Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Én is szeretnék nekiállni, talán holnap el tudom kezdeni.

Kisfiam 1 éves, Én a várandósság ideje alatt 40 :!: kilót kaptam magamra, ebből 35 a második félidőben, és kábé 10 kiló ment csak le. Így bizony nehéz minden, muszáj leadnom (eredetileg is volt rajtam 15 kiló). De sok ötletre van szükségem, mert nagyon kevés a pénzecskénk, így csak minimális jut belőle rám. Így egy templom egere menü összeállításához kelletek nagyon! A délelőtti gyümölcsevést egyelőre nemigen tudom megvalósítani - anyagi okok miatt. Értem, hogy miért kell és szívesen is tenném, de most a gyümölcskészletünk a kisfiamnak kell. Mit tudtok tanácsolni helyette? Reggeli nélkül nehéz lenne, bár én a tejeskávéimról sem akarok lemondani, úgyhogy azzal jól ellenék délelőtt. Volt köztetek valaki, aki így csinálta végig?

 


Sziasztok!

Zsanya!

Örülök, hogy te is ujrakezded! Igy legalább nem leszek egyedüli, második körös.
Most még picit szünetelek, mert a hétvégén tartjuk Regina szülinapját, és lesz torta, (én csinálom) meg nimdenféle finomság, és azt nem akarom kihagyni. De mindenképp fogom folytatni, mert már 2 kilót híztam mióta nem diétázom, Most 68kg- ról indulok, körbemérni magam meg nem szoktam, ugyhogy azokat az adatokat nem tudom.

Indianyo!

Üdv a körünkben!
Én a második körömet kezdem, és szerintem én is fogok tejeskávét inni reggelire. Az elsőnél nem tettem és sokszor nagyon hiányzott.
Amikor nincs pénzem, akkor a kicsi áras üzletben (plussz) veszek 1 csomag fagyasztott meggyet, az 200ft, és azt beosztom, ugy hogy pár szemeket kiolvasztok, és azokat kapom be reggeli gyanánt. Próbálom az ebédhez közel, hogy a savakás íze miatt ne legyek korán éhes.

Edith, Erhetti, Többiek merre vagytok?!

 


Sziasztok!Jó rég voltam :oops: :oops:
Letelt a 90napom.9kg-ot fogytam.Most vagyok 66kg.60 szeretnék lenni.
Jövő héten hétfőn újra kezdem ,hátha lemegy az a 6kg is. :P
Megpróbálok többett jönni.Sziasztok!!! :P

KépKép
 
 

 
 

sziasztok!

Én sokszor benézek ide, csak nem sokat van mit olvasnom. :P :P :P

Szirwen, Kola, Datolya, sok sikert, rengeteg akaratot, kitartást a második turnushoz. Én nem tudnám még egyszer megcsinálni. Legalábbis így egymás után nem. Az össszes kalapomat megemelem előttetek! :) (Csak kár, hoyg egy sincs valójában! :P :) :D )

Szirwen, szerintem elnézted, Datolya csinálja újra a 90 napot, nem Zsanya, hisz ő most babát vár. De lehet, hoyg én értettem rosszul! :oops: :oops: :oops:

Gyönyörű leányodnak nagyon boldog szülinapot!


Indianyó, üdv közöttünk! Ami a reggeli gyümit illeti, én sokszor kihagyom most már, mert egyszerűen nem kívánok oylankor gyümölcsöt, de gyümölcsnapon mégiscsak kell enni valamit. Szerintem az alma eléggé hozzáférhető.

Bocs', de most gyorsan mennem kell.

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


IGAZAD VAN!

Elnéztem!

DATOLYA 1000 BOCS!

Légysi olvasd el amit Zsanya alatt írtam, Neked szántam!
Zsanya tőled is bocs!

 


Edith!


Köszi a jókivánságokat!

Ugy látszik ma nem vagyok a helyzet :oops:

 


Sziasztok!

Először is gratulálok Zsanyáéknak a babához! mikorra várjátok?

Több oka is van, hogy nem jöttem. nagyon sokat fáj az utóbbi időben a fejem, most meg éppen lázas vagyok. így nem sokszor van kedvem írni sajnos. a másik ok, hogy én sajnos túl gyenge voltam ehhez a diétához. sokszor majd elájultam az éhségtől. most másik módon próbálkozom. szénhidrátot számolok, a sógornőm így fogyott 12 kg, igaz nem 90 nap alatt, hanem lassabban. de így nem érzem éhesnek magam állandóan. egy ülő munkát végző embernek 450 g szénhidrátra van szüksége egy nap alatt. én 300got számolok össze, így fogyott a sógornőm is.

szóval nagyon bánt a lelkiismeret, hogy ebből kiszálok, de azért figyellek benneteket és írok is néha, ha nem baj.


üdv mindenkinek!!:)
erhetti

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Szirwen! Semmi gond! Elolvastam. A méreteket azért néztem meg, hogy stagnálás esetén legyen ami tartja bennem a lelket (bár, ha még a centik sem mennek lejjebb, akkor csak még elkeserítőbb a helyzet :? ). Reginának boldog születésnapot!

Indianyó! Tejeskávét minden reggel iszom, hogy felébredjek és legyen valami a pocakomban. Így nagyon jól kihúzom gyümi nélkül tízig tizenegyig is. Általában almát eszem, az viszonylag olcsó és a piacon szerzem be, ha időmből futja. Munkahelyemen most szereltek fel almaautómatát :idea: :idea: . Szerintem ez nagyon jó ötlet. Egy alma húsz forint.

Edith! Előttem nincs miért emelgetned a kalapod, mert sajnos nem fogytam sokat, de majd most! És mire lejár a második kilencven napom is, hátha már lesz kalapod , meg nekem is és együtt emelgethetjük egymás előtt (persze szigorúan fél óra bemelegítés után, így még zsírt is égethetünk :lol: :lol: :lol: ).

Kola! Gratulálok a 9 kilóhoz! Sok kitartást a további hathoz is!

Hetti! Jobbulást kívánok Neked! Kíváncsi vagyok, hogy a szénhidrátszámolással, hogy mennek a dolgok. Sajnos én erre képtelen vagyok, ugyanúgy ahogy a kalóriaszámolásra is (nincs hozzá türelmem és , ha már egyszer elkezdek szénhidrátot enni nem hiszem, hogy meg tudok állni pl. 300g-nál).

Ma gyüminapom volt (van), de már kopog a szemem, úgyhogy most még vagy dolgozok kicsit, vagy lefekszem, hogy biztos ne egyek mást.

Jó éjszakát!

Kép Kép Kép
 
 


Datolya, akkorát nevettem!!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Szerintem, amikor éhes vagy és már késő is van, jobb, ha lefekszel, mert ha nem, úgyis csak a kaján áll az eszed. nekem ma CH-napom van, és valamilyen pizza van kilátásban! :)

Hetti, gyógyulj meg minél hamarabb! Sajnélom, hoyg nem bírtad a diétát! Biztos túl szigorú voltál magadhoz, éheztél meg ilyesmi, ami nem jó. Remélem, hoyg ezzel a számolgatással többre mész, és sikerül elérni a kívánt eredményt! :) Datolyához hasonlóan nekem sem lenne türelmem számolgatni, így előted is le a (nem létező :lol: :lol: :oops: ) kalapommal! :)

Puszi!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Indianyó, végül belevágtál, vagy csinálod? Remélem, nem bátortalanodtál el! Gyere és írj, hogy tudjuk, mi van veled, hol tartasz! :) :) :) :) :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Lányok!
Ma reggel mérlegre álltam és azt mutatta, hogy az első négy nap alatt másfél kilót fogytam. Igaz ez még a teteje, meglátjuk mi lesz később!

Indianyó!
Belevágsz?

Edith!
Milyen volt Kriszta szülinapi tortája? Nem teszel fel egy képet? Olyan szépeket tudsz csinálni, hadd tegyem kicsit próbára az akaraterőmet!Kép

Kép Kép Kép
 
 


SZiasztok! Köszönöm a kedves fogadtatást! Igen, belevágtam két napja, de úgy, hogy nem lesz bűntudatom, ha valami közbejön és egy-egy napon eltévelyedek, vagy egyszerűen nem sikerül a megfelelő napi dologhoz hozzájutni. Engem csak az egészségem miatt érdekel a diéta, kisfiam annyi boldogságot ad, hogy a külső szépség századrangú kérdéssé vált...
Szóval hajrá :) Holnap nem lesz egyszerű a gyüminap, de megoldjuk - kicsi fiam állandóan kéreget :lol:

Kérdésem is van rögtön: paradicsom hivatalosan gyümölcs, mégis lehet gabonanapon enni? és zöldségnapon is? akkor gyümölcsnapon nem?
Másik: kukorica gabonának(szénhidrát) minősül? Mert azért zöldségnek csak nem ehetem, hiába van benne keményítő :?:

 


Indianyó:
Szia Drága!!!! :)

És sziasztok Többiek!!! :)

Nem ígérem, hogy sokat fogok írni :?

Paradicsomot én gyüminapon és zöldségnapon is eszem...
Sokszor iszom paradicsomlevet ilyenkor.

Kukoricát én zöldségnapon szoktam enni, este a vacsi sokszor pattogatott kukorica :oops: :P

Nagyon drukkolok Mindenkinek!!!!
Nekem ez a 34. napom és lement 6-7 kiló (80-ról indultam), a célom a 60kiló, de ahhoz még sok kell...

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.


Sziasztok!

Tünde, örülök, hoyg ide is írtál! :) Nem baj, ha nem tudsz mindig jönni, mi sem tudunk. Azért ha benézel, és látod, hoyg valamin nagyon agyalunk, megköszönnénk a segítségedet. :) :) :)
Gratulálok a leadott kilókhoz, és további kitartást. :) :D

Én eddig 5-5,5 kilót fogytam, de nekem csak max. vagy 7 kiló a célom. Én nem tudom, hányadik napnál tartok :oops: , de május 12-én jár le a diétám. Kilóban nem fogytam túl sokat, de cm-ben igazán jól látszik minden. Érdemes körbemérni a főbb testrészeket (comb, csípő, has, derék, mellbőség stb.)

Indianyó, gratulálok az induláshoz. Remélem, sikerül tartani a lelket benned, és nem fogod feladni! Nagyon jó ez a hozzáállásod, szerintem, és meglátod, így is működni fog. az a lényeg, hoyg alakítsd ki a saját kis ciklusodat-ritmusodat, és fontosabb az, hoyg következetes légy, mint hoyg drága élelmiszereket- gyümölcsöket megvásárolj. Amúgy egyetértek veled, "hogy a külső szépség századrangú kérdéssé vált", de ahhoz, hoyg a lelki épséget is szinten tudjam tartani, nekem fontos az, hoyg jól érezzem magam a bőrömben. A férjem nem volt elragadtatva attól, hoyg elkezdtem diétázni, mert azt mondta, minek, úgyis mindegy, de ahogy telt az idő, és látta az eredményt, már ő is másképp állta a dologhoz. Szerintem ő engem akart kímélni attól, hoyg talán csalódok, de most már látom rajta is, hoyg elégedett az eredménnynel. Magamra pedig szörnyen büszke vagyok! :D

Nyers zöldséget szinte minden napon lehet enni. Egylapban olvastam egyszer a diétáról, és ott pl. a gyümölcsnapot gyümölcs- ÉS zöldségnapnak írta. Mármint aszerint lehetett fogyasztani paradicsomot, uborkát, paprikát, retket, ilyesmit. Nos, én azért ezeket nem iktattam be rendszeresen, de volt úgy, hoyg én i paradicsomlevet ittam, amikor már nem bírtam a sok édes-savanyú gyümölcsöt.
Amúgy nyers zöldséget ezek szerint minden nap lehetne enni, én azért próbálom a gyüminapon kerülni. Ha nagyon kell valami sús, akkor megeszem egy kis tasak pirított, sós napraforgómagot. Rögtön feldobja a "morálomat". Illetve eleinte ebédre mindig fokhagymás avokádót ettem, de az egy drága "gyümölcs", és én sem engedhetem meg minden gyüminapon magamnak. Így maradt inkább a napraforgómag.

Még valami: amikor bármilyen friss, nyers salátáról ír, pl. hús- és zöldségnapon, akkor nemcsak fejes salátát lehet enni. Ugyanebbe a kategóriába tartozik az összes nyersen fogyasztható zöldség. Én répát, zellert, káposztát, céklát szoktam lereszelni, uborkát, paradicsomot, retket vágok bele, azért saláta vagy spenótleveleket si teszek, persze, ezekből szeelektálva, nem feltétlenül az összeset, amit leírtam. De pl. a répa-káposzta-cékla-saláta v. spenót kombináció, egy nagyon tutti zsebkímélő változat. Illetve ezek külön-külön is.

Kukorica: pl. a tegnapi pizzámat mexikói keverékkel készítettem. És paradicsomszósszal. De a puliszkát zöldségnapon ettem. Végülis ezt már nem lehet olyan drasztikusan elválasztani, hisz a keményítő is tképpen egy szénhidrát. Szóval, akkora iktasd be, amikor neked megfelelőbb. :)

Na, megyek.

Ja, bocs', külön kérésre :D :D :D :D :D ,természetesen, mutatok képet a Kriszta tortájáról (és a sajátomról is). Mindkettőt magam készítettem:
Kép .
Kép .
És még egy, ahogyan Kriszta eszi a tortáját:
Kép :D :D :D

Puszika, és szép vasárnapot mindenkinek. Ha minden igaz, mi kimegyünk a "zöldbe", a férjem és a szomszéd horgászni akarnak. Ilyenkor miccset szokás sütni nálunk, amik isteni ízű, bőr nélküli kolbászkák roston sütve, de feltett szándékom, hoyg a gyüminapomat csinálom rendületlenül. Holnap meg belakom miccsel. :D :D :D :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Sziasztok
Bocsi, hogy beleszólok a diétátokba, de én úgy tudom, hogy nem véletlenül van megszabva a napok sorrendje és az, hogy reggelire két darab egyforma gyümölcsöt kell enni. A sikerességnek ez mind feltétele. Szénhidrát napon okés pizza, de tilos rá hús, vagy sajt. Aki kávé nélkül nem tud létezni, annak inkább a kávés diétát kellene csinálnia, bár a cukor és a tej ott is tilos a kávéba. Sajnos ezekkel az apró vétkekkel pont az egész folyamat lényegét tesszük tönkre és így felesleges kínozni magunkat. Nekem van ismerősöm, akinek a 60. nap környékén abba kellett hagynia a fogyókúrát, mert olyan sokat fogyott, hogy már megijedt ő is, és a környezete is, hogy baj van. Ő mindent betartott. Még anyukám szülinapi buliján sem vétkezett! Na ekkora akaraterőm sajnos nekem nincs, pedig az elvárt eredmény csak így valósítható meg.

Sok sikert és kitartást kívánok mindenkinek! Remélem én egy évig nem tudok csatlakozni hozzátok, ugyanis babát szeretnék, de utána szükségem lesz erre a módszerre, abban biztos vagyok. :oops: :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Én paradicsomot szoktam enni gyüminapon, zöldségnapon, és szénhidrát napon is. Igaz gyümi napon csak egy picit.

Megtartottuk Reginám szülinapját, mostantól szígorúan diétázom, ami nem lesz nehéz (legalábbis most), mert csúnyán elrontottam a gyomrom. Délelőtt csak az ágy és a fürdő között tudtam létezni. De már jobban vagyok, és talán sétálni is el tudunk menni.


Kép Kép [/img]

 


Szia Drága Tünde! Hát micsoda meglepetés :) 1 hónap és 6-7 kiló, ez igen!

Kávé tejjel: dietetikus ajánlotta nekem, hogy ne hagyjam abba, ígyam nyugodtan minden reggel, de utána minimum 1 órát hagyjak ki a gyümölcs előtt.

Nekem a legnehezebb pont az, hogy husihoz vagy sajthoz kihagyjam a salátát/gyümölcsöt, azért az jó hír, hogy nem is kell kihagyni - mármint legalább a salátákat :) És a másik: rájöttem, hogy a lekvár is gyümölcs és abból nekünk sok van itthon, épp csak egy kicsi gyümölcscukorral készült, hogy a kisfiam is ehesse, majd azt jól elnasizzuk ötlettelen reggeleken. Ma párolt almakockákat kis somlekvárral és vízzel meglocsoltam és azt eszegettük.

Szép torták!
Nálunk is most volt a szülinap, édes tejes puliszka volt a torta meggyes házi joghurttal leöntve - el is fogyott hamar.

 


Indianyó, Tünde! Hajrá! Indi, a somlekvárt magad készítetted?

Lexi! Sok szép és boldog napot kívánok Neked a babaváráshoz és utána is! Én bizony minden reggel megiszom a magam tejeskávéját kis mézzel. Igaz utána kihagyok másfél-két órát a gyümik előtt. Ráadásul nem egyforma gyümölcsöket eszem. Már dietetikus ismerősömtől többször meghallgattam, hogy ez a diéta teljesen "tudománytalan". Nekem mindezek ellenére bejött, így lelkesen folytatom is.

Szirwen, Edith! Köszi a tortás képeket! Látom a lánykák is lelkesek voltak! Szerencsére holnap nekem szénhidrát napom lesz :) , bár nem tortával, hanem pizzával, mert a fiúk azt rendeltek.

Lányok! A paradicsomos hozzászólások után teljesen úgy éreztem magam, mint ovis koromban (amikor még azt hittem, hogy a kutya-macska és az őzike meg a szarvas egy pár). Én meg voltam győződve róla, hogy a paradicsom zöldség, de most teljesen elbizonytalanodtam (Indianyó írta, hogy gyümi, ha jól emlékszem). Én mindenesetre eszem salátának is és keményítőnapon, gyüminapon viszont nem. :roll:

Ma keményítőnapom volt, de nagy megpróbáltatással kezdődött, mert férjem a fiúk kívánságára palacsintát sütött reggelire, amiből nem ehettem :cry: :cry: . De büszke vagyok magamra, mert kibírtam! :) :)

Jó éjszakát!

Kép Kép Kép
 
 


Sziasztok
Már többször próbáltam de nem tudtam be lépni!

Nna én végére értem a kilencven napnak...
Az első két hónapban fogytam 11 kilót a harmadikban semit!
De így is jó... főleg ha figyelembe veszem, hogy még Áron elég sokat szopizik...

Indianyó!
Nagyon örülök neked! ;)
Az alma nem vészesen drága szerintem edd azt reggelire! Ehetsz hozzá mazsolát, aszalt szilvát (bár az lehet drágább) a banán télen nem olyan vészes és jól telít... én szilvalekvárt is nyalakodtam Áronnal.
Somlekvárt én is csináltam, de olyan nehezen jött le a magról a hús... te főzés előtt szedted még le?
Befőttnek is nagyon-nagyon finom...
A kávé pedig kell is ehhez a diétához reggelente!! Serkenti az anyagcserét... igaz tej nélkül szabadna csak... de ha nem közvetlenül utánna eszed a gyümölcsöt szerintem nem gond... más is így csinálta... én meg bírom inni tej nélkül is... nagyon fel vizezem... férjem csak mosogató lének hívja... :)I :lol:
A torta nagyon gusztán hangzik!
Isten éltesse Dominót! :)

A husihoz lehet saláta!!! SŐŐŐŐTT kell is eltelít jobban egészséges... még egy szelet kenyeret is lehet, de azt én elhagytam...



Tünde
te is idetaláltál! :)
De jó!
Nagyon ügyes vagy a kilókkal! A végére biztos több fog lemenni mint nekem!

Én most olyan 62-63 vagyok...
Egy kicsit félek, hogy hízni fogok... de azért reménykedem... jó lenne a norbira átállni csak az olyan bonyinak tűnik... :(



A paradicsom tényleg gyümölcs... én gyümölcsnapon ettem ill. ittam ha már nagyon untam az édeset...


datolya!
Van fogyis vonalzó is!!! :)
Nem semmi! :)

lexi1975
a két db egyforma gyümölcs szerintem hülyeség... persze ha valaki így akarja akkor csinálja így... de szerintem sokkal fontosabb, hogy az ember találjon valami örömet a diétában akár engedmények árán is... minthogy abbahagyja a felénél... persze fontos betartani a napokat mert a szétválasztáson alapszik az egész, de ezen bellül a kritériumon bellül sok lehetőség van...
Az pl nagyon fontos, hogy ne éhezz mert akkor visszaüthet a dolog...

Kép
Kép
Kép
 
 


szirven
jobbulást!

Kép
Kép
Kép
 
 


Nézzétek meg! :(


http://www.hajrapeti.com/
Kép

Kép
Kép
Kép
 
 


Nézzétek meg! :(


http://www.hajrapeti.com/
Kép

Kép
Kép
Kép
 
 


bocs a kettőért

Kép
Kép
Kép
 
 


Jó ez a diéta, jókedvem van tőle :)

Tünde :) pattogatott kukoricáért külön köszönet, eszembe se jutott volna, milyen jó így este egy kis nasika :wink:

 


Az ígért szülinapi képek...
Kép Kép
egy kicsit megcsócsáltuk a vonatot... ez tetszett neki legjobban az egészben...
Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép


Áronom egy éve...

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

kilenc napos
Kép

pucerka
Kép

morci

Kép

újdons(z)ült család Kép

Kép Kép

Kép
Kép
Kép
 
 


Kukuccs
Kép

Kép
Kép
Kép
 
 


Bocs egy kicsit sok lett...

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Indianyó, Tünde!

Örülök, hogy még itt vagytok, és nem ment el a kedvetek a diétától.

Edith!

Hallotam egy új avokádós receptet, még nem próbáltam ki, pedig ma gyümi napom van. Lehet hogy te ismered:

Mogyórót durvára törünk, majd 1 pici olajon meg pirítjuk. Erre rádobjuk a kockára vágott avokádót, és megforgatjuk benne. Pici chilivel, sóval borssal ízesitjük, majd rácsavarunk fél citrom levét. Saláta levélre teszük. Hát ennyi.

Datolya!

ár 1 kilót fogytam, mióta újra kezdtem, de még így is 6 van az áhitott 60 eléreéséhez.

 


Sziasztok!

Mamacka!
Nagyon szép család vagytok! Áron tortái is gyönyörűek (no meg a kisvoncsi is a tetején!).

Szirwen! Az 1kg nagyon jó. Én most tartok kettőnél, de nekem még 11 van 60-ig.

Ma kellett volna nekem is gyüminapot tartanom, eddig ugyanis csak két banánt volt időm enni. Nem baj majd vacsira eszem egy kis grillpipit salátával.

Kép Kép Kép
 
 


Szirwen, gratula a leadott kilóhoz, és köszi a receptet. :) :) :) :) Biztos kipróbálom, bár mára - gyüminapra - nem tudtam avokádót venni, mert a zsebünk most nem áll úgy. Most megelégszem az almával, körtével én is. :roll: :roll:

Datolya, te is ügyes vagy a 2 kilóddal, sok kitartást továbbra is, hogy elérd a kívánt súlyt. :) :) :) :)

Mamacka, Nagyon jók a képek, és én is azt mondhatom, hoyg gyönyörű család vagytok. Már csak egy kis pocaklakó hiányzik a képről! :wink: :wink: :wink: :wink:

puszi mindenkinek.
Márnekem sincs sok! :) :) :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Edit

Kriszta két nappal öregebb Áronnál.... előbb ti jöttök a kistesóval! Wink
Mi majd nyár végétől szeretnénk pocakosodni... bár apa már pocakosodik... igaz ő mástól... Smile

Köszönjük a dícséretet!




Lányok meghírdettem magam a babaszobán!
Itt lehet megkukkolni:
http://www.babaszoba.hu/forums/topic?tid=199434
Kép

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Mamacka :) szokás szerint gyönyörűek a képeid, rajzaidnak meg régóta nagy tisztelője vagyok :)

Az első 4 napot próbának tekintettem, úgyhgoy most egy teljes 4 napos ciklust végigcsinálva azt mondom, megy ez a dolog. Bár nekem a gyümölcsevés nehézkes - nagoyn szeretem és szívesen is eszem, de fáj a gyomrom tőle, úgyhogy egy kis módosítással csinálom a reggeleket: 6 körül kelünk, így bizony 10-11-re már angoyn fája gyomrom, így akkor az éppe aznapra esedékes dologból eszem egy jó elveseset, ma például tejsavóból főztem nagoyn híg, fűszeres tojáslevest(köménymag, tárkony, garam masala, só, hagyma), azt iszogattam, most fogok ebédelni gombafőzeléket: az éjszakai lecsöpögtetett joghurtot (leve ment a levesbe) a gomba mellé tettem és együtt főztem fűszerekkel(majoranna, fokhagyma, só, bors). Vacsira sült hús kockákkal megszórt káposztasaláta lesz.
Holnap vöröslencsefőzelék lesz az ebéd (lencsét fokhagymával, babérlevéllel és olivaolajjal megfőz, összeturmixol némi krumpli- vagy kukorcicapehellyelés valamilyen krumpli a vacsora - persze a kisfiam is ugyanezt eszi némi egyébbel felturbózuva, ma például a husi mellé sóskafőzeléket kapott krumplipürével.

Fehérjenapi édesség: sárgarépahalvá: Nagylyukú reszelőn lereszelt répát vajon édesítve kardamommal megpárolunk, tejjel puhára főzzük. Nem diétás időkben mehet be mazsola és midnenféle dió/mogyoró is. Csodafinom!

Én kihagyom a kenyeret, csokoládét és híg levest a diétámból, viszont igyekszem értelmesen felhazsnálni az alapanyagokat - csak a fránya gyümölcsnap... De azért az is megy, mindenhogyan párolva. És továbbra is fenntartom az ésszerű rugalmasság és bűntudatmentesség elvét :lol:

 


Még azt feltétlenül elújságolom, hogy a kávéval nagyon jól boldogulok: reggel nem iszom, inkább délután egyet, ma - lévén fehérjenap - kettőt is megengedek magamnak és ez az édesség :)
Szóval jó lesz ez így :)

 


Indianyó, 4 napja csinálod a diétát és máris olyan jó következtetéseket vonsz le, illetve dolgokat figyelsz és magyarázol meg! Gratulálok, és továbbra is hajrá! :)

Én ma húsnapozok. Tegnap nagyon nehezen bírtam a gyüminapot, de kibírtam. Ma reggel mentünk Krisztával a sürgősségi fülorrgégészetre, emrt a fél éjszakát átordította: torok- és fülgyulladása van. :( Előtte megettem egy körtét, de már kezdtem rosszul lenni, mire hazaérkeztünk, ezért tartottam egy kis előebédet. 2 vékony szelet rozskenyeret ettem meg pici tojásos-hagymás vajkrémmel. Most pedig a sütőben készül a fincsi kacsamell! :wink: :wink: :wink: Friss zöldségsaláta lesz mellé. :) Vacsira is az lesz, ha marad belőle, ha nem találok én valamit. Lehet, megeszem egy halkonzervet.

Nagyon jó, hoyg már így eltervezed, hoyg mit eszel másnap. Én is általában kigondolom, hoyg mifélét szeretnék enni, mármint, hogy milyen alapanyagokból, de általában csak aznap, illetve, amikor nekifogok, derül ki, hyog mi lesz belőle. VAgy csak akkor, amikor már éppen kész van! :P :oops: :oops: :oops: NAgyon szeretek mindenféle újdonságot kipróbálni.

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Nekem ma zöldségnapom van, és nagyon könnyen megy. Könnyebben mint általában, ugyanis a gyomor kórságból még nem jöttem teljesen rendbe, még mindig fáj a hasam és egész nap hányingerem van. Így nekem könnyü diétázni.:lol:

Edith!


Jobbulást a picikédnek!

Indianyó!

Megmondanád nekem hogy hol vettél kardamom magot?
Már nagyon régóta nem láttam sehol sem, ahol meg mindig vettem ott már nincs.

 


Szirwen :) Az enyém még indiai, de a Nagycsarnok alagsorában az ázsiai boltban minden keleti dolog kapható, fűszerek, gabonák, hövelyesek, szószok.
Gyomorkórság :( Arra a joghurt a legjobb gyógyír! No meg a rizs.

Edith :) Köszi :) akkor időnként írok egy-két indiai és olasz receptet, ha szereted az újdonságokat :)
Nálunk muszáj a diétát megtervezni, hogy értelmesen tudjak midnent felhasználni - mint például ma a tejet, 4 féle dolog alapanyaga is volt. Répaédesség annyira bejött Dominónak, hogy holnapra eltettem neki a vacsorámra szántat, hadd örüljön :)
Jobbulást a picurkádnak!

 


Sziasztok!

Az én mai gyüminapomnak sajnos fuccs, de nagyon jól haladok.
Lányok! Ne hagyjatok bizonytalanságban: a paradicsom most akkor micsoda? Zödség (ahogy eddig hittem), vagy gyümölcs? És még lenne két kérdésem, hátha tudtok segíteni!
1. Csírákat (pl. lucernacsírát) melyik napon lehet enni?
2. Pufasztott kölest?
Előre is köszi a válaszokat!

Kicsit más téma, de nem bírom ki, hogy ne osszam meg veletek az örömömet! Kissebbik fiúnk, Ákos, ma adta először a Bilimanónak a kakiját :D :D :D .

Kép Kép Kép
 
 


Datolya :) Én most annyit olvastam erről össze, hogy csípőből megválaszolom :wink: Aztán tessék cáfolni, ha hülyeséget beszélek! A wellnesscafé oldalán nem szénhidrátnapot, hanem gabonanapot ajánlanak, én a puffasztott kölest ott enném.

Paradicsom: fajtáját tekintve zödség, a krumpli rokona, ha jól tudom) viszont összetételét tekintve gyümölcs. Így mindkét napon ehető - én legalábbis ezt értettem meg az eddig olvasottakból, és ez tetszik a lelki békémnek is :wink:

Csírákat pedig bármelyik napon salátaként enném.

Sárgarépasaláta pattogatott kukoricával határozottan finom vacsorának bizonyult.

 


Sziasztok!

Én ma olyan jól éltem! :D :D :D :D :D
Zöldségnapom volt, és igaz, ebédig majd' feldobtam a talpam, de a sült alma egy pici mézzel megmentett az éhhláltól. :P

Aztán ebédre sárgaborsó-krémlevest készítettem (borsó, krumpli, répa, hagyma összefőzve, turmixolva, fokhagymával, szerecsendióval, citromlével, petrezselyemzölddel fűszerezve) meg currys zöldséges rizst. Melléje friss spenót-répa-zeller-reteksaláta volt.
Vacsorára ugyanezt ettem, csak saláta nélkül, mert az a párom vacsija lett. Sajtot kockára vágtam bele és még hozzákevert egy tonhalkonzervet. Meg sem tudta enni mind.

Datolya, gratulálok Bilimanóhoz. :D :D :D Örülök, hoyg megosztottad velünk! :) Mekkorák a gyerekeid? Lehet, hoyg írtad, de valahoyg nem emlékszem. Nem csinálsz vonalzót? kriszta is, bár még csak éppen 1 éves, egyszer kakilt és egyszer pisilt a bilibe. Nem erőltetem, de a kakit van, hoyg jelzi. A pisi véletlenül lett bele, kaki helyett! :P Azért én nagyon szeretném, ha a nyáron sikerülne megszokni a bilizést mert kistesóra készülődvén, jó lenne, ha Kriszta minél önállóbb lenne.

Jó éjt! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Indianyó!
Köszi az ételek besorolását. Eszem ágában sincs vitatkozni, örülök, hogy eképp sikerült helyre tenni magamban ezeket a dolgokat is. Nemsokára "elkészülnek" első házi lucernacsíráink!!

Edith!
Nagyon ügyes Kriszta, hogy már kakilt is és pisilt is bilibe. Kistesó már pocakban, vagy egyenlőre csak tervben? Nálunk nagyobbik fiam szobatisztasági törekvéseiben sokat segített a kistesó érkezése. Már előtte is próbálkozott több-kevesebb sikerrel, de mikor Ákos két hetes volt egyszer csak megjelent egy zacskónyi pelussal, hogy ő már nagyfiú és ezeket Ákosnak adja. Ezek után már sínen volt a dolog.
A fiúk egyébként öt és fél és mindjárt három évesek. Majd megpróbálok vonalzót felrakni.

Jó éjszakát!

Kép Kép Kép
 
 


Megpróbálok vonalzókat feltenni, hátha sikerül.

Kép Kép Kép
 
 


Sziasztok!

Datolya!

A paradicsomot szerintem is szinte mindig lehet enni, hiszen a kechup-nek is az az alapja, és azt lehet tészta napon enni. De én úgy tudtam, hogy gyümölcs. Az ókori neve is erre utal (arany alma, régen csak sárga fajták léteztek). Gratula a bilimanóhoz. Én még nem próbáltam Regit bilire szoktatni.

Indianyó!

Köszi szépen, sajna nem járok mostanában a városba. De majd talán késöbb.

Edith!

Kipróbáltam a mogyórós avokádot! Tettem hozzá 1 kis citrom levet, mert semmi jelentős íze nem volt. Szerintem felejtős.

Ma gyümi napom van és nagyon nehezen bírom, mert még mindig hányingerem van. Szőrnyü, már 1 hete.

 


Szirwen :) Itt rendelhetsz kardamomot :
http://lal.hu/index.php?cPath=51&osCsid ... 9437e844c9

 


Szirwen!
Neked is köszönöm a paradicsomos választ.
Regi szerintem még kicsit fiatal a Bilimanóhoz, nálunk Ákos már majdnem 3 éves, úgyhogy neki időszerű.
Én sajnos másfél napja már össze-vissza eszem, nálam ezért lehet a hányinger.
Nem lehet, hogy nálad egy újabb Pocakbaba készülődik? Bármi is az oka, jobbulást kívánok!

És lehet, hogy most végre sikerült a vonalzókat felraknom!

Kép Kép Kép
 
 


Kép
Kép
Ilyenek lennének a vonalzóim, ha hagynák magukat feltenni.

Kép Kép Kép
 
 


:twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Kép Kép Kép
 
 


Datolya, látom viaskodsz a vonalzókkal! :evil: :evil: :evil:
Amikor megcsinálod a vonalzót, akkor neked kiad 3 kódot. Nos azok közül a BBCode nevezetűt kell belemásolnod az aláírásodba, ami a Segédletekben, a Profilban van (de ezt biztos tudod.) Az írás-ablakocska alatt meg legyen kipipálva az Aláírás hozzáadása.
Csak ennyi az egész. Igazából azok az Url..... szövegek nem szabadna megjelenjenek a vonalzó előtt vagy után. Különben nagyon aranyos vonalzókat készítettél. :) :) :)
Drukkolok, hoyg meg tudd csinálni véglegesen! :)

Nekem ma gyüminap. Boááááááááááááá. :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: Valahogy kibírom. :roll: :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:

Tegnap nem igazán recept szerint tartottam a diétát, de azért nem bűnöztem csak egy kicsit. :oops: :oops: :oops: Kb. déli 12-kor megettem két szelet szendvicset (kenyér, margarin, ketchup, fokhagymaszósz), majd du. úgy falatozgatva :oops: :oops: :oops: :P :P :P , némi frissen sült kürtöskalácsot , este pedig cukkinis-pórés tésztát készítettem. NA, ez jólesett! :wink:

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Régen kukkantottam ide, mostanában sajnos nincs túl sok időm fórumozni. Látom, vannak új próbálkozók is, üdv itt!
A diétát még csinálom, most tartok a 2. hónap vége felé, és bár én nem voltam olyan hú de szigorú magamhoz (ez a gyümölcsnapokra vonatkozik), azért szerencsére van eredménye.
Ez nem is annyira kilókban (eddig kb 6 kg minusznál járok), mint inkább centikben látszik. Eggyel kisebb ruhaméretem lett (42 helyett 40-es, és már azok közül is van ami nagy), és a fürdőruhám sem áll már borzalmasan rajtam :)

Mamacka, nagyon jók a fotók, Áronnak utólag is boldog szülinapot kívánok! Rajzaid tetszenek nagyon!

Jó recepteket és ötleteket írtok, ezt a mogyorós avokádót alkalomadtán én is kipróbálom.

Indianyo, szerintem is jó ez a diéta, az én közérzetemnek is alapvetően jót tett! A gyümölcsnapok kivételével mindegyik napot nagyon élvezem - és mostanra a módosított gyüminapjaimat is.
No megyek, sok munkám van, igyekszem mostanában gyakrabban benézni.
Üdv:
Évi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
 
 


Sziasztok!

Datolya!

Sajna senki sem lakik a hasamban! Nagy kár! Szerintem 1 picit sok már a szervezetemnek ez a diéta. Jók lettek a vonalzók.

Indianyó!

Köszönöm, mindenképp fogok rendelni, csak megvárom a fizut, most sajna már nincs sok pénzem.:oops: És a páromnak is elsején lesz a szülinapja.

Edith!

Mi hír a kislányodról? Meggyógyult már?
Mit is írtál? A füle fáj?

Erpé!


Most én sem fogyok annyira látványosan, mint az első időben, de bízom benne, hogy ez majd változik.

 


Szirwen :) A "nincs pénz" fílinget én is jól ismerem ám :wink: Csak azért adtam a linket, hogy tudd, így is lehet - hátha egyszer csak :)

Évi :) Hogyan módosítottad a gyümölcsnapot? Ma nekem is az van és nemigen boldogulok. Fáj a gyomrom - és ez már a harmadik ilyen nap, úgyhogy kicsi változtatásra szorul. Salátában gondolkodom.

 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

cron