Sziasztok !
Tegnap elmentünk az egyik barátunk telkére szalonnát sütni de az útunk az elég viharos volt.
Először is már többször voltunk náluk és az első 10 km alatt rögtön eltévedtünk mert elfelejtettünk lemennie az elágazásnál így megkellet kerülnünk egy kicsit és rá az oda vezető útra.
Aztán már túl voltunk az út felénél amikor berepült egy darázs és azzal a lendülettel megcsípte a vállamat.
Párom rögtön félreállt kiszedtük a fullánkot ami belém tört és a párom megszívta a vállamat, hogy a méreg kijöjjön. Rögtön el is zsibbadt a kezem.
Igaz én már edzett vagyok darázs csípésben mert kb két éve nyáron berepült a szoknyám alá egy és megcsípet és rá 5 percre egy másik. Szóval abszolút nem izgultam de most azért más a helyzet.
Hívtam az anyósomat mert ő eléggé otthon van ilyen otthoni gyógymódokban. Nem tudot ő sem mást mondani mint amit csináltunk csak annyit ha megérkeztünk akkor kenjem be ecettel.
Pár percre rá, hogy beszéltem vele visszahívott, hogy beszélt az ügyelettel , hogy mi a teendő ha kismamát megcsíp a darázs és mondták neki, hogy ha nem kezd el dagadni akkor olyan mint egy szúnyog csípés elvileg ártalmatlan.
Ha bedagad akkor rögtön menjek be az első kórházba.
Hála istennek semmi nem történt és estére már a körülötte lévő pirosság is eltünt.
Szóval jól indult a buli.
Aztán a kaja nagyon tutti volt igaz nem mertem sokat enni nehogy valami gáz legyen így csak épp, hogy falatoztam.
Ma anyukám meg finom krumpli levest és rántott husit csinált ebédre mi meg hozztunk haza felé jövet fagyit. Most meg pihegünk ebbe a marha melegbe.
Elöbb apa rétette a fejét a pocakomra és egy akkorát rúgott a törpi, hogy azt hitte én csináltam. Erre mondtam neki, hogy ennél csak különbeket szokott rúgni.
Nagyon édi már törpi mert érzi ha apa simizi mert mindig jelezz neki.
Bocsi ha kicsit hosszúra sikerültem.
Mindenkinek kellemes estét és reméljük éjszaka jobb idő lesz kicsikét.
