Új privát üzeneted érkezett!

Szia Györgyi!

Mikor megszületett a Ricsi, nem tudott egyáltalán cicizni. Keresett szegény ezerrel de mikor odatettem neki a mellem csak nézett bambán. A korházban a védőnő azt mondta hogy a nyelvét szívja és ezért nem tud mit kezdeni a cicivel. Nekem kellett megtanítanom úgy hogy a mutatóújjammal benyúltam a szájába a nyelve közepéig kb. és próbáltam rávezetni, ez kb. annyit tett hogy picit huzogattam ki-be az újjamat és hát nekünk ez bevált mert a harmadik napra már akkora szopási ingere volt hogy cumi kellett :lol:

Amúgy nálunk is hasonlóan mennek általában a cicizések, a reggelivel általában nincs gond de a nap folyamán harcolunk egymással. Talán annyiban térünk még el hogy a Ricsi addig szopizik míg ömlik a szájába a tej de mikor már dolgoznia kéne akkor csak odateszi tátva a száját és kész. Persze hamar felkapja ezen a vizet és utána már nem lehet mellretenni. "Szerencsére" nálunk a cumisüveg nagy favorit, felcsillan a szeme ha meglátja így ha muszály tudok kiegészíteni.

Tudom hogy most badarságot fogok írni, de én kipróbálnám azt hogy olyan cumit teszek az üvegre amin csak úgy magától folyik ki a tej és nem kell szívnia. A Ricsiből kiindulva ha folyik a szájába a tej csak úgy nyeli mint kacsa azt a bizonyos nokedlit.

Meg próbáld azt is ki hogy nem húzod ki az újjad hanem melléteszed a cumisüveget és ha már húzott rajta egy kettőt csak akkor veszed ki óvatosan hogy ne vegye észre. Nálunk is van ilyen csak a Ricsi a saját újját szopja én meg betolom mellé a cumisüveget. Mondjuk az jóval kisebb újj mint egy felnőtté de hátha befér a szájába és nem veszi észre.

Amúgy ne haragudj de én csak okoskodni tudok, igazából nem vagyok egy nagy szopimester. Sajnos.

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
 
 


Szia Ági!

Boldog hófordulót pici lánykádnak!! :lol:

Megy a cicizés?
Nálunk ugyanolyan pocsék a helyzet de már kezdem megszokni a kínlódást. :cry:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
 
 


Szia momi!
Köszönjük szépen, hihetetlen hogy telik az idő! Tegnap nosztalgiáztam, újra éltem a szülést.:)
Hát mi is szenvedünk a szopival. Hol az a baj, hogy nem jön eléggé, hol pedig az, hogy nagyon önlik.. Már én sem idegeskedem, lesz, ahogy lesz, annak örülök, hogy egyáltalán sikerült nekünk Panna:)
Ti hogy vagytok? Vannak azért jobb időszakok?

Kép
Kép
Kép
 
 
 
 
 

 
 

Szia Ági!

Olyan ez mint egy hullámvasút. Tegnap olvastam a régi Kismamáimat meg Babamagazinokat és mint azt irja hogy milyen egyszerű és praktikus a szoptatás. Ja és a kezdeti nehézségek után már hipp-hopp menni fog. Legszívesebben tűzre dobtam volna őket, nagy baromság az egész. Nem is ismerek csak egy kismamaát akinek simán megy a szoptatás, másnak mind van valami problémája.

Plusz még tetézi ezt a jó kis szopi helyzetet hogy úgy néz ki hogy meg fog jönni záros határidőn belül és plusz a Ricsi is lebetegedett. És ugye ezek is mind hátráltatják a sikeres szopit.

Egyenlőre ma borúsan látom az elkövetkezendő napjainkat....

Mennem kell, megint szürcsög. Porszívozhatom a nóziját :(
Tényleg ti voltatok már betegek?

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
 
 


SziasztoK!

Köszi a tanácsokat! Képzeljétek megoldódott a probléma. Miután már fél napig nem evett semmit egyszercsak rákapott a cumisüvegre. :lol: :lol: :lol: Annyira sajnálom. Szegény úgy eszik, mintha ki lett volna éheztetve!! Reggel megszoptatom, mert akkor ömlik a szájába, aztán a nap többi részében kifejem neki. Annyit eszik mint a cicimből soha. Szegény ezért nem hízott igazán. 4 kg-val született, éa két hónapos koráig dupla annyit evett mint az átlag. Hát szegény evett is volna azóta is, ha tud. Szóval egy fontos dologra rájöttem: Szoptatni, de nem minden áron. A második gyerekemmel nem fogom ezt végigjátszani, hogy 2 és fél hónapig nem eszik csak minimálisat, elvegetál, fogy is... Belegondolni is szörnyű. Na mostmár mindegy, péntek óta eszik rendesen. :lol: :lol:

Ja és Zita!

Megkaptam az üzenetet, de véletlen kitöröltem és nem tudtam válaszolni. :oops: Megnéztem és igazad volt félreértettem őt, nem lll-es, hanem a másik amit írtál. Köszi!

Kép
 


momi:
ne légy elkeseredve, sajnos a "szakirodalomak" mind azt írják, hogy szoptatni könnyű, csak az a jó anya, aki szoptatni tud, aki pedig tápszert ad, az fujj, és meg kell kövezni. Csak azt nem kalkulálják a dologba, hogy sok anya, ha megszakad, akkor sem tud elég tejet adni a babájának, és ezektől a cikkektől csak még rosszabbnak érzik magukat, akik még ellátni sem tudják a gyereküket. Én már nem aggódom, mert tudom, hogy minden tőlem telhetőt megpróbálok, és nem azért kell tápot adnom,mert nem akarok szoptatni, hogy szép maradjon a mellem, vagy hogy gyorsabban végezzünk. Így, hogy ezt tisztáztam magamban, pár napja annyit tejem van, hogy éjjel is fejnem kell:)
Betegek voltunk, sajnos náthás volt 3 hónaposan ,jó 3 hétig orrszívás volt, és orrcsepp, de sterimarral nagyon jól kitisztítható az orra. Te mit használsz?
Honnan tudod, hogy meg fog jönni?

györgyi: örülük, hogy megoldódott a dolog, végül milyen cumisüveget használsz?

Kép
Kép
Kép
 
 
 
 
 


Mágnes

VAn egy chicco és egy baby nova, de mindegy, mert mindkettőt szereti. Szerintem mostmár bármilyet elfogadna! :lol: :lol:

Kép
 


Sziasztok!

Györgyi!

Ügyik vagytok! Nagyon jó hogy mennek a dolgok, ügyes a lányzód! :lol:

Ági!

Írtam egy csomót pár nappal ezelőtt de nyoma sincs :twisted:

Hát nem jött meg, arról gondoltam hogy görcsölgetett a hasam. Remélem nem kiabálom el, megyek rákszűrésre nemsoká és amilyen peches vagyok tuti elötte jön meg.

Mi is Stérimart meg porszívos orrszívót használunk de ez nem volt elég és kaptunk Nasivin orcseppet is pluszba. Sajna még mindig beteg a Ricsi, olyan rekedt hangja van.

Képzeld el most hogy beteg, nem kell neki a cumisüveg. Csak szopni akar, és tudtam a fagyóba is tenni tejcsit!!!! :)

Ti hogy vagytok?

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
 
 


Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a topikra!
Nálunk is hasonlóak a problémák:kislányom 4170 g-al született, és folyton bömbölt, mert éhes volt.A "bababarát" kórházban azt mondták szoptassak csak(igaz, hogy egy csepp tejem sem volt, és csak a mellbimbóm sebesedett ki véresre).Szegény gyerek meg csak éhezett, mígnem az egyik csecsemős nővér megerősítette a feltételezésemet, hogy a gyerek nem azért remeg, mert fázik(a 30 fokos szobában), hanem mert éhes!Végre vki!Tőle kapott pótlást, és szólt a többi nővérnek is, hogy adjanak neki!Hála érte!
De sajna a cic csak sebesedett tovább, mígnem szétcsattant.Akkor már én is, gyerek is üvöltöttünk szopizáskor, én rettegtem, ha felsírt, gyomrom összerándult, hogy kezdődik a horror kínzás.Egy reggel arra ébredtem, hogy alig van tej.Persze, a stressz megtette a hatását.
Akkor rohanás dokihoz tápért.Szopi abbahagy, cici gyógyit, fejés ezerrel.Gyerek nem eszik pohárból, mert annyira ideges,mohó, hogy kilötyböli azta drága tejet!Jön az üveg, 1 lukú cumival.
Várom, hogy gyógyuljon a cici.Megtörtént!De Emili egyik pillanatról a másikra szopi közben cicit kiköpi, és üvölt.Pedig csöpög a szájába a tej, szívni sem kell.Nem értem, kétsége esek.és ez ismétlődött következö szopikor is.Védőnő mondta, ez a szopisztrájk.Kössz.Még ez is.Fejés továbbra is.De hát az mégsem szopi, így a tejcsi apad, gyerek egyre inkább elutasít.Szenvedek lelkileg nagyopn, nem szeret a gyerekem.Pokol.És még tápot is kell adni neki.
Aztán kérdi a doki, hogy mennyit eszik, és hízik.Közlöm az adatokat:hát ez bizony kevés!De nem eszik többet.Amikor már egyáltalán nem szopizott, elővettem a nagylukú cumit.Na azóta eszik rendesen!Hát ez van.Így utólag már tudom:mindig is mohó volt, és türelmetlen.A cici is addig kellett neki, amig ömlött belőle, és az üvegből is azért nem evett rendesen, mert kifáradt, és nem bírt többet enni.
Engem is nagyon bántott, hogy tápos gyerekem.Lelkileg nagyon rossz volt.Sokat bánkódtam miatta, néha még most is.Mindenhol tényleg azt propagálják, hogy csak szoptatáskor kapja meg ababa azt a fajta törődést.Szerintem nem ezen múlik az anya-gyerek kapcsolata.De azért jó lenne, hogy ha nem csak a szoptatós anyák lennének az ANYÁK!
Hát bocsi, hogy ilyen hosszú lettem, de látom más is hasonló gondokkal küzd, és jólesett elmondani.
Köszi aki végigolvassa. :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
 
 


Panka! Végigolvastam :)
Az elsővel én is így voltam. 6 heti szenvedés, véres cici, kínlődás, pohár, cumisüveg..stb után szerencsére rendbejött a dolog. Szerencsére. De én is lelkibeteg lettem volna, ha tápos lett volna... pedig hát :roll: Baromság ez a fanatikus szoptatás-kampány. Sok anyát ez kerget a depresszióba.
A második gyerekem kizárólag szopott. Nála 2 hósan jött a szopisztrájk. Egyszerűen nem evett, pedig volt tejem. Ment ez 5 hós koráig. Már a tököm tele volt a szoptatással, de gondoltam kihúzom 6 hóig. Akkor meg nem fogadott el semmit az anyatejen kívül. 8 hós koráig mindent kihányt, ami nem anyatej. Most már elfogad pár kanállal, de nem hízik rendesen, vashiányos, de nem lehet megtömni... cumisüvegből sem tud enni :roll: Szóval az anyatejesség sem mindenható. A következőnél már az elején kap cumisüvegből is enni, mint az első, és ha úgy van, kap tápot. Szerintem ne edd magad ezen, nem ez dönti el még az egészségét sem (a kampányolók egyes kijelentésekkel túllőnek a célon; van hogy határozottan hazugságot is felfedeztem már a mindenttudó LLL leírásaiban)
Vendég
 


Gira!
Hát igen, én is abban reménykedtem, hogy ha majd begyógyul a seb, utánna szopik rendesen, és lesz tejcsi is.Sajna nem így lett.Pedig a szívóerő nem változott a cumisüveg miatt, csak a kitartással lett gond.
Igen, néha fanatikusak a szopipártiak(én is az lennék, dehát...).
Babaápolási könyvek is írják, hogy meg kell ismertetni velük acumisüveget is, mert így nagyob szabadságot kap az anya, hiszen így az apa is tudja etetni a babát(ami szerintem jót is tesz nekik is, így jobban kivehetik a gondozásból a részüket, az én férje szereti etetni)
De azért a következő babát csak szoptatni szeretném, már ha nem lesz megint ilyen sebes.De mostmár tapasztaltabb vagyok, remélhetőleg nem lesz ilyen gond.
Bocsi, ha kicsit érthetetlen vagyok, de már álmos vagyok, megyek is fürcsizni.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
 
 


Sziasztok lányok!

Igazatok van, tényleg baromság ez a szopi kampány. Mikor először adtam a manónak tápit sírtam hogy nem tudom szoptatni mert nincs elég tejem..... aztán beletörődtem, nem ezen múlik majd a kapcsolatunk. Én is tápos voltam és itt vagyok.
Szerencsére azóta sikeresen növeltem a tejcsi mennyiségén és mára már a fagyó is tele van tejjel. A sztrájkot meg megoldottam annyival hogy ha éhes úgyis eszik majd. A cumisüveget és a cumit jól elraktam, mára már egyáltalán nem kell a Ricsinek, kitolja őket a szájából. :lol: Most is van hogy harcolunk a cicivel de olyankor abbahagyjuk a dolgot és később próbálom megszoptatni....
Na és ha szopik a baba akkor ellenálló lesz a bacikkal szemben... Ez is tök hülyesség. Most sem lábaltunk még ki a megfázásból, állandóan visszatér a nátha már másfél hónapja pedig csak szopik.

Viszont hátránya is van a cumisüveg kivonásnak: nem hagyhatom másnál a manót sosem mert nem fogad el semmit csak cicit. Nincs az hogy elmegyek fodrászhoz, vásárolni, vagy csak szimplán kettecskén a párommal.... Tömegközlekedni nem tudunk, hosszabb sétára nem lehet elmenni..... De csak túléljük, remélem 6 hós koráig mostmár csak szopni fog :lol:

Bocsánat hogy kérdezés nélkül megosztottam veletek a jelenlegi helyzetünket, remélem nem gond :lol:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
 
 


Momi!
Nem gond, ezért van ez a topik! :wink:
Én pont azzal vígasztalom magam, hogy legalább a férjem is tudja etetni, tudom pontosan, hogy mennyit eszik, és bármikor bármenniy időre el tudok vele menni otthonról, ami nagyon jó, mert baba előtt sokar járkáltam, mentem a városba, ügyintéztem.Így most is tudom ezt az életvitelt folytatni, és a baba is hozzászokik a sok jövés-menéshez. :wink: :D
Kitartást a szopizáshoz(azért nem bánnám, ha Emili is szopizna)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
 
 


Hű, én még csak most találtam meg azt a topikot...
Szal, nálunk volt egy közel 1 hónapos sztrájk! Makacs a lányom, de én is! :wink:
Akit érdekel, annak elmondom mi és hogyan történt! (És még most is szopizik, bár egyre kevesebb az igénye... :oops: )

Kép
 
 


sziasztok!
látogatja még vki ezt a topicot?

Kép
 
 


Kedves Lányok!

A Babanet szerkesztősége szeretettel várja a Látogatók történeteit a gyerekvárásról, családtervezésről, gyereknevelésről, szülésről, egészségügyről, családról, óvodáról, iskoláról, munkáról. Ha van olyan történeted, amely kacagtató vagy megható, megindító, elgondolkoztató vagy felháborító, esetleg reményt vagy megoldást adhat másoknak, ne habozzatok, hanem ragadjatok billentyűzetet és a kész írást küldjétek ide: szerkeszto@babanet.hu.

A történetek bekerülnek a Babanet Te Történeted rovatába, illetve a főoldalon is láthatók lesznek.

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

cron