hát én is még képzetlen vagyok a témában, de ez a reggeli jelenet nagyon ismerős
Hana ráadásul olyan, hogyha nincs olyan az asztalon ami szerinte finom, inkább nem eszik. Akár egész nap
ezzel még nem is lenne olyan nagy gond, csak hát éhes és ettől óráról órára kezelhetetlenebb lesz. Amikor már végre megtanult egy picit beszélni, szinte állandó evés körüli hiszti volt, hogy nem jó, onnan(hűtőre mutat) valamit. Egy ideig csináltam, hogy akár egy órán keresztül is ugráltam körülötte, kipakoltam az asztalra a házban fellelhető összes élelmiszert, de nem ez hozta a megoldást.
Egyszercsak elég lett. Minden étkezésnél kb 3 félét kínálok neki, ha egyik se jó akkor nincs tovább, bármennyire visít. Meghallgatom mi a baja (éhes), kínálok neki megoldást, de nem a végtelenségig. Szóval Hana visít, én közben befejezem a reggelit/pelenkázást/akármit, aztán ha addig még mindig tart a kiborulás ölbe veszem, megmosom az arcát és mégegyszer elmondom neki, hogy ezek és ezek vannak reggelire, de ha nem akar nem kell reggelizni, a következő program ez és ez.
Nem mondom, hogy azonnal hozott megoldást és nem is szokott le teljesen erről, de mivel én döntöttem és határozottan és ugyanúgy kezelem a helyzetet, most már csak nagyon rövid ideig tart egy ilyen kiborulás.
Szerintem egy 3 éves még nem tud arról dönteni, hogy mit egyen és mit vegyen fel. Ha hiszti van az öltözésből, én általában 2 ruhadarabot mutatok neki amiből választhat, de azt nem engedem, hogy az egész szekrényt feltérképezze. Ja és ha még 2 darabbal is sokáig megy a huza-vona akkor az egyiket elrakom. Ilyenkor persze mindig az kell amit elraktam és megoldódk a nagy dillema. egyáltalán nem biztos, hogy jól csinálom(pozitív nevelés szempontból), de nálunk most ez teremt élhető körülményeket.
Orsko, igen, szerintem az segít ilyen helyzetben ha folyamatosan kimondod mit érzel. tehát nem csak akkor amikor elszakadt a cérna. Ez nem csak a gyerekeknek segít, hanem neked is. Mert ha megnevezed az érzelmet, már egy lépéssel hátrébbról látsz rá és kevesebb eséllyel ragad magával.
nekem egyébként nagyon nehéz az érzelmek kommunikálása, mert soha senki nem tanított rá, de hát gyakorolni kell, fog az menni.
és hát igen Hana se tudja még magától megfogalmazni mit érez, mindig azt mondja vissza amit a szájába adok. ez azért nagyon nagy felelősség.
nagyon örülök ennek a nevelési hozzállásnak, mert folyamatos önmegfigyelést igényel. és reméyneim szerint a gyerekeimet se intézem el annyival, hogy hisztizik és megvonom a vállam, hanem egy reinkább tudni fogom, hogy épp mérges, csalódott, szomorú, fáradt.
Az egyik legfájdalmasabb általános élményem gyerekkoromból, hogy minden problémámra közölték, hogy hiszti. Tulajdonképp elképzelésük sem volt, hogy mi a bajom, végig se hallgattak.
Most meg itt vagyok a feladattal, hogy megtanítsam ezeknek a csöpp kincseknek, hogy hogyan mondhatják el.
tök jó