Új privát üzeneted érkezett!

Sorstársaim kereslek benneteket. 1 éve derült ki, hogy PCOS-ben szenvedek, (aki nem tudja esetleg Policistas Ovarium sindroma rövidítése), és keresek olyan PCOS specialistát, aki foglalkozik is a betegével. 2 évig kutatták, hogy mi okozza a menstruációim elmaradását, a magas vérnyomást, pulzust, elhízást, az állandóan emelkedett prolaktin szintet, a rendszeres dührohamokat menszesz elõtt, és az 5 éve el nem maradt folyamatos tejtermelõdést. Végül rgy orvos rájött a hormoneredményekbõl, hogy PCOS-ben szenvedek. Elmentem egy orvoshoz, aki azt javasolta, hogy szüljek, mert olyankor a hormonháztartás másként mûködik, és jól leszek.Igaza is lett, minden rendben lett a terhesség és a szoptatás alatt, de most újból ugyanolyan rosszul vagyok. Azt javasolták, hogy szedjem a Diane 35 tablettát, attól nagyon jól leszek. Már több mint egy hónapja szedem, és az állapotom nem igen változik, talán kicsit kevesebb a pattanás. Fogyózni is neki álltam, sikeresen haladok a súlyom csökken, mégsincs változás. Kérlek benneteket, ha ismertek olyan orvost, aki kifejezetten ezzel a betegséggel foglalkozik, írjátok meg nekem, illetve, ha valaki szenved-e betegségben, és esetleg ilyen cipõben jár mint én, feltétlenül írjon nekem. És, hogy kin milyen terápia segített.
Várom a hozzászólásokat.

Helló
Vikus
 
 


nem értek a témához, de annyit tudok, hogy a hormonhatású készítmények nem egy-két hónap alatt hatnak. nekem más témában fél évet mondtak a hatásra.
Névtelen
 


Vikus, felhoztam Neked egy másik topicot, miben már volt téma: itt

Rákerestem Neked a neten is szakemberek után, találtam egy-két hozzászólást is, csakhát nem tudom, hol laksz.
Bemásolom ide:

http://www.msznet.hu/-rol ezek:
A PCOS és az elhízás kapcsolata (15 perc)
Dr. Nagy Károly, Dr. Szabó László
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Szülészeti és Nõgyógyászati Osztály, Kecskemét

Szemléletváltás a PCOS diagnózisában és terápiájában (15 perc)
Dr. Daru József
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika, Szeged

Aztán itt is van két beteg levele, orvos válasza:
http://www.infertility.hu/onok6.htm

bocsi, de hiv a kolok, mennem kell

-Afonya
Névtelen
 

 
 

Köszönöm nektek a segítséget!
ÁFonya!
Belenéztem az infertility.hu honlapba, hát egy fél világ ettõl a betgségtõl szenved.
Majd a többit is megpróbálom megnézni, de a másik honlap felújítás alatt van.
Addig is nagyon köszi, és ha tudsz valamit kérlek írd meg.

Helló.
Vikus43
 
 


szia vikus!

Én kb. ott tartok ahol te, annyi különbséggel, hogy két hónapja szedem a Diane-t. Az én PCO-s tüneteim kicsit eltérnek a tiedétõl, nem hízok inkább szõrösödöm. Változást még én sem észleltem eddig. Sõt....! Nagyon szuper orvosom van, egy kicsit te is ismerheted ha beleolvastaál az infertility-be. Dr. Török A.

Az igazság az, hogy nem vagyok nyugodt vagy nyugodtabb mióta a Diane-t szedem. Az írták, hogy a hosszan tartó szedése esetén rákot okozhat, viszont ha nem szedem a PCO-ban szenvedõkre szív és cukorbetegség vár. (persze leegyszerûsítve) Gondolom ezzel kapcsolatban te is olvasgattál. Az orvosod ezzel kapcsolatban mondott valamit?
Szia
 


Szia Csincsi!

Hát mit modjak, az orvosunk ugyanaz. Én is úgy gondolom, hogy szuper orvos, és nekem messze menõkig ajánlotta a Diane-35 gyógyszert. Két héttel ezelõtt bekerültem az intenzívre, nem tudják mi volt a gond, de rögtön leállították a Diane gyógyszert. Ültünk kis családommal a kocsiban, egy 9 hónapos gyerek, és egy 5 éves, na meg szerencsére a férjem. Mióta szedem ezt a rohadt gyógyszert fájnak a lábaim. Aznap iszonyúan fájt, és már menni alig tudtam, féltem, nehogy trombózis legyen a vége. 10 km után már nem fájt a lábam hanem zsibbadani kezdtem, elõszõr csak az alfelem, majd a kezem, a szívem, a tüdõm, és mindenem fájt, és iszonyúan bizsergett. Roham szerûen jött. Azonnal mentõt hívtunk, és mivel azt gondolta, hogy trombózis, 150-el repített a mentõ. Nem volt szerencsére az,de 170/120-as vérnyomásom volt, minden rohamnál synustachikardia, az EKG is minden rohamnál mutatott eltérést. Kaptam bétablokkolót, meg egy csomó altatót, nyugtatót, vérnyomácsökkentõt, és azonnal monitorra tettek, egy hétig voltam a kórházban, és semmit nem találtak, de a gyógyszert azt mondták, hogy jó lenne, ha nem szedném. Azóta fáj a lábam, mióta szedtem a gyógyszert, mióta most abba hagytam folyamatosan jobban vagyok,de mi lesz velem, nem tudom. A Török Tanár Úr csak erre a készítményre esküszik. Az összes orvos itt a belgyógyászaton azt tanácsolta, hogy felejtsem el, mert nagyon komoly bajaim származhatnak még tõle. Hát ugyanott vagyok most is mint 3 éve, de legalább jobban vagyok a rohamok óta. Bár ki nem igazán vizsgáltak, azt hiszem, hogy az sem ártana. A Törökhöz meg el sem merek menni, mert nem fog normálisnak hinni.
Írj, ha van valami fejlemény.

Szia

Vikus
 
 


Sziasztok!

Én teljesen véletlenül keveredtem ide, se elõtte se most nem tudom igazán mi az a PCOS, de a Diane 35-re felkaptam a fejemet. Én elõször 20 éves koromban (most 28 vagyok) kerültem kapcsolatba a Dianéval, akkor egy bõrgyógyász írta fel, miután többhónapos 'külsõ' kezelés után sem sikerült a hátamon lévõ furunkulusokat, direkt nem pattanásokat mondok, mert oly hatalmasok voltak, eltüntetni. Nagyon bevált nekem, de miután elkezdtem rendszeres nemi életet élni, más fogamzásgátlóra volt szükségem, mert a Dianet max. egy évig lehet folyamatosan szedni és tényleg elég sok mellékhatása van, fõleg 30 felett. Szóval szedtem minden félét, de egyik sem vált be, vérzések, rossz közérzet stb. de egyetlen doki sem vette a fáradtságot, hogy kivizsgáljon. Abbahagytam és ekkor kezdõdtek a menstruáció kimaradások, kedélyingadozás, pattanások és nálam nem hízás, hanem krónikus fogyás. 3 évvel ezelõtt a mostani dokim küldött el elõször hormonvizsgálatra, amelybõl kiderült, hogy nincs szabályos, periodikus peteérésem, hanem kb. 3 van egy évben, mert annyira alacsony a sárgatest szint és ráadásul férfihormon túltengésem is volt (azt sajnos elfelejtettem, melyik férfihormon). Szóval az én orvosom is azt javasolta szedjem a Dianet újra, hogy legalább a ciklusom beálljon és a pattanások is eltünjenek. Újra megint minden szép lett a Diané-tól. Nagyon boldog voltam, ráadásul nem is hívtam tõle maradtam az 50 kg-s versenysúlyomnál. Csakhát újra eltelt 1,5 év és le kellett vele állni. Miután az orvosom nem sok jóval kecsegtetett a teherbeesést illetõen, bele kellett törõdnöm, hogy bizony nekünk csak hosszas, gyógyszeres procedura után lehet csak babánk. Idén márciusban abbahagytam a gyógyszert, és láss csodát májusban elmaradt a menstruációm, mivel tudtam, hogy ilyen elõtte is volt, csak úgy vettem egy tesztet és kétcsíkos lett! Most vagyunk a 33. hétben és eddig minden a legnagyobb rendben. A dokim is nagyon örült, rögtön csinált egy hormonvizsgálatot, de a progeszteronom éppen az elfogadható határon állt és nem kellett hormonpótlást sem kapnomKép Hála Istennek meg is maradt a magzat és mióta babát várok minden elõtti gond elillant, egyetlen maradt: a hátamon még mindig csúnya pattanások ékeskednek, de az arcom teljesen kisimult és olyan, mint a babáké. Nagyon félek, hogy szülés után újra visszatérnek a problémák, miután szoptatás alatt nem szeretnék fogamzásgátlót szedni, pláne Dianét és utána pedig már én is 30 leszek, akkor pedig ha jól tudom nagy a trombózis és egyéb keringési elégtelenségek kockázata. Ráadásul a nemrég levett vévétel szerint 9,5 a koleszterin szintem, majdnem a duplája a normális érték felsõ határának! Nem tudom ez mit jelent, állítólag terhesség alatt megemelkedik, no de ennyire. Ráadásul nincs rizikófaktorom sem. Eddig +6 kilónál tartok.
No ennyit rólam.
Bocsi, ha kicsit hosszúra sikeredtem.
Pirus
 
 


Szia Pirus!

A Diane 35 gyógyszerrõl hallottam jó tapasztalatot is. Az én pici lányom keresztanyja 16 éves kora óta szedi, gyakorlatilag 10 éve megállás nélkül, neki is õrült magas a tesztoszteron szintje, Õ is most babát vár, csak Õk a 20. hét környékén járnak. Az elmúlt 10 évben semmi gondot nem okozott neki, most viszont csúnya aknés az arca, de majd szülés és szoptatás után újra szedi, és akkor minden rendben lesz nála. Szóval Õ így hidd el, hogy folyamatosan 10 éve szedi a magas tesztoszteron szintje miatt, mert szõrös lenne mint állat, közben meg tök belvár csaj. Neki soha semmi gondot nem csinált, tehát nem biztos, hogy te ne tudnád szedni. Ami biztos, hogy a szoptatás abbahagyása után a tüneteid újból jelentkezni fognak, és ez a folyamat nem fog leállni. Nekem azt mondta a dokim, hogy a változó korig kellene szednem. De már most az intenzíven kötöttem ki, valószínûleg nem bírtam a tablettát. De mondom, vannak jó tapasztalattal rendelkezõ barátaim is. A babához nagyon gratulálok, sok sikert a szüléshez, és legyen a lehetõ legtöbb örömötök benne, mert meglátod, a gyerekeink a legfantasztikusabb dolgok az életben. Ha van kedved írd meg, hogy mi a neme, és hogy mi lesz a neve.
SZia
Pocakosodj, és vigyázz magadra.
Vikus
 
 


Szia Vikus!

Köszi a jókívánságokat! Kisfiúnk lesz és Zsombornak fogják hívniKép Hála Istennek nagyon jól viselem a kismamaságot, ezért legalább még két babát szeretnénkKép
A Dianéval nekem is nagyon jók a tapasztalataim, lehet, hogy nem ez jött le. De tudod nem igazán szeretném átélni azt, amit te, hogy kiderüljön bírom-e a gyógyszert vagy sem. Szeretném, ha elõtte a körzeti orvos és a nõgyógyász alaposan kivizsgálna. Azért is írtam a koleszterinrõl, mert ha magas marad a szint szoptatás után is, akkor biztosan nem szedhetek Diané-t. Olyan fura, hogy anyuka leszek és újra olyan leszek mint egy kis pattanásos bakfisKép Mondjuk nekem az arcom nem annyira vészes, inkább a hátam. Hogy miért pont az, a fene sem tudja!
Most megyek vissza az ágyba, mert elvileg beteg vagyok (szokásos megfázás).
Legyen szép napod!
Pirus
 
 


Lányok, tudjátok hogy baromi szerencsések vagytok a babákat illetõen?
Gratulálok!!
 
 


Bogi!
Szia! Köszi szépen! Tudod, ha kislányunk lenne, õt Boglárkának hívnák!Kép De ami késik nem múlik!
Remélem neked nincs problémád a teherbeeséssel. Nálad is valami hormongubanc van?
Pirus
 
 


Helló Bogi!

Nekem típusos PCOS-em van, és 4 terhességen vagyok túl, bár csak kettõ maradt meg, de 4-szer spontán teherbe estem. És ami nevetséges, amikor a PCOS már nagyon tombolt, vagyis a petefészkeim tele ciszátval, a vérnyomásom az egekben, a kilóim a + 20 ütik, akkor lettem én egymás után kétszer is terhes. Az egyik babával tavaly júniusban, a másikkal pedig idén júniusban ,de Zénó baba (mert már adtunk neki nevet, mivel két lányunk van gondoltuk, hogy fiú lesz), a 12 héten elhalt. Szóval piszkos nagy a mázlim, viszont mióta PCOS-ben szenvedek az idegeim teljesen tropák. Ha terhes vagyok semmi gondom, meg ha szoptatok, de egyébként nagyon rossz a közérzetem, mióta a betegség látványosan is beindult. A Dianet nem bírom, ez már tuti, de, hogy mi a francot csináljak, hát tanácstalan vagyok. Csak kéne kezeltetnem magam, mert megint elindult a folyamat. Hát szóval a babák szerencsék, és nincs is tõlük nagyobb boldogság, de ez a betegség undorító. Pfujj, utálom.
Remélem, hogy ha érintett vagy a dologban, a jövõdet illetõen nagyon sok sikert kívánok, és köszi, hogy benéztél.

Helló Pirus!

Hát mi lányos család vagyunk, kettõ van a hölgyekbõl, imádom õket, de azért már ránk is ránk férne egy Zsombor, vagy ilyesmi. De azért ha csak lányaim lesznek, akkor is boldog leszek velük, mert jó lányos anyának lenni, az tuti. Te a Török Tanár Urat honnan ismered? Pécsi vagy talán, vagy netán Tapolcához van közöd? Majd ki furdal a kíváncsiság, mert Õ ezen a két helyen szokott rendelni. Õrült nagy koponya a doki, csak velem sohasem kedves. Szerintem nem vagyok szimpi neki. Ezért félve megyek mindig hozzá.
Mi egyébként 4 gyermeket tervezünk, tehát még hátra van kettõ, és lehet, hogy egy idei alapos kivizsgálás után én is újra belevágok, mert ketyeg az idõm, és fel is kell Õket nevelnem, na meg imádom Õket. Egyébként a szülés után én is visszatértem a pattanásos bakfisok táborába, csak nekem az arcom.
Hát ennyi.
Vigyázz magadra, meg a ZSombor babára.
Szia Vikus
 
 


Sziasztok!
Nekem is van egy féléves lányom és én is PCO gyanús vagyok-voltam.
16 éves koromban -minden tabletta nélküé- 2* 2 havonta menstruáltam, akkor azt mondták hogy lehet PCO. Kaptam gyógyszert aztán megjött, elmúlt, elfelejtetem. Aztán tablettát szedtem, Femodent, Triodenát. Abba hagytam, mert babát akartunk, akkor 4* rendesen megjött- igaz 32, 34 napokra, majd 4 hónapig SEMMI!! Akkor megint UH, laparoszkópia elõkészítés miatt és ekkor látszott a petezsák!!
Szóval én is szerencsés voltam nagyon!!!Baromi boldogok voltunk, császárral szültem.
Még szoptatok éjjel is és nem tért még vissza a mensi.
Csak aggódok a következõ baba miatt.
Megfogadtam hogy semmilyen fogamzásgátlót nem szedek mert szerintem ezek zavarták össze a hormonjaimat.
Jó hogy írtátok hogy teherbe estetek ennyiszer!Sajnálom aki elment babát!
Nekem mondjuk nincs tünetem-talán egy kis szõrnövekedés. Remélem azért nem lesz gond a teherbe esés..
Üdv, boldog karácsonyt!
 
 


Vikus!

Gratula a két lányodhoz, biztos jó lehet lányos anyának lenni, én sem hagynám ki semmi pénzértKép Majd szorgosan dolgozunk rajta Zsombi után. Ma láttuk UH-n, olyan édes volt, nagyokat nyelt a magzatvízbõl és közben nyújtogatta a nyelvétKép Nekem viszont sajnos köldöksérvem van, ami nagyon fájKép Lehet, hogy császár lesz a vége, és utána még a köldökömet is megmûtik. Nem tudok sokat errõl a köldöksérvrõl, de nagyon kellemetlen.Kép
Nem én írtam Török Tanárúrról, én Budapesten lakom.
Drukkolok, hogy meglegyen a 4 baba és legyen legalább egy fiúcska is!

Bogi!

Neked is gratula a babádhoz és sok sikert a következõhöz!

Boldog Karácsonyt!

Pirus(34)

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok!!
Látom sorstársakra leltem!!!
Én 30 éves vagyok,és 7 éve derült ki a PCO-m.5 évig kezeltek,
hogy összejöjjön a terhesség,közben mütét,és végül a Kaáli
Intézetben sikerült összehozni a fiúkat,akik 9-én lesznek 1.5
évesek!!!Elsö beültetés sikerült!!Szeretnénk majd harmadikat,
de kicsit nehézkes lesz!!Nekem az orvosom a Merckformint a-
jánlotta,amitöl le lehet fogyni,és rendezi a dolgokat.Szülés
után 20 kiló maradt rajtam,amiböl fél év alatt 14-et leadtam!
Azóta sikerül tartanom a súlyomat!!Nekem az egyik dokim Dr
Nagy Károly.Sajnos kevés az orvosok infója is,pedig ez a be-
tegség elsösorban a belgyógyászoké kellene,hogy legyen,és
ha valaki babát akar,akkor lépne be a nögyogyi!!!
Szeptemberben egy hónapig szédültem minden kajcsi után,volt
hogy alacsony lett a vércukor szintem,de kivizsgáltak,és
minden rendben lett:vércukor,inzulin...igaz,mire vérvétel-
re mentem,már nem szédültem...és itt állok,hogy nem tudom,
mitöl volt.
Nos,egyenlöre ennyit!!
Vigyázzatok Magatokra!!
Pikka
Névtelen
 


Sziasztok!
bocs a beledumálásért, csak látom, mirõl megy a beszélgetés, és tudok ajánlani Nektek még egy hasonló fórumot, ahol sokat foglalkoznak ezzel a témával. Mindjárt megpróbálom idemásolnia címét.
 
 


[url=http://www.babapont.hu/cgi-bin/korzo/ikonboard.pl?s=707899cf0c67fc1f1e2aef0c1ffb0c17" TARGET="_top]http://www.babapont.hu/cgi-bin/korzo/ikonboard.pl?s=707899cf0c67fc1f1e2aef0c1ffb0c17[/url];act=ST;f=12;t=6

Hú, ez jó hosszú, remélem, mûködik.

Mindenkinek mihamarabbi babásodát kívánok:
Viki
 
 


Úgy látom, csak egy darabig lehet eljutni ezzel a címmel, azon belül a Babavárás elõtt / PCO-nál találtok bõvebb infókat.
 
 


Sziasztok!
Én csak most járok először itt, de örültem, hogy rátok találtam. Talán így könnyebb feldolgozni a történteket.
Nálam pár hónapja diagnosztizálták a PCO-t. Nem akartam hinni a fülemnek. Közben kiderült, hogy egy kolleganőmnek is ezt a betegséget diagnosztizálták tavaly. Úgyhogy mindig tájékoztatjuk egymást a fejleményekről. A doki biztat, hogy ettől lehet még gyerekem, de nagyon félek, hogy gond lesz. Pedig azt hittem, mostmár minden rendben lesz, van apajelölt, nemsokára befejezek egy másoddiplomás képzést, kezdem megszokni a fővárost (3 éve költöztem fel vidékről), elég jó a munkahelyem és tessék. Most amikor már annyira beleéltem magam egy kisbabába. Nagyon félek!
 
 


Fandi ne féljél annyira.
A lányomnál is PCO-t állapítottak meg, azonnal külték is volna a műtőbe, hogy mind a két petevfészkét megvékonyítsák vagy mi, aztán az index PCO-s fórumán kaptunk egy jó nőgyógyász címet, aki egy éven belül hozzásegítette, hogy kisbabája legyen - mellesleg kiderült, hogy nem is PCO-ja volt, csak manapság sokmindenkire szeretik ezt ráfogni.

Ha van kedved, látogass el ide:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9077352&la=41884675

És olvasd végig a topicot - kicsit hosszú igaz - , aztán kérdezz. De ne félj!
 


Köszönöm a válaszod Alice!
Az az igazság, hogy a jövő héten megyek hormonvizsgálatra és majd annak az eredménye is mérvadó kell, hogy legyen. Mióta tudok erről a betegségről elég sok cikket elolvastam ezzel kapcsolatban és döbbenten tapasztalom, hogy mennyi nőt érint ez a betegség.
Köszi a topic ajánlatot. Meg fogom nézni.
 
 


Tisztelt mindenki!
PCOS szindrómásoknak ajánlom az alábbi linket, és sok sikert kívánok!!
http://www.satti.tvn.hu/
 
 


Szia Vikus!

Én is pcosszenvedek!Nekem a dokim merckformin tablettát írt fel napi 2x1-gyel.A tüneteken segít!Azt ugye tudod ,hogy a pcos gyógyíthatatlan,csak tüneti kezelést alkalmaznak. :)
 
 


van egy pcosok teherbeesési nehézségei című topic, a fogamzás alatt.
+ egy honlap www.pcos.hu - innen mindent megtudhattok.

Kép

Kép


Halihó!

Bár már régen írtak erre a fórumra, de azért felteszem egy doki elérhetőségét. Ő hozta rendbe a barátnőmet PCOS-sel, és most 8 hónapos a kislánya. Dr. Mészáros Gábor, az Istenhegyi Magánklinikán rendel és a Kútvölgyiben dolgozik. A rendelési idejét és egyebeket itt találjátok:

http://www.ihklinika.hu/orvosaink.htm

Csak ajánlani tudom, és ez nem a reklám helye.
 


Kedves Fórumozók!

A nevem Molnár Marianna. Az egyik nagyon kedves ismerősömről nemrég derült ki, hogy PCO szindrómája van. Ennek kapcsán döntöttem úgy, hogy ebben a témakörben írom a szakdolgozatomat. Ezzel kapcsolatban kérem a segítségeteket, kérem, akinek van szabad 15 perce, töltse ki a kérdőívemet!

A címem:molnar.marianna@citromail.hu,kérlek erre írjatok, és küldöm a kérdőívet.

A kérdőív megtalálható a pcoskerdoiv@gmail.com címen is,
a felhasználónév: pcoskerdoiv
jelszo: policisztas, innen is el lehet küldeni a címemre.

Nagyon köszönöm:)
kérdőív


Sziasztok, új vagyok ezen a fórumon és nem igen vagyok még jártas a témában, de azt hiszem "sajnos" itt a helyem.
Korábban 6 éven keresztül próbálkoztam (most 32 éves vagyok) az akkori férjemmel hogy babám lehessen, és a prolactinom (mostmár nem sajnos) mindig megakadályozott abban hogy eljussak a terhességig.
Volt 5 inszeminációs beültetésem, de az exemmel a lombikig már nem jutottunk el.

Amit én házilag "megállípítottam" az valószínűleg PCO szindróma lehet, és ez ügyben a jövő héten fel kívánok keresni a SOTE-n egy professzort, Dr. Lakatos Péter-t. Ha tudnátok róla mondani 1-2 szót, azt megkööszönném, hátha már járt nála valaki.
Nem olvastam vissza a fórumot, lehet hogy már volt említve... akkor bocsi :)

Az hogy miért érzem hogy itt a helyem, az az, hogy: hosszú évekig magas prolactin szintem volt (vagy van) a normál mennyiség több 100 szorosa, szerencsére a kellemetlen mellékkhatásai nélkül.
depresszió
hajhullás
komoly menses problémák, mind az időtartam, mind fájdalom téren
bőrszárazság
fejfájások (csökkenő szerencsére)
elhízás
enyhe petefészek (baloldali) fájdalmak mensesen kívül is

Ami biztos, hogy a prolactinom folyton volt kezelve bromocriptinnel, amitől rosszulléteim voltak, viszont volt tőle peteérésem. Szóval ennyi.

Ha kicsit hosszúnak, és kuszának tűnik a levelem akkor bocsi
Szóval ha van bármi sztoritok a dokiról, vagy inkább mást ajánlanátok, azt köszönöm!

nem voltam, lettem, vagyok, leszek, nem leszek
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: