Új privát üzeneted érkezett!

Hát, akkor Csilla a nagyok közé tartozik, mert 17,6 kg és 106 cm. :shock:
Mondjuk tényleg pont akkora, mint az egy évvel idősebb keresztlányunk, sőt, Csilla a nehezebb. :roll:
Egyébként megkezdte a kisasszony az ovit, gyakorlatilag az első perctől kezdve beilleszkedett és egyáltalán nem igényelte a beszoktatást. Hétfőtől már ott is alszik (remélem tényleg alszik majd).

Kia
Liza nagyon cuki. Ma én is babáztam egy 4 hónapossal, annyira zabálnivalóak ennyi idősen! :D

Nyafi
Olyan iszonyat meleg volt, hogy nem volt kedvünk kimozdulni, csak késő este. Mivel a kölkök nagyszülőknél aludtak, így itthon kezdtük a "bulizást", rendeltünk indiait és néztünk egy jó filmet. Aztán lementünk a Kobuci kertbe Anselmo Crew koncertre, szenzációs hangulat volt. :) Egész nosztalgikus hangulatba kerültünk, hogy kettesben bulizunk... :D

Gem
A fiú az JÓÓÓÓ!!! :D Lehet, hogy az eleje nehezebb, mint a lányokkal (nyűgösebbek, betegesebbek), de aztán SOKKAL könnyebb velük, mert logikusan működnek. A lányok NŐK már kicsinek is, Csillától néha a hajam égnek áll! :lol:
No meg szegény párodnak kell egy kis erősítés a férfi-oldalon! :D
És igen, Sebi is elkezdte a sulit, az első két nap után nagyon boldogan jött haza, alig győzi kivárni, hogy megint mehessen. Remélem még jó sokáig kitart a lelkesedése. :) Nekem még nagyon furi, mert az ovi az még olyan otthonos volt, itt meg azért rendesen élére állított minden, de majdcsak beleszokunk. :D

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Dani a 16. heti ultrahangon
Kép
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára _gemini 2012.03.15 05:52-kor.

Kép Kép Kép
Kép
 
 


Gem!
Itt is sok szeretettel gratulálok!!! Én is csatlakozom Cas-hoz, bár nincs összehasonlítási alapom, de akármennyire is vágytam/vágyok/életem végéig vágyakozni fogok egy lány után, állítom, hogy isteni jó dolog fiús mamának lenni!!!! S így most már te is megtudod :wink: Talán éreztél már olyat, hogy olyan jó lenne, ha Téged is pont úgy csodálnának a lányaid, pont annyira lennének szerelmesek beléd, mint az Apukájukba....na most fogod érezni :wink: :wink: :wink: Azért már most mondogasd Danikának, hogy legyen ám vagyány kiscsávó, s ne hagyja, hogy a nővérkéi majd elnyomják őt! :wink: :wink: A lényeg, hogy csodaszép, formás, s EGÉSZSÉGES!!

Cas!
Gratulálok, hogy mindkét gyerkőc ilyen jól veszi az "akadályokat"! Tuti, hogy volt az alapozás :wink: Buli kettesben jó lehetett.....lehet, hogy 9 hónap múlva lesz "eredménye" is.... :roll: :oops: :lol:

Titti!
Ha jársz még erre, írj, hogy Napsi mit mesél az oviról!

Ancsa???? Már babázol ismét, ugye??

megyek is, mert már itt is későre jár....jó éjt mindenkinek!!!

Kép
Kép
Kép
 

 
 

Gem!
...belenéztem a képekbe...
Csodálatosak a lányok! Nagyon szép család vagytok! Egy sötét hajú/szemű kisDani szépen "zárja" :roll: :?: majd a sort :wink: De viccet félretéve, gyönyörűek!! Zsófi és Lola annyira hasonlítanak, Rebeka "csak" megnőtt, de a szépségéből semmit nem veszített...és valami csodásan szép helyeken jártatok!!!!

Kép
Kép
Kép
 


Gem tök jó név a Dani!
vhááá én már örökké tudatlan maradok képügyileg? Egyet kettőt tégy ide fel légyszi, csak mert a máv informatika nem enged be a linkre. Mondjuk Danika fotója is egy piros x. grrr.
Szilvi és veletek mizu? Hogy vannak a fiaid?

Kép
 
 


Sziasztok!

Sajnos rég voltam... alig van időm...

Levi szeretei az ovit, már vannak barátai is...
Most épp beteg, így a héten négyen vagyunk itthon
Liza már mindent megfog és rág... Imád enni, éjjel alszik 8 órát is cici nélkül...


Vasárnap keresztelő lesz és 7 éves házasok leszünk... most erre készülünk... aztán Hajdúszoboszlóra megyünk pihenni egy kicsit...


Kép

Már csak vissza kellene olvasnom... :oops:

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok!
Volt egy megérzésem, és igeeeeeen:
Gem, én nagyon gratulálok, nektek, ti lesztek a naaagy példaképeink. És biztosan nagyon tuti lesz, majd Danival. Azt elhiszeml, lhogy úgy érzed, mintha első babás lennél, én is pont erre gondoltam, ha egyszer valamikor még lenne fiam, hát, szinte mindent elölről kéne tanulni.:) A lányaid szépségesek! a színeiket nagyon bírom, barnák, kékek, szőkésebbek, sötétebbek...
Nálunk mindenki egykaptafa: sötétbarna-sötétbarna hehe.

A lányaim már megrendelték a köv. tesót.:) Pontosabban azt mondták: teremtsem már végre a Jóisten egy fiút is a pocakodba, ennyi lány után! :) ... Majd.... hehe

Nyafi
nagyon jók a képeitek! Gigi hajáért iszonyú "irigy" vagyok, gyönyörű! persze volt kitől örökölni... :) Jók a nyaralós képek is!:)

Szilvia
örülök, h veletek is minden oké! Matyit Isten éltesse sokáig utólag! Marci jár mostmár oviba? Le vagyok maradva, tudom...:)

Cas
de jó Sebinek, Juli is már nagyon várja az ovit, de hát még egy év. Mindenesetre már olvas (persze kizárólag nagybetűket) és sztem nagy könyvmoly lesz, ha egyszer megismeri az összes kisbetűt is...:)
Tök jó, h Csilla is ilyen jól beszokott, a többedikek már ilyenek én úgy látom. Lenkének konkrétan megváltás lesz az ovi, mert itthon, egyedül egyáltalán nem tud játszani, vagy rajtam nyíg, vagy tétlenül várja, mikor jönnek haza a tesók. Sztem már most ott maradn simán délig.:)

Kia
nagyon édi Liza! Örülök, h ti is jól vagytok, jó dolog, h van Levinek tesója, hát még, ha már össze is nőnek, és látod őket együtt játszani... (vagy marakodni persze):)

Kép
Kép
 
 


Kia!
Nagyon szépek a gyerekek! S mennyire hasonlít Liza Levire :) Örülök, hogy jól vagytok, s milyen jó, hogy még pihenni is lesz/van időtök! Gyerekekkel mentek? Majd kérünk képeket!

Kismok!
Ezer éééééve! De jó hallani Rólatok! Én már vártam, hogy mikor kezdesz el "beszélni" egy kisfiúról! Tudom, hogy Ti nagyon szeretnétek egyet! Ha van időd, gyere egy kicsit többet!

Én sem járok sűrűn erre, mi is megvagyunk...most éppen Lacinak van tüdőgyulladása, anyunak is volt, de otthon szegényem egyedül....Matyinak az orrát fujjuk, Marci oviba, már egy év után elmondhatjuk, hogy "beszokott", Kiki új sulit kezdett, remélem, hogy zökkenőmentesen halad majd, decemberre ígérte, hogy elmondja Élete tervét, azért akkor, hogy ha addig nem változik akkor már elmondhatja :roll: Matyi már bútorok mellett lépeget, de még nagyrészt mászik, Marci is 15 hós volt, amikor elindult, nem bánom....enni egyenlőre jobban eszik, mint Marci, de az éjaszkák katasztrófák. Már olyan vagyok, mint egy ló, tudok állva aludni 8) Én most elég nyűgösen, de egyébként jól vagyok...jövőre 40 leszek, ami nem kor, de mégis :roll: s most itt a két kicsi, munkát nem hiszek, hogy normálisat találok, s már egyre jobban vágyom másra is, mint a picikre, de a másik oldalról meg tudom, hogy neki ez így jó..egyre többet agyalok..társaságunk nem sok van, konkrétan szinte senkivel nem talizunk 1-2 ember, család, akivel néha összefutunk...így jobb híjján marad a tv, net...s persze a család, akik nagyon drágák, de néha sok(k)...hát röviden ennyi..bocsi, hogy nincs sok írásjel, csak így egyben írtam, de most is itt rosszalkodnak mögöttem...Marci nagyon tudja szeretni Matyit, s fordítva, de pl. most is Marci folyamatosan kiabál (ovi miatt, mondják sokan), s próbálja idomítani Matyit, aki egyre kevésbéh hagyja magát, sokszor visszaharap..Kikit mindketten imádják, s viszont...na tényleg lépek..

Kép
Kép
Kép
 


Szilvia
hát, igen, el tudom, képzelni, nehéz így, h mindenki, aki fontos, messze van. De pl. én Mo-n élek, mégis, most hogy 6éves visszaköltöztünk a szülőfalunkba, azért eléggé érzem, h nehéz. Tudod, olyasmi, hogy falusinak már nem vagyok eléggé az (pedig itt nőttem fel, s szeretem, meg visszavágytunk, el Bp-ről), városinak meg túl vidéki vagyok. Innen hiányzik a kulturális élet, a pezsgés, onnan meg hiányzik a zöld, a friss levegő, az hogy harkálykopogásra meg fecskecsivitelésre ébredünk reggel. Nehéz ez... Te meg még messze is vagy.
A fiúk szeretnek ott élni? Ők már nem is ismernek más, nem igaz?
A netnek azért vannak előnyei is, hát ki kell használni őket.:) Én is itt beszélgetek a 80 km-re lakó barátnőmmel, meg itt intézek mindent az átutalástól kezdve, a könyvvásárlásig...
Időnként a férjemmel hülyülünk h milyen lesz majd 70 évesen ilyen információ-robbanásos világban öregnek lenni: chatelünk majd a Kriszta nénivel, meg a Gergő bácsival, hogy ki melyik webshopban rendeli a hátfájására a krémet, vagy hol a legolcsóbb a tejföl... :lol:
A tüdőgyuszi nagyon rossz! Pláne, h nálatok nincs is hideg szinte soha... Gyógyulást nekik, de gyorsan!:)
Igen, a csajok nálunk is ilyenek, Lenke mellett képtelenség ideülni az asztalhoz, a többiek meg nagyon szeretik egymást, de nagyon tudnak összeveszni is. majdcsak kinövik.:)

Lenke ma letörte az első fenti fogának a csücskét... Fog. sincs mikor, hogy történt, de igazából belegondolva, nem is tudom, eddi ghogy úszta meg, mert hajmeresztő dolgokat csinál dagisága ellenére. Többször esett már le az ablakpárkányról, felmászik bárki biciklijére, ha jön hozzánk, a kertben hagyja, mi meg épp két percre nem figyelünk rá, az összes szék felborítva várja jó sorát egész nap, mert ha állva hagyjuk, akkor odatolja, amihez kell, s felmegy az asztalra, könyvespolcra, bárhová...
Azért nem bánnám már, ha kicsit meg lehetne magyarázni neki, hogy egy picikével kevesebb bátorság is elég lenne... :lol:

Kép
Kép
 
 


De jo, hogy igy megjott a kedvetek az irashoz!

Szilvi
igen, a nemalvast mi is jol ismerjuk, bar nalunk mar regota a ferjem kel, leven, hogy en haromnegyed hatkor kelek a munkaba indulashoz. Ma ejszaka Lola draga hatszor riasztott be, es ettol most a parom egy kicsit kivan. El is ment, lefekudt vele egy delutani sziesztara. A ket nagy meg kint jatszik a kertben, mert nalunk most van nyar, nyaron osz volt, telen meg meg nem tudom mi lesz.

Lolarol annyit, hogy vegre megemberelte magat, es mivel anyjanak is eszebe jutott, hogy cipot cserel a gyerek laban, ezert nagy oromunkre 15 honaposan elkezdett jarni. O is, es mi is nagyon boldogak vagyunk eme tenytol. Es nalunk is ugy van, mint Szilvieknel, hogy Lola kezd egyre nagyobb teret hoditani maganak, es mar visszacsip, visszakiabal, szoval tenyleg nem kell feltenunk a masik kettotol, de foleg Zsofiatol.

Zsofi draga heten atesett egy fulmuteten, o is kapott egy-egy tubust a fulebe, az ott felgyulemlett folyadek miatt, es azert is, hogy ha legkozelebb begyullad a fule, ne kelljen szegenynek felszurni. Ugyanaz nap Lola megkapta a 15 hos oltasat, szoval elvoltunk a heten, mint a befott.

Kismok
Lola teljesen ugy viselkedik, mint Lenke, es igen, nalunk is minden szek a foldon hever eldontve, kiveve azt, amin most ulok :wink: . tegnap Rebekaval probaltam leulni egy kicsit zongorazni, mivel a nyaron nagyon elhanyagoltuk a dolgot, azt igy talaltam Lolat

Kép

Holnap kezdem a 20 hetet, juhhe! Rohan az ido, en kezdek hozzaszokni, hogy lesz egy fiam is. Persze a pocak is rendesen no, olyan, mint amikor egy normalis kismama a hetedik honapjat tolti...

Megyek, Rebeka bejott, leulunk egy kicsit tanulni

Puszi mindenkinek
Gem

Kép Kép Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Sajnos rég voltam... Bocsi!

...azon is látszik, hogy már 22 hetesek vagytok Gem :shock:

Liza nő, gyarapszik és jól van... Levi most beteg, de okos..
Minden betűt, számot ismer már... lassan olvasni fog... az óvónéni azt mondta nem látott ilyet 26 éve :lol:

Remélem Ti jól vagytok! ...ha lesz időm olvasok...

Kép Kép Kép Kép :P

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok!

Nagyon rég voltam... időhiányban szenvedek... de látom, hogy nem csak én....

Boldog Szülinapot és Névnapot Mindenkinek, aki mostanában ünnepel (t)...

Levi oviban - nagyon szeret járni, Liza most épp alszik... így le tudok ülni a szgép elé....
... mindent rág, foga még nincs, lassan 8 kilós és már nagyon szeretne felülni, de még nem tud...

Apa dec. végétől nyugdíjas lesz.... (de jó neki)... már le is szerelt a "cég"től...

Kép Kép Kép

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Kép

Kép Kép Kép
Kép
 
 


Gem, ISten éltesse Zsófit!
Szép tortája volt! :)
Te hogy vagy? Meddig kell dolgoznod szülés előttig? Fiúcskának van már neve?

Kia,
hát nagyon irigy-irigy, férjed nyugdíjazása miatt! Hihetetlen...
Az enyémnek még 40 év van hátra...
Szépek a gyerkőcök nagyon a képeken!

Én is hoztam kettőt, bár már ez is időszerűtlen, de azért vidám! :D
Lenkével kórházaztunk: vesemedence-gyull. Nem volt egy vidám dolog, de már klasszul túl vagyunk rajta és él és virul újra!

Kép Kép

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!
Isten éltessen minden kis porontyot, aki most ünnepel, vagy ünnepelt. Nálunk tegnap volt a zsúr, jó hangulatban zajlott. Szép nagyok már ezek a lányok, meg az egy szem Levente is. Ki mit vesz karácsonyra gyerekének?

Kép
 
 


de régen jártam itt....

ISTEN ÉLTESSEN MINDEN NÉGY ÉVES "BABÁT"!!!
Úgy megy az idő, sokan már nagytestvérek, nemrég még újszülöttek, pocakbabák voltak!

Gem!
Nagyon szép Zsófi, az "elsőszülöttünk"!
Szeretnék egy febr.17-i Danit, ha lehet :wink: akkor leszek 40 :roll: de pszt, nehogy elmondd valakinek :!: :wink:

Kismok!
Még mindig csodaszép lányaitok vannak!!! Lenkét sajnálom, s nagyon örülök, hogy már minden ok!

Kia!
Annyira hasonlítanak a gyerkőcök! Férjednek gratula! Utolsó "mohikánok" között van, ugye?? Mit fog csinálni?

Mi jól vagyunk, kisebb izgalmaktól eltekintve....de remélhetően minden ok...Marcinak nyakán van egy nyirokcsomó már elég régen, először doki semmit nem mondott, pár hét múlva vérvételre küldött, melynek eredménye tökéletes (elötte már egy hónappal voltunk ismét vérvételen, az egy átfogó volt), majd ibuprofen "kúra", csomó még mindig ott, most ismét allergia vérvétel (szegényem összesen három vérvételen túl), s szerdán még Uh, de nagyon remélem, hogy nem komoly...közben nekem ugyanaz a lágyékomnál....már én túl a vizsgálatokon, melyek eredménye szintén jó, de már nyár óta ott van
:roll:
Matyi már elkezdett lépegetni, nem régen gyakorolja, de már inkább totyog, mint mászik...Marci is 15 hósan kezdett menni...viszont verbálisan iszonyat fejlődik, mint "hátizsák" vagy "leesett", de már mondja természetesen, hogy anya, apa, kiki(ke), marci :lol: , hapci, virsli :lol: volt, hogy elismételte a szót, hogy "katasztrófa", persze nem ennyire tökéletesen, de tiszta papagály...amit hall, s könnyebbnek ítéli mondja....nem is tudom felsorolni..
Kiki tanulgat, közben "barátok" is vannak, ismert, azaz nekünk bemutatott csaj nincs egyenlőre a láthatáron...zenél, dobol, gitározik, s közben kinyögte, hogy informatikus szeretne lenni....ez sokkal jobban hangzik, mint egy pár éve a kőpakoló :lol:
Anyukám itt van egy hónapja, még marad jó sokáig, febr. végéig, jönnek anyósék Karácsonyra, két hétre, lehet, hogy lelépünk két napra, de még szoktatom magam a gondolathoz, semmi biztos...
Éjszakák nem túl rózsásak, sokat ébred Matyi, akit közben összeköltöztettünk Marcival, ez akkor jó ötletnek tünt...két hétig működött, hogy Marci nem költözött hozzánk, de már ő is visszatért a régi "jószokásához",s közben fel is ébresztgetik egymást...de már nem "csináljuk" vissza, majd összeszoknak elöbb - utóbb..s így még marad egy plussz szobánk :wink: VICCELEK :lol: rózsaszínnek :lol: :lol: :lol:ááááá egyenlőre szóba sem jöhet több baba, bár nem mondom, hogy nagyon néha (ÉJSZAKA EGYSZER SEM) nem játszom el a gondolattal....Lacinak meg majdnem, hogy mindegy lenne, azaz ő nem lenne ellene, ha én akarnám, de NEM :lol:
Na lányok én jó hosszú lettem, lehet követni így ünnepek elött, legalább tudjunk egy, s mást egymásról :lol:
Puszi minden Babának, Anyucinak!
Jó Éjszakát kívánok ezzel a mosatani kedvencünkkel:
http://www.youtube.com/watch?v=sc8aKw37Ais

Kép
Kép
Kép
 


Sziasztok!
Szilvi ha neked is van ugyanolyan duzzanat, akkor nem lehet, hogy a hajlamot örökölte, de kutyabaja a fiúnak?
örülök, hogy valaki végre bővebben írt. nagyon jópofa a száncsengős dal, Giginek is tetszett.

Kép
 
 


Cas,
boldog szulinapot Csillanak!

Es az osszes babanak, termeszetesen. Nem tudom, miert, Csilla december 13-ikai erkezese valahogy megmaradt a fejemben.

Puszi
gem

Kép Kép Kép
Kép
 
 


Áldott, békés karácsonyt kívánok mindannyiótoknak és persze egész családotoknak!
Az új évre pedig jó egészséges, sok gyerekkacajt, felnőttnevetést, és hogy amit elterveztek, a lehető legjobban sikerüljön!

Szilvia,
nagyon jó volt olvasni hosszú beszámolódat! Jót derültem az "éjszaka sosem" - en! :D

Puszi Nektek
KM

Kép
Kép
 
 


Látom, hogy sokatoknak nem volt ideje erre jönni, de sebaj, remélem,hogy ünnepek mindnkinél jól teltek, s azért még időben

Kívánok Boldog, Békés Karácsonyt minden gyerkőcnek, Tesónak, Anyucinak, Apucinak, s Pocaklakónak is :-)

Kismok, Nyafi! Köszike :wink:

Nyafi!
Hajlam...nem tudom, szerintem két külön dolog, s véletlen egybeesés....hát mivel nem múlik, majd még jövőre megpróbálok utánajárni...nálam gyulladásos eredetet mondott a dokinő, Marcinál, meg végül is abban maradtunk, hogy "előfordul" ebben a korban...de ezt mástól is hallottam már :roll: Reméljük semmi komoly....

Kép
Kép
Kép
 


Hát én csak arra gondoltam, hogy lehet nálad is volt ilyen Szilvi kicsiként...Anyud? Gondolom kikérdezted.
Boldog békés karácsonyt mindenkinek. Nálunk akkora vendégjárás volt, hogy még. Elvileg ma már csak 4 embert kell vendégül látnunk. Ma megyek a táppénzes papírjaimmal a mhelyre. Tényleg lányok, ha valaki tud állást szóljon. Nem hosszabbították meg sajna a próbaidőm.

Kép
 
 


Sziasztok!

Bocsi, nagyon rég voltam, de alig van időm....
...csak akkor tudok a gép elé ülni, ha Levi nincs itthon és Liza is alszik... és épp nincs tennivaló....

Rólunk:
Levi szereti az ovit, bár most dec-ben beteg volt...Karácsony előtt pedig Liza is és én is... biztos hazahozott valamit...
...és szerencsére Lizát is egyre jobban szereti, ölelgeti, játszik vele.

Liza még nem ül fel egyedül... (lustább, mint anno Levi) de nagyon szeret ülni, foga még nincs (Levinek is 8 hónaposan jött ki az első)..
Már napi 2x eszik mást is a tejcsin kívül, dec. elején 69 cm és 7900 g volt. (1 kilóval kevesebb, mint Levi - látszik, hogy Lány :D )
Még éjjel is eszik, de lassan nála is bevezetem az éjszakai cici helyett víz módszert és lesz végre nyugis éjszakám :)

Remélem mindenki jól van!

Hoztam néhány képet.... és a Karácsonyról lemaradtam, de az Újévről már nem...

Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok,
csak gyorsan bejelentkezek. Nalunk minden OK, elvileg meg hatravan 2 hetem a szulesig. Barcsak kibirna minel tovabb ez a kicsifiu odabent! Jelzek, ha tortenes van!
Gem

Kép Kép Kép
Kép
 
 


Boldog új évet mindenkinek!!! Várjuk a képet a legkisebbről! Nálatok havazik Gem?

Kép
 
 


Gem nálatok már babázás van gondolom. Mi helyrejöttünk egy influenzából, a komplett család jól érezte magát. Gigi ma megy az ovival a minicity-be. Már olyan nagyok...

Kép
 
 


Februar 21-iken este 10:56-kor, pontosan ket oraval korhazba erkezesunk utan megszuletett Dani, 3580 grammal es 50 centivel.
Ma mar haza is engedtek. Nagyon boldogok vagyunk.
Gem

Kép

Kép Kép Kép
Kép
 
 


egyemmeg a csókos száját! Gratulálok Gem!!!

Kép
 
 


Gratulálunk!!! :D
Nagyon édes a csepp! :)
Majd gyere, és mesélj, hogy telnek az első napok! Milyen ennyi lány után egy fiúcska? :) Csajok hogy fogadták?

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Gem!
Gratulálok Nektek +1x sok-sok szeretettel!!! Dani gyönyörű kicsi fiú!! Nagyon formás baba!!! Sok-sok boldogságot Nektek!!! Puszi!

Nyafi!
Igen, olyan nagyok már!!!Sokszor el sem hiszem, hogy Marci már négy múlt...rohan az idő!

Kép
Kép
Kép
 


Gratulálok Gem Dani babához!!!!Sok boldogságot Nektek!!

Kép

Kép


Gem
Hogy vagytok??? Gyere mesélj!!! És képet is kérünk a kis csapatról!

(És igen, ahogy a vonalzóimból láthatjátok, őszre mi is várjuk a gólyát. :))

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Nahát Cas! Gratulálok! Hogy sikerült meggyőzni a férjed?

Kép
 
 


Hát, már a gyerekek is nyúztak, hogy legyen kistesó, és körülöttünk többeknek is megszületett a 3. és láttam, hogy túl lehet élni. :lol:
Igazából mostanra értem meg rá, hogy legyen mégegy gyerekünk. Egyszercsak tudatosult bennem az is, hogyha nagyon sokáig várok, akkor már én se leszek fiatalabb, ráadásul Sebi annyival idősebb lesz a picinél, hogy már alig-alig fogják tudni megtalálni a közös hangot.
Hát így. :D
Nálatok mizujs?

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas,
DEJODEJODEJODEJO! Nagyon orulok nektek!!!!
Kivanom, hogy legyn a korulmenyekhez kepest nyugodt, es problemamentes babavarasod!
Puszi
gem

Kép Kép Kép
Kép
 
 


Köszi Gem!
És nálatok mizujs? Hogy bírjátok az első heteket?
Kérünk fotókat!!! :)

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas,
nagyon faradtan, de boldogan!
gem

egy mai kep
Kép

Zsofi-Dani
Kép

Lola-Dani
Kép

Rebeka, Zsofi es Dani
Kép

Csajok
Kép

Hazajovetel a korhazbol
Kép

Kép Kép Kép
Kép
 
 


jajjjj, annyira jó nézni benneteket!!!!!! :)
Szuper aranyosak a gyerekek együtt!
És Lola is milyen nagy már!
Sok erőt nektek, 4 gyerek az már folyamatos hadtáp-szolgálat! :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas, ment neked privi tegnap!

Kép Kép Kép
Kép
 
 


Annyira szépek vagytok! Gratulálok még egyszer a fiatalúrhoz!!!

Kép
 
 


Gem
válasz ment. :)

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Sziasztok!!!

Gem, szeretettel gratulálok gyönyörű kisbabátokhoz, és a gyönyörű családodhoz!!! :) Isten hozta a kis Danit, aki tényleg nagyon szép kisbaba! És a lányok mekkorát nőttek! :shock: Boldog összerázódást, ismerkedést kívánok nektek! :)

Cas, bizony, te is megleptél azzal a harmadik vonalzóval! :D Szívből gratulálok nektek is, és kívánom, hogy semmiféle gond, baj, ne árnyékolja be a várandósságodat! :)
Különben az utóbbi időben sokszor eszembe jutottál, jobban mondva Sebi és az ő allergiája. Nemrég voltam egy biorezonancia állapotfelmérésen, és kiderült, hogy a disznóhúsra vagyok nagyon érzékeny. Mondjuk, nálam már csak az segít igazából, ha mindenféle sertésszármazékról lemondok, de a doktornő állítása szerint a gyerekkorban felismert allergiákat (súlyosság függvényében) nagymértékben lehet csökkenteni, vagy akár gyógyítani is. Nem tudom, hallottál-e róla? Vagy egyáltalán hiszel-e benne? Bár szerintem ti is már mindenfélével próbálkoztatok, de azért úgy gondoltam, hoyg muszáj elmondanom, hátha mégsem ismerős a dolog.
Sokan csak humbugnak tartják, és a hagyományos orvoslást gyakorlók természetesen nem örülnek, ha a módszer elterjedne, hiszen nem érdekük, hogy ne legyenek betegeik! Az embereknek pedig a nagytöbbsége is inkább a gyógyszerekben bízik, mint a megelőzésben. :(

Puszi mindenkinek!

NYafi, mutass képet Gigiről! Most is olyan göndör fürtjei vannak? :D

Kia, milyen nagyok már a te manóid is! Hirtelen meg sem ismertem őket, meg kellett néznem, hogy ki írt. :oops:

Szilvi, ti jól vagytok? Neked már nem is mondom, hoyg kiakadtam, amikor néztem, hoyg Matyi 1 éves 7 hónapos. :shock: És Kristóf meg mindjárt nagykorú. Marci most már megszokta az óvodát?


Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Koszonjuk mindenkinek a szep szavakat!

Orulok, hogy azert meg beneztek ide! Tartsatok meg jo szokasotokat!

Edith,
szepek vagytok es ami a legjobb, boldogok!
Sajnalom az allergiadat :cry: , el sem tudom kepzelni, hogy tudod elhagyni a serteshust, amikor kis csaladodnak fozol! Vagy nekik megfozod, aztan te nem eszel belole??? Az sem lehet tul konnyu!

(Cas, a ti kepeiteket is elkezdtem am nezegetni!) Szepek vagytok nagyon, Sebi fogai csadalatosak!!! :lol: )

Kép Kép Kép
Kép
 
 


De szépek a lányaid Edit! Valamiért nem enged feltölteni, új a laptopom. ha Gábor letölti a képkicsinyítő progit, majd megpróbálom. Egyébként még göndörke a csajom. meg szöszi

Kép
 
 


Gem
Mostmár teljesen kibújtak a fogai (és lekopogom) SEMMI nyoma sehol a sérülésnek. Mákunk volt! Szóval tényleg van remény! :)

Edith
Milyen nagyok már a csajok!!! Nem semmi! :) Jó látni őket.
Sebi allergiája a gondos diétától sokat javult, ahogy nő, úgy erősödik a szervezete. Egyre kevesebb dolog okoz kiütéseket, sokkal-sokkal változatosabb dolgokat tud enni, mint mondjuk pár éve.
Biorezonanciáról már én is hallottam, van is ismerős, aki foglalkozik ezzel, megfordult már a fejemben, de előtte szeretnék alaposabban utána olvasni. Majd számolj be, hogy nálatok milyen eredmények vannak!
Disznóhús-allergia?! Na olyat se hallottam még! Csirke meg marha az oké, de disznó?! Nem semmi. :shock: Érdekes, hogy pont disznószívbillentyűt szoktak alkalmazni, ebből arra gondoltam volna, hogy ez biztos "senkinél" nem okozhat gondot, de ezek szerint mégis van ilyen allergia...
Macerás lehet kikerülni, de gondolom pár hét alatt hozzászoktatok. :roll:

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Istenem, nagyon örülök Nektek!! Vigyázz nagyon Magatokra!!! Gyere sűrűn, kiváncsiak vagyunk mindenre!! Annyira sokat gondolok erre a fórumra!! Olyan jó volt...a Marcival való várandóságom maga volt a CSODA!!

Gem!
Gyönyörűek vagytok! Minden gyerkőc nagyon szép!! S tudod, pont azt nézem, hogy Rebeka, aki szerintem tiszta Apukája volt pár éve, most már egyre inkább Te vagy!!!Olvastalak a februári fórumban, s úgy jutott eszembe, hogy benézek ide is :wink: Napirended nem semmi :shock: :shock: Az összes kalapom emelem, minden tiszteletem a Tiétek!!!

Edit!
De jó látni Téged is!!Lányok nagyon szépek, s nagyok!! Te még mindig gőzerővel dolgozol?? Nem terveztek Hármaskát??
Ovival alakulunk, de még mindig nem mondhatom, hogy zökkenőmentes, de már talán az utóbbi napokban nincs hiszti indulásnál, s ez már nagy eredmény!! Igen, utóbbi napokat írtam, s nem elírás....Enni nem eszik ott, én viszem minden nap a kaját...ez van..még egy év szeptembertől, s itteni szabályok szerint Marci jövőre iskolába megy, mert jövőre tölti a 6-dik életévét, s mindegy, hogy melyik hónapban :-( nem örülök, de ha maradunk, ehhez kell alkalmazkodnunk...

Nyafi!
Munkahelyet váltottál, ugye??

Kia!
Gyere Te is egy kicsit sűrűbben!!! Mi van veletek?? Tesók jól kijönnek egymással??

Tittinának majd írok a FB-on, hogy ő is jöjjön néha erre, ha van kedve...

Mi jól vagyunk, Matyi már egy kicsi dumagép, s nagyon drága, de nagyon rossz, azaz eleven...egyik sem volt ilyen, egy pillanat alatt mindenhol fent van, étkezőaszal, szék, játékos dobozok....alvással nagyrészt szenvedünk, azaz éjszaka még ébredezik, de már egyre többet át is alszik, vagy csak egyszer ébred...Matyi még éjjel pelusos, s mivel költözik minden éjjel hozzánk, nem is tudom levenni a pelusát, mert már így is furán néz ki a matracunk, sokszor átpisil, alamalé borul...nem tudom, hogy szoktassal le az éjszakai pelusról...Kristóf már 19 lesz, tavaly lett nagykorú :wink: még tanul nagyban, s zenél, dobol, gitározik...talán majd most május végétől lesz lehetősége egy helyi Beatles formációban dobolni, még a dobos srác szabin lesz...napokon belül biztosan fogjuk tudni...ez minden estés fellépéssel jár majd, suli mellett, de keres pénzt is, s talán ráérez ennek is az ízére, ha még nem is ez az ő zenei világa...azt mondja, hogy neki ezt könnyű dobolni....Én a munkán gondlokodom, de még nem tudom, hogy hova...úgy döntöttünk, hogy Matyi októbertől oviba megy (itt annak hívjuk a bölcsi-ovit, 1től 5 éves korig, járhatnak)...mi úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk, így két kicsi után....most várjuk a papírokat, leadjuk, s ahogy lesz időpont "túlesünk" rajta..fura, de jó érzés :wink: hááát rólunk dióhéjban kb. ennyi...de most a kismamánkon, kisbabáinkon a világ szeme...írjatok sokat!!

Jó éjt!

Kép
Kép
Kép
 


Szilvi
Jövök én, de (szerencsére?) olyan eseménytelen ez a terhesség, hogy sok hírem nincs. Gömbölyödünk, leleteim eddig jók, jövő héten megyek UH-ra, majd hozok képet.
Az éjszakai pelussal meg ne bánkódj, fiúk hajlamosak iskolás korukig is akár éjjeli-bepisilősek lenni, majd kinövi (ha amúgy nincs gond a vizelet-vonalon). Barátnőmék is pont ezen küzdenek a négyévesükkel, de az apuka családjában minden fiú iskolás koráig bepisilt éjjel, szóval valszeg "örökletes".
Kristóf milyen suliba jár? Még a középsuli utsó éve? Vagy már fősuli?

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Sziasztok! Nekem van egy ismerősöm, a kislány annyi idős, mint a mieink Szilvi és még mindig kell rá éjjel pelus.
Igen mhelyet váltottam, most az ELTE berkein belül dolgozom, mint oktatásszervező-tanulmányi ügyintéző. Nagyon szupi, élvezem, főleg, hogy megbecsülnek. Jesszus azért nem semmi, hogy hogy nőnek...jövőre suli...

Kép
 
 


Nyafi
Földim! :)
Én persze már csak szép emlékként tekintek az ELTE-n eltöltött óraadói évekre... Melyik kar?

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


PPK és BGGYK. Te hol voltál?

Kép
 
 


Én a TTK+IK-n lent Lágymányoson.
De jártam a PPK-ra is még hallgatóként (tanárszakosként át kellett hallgatnunk oda vagy 5 félévnyit).

Kép
Kép
Kép
cas
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

cron