Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok csajok!
mi most dolgozunk a kistesón.van egy kisfiúnk és persze most jó lenne egy kislány.eddig még semmi eredmény dehát majd meglátjuk.próbálom a peteérésemet figyelni de annyira össze-vissza jön meg, hogy még ez is nehezíti az ügyet.érdekes praktikákról azért szívesen olvasok!ciao mindenkinek!
nyetus
 


lányok!
ha vki tudja hol lehet megtalálni a kínai tbl-ot 2004-re az írja meg!!előre is köszönöm szépen!
nyetus
nyet
 


Sziasztok!
Szerintem az étrend nagyon sokat számít. A barátnőim közül a vegetáriánusoknak csak lányuk van, aki közben visszaállt a húsevésre rögtön fíút szült. Azt olvastam, hogy a sós ételek is a fiúknak kedveznek, csakúgy mint a vörös húsok.
Nekünk van két tündéri cuki kisfiunk, az első a naptármódszer szerint pont középen fogant, a másodikat lánynak terveztük, így próbálkoztunk az ovuláció előtt pár nappal - megint fíú...szóval nekünk ez nem jött be. Harmadszorra teszek egy tojást az ágy alá, vegetáriánus leszek és nem eszem sósat...hogy a többit ne is soroljam.
warbi
 
 

 
 

Az előbb elfelejtettem, hogy a kínai naptár nálunk sem jött be másodszorra.
Tudja valaki, hogy a babapont.hu-t miért nem lehet elérni?
köszi, w
 
 


Sziasztok!
Mi a Czeizel-módszer szerint terveztük a fiunkat és a lányunkat is, és bejött. Ehhez hőmérőzni kell (ébredéskor, minden reggel), és amikor a görbe felfut (pár tizeddel magasabb a hőmérséklet), akkor van tüszőrepedés. Az ezt megelőző 2-3-4 napon nagy valószínűséggel lányok születnek, a tüszőrepedés napján, ill. utána "készült" gyerekek pedig fiúk. A tudományos magyarázata ennek az, hogy az X kromoszómák lassabbak, mint az Y-ok, viszont tovább maradnak életképesek. Tehát, ha korábban ott vannak a megfelelő helyen, szép lassan "beúsznak", és türelmesen várakoznak Kép, míg szegény Y-ok nem bírják kivárni, míg megreped a tüsző, és elpusztulnak Kép. Ha viszont ott a megrepedt tüsző, az Y-ok a nyerők, mert gyorsabban odaérnek.
Mi most tervezzük a harmadikat, Apa és a bátyus fiút szeretnének, huginak meg nekem mindegy, hát legyen... Majd megírom, bejött-e harmadszor is.
Tünde

Tünde
 


Sziasztok!
Gondolkodtam a dolgon (nem akarok felvágni, de tényleg!Kép), nem lehet, hogy ez a táblázat naptári év-specifikus? Tehát teszem azt, ez a táblázat a 2002-es évben fogant babáknál lehet igaz?
 


Bubcsika, nem tudom, nekem 2002-ben fogant a fiam, és a tábla szerint lánynak kellett volna lennie Kép
Andi
 
 


Akkor jó, remekül bevált ez a taktika isKép
 


Azt hallottam, hogy Czeizel doktor is csinál fogamzásnaptárt a gyermek nemével kapcsolatban. Állítólag eddig mindenkinek bejött, de mivel csak másodkézből hallották, ezért senki sem tudja, milyen számon lehet hozzá bejelentkezni. Tud valaki segíteni, hogy Czeizel doki hol rendel és mi a száma? Fontos lenne, mert már van két kislányom, és harmadikra már nagyon fiút szeretnénk.
 
 


Hello,
itt egy szám Czeizel rendelőjéhez, de én még nem hívtam, próbáld meg. Sok szerencsét. 273-1913.
 
 


Sziasztok!

Le tudná vki írni pontosan, hogy miként kell a hüvelyöblítést végezni? Konkrétan engem most a borecetes érdekelne. :o)

Mennyire kell higítani az ecetet?
Közvetlenül az akció előtt kell elvégezni?
Nem írtja ki nagyon a katonákat?

Előre is köszi!!!
 
 


Én úgy tudom, hogy 1 liter vízhez 1 evőkanál 10%-os ecetet kell keverni. Szerintem az akció után kell az öblítést végezni, és csak a nőnemű katonákat irtja ki, mert azok nem bírják a savas közeget. Remélem még időben segítettem.
 
 


Hahó,
Warbi, cáfolok Kép Őrült ragadozó vagyok, hús hússal, sós sóssal, füstölt füstölttel, és lányom van. Igaz, szintén egy kis ragadozópalánta Kép

A tüszőrepedés-peteérés ideje üggyel viszont egytértek, már ha nálam jól számoltam. Ha ez bejön, most május végén fiam lesz (bár olyan szemérmetesen titkolja, mint anno a nővére)...

Üdv
Kriszi
 
 


Sziasztok Lányok!

Nem tudom tud-e valaki segíteni nekem, de én egy 2005-ös kínai naptárat kergetek, aminek segítségével szeretnék tavasszal egy egészséges kislány anyukája lenni.Már a bármilyen módszer jó lenne állapotnál tartunk.Remélem jó ötleteket tudtok adni(vagy mondjak le róla?).

Juditb
 
 


Szia Juditb!

Ha visszamész az Archívba, ott 2002. január 16-án Napocska bemásolt egy kínai naptárat, amely nincs évszámhoz, csak korhoz kötve. Ha kicsit lejjebb mész február 28-ra, ott pedig Névtelen fűzött hozzá használati utasítást. Én most nagyon kisfiút szeretnék, van ötleted? Ja, én még meg szoktam venni az Asztrolapot (két havonta jelenik meg), és abban a 3. oldalon találsz mindig egy táblázatot, amelyben az egyes napok meg vannak jelölve, mikor kell akciózni ahhoz, hogy lányod, és mikor, hogy fiad foganjon. Én most ezzel próbálkozom, meglátjuk sikerül-e. Remélem segítettem. Sok sikert!

Éva
 
 


Sziasztok lányok asszonyok!

Csatlakozhatok hozzátok?
Bár ennyi hozzászólást nem tudtam vissza olvasni, nagyon érdekel a témátok.
Magamról annyit, hogy kislányom születését követően 11 évet kellett várnunk a következő babára.
Mindenféle módszert kipróbáltunk, mivel semmi szervi problémát, elváltozást nem találtak az orvosok egyikünknél sem. Folyamatosan jártunk uh-ra, vérvételre, hogy pontosan meglehessen állapítani a peteérést, ami sem nekem sem a pénztárcámnak nem tett jót, mivel magán dokihoz jártam.
De sajnos ez sem hozott segítséget. Kezdtünk bele nyugodni, hogy nekünk csak egy gyermeket szánt a sors, utolsó szalmaszálként kipróbáltunk egy ismerősöm által javasolt dolgot,amivel kapcsolatban kikértem az orvosom véleményét nagyon rendes volt, mert mikor megkérdeztem a véleményét, mondhatta volna, hogy nagy hülyeség, de nem tette. Azt mondta 99% megbízhatóságú. Amivel otthon nyugodt körülmények között tudod megállapítani, hogy van-e peteérésed, tüszőrepedésed, fogamzó képes vagy, vagy sem. Segítségével egy hónapon belül kismama lettem. ", ráadásul kisfiú, amit szerettünk volna az első kislány után. A baba nemét is valamilyen szinten befolyásolni lehet vele, a biológiát alapul véve. Ez elég rég volt, mert a baba most töltötte az első évét, azóta is fogi gátlóként használom minden gond nélkül.

Ha valakit érdekel, szívesen írok róla bővebben, csak nem akartalak benneteket untatni, bár így is hosszura sikerült.

Sziasztok
Stöpszli
 


Sziasztok lányok!

Ha valakit érdekel létezik egy topic: Fogjunk össze, hogy megválaszsthassuk a 3. babánk nemét, nézzetek át, most mozgolódunk az ügy érdekében.

Üdv!
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

cron