Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
A mostani Kismama újságban megjelent egy cikk a cimizásról. Irtam nekik, de tõletek is megkérdezem, hogy az én esetemben mi lett volna a megoldás: a kislányom attól kezdve, hogy a kórházban mellre tettem legszivesebben örökre odaragadt volna. Szinte folyamatosan szoptattam. A szobatársammal egyszerre elkezdtünk szoptatni, majd amikor az õ kisfia elaludt, elment zuhanyozni, olvasgatott, majd amikor újra felébredt a baba, megint szopizott. Nekem meg folyamatosan a mellemen lógott a baba. Amikor hazamentünk egy-egy szoptatás 2-3 órán keresztül tartott, mert a lányom alvás közben is cicizni akart, ha elvettem tõle a mellem akkor üvöltött. A 10. napon, amikor egy szoptatás már 4 órán keresztül tartott, elõkerült a cumi. Szerintem azt, hogy egy gyerek cumizik vagy sem, nem mindig a mama dönti el. Az egyik barátnõm már a kórházba is vitte a cumit, de a lánya nem hajlandó cumizni, a másik barátnõm (úgy tervezte hogy nem ad cumit) már egy hatalmas gyûjteménnyel rendelkezik.
A tipegõ baba cumiját fölösleges állandóan kifõzni, amikor a padlóról felszedett játékait, kezecskéjét is a szájába veszi azokon is megtapad annyi kosz mint egy cumin. A másik: a kis örökmozgók egy pillanat alatt képesek bármit a szájukba tömni, állandóan résen kell lenni. Amig a szájában a cumi, addig nem rágcsál sem falevelet, sem bogarakat. Amig mi a kiteritett takarón nyugodtan ültünk a barátnõmmel, addig egy másik anyuka állandóan a füvet, ágacskákat tépkedett ki a kisfia kezébõl, mert a gyerek mindent egybõl a szájába vitt.
GE
Névtelen
 


GE,
azt hiszem, a Te helyedben en is megprobaltam volna a cumit, van egy hatar, ami utan elmulnak az elvekKép

Viszont a szajbatomkodessel kapcsolatos velemenyeddel nem ertek egyet. Olvastam anno egy cikket errol, en sokkal kevesbe tudom jol megfogalmazni, de megprobalom a lenyeget visszaadni. A kisgyereknek az a dolga, "munkaja", hogy megtapasztalja a kornyezetet, a fuvet, bogarakat. Igy lesz fogalma a sulyrol, anyagrol, mozgasrol, sebessegrol, homersekletrol, stb.... Az anyanak meg az a dolga, hogy figyeljen ra, mit vehet a szajaba es mit nem. Es amit nem lehet, azt vegye el tole. Ill. egy bizonyos kor utan /ez 10 honaposan mar nagyjabol mukodik nalunk/ eleg raszolni, tiltani.

Hozzateszem, Reka meg csak elso gyerek nalunk, majd a 3-dik utan is mondok velemenytKép

-Afonya
 
 


Sziasztok!
Nekem mindketto cumis. Kisfiam 2 evesen szokott le teljesen rola. En fokozatosan tettem a leszoktatast, nem egyik naprol a masikra. Nalunk az "Alommano" vitte el. Eloszor csak napkozben, es az alvasok idejere visszahozta (a delutanira is), majd a delutani alvas idejere is elvitte, es kesobb az estire is. Nem mondom, hogy az elso napokban nem volt siras, de igy utolag nezve, nagyon konnyen ment. (mar 7 eves lesz nyaron). A kicsi 2 lesz nyaron, napkozben csak az autoban ulve kell neki, illetve ha faradt. Alvashoz elengedhetetlen. Mivel lany, es joval kisebb is mint anno a fiam volt, meg nincs szivem elvenni tole. Olyan jol all neki. Pedig tudom jo lenne elkezdeni leszoktatni ot is. Nekem is azert lettek cumisak, mert Martint nem tudtam szoptatni, csak masfel hetig (hosszu tortenet miert), Viki pedig allandoan cicin logott, mint GE babaja. Igy korhazbol hazajovet (korhazban tiltjak a cumit) mar kapott is. En is cumiztam, ferjem is, es nagyon szep a fogunk, es az ujjszopastol gyakoribb a ferde fog! Cumisuveget meg csak tapszerivaskor kap. Illetve vizzel utazaskor, de mar attertunk a csoros varazsitatora.
Moni

 
 

 
 

Móni!
Ez az álommanó tetszik. Azt hiszem megpróbáljuk. Köszi.
Solya
 
 


Szivesen Solya! Remelem a kicsinel nekunk is bevalik.
Moni

 
 


Móni,
egyelõre mûködik, de nam akarom elkiabálni! Kép Tegnap kérte kölcsön Álommanó, hogy el tudjon aludni és megígérte, hogy visszahozza Sárának alváshoz. Érdekes, Mátéjét nem vitte el, de a kislány nem kéri el. Azt hiszem elérkezett az idõ...
Solya
 
 


Sziasztok lányok!

A kislányom most 3 hónapos, és kb. 1-2 hete sikerült betalálnia a kezével a szájába, azóta intenzíven szopja az ujját, vagy az egész kezét. Igény szerint szopizik, a cumisüveget mondhatni csak hírbõl ismeri. A játszócumit egyszerûen "nem érti", kiejti a szájából.
Ami miatt aggódom, az az, hogy annakidején én is szoptam az ujjamat kiskoromban, és sikerült eldeformálnom rendesen a fogsoromat, annyira, hogy késõbb a fogszabályozó sem segített. Szóval nagyon félek, hogy a lányomnak is esetleg ilyen lesz a fogsora.
Csak ez a két lehetõség van? Mármint vagy cumi, vagy ujjszopás? Nincs valami ötletetek harmadik alternatívára? (A rágókákat még nem tudja rágcsálni, mert a tárgyakat még nem tudja megfogni.)

Köszi!

Yoan
 
 


Yoan!
keress olyan csipogós állatot, aminek van vékony, keskeny, megfogható felülete. Nekünk egy zsiráfunk volt, pont ugyanezért. A nyakánál ügyesen megragadta és betömte a fejével a száját! Kép
És még valami. Ha adnál neki cumit, de nem eszi, próbálkozz más márkával, más formájú cumival. Nekem csak a MAM-ot és az AVENTet fogadták el! Kép
Sok sikert!
Solya
 
 


Szia Solya!

Köszi az ötletet, körül fogunk nézni valami ilyen állatok után. Kép
Remélem hamarosan még ügyesebb lesz, és ha már tud fogni mindenfélét, akkor inkább a játékait szeretném ha rágcsálná.

Yoan
 
 


sziasztok
mi is kaptunk a nagyitol cumit mert egy kisbabának kell hát én soha nem adtam oda petikének de soha nem is kellet neki söt még az ujját se szopja néha megrágcsálja az uját de csak a fogai miatt igaz ö tápis baba és cumisüvegböl iszik de külön soha nem kapot cumit szerintem inkább néha rágcsálja az ujját hisz azt kitudja és ki is fogja venni ha kuszni -mászni akar hisz fél kézel nehéz lenne kuszni-maszni és én ezt egy nagy sikernek könyvelem el hisz a környezetemben mindenki cumit ad a babájának én viszont kitartotam hogy cumit nem adok a petikének és nem is kapot cumit csak kor lát ha cumisüvegen van különben nem és nem is fog .
 
 


Sziasztok!

Én iszonyúan cumiellenes voltam. Se cumit, se cumisüveget nem vettem... amig a fiam 1 hetes nem lett. Hasfájós volt és semmi sem nyugtatta meg, csak ha szophatott, de azt órákig! Ha már kiesett a cici a szájából felébredt. Nagyon ritka volt, hogy be tudtam csempészni az ágyába. Aztán elrohantunk venni cumit, mert alvásról szó sem volt abban az 1 hétben, mert egyszerüen nem tudtam és ma sem tudok úgy elaludni, ha a fiam mellettem fekszik. Oka: Csak hason birok elaludni és ahhoz nagyobb hely kell, mintha oldalt aludnék. Igy a cumival váltottam ki a sebes, kissé felázott ciciket és lassan végre be is tudtak gyógyulni. Persze igy is sokszor volt 2 órát cicin... azóta is cumival alszik el, de se a játékhoz, se a kocsizáshoz nem cumizik. 6 hónapos.

puszi
sasha

Kép
 
 


Sziasztok!

Ebben a cumimizériában az a jó,hogy az ember lánya már a kórházban megkapja az elsõt(a csomagban) és akkor jöhet a gondolkodás!!!Kép

Nálunk nem kellett a cumi,sõt,nagyobb volt az ordítás,amikor a szájába adtamKépAzáta csak játszani használjuk.Rágcsáljuk(csak a nem gumi részétKép),nézegetjük,dobáljuk.Ujjszopi van,de csak ha álmos vagy fáradt.Elalváshoz sem kell mindig az ujja.Egyre többször nem...

Sajna cumi-szopi zavarról hallottam.Egyik ismerõsöm lánya kórházban volt 3 hónaposan és amikor kijött,vége lett a szopinak.Egyszer csak elkezdett apadni a tej.Hozzáteszem,nem engedték enki,hogy éjjel is maradjon és szoptasson(ennyit a jogokrólKép).

Ujj vagy szopi?Nehéz a kérdés.Én csak arra gondolok,hogy régen nem voltak iyeln csodacummantók(na,nem 10 éve..),mégis felnõttek a gyerekek.Gondolom az ujjukon.Vagy vmi mást rágcsáltak.Takarót,pelenkát..Kép

Az persze elgondolkodtató,hogy egy nagyobbacska(iskolás gyerek)miért is szopja még az ujját.De azért mindenki leszokik róla egyszer.Kép

Üdv,Anyapoc

 
 


Anyapoc!

Cumi a kórházi csomagban? Az enyémben csak pelenkák és babafürdetõk voltak. Se tápszer, se cumi...KépKépKép Úgy látszik minden kórházban mást osztanak?!

puszi
sasha

Kép
 
 


Sasha!
Az újabb csomagban már nincs cumi! Amikor én szültem egy éve, kb. akkor cserélõdött le a kórházban a garnitúra. Kép
Solya
 
 


Sasza,Solya

Én 8 hónapja szültem és volt benne cumi.Kép
Nem tudom,hogy mindenholmás van-e,mert ezt is a Felicitas adja,meg a többit is,nem?
Nálatok tényleg nem volt a csomagban?!!!

Anyapoc

 
 


Anyapoc, lehet, hogy ahol Te szültél, még nem fogyott le a régi készlet. Nálunk volt olyan, akinek még Lego is volt a csomagjában!
Solya
 
 


Solya

Lehet és a Legot én is szívesebben fogadtam volna!Kép

Sasha

Bocs,most olvastam,hogy félreírtam a neved!Kép

Pocok

Nálunk a babó körme "ázott fel" az ujjszopitól.Nem túl szép látvány,de egyenlõre "csak" ennyi a tünet.
Az viszont szerintem a szülõn múlik,hogy megtanítja-e a gyerekét arra,hogy cumival a szájábanne beszéljen,nem?Kép

Anyapoc

 
 


Anyapoc,
Sajnos a cumival a szájban beszélni vicces dolog, ami rossz szokássá válik. A szülõ nem igazán tud mit tenni! Illetve megfogadja mások jó tanácsait! Kép

Álommanó azóta is elviszi rendre Sárám cumiját, így már nem csak a játszón, hanemitthon is sikerült a cumimentes környezet kialakítása! Kép

Solya
 
 


Solya

GratulaKép

Anyapoc

 
 


AnyapocKép

Nem irtam, de párszor elolvasva a pár sort rájöttem ám, hogy nekem irtálKép
Az Istvánban egyébként sem cumi, cumisüveg pártiak. A 4 nap alatt amig bent voltam a csecsemõs osztályon egyszerre nem volt több 5 babánál, de leginkább üresek voltaka kosárkák. Cumisüveget nem láttam és cumit sem. A babák kint vannak az anyukákkal, mégha császáros akkor is! A fiam is csak azt az 1 órát töltötte az osztályon amig felvettek az osztályra, vagyis amig kitöltöttem a papirokat, meg lecuccoltam az ágyra. Elvileg az Istvánban a csecsemõs fõosztályvezetõ az LLL tagja...Kép Cumi, tápszer nincs. És még tea sincs. Van viszont bármikor igénybevehetõ fejõgép. (na jó ez nem a reklám helyeKép de nekem nagyon bejött, hogy nem szól bele senki semmibe, és nincs cukross lötyi és csak rooming in van)

puszi
sasha

Kép
 
 


Sasha,

OFF
és mi van akkor, ha nem tudod ellátni a babát? Akkor sincs lehetõség csak a rooming-inn-re?
On

Solya
 
 


Sasha

Jó az a kórház.Nálunk senki nem szólt a cumiért és elég furcsa volt látni,hogy az egyik szobatársam babója már 1 hetesen cumizott.Persze nem elsõ gyerek és szerintem ilyenkor könnyebben odaadják,ha mondjuk az elsõ baba cumis volt.A "tapasztalat"...De aztán ki tudja.

OFF
Nálunk volt tea,még az osztályra is kihozták minden nap,hogy etetés után kínáljuk a kicsiket,de nem erõltették és nem is nézte senki,hogy megteszed-e.Itt nem csak rooming-in van és sajna éjszaka bepakolnak minden babát.Azt mondták,hogy az éjjeli etetésnél pohárból kapnak.Ha adtál le tejet,akkor azt.Ha nem,akkor tápit.
Mellszívó itt is van és segítenek is lefejni,ha egyedül nem megy.Kép
Én este 6-kor szültem,de csak másnap reggel kaptam meg elõször a fiamat.Kép

Solya

A kérdés jó!Tényleg,akkor mi van?Kép

Anyapoc

 
 


Nincs cumi a csomagban. Ez 3 napos információ!
Névtelen
 


Solya!

Csak rooming ines szobák vannak, de ott a csecsemõsosztály a megfelelõ mennyiségü kosárkával és oda bármikor be lehet vinni a babát.Kép Ez azt jelenti, hogy nincs a "henteskocsi" amin 3 óránként szállítmányozzák a babókat etetni. Ha egy firss császáros anyukáról van szó, (volt egy a szobában pont) akkor kérés szerint kihozzák a babát, vagy elviszik, de éjjel is jönnek hozzák a gyerkõcöt, ha éhes. A frissenszületekhez, meg naponta legalább 2x benéznek (minden müszak legalább 2xKép) és kérdezik, hogy hogy van, hogy megy a szopi... van e kérdése... megnézik hogyan szopizik a baba, jól van e mellen. Nekem 2-en is megnézték, a két müszi. Fürdetésre sem viszik el a babót, az anyuka viszi (ha tudja, ha nem tudja azért még megfürdetik!) " csecsemõs van és (mint említettem) a 4 nap alatt ha 5 baba volt bent egyszere! A kis ujszülöttek meg többnyire alszanak még, olyan nagy teendõ velük nincsen, így az egyik nõvér elég sûrûn körbejárja a kórtrmeket.
Az egyik csecsemõs pl a második napon mondta, hogy menjek be majd valamikor és akkor fejjek, hogy meginditsa jobban a tejbelövellést, de csak 2-es fokozaton és cicinként csak 10 percig, hogy nehogy bedurranjon. Alig jött ki a két cicibõl 5 ml. Én elkámpicsorodtam a nõvér meg örült, hogy jól haladok?! és lesz itt tejcsi! A lefejt tejet nem öntötte ki, nem tette el, hanem úgy ahogy volt az üvegbõl odaadta a gyereknek. Cumi nélkül, mintha pohárból itatná. Profi módon egy csepp sem folyt mellé.
Na már igy is bõ lére eresztettem, de egy szó mint száz, ha igényeled a gyerek a csecsemõsosztályon van, de csak kérésre viszik el, olyan nincs, hogy 8-tól reggelig ott van a gyerkõc. Kép

puszi
sasha

Kép
 
 


Sziasztok!

Én is szeretnék a cumitémához hozzászólni. Kisfiam pár nap múlva lesz 10 hónapos, de a cumit max. a többi babatársa szájában láthatta, mert az övében cicin kívül még nem volt más. A cumisüveget is csak nagy ritkán fogadta el, mindent pohárból adok neki, szépen iszik belõle. Ujjszopás nincs, nem is láttam még, hogy ezt csinálta volna. néha turkál a szájában, de az nem nevezhetõ ujjszopásnak. Persze, ha nagyon sírós lett volna, akkor lehet adok neki, de még mindig kibontatlanul hever a szekrénykéje fiókjában, amit a kórházi csomagban kaptunk. Valószínû az már ott is marad. Így legalább látszik a pofikája, nem takarja el a cumi. Nekem pl. akárki akármit mond, nagyon visszatetszõ látvány tud lenni, amikor egy majdnem 4 év körüli gyerek cumival a szájában beszél. Szerintem ez már a szülõk hibája. Azt sem tartom jónak, ,amikor egyet nyikkan a gyerek és már idegesen kapkodnak a cumi után a szülõk, hogy eldugítsák a gyerek száját. Az én fiam bizony volt, hogy végigbömbölte a hazautat a sétáról, otthon kapott cicit és minden rendben volt, de cumit nem akartam adni neki.
A kórházban adott cukrosvizes lötyit kiöntögettem a csapba, persze azt mondtam, hogy igen megitta. A cumija olyan gusztustalan volt, hogy még. Kép A tejem is csak a 3. napon indult be, igaz elég kevés, amiért szemrehányásokat is kaptam, de tojtam rá, mert tudtam, hogy kitartás kérdése az egész, és sikerült, még most is szoptatok.

sasha
a Kútvölgyiben is uez a rendszer, kivéve a cumit, de mindent csak az anya beleegyezésére adnak. Tõlem is megkérdezték,,akarok- e pótlást, amíg nincs tej. Hát nem akartam. a babák úgy vannak programozva, hogy az elsõ 3-4 napot tartalékokkal átvészelik + a kolosztrum éppen elég arra a pár napra, amíg be nem indul rendesen a tej. de hát ezt ti már bizonyára tudjátok Kép

gumicukor

KépKép
KépKép
 


Szia Áfonya!

Azt írtad, hogy "Az anyanak meg az a dolga, hogy figyeljen ra, mit vehet a szajaba es mit nem. Es amit nem lehet, azt vegye el tole. Ill. egy bizonyos kor utan /ez 10 honaposan mar nagyjabol mukodik nalunk/ eleg raszolni, tiltani"

Igen, csak mit csinálsz akkor amikor a kicsi épp "felfedezi a világot" a nagy meg éppen egy helyes kis pitbullal kezd barátkozni amit az a kedves bácsi póráz és szájkosár nélkül sétáltat a parkban. Vagy csak nyûszit hogy "Anya labdázz velem"

GE
Névtelen
 


GE,
ugyan Áfonyának címezted, és még helyes kis pitbull feltáró túrára nem indult gyermekem, az utóbbi sûrûn elõfordul velünk. Kép Nos, olyankor pilanatra abbahagyjuk az éppen aktuális tevékenységet, odarohanunk a már 15. hónapjában lévõ felfedezõhöz, kikotorjuk a szájából a felesleget, ügyelve a nyelv és fogak épségére, majd jó messzire hajítjk a nem kívánt objektumot. Újra elkezdjük az elõbb abbahagyott tevékenységet a nagyobbal, majd újra rohanunk. S ez az ördögi kör érvényesül, míg el nem indulunk hazafelé. Kép
Solya
 
 


Sziasztok!

csatlakozunk a se cumi se újjszopás táborhoz.Kép pedig a lányom tápszeresKép, így cumisüveget használunk, de a száraz cumit sose fogadta el. Eredetileg én is cumi ellenes voltam, de mikor pár hetesen folymatosan üvöltött én is elrohantam cumit venni, több félét is , de mindet kiköpte. Az ujját beveszi néh aa szájába, de inkább csak turkál, most hogy jön a foga, de nem szopja. Viszont elalváshoz szeerti a cumisüveget (taával), de a száraz cumi ilyenkor sem kell.

Manó+Emma (7 hónapos)

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
 
 


GE!

Attól még nem megoldás, hogy cumit tömök a szájába, hiszen az egy nyugtatásra való dolog, nem biztonsági eszköz.
n.
 


Sziasztok!

Engem nem zavar, ha megrágcsál egy ágacskát, fűszálat vagy egy kis homokot DE pl. a Liget olyan mocskos, hogy alig lehet egy kis területet találni ahol nyugodt szivvel elengedhetem szaladgálni. Nem a botocskákkal, falevelekkel van gondom, hanem az eldobált cigarettacsikkel, üvegdarabokkal (járszótereken is, van hogy maguk az anyukák dobálják el a csikkeket). A Margitszigetre meg nem mehetünk hetente kétszer. Ott kiülünk a rét közepére, a gyerkőc szaladgálhat kedvére, nem kell állandóan a nyomában loholni, hogy "ezt nem szabad, azt nem szabad".

Nem a cumi mellett akarok kardoskodni, csak nem szeretem, amikor ez alapján itélnek meg valakit, hogy türelmetlen anya vagy sem. Azt én sem szeretem, amikor nagyobb gyerekek szájában lóg a cumi folyamatosan. Nálunk is meg vannak a szabályok, elalváskor kap cumit és néha "vészhelyzetekben", pl. zsúfolt buszon ha elkezd nyafogni és nem tudom szórakoztatni, vagy néha a ligetben, miután egész nap vele foglalkozom és legalább 5 percig szeretnék nyugodtan ülni nehogy összeessek. Elvégre terhesen megérdemlek ennyi pihenőt.

Már emlitettem, hogy az egyik barátnőm már a kórházban is a lánya szájába gyömködte a cumit, de a kisasszony egyszerűen kiköpte és nem hajlandó cumizni. Én nem fogom erőltetni, a második babócám majd eldönti, hogy kell-e neki. Csak akkor fogom elővenni a cumit, ha ő igényli.
Legkésőbb kétéves korban pedig majd "elviszi a cica".

GE
Névtelen
 


Sziasztok!

Szerintem abszolut babafüggő, hogy kinek mire van szüksége... esetleg néha találkozik a gyerek "hajlama" a szülők igényeivel, és akkor nagy az öröm. Nekünk a dokink abszolút nem cumi-párti, de már az elején azt mondta, hogy egy legyen itthon (lehetőleg szilikonos és "fogszabályozós")... mert ugye nem lehet tudni, hogy a gyerek mit fog igényelni. Csengének rettenetesen nagy volt a szopásigénye. De a cumit nem fogadta el... talán 2 hónapos koráig tudtam néha becsempészni a szájába, hogy a cicim pihenhessen.. aztán a családom nagy bánatára a cumit kiköpte jó messzire. Kép Vagy a cici kellett csak... vagy a kisujjam... Na jó, néha az apjáét is elfogadta, de aztán kész KépKép A cumira azt mondta az orvosunk, ha rászokik, akkor 5-6 hónapos korban le kellene valahogy szoktatni róla... ha megy. És ha egy baba az ujját akarja szopizni, akkor ezt úgysem akadályozhatja meg senki... mivel az mindig kéznél van, és elég hamar meg is találja vele a száját ... Kép

Úgyhogy nekünk lehetnek elveink... úgyis a baba dönt KépKép Mi vagy elfogadjuk, vagy egy kis erőszakot teszünk rajta... A környezet véleménye nem lehet befolyásoló tényező... hisz mi ismerjük jobban gyereket, messziről meg könnyű tanácsokat osztogatni...

Rebi

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
 
 


Sziasztok!!!
Rebi, teljesen igazad van: a babara kell bizni, akar-e cumizni, vagy sem... Az én fiam nem cumizott 6 honapos koraig, aztan elkezdtek nöni a fogacskai, a cicimröl 8 honaposan leszokott, a cumi viszont kell Neki...Ragja... Remélem, nem lesz nagyon nehéz majd leszoktatni rola... Masfél éves koraig rabizom a döntést, és, ha kell, utana elkezdem majd leszoktatni...
Puszik.
Vendég
 


Sziasztok!
Rebinek teljesen igaza van! A gyerkőc dönti el, hogy kell neki vagy sem. Az biztos, hogy a saját kényelmünkért felesleges rászoktatni a gyereket a cumira, ha ő amúgy nem igényelné. Mi biztos ami biztos beszereztünk 1-2 különféle cumit, de a mi kislányunk egyszerűen jó messzire kiköpte és rájött, hogy a hüvelykujja sokkal jobb neki. Először féltem, hogy az ujjszopásról nehezebben fog leszokni, de 7 hónaposan magától abbahagyta, igaz addig is csak néha elalváskor "használta"Kép

Szilvi
 


Sziasztok!

Azért vannak kivételes esetek is. Lehet, hogy a gyerkőcnek nem kell a cumi, az enyémnek sem kellett. Úgy köpte ki ahogy kell. Én mégis megtettem azt, hogy fogtam a cumit és a kezemmel tartottam bent a szájában. Én gyalázatosKép
Kezdődött úgy, hogy nem vettem se cumit, se cumisüveget a gyerkőc 1 hetes koráig. Eddig bírtam. Egy állandóan üvöltő, hasfájós baba volt, aki egy-egy alkalommal akár 5-6 órán keresztül is cumizott rajtam. Aztán aludt fél, esetleg -talán végre- 2 órát, nappal 3-akat. Néha volt hogy 24 órát nem birtam aludni, vagy azért mert szopott és már elzsibbadt mindkét oldalam, ülve meg nem tudok aludni sajnos. Ráadásul tejem is volt bőven, azaz dögivel. Tehát a gyerek úgymond 5 órán keresztül evett, ami nem tett jót a hasfájásának. A végén már üvöltve szopott, mert annyira feszítette már. Így jött a cumi. A kofortszopiról nem szoktattam le, de 2 óra cicizés után mindig "csaltam" Szó se róla így is volt, hogy átsétáltam vele a fél éjszakát, de jobban aludt ezután és végre én is. Ilyen is van. Cumizni azóta is cumizik, DE csak és kizárólag alváshoz. Egyébként nem kell neki, hiába adnám a szájába kiköpi. Cicin altatom el és mikor elaludt és a cici csak úgy van a szájában akkor kicserélem cumira. Egyébként felébred rá ha nincs és reklamál. Én meg vagyok olyan önző és használom azt a fránya pippátKép Ha kisfiam nem lett volna hasfájós, akkor valószinűleg nem lenne cumija, de ezt már soha nem fogom megtudni. Lehet, hogy tejem se lenne, ha nem érte volna annyi inger, mert azért az első 2 hónapban nem nagyon cserélgettem cumira a cicit, csak végkimerültség esetén, mert paráztam, hogy éhesKép

puszi
sasha

Kép
 
 


Nem értem, hogy dönthet a gyerek "maga" abban, hogy vmi olyasmit válasszon, ami teljesen mesterséges, az ő becsapására kitalált dolog. Vajon az is a pici babának "felkínált" választás lenne, hogy a cukros víz és a sima közül kéne választania? Vagy a TV nézés és a játék közül? A 4 hónaposnál kisebb biztos az előbbit választja. És akkor ez tök megnyugtató lenne, hogy az ő "igényeit" követtétek?
Sashát még megértem, az ő babája szopási kedvének nem árthatott meg a cumi, de az átlag babánál ez nagyon kiszámíthatatlan...
 
 


Sziasztok!
Szerintem is a gyerek dönt! Nekem két örökbefogadott fiam van, akik újszülött koruktól a mieink. A nagyobbik (most 3 éves múlt)állandóan ordított, csak akkor nem ha az ujjamat szopta. Végül 3 hetesen kapott egy cumit, és boldogan használta, sőt kb. 5 hónaposan már a láncon lógó cumit visszatette a szájába éjjel is. Az ujját egyszer -kétszer megszopta, de nem tetszett neki. 2.5 évesen egyik nap teljesen magától mindkét cumiját eldobta a lakásban, és onnantól kezdve nem kellett neki.
A másik fiam 17 hónapos, ő már a kórházban is kapott cumit a csescemősöktől, volt neki otthon is vagy 5, de nem tetszett, csak ímmel -ámmal szopta. Viszont az ujját, azt nagyon hamar megtalálta, és máig úgy alszik el, hogy szopja, rágja, szívja, néha egészen sebesre.
Amúgy mindkét legény ma is egy-két, vagy egész halom pelenkával alszik, a kicsi egyszerre rágja a pelenkát és az ujját!-Kép)
Miután mindkettő cumisüvegből evett a kezdetektől fogva, nem kellett aggódnom a szopás megzavarása miatt, de egyértelmű volt, hogy a két gyerek saját maga döntötte el, hogy cumi, vagy ujjszopás!
Sziasztok: Zsuzsa
 
 


Kedves Méri!!!
Amikor azt irtam, hogy a baba dönt, nem arra gondoltam, hogy fogja magat, és közli velem, cumizni akar. Egyszerüen nalunk is arrol volt szo, mint Sashaéknal, fiam éjjel-nappal evett volna, ha hagyom. Igy probaltunk Neki a cicim helyére cumit csempészni, amikor mar nagyon fajt a mellem. De nem hagyta magat. A cumit nagy ivben köpte ki... Mint mar irtam, elég sokaig nem kellett Neki a cumi, de amint nöni kezdtek a fogacskai, mindent ragott, igy vettem egy olyan cumit, amelyik ragoka is egyben, és azt ragja. Nem alszik vele, de napközben mellette van, és néha ragja.Mar szétragott több elszakithatatlan babakönyvet, jatékot, ugy gondolom, jobb, ha cumit rag, és nem ezeket.
Vendég
 


Sziasztok!

Pár hónapja még én is a cumiellenesek táborába tartoztam!
Korábban már irtam arról, hogy a leánykám, aki most már lassan 21 hónapos, az ujját kezdte szopizni 2 hónaposan. Sajnos bimbóvédővel kezdtem szoptatni a befelé forduló mellbimbóm miatt, 2 hónapos volt, mikor először elfogadta a mellemet bimbóvédő nélkül, de akkor már annyira elsajátitotta a rossz szopási technikát, hogy nem tudtam mit tenni vele, már 3 hetes kora óta tápszert is kapott.
12 hónaposan egyik napról a másikra leszokott az ujjszopásról, mivel többszöris megharapta az ujját. Cumija nem volt.

El is határoztam, hogy a fiamnak sem lesz, de ember tervez és ...

Március 18-án megszületett a fiam, akinek 3 hétig kitartóan odaadtam a mellemet, amikor csak kérte, de 3 hetes korában végkimerülve, -pedig a férjem itthon volt és rengeteget segitett a nagyobb ellátásában, aki akkor 17 hónapos volt,-odaadtam a csomagban kapott cumit. És láss csodát, egyik pillanatról a másikra az én kisfiam elhallgatott és elaludt. Előtte mindig csodálkoztam, amikor cicire tettem, hogy miért tekereg és visit, hát hamar rájöttem, hogy néha csak komfortszopira vágyott, de mivel jött neki a tej is, ezért tekergett és visitott. Most lesz 4 hónapos, szopizik és csak akkor kell neki cumi, mikor elalszik.
Már többször próbáltam az ujját a szájába tuszkolni, mivel a lányomnál sokkal kényelmesebb volt, hogy ha el akart aludni, akkor bekapta az ujját és én csak azt vettem észre, hogy alszik, mig most a fiam nyüglődik, odaadom a cumit és már alszik is pár perc múlva, ha ki nem ügyeskedi a szájából, mert akkor ismét oda kell menni és visszaadni.

Mostanában azon gondolkozom, hogyan szoktathatnám az ujjára vagy hogyan szoktathatnám le minél előbb a cumiról.

Ha valakinek van tapasztalata, kérem irjon, mert max. egyéves koráig vagyok hajlandó a cumit a szájában látni, mert engem is zavar látvány. Annyi szép gyerek van, akinek nem tudom, milyen az arca, mert mindig a szájában van a cumi, mikor látom.

Amúgy elalvás után én mindig kicsempészem a fiam szájából a cumiját, mégis nagyon jó alvó, 6 hetes kora óta átalussza az éjszakát.

Bocs, hogy ilyen hosszúra sikerült!

üdv mindenkinek:
Réka
Walacky
 


sziasztok

Én mindkét táborba tartozom, ugyanis első fiam cumis volt a másodiknak meg nem kellett hiába kínáltam neki mikor nagyon sírt. A gyerekek eldöntik mi kell nekik, mi nyugtatja meg őket. Alapvetően egyébként minden gyerek egy idő után leszokik a cumiról, hiszen oviban már nagyon ritkán látni cumis gyereket. Ha viszont nagyon ragaszkodik hozzá még 3 éves után is akkor el kell azon gondolkodni, hogy miért? Mit akar pótólni vele?
Szerintem ne aggódjatok újdonsült kismamák ha szereti a cumit a babátok. Hány nemzedék nőtt fel cumin és nem lett mindenki de még a nagy többség sem beszédhibás vagy elálló fogú, hiszen ha jól tudom ezt mondják akik a cumi ellen vannak. Szerintem ha egy gyerek beszédhibás vagy a fogai csúnyán nőttek és a dokiknak fogalmuk sincs miért, akkor a legkönnyebb azt mondani Hát persze hogy a cumitól van és ezzel a kérdés lezárva és nem kell tovább keresni a választ.

Ugyhogy higgyétek el a babátoknak ha már nem lesz rá szüksége úgyis kiköpi.

üdv
Liza
Liza
 


Sziasztok!

Én kifejezetten cumi ellenes vagyok, bár még kezdő "felhasználó", így leginkább tanácsaitokra lennék kíváncsi.

Úgy tűnik, lányomnak - aki most 9 napos - elég nagy a szopás igénye. A cicit is szereti cuminak használni, de ezt nem igazán engedjük neki. Amikor a kiságyban fekszik, és ébren van, vagy sír, vagy vagy épp megtalálja az öklét, és vadul puszilgatja. Ha kicsit sikerül elterelni a figyelmét, rövid ideig nyugodt, de azután be akar kapni valamit, harapdálja vállon a ruhát, stb.
Az öklét csak rövid ideig szopja, azután kicsúszik a szájából. És nyafog, sír, elégedettlen. Ujjait már többször próbáltam a szájába adni, de valahogy nem találta meg őket. Hüvelykujj görcsösen a másik négy alatt, így nem lehet szopogatni.
Most kellene jönni a cuminak?
Egyszer már volt a szájában, pontosabban kétszer kiköpte, de a harmadik próbálkozásra megbarátkozott vele, és lelkesen szopta a cumit.
De ekkor annak reményében, hogy még lehet ujjszopoós baba, zsarnok módodn elvettem tőle a cumit, é s a kezecskéjét ajánlottam fel helyette. A fent leírt eredménnyel.
Kezd megtörni eredeti határozottságom a cumi ellen.
Kérdésem: Meddig érdemes, illetve érdemes e várni még arra, hogy a lányom rászokik az ujjára, vagy eleve eldöntött tény, hogy ő a cumisok táborát kell, hogy szaporítsa?
Esetleg kehetséges-e ezt a nagy szopásigényt máshogy, játékkal, figyelem elvonással elterelni, megszüntetni?

Tomo
Tomo
 


Szia, Tomo! Azt hiszem, hogy egy baba min. 2 hónapos kell, hogy legyen ahhoz, hogy az ujját kezdje szopni. (Nyilván vannak kivételek.) Persze csak akkor kezdi el, ha addig nem kapott cumit. Az enyém három hónapos volt, amikor ujjszopó lett belőle (persze sosem kapott cumit). Addig hagy rágja az öklét, ezt így szokták a babák.Kép Egy ekkora baba még játszani sem szokott. Esetleg szívesen nézegethet egy színes kendőt, sakktáblát, stb.
Miért nem hagyod, hogy cumizzon a mellen? Az igény szerinti szoptatáéshoz ez is hozzátartozik, bármit is mond a védőnőKép. Csak nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb baba lesz ettől. Persze, ha egész nap egyfolytában ezt akarja, ne engedjétek, megértem, de különben??? Mi más dolgod van, ha nem őt szopni hagyni?Kép Ha fáj tőle a melled, nem fog sokáig tartani, majd megedződik, a tejhozamnak meg csak jót tesz! Kép

Méri
 
 


Tomo

Én is csak megerősíteni tudom Mérit több szempontból is.
Az egyik,hogy hagyd,had cumizzon a cicin a Manócska,hiszen az a legtermészetesebb és még csak mosogatni sem kellKép.Ha nyügi,bhol,bmikor "előkaphatod",hogy megnyugodjon.
A másik,hogy tényleg megedződik a ciciKép!Az enyém annyira,de annyira érzékeny volt mindig is,de pár hónap alatt elillant minden fájdalom és már az 1 évet töltjük,még mindig cicizünkKép.

Az én gyeremekem kb fél éves volt,mikor végre rátalált az ujjára.A cumit viszont soha nem fogadta el.Inkább jobban sírt tőle,így néhány prólkozás után feladtam.De 9 naposan még nem lehet szerintem eldönteni,hogy meglesz-e nélküle,vagy sem.Az enyém is olyakor olyakor elvolt vele,míg apró volt,de aztán...Kép!

Azért zsarnok ne légy!Se a ciciddel,se a cumival kapcsolatban!Na jó,tényleg ne lógjon egész nap rajtad,de ha ennyi idősen mondjuk másfél,2 órát szopizik,az nem nagy gáz,szerintem sokaknál előfordul.Aztán ahogy ügyesedik,egyre gyorsabb lesz!És a szopási igénye is ki lesz elégítve,így nem kell cumi,ha annyira nem akarod.
És a tejhozamnak tényleg ez tesz a legjobbat!

Ügyes légy!

Anyapoc

 
 


Szia Tomo,

nem akarom ismételgetni az előttem leírtakat, lévén teljesen egyetértek Mérivel és Anyapoccal, csak annyit tennék hozzá, igen, az eleje kicsit nehezebb talán (van viszonyítási alapom, mert a kétéves kisfiam cumis volt-ma egy hete tettük le a cumit, viszont a lassan féléves lányom az ujját szopja), viszont mikor megtalálja az ujját, már-már nyugalom üli meg a házat Kép de tényleg, persze ez saját tapasztalat. Az is igaz viszont, hogy ez 2-3 hónapos kornál hamarabb nemigen következik be...
Addig viszont marad a cici, persze úgy és annyi, hogy a babának és a mamának is jó legyen.

Szia, Erika
 
 


Sziasztok!

Az én kisfiam, csak az első 3 hónapban cumizot.
Utána magától elhagyta. Azaz néha játszott vele, inkább rágta. Ez nem befolyásolta a szopizásban,
10 hónapos koráig szopott.
Xsara

KépKép
Kép
xsara
Érd
 
 


Sziasztok!
Tudtok nekem segíteni, hogy a 3,5 éves kislányomat hogyan próbáljam leszoktatni az ujjszopásról? Néha teljesen észrevétlenül is a szájába kapja az ujját, akár játék közben is.

Előre is köszi a segítséget.

Bea
 
 


Szia Bea!

Ugyan nekem még csak most fog születni az első gyermekem, de azért szólok hozzá a kérdésedhez, mert én sokáig ujjszopós voltam. (Kb. 8 éves koromig.) Igaz, én csak este, elalvás előtt vettem a számba az ujjamat (voltam annyira önérzetes, hogy már az oviban sem, a délutáni alváskor, mert szégyelltem Kép ). Engem nem akartak leszoktatni, szerencsére, így magától megoldódott a dolog. Szerintem egy "módszer" sem lehet hatásos (valami keserűvel bekenni, állandóan rászólni stb.), mert azzal csak jobban fog szorongani a pici. Én biztos azt tenném, hogy este vagy alváskor hagynám, észre se venném, de játék közben, vagy máskor, ha látom, hogy bekapja az ujját, gyorsan elterelném a figyelmét, "lefoglalnám" a kezét. Nem tudom, ez mennyire megoldható, tényleg nem értek hozzá, csak a gondolataimat írtam le.
Milyen gyakori egyébként, hogy alváson kívül szopja az ujját? Jár oviba? Az óvónők mondtak valamit?

Pindur
 
 


Szia Pindur!

Nagyon köszönöm a véleményed. Valahogy én is így gondoltam. Alvásnál teljesen természetesnek veszem, ha bekapja az ujját, nem szoktunk szólni neki. Mostanában szerencsére kicsit ritkultak a játék közbeni cumizások. De pl, ha (nagy ritkán) mesét néz, akkor azonnal a szájába kerül az ujja. Próbálkoztam azzal, hoyg kapott egy picike puha törölközőt (40x20 cm), hogy akkor inkább azt pödörgesse. De ahogy elmélyül, azonnal rátalál az ujjára Kép Kép
Oviban nem szóltak, pedig mindent megbeszélünk az óvónőkkel.
Most sajnos elég sok változás van az életünkben, így várható kisebb visszaesés. De egyébként nem egy szorongós kislány, sőt, nagyon is magabiztos, és talpraesett. Furcsa, hogy mégis kell neki ez a megnyugtatás.
Várom mások véleményét is.

Bea
 
 


Szia Bea!

Ahogy olvasom, akkor nem lehet nagy a probléma! Kép Biztos hamarosan le fog szokni róla. (Az már más, amikor egy kisgyerek az utcán és állandóan szopja az ujját... Kép )
Én is kíváncsi volnék, mit írnak mások, nálam gyakorlottabbak! Kép

Pindur
 
 


nekem is tudnátok tanácsot adni?
Fiam elmúlt 3 éves, és az utcán is a szájában van a keze. Ha BKV-val utazunk, akkor ki se veszi a szájából. :-(
Mit tegyek?

Gabi
Gabi
 


Sziasztok!

Én is, mint előttem már sokan, a segitségeteket szeretném kérni. Van egy 5 hónapos kisfiam, aki, sajnos, csak cumival tud elaludni. Ez nem is lenne igazán probléma, ha éjszaka nem ébredne fel emiatt 2-3-szor. Egyszer még enni is felébred (ez kb. éjjel 1-2 körül van, akkor szó nélkül meg is szoptatom), de ha ez előtt, vagy a szoptatás után nem sokkal (3-4 órával) ébred, akkor visszaadjuk neki a cumit és vigan alszik tovább. Nekem (nekünk) viszont ez nagyon nem szimpatikus.
Hogyan lehetne leszoktatni a cumiról? Hagyjam sirni, amig el nem alszik? (Napközben, ha autóban, vagy babakocsiban alszik el nincsen rá szüksége). Adtam neki egy plüss hóembert, aminek a répa orrát be tudja kapni és azt szivja. Szerintetek jó megoldás? Azt könnyebben meg tudná találni, mint a cumit.

Válaszotokat előre is köszönöm.

Éva
Eva
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet: