Új privát üzeneted érkezett!

Emese!

Egyetemistaként segítettem egy három gyermekes családnál. Az apa kivételével mindenki cöliákiás. Erre úgy jöttek rá, hogy mikor a legkisebbekről kiderült (egy ikerpár) a betegség, mindenkit megvizsgáltak. Az anya és a nagymama is pozitív lett a betegség szempontjából. A nagytesójukat ekkor negatívnak találták, majd néhány év elteltével a szokásos kontrollnál az anyuka megvizsgáltatta a nagyfiút is, mert mindig is volt rá gyanú, hogy ő is érintett. És ekkor bizony ő is pozitív lett. Náluk csináltak biopsziát is. (Szegeden a klinikán kezelték/ik őket.)

A vásárlásnál nem irigyellek. Tudom, az egyik legnagyobb döbbenet az volt az egyik szülőnél a körzetemben, amikor a TESCO-ban előrecsomagot darálthúst vett, és döbbenten tapasztalta, hogy glutént tartalmaz. :(

Üdv:

Zita
 
 


sziasztok :)
van pár kérdésem :P bár megint pangás van :?
- hogy altattok, leteszitek és ennyi? mikor? esetleg simogatod e vagy pacskolod?
- mivel szoktad megnyugtatni?
- mennyi ideig hagyod sírni, ha tudod h semmi baja.

Úgy vettem észre h nálunk ha túl zabálja magát, (majdnem mindig :D ) akkor nehezen alszik el. Most pár napja h nem mérem még inkább jellemző. Apropó evés?? Meddig "hagyod" hogy egyen? amíg szívja? amíg van? amíg keres?
Amíg mértem addig úgy volt h ha olyan 100at evett akkor lazán elaludt amikor 130at akkor meg vergődött.
Ma gondoltam megint megmérem. 130at evett addig hagytam. de ha hagytam volna evett volna még szerintem. De látszott rajta h jól van lakva. aztán mivel szinte mindig hason alszik kijön belőle ha leteszem. Most kezdem próbálni h aludjon hanyadt v oldalt, de így meg mindig megriad és sír. most nagy nehezen fél óra sírás után talán elaludt. (de előtte hagytam h ébren legyen nézelődjön, utána vittem az ágyába.)
Esténként meg szórakozik velünk? nektekl milyen az estétek? Fürdés utáni program? Mikor teszed le , ilyenek? Nekem egyszerűen nem akar aludni, a cumi megnyugtatja de mégis mindig kiköpi.. és has visszateszem jó is, de pár perc és újra kiköpi. Tök macera az esténk. Van h 12-02 mire végre elalszunk.

Zita!
Valóban necces a vásárlás, főleg kisvárosban, minden 2-300ftal drágább ha van is.
És még meg is kell szokni, h rutinszerű legyen az ő etetése is.

ketrin, mamic és mindenki merre vagytok??
kiskacsa82
Kiskőrös
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok csak nem sok időm van mivel pont most van 3 hét vizsgaszezonom így kicsit el vagyok havazva a baba mellett meg a nagy lányom mellett. Néha alig érem utol magamat. :lol:
Nálunk is most kezdődik ez az alvási macera. A Dorinán észre vettem hogy mostanában csak cicin szeretne elaludni, még akkor is amikor tápszert kap ( sajnos még mindig nincs elég tej, lactoherb tea ide vagy oda, vagy sör ) akkor is utána kéri a cicit, egy ideig szívogatja aztán alszik. A Dorinát a cici nyugtatja meg, cumi nem érdekli, kiköpi. Ha nem cicin " altatom" akkor a mellkasomon elalszik és utána lerakom, és amit megfigyeltem ha a mellkasomon alszik el csak akkor tudom utána hasra rakni, máskor is próbáltam de akkor felébred. Amikor nagyon fáradt akkor van olyan is hogy nem kell dajkálni stb, elég ha mellé fekszem és az arcát simogatom, akkor mosolyog és elalszik. A Dorinát este 8-kor fürdetjük általában vagy utána, aztán eszik. Általában fél 10-10 óra amikor elalszik. Ritkán van nyűglődés,de este csak cicin tud elaludni. Aztán mindig fél2- 2-kor kel megint enni. Nekünk ez a "késő esti" fürdetés vált be, az orvos is mondta hogy próbáljuk ki hogy a mi babánknál mi válik be, a korai fürdetés vagy a késői, mert némelyik babát nagyon felébreszti a fürdetés ott nem jó a késői, de némelyik babát megnyugtatja és jobban alszanak. Dorinának a késői jó, fürdik, eszik, aztán alvás van.

Ha tudom hogy nincs semmi baja akkor hagyom "sírni" 5-10 percig, mert aztán annyira beidegeli magát hogy nincs felvéve hogy nem vesz levegőt és akkor átcsap igazi sírásba levegővétel nélkül. :cry: Aztán ha felveszem akkor csend van. Dorina ritkán sír, inkább csak "eeeeeee"-zik,ilyenkor nincs felkapkodva.
ketrin1987
Kecskemét
 
 

 
 

Sziasztok!


Nekem általában cicin alszik el, utána, ha felébred büfinél, még annyira fáradt, hogy utána alszik tovább, le tudom tenni. Általában nem hagyom sírni, de ha pl mosogatok, vagy valamiben benne vagyok, nem dobok el mindent. Ha felveszem, legtöbbször megnyugszik, meg alapvetően nyugodt baba, úgyhogy ok nélkül nem sír. Vagy a hasa fáj, vagy éhes.

Képzeljétek, 2 napja este elkezdett rázni a hideg, lázas voltam, az egyik mellem begyulladt. Még tegnap is egész nap aludtam, feküdtem. Ma már nem vagyok lázas, de a mellem még mindig piros, gyulladt. Remélem, már a javulás útján vagyok...
mamic
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!

Mindenki eltűnt?! Hogy telnek a napjaitok, éjszakáitok?! Pocakfájás van a babáknál? Meséljetek!!!
ketrin1987
Kecskemét
 
 


Mamic!

Mi lett a mellgyulladással? Remélem, javult a helyzet.

Üdv:

Zita
 
 


Szia!

Köszi, rendben vagyok. Sokat szopizott a baba és meggyógyított.

Sziasztok

Mamic
mamic
Budapest XIV. kerület
 
 


sziasztok!
Kb 6odjárA FOGOK NEKI KIS IROMÁNYOMNAK, DE MOST AKÁRMIRE JUTOK NYOMOK EGY ENTERT :)) JUJJ MEG EGY CAPS LOCKOT BOCSI :d

Szóval4 :P Sajnálom a mellgyulladást, remélem többet nem lesz, amúgy hogy alakult, nem szívtea ki vagy gyakrabban evett s hirtelen bedurrantál?

Nekünk nagyon jól kialakult a kis napirendünk, azt hiszem kezdünk kilábalni a hasfájósságból. kb 1 hete nem használtuk a szélcsövet :lol: és az éjjeleink is egész altatóak :) ami annyit jelent h lassan egy 4-5 napja este eszik fürcsi után ami 7:30 -8 közé esik, és következőleg, leghamarabb 2 de inkább 3-4 körül van amit nagyon élvezek! :) csak maradjon is így :) múlt héten voltak délutánok amikor egyáltalán semmi sem volt jó, mindig azt hittem h éhes, vagy legalábbis csak cicivel elégítettem ki, de nem éhes volt utólag mindig kiderült, de akkor úgy tűnt.. :O nem tudom azóta sem mit akart mert sehogy sem volt el akkor.. hmm nah mindegy mindig bedúsította a tejtermelést.
ti fejtek? azóta? mit adtok ha el kell menni vhova, mondjuk "kis2 kimenő pár esti óra a barátnőkkel, gyerek nélkül?

Amúgy azért is vagyok voltam elhavazva, mert közben ugye épül a kis gyerekszoba, és hát amikor munkálatok vannak azért mindig csak ki be járkálnak a "munkások" ami család és barátokból áll, és a kosz meg ugye mondanom sem kell, nem megy ki magától a lakásból :P

nah meg bele kell rázódni ebbe a lisztérzékenységes dologba is. Már csak a genetikát várjuk az EMA is pozitív lett erősen azt mondta dokibácsi. Ezt az egészet úgy "élem " meg mint egy plusz gyerek, lehet furcsán hangzik, de felé egy negyedik gyerekkel, mindent amit mi eszünk neki is megadni, nem könnyű, legyen egy gyümis piskóta, vagy bolognai, mindent külön neki is...
ha véletlen hazakerül egy "extra nyalánkság", legyen az egy kakaós csiga, vagy egy pogácsa, vagy egy sima bolti kifli, vagy eldugva kell enni vagy legyártani...
persze mindenbe bele lehet rázódni, bele is fogok, már kitaláltam hogy hogy. Már van a fagyóba pogácsa, ami az övé, én sütöttem, és így fogok tenni, majd a kiflivel, kaláccsal, esetleg kakaós csigával is, de ezekhez nem kevés idő is kell, no meg erő. :)

hát valahogy így éldegéljük mostanában a napjainkat!

Jelentkezzetek ti is!
kiskacsa82
Kiskőrös
 
 


Emese!

Bele fogtok jönni a diétába. Először nagyon furcsa és egy plusz púp az ember hátára, de aztán idővel automatán mennek a dolgok, rutinná válik hogy kinek, mit és hogyan. És a gyerek is megszokja a dolgot. Közösségbe kerülésnél aztán megint lehetnek gondok. Mikor száhuszonötödször is el kell magyarázni a másik szülőknek, hogy magyarázzák el a csemetéjüknek, hogy az ő gyereküknél lévő ez-az (ropi, keksz, egyéb nasi) a Te gyerekednek tilos. Ha ezen is túl vagytok, akkor már csak a serdülőkort kell legyőzni, mikor a gyerek minden ellen lázad. Sokszor a saját diétája, betegsége ellen is. De ezen is túllesztek. És onnan már sétagalopp az utána következő 70 év.

A legkisebb gyermeked úgy tűnik, hogy hozza a tankönyvet. Jellemzően 6-8 hetes kortól nyugisabb éjszakák szoktak jönni. Ezt érdemes kiélvezni. És aztán nem szabad kardba dőlni, ha 3.5-4 hónaposan, ahogy egyre jobban nyílik a világra a kicsi, elkezd nappal időnként szinte alig etehetővé válni, aminek eredményeképpen éjszaka elkezd újból kelni, mert ugye valamikor be kell pótolni, amit nappal nem volt idő megenni. Ez normális jelenség. Nem a tej fogy el, csak nappal a fények, a hangok, a sok érdekesség a világban ezerszer fontosabb, mint az evés.

A gyerekszoba épülését át tudom érezni. Nálunk kicserélték az ablakokat pár hete. Azóta sem sikerült még teljesen visszaállni az eredeti tisztasági fokra. :(

Üdv:

Zita
 
 


Sziasztok!

A kisfiam ma két hónapos!! Hihetetlen! 5600 gramm, tehát cca 1500 grammot szedett magára, csak szopizik és nagyon mosolygós. Sokat "beszélget", őőőő, hőőőő, gőőő és hasonlókat. És örül, ha odahajolunk hozzá, visszamosolyog.

Még sokat bukik, és éjjel is felkel kétszer, de nem bánom. Annyira édes. Kis gombócba összehúzza magát, ha álmos, és felveszem, vagy épp mint a levelibéka elterül. :-))

Ti jól vagytok?

Mamic
mamic
Budapest XIV. kerület
 
 


sziasztok mi tegnap voltunk a két hónapos státuszonb, meg az oltáson, múlt héten meg a Lídiát kellett vinni a lisztes kontrollra, szóval ezért tolódott.
Johannám is sokat hízott, 5500gr mi 2300at híztunk a hazajövetel óta :) Hanna is sokat mosoloyog, formálja a kis száját, elkezdte nyújtogatni a nyelvét :) édes :D
Tegnap megkaptuk a szurit és kicsit hőemelkedése lett, de nem vészes, jól tűrte.
Nekünk az éjjelek elég jók, bár most h ilyen meleg van nem alszik 5ig csak 3:30 körül kel elsőnek :D :P de az is szuper!
Szóval mi csak egyszer kelünk, napközben elég sokat fent van :D :P hol hintában hol pihenőszlékben hol babakocsiban :D :P
Remélem mindenki jól van. hogy eltűnt a beszédes csapat szűlés óta :P :D :O
Puszi mindenkinek, hűvösebb napokat :D :P
kiskacsa82
Kiskőrös
 
 


A meleget a Kicsi nekem sem szereti: még a lakásban elvan, de ha ki kell menni, pl vásárolni, nagyon sír. Olyan, mint az anyja-apja: a hűvöst jobban díjazza..

Johanna tényleg jól kikerekedett. :-) Majd teszel fel képet?
mamic
Budapest XIV. kerület
 
 



http://a2.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/s720x720/182126_492986430716377_878954916_n.jpg

http://a7.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/s720x720/309401_492985977383089_1602689471_n.jpg


az előbb nem tudtam megnyitni csak ha be voltam jelentkezve.. :P szóval hátha most sikerült :) ti is rakjatok fel képekeeet! PLS!!!
kiskacsa82
Kiskőrös
 
 


Közben eszembe jutott hogy megemlítek nektek egy munkát, mivel mindenki szeret "kevés idővel" lehetőleg sok pénzt keresni, főleg hogy van netünk is igaz?

A legfontosabb lényege: kezdő indulás 0 ft.- 60 napig utána 10dollár, havonta a regisztrációs díj, de ezt csak elsőnek kell befizetni utána termelődik.
célszerű a 60 nap után vagx már korábban is lehet elindítani 20 dollárral, ami 5000ft durván. Ennyi a "befektetés" egy év után pedig napi 5 perces "netes kis kattingatással" akár egy minimálbérnyi összeget is kereshetsz, ez a MINIMUM, ettől többet is ígérnek, de én inkább kevesebbet mondok, az a bizti, és különben is.. havi + 5000ft is jó egy 5 perces dologért nem?

egy csomó infó van fent magyarul is a neten :)

linkelgetem és ha van kedvetek regisztrálljatok :)
ITT -> https://www.zeekrewards.com/securesignup.asp?username=csibe1982

valamilyen szinten ez egy mlm rendszer, de a legjobb az egészben hogy mindeggy kicsi vagy nagy városban laksz és mennyi az ismerősöd, és mennyien csatlakznak "alád" akkor is lehet vele jóól keresni!

és akkor bővebb infókat az alábbi linkeken tudtok elérni.:
http://cashportal.info/index.html
http://zeekrewards-magyarul.com/
http://zeekrewards-magyarul.com/mennyit-kereshetek-a-zeekrewards-hasznalataval/
http://penzaneten.com/zeekrewards-magyarul

én még nem csinálom egészen egy hónapja és már 4szer annyi bónuszom van mint amennyi a havi regisztráció, szóval valóban működik :)
Kíváncsi vagyok mjit szóltok hozzá :) - én sokszor vagyok szkeptikus ilyen dolgokban de ezzel most úgy voltam mivel utána olvastam meg ismerősi körben is van aki már havi 80at keres vele.. mit veszítek? (egy éve csinálja aki 80at keres.. )
kiskacsa82
Kiskőrös
 
 


Sziasztok!

Jelentkezek már én is. Dorina a két hónapos státuszon volt 5570 gramm és 61 cm. Kaptuk a két oltást is egyszerre, de nem volt még hőemelkedése sem... Ezt le is kopogom :) A kórházból 3550-el jöttünk haza, szépen gyarapszik. Sajnos az anyatej nem indult be semmivel, nagyon kevés van csak... Egy örök mocorgó baba :D Éjszaka ő is a melegben fél 4-ig alszik, máskor aludt fél6-ig. De ez is nagyon jó.
ketrin1987
Kecskemét
 
 


Kép
ketrin1987
Kecskemét
 
 


sziasztok anyukák és leendő anyukák!

Szeretnélek meginvitálni Titeket egy ingyenesen működő csoportba, ahol gyermekeink kinőtt ruháit, játékait, tárgyait, stb lehet árulni-megvenni. Csatlakozzatok hozzánk akár eladóként, akár vevőként.

http://www.facebook.com/groups/330548417034089/

Kép[/url]
Kép[/url]
Kép
 
 


Sziasztok!

Hova lettetek lányok? mi újság veletek?
ketrin1987
Kecskemét
 
 


Sziasztok!

Hova lettetek lányok? mi újság veletek?
Hát megcsappant a csapat az fix :)
Bizti mindenkki elvan :D eddig volt úgylátszik érdekes... :P

ami minket illet, pörög az életünk rendesen, 3 gyerekkel :) Johanna nagyon jó baba. képzeljétek egy hete kijött két fogunk is. Ti hogy álltok a fogzással? Alvásokkal? Szopizások?
Mi hála Istennek továbbra is CSAK szopizunk. Aludni is jól alszik éjjel, volt egy időaszk h teljesen átaludta az éjszakát, de aztán valamiért fordult a kocka... és mostanában 4-5körül kel, utána viszont alszik 9ig minimum aminek örülök, mert eltidom vinni a nagyot az oviba :) és nem kell hármat vinni.
Rövide ennyi. :) Ti?
kiskacsa82
Kiskőrös
 
 


Sziasztok!

Nekünk még nincs fogunk, de mindent a szájába töm a kicsi. Éjjel is megbízhatóan ébred legalább kétszer:-), csak szopizik, és reggel hatkor ébred. :-) Napközben többször alszik rövidebbet. Már hason próbál mászni, de még nem megy nagyon. Azért ha valami érdekeset lát, előreküzdi magát! :-)

Már várom, hogy majd hozzátápláljuk, mert nagyon érdekli, miket eszünk, de azért a fél évet mindenféleképp megvárom, és csak utána kínálom meg.
mamic
Budapest XIV. kerület
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

XTeakiadó