Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,
az én Rózám koraszülött volt, egy hónappal korábban jött, 2230grammal, és egészen eddig nem láttunk semmi gondot, csak most az egy éves méreckedésnél. A gyerekorvos persze jól lecseszett, hogy mit eszik a gyerek...és hogy ez kevés. Egészen idáig naponta kétszer kapott husis főzeléket, mellette szopizott. Nagyon aranyos, sok energiája van, akr menni, folyamatosan mozog, kommunikál, mutogat, játszik. Kicsit mintha unná az evést?Egyhelyben nem tud megülni 5 percig,csak ha képeskönyvet kell nézni.Szóval nem tűnik betegnek. Persze a védőnő mondta, hogy tömjem, de hát a fülén nem tudom beletölteni, ha nem nyitja ki a száját, sőt nem is akarom.Most adok neki apránként mindenfélét és tejet is, de hát most olvasom, hogy ez nem jó. nem tűnik nagyon éhesnek sosem, bár eddig a vacsorát és az ebédet megette. Mit tegyek, hogyan csináljam?Nem lehet éheztetni, mert sovány. A tápszeres pépet nem eszi meg. Mindenfélét olvasok, és teljes a zűrzavar a fejemben. Várom a jó tanácsokat.
Ui: Apukája is alultápláltnak tűnt sokáig, most is csak 60kg 168cm, én sem vagyok kövér.

Réka anyuka
 


Szia.

ELsőre tényleg nagyon kevésnek tűnik a 6,5kg,de ha jobban belegondolunk számoljunk utána:A születési súlyát közel megháromszorozta...Az én gyerekeim (most inkább a csajszimat veszem figyelembe),szóval 4kg volt a születéskor és 1évesen tuti nem volt 12,hanem 9,5kg!!!Persze tudom,hogy általában a kevesebb súllyal születettek gyorsabban gyarapodnak...de ez tényleg nagy általánosság...Úgyhogy szerintem nyugi,ne idegeskedj.persze könnyű így mondani,de legalább megnyugtatásként...:)
Én mit tennék a helyedben?! Ha nem küldte el még a gyerekdoki bizti kérnék legalább egy vérvételt,a bizti kedvéért.(vagy mellesleg kikérném másik---segítőkész---doki véleményét!!)
A kajáláshoz még annyit,hogy nekünk is voltak rossz heteink,honapjaink evés szempontjából-és bevallom,hogy nem érdekelt már,hogy így...meg úgy kell csinálni...adtam a gyerkőcnek amit szeretett és igenis szó szerint mentem utána a kajával és ha játék közben evett,akkor ott evett.
Léteznek amúgy étvágyjavítók is,csak passz,hogy mennyi idős kortól lehet adni...

Andi és

KépKép
KépKép
 
 


Szia!Az én kislányom 14 hónapos,ő 8kg volt 1 évesen(3500 GRAMMAL SZÜLETETT)a VÉDŐNŐNK ÁLLANDÓAN AGGÓDIK,HOGY KEVESET HÍZIK,DE AZT Ő IS ELISMERI,HOGY RÁNÉZÉSRE JÓL NÉZ KI,CSAK A MÉRLEG MUTAT KEVESET.a GYERMEKORVOSUNK VISZONT TELJESEN ELÉGEDETT VELE,AZT MONDJA Ő ILYEN FAJTA.mONDJUK ÉN SEM AGGÓDOM MIATTA,PEDIG A 4 GYEREKEM KÖZÜL Ő HOZZA A LEGKISEBB SÚLYT.(FIAM PÉLDÁUL FÉL ÉVESEN 10 KG VOLT-EZ A MÁSIK VÉGLET,JA ,ÉS CSAK SZOPOTT).A KISLÁNYOM IS SZOPIZIK MÉG,DE MELLETTE MÁR MINDENT ESZIK,IGAZ CSAK FALATOKAT(EGY EVÉSRE 100 G MÁR ÜNNEP).SZERINTEM TE ISMERED A LEGJOBBAN A GYERMEKEDET,BÍZZ A SAJÁT MEGÉRZÉSEIDBEN.hA ÚGY LÁTOD,HOGY JÓL VAN,NE GÖRCSÖLJETEK AZ EVÉSEN,TÖMNI MEG VÉGKÉPP NE TÖMD.eGYÉBKÉNT AKI EGÉSZSÉGESEN TÁPLÁLKOZIK,AZ SOSE LESZ KÖVÉR.dUCI BABA PEDIG NEM EGYENLŐ AZ EGÉSZSÉGES BABÁVAL.FELHŐTLEN SZÉP NAPOKAT KÍVÁNOK A BABÁDDAL!

rozsera
 
 

 
 

Sziasztok!
Egyik barátnőm kislánya volt nagyon-nagyon vékonyka 1 éves kora körül, hasonló súllyal. Őket küldözgették mindenhová, gasztroenterológiára, és enyhe refluxot állapítottak meg, de nem volt egyértelmű a dolog. A barátnőm nem nagyon izgatta magát. A kislány azóta már 6 éves, továbbra is nagyon "karcsú", de kutya baja, ilyen fajta.
Hát nem tudom, mennyit segítettem, lényeg: ki kell zárni a lehetséges szervi bajokat, jó elvinni szakemberhez, és ha ő sem talál semmi különöset, akkor meg lehet nyugodni. :)
 
 


Sziasztok!

Az én kislányom 3310gr-al született 1évesen 8120gr volt most 26hónapos és 11,3kg.
Elég soványka főleg amiatt,hogy nagyon magas.51cm volt születéskor 1 évesen 79cm és most 93cm.
Nekünk volt olyan időszakunk amikor heteken keresztül csak reggel és este ivott 1-1dl tápszert.
Ő 6hós koráig jól hízott 4,5hós korára megduplázta a szül.súlyát aztán hirtelen csak 10dekákat hízott volt mikor annyit sem.
Én nagyon sokat sírtam miatta én is próbáltam tömni de annál inkább nem evett.
Elvittem egy szerintem jó gyerekorvoshoz aki azt mondta,hogy semmi baja nincs.Normális a széklete,nem puffadt a hasa.Ő úgy gondolta,hogy fölösleges gasztrora küldeni így nem is vittem.
Tavasszal elkezdtem a Béres cseppet adni és attól nagyon jól evett 1hó alatt hízott 1kg-t.Most nem kapja de azért már eszeget.
Arra is rájöttem,hogy azóta eszik rendesen amióta nem idegeskedek a kaján.
Egyébként értlemileg nagyon jól fejlődik ami arra utal,hogy elegendő tápanyaghoz jut.Folyékonyan beszél,megismeri a színeket,több soros mondókákat mond.

Szóval ha nem érdemes a kilókon rágódni és főleg nem szabad tömni a gyereket és nem szabad hagyni,hogy az egész napodat a kajálás töltse ki.Erre most jöttem rá.De ha előbb döbbenek rá sok sírást és idegeskedést spórolhattam volna meg.

Egyébként én 14kg voltam amikor első osztályba mentem,most 55kg vagyok és 160centi.

Sziasztok!

Ildikó

Kép
 


Szia Réka!
Én csak ismételni tudom az előttem szólókat, de megnyugtatásul megteszem: Nem minden gyerek egyforma! Ha nem tűnik gyengének, betegnek a lányod, van energiája menni-jönni, akkor biztosan nincs baj! Vannak gyerekek, akiket egyszerűen nem érdekel az evés! Szűk családomban is van egy ilyen kislány. Egyáltalán nem érdekli, h mikor kapott enni utoljára, ugyanúgy tiltakozik. Nem szeret nassolni sem. Az anyja beleimádkozik vmennyit, és azzal elvan. Más gyerekek pedig kisétvágyúak. A te lányod olyannak tűnik, hiszen megeszi az ebédet és a vacsorát is.
Szerintem tök idegesítő, h minden gyereket ugyanolyannak akarnak látni a védőnők (persze nem mind)! Az én fiam időre született, 2310 gr-al, és meg nem tudom mondani, h hányszor kellett ismételt vizsgálatokra elmenni, mert "túl kicsi"! Lehet, h kicsi volt a súlya, de nem volt semmi baja! Bocs, az utolsó kifakadásért.
Viki
Vendég
 


Ne izgulj. A védőnők mind ilyenek. Az én leányom most 2 éves múlt és még nincs 10 kiló. Beszél, jár inteligensebb a korához képest, és még étvágya is van. Koraszülöttnek kell pár év mire behozza a "lemaradást" Én speci 7 hónapra születtem. És én se voltam egy díjbírkózó. A lányom pedig 2 héttel hamarabb jött világra a vártnál. Ez van. Hidd el , ha az orvos nem aggódik és nem utalja be ide oda, akkor nincs semmi gond. A védőnő meg mondjon amit akar.Ereszd el a füled mellett.Tapasztalat. Három gyönyörűm van. Az elsőnél annyira rámhozták a frászt, hogy nincs tejem, hogy tényleg majdnem elapadt. Pedig volt. Nem annyi, hogy felrobbanjak, de volt. Tápot meg kár adni, csak azért mert.. A gyereket nem szabad tömni.Megundorodik az evéstől. És tényleg rossz evő lesz.Szóval ne aggódj szerintem. :) [/url]
 
 


Sziasztok, mindenkinek!

Hát talán nem ismételném az elözőket, de sajna én is ismerem, hogy milyen amikor nem hízik a csemetéd, bárhogy is szeretnéd, ráadásul akármikor megyek bárhová, legyen egy bevásárlás, mindig csak jóval súlyossabb babát látok, mint az enyém.
Az én gyönyörűségem, most lesz 8 hónapos és nincs még egészen 7 kg. Persze nem azért mert nem etetném, csak hát egyszerűen nem akar enni, bár mindenki azt mondja, hogy ügyes, formás baba. Csenge most kb 75-76 cm, tehát hosszúnak hosszú, csak nem kövér. Tápszert, abszolúte nem eszi meg, immel-ámmal eszik meg főtt kajákat is, bármit csinálhatok, akkor is válogat.
Szóval , szerintem nem vagyunk egyedi esetek, és hiába is mondja bárki, hogy nem elég a súllya korához képest, nem szabad vele foglalkozni, addig amig a pici jó kedélyü és egészséges.
Hozzáteszem, hogy a közel 8 hónap alatt betegek nem igazán voltunk. Köszi, hogy meghallgattatok , ill elolvastátok a kis hozzászólásomat.

ÜDV: Ildi


Sziasztok.
Melindának hívnak, az én tapasztalatom annyi, hogy nálunk bár lenne olyan orvos aki cseszegetne, hogy pici a gyerek, de inkább nagy ívben leszarnak (elnézést). Mivel két gyermekem van így pontosan látom a különbséget a nagyfiam 3600 grammal született gyönyörűen fejlődött szinte soha nem volt beteg. A pici most 19 hónapos 3700 grammal született és most 8 kg!!!!! sajnos rajtunk kívűl ez senkit nem izgatott. Úgyhogy inkább menjen mindenki a kivizsgálásokra még akkor is ha feleslegesnek érzitek nehogy véletlenül baj legyen.
 
 


Szia!

Az én kislányom 1550-nel született és 6700 g volt egy évesen. most 3.5 éves és 12 kg. Sovány, de úgysem tudsz vele mit csinálni. Egészséges, semmi baja, még a csilláron is lóg annyit mozog, ilyen és kész. Ha egyéb tünete nincs (hasmenés, hirtelen fogyás vagy fejlődési megtorpanás, hányás, refluxos tünetek, stb.) akkor ne izgasson.
Üdv:
Ditke
 
 


Sziasztok!
Olvassa még valaki ezt a topicot?
Nekem is van egy igazán rossz evő lányom,ő már 3éves múlt és
még nincs 12kg sem!
Van még így valaki?
Kory

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Mi is így voltunk, csak nálunk az volt a helyzet, hogy baromi nagy volt a fiam, és szépen fejlődött, de elkezdett kb.9-10 hónapos kora körül folyni az orra. Igazából semmi más baja sem volt, de persze rögtön antibiotikum kúrára fogták. Onnantól viszont nem hogy hízott, de elkezdett fogyni. De mivel nagy volt, senkit nem izgatott, csak engem. Mikor már hónapok óta így volt, akkor elkezdtem adni neki egy természetes növényi vitamint, és az szépen visszahozta az étvágyát. Most se túl nagy a súlya, de mostmár rendben van, szépen nő, és a súlya is egyenletesen növekszik.
Sziasztok:
Viki

Viki
 


sziasztok.

az én fiacskám sem egy mishlen baba :lol: :lol: :lol: :lol:
19 hós és most érte el a 10 kilót.3670 el született és 51cm-el.
most a 10 kiló mellé 88 cm.viszont ő eszik rendesen.
és nagyon aktív.egy percre nem tudok leülni csak amikor alszik.

tényleg ha nincs probléma a gyerekkel akkor nem kell semmi roszra gondolni.azt meg a dokik sem gondolhatják komolyan hogy tömni kell őket.csak az ellenkezőjét lehet elérni.

ha a gyerek éhes akkor addig üti az asztalt míg nem kap enni.ha nem éhes akkor aztán fejen álva is lehet neki kinálni.

esetleg meg lehet próbálni hogy saját maga egyen.Patrik a főziket is régóta egyedül eszi.de lehet párolt zöldséget,sajtot a kezükbe adni.akkor sziveseben esznek.

Kép
Kép
 
 


Gyereket nem súlyra mérünk, hanem egészségre illetve értelmi fejlődésre.

Sem a két lányom, sem az unokám nem volt soha kövér rúbensi baba, nem voltak rajtuk édes kicsi hurkák, és láss csudát mégis makkegészségesek. Unokám 3500 születési súly mellett szopás+ hozzátáplálás mellett sem érte el 1 éves korában a 10 kilós súlyt, csakúgy mint az én két hasonló paraméterekkel rendelkező lányom sem, mindehhez azt is hozzá kell adni, hogy magasak, 1 évesen több mint 80 centisek voltak...

Az egészség nem kilók függvénye. Élénk e, mivel játszik, mint tud mozgásfejlődésileg, kiegyensúlyozott e... stb stb. Nem disznót hizlalunk, hanem gyereket nevelünk...

Üdv: eszterlánc


Sziasztok!

Az én lányaim 33 hétre születtek, 1800 és 1760g-al, és 45-44 centivel. Most lesznek 8 hónaposak, és 8 kilósak, és 68 centisek. (mint egy átlag hasonló korú baba)
Mindig tápszeresek voltak (nem a hízlaló fajtát kapták! ), és 4 hós koruk óta van hozzátáplálás. Abszolút nem hurka-gyurkák, hanem masszív, keményhúsú babák.

Mindent egybevéve, én azt hiszem azért meg lennék ijedve, ha 1 évesen csak 6 kilósak lennének... :oops:

Persze NEM csak a SÚLY számít, mint ahogy írta eszetlánc, de ha neadjisten elkap valami nyavalyát a baba (ami közösségbe vitelnél bizony előfordul), még ebből a súlyból is leadhat, ami nagyon-nagyon rossz lenne!!
Vendég
 


Én is nyugtalan lennék, ha 1 évesen még csak 6 kilós lenne a gyerekem, (mert persze az első életévben a súly is fontos) de amit írtam, az Kory-nak szólt, akinek a 3 éves lánya 12 kiló.
Mert ez így önmagában egyáltalán nem vészes.

Üdv: eszterlánc


Felírom a tapasztalataimat , mert tanulságos.
Miért nem evett Róza?

Különben az én kislányom születési súlyához:2kg20dkg, jó az egyéves 6,5kg(addig többnyire anyatejet kapott, és abban ,már nem volt annyi fehérje)
Különben más anyákkal is találkoztam, akiknke gyerekük szintén kb ennyi. Amúgy ahhoz képest, hogy nem nagyon hízott nőni nőtt. Egy év alatt 13cmt!

Kiderült,hogy tojásallergiás. Úgy derült ki, hogy ekcémás lett, először csak egy kicsi száradás szerű folt jelent meg a kezén, amit mindig vakart.Megmutattam a dokinőnek, aki azt mondta, ez csak helyi irritáció lehet, nem ekcéma. Felírt egy bőrpuhító krémet. Megkérdeztem az egyik bőrgyógyász ismerősünket, aki csak annyit mondott, hogy "ááá!ez csak egy kis ekcéma, ugye kened vmivel?"Egy idő után nagyon csúnya lett, főleg a melegidőkben, és esténként nagyon köhögött Róza. A dokinő azt mondta erre, hogy a köhögéssel nem tud mit kezdeni. nem múlt el, és visszamentünk, merta másik kezén és lábán is lett. Dokinő elnyúlt arccal mondta, hogy hát, lehet, hogy mégis ekcéma.Mondta, hogy ételallergiától is lehet, és rájöttünk, hogy Róza nagyon sok tojást evett akkoriban.
A dokinő, a vérvizsgálatot is javasolta, de mi nem akartuk, mondtuk, hogy megpróbáljuk kikisérletezni./el kell hagyni teljesen a tojást, és mindent, amibe tojást tesznek, vagy annak alkotórészeit, (ha megnézel egy-két dolgot a boltban, akkor bizony elég nehéz kiválasztani mi az amiben nincs, nem is beszélve a péktermékekről, mert arra nincs ráírva)/
A tojás elhagyásával az ekcéma is kezdett szünni, bár néha kicsit előjött még nyáron, és Róza is jobban evett. +használtuk az ekcémás krémet. A dokinő is örült és mondta nekünk, hogy egy másik gyereket is elküldött vérvételre, de ott azt mondták az anyukának, hogy inkább próbáljanak kisérletezgetni.

Tanulságok, és megállapítások:

1. utánnaolvastam a tojásallergiának a neten, és minden ételallergia okozhat ekcémát+aszmás tüneteket, később aszmát!(ezt a dokinő nem tudta)

2. az ételallergia gyulladásos folyamatokat indíthat el a bélben, étvágytalanságot is okozhat

3. a tojás és tej allergia mellett a lisztérzékenység is gyakori, de ezzel sem kell mindjárt vérvételre rohanni, hanem létezik egy finnek által kifejlesztett gyorsteszt(lisztérzékenységi gyorsteszt 1 csepp vér elég hozzá az ujjbegyből!)

4. sajna tényleg a legkisebb mennyiségű tojásra is allergiás, megfigyelhető volt, hogy az ekcémája alatt nem is evett nagyon..

5.A dokinő szerint néha próbálkozhatunk a tojás visszavezetésével(de allergológusok szerint az allergén anyag csak 6 hónapos diéta után ürül ki)

6. ebből vagy kigyógyul vki, vagy nem

7. érdemes minnél hamarabb felismerni, mert hosszabb allergiánál keresztallergia alakul ki, és ezért a vérvétel is azt mutatja, hogy mindenre allergiás vagy

8. sok anyuka mondta nekem, hogy nem hízik a gyerek, ezért tömi jó kis zsíros sajtokkal, kajákkal. Hát én is örültem, hogy Róza legalább a tojást szerette, és ott egyik évfolyamtársam, aki tejallergiás most, és anyukája örült, hogy legalább minden nap evett egy bazi nagy sajtot gyerekkorában, mert ő sem akart enni....és nem volt ekcémája sem

9. sok olyan gyerek van, aki csak 3 évesen lesz 10kg, és nincs semmi baja, viszont sok olyan gyerek is van, aki 6-7 évesen már súlyproblémákkal küzd

Réka anyuka
 


Réka anyuka!

Van egy barátnőm, aki szintén tojásallergiás gyerekkora óta. Akkor elég súlyos volt neki, de azóta valamelyest tolerálja a szervezete. Már tudja, hogy mennyit tud megenni belőle, anélkül, hogy komoly tünetei lennének, és hogy utána várnia kell egy darabig, míg újra ehet.

Én hasonlóképpen vagyok a tejjel. Bizonyos mennyiséget ma már tolerál a szervezetem (gyerekkoromban hánytam, meg minden), és a savanyított tejtermékektől kevésbé vagyok rosszul. Bizonyos mennyiség felett azok is gondot okoznak. De figyelek rá, és szeretem is őket. (Egyébként tejet, tejport is sok mindenbe tesznek, a fogamzásgátlóval is pl. az a bajom, hogy van benne laktóz.)

Tök jó, hogy kiderült Róza problémája, és remélhetőleg, mire felnő, ő is hasonlóképpen tudja majd kontrollálni a dolgot.

Megnyugtatásképpen még: Bori lányom 3650 grammal született, egy évesen csupán 8500 gramm volt (tehát a triplázás közel sem volt meg), 2és fél évesen 11 kiló (krónikus mandulagyulladással), a műtét után viszont rákapcsolt.
Nagy mozgásigényű, kockahasú lány, aki ma már 8 éves, uszkve 23 kiló és 130 centi feletti. Tökéletesen egészséges, jó tanuló, semmi baja, és olyan formás, hogy bajban leszünk pár év múlva.
dia
Budapest
 
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet:

 

cron