Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Anyukák és leendõ Anyukák!
Arra lennék kíváncsi, van-e rajtam kívül még valaki, aki a védõnõjével nincsen megelégedve? És tud valaki segíteni abban, hogy ilyen esetben mit lehet tenni?
Az én problémám abból adódik, hogy - már a terhességem alatt - a védõnõm mindig bizonyos termékek megvételére próbált rávenni. A családja tagja ugyanis egy hálózatnak, ahol mindenféle egészséges termékeket forgalmaznak (direkt nem írom le a nevét). Ezek a termékek nem olcsók (több ezer Ft-ba kerülnek). Kezdetben próbáltam udvarisan visszautasítani, mert úgy véltem, nekem tökéletesen megfelel az eddig szedett vitamin. Aztán egyre erõszakosabb lett, már arra is próbált rávenni, hogy lépjünk be alájuk a hálózatba (ezért képes volt az itthoni telefonomon, hétvégén felhívni), és már kezdett olyan stílusban beszélni, mintha nem is lennék normális anya, mert nem veszem meg a termékeit. Volt olyan, hogy kijött, a fél órából (amíg itt volt) az elsõ 20 percben meg sem kérdezte, milyen vizsgálatok voltak,...stb., hanem a szó szoros értelmében termékismertetõt tartott. Lehet, bennem is volt hiba, mert nem tudtam erõszakos stílusban visszautasítani (ezt kellett volna), hanem csak simán mondtam neki, hogy köszönöm, engem nem érdekel ez a téma.
Van egy nagyon kedves védõnõ ismerõsöm, akinek ezt elmeséltem, és Õ azt mondta, etikai kódexük tiltja az ilyen irányú tevékenységet, és ha ilyen a védõnõm, szóljak a fõnökének. Én nem akartam "bunkóskodni", ezért nem tettem semmit.
De most azt hiszem, betelt a pohár, ugyanis a kisfiamat most kellett volna beoltani, de a védõnõ nem engedte (miután ismételten visszautasítottam a trmékeit, sõt, jeleztem, hogy más forrásból töredék áron hozzájutunk), mondván, hogy nem fejlõdik rendesen a gyerek ,...stb. Megjegyzem, egy másik orvos (!!!) szerint tökéletesen fejlõdik.
Szóval azt hiszem, most érett meg a helyzet arra, hogy a fõnökének jelezzem a problémámat, és ezt mások érdekében is teszem. Egyszerûen felháborítónak tartom, hogy egy védõnõ kiszolgáltatott anyukákon kereskedjen, hiszen sokan - ha maguknak nem is, de - a babájuknak megveszik ezeket a termékeket. Nem vitatom ezeknek a termékeknek a hasznosságát, de hadd döntse már el mindenki saját maga, hogy élni kíván-e ezzel a lehetõséggel, és ne a védõnõ erõszakossága miatt vásároljon.
Védõnõt váltani állítólag nem lehet, de le lehet mondani a jelenlegi "szolgáltatásairól". Nekem eddig sem szolgáltatott semmit. Egész terhességem alatt egyszer szóltam, hogy fáj a derekam, erre az volt a válasz, hogy az egyik termékük 9 ezerért pontosan erre való. Hát köszönöm...
Várom hozzászólásaitokat és véleményeiteket. Bár õszintén szólva remélem, nem küzdötök sokan ilyen problémával, és mindegyikõtöknek szuper aranyos védõnõje van.
KV
 


Szia KV!
Eléggé kiakadtam azon, amit írtál, nem tudom, hogy miért nem szólt eddig senki a fõnökének, vagy lehet, hogy csak Veled ilyen bunkó?Szerintem mindenképp szólj, ne hagyd annyiban a dolgot, mert ki tudja még mennyire fog eldurvulni.Én 36 hetes kismama vagyok, szerencsére az védõnénim aranyos, bár vannak hülye dolgai, de rendinek tûni.Egy barátnõmnek szintén vannak problémái a védõnõvel, aki nem túl szoptatáspárti, és mindig kiokataja a barátnõmet, szinte hülyének nézi, hogy miért szoptat!mikor elmesélte alig akartam elhinni, hogy ilyen létezik!Õ úgy oldotta meg a problémát, hogy keresett egy másik védõnõt, akit ha bármi gond van fel tud hívni, és a babához is kijön.(próbált neki pénzt is adni, amikor kihívta 1-2 e ft-ot, de a védõnõ nem fogadta el!)Neki nagy szerencséje volt, hogy talált egy ilyen lelekiismeretes védõnénit.Általában pedig én úgy halloltam, hogy kedvesek és lelkiismeretesen végzik a munkájukat, a havi fizetésük kb.50-60 e ft, úgyhogy tényleg csak annak éri meg, aki örömét is leli benne.Szerintem mindenképpen szólj a felettesének, mert ha már a babáddal sem foglalkozik rendesen, akkor tarthatatlan az állapot.Próbáld meg felvenni a kapcsolatot a többi kismamával, biztos nem csak Veled ilyen, ha többen is szóltok, akkor biztos nem húnynak szemet a probléma felett.
Sok sikert, remélem rendbe jönnek a dolgaitok!
Megkérdezhetem, hogy hol laksz?
Üdv


Szia Melinda!
Én Budapesten lakom, Zuglóban. Tisztában vagyok a közalkalmazotti fizetésekkel, ezért úgy voltam vele, úgy egészíti ki a havi kis jövedelmét, ahogy tudja, nekem ez nem szúrja aszemem, de csak addig, amíg engem békén hagy. Én is az említett védõnõ-ismerõsömtõl kérek tanácsot, az én védõnõmmel nem érdemes kommunikálni. Hallottam, hogy vannak, akik adnak egy kis paraszlovencia-pénzt:-)), és én sem sajnáltam volna, de ilyen helyzetben úgy döntöttem, hogy dehogy a dok. A vicces az, hogy szerencsére egy picivel talán az átlag feletti színvonalon tudunk élni, tehát nem is igazána pénz jelentett volna problémát, hanem az erõszakossággal és a stílussal vannak problémáim.
Van a házunkban egy anyuka egy pici babával, nemrég költöztek ide. Személyesen még nem sikerült összeismerkednünk, de már játszom a gondolattal, hogy megkeresem, és megkérdezem, neki is vannak-e hasonló problémái. Én biztos vagyok benne, hogy nemcsak engem zavar ez a dolog. Hát a barátnõd védõnõje se semmi, az enyém a szoptatást támogatja, de azt is elmondta, hogy hogyan kell szoptatni, és az csak és kizárólag úgy jó. Persze ettõl én még úgy csinálom, ahogy nekem tetszik. Látom, már Te is közel vagy a "végéhez" (ami egy újnak a kezdete). Elsõ babádat várod?
Szia: KV
KV
 

 
 

Szia!
Igen, elsõ babucit várom!
Én biztos nem fogok pénzt adni a védõnéninek, a barátnõm is csak azért próbálta meg, mert nem is az õ körzetébe tartozik, a védõnéni csak szivességbõl jár ki hozzá.
Szerintem biztosan jó ötlet más kismamákkal tapasztalatot cserélni.Amúgy a gyerekorvos milyen?Mert nálunk a védõnõ és a gyerekorvos egymás mellett rendel, és eléggé összefonódnak a teendõik.Van gyereke a védõnõdnek?Ilyen hozzáállás mellett nem hiszem.A fizetés dolgot csak azért hoztam fel, mert egy ismerõsünk is védõnõ,és mesélte, hogy csak gyerekszeretetbõl végzi a munkáját, mivel ebbõl a fizuból nem lehet megélni.Csak úgy hobbiból, mivel a férje jól keres és így megteheti, hogy azt csinálja amit szeret, még ha nincs is megfizetve.
Mennyi idõs a babád?Neked is elsõ baba?Hol szültél?
Én az István kórházban fogok, el sem tudom képzelni, hogy milyen a szülés!Biztos nagy élmény lesz, de azért kicsit izgulok!
Üdv


Sziasztok!

Hát, ahogy olvastalak benneteket...Kép Szomorú, hogy ilyen megtörténhet. Leírom neked is, amit minden hasonló esetnél el szoktam mondani: a védõnõi "tanácsadást" saját felelõsségre fel lehet mondani! Fõleg, ha ez számodra idegesítõ, terhes, csak egy papírt kell írni és kész. Nekem 10 hónapos a kisfiam, egész aranyos védõnõkkel találkoztam össze, de hidd el, semmi újat nem tudtak mondani!!! Nem eü-is vagyok, de itt a neten a tapasztaltabb anyukák nagyon sok mindenben segítettek, ismeretlenül is, sokmindenben több infom volt eddig is, mint a védõnõmnek. Amit persze nem csodállok, hisz én most erre vagyok "kiélezve", nekik pedig sok más elfoglaltságuk is van ezen kívül. DE és ez a fontos, hogy egy SEGÍTÕ az az maradjon, és ha nem tetszik a viselkedése, az a legjobb, ha szólsz a felettesének és köszönöd szépen, de nem tartasz igényt a munkájára. Írtad, hogy úgyis úgy csinálod, ahogy te akarod. No, látod ebben van a lényeg, mert õ csak tanácsolhat, elmondhatja a véleményét, ötleteket adhat, DE nem kényszeríthet, mert ehhez nincs joga, és nincs felhatalmazása.

Nálunk mûködik altarnatív tanácsadó, aki nincs megelégedve a körzetével, túl messze van stb. választhat itt is védõnõt, idejár végig a várandóssága alatt, nem kell a körzeti nõgyógyászhoz menni és órákat várni, bemegy amikor neki jó, ha úgy gondolja és megfelleõ az idõ, beugiorhat szívhangot nézetni stb. Ezért 2000,- ot kell fizetni a szülés elõtt, ami 9 hónapra szvsz nem sok, és megoldható, ha nem megy ennek a fizetése.
Szerintem, ha választasz vkit aki segít. érdemes letisztázni, hogy kell-e neki adni vmit a folyamatos segítségért, ez nem szégyen, meg kell kérdezni, azt kész.
Még valami: ezen a "zsarnokoskodáson" csak Te tudsz változtatni, legalább a ti életetekben. Mi az, hogy nem engedte beoltatni? Nálunk nem is a védõnõ dolga pl. ezt eldönteni, azért van a gyerekorvos. Állj a sarkadra és vess véget ennek minél elõbb, mert hidd el ez csak egyre durvább lesz!
Persze azt is tudom, hogy Mo-n ez nem elterjedt gyakorlat, de azért vkinek el kell kezdeni, ha ilyen durva dolgok történnek. Egyébként nagyon felháborított az eseted és hány ilyen fordul elõ nap mint nap az országban...Kép

Elnézést, hogy ilyen hosszúra sikeredett, ha döntöttél, azért majd írd meg, kíváncsi vagyok rá.
Üdv:
Ágci

Kép
 
 


Kedves Melinda!
Bennem elõször csak azért merült fel, hogy adok neki vmennyi pénzt, mert veszélyeztetett terhes voltam, és gondoltam, szívességet tesz, ha kijár (késõbb megtudtam, hogy ez a kötelessége), nekem meg jól jön, ha nem kell elmásznom hozzá (úgyis feküdnöm kellett volna). Aztán a viselkedését látva döntöttem úgy, hogy nemhogy pénzt nem adok neki, de örüljön, ha nem jelentem be az egészet a fõnökének. A gyerekorvossal nem lenne problémám, de valóban együtt vannak a tanácsadáson, így ha kiborítom a bilit, biztosan orvost is váltok. Azt hiszem, két vagy három gyereke van a védõnõnek, de már felnõttek. A mi babánk 4 hónapos, elsõ baba, és az I. Klinikán (Baross u.) szültem. Ne félj a szüléstõl (bár gondolom, sokat olvasol errõl itt a neten), akkor úgyis olyan gyorsan zajlanak a dolgok, mintha ott sem lennél. Én mondjuk "könnyen" beszélek, én császárral szültem. Nagyon gyors és könnyû szülést kínánok Neked!
Szia Ágci!
Az igaz, hogy a védõnõ nekem sem mondott sok újat, szülés elõtt én is rengeteget olvastam, és itt a neten is sok új információt szereztem. De azt gondolom, hogy egy normális védõnõi szolgáltatás azért nem ártana, mégiscsak szakértõnek kellene figyelemmel kísérnie, hogy megfelelõen gyarapszik-e a baba,...stb.
Jó a kérdésed, hogy miért a védõnõ nem engedte beoltani a kisfiunkat. Érdekesen alakult a dolog. Amikor ugyanis bementünk a rendelõbe, a drnõnek ki kellett mennie valahova. Eközben a védõnõ megint egy terméket próbált rámtukmálni, ekkor mondtam neki, hogy már használjuk a bogyót, de más forrásból, töredék áron jutottunk hozzá. Ezután állította fel a diagnózist (!!!) védõnõ létére, hogy a gyereknek vmi baja van, ezért nem oltható. És itt jön a drnõ, aki - mikor visszajött, és meghallgatta a védõnõ véleményét - megvizsgálta a gyereket, és közölte, hogy szerinte semmi baja nincs a babánknak, de jó, azért elküldi vizelet-vizsgálatra. Nekem ez is fura, gondolom, egy orvosnak kicsit határozottabbnak kellene lennie. És a hab a tortán, hogy miután kijöttünk a rendelõbõl, még utánunk jött a védõnõ, és folytta a mondókáját, hogy miért nem léptünk be a hálózatba (persze "alájuk"), így mi is olcsón hozzájuthatnánk a termékekhez. Merthogy ez így tisztességtelen, hogy nem vagyunk tagok, mégis csak diszkont árat fizetünk.
Már eldöntöttem, hogy meglépem a dolgot, csak elõtte még közvélemény-kutatást tartoka témában, egy másik fórumon is megkérdeztem (akik itt laknak a kerületben), hogy nincs-e hasonló panaszuk. Biztosan nem vagyok egyedül a problémámmal, csak lehet, hogy mások is szélmalom-harcnak látják, ha egyedül próbálkoznak a vezetõ védõnõnél.
Sziasztok:
KV
KV
 


KV,
hanyadik ker-ben laksz?
Zsóka

Zsóka
 
 


Szia Zsóka,
feljebb írtam, Zuglóban. Miért?
Üdv:
KV
KV
 


KV, nem gonfolod hogy illene leírnod a nevet akivel gond van?
mert nekem ez így nem egészen korrekt. olyan háta mögötti dolog.
másrészt lehet hogy más is ismeri és akkor el tudja mondani az õ véleményét.

Ne haragudj, de így nem sok alapja van az irományodnak mert messzirõl jött ember (vagy névtelenül írt ember ...) azt mond amit akar.


Ági
Ági
 


Kedves Ági!
Én éppen azért nem írom le a nevét, mert elõször azt szeretném megtudni, hogy másnak is van-e ilyen problémája, kinek mi a véleménye (mekkora ügyet érdemes csinálni belõle), illetve a lakhelyem szerinti fórumon is próbálok tudakozódni, hátha pont ezzel a védõnõvel. Nem errõl szól ez az egész fórumosdi?
Hogy milyen "alapja" van az irományomnak, nem hiszem, hogy attól függ, milyen nevet írok le a sajátomként (pl. "Ági" néven is írhat egy olyan személy, akinek semmi köze nincs ehhez a névhez, nem igaz?). Azt tartanám tisztességtelennek, ha én inkognitóban maradnék, a szóban forgó védõnõt pedig nevén nevezném. Ez valóban "háta mögötti" dolog lenne. Azt viszont remélem, nem gondolod komolyan, hogy "poénból" indítok egy ilyen fórumot, azért kretén sem vagyok, és idõm sincs túl sok a gyerek mellett.
Üdv:
KV
KV
 


Az elsõ oondat vége lemaradt, tehát: hátha pont ezzel a védõnõvel pont ilyen problémája van valakinek.
KV
KV
 


Szia KV!
Sikerült vmire jutnod a nap folyamán?
Bár látom egyesek inkább okoskodnak és rosszindulatú megjegyzéseket tesznek, ahelyett, hogy érdemben hozzászólnának a témához...
Mindenesetre sok sikert, majd érdeklõdöm ismerõsöknél, hátha vkinek van használható ötlete!
Üdv


Csak azért kérdeztem, hátha felénk...
Zsóka

Zsóka
 
 


Szia Melinda!
A mai napot megvárom mindenképpen, mert egy másik orvost megkértem, csinálja meg a vizelet-vizsgálatot, és annak ma lesz meg az eredménye. Remélem, negatív lesz, és akkor erre is tudok hivatkozni. Gondolom, azért az elég nagy ségyen lenne nekik, ha felállítanak egy diagnózist (aminek mások szerint látható jelei lennének, az én kisfiamon pedig szerencsére nem látszik semmi), amirõl bebizonyosodik, hogy nem igaz. A másik fórumon (lakhely szerinti) még nem írt vissza senki, bár úgy láttam, mostanában kicsit pangott az a fórum.
Annyit sikerült megtudnom, hogy valóban csak egy nyilatkozatot kell írni, hogy lemondok a védõnõrõl. Ez ugyanis "csak" egy szolgáltatás, és ha nem akarja az ember, nem veszi igénybe. Így viszont új orvost is kell keresnem (persze így már csak maszekban lehet találni), de inkább ezt választom.
Amint beszélek a vezetõ védõnõvel, mindenképpen beszámolok róla.
A tegnapi hozzászólóhoz csak annyit mondanék, hogy már jó pár hónapja netezek, de nekem még soha eszembe sem jutott, hogy amit valaki leír, az ne lenne igaz (mármint hogy ne lenne valós a problémája).
Szia Zsóka!
Azért sem írtam le a védõnõ nevét, mert gondoltam, hogy a valakinek szintén ez a problémája, úgyis tudja, kirõl van szó. De ezek szerint akkor nem a Ti környéketeken van. További jó babavárást és babanevelést Nektek:
KV
KV
 


Szia KV!

Nálunk úgy van ez a dolog, hogy, mikor terhes voltam még nem itt laktunk, dec-ben született a kisfiam, és febr. költöztünk máshova. Mivel a város egyik legjobb orvosához tartoztunk körzetileg nála maradtunk. Nekem fizetni nem kell azért mert hozzá járunk, csak ha esetleg ki kellene hívni. Az egészbõl azt akartam kihozni, hogy szabad orvos választás van, tehát attól még nem kell magándokit fizetnek, hogy legyen gyerekorvosotok. Remélem nem fogalmaztam túl bonyolultan. Csak a kártyát viszed máshova, és slussz. (TB fizet neki)Kép

Üdv:
Ágci

Kép
 
 


Annyi még lemaradt, hogy a mostani körzetünkben a védõnõvel tartjuk a kapcsolatot, azaz szokott havonta velünk találkozni (mindig az utcán futunk összeKép ), de a körzetes dokinénit még nem is láttuk.
Ágci
Névtelen
 


Szia KV, igaza van az Ágcinak, nyugodtan mehetsz más rendelõbe, ha ott van a választott orvosod. A barátnõm is így csinálta. és nem kell érte fizetned.
Névtelen
 


Milyen igaz, hogy "Ági" néven is írhat bárki... Mindenesetre nem azonos a fenti Ági a regisztrált Ágival (velem).
Pusz,
Ági
 
 


Alig bírom ki, hogy ne írjam le a nevét,de kedves Ági, a leírtak bizony igazak! Szerintem a zuglói kismamák kedvence az a bizonyos kutyás hölgy a kozmetikai termékeivel, meg az eszetlen ötleteivel Kép)))

Kedves KV, ha szeretnél valamit tenni ellene, és szükséged van némi "szellemi" támogatásra - aláírás panaszra, stb. írj. Ezt a nõt én is szeretném azon a romos épületen kívül látni - a védõnõi szakma szégyene.

Cujo
 
 


Hurrá-hurrá Cujo!!!! Bizony arról a személyrõl van szó!!!!!
Az utolsó hozzászólásom óta annyi történt, hogy a kisfiam eredményei - szerencsére - negatívak. Így vettema bátorságot, és elõször tegnap telefonon, ma pedig személyesen beszéltem avezetõ védõnõvel. Nagyon kedves volt, de a szóbeli panasszal sajnos nem tud mit kezdeni, és állítólag eddig senki nem vette a bátorságot, hogy felvállalja a sérelmeit. Van egy olyan megoldás, hogy most lemondok a "szolgáltatásairól", de ez nem jó ötlet, mert a következõ terhességnél ugyanúgy kénytelen vagyok felkeresni, valamint a többi anyuka problémája sem oldódik meg.
úgy tûnik, a gyerekorvost nem kell lecserélnem, mert meg lehet oldani, hogy akkor hordjam Hozzá a gyerkõcöt, mikor a másik védõnénivel dolgozik.
Nagyon-nagyon köszönöm, hogy reagáltál az irományomra, és hogy így ismeretlenül felajánlottad a segítségedet. És alaposan rátapintottál a lényegre: valóban a védõnõi szakma szégyene, és elég nagy baj, hogy a stílusa miatt senki NEM MERT tenni ellene semmit, holott õ is ugyanolyan ember, mint mi. Örülök, hogy nem kelle egyedül viaskodnom, egyenlõre még két anyukát találtam, akik szintén vele kell, hogy találkozgassanak, de az Õ véleményüket még nem ismerem 100%-osan. Örülnék neki, ha tartanánk a kapcsolatot, és ha számíthatnék Rád abban, hogy aláírj egy levelet. Igazából én nem kimondottan kirúgatni akarom, csak azt szeretném, ha leállítanák, mert úgy látom, helyi szinten ez nem megy.
Még egyszer köszönöm:
KV
tampa@freestart.hu

u.i.: Ági! Az Ági és az Ágci között azért van némi különbség! Ágci is regisztrálva van, sõt, az Õ profilja elérhetõ (a tieddel szemben)!
KV
 


Bocs KV, nem kötözködni akarok, de nem Ágcival keverhetnek, hanem Ágival (okt. 14, 19h 15), a profilomat meg kizárólg lustaságból nem csináltam meg.
Ági
 
 


Ááááá, már értem. Szóval Ti többen egyszerre vagytok Ágik... Bocsánat, nem Neked szántam, hanem a kötözködõ Áginak. Õ kifogásolta, hogy név nélkül írok (egyébként nem is annyira név nélkül, a KV a monogrammom), pedig egy keresztnéven kívül semmit nem tudni róla sem. Te az az Ági vagy, aki a "friss"-ben is szokott írni?
Ági
KV
 


Na szóval az aláírás: KV. Már megint hol jár az eszem?:-))
KV
 


Sziasztok!
Én KV javaslatára írom le a véleményemet és ha õ beleegyezzik én nem tartanék leírni a hölgy nevét sem. Ugyanaz a védõnõnk és ezek szerint a tapasztalataink is vele kapcsolatban.
Én igazából már minimumra csökkentettem a vele való kapcsolatot és szerencsére mivel ezt õ megértette ritkán akar hozzánk jönni inkább telefonál. Engem már többször is kiakasztatott amikor felülbírálta több esetben is a hatvan akárhány éves nõgyógyászom orvosi véleményét és olyan de olyan hülyeségeket mondott hogyha én egy hiszékeny és buta kismama vagyok és elfogadom amit mond nagy bajt is okozhatott volna.
Leírom mirõl van szó ami még eszembe jut a múltból. Kicsit magas volt a terhességem alatt a cukrom ami azt jelenti hogy a határértéket éppen súrolta alulról. Erre õ jól beijesztett hogy ez milyen veszélyes és a kisbabámat cukros vizzel itassam miután megszületett mert õ is cukros lehet..... A nõgyógyászom ezen nagyon kiakadt mivel az érték határérték figyelmeztetõ jellegû hogy a saját életmódomban diétát kell alkalmazni és SEMMI TÖBB. Ez volt az elsõ. Utána mikor megszületett a kicsim úgy négy hónaposan én elkezdtem neki adni gyümölcsöt mivel december volt én nagyon vérszegény vagyok és mellette továbbra is bõven volt tejem és bõven szopizott is tehát nem ment a szoptatás rovására. Valamint volt egy olyan problémánk hogy nagyon nagyon ritkán kakilt Mesi úgy 8-10 naponta (!!!!!!) ami engem eléggé kiakasztott ezért döntöttünk a háziorvosommal aki az én orvosom is volt 27 éve hogy ártani nem árt egy két fõzelékféle és gyümölcs bevezetése mivel szopni továbbra is akar. Na ezen PFné nagyon kiakadt hogy én milyen hülye vagyok persze ezt nem mondta de ez volt a lényeg és ajánlott egy gyógyszert amirõl õ váltig állította hogy nem gyógyszer hanem gyógynövény mix és hogy attól majd sûrübben fog kakilni. Persze én rögtön felhívtam a háziorvosom aki azt mondta hogy a szer teljesn mértékben gyógyszer még a gyógyszerkönyvben is benne van és õ ezt csak óvodás korú gyerekeknek szokta adni ha székrekedõsek éssoha nem csecsemõknek de az én gyerekem ha én úgy gondolom próbáljam ki. Hát én marha beadtam..... Emese addig soha nem hányt akkorát mint ekkor sugárban ki az ágyából én teljesen kiakadtam és fel is hivtam ezt a nõszemélyt megköszönve a szuper ajánlását. Õ persze felhúzta az orrát hogy sok tízéves praxisában ilyen még nem volt. Mondanom sem kell a fõzelék megoldott minden problémát Mesi 8 hónapig szopott amikor tök magától hagyta abba egyszerûen mert már nem volt türelme szopni.... Ez a nõ csak okoskodni tud mindig okosabb akar lenni minden orvosnál és most azzal akasztott ki hogy belépett valami amerikai gyógynövényes vacakokat áruló cégbe és állandóan a vacak méregdrága kapszuláit ajánlgatja.....Amirõl ugye KV is írt. Engem is állandóan fûz és már többször mondtam neki hogy átlagos család vagyunk átlagos fizetéssel és értse meg nem engedhetjük meg magunknak a 4-5ezer forintos pirulákat még ha nem is vagyunk szuperegészségesek. Hát ennyi.Persze õ nem adja fel és õ is állandóan errrõl beszél cetliket ragasztgat a kiskönyvembe hogy mit vegyek meg ilyesmi.
Én azóta nem hívom ha akar valamit õ jelentkezik. Volt mégegy marha ciki incidens amivel engem olyan zavarba hozott hogy csak na. Szvóal én azért érdeklõdtem és hát mivel dokinak is nõvérnek is kell néha adni hát nekem azt mondták hogy a védõnõnek is szoktak adni tudod borítékot. Én mivel azt gondoltam hogy milyen rendes vagyok és mikor kijött az újszülött csecsemõmhöz pikk-pakk és órákat regélt a semmirõl gondoltam adok neki 500 forintot de õ kikérte magának erélyesen hogy õ NEM OLYAN és nem él ezzel magyarul ott égtem a borítékommal mert szó szerint kivonult sértõdötten. Hát ezzel sem lopta be magát a szívembe....
Nos ennyi lányok, sziasztok
KRiszta
 


Sziasztok!

Csatlakozom hozzátok! Tényleg vérlázító ammit mûvelt PF-né, bár csak apróságok, de egy elsõ gyermekes kismamának nem erre lenne szüksége. Párommal mi is gondolkoztunk rajta, hogy tenni kéne valamit, csak aztán nem jött többet, így nem is zavart már.

KV! Levélben írtam részletesen is a mi kis történeteinket, amik nagyon hasonlítanak az eddig említettekhez.

Sziasztok, Kinga
 
 


Lanyok!
Nem szeretnek belelotyogni,de szerintem minnel elobb csinaljatok valamit ez ellen a nocske ellen,mert meg valami tragediat csinal.Jezus,mit kepzel magarol,gyogyszert arul?! Rosszabb,mint a drog dealer.Brrrr...
Az ilyen ne dolgozzon "vedo"nokent!!!!!!!!!
Kriszta anya
Kriszta anya
 


LÁnyok írjátok már le a nevét annak a védõnõnek, a barátnõm is zuglóban lakik, babát vár,( bár még nem volt védõnõnél,) de akkor nem is megy ehhez a nõhöz. Õ a Huszt utcában lakik. Hozzá fog tartozni?
Orvost kit ajánlotok?

Amúgy szerintem elsõ körben az orvosának kellene szólni, ha ez nem elég, akkor meg a vezetõ védõnõnek. (úgy tudom, minden rendelõhöz tartozik egy )
De van egy védõnõ ismerõsöm (nem zuglóban :-))) ), majd megkérdezem tõle hogy mi a teendõ ilyen esetekben.


Míra
Míra
 


Sziasztok!

Nem volt netünk, látom igencsak belehúztatok...
Szerintem a vezetõ védõnõnek kell szólni, ezt a doki meg tudja mondani, hogy ki az abban a körzetben.
(mert szvsz, õ hozzá tartozik, nem az orvoshoz)
Ágci

Kép
 
 


Sziasztok!
Kriszta és Kinga, nagyon köszönöm, hogy leírtátok a tapasztalataitokat. E-mailt írok mindkettõtöknek, de lehet, hogy csak holnap tudok majd, mert vizsgára kell készülnöm.
Kedves Míra és Ágci!
Beszéltem avezetõ védõnõvel (megtudtam, hogy Vele kell). Nagyon rendes volt, de úgy láttam, egyáltalán nincs meglepõdve. Õ helyi szeinten semmit nem tehet, mert nem választható másik védõnõ, de mondta, hogy le lehet mondani a védõnõ szolgáltatásáról. De persze ezzel nincs megoldva agond, mert egy következõ terhességnél ugyanúgy el kell menni hozzá a kiskönyvért,...stb. Én - már csak emiatt is - mindenképpen tovább szeretnék ennél menni, és remélem, Kriszta és Kinga velem tart.
Hát legyen, ha már többen is igazoták, hogy nem hülyeségeket írok, a védõnõ neve: Pischoff Ferencné. A Huszt. u. nem tudom, hogy hova tartozik, de Míra, a barátnõdnek mindenképpen fel kell keresnie a védõnõjét, mert csak õ adhatja ki a kismamakönyvet. A dokikat nem igazán ismerem, és ahhoz járok, akihez körzetileg tartozunk.
Sziasztok:
Viki (eddig KV)
 
 


Szia Viki!

Az én támogatásomra mindenképpen számíthatsz mivel ma is felhívott reggel fél kilenckor a következõvel. Adtam magának brossúrát a termékekrõl vissza tudná adni. Mondom én sajnos nem mert nem találom. Erre õ: húú az baj mert 150Ft-ba került. Mondom jó akkor kifizetem elnézést nem tudtam hogy ilyen értéket képvisel. Erre õ és akarom valamit venni. Mondom neki hogy már múltkor is kifejtettem a véleményem a témáró. ERre õ röviden elbúcsúzott és letette. Hogy mi van velünk arról egy büdös szót nem ejtett illetve kérdezett. Én azthiszem befejeztem a vele való kapcsolattartást. Viki írj mert véletlenül kitöröltem az e-mail címed. Köszi
Puszi a többieknek is,
Kriszta
 


Hát, lányok, ez a nö tényleg iszonyat! Én védönök között dolgozom (ráadásul Zuglóban, úgyhogy reménykedtem, hogy nem nálunk van ez a hölgy, de a neve alapján szerencsére nem Kép), és sok minden látok (némelyik többet nagózik, mint egy gyárkémény -egyik terhesen is, jó példát mutatva a kismamákoknak-, némelyik késve megy ki a babákhoz, stb.), de ez már mégiscsak sok. Véleményem szerint ez a vezetö védönö is megéri a pénzét, mert ö igenis rápirithatna erre a nöre. Ha az én beosztottam lenne, biztosan lábammal illetném a hátsóját.
Jól felidegesitettem magam igy fejés közben KépKép

zsani
 
 


Sziasztok Lányok!
Most tudtam csak jönni, mert vizsgáztam, de most a tettek mezejére lépek. Kinga, Kriszti, m írok Nektek mailt, hogy megbeszéljük a továbbiakat.
Kedves Zsani, a vezetõ védõnõ nagyon rendes volt. Mivel közalkalkalmazottak, tudom, hogy csak jót röhög ez a védõnõ, ha szól neki a fõnöke, ráadásul a védõnõ stílusát ismerve el tudom képzelni, hogyan reagál a "hátsóba rúgásra". Már többször próbált beszélni a védõnõvel, de semmi foganatja nem volt, ráadásul csak egyedül volt ellene, mert a többiek közül SENKI nem vállalta fel a problémákat.
Puszi lányok, remélem, ha hárman összefogunk, tudunk tenni valamit. Sziasztok:
Viki
 
 


Sziasztok Lányok!ú

Én is zuglói vagyok, de nem ismerjük ez a védõnõt hál'istennek!!!!!!!!!
Véleményem szerint, irjatok egy közösen megfogalmazott levelet, ha egy mód van rá, minél több aláirásgyütjéssel megtoldva és egy másolattal együtt adjátok át a vezetõ védõnõnek, a másolatot aláirásával ellátva, hogy legyen bizonyítékotok, hogy a panaszt átvette tõletek. Ragaszkodjatok benne másik védõnõ választáshoz vagy kérjétek a védõnõ áthelyezését. A panaszlevélben jelezzétek, hogy amennyiben megadott határidõn belül nem történik intézkedés és változás, úgy a leveleteket eljuttatjátok egy magasabb, illetékes fórumhoz, érdekvédelmi szervezethez, vagy eseleg megirjátok a Kismama, Anyák Lapja, Baba magazin stb. újságnak.
Szerintem ez lenne a legmegfelelõbb megoldás a védõnõtök illegális "fõfoglalkozásának" megszüntetésére. Mert ugyebár a rendes munkáját csak másodállásként végzi!!:-(((

Remélem tudtam kicsit segiteni rajtatok!
Sok sikert!

mazsi
 
 


Az a szomoru,hogy ha at is helyezik mashova,akkor ott is folytatni fogja - mas kismamak,es babyk egeszseget veszelyeztetve - tevekenyseget.Kép
Kriszta anya
Kriszta anya
 


Kedves Zsuzsa!
Kriszta anyának sajnos igaza van, az áthelyezéssel csak részben oldódik meg a probléma. "Új" terepen lehet, hogy még jobban zaklatná a kismamákat. A védõnõ változtatáshoz sajnos hiába ragaszkodunk a vezetõ védõnõnél, ha neki nincs jogköre ezt engedélyezni. Úgyhogy mindenképpen egy szinttel feljebb,a kerületi tiszti védõnõnél kell próbálkoznunk. Én nagyon bízom benne, hogy ez elég lesz. Ha nem, még mindig próbálkozhatunk az Önkormányzatnál, mint munkáltatónál. De õszintén szólva remélem, erre nem lesz szüség, azért kirúgatni nem akarom, ha nem muszáj.
Puszi Nektek:
Viki
 
 


KV,
én orvost azonnal váltottam, ahogy megszületett az elsõ babánk, de a védõnõ maradt, azt nem lehet leváltani. (Pedig csapnivaló...) De lemondhatsz a "szolgáltatásairól" anélkül, hogy orvost kéne váltanod. Attól függ, szimpi-e az orvos. És nem kell járnod hozzá terhesen. Én csak annyit tettem, hogy a kiskönyvért elmentem, és többet nem. A szülészorvosom úgyis mindent ellenõriz. És megfontolandó, amit Mazsi írt! Az áthelyezés tényleg csak nektek megoldás, de valamit segít. Nem lehet feljelenteni az ilyeneket? Ha a vezetõvédõnõ nem rúgja ki, forduljatok a médiához, újságokhoz!

Virág
Virág (fiore)
 


Kedves KV!

Most olvastam végig az egész topicot, de már az indító üzenet is olyan volt mintha csak én írtam volna!
Nem is kellett volna leírni a nevét rögtön ráismertem Pischoffnéra. Ráadásul még a derékfájós eset is pontosan ugyanígy játszódott le velem is.
Valaki kiváncsi volt, hogy van-e gyereke: Jelentem egy lánya biztos van, egyszer már felkeresett a férjével, hogy bemutatót tartson az aloe verás termékeirõl. Az az igazi amway-es módszer: hozzá nem értõ, de lelkes ügynökök kínálgatják erõszakosan a termékeiket, ráadásul szinte látom az örömöt a szemükben, neki és az anyjának is, ha valami egészségügyi problémát fedez fel, mert arra azonnal tud csodaszert kínálni. Annyit még hozzátennék, hogy a látogatásuk alatt folyamatosan köhécselt a védõnõ veje, úgyhogy egy kicsit ideges lettem, hogy pont az egészség bajnokaitól fogom elkapni az influenzát. (gyorsan be is vettem egy marék C vitamint, egyszerû gyógyzertárit Kép)
Én persze jóhiszemûen elkövettem azt a hibát, hogy legyünk jóban alapon rendeltem tõle egy krémet (ami állítólag kiváló a striák megelõzésére). 4000 Ft körül volt, és utóbb kiderült, hogy nem több, mint egy intenzív hidratáló krém. Akkor már inkább a Milupa 800 Ft-ért.
Ja és hab a tortán, hogy több helyrõl hallottam és az hiszem pont a babaneten, vagy valamelyik másik babás honlapon is olvastam arról, hogy az aloe vera kifejezetten ellenjavallt kismamák számára, és káros a magzatra. Durva mi?
Úgyhogy, ha azóta nem történt semmi szívesen csatlakozom az akcióhoz.

Üdv

citoyenne

ui: Hogy kell regisztráltatni magam?!?!
Névtelen
 


Nekem egy nagyon jó védõnõm volt amjg ki nem rugatta az orvosa. A csaj nagyon lelkiismeretes volt és tényleg törõdött a kismamáival meg gyerekeivel, és persze hogy egy idõ után már inkább õt hívtuk mint a dokinõt, aki nem egyszer félreértelmezett tüneteket a gyerekeken.
nálunk pl. ekcémásnak kiáltotta ki a lányomat aztán kiderült hogy csak az öblítõ a bûnös, a szomszédunknál, meg down (így írják a daun kórt?) kórt vélt felfedzni egy 6 hónapos gyereknél. persze híre hamva sem volt a kórnak.

a dokinõnek a fülébe jutott hogy a "betegei" jobban bjznak a védõnõben és kikezdte ...

Undorító!!!!!!!!!!!! és semmit sem tudunk tenni!!!!!!!


Ági
Névtelen
 


Kedves Citoyenne!
Jót mosolyogtam a leveled elején (hogy név nélkül is ráismertél az illetõre. Jelenleg úgy áll az ügy, hogy elkészült egy levél, amit két helyre adunk be. Eddig hárman vagyunk, akik összefogtunk. Ha számíthatunk a segítségedre, kérlek, jelezz vissza. Ha a nevemre klikkelsz, ott megjelenik az e-mail címem. A regisztráció menetét megtalálod a bal oldalon a "segédletek" címszó alatt.

Kedves Ági!
Nálad is csak az a megoldás, ha orvost váltasz, de tényleg felháborító, hogy ilyet megtehetnek, mert ugye egy fogadott orvostól nem várhatod el ingyen, hogy foglalkozzon veletek.

Amúgy még nem is hallottam, hogy az aloe vera ellenjavallt terhesség alatt, mindenesetre ez is elég durva, még ha õ nem tud róla, akkor is (azért azt nem feltételezem, hogy ennek tudatában is értékesítené a termékeket). Egyébként egy terméket én is vettem tõle, ettõl kapott vérszemet.

Sziasztok, Citoyenne, várom a leveledet!
Viki
 
 


Aloe és terhesség:
[url=http://mindenkinek.medicentrum.hu/ed/0/do/lifestyle/gyogyn/?f=index&d=&pg=2" TARGET="_top]http://mindenkinek.medicentrum.hu/ed/0/do/lifestyle/gyogyn/?f=index&d=&pg=2[/url]
Eszerint csak az un. aloe latex ellenjavalt a terhesség alatt. Ez amúgy egy hashajtó.
Borcsa

Borcsa
KépKépKép
 
 


Viki,
sok sikert! Kép

Virág
Virág (fiore)
 


Szia Virág!
Köszi a szurkolást, a fejleményrõl mindenképpen beszámolok.
Nagyon édesek a babáid, igazi jó tesóknak látszanak, de mintha az egyik hiányozna a képrõl,nem?!
Puszi:
Viki
 
 


Viki,
OFF. igen, a fene egye meg, még nincs digit, gépünk, mással kell csináltatnunk. Talán 2 hét múlva lesz "igazi" 4 gyerekes képünk. Kép. És naggggyon jó tesók. Kép (Mondom ezt most, hogy anyósomnál aludtak. Ha itt lennének, és éppen cibálnák egymást, ki tudja, mi monmdanék. Kép)

A te babád álomszép!

Virág
Virág (fiore)
 


Viki,
mi van azóta? (A profilomban 4gyerekes kép van. Kép

Virág
Virág (fiore)
 


HÚ,én szhelyi vagyok,itt is vannak védõnõnk!Én kifogtam.2 évvel idõsebb nálam,se kutyája,se macskája,de a betanult szöveget nagyon tudja! Mivel a doktornénink,aki Szhely legjobbja, nem a körzeti,így a kirendeltet nem is ismerem,csak a védõnõjét kaptam meg!Mindenki a környezetmbe azzal üldözött,hogy alig látja védõnõjét,õ megjelent hetente,úgy hogy nem szólt elõtte egy szót sem!Panka 3 hónapos korában untam meg,írtunk egy nyilatkozatot,és lemondtam,azóta most már újból megismer és szóba áll velem,nem mindig volt ez így!Mondjuk én még a terhesség elõtt eldöntöttem,hogy CSAK a Doktronéninkre fogok hallgatni!Szívesen emilezek uilyen problémás anyukákkal
Dork@,emilcímem:bottone@freemail.hu
 


Sziasztok,
én most nagyon ki fogok lógni a sorból, mert nekem nagyon jó védõnõm van itt Pesten. csak alig van ideje, mert most a nyakába zuttyantottak még egy körzetet.
Szerintem jobb fej mint a körzeti dokink.
Elég idõs, de nagyon fiatalos, azt mondja, már nyugdíban lenne a helye, de imádja ezeket a csöpp emberkéket és ezért mégsem tud elmenni nyugdíba. (meg szükség is van rá)

Amúgy nekem édesanyám is védõnõ, de õ Gyõrben , meg még egy rokonom, õ Pannonhalmán, meg egy barátnõm is az.

És az én értékelésem szerint mindegyik jó fej.

Nagyon sajnálom akit rossz védõnõvel áldott meg a körzet, mert a dokiknak sokszor nincs idejük semmire sem, és elvileg ezért lennének a védõnõk is, hogy segítsenek.

Pl. anyuval Gyõrben nem lehet sétálni menni Kép, mert a saját körzetében lakunk és minden utca sarkon megállítja valamelyik kismama, anyuka ... stb.
Esténként számtalanszor hívják anyut valamilyen probláma miatt.KépKép Én úgy érzem ezek a pozitív visszajelzések, mert nyilván nem így lenne, ha bajuk lenne az anyukáknak vele.
De ez így van az én pesti védõnõmmel is.

Elképedve olvastam, hogy nektek miket mondanak a védõnõk, én még nem találkoztam ilyenekkel....

Ezeket csak azért írtam le, hogy azért még vannak jófejek is, csak lehet hogy az a ritkább?

Míra
Míra
 


Sziasztok !

Az mi védõnõnk is fantasztikus, velem egyidõs csaj, nekem rettentõ sokat segített. Amikor megszültem, akkor egy héten jött volt , hogy 2-szer is jött, idõközben barátnõk lettünk, már egy jóideje elköltöztünk, de én inkább elmegyek hozzá, minthogy egy másik védõnõ jöjjön hozzánk.

Szilvy
Szilvy
 


Sziasztok Lányok!
Sajnos csak most olvasom ezt a topicot, de leesett az állam. Ami a lényeg:
Ha valakinek problémája van a védõnõjével, akkor azt a területileg illetékes ÁNTSZ-nél kell jelenteni, õk az illetékesek.

Ha valaki erre járna a fenti "panaszosok" közül, légyszi' írja be a Szoptatás-Kitõl ne fogadj el tanácsot c. topicba, hogy mi lett a Pischoffnéval.

Nagyon érdekelne a dolog!
Köszi
Csí
Csí
 


Sziasztok!
Megszületett az eredmény: elment egy levél az illetékeseknek. Kivizsgálták az ügyet, a védõnõ írásbeli figyelmeztetést kapott, mi pedig másik védõnõt.
Viki
Viki
 


Viki!
Gratula!
Köszi, hogy jelentkeztél!
Csí
Csí
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: