbb lesz.

Meg azon is gondolkodtam, hogy ha most a gyerekeknek mondjuk olyan baci tenyészik ki, ami ellen van oltás, akkor el fogok gondolkodni a beadatásán, mert a kis f..szom tele van már ezzel az egész hókuszpókusszal. Arról nem is beszélve, hogy borzasztó szar Bazsit ennyire levertnek látni.

Ja és hogy mondjak még egy jót, mára Apa is extra szarul lett. Totál lázas és tiszta takony. Lacikát át is vittem anyuékhoz a délelőtti alvás után, mert ő már 99 %-os (picit köhög meg folyik az orra), és nem szeretném ha benyalna valamit.
Szerintem úgyis az lesz a vége, hogy bevásárolunk 2 heti kaját. Bezárkózunk a lakásba és amíg mindenki nincs teljesen jól, addig ki sem dugjuk az orrunkat.

AZTÁN KEZDŐDIK AZ OVI. :lol: :lol: :twisted: :twisted: :twisted: (és újból a betegségek)

Kép
Kép Kép
 
 


Ildi!
Jobbulást Nektek is!

Tudtam ám én ezt a variációt az oltással kapcs., amit leírtál. Nagyon sokat vívódtam éppen emiatt, hogy beadassam-e. Aztán több érv szólt az igen mellett.

 
 


Hahó!

Ildi :) Akkor most nem voltatok Bécsben? Vagy valamit félreértettem? Balázsaidnak további gyógyulást! Te már jól vagy?

Ayse :) Nem semmi! Azért reméljük, az a variáció jön be, hogy ha már be van oltva, akkor csak egy enyhe, alig észrevehető dolog lesz belőle. Egyébként a napokban Balázson is volt néhány pötty, asszem négy, figyelgettem is, hogy lesz-e több, vagy mi a kórság ez, de elmúlt. Nem lettem okosabb. / neki is ruha alatti részen, és apróbbak a szúnyogcsípésnél.

Méhnyakrák elleni oltás? Tájékozatlan vagyok. És mennyi? Azt én is beadatnám magamnak. Egyébként az én oltás-ellenességem csak a gyerekbetegségekre vonatkozik. Múltkor hallottam, hogy van egy új oltás valamelyik hányós-hasmenős súlyos betegség ellen / nem jut eszembe a neve :oops: /, na, ezen elgondolkodtam, hogy lehet, hogy be kéne adatni a srácoknak...

J.

Kép

Kép
jucc33
Érd
 
 
 
 


Sziasztok lányok!

Jaaaaaaaaaj, minden kis és nagyobb betegnek jobbulást! :cry:

OLTÁS Téma: Végre eldöntöttem, hogy beadatom a pneumococcus oltást ...mikor ki is váltottam, és be is adhattuk volna a mostani 15 hós oltással....DE sajna nem figyeltem oda, hogy hűtőben kell tárolni...így nem adtuk be neki...(aminek most örülök is, mert egy szurira is alíg tudtam Tüncsit lefogni, nem hiszem, hogy a másikat hagyta volna)...de szerencsére, felhívtem a forgalmazó céget, és kicserélik a vakcinát a dokinéninek, és akkor majd megkapja.
Szóval,kb 2 hónapig nézelődtem, olvastam ez űgyben, több orvos véleményét is kikértem, is úgy voltam vele, hogy annyi minden ellen védhet, és olyan nagyon minimális a mellékhatása, hogy be fogom adatni, mert ha el is kap mégis ilyen bacit, akkor legalább enyhébb lefolyású lesz, és nem lesz olyan súlyos szövődmény, mint amiről már egyre többször hallani.

Bárányhímlőn gondolkodom, de még azt nem tudom...

Kép

Kép
 


Sziasztok!!!

Edina üzenete:

9.35-KOR MEGSZÜLETETT ESZTER ZITA!! :D 3150g ÉS 50cm.
JÓL VAGYUNK,VILLÁMGYORS SZÜLÉS VOLT!!
PUSZI EDINA!!

 
 


Szívből gratulálunk Eszter Zitának és anyukájának itt is!!!!

Jucc!
90 ezer!!!
Egyébként baromira felháborodtam egyik nap. A rádióban nyilatkozott egy nőgyógyász az oltásról. AZt mondta, hogy nem általánossá kéne tenni, hanem a szűrési fegyelmet növelni. AZ oké, hogy mindenki járjon el szűrésre, mert ez a rákfajta tényleg 100%-osan gyógyítható, Ny-Európában nem is hal bele senki.
Na de mér jó az, hogy időben észreveszik és akkor majd műtenek??? Mért nem inkább ki se alakuljon ez a súlyos betegség???

Rólunk:
Lilinek nem lett több pöttye, de kezdenek vizes hólyagosak lenni..ajjajj....

 
 


Egyébként a védőoltások védelmében: szerintem azért sincsenek járványok, mert nagy az átoltottság. És ha a bárányhimlő elleni oltást is sokan beadatnák, akkor ennek a betegségnek az előfordulása is lecsökkenne. Meg vagyok róla győződve, hogy pénzkérdés az egész. Minket még nem oltottak rózsahimlő ellen, most meg ugye kötelező.

 
 


Átértékeltem a helyzetet!
A lehető legjobb dolog történt, ami történhetett!!!
Megvan az egész életre szóló védettség, 10 pötty árán. A doktornéni is mondta, hogy aki többediknek kapja a családból, az jobban megjárja.

 
 


Andris ma eszméletlen nagyon ebédelt majd arccal behanyatlott az etető tálcájába! :D

LIlinek meg volt egy jó benyögése:
olyan jót álmodtam! Azt, hogy volt nekem egy olyan balett-szoknyám, egy olyan....TETÜ! :lol: :lol:
(tütü)

 
 


Ayse, akkor megéri az oltás? Ez mennyi volt? Támogatott?

Kép

Kép
 


Jó estét Lányok!


Davallia

Nagy nagy gratula Eszterhez. Úgy látszik a héten turbó babák születtek. :lol: :lol:



Ayse

Ez a védőoltás kérdés szerintem egy elég összetett dolog. Mert annak én is abszolút híve vagyok, hogy pl. a himlő meg a gyerekbénulás, meg a torokgyík - szóval a halálos, vagy a gyerekekt károsító betegségek - ellen van védőoltás. Ezeket én nem is engedném meg a szülőknek, hogy ne adassák be és sokkal szigorúbb szankciókat alkalmaznék ellenük. Viszont lassan már minden ellen be lehet oltatni a gyerekeket, de akkor hogyan erősödik az immunrendszerük??? És ezek az oltások meddig védik őket???? Mert felnőtt korban elkapni pl. egy bárányhimlőt, vagy mumpszot (főleg a pasiknak) szerintem veszélyesebb, mint gyerekként átesni rajta.

Megmondom őszintén, hogy azt sem igazán értem, hogy a rubeola meg a mumpsz meg a kanyaró ellen miért oltanak? Ugyanakkor meg a skarlát, aminek jóval több és súlyosabb mellékhatása lehet, az ellen meg nincs oltás. Szóval az egész logikát nem értem ebben.
Persze tudom, hogy a rubeola a nőkre veszélyes, de meddig tart egy kislánynál a hatása? És ok, hogy nálunk oltanak mindenkit ellen tehát nincs kitől elkapni, de mi van, ha valaki mondjuk olyan helyre megy, ahol nem és nem védi az oltás?

Az egésszel csak azt akartam mondani, hogy a régi rendszert én egészségesebbnek tartottam, amikor ha valaki bárányhimlős lett a családban, akkor összefektették a gyerekeket, hogy kapja el egyszerre mindenki és az egy életre szóló védettség volt.

Arról meg még oldalakat lehetne szerintem írni, hogy a sok gyógyszer, meg oltsá meg megelőző minden más ellenére (vagy pont a hatására) úgy változnak ezek a szenya vírusok, meg bacilusok, hogy olyan mutáns törzsek alakulnak ki, ami ellen nem véd az oltás. Lásd pl. influenza elleni, amiből már nem is tudom hány törzs van.

De megmondom őszintén, hogy nem igazán tudok okos lenni ebben a kérdésben, mert a környezetemben szerencsére még nem volt senki, akin olyan durván tört volna elő pl. a bárányhimlő, amitől esetleg megijedtem volna.

Méhnyakrák elleni oltás én úgy tudom, hogy 70000 Ft, de a nőgyogyimhoz pont holnap megy az oltást gyártó cég ügynöke és azt mondta, hogy kedden már többet fog tudni. Azt tudom, hogy van egy oltás és utána 3 hónap múlva egy emlékeztető.

Az egyébként szerintem is felháborító, hogy nem támogatják és van pofájuk azt mondani, hogy a szűrési fegyelmet kellene növelni.

Egyébként ha időben észreveszik, akkor nem kell műteni, mert onnantól kezdve, hogy a vírus megjelenik a szervezetedben kb. 4-5 év, mire elkezd aktiválódni és utána alakul ki maga a betegség.

Szóval ha minden évben járunk szűrésre, akkor gyógyszerrel tudják kezelni. Persze az már eléggé nyugtalanító, ha megjelenik a vírus.

Erre mondta a dokim, hogy akinek még soha nem volt pozitív lelete, annak mindenképpen érdemes beadatni, mert annak a szervezete még nem találkozott a virnyával. Sőt, még a fiú gyerekeknek is érdemes beadatni, mert ők lehetnek vírushordozók, de ha beadatod nekik, akkor tuti nem fogják a partnerüket megfertőzni. Persze itt is az a kérdés, hogy meddig tart a védettség.

Minden esetre én várok még egy kicsit hátha leljebb megy az ára, de 1-2 év múlva (mondjuk az uccsó szülés után) biztos be fogom adatni magamnak, akkor is ha ennyi lesz.

Kép
Kép Kép
 
 


Végszóra apa beállított két gerezd naranccsal egy kis fahéjjal meg 2 gold tequilával. Mondtam, hogy nemrég vettem be egy algopirynt, mert bazira fájt a fejem, de azt mondta legalább flash-elek egyet.

EZ TUTI AKAR VALAMIT. :roll: :roll: :lol: :lol: :oops: :oops:

Kép
Kép Kép
 
 


Sildike, akkor bizony ne ellenkezzzzzz! :wink:

nem tudom, nem vagyok egészségügyes, de attól, mert valaki védőoltásokat kap (és nem a kötelezőkre gondolok) attól még nem lesz gyengébb az immunrendszere, sőt, nem éri váratlanul a fertőzés, amivel szembe kell szálljon...hatékonyabban tud működni...és a védettség, hogy meddíg tart...ez pont immunrendszer függő szerintem...akinek gyengébb, az adott fertőzéses időszakban, és/vagy túl sok helyről túl nagy dózisban támadták a szervezetet, akkor előfordul, hogy elkapja ismét...de már közel nem olyan lefolyású mint ha nem lenne oltása....szerintem...

Kép

Kép
 


Halihó!

Davallia!
itt is nagy-nagy gratula nektek! :D


Ildi!
Voltatok végül Bécsben? :roll:
Tündének meddig kell kórházban lenni, nem tudod? Van újabb híred róluk?

Andi&Nati


KépKép
 
 


ezt had rakjam fel... :oops: kis kuglim...

Kép

Kép

Kép
 


Sziasztok!

Davallia!

Gratulálunk Eszter Zitához, hozzatok egymásnak sok boldogságot!!!



Pusztok!

Sisotris&Máté

Kép
 


Prüntyi

Tüncsi nagyon kis aranyos.

Nem is arra gondoltam, hogy gyengébb lesz az immunrendszere, hanem mintha pont azt olvastam volna valahozl, hogy ezek a gyerekbetegségek is erősítik a saját immunrendszerét a gyereknek.
Persze lehet, hogy az is erősíti, ha megkapja a legyengített vírust és azt kell leküzdeni a szervezetnek. Csak valahogy nekem szimpatikusabb az, hogy a gyereknek a szervezete maga győzze le ezeket. Persze csak akkor, ha nem veszélyes ez a gyerekre nézve. Biztos vannak a bárányhimlőnek is extrém esetei, ahol nagyon csúnyán jön ki, de a mi doktornénink azt mondta, hogy az elmúlt 25 évben az ő parxisában nem volt komolyabb szövődmény és azok az orvosok akik a tv-ben ezekről a borzasztó esetekről beszélnek, azok nagy pénzeket vágnak zsebre az oltóanyag gyártó cégektől. Meg az, amit írtam, hogy pl. az influenzának, vagy az agyhártya gyulladásnak van x törzse és ebből van oltás y törzsre. És mi van akkor, ha mondjuk pont nem azt kapja el a gyerek.
Szerintem mindentől nem tudjuk megvédeni őket. Sem betegségben sem pedig másban.

Persze ha mondjuk nekem is lett volna kicsi koromban, mint Aysenak agyhártyagyulladásom, és romlott volna tőle a látásom, vagy fejfájós lennék, akkor lehet, hogy én is beadatnám.

Csak valahogy mi annyira nem voltunk szinte soha betegek, meg nem is emlékszem rá, hogy bármelyik gyerekbetegség letarolt volna, hogy így nem látom jónak a beadását ezeknek az oltásoknak. Meg ha oviba megy Bazsi onnan úgyis annyi szart fog összeszedni, amire nincs oltás.

De ez kizárólag a saját véleményem. Nyilván mindenki úgy csinálja, ahogy jónak látja. Lehet, hogy ha mondjuk valamelyik fiú elkapja a bárányhimlőt és eszméletlenül vakarózni fog, akkor majd verem a fejem a falba.


Duda
Nem voltunk, majd jövő szombaton megyünk. Ezek szerint rosszul fogalmaztam, mert Jucc is azt hitte, hogy most mentünk.

Tündéék már otthon vannak. Gondolom előbb utóbb jelentkezik majd és rak fel képeket Ákosról.

Kép
Kép Kép
 
 


Ildi!
Úgy tudom az algora lehet inni!

Ildi!Prüntyi!
Én is sokat töprensteg más azon, hogy ha minden ellen édőoltást adnak, és nem az emberek szervezete dolgozik meg az egészségért, akkor nem lesz-e az emberiség csökött???
Megkérdeztem a doktornénit, aki ugyanazt mondta, mint Prüntyi írt, hogy a védőoltás éppen ellenkezőleg, erősíti a szervezetet, mert immunválaszt vált ki, amikor különben nem lenne.

Még néhány megjegyzés: a kanyaró nem ritkán halálos :(:(:(.

A bárány- és rózsahimlő szintén nagy veszély a magzatokra.

Ha valaki beoltva megy nem oltott emberek közé, azért nagyobb esélye van a kórt nem elkapni, mint oltatlanul, vagy legalább is egy enyhén zajlódó variációt kifogni.

De én is nagyon sokat vívódok ezeken a kérdéseken, tele is írtam velük ezt az oldalt :lol: :lol: :lol: .

Andris mondja a saját nevét, igaz így ATTI. :D

 
 


töprengtem

pedig én nem is ittam tequilát :lol: :lol: :lol:

Tündéék már otthon vannak? Azta!!!!

 
 


Ayse

Én is pont ezt néztem, hogy szinte az egész oldal az oltásokról szól. :lol: :lol:

Én a kanyaróról még nem is hallottam ezt. :shock: Viszont pont a skarlátról hallottam, hogy nagyon sokszor szív izom meg más izületi gyulladást okoz, ezért nem értettem a logikát.

Hát igen a rubeola, meg a bárányhimlő az tudom mit tud csinálni, de pont erre mondtam, hogy pl. Lili is elkapta a bárányhimlőt, pedig be volt oltva. És azt ki tudhatja, hogy az enyhe lefolyás a magzatot nem károsítja-e ugyanúgy. Ha meg még valaki nem volt rubeolás, vagy bárányhimlős, akkor a tervezett terhesség előtt ugyanúgy be lehet adatni még az oltást.
Ráadásul ott van pl. a 3nap láz, 3 nap pötty, ami szintén egy gyerekbetegség, csak a rövid lefolyása miatt szinte szót sem kap és az is tudja ám károsítani a magzatot. Onnan tudom, hogy Bazsi pont akkor kapta el, amikor Lacival terhes voltam, csak szerencsére már a 20. hét körül és csináltak is nálam vérvételt, de szerencsére én nem kaptam el.
Ezzel tényleg nem kötözködni akarok, csak azt, hogy sokszor hiába teszünk meg mindent, akkor is beüt valami. Mint most pl. nálunk ez a csúnya kórság. Erre modnják, hogy az élethez szerencse is kell.

Lehet, hogy ha a mi doktornénink oltás párti lenne, akkor én is máshogy állnék a dologhoz, de ő kifejezetten ellenzi ezeket.

Milyen kis ügyes ez az Andris. Laci azt mondja, hogy Aaaacccci, meg azt, hogy konka, konka (mert apu sonka manónak hívja őt). :lol: :lol:

Ja az algora lehet inni???? Na jó, akkor megmaradok. :lol: :lol:

Kép
Kép Kép
 
 


Andi

A héten megyünk tornázni?



Csajok, most már tuti, hogy apa akar valamit, mert elvitte Bazsikát lefeküdni és addig kevert nekem egy Bacardi colát. :lol: :lol:

Kép
Kép Kép
 
 


Sziasztok!

Davallia :) Szeretettel gratulálok a kicsilányhoz!!! Minden jót kívánok Nektek, jó egészséget, boldogságot, tejecskét!

Tündéék meg már otthon? Ez igen! Remélem, hamarosan képeket is láthatunk, és élménybeszámoló is lesz :wink:

Andris is, Laci is nagyon ügyes, Gergő teljesen leállt azon a szinten, hogy Gyá, meg gye, esetleg ge, mostanában kezdett babababa, tyetyetyetye is lenni nagyritkán.

Oltások: Én utálom őket, és a többséget ellenzem is. Természetesen örülök a halálos betegségek elleni védőoltásoknak/ szereknek, de én is feleslegesnek, néha károsnak tartom a többit / főleg ezt a szar MMR-t/. A nem kötelezőeket is többnyire. Van egy könyvem, amiben van egy külön fejezet "a gyerekbetegségek értelme"címmel,. nagyon érdekes. A lényeg, hogy van értelmük, idézni most nem tudnék belőle, de ez volt az egyik, ami miatt ennyire az oltások ellzője lettem. Szóval meggyőző volt. / szó szincs benne arról, hogy ne adjunk oltást a gyerekeknek/. Sok oltás-ellenes könyv van egyébként, csak hallottam róluk, még nem olvastam, de ott is ezt taglalják, hogy a legtöbb oltás csak üzlet :(
A lényeg: Én is azt hittem, hogy a rubeola meg a mumpsz elleni oltás pont addig véd, amíg megnő a gyerek, és pont felnőtt korra veszti el hatását, amikor sokkal veszélyesebb lehet elkapni a betegséget, de felvilágosítottak, hogy ezért kap az ember még 11/?/ évesen egy emlékeztetőt is. Ez elvileg véd felnőtt korban is.
Mindegy, az biztos, hogy nehéz döntés, ha valaki ezen gondolkodik.
A méhnyakrák valóban gyógyítható műtét nélkül, szerintem is fontos lenne a megelőzés oltás nélkül is akár, én is hallottam egy beszélgetést még régebben, hogy nálunk hányan halnak meg benne, és nyugaton sehányan! Azért ez megdöbbentő, bár arról nem szólt a riport, hogy ott a szűrés ilyen hatékony, és "népszerű" , vagy az oltást tudják megfizetni ennyien, illetve támogatják azt. Ennyi pénzt nem adnék érte, én úgyis megyek szűrésre :)

Valamit még úgy akartam, de eldugult az agyam...

Jó éjt!
Judit

Kép

Kép
jucc33
Érd
 
 
 
 


Sziasztok lányok,
itt tajtékzom, párom céges autója szervízben van, így bementem érte a munkahelyre, és hazafelé az árpád hídon belénkjöttek hátulról :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: a két hónapos kocsiba...de akkorát szolt, meg rántott a kocsin....szerencse, hogy Tüncsit nem vittem magammal...., meg az is, hogy apa vezette, mert most akkor bizti én lennék még a hibás is.... :twisted: :twisted: :twisted: bajunk nem lett szerencsére...

Kép

Kép
 


Jó reggelt!

Bennünket is utolért a kórság! :evil: :( :evil: :(
Szegény kis makim tegnap délután óta köhög, lázas és éjszaka hányt is.
Most csak hőemelkedése van és alszik. Ha felébredt indulunk a dr. nénihez.
Nekem is fájdogál a torkom, de tegnap extra dózisban vettem magamhoz a c vitamint, így ma már jobban vagyok. Remélem ennyiben is marad a dolog.

Prüntyi!
Kocsi :evil: :evil:

Andi&Nati


KépKép
 
 


Sziasztok!

Nem olvastam még vissza, gyorsan felteszem a szülést és pár képet.
Vasárnap du hazajöttünk saját felelősségre, csak ma engedtek volna haza, de hát itthon sokkal jobb.
Szopi szerencsére megy, Ákos 50-60grammokat szív ki, nagyon kis ügyes.

Szerda este elment a nyákdugó egy része, a többi másnap reggel távozott. Kicsit fájdogált a hasam meg húzott, gyorsan főztem még egy gulyást, meg hajat mostam, és anyukámnak szóltam, hogy jöjjön el. Valamikor délután kezdődtek a komolyabb jóslófájások, először 10 percesek, aztán 3-4-5 percesek, de elég rendszertelenek voltak, és nem fájt annyira, és nem is voltak elég hosszúak a fájások. Ez így ment éjszaka is. Közben 2x befeküdtem jó forró vízbe, a 2. mártózás után már tisztességes fájásaim voltak, de még mindig nem tartottak 1 percig sem. Szóltam apának, hogy menni kéne. Felkelt, és nem tudom miért, de elment borotválkozni Very HappyVery HappyVery Happy szóval megvártam, míg kész, aztán mentünk, 1 körül értünk be a kórházba.
A választott szülésznőm szerencsére éppen bent volt. Megvizsgált az ügyeletes, alig 1 ujjnyira tágultam ki, Sad és mivel ott sem voltak túl hosszú fájásaim, azt mondták, hogy valszeg ebből nem lesz mostanában baba. Mit ne mondjak, majdnem elbőgtem magam, apát hazaküldtem. Az apás szoba üres volt, így oda mentünk be, és rámtették a ctg-t. A fájásmérő elég gyenge fájásokat mutatott, én közben a falat tudtam volna kaparni, de némi igazítás után már jó fájásokat mutatott. Közben Ákossal volt egy kis gond, fájás közben lement a frekvenciája 100 körülire, többször alá is. A szülésznő azt mondta, hogy valszeg a testére van tekeredve a köldökzsinór, és ilyenkor nem jut elég oxigénhez. Ha ez így marad, akkor császár. Én bevallom, annyira nem bántam volna, csak akkor legyünk rajta minél hamarabb túl, és ne fájjon már. Jött az ügyeletes, megnézte, hogy áll a méhszájam, és közben a kezével feljebb lökte Ákost, hogy ha elmozdul, akkor talán elmozdul a k.zsinór is a testéről. Hát Lányok, ez valami iszonyatos fájdalom volt, nem tudom, meddig matatott bennem a doki, nekem fényéveknek tűnt. Közben ettől a kis beavatkozástól begörcsölt, vagy mit csinált a méhem, és fájásszünetben sem ernyedt el az izmom, 5 percig tuti, hogy fájtam, iszonyatos erővel, Ákos szíve meg 200 felett vert. Sad Most meg fájáscsökkentő inj. kaptam vénásan, egyrészt, hogy a méhem ne görcsöljön, másrészt Ákos szívverését is muszáj volt normalizálni.
Nos, ezek után nem történt semmi rendkívüli, szerencsére. Fájások jöttek-mentek, Ákos szíve rendben, én óránként 1 ujjnyit tágultam. Néha felfeküdtem az ágyra, fájásszünetben jó volt pihenni, de többnyire a szülőszéken ültem, ez nagyon tuti találmány.
Vmikor telefonáltam a dúlámnak, hogy jöjjön, apát is jó sokára hívtam, nem gondoltam, hogy Ákos ilyen hamar kibújik, az utolsó 20 percre ért csak be.
A szülésznőm egy tündér volt, nagyon rám hangolódott, fájás közben masszírozta a derekam, tényleg elviselhetőbb volt így. Miután megérkezett a dúlám, természetesen Ő vette át ezt, vmilyen olajjal masszírozott, kaptam homeós bogyót is miután kikérdezett, milyen a fájás, és tényleg jobb lett utána.
A magzatburok nem repedt meg, hanem kinyomtam magamból, elég érdekes volt, ott figyelt a lábam között, megnéztem, a szülésznő szúrta ki egy tűvel. Megvártuk, amíg kifolyik a magzatvíz, és utána kellett felfeküdnöm. Ákos gátvédelemben született, ezért nem nagyon volt szabad nyomnom, a feje kb. 4-5 fájásra lett meg, hogy ne sérüljek. Mit ne mondjak, ez nagyon fájdalmas rész volt, szívem szerint kitoltam volna, de amennyire bírtam, visszatartottam a nyomást. Utána jött nekem is a nagy gluggy, és Ákosbaba kint volt. Smile
Summa summarum, azt hiszem, ennél szebb és beavatkozásmentesebb szülést nem is kívánhattam volna magamnak. Éjjel 1-kor mentünk be, és Ákos 4,50-kor kint volt. Smile
A dokim mire beért, Ákos már pár perce sírdogált. Rögtön rámtették, Apa rutinosan elvágta a zsinórt, de annyira gyorsan, hogy le se tudtam fotózni. Very Happy
Azért pár öltés kellett, de közel sem olyan, mintha gátmetszésem lett volna.
A 2 órás megfigyelést hármasban töltöttük, gyönyörködtünk Ákosban, szopizott mindkét cicimből.
Nagyon jó kis szülőbarát kisbaba, eszik-alszik, most éjjel óramű ponotossággal 3 óránként kelt enni, aztán aludtunk tovább. Smile
Persze ebből még messzemenő következtetést nem vonok le, de nem bánnám, ha így maradna.

KépKépKépKépKép

Tünde

KépKép
KépKép
KépKép
 


Tünde, hát nem semmi! Nagyon édes a kis Ákos...hogyan becézitek?

Kép

Kép
 


Sziasztok!

Tünde :) Istenem, de édes! Akkor Ákos burokban született? Vagy majdnem? :D
Mégegyszer gratulálok, nagyon ügyik voltatok! És igazán klasszul hangzik ez a szüléstörténet :) Hogyhogy a dúlát nem hívtad korábban? Végülis neki épp az a dolga, hogy az elejétől kezdve segítsen, ha fáj. Persze ha a szülésznő is ilyen profi :) ...
Remélem, Ákos ilyen jó baba marad! Zita hogy viselte a távollétedet? És mit szól Ákoshoz? Milyen nagylány lett hirtelen, ugye? :)
Remélem, időnként tudsz jönni! Apa otthon van egy ideig Veletek?

Prüntyi :) Nagyon sajnálom a koccanást, ez tényleg iszonyat bosszantó. Hiába nem kerül pénzbe a javítás, hisz nem Ti vagytok a hibásak, ezzel valamit csak romlik a vadiúj kocsi értéke :evil:
Miért nem lehet figyelni???

Lányok, egy másik fórumon most írta egy lány, hogy beoltatta skarlát ellen a lányát. Ezek szerint van ellene oltás mégis? Rákérdezek majd nála.

Beálíltott ma a védőnő. Nem láttuk vagy 8 hónapja :shock: Persze a nappali ömlesztve vasalnivalóval, meg vasalt ruhákkal, meg játékokkal. Mindegy. Rákérdeztem a rota vírus elleni oltásra, azt mondja, több 10Ezer, és a mi gyerekeinknek már nem ajánlott, csak kisebbeknek. Ezt sem értem.
Gergő füle mögött, de inkább már a fején találtam egy dudort, de mozog,, olyan, mint egy nyirokcsomó. Védőnő szerint ez inkább ütéstől lehet ilyen, de nem tudja / ez semmit se tud.../, figyeljem. Lehet, hogy ezer éve ott van, csak most vettem észre?

Andi :) Gyors gyógyulást Natinak!!! / és Neked is, de Te már gyógyulsz is :) /

Judit

Kép

Kép
jucc33
Érd
 
 
 
 


Lányok, Tüncsi legózik... :lol: és puszit is küld... :lol:

Kép

Kép

Kép

Kép
 


Jucc

Bazsikának is volt az mmr oltás után. Én is azt hittem, hogy ütés, de a védőnő barátnőm mondta, hogy inkább nyirok csomó. Nem is kellett csinálni semmit, totál magától elmúlt. Ez volt az egyetlen hatása az oltásnak.
Egyébként szerintem egy anya azonnal észrevesz mindent a gyerekén, főleg a fején, mert azt még ahogy elmegy melletted, vagy szopi közben önkéntelenül is simogatod.



Tünde

Ákos változatlanul nagyon szép baba. Ezeken a képeken már tényleg nem Zitás.
Ennél tényleg nem nagyon lehetne jobb szülés. :lol: :lol:


Andi

Bassszzzzuuuusss. Remélem hamar túl lesztek rajta.


Prüntyi

Nekem az első új autómba (még lánykoromban :lol: ) jöttek bele szinte ugyanígy pár héttel azután, miután kihoztam a szalonból. :(
Aztán el is lopták. :twisted:


Nálunk
Megvan az összes vizsgálati eredmény, de mindegyik negatív. Se a vér, se a monoteszt, se a vizelet, sem pedig a torokválladék nam mutat ki semmit.
Dokinénink szerint vírusfertőzés. Semmi gyógyszer csak a vitaminok, az immunerősítő, meg amíg köhög addig a Rinathiol és a fenistil csepp. Meg nekünk mondta, hogy használjunk torokfertőtlenítőt (valami nautum verde, vagy ilyesmi).
A fiúk már egész jól vannak. Bazsika ma reggel csirkepörit kért tésztával és sok tejfüllel. Be is vágott belőle egy nagy adagot. Előtte meg egy tányér husilevest, utána meg a dédi sütijéből is evett. A végén csak rendbe jönnek.
Viszont február 2-ra halasztottuk Laci oltásást, aztán kiderült, hogy Bazsinak is kell kapnia a diperte emlékeztetőt, úgyhogy akkor ő is megkapja. Aztán 5-én irány az ovi. :lol: :lol:

Kép
Kép Kép
 
 


Prüntyi

Tüncsike nagyon aranyos.



Ayse

Merre vagy?

Kép
Kép Kép
 
 


Ildi!
Az őszieknél osztom az észt bölcsi-ügyben :lol: :lol: :lol:

Tünde Ákosát már meg is csodáltam (azonnal lecsaptam, amint kiírta a gép, hogy Zitaanyu). Itt is nagyon gratulálok!!!!


Csajok!
Tök fájt a szívem délután. Ilyet akkor szokott csinálni, ha jön a hó :(. Úgy látszik, mégiscsak lesz tél, pedig már beleéltem magam, hogy itt van Kalifornia

 
 


Ildi!
Tantum verde és tényleg tök jó!!!!

 
 


Andris ma egész magas hangon kurjongatott, csodálkoztam is, hogy ma nem kazuár, hanem valami kismedveféle???
- Hát te meg ki vagy? - kérdem tőle.
- Atti! - válaszolja. :shock: :D

 
 


Tünde, jött a hír, úgyhogy gyorsan jöttem leskelődni :)
Gyönyörűek vagytok, Zita m,eg nagyon édes, ahogy fürkész a kistesóját!! jó egészséget és sok boldogságot nektek négyesben :)
és gratulálok persze :)

KépKép
KépKép
and
 
 


Átértékeltem a helyzetet!
Ha számottevő hó lesz, megtartjuk a szánkópartit!!!

 
 


Lili össze tudja olvasni a nagybetűvel írt szavakat! :)
Azért is örülök, mert az volt a koncepció, hogy nem tanítgatjuk rá, magának kellett rájönnie. Persze ha kérdezett, válaszoltunk.

 
 


Sziasztok!

Tünde :) Látom And gratulált Nektek :) Ugye nem nagy baj, hogy meg se kérdeztelek, és szóltam "odaát"? Hirtelen felindulásból történt...

Ayse :) Én sem bántam volna, ha idén kimarad a hó, elmarad a tél. de Balázs várja a havat, és biztos minden gyerek örülne neki. Úgyhogy hadd jöjjön! Persze úgyse tudtam volna ellene tenni :)
Lili meg állati ügyes!

Ildi :) Köszi, akkor megnyugodtam a csomót illetően. Lehet, hogy az én Bazsimnak is volt az oltás után, de én semmire sem emlékszem...
Az jó, hogy minden lelet rendben, nagy baj nem lehet, gyorsan gyógyuljatok!

J.

Kép

Kép
jucc33
Érd
 
 
 
 


Sziasztok LÁnyok!


Ayse
Olvastam a bölcsis eszmefuttatásokat és nagyon egyetértek Veled, meg Juccal.
Nekem még most az oviba beiratásnál is azt mondta az óvónéni, hogy a gyerekek még ennem a korban sem ígénylik annyira a gyerektársaságot. Elég lenne napi 1-2 órát a játszótéren tölteni más gyerekekkel. Leginkább még az anyjukra van szükségük. Kicsit szíven is ütött a dolog, mert ugye nálunk az égegy adta világon semmi miatt nem kellene Bazsinak oviba menni, csak én úgy érzem, hogy jó lenne neki. De meg is beszéltük apával, hogy ha nagyon nem bírja, akkor majd megy később.

Lili nagyon kis ügyes. Én hiába mondtam az idióta férjemnek, hogy ne tanítgassa ilyesmire a Bazsikát, azért csak megtanította neki elolvasni az apa, anya, mama, papa, Laci, Tomi, Bazsi, cica szavakat. Persze ha kisbetűvel írnám, akkor az úgy nem menne. :lol: :lol:
Meg Bazsika szokott játszani a Lego oldalon lévő duplo játékokkal, és simán begépeli a saját nevét, ahol kell. Én nem örülök neki, de annyiszor kérdezgeti a betűket, hogy azt sem mondhatom neki, hogy nem tudom, vagy ne foglalkozzon ilyesmivel.


Szánkóparti jó lenne.

Én megmondom őszintén, hogy várom a havat, mert szívesen elmennék egy hosszú hétvégére megint Jasnára. Sőt jelen állapotomban még síelhetnék is.

Kép
Kép Kép
 
 


Sziasztok!

Ideértem én is. :)

Tünde!
Még1x óriási gratula nektek! Nagyon édi ez az Ákos fiú és látszik, hogy férfi ember, mert akkora lába van! :D
Az első kép nagyon megható szerintem! :)
Örülök, hogy olyan szülésed volt, amilyenre vágytál és nagyon drukkolok, hogy sokáig menjen a szopi! :)

Ayse!
Nincs szánkónk :? Remélem azért lesz hó, kíváncsi lennék, Nati mit szól hozzá! :)
Lili nagyon kis okos! :)

Ildi!
Mióta Nati beteg, ő is visszaszokott a 2x-i alvásra.
Kíváncsi vagyok ha meggyógyul visszaáll-e a régi rend. Gondolom igen...


Rólunk.
Nati két napja nem lázas, mégcsak hőemelkedése sincs, cserébe viszont iszonyúan köhög és taknyol is.
Azt hiszem erre az állapotra mondják, hogy taknya-nyála egybefolyik. Már bocsánat...
Éjszakánként velem alszik, miután első éjjel hanyatt fekve kezdett hányni, majdnem frászt kaptunk!
Azóta nem hányt szerencsére, de a köhögéstől néha öklendezik.
Jobb, ha ott van a közelemben, gyorsabban tudok segíteni neki, csak épp így én nem alszom szinte semmit az állandó forgolódásától.
Na, mindegy, bízom benne, hogy pár napon belül sokkal jobban lesz!
Sajnos végképp leszokott a szopizásról! :( Még tegnap is tettem egy próbát, de csak játszott vele, aztán ment a dolgára. :?
Azért örülök, hogy ilyen sokáig sikerült szoptatnom!

Andi&Nati


KépKép
 
 


Ildi!
Ez a konka aaaannyira jó!!!!
Azóta se megy ki a fejemből, amióta írtad! :D:D:D

Tünde!
Kérünk meg képeket!!!!

 
 


Sziasztok!

Sajnos visszaolvasni nem tudtam (vagy írok, vagy olvasok), köszönöm a gratulációkat!

Nálunk minden rendben, Ákos visszahízta amit leadott, magyarul 4 nap alatt 20 dekát szedett fel. :)
Zita nézegeti, néha ad neki puszit, ha szoptatok, jön oda Ő is mellém, és adja a játékait.
Ha Ákos sír, jó nagy hahgzavar van, mert Zita utánozza teli torokból.

Kép Kép Kép

Tünde

KépKép
KépKép
KépKép
 


Tünde!
De aranyosak együtt!!!! :D:D:D

 
 


Tünde, nagyon aranyosak!

Kép

Kép
 


Tünde!
Jaj, de édik! :D

Ildi!
Elfelejtettem mesélni, amikor beszéltünk, hogy Nati lassan "rongyosra" hallgatja a Cd-t, amit írtál nekünk! :D
Tudja, melyik szám, melyik után következik, pl. a süssünk-süssünk valamit még el sem kezdődött, de ő már mondja, hogy : süssü-süssü :lol:
A másik kedvenc az első szám, a Hihihi miatt. Ha szeretné hallgatni, ezt mondja és már megy is bekapcsolni a dvd-t. :lol:

Nati a tegnapi 4 órás alvásnak köszönhetően, este 11-kor bírt elfáradni! :shock: :? :evil:
Apa közölte, hogy tuti nem lesz második... :( :(
Én azért bízom benne, hogy csak hirtelen felindulás volt! :roll:
Szóval 11-kor elaludt és hajnali 4-kor éktelen köhögésre éberedtünk.
Gyorsan felültettem, akkor éreztem, hogy a pelusból is kifolyt a pisi, így át is kellett öltözni. Ha már ott tartottunk, az orrát is kiporszívóztam. Mire újra elaludtunk, 5 óra lett.
7.30-kor már megint fent volt a kis duracell nyuszim! :lol:
Én meg hulla vagyok...

Andi&Nati


KépKép
 
 


Sildike, PÜ ment

Kép

Kép
 


Davallia!
Jajj, de édes képek! Látszik Pandán, hogy szereti a kis Esztert!
Nagyon szép gyerkőceid vannak! :D Gratulálok!

KépKép
KépKép
Márti
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: