Új privát üzeneted érkezett!

Zsuzsó!

Szerintem még hagyd hogy szopjon éjjel legalább 6-7 hónapos koráig. Jót tesz a tejtermelésnek, hiszen így éjjel is kap ingert a cici. 6 hõnapos kor után pedig el lehet kezdeni a hozzátáplálást, 7 hónapos kor körül estére adhatsz neki valami tartalmasabbat hátha akkor végigalussza az éjszakát. Hozzáteszem az én lányom 4 és fél hónapos kora óta nem alussza végig. Addig míg a kisanygyal aludt este 10-tõl reggel 8-9 óráig is. (le is csökkent a tejcim, napközben meg kevesebb volt) Aztán egyik napról a másikra éjjel 2x ébredt és azóta is éjjel és hajnalban ébred. Most 7,5 hónapos. 6 hónapos kora óta kap gyümit illetve fõzeléket, estére most tejpépet kap, de így is ébred. Igaz már nem nagyon szopizik csak 5-6 percet utána alszik tovább.
Nekem szerencsére van segítségem, így napközben tudok pihenni. Esetleg te is ha meg tudsz valakit kérni, hogy napközben vigyázzon a babádra te is tudsz aludni.

Az én kérdésem az lenne, hogy hagyjam éjjel szopizni vagy kezdjek vizet adni neki, talán így végigalussza az éjszakát.
HA vizet kap ti hogyan adjátok cumisüvegbõl vagy pohárból?

A másik kérdés: Már áll a lányom, de ülni még nem nagyon tud. Ha este beteszem az ágyba egybõl feláll és nevetgél rugózik. Nem merem otthagyni mert nagyokat esik és már többször odacsapta a fejecskéjét. Igy viszont megszokja, hogy ott vagyok az elalvásnál. Eddig szépen beraktuk az ágyba lekapcsoltuk a villanyt, beraktunk valami zenét és kb 10 perc után aludt. Félek hogy ez változik. Mit tegyek szerintetek?

Köszi: Momóci
Momóci
 


Kedves Zsuzsó!
Nem akarlak elkeseríteni, de van egy pont ilyen tüneteket produkáló kétévesem. Manapság már nem mindenéjjelesek a gondok, de még mindig nem múltak el. A másik topikon én is olyanokat keresek, akiknek van erre ötletük, majd beszámolok, ha jött valami hatékonynak bizonyuló ötlet.
Egyébként gratulálok, hogy még tudod szoptatni, nekem - pont azért, mert nem tudtam magam soha kipihenni, még elõtte sem, mert a terhesség alatt végig éjjelente kétszer is pisilnem kellett Kép - már négyhónapos korában gyakorlatilag elapadt a tejem. Igaz, hogy õ a negyedik gyerek, így nappal sem tudtam pótolni a pihenést...Kép
 


Kivancsi,
nem talalom a masik topicot, ugyhogy itt jelzem, hogy elkuldtem a levelet.

-Afonya
Névtelen
 

 
 

Momóci!

Azt nem tudom, mennyi idõs a lányod, de egy cipõben járunk.

A fiam, Peti 10 és fél hónapos, állni már tud, leülni még nem. Kb. három hete kezdte, hogy - ahogy régen mindig - szopi után bevittem aludni, és õ ahelyett, hogy elkezdett volna játszani az ágyban lévõ játékaival, és aztán szépen elaludt volna, felállt. Visszafektettem. Na, ez ment egy darabig, aztán magam mellé vettem, mellettem elaludt. Következõ este dettó, de akkor már mellettem sem aludt el, játszani akart. Következõ este ugyanez, ekkor ki is jöttünk apával a szobából, a gyerek teli torokból üvöltött és nyújtogatta felénk a kis karját. Szívszaggató látvány volt.
Mindezek után azt találtuk ki apával, hogy szopi után beültettük a bébihordozójába, így felálldogállni nem tudott, mert nem volt hol, és ott maradt velünk, vagy kivittük a konyhába, mert vacsoráztunk, vagy maradt a szobában, mi meg apával tettük a dolgunk. Nem beszéltünk hozzá, nem játszottunk vele. És láss csodát, a gyerek nézegetett minket, és egyszer csak elaludt. Utána bevittük az ágyába.

Ez lassan egy hónapja így mûködik, nappal is. Nem mondom, hogy jó megoldás, mert hozzászoktattuk Petit valamihez, amirõl majd le kell szoktatni. De megmondom õszintén, az egész napos "szolgálat" után egyszerûen nincs türelmem az altatáshoz, meghát meg is szoktuk, hogy magától alszik el. És így legalább kellemes érzéssel alszik el, nem pedig agyonbõgve magát.

A másik kérdésedre: én is szoptatom még éjjel Petit, pedig nappal már csak reggel és este szopik. Csak cicire tud visszaaludni, és megintcsak itt vagyok én, akinek nincs kitartása éjjel, félájultan leszoktatni róla. Néhányszor próbáltam vizet adni neki, nem kivenni, simogatni, de miután nem nyugszik meg, rövid idõn belül mégis kiveszem, mert én is nagyon álmos vagyok. Nem tudom, meddig lesz így, azt remélem, egyszer magától leszokik az éjszakai kelésrõl. Egyébként nappal õ is tízóraizik, ebédel, uzsonnázik, vacsorázik és még erre jön az esti szopi, mégis ébred. Ez van.

Nem tudom, segítettem-e, ha nem, akkor is legalább látod, hogy nem vagy egyedül.Kép

Dió
 


Szia Dió!

A kislányom, Zsófi lassan 8 hónapos lesz. Én is ugyanúgy érzek ahogy te. Nálunk is szopizik éjjel és nincs erõm, energiám leszoktatni. (Pedig lassan 4 hónapja nem aludtam végig egy teljes éjszakát). Mi azt csináljuk este, hogy szopizik, utána berakok valami zenét (Withney Houston a kedvenc) és a karomban kb. 2 perc alatt elalszik utána rakom be az ágyba. Azután alszik kb éjjel 1-2-ig szopi és hajnali fél 6-6 körül kel. Nálunk még 5x szopizik egy nap ebédre kap fõzeléket és este vacsira gyümis tejpépet, ami elég tömõs étel, mégis ébred. Én oda jutottam, hogy a gyerek nem éhes, de igényli a szopizást összebújást, úgyhogy hagyom amíg magától abbahagyja.

Azért azt hó olvasni, hogy más is hasonló cipõben jár. Egyébként segítettél, köszi.

Nem ebbe a topikba tartozik, de érdeklõdnél nálatok mit eszik Peti reggelire, ebédre, uzsira, vacsira?

Szia: Mómóci
 
 


sziasztok,

szerintem minél hamarabb elhatarozzatok magatokat és raszanjatok azt az egy-két hetet, hogy megtanitsatok a gyerekeiteket aludni, annal gyorsabban vége lesz ennek a rémalomnak. barmennyire is faradtak vagytok, jobb tudni, hogy még egy par napig nem alszotok, mint a tudatlansagban élni, hogy ez akar évekig is eltarthat!

az 5 honapos babat szerintem is szoptatni kell éjjel, viszont 6-7 honapos kortol, illetve ha altépte a min 6 kilos hatart, at kell, hogy tudjon aludni egy éjjelt a gyerek evés nélkul. ahhoz, hogy a babak megtanuljak ezt, nektek is hinnetek kell benne. még, ha ossze is akar bujni a gyerek éjjel, errol is le lehet (kell!) szoktatni, mert lehet, hogy még birjatok erovel, de elobb utobb a kicsi fogja meginni a levet. mert anyuka egyre turelmetlenebb, faradtabb és ingerultebb lesz napkozben.

nekem mar majdnem egy éves a kisfiam, mindig is jo alvo volt, két honaposan aludta at eloszor az éjszakait. aztan jottek idoszakok (egy-két-harom hét), amikor ismét felkelt egyszer, kétszer, sot haromszor is. ezek az idoszakok egyre hosszabbak és durvabbak lettek. 7 honapos koratol mar csak vizet adtam neki csoros poharbol, utana mar azt sem. 10 honapos koraban kiprobaltuk az Aludj el gyermekeet. elso np 10 percig sirt, masodik nap 5 percig, harmadik nap lefekudt egyedul. én a felallos problémat ugy probaltam megoldani, hoogy halozsakba tettem. ez sokat segitett. szerintem a gyerekek 7-8 honapos koratol érdemes kiprobalni az emlitett konyvet. az a titka, hogy teljesen azonosulni kell az elméletével.

higyjétek el, barmennyire faradtak vagytok, csak elhatarozas és bizalom kérdése! mindn gyerek meg tud tanulni aludni egyedul, sot szuksége van ra!
kitartas, biztos, hogy sikerul!

Orsi
Névtelen
 


Momóci, Kíváncsi, Dió
köszi a hozzászólásokat és bíztatást. Azóta már 6,5 hónapos a kislányom és elkezdett más dolgokat enni. Este jó tömős kaját kap, de ez sem hozott áttörést. Persze mondhatnám, hogy 1,5 hete még nem volt 6 kg - talán most már van annyi. Szóval szerintem semmi köze az éhségnek a dologhoz. Van olyan hajnal, hogy 3x fölriad, óránként...
Orsi,
azt hiszem vannak gyerekek, akiknél működik a dolog, vannak, akiknél nem. Mi is kipróbáltuk az említett könyvet. Mi nem lefektetésnél, mert a gyereket pici kora óta szoktatjuk (ez nála bevált) és teljesen zökkenőmentesen elalszik. Éjszaka viszont csak vizet adtunk neki majd 50 percig üvöltött már teljesen magán kívül, óriási könnyeket hullajtva. Ha 10 percig üvöltött volna, mint a te kisfiad, én sem adtam volna föl. Másnap már csak 40 percig üvöltött, mert akkor 40 perc után adtam föl nem 50 vagy 60 vagy ki tudja mennyi. Lehet, hogy beválik a módszer, ha valaki kibírja, hogy a 6 hónapos gyereke éjszaka fél 2-től 1,5 órán keresztül üvölt, én biztos nem bírom. Torka szakadtából visítva, sikítva.
Valamilyen más megoldást kellene találnom, de nem látom, hogy mit. Ha valakinek van ötlete, szívesen veszem.
Zsuzsó
 
 


Sziasztok!
Még most fedeztem fel ezt a Babanet-es társalgót. Először is Üdv mindenkinek.
Keresgélve a témák között, egyből megragadott ez az alvás dolog.
Az én kisfiam Dominik 1-én töltötte a 7 hónapot. Még mindig felébred éjszakánként és biztos vagyok benne, hogy nem éhes, csak a cicire vágyik. A mai napi csak így képes elaludni, vagy ha nappal kint tologatjuk a babakocsiban. Próbáltam én is tömősebb kajcsit estére, de csak rosszabb lett a helyzet, mert vagy ötször felkelt. Úgyhogy a mai napig is este tejcsit kap, és 2-3 alkalommal felébred. Ekkor mellre teszem és 5 perc múlva már ismét alszik. Igaz, kicsit strapás minden éjjel fekelni, de ez van. És látom más is küzdködik ezzel a problémával. Próbáltam már én is az alvás tanítást, de semmi eredménye. Csak ordít mint a sakál. Amikor nagyon álmos, és már nyűgös, nem tud elaludni, inkább elkezd sírni. Ha pedig kap cicit, 2 perc és csucsu van. De mi lesz ha nem lesz tejcsi?!?!?!?!?
Szívesen leveleznék bárkivel priviben ilyen és más témákban is.
(nagyneanita@freemail.hu)
Üdv
Anita
NAGY ANITA
 


Sziasztok!

Jottem, mert gondom vanKép De osszetett.
Egyreszt mostanra fogyott el a turelmem, az ejszakai keleseket illetoen. Rekam most 13 honapos. Van, hogy egyszer kel fel, van, hogy haromszor is. Eszik 1-2 deci tapszert uvegbol es alszik tovabb.
Masreszt korhazban voltam par napot es bar nem latszott, hogy a gyereket megviselte volna, megis azota /azalatt kezdte/ "kifejlesztett" egy ujfajta sirast, amibe annyira bele tudja lovallni magat, hogy ha felveszem es ringatom, se tudja abbahagyni, holott ez maskor segitett.

Kerdeseim: probalkozzam vizitatassal, pl. csoros poharbol, hatha leszokik a kelesrol? Ez a sirni hagyos modszer ejjeli kelesekre is jo? Mondjuk egy ejszaka 3-szor 1 orat hagyjam uvolteni, vagy annyira elfarad a sirastol, hogy nem fog tobbszor ebredni? Mit csinaljak, ha "Anyat" kiabal? Tenyleg nem fogja ugy erezni, hogy cserbenhagyom, tojok a fejere? Vagy kicsit halasszam, amig a korhazi traumat elfelejti?

Anita,
mivel en is ebben a cipoben jarok, segiteni nem tudok. Csak a gyakorlati tapasztalatom: Reka 10 honapig szopott, magatol abbahagyta, majd az esti szopi helyett esti cumisuvegezes lett, ami szamara egyenerteku a szopival, gondolom, mert az osszebujas es ellazulas ugyanaz. Tehat ez ne befolyasoljon, a tobbi viszont a Te dontesed.

-Afonya
 
 


Ja, es azt kihagytam, hogy ha valasztanom kell az ejjeli 3-szori keles es reggel 8 oraig alvas, vagy az ejszaka atalvasa, de 1/2 7-kor keles kozott, akkor inkabb felkelek ejjel.
-Afonya
 
 


Áfonya!
Szerintem hagyd egy kicsit ezt az egészet MOST. Mikor lánykámat szültem, akkor a fiam apával volt itthon, látszólag semmi gond nem volt, de rá egy évre elmesélte az egészet. Meg tudtuk beszélni. Szerintem most előbb vissza kell nyerned a "bizalmát", majd aztán jöhet az alvás. Semmiképpen se hagyd sírni, Rékánál ez most teljesen "jogos" sírásKép

Zsuzsó, Anita!
Azt hiszem, az is gond, hogy a könyvből mindenki csak a "hadd' sírjon" részt ragadja ki, és ez nem jó, nem ez a lényeg! Nem attól lesz jó alvó, hogy megszokja azt, hogy felesleges sírni!
Hanem attól, hogy a mamija meggyőzi, hogy X időben aludni kell, ha a világ a feje tetejére is áll, és biztonságban van, nagyon szeretik őt, de az alvásra szüksége van. Következetesnek kell lenni, nem rászoktatni olyan dolgokra, amiről később le kell szoktatnunk. Rendszert kell tartani, ettől eltérni nem szabad!
Ez is a könyvben van, a "sírni hagyás" csak egy kicsike rész! És nem az a lényeg!

Csi
 
 


Sziasztok!
Mi még mindig azzal kűzdünk, amivel korábban: a kétéves kisfiam továbbra is problémás. Az igaz, hogy már nem sír egész éjszaka, de minden reggel magából kikelve bőg, és nem lehet megnyugatatni a szokásos kakaójával sem.
Voltatok ilyen helyzetben?
 


Sziasztok!

Ma is kétszer kelt a drágám. És most is, mint általában mindig, 5 perc múlva már alszik is. Bár néha igen rafkós a kissrác. Ha látom rajta, hogy már nem szívja a cicit, megpróbálom kivenni a szájából. És bizony akad olyan amikor észreveszi és elkezd tátogni és csápolni. Kép
Mellékelek egy fotot Dominikről.
Mint látszik is rajta, nem igen az éhség miatt kell és alultápláltnak sem mondható. Most töltötte a 7 hónapot és már 11400 gramm (72cm).
Kép))))))))))

Üdv
Anita

Kép
NAGY ANITA
 


CSi,
Köszi, teljesen igazad van. Én azért érzem magam meglőve, mert a kislányom igenis el tud aludni egyedül. Pontosan tudja, hogy este 9-kor ének és utána kiságy. Soha nem sír este, ha nagyon fáradt azonnal elalszik, ha nem, egy kicsit gügyög és utána. Mi egész kicsi korától szoktattuk és teljesen jól működik. Napközben is. Nekem az a problémám, hogy éjszaka többször fölébred, és olyankor igényli, hogy odamenjünk. Ez nem annyira szoktatás kérdése, higszen egy újszülöttet nyilván megszoptat az ember, ha kell, akár 2-3 óránként is. Én szép türelmesen vártam, hogy majd eljön az az idő, amikor már nem ébred föl, mert nem akar éjjel is szopni (ahogy egy csomó ismerősömnél történt), de nem jött el. Most 4. hete csináljuk azt, hogy ha f4-4 előtt ébred, akkor az apukája ad neki egy kis vizet, nem vesszük ki és úgy kell elaludnia. Ne gondold, hogy segített. Ugyanúgy fölébred.
És persze nála sem éhség dolga, bár ő nagyon pici, majdnem 7 hónapos és még nincs 6kg.
Zsuzsó
 
 


Szia Anita!
Csak kicsit idepofátlankodom.mert nekünk semmi gondunk az éjszakai alvással. Szóval az én fiam is Dominik,Mi is most leszünk 7 hónaposak,de mi kb 9 kg-osak vagyunk. Ja és mi is szőkék vagyunk és a szemünk is kék. Nagyon ari! Látom most ízlelgeted a babanetet, ha gondolod gyere át a friss kisbabás topikba,és levelezhetsz bármiről.
Szia
Noémi.
Noeeemi
 


noeeemi! bocs, de ez kikívánkozik belőlem: te is most leszel 7 hónapos, te is 9 kg-os vagy? ti ikrek vagytok a fiaddal?
annyira hülye ez a megfogalmazás. miért nem írsz E/3. személyben?
Névtelen
 


Névtelen! Semmi gond igazad van, Domi külön személy. Csak azt nem értem miért zavar ez téged? Sokan fogalmaznak így.
Noémi
Noeeemi
 


Bocs még valami,ami belőlem is kikivánkozik. Elfogadom mások nézetét,véleményét még akkor is ha az más mint az enyém,csak néha feleslegesnek tartom. Mint jelen esetben is. Ilyenért írni valakinek?
Noémi
Noeeemi
 


Sziasztok!

Olvasgatom ezt a topicot, no meg az "alvászavaros gyerek" meg az "1.3.5 percenként visszamegyünk és.." topicot is, mert sajnos érintve vagyunk mi is.
A lánykám 6 hónapos (lesz egy hét múlva) és kb. 1 hónapja éjjelente 6-8-10x ébreszt. Kis cicizés, néha hoszabban is, aztán alszik tovább. Korábban úgy aludt, hogy először kb. 3-5 órát egyhuzamban, aztán 3 óránként ébresztett reggelig. Akkor azt hittem, hogy ennél nincs rosszabb. Kép Hát van. Amikor óránként-félóránként felébreszt. Kép
Amikor ezt elkezdte, először azt gondoltam, hogy éjjel talán csak az odabújás kell, viszont most megmértem a napközbeni szopikat, és csak 5-600 gramm jön össze reggeltől estig. És mivel már közel 8 és fél kiló a gyerek, úgyhogy valószinűleg nem lehet elég neki a 5-600 gramm, azaz éjjel még egy 2-400 gramm közötti mennyiséget tutira kiszopizik.
Ja, és hozzátenném, hogy semmilyen más módon nem tudom persze elaltatni, csak a cicizéssel. Ha meg felébred, ugyanez. Se simi, se ölelés, se ringatás nem használ, csak egyre jobban üvölt, szóval kizárólag a cici... Éjjel-nappal...
Mit gondoltok, így is ki lehet próbálni ezt a könyv szerinti lefektetősdi tanítást? Merthogy a könyv szerint az éjjeli felébredéseknél is ugyanúgy kell viselkedni, mint a lefektetésnél, vagyis evés nuku. Ha éjjel nem kapja meg a szopit akkor nappal többet fog enni?
Kezdek hajlani rá, hogy kipróbáljam a dolgot, mert egyre fáradtabb, ingerültebb vagyok, és egyre kevesebb a türelmem a gyerekhez, ami nagyon nem jó.

Puszi!

Yoan
 
 


Szia Yoan!

Én is így jártam a fiammal. Most múlt 8 hónapos. Ő is eleinte 9-3-ig aludt. onnan 3,6,9-kor szopott (kb.!). Aztán elkezdte sűríteni, s a végén 1/2 1- től 2,5 óránként ébresztett. Nem volt éhes, csak 2-3 percet szopott, s elaludt.
6,5 hónaposan elkezdett rendes kajákat is kapni, 3 hét alatt a 3x-i étkezésre állt rá. (5x szopik, s 3x kap utána még enni.)
Na ekkor már meg mertem tenni, hogy éjjel hagytam sírni. Először 3-1/2 5-ig, másodszor 4-5-ig, harmadszor 5-1/2 7-ig sírt. 10 percenként odamentem és megsimogattam, visszaraktam a pelenkájára a buksiját. Negyedik éjjel 7-ig aludt. Azóta nem ébred fel éjjel.
De! A 7 órás ébredést elkezdte egyre előrébb hozni, s tegnap már 5.15-kor kelt fel. Ha megszoptatom se alszik vissza. Ellenben 8 körül már megy a délelőtti alvására. Szerintem elég furcsa ez így. Ismerősök mondták, lehet, hogy ennyire éhes. Az 5x-i szoptatás mellett tegnap 8dl-t evett (2,5dl piritósos gyümölcs, 2,5dl főzelék + 0,5dl gyümölcs és 2,5dl rizses gyümölcs). Ezek után 1/2 10-6-ig aludt.
Nincs több ötletem. Naponta írom, hogy mikor menníit alszik. 10 óra és 12,25 óra között van a napi összes alvása. Tevékeny, nem úgy néz ki, mint aki fáradt lenne.
Az altatásáról: 2 hónapos koráig csak éjjel aludt, nappal sírt. Onnantól kezdve (jan.2.) az erkélyen aludt nappal a babakocsiban. Azóta is kint alszik. Eleinte tologattuk. Amióta kb 15 fok van (és sírhat kint is), ha már álmos, kirakjuk, s becsukjuk az ajtót. Max 5 percet szokott sírni, de sokszor rögtön elkezdi szopni az ujját, és elalszik. Aztán 1/2 és 2 óra közötti hosszt alszik. Kiszámíthatatlan. S a legtöbbször sírva ébred. Este nincs semmi, fürdés, szopás, lerakom, alszik.
Bocs a hosszú levélért. Ha valakinek van valami ötlete, szívesen fogadom.
Nekünk az 5-6 órás kelés korai, általában hullák vagyunk.

Nati
Névtelen
 


Sziasztok lányok!

Talán van már tapasztalatotok abban, amiről a tanácsotokat szeretném kérni, ezért fordulok hozzátok.
Kiscsillag 16 hónapos, érzékeny lelkű Halacska, én pedig a 7. hónapot koptatom, az újabb babát várjuk.
Pár napja a leányzó éjjel 3-kor felébred, és nem vár semmit, csak hogy ott üljünk mellette - ő elbeszélget a kacsájával, majd cc. 0,5 órán belül elalszik "magától". Ha kijövünk, jön a balhé, sírás, hiszti, stb. Úgy néz ki, hogy fél egyedül lenni. A férjem nem szereti, ha sír a gyerek, így ő vállalkozó szelleműen csendben ücsörög mellette, míg elalszik.
Tegnap és ma pedig már a déli alvásánál is eljátszotta ugyanezt - egy óra után felébred, maga mellé kéret, majd tovább alszik még egy órát.
Mivel a férjem egy hétre elutazott, a múlt éjjel én tapasztaltam meg a dolgot. Én, mint a kemény anya (sicc), amikor láttam, hogy fizikai baja nincs a gyereknek (most éppen nem jön a foga, ami korábban fájdalmat okozott - az attól sem múlt el, ha mellette ültünk), pár perc múlva otthagytam. Jött is az üvöltés, majd néhány perc múlva átment fél óra nyüszítésbe, és végül elaludt.
1)Szerintetek mitől van ez, és normális-e ebben a korban? (Hülye a kérdés...)

2)Mit tennétek/tettetek: ott hagynátok-e és majd elalszik, vagy a lelkével törődve inkább maradjon az ember az ágya mellett - hátha a korral jár és majd elmúlik?

3)Attól tartok, hogy a kistesó mennyire fogja a nagy éjszakai felsírásait tolerálni, mivel a kezdetektől együtt kell, hogy aludjanak (a lakás 1,5 szoba, a két szoba egymás mellett van, viszont nem fogjuk tudni őket külön rakni) Mi a tapasztalatotok erről?

Köszi előre is
Sziasztok
Enőki

Ui: egy dolog szent: az én ágyam az én váram - ha hárman vagyunk benne, akkor én egy szemet sem tudok aludni, mindenki szuszogását éberen hallgatom.


Ui2: Tanács: van egy Viburcol nevű homeopátiás végbélkúp csecsemőknek, amiben nagyrész kamilla van, hozzászokni nem lehet, és egy kicsit nyugtat. Fogzás idején lefekvés előtt beadva a gyerek végigaludta az éjszakát. most sajna ez sem segít.
 
 


Sziasztok!
Anita, gratulalok a lurkohoz, nagyon édes!!!
Enöki, nehéz, ami Veletek történik mostanaban...Igy, ismeretlenül fogggalmam sincs, miért nem alszik Kiscsillag, és miért igényli most jobban, hogy Vele legyetek, mint maskor...Teljesen meghatott, amikor azt olvastam, hogy elbeszélget a kacsajaval. Jaj, de tündér lehet!!!!!Szerintem ne hagyd egyedül, bar a védönök hangoztatjak, hogy a babat hagyni kell üvölteni, majd elhallgat. Kép Vagy nem hallgat el...En egyszerüen nem tudom orditani hagyni a fiam, éjszaka, ha kell, itatom, énekelgetek Neki...Mostanaban sokszor felébred a dögmeleg miatt. Nincs nalatok tul meleg??? Akkor lehet öt törölgetni vizes ruhaval, vagy fürdetgetni (ez éjszaka közepén kellemetlen...)A fiam a fogai miatt is ordit...Te irod, Kiscsillagnak mostanaban ilyen gondja nincs. Ha huzodik ez az éjszakai kiabalas, szerintem kérdezd meg a dokit, mit ajanl...A születendö picur szerintem eleinte többet fog felébreszteni Benneteket, mint a Leanyzo.S Veletek együtt öt is.
Puszi!
Vendég
 


Köszi Kukacz!
Jaj, csak a gyerekorvost ne kérdezzem! (gyermektelen harmincas, akinek rosszabbnál rosszabb, könyvből származó 5letei vannak...) A jó fej védőnőnk meg szabin van.
Nem, meleg nincs - bár lehet, hogy neki betakarózva melege van???? Esetleg vékonyabb takaró kellene? Hmmmmm. Tegnap este tényleg lerúgott magáról mindent már a kezdetekkor és reggelig aludt. Kipróbálom, köszi!
Enőki
 
 


Szia Enöki,
Itt nalunk, most, este 11-kor 34C van a lakasban. Kezdem unni... Szerintem ne takard be a Picurt,legyen csak pizsiben, hatha jobban alszik...Az én Minimen csak pelus van+1 bugyo. Majd ird meg a fejleményeket!!!
Kép
Vendég
 


Szia Kukacz!

Képzeld el, egyik napról a másikra megint végigalussza az éjszakát! (A reggel 6-os kelésig - ma nem tudom, mi lelte, hogy még alszik) Lehet, hogy a mi pánikunk volt nagyobb, mint a baj? ... mint általában... Vagy valami felzaklatta a kis lelkét azokban a napokban? Passz. De jobb volt inkább vele lenni, mint sírni hagyni, az biztos.
34 fok??? Tavaly nyáron mi is küzdöttünk a meleggel, vizes törölköző a lakás minden pontjára, 2 ventillátor, stb, idén viszont már egy hónapja van légkondink, és így kellemes 24 fok. Eszeveszetten légkondi ellenes vagyok, de bejött.
Kellemes hideg-várást nektek, gondolunk rátok is hűsölés közben, hátha átmegy egy kis hideg! Kép
 
 


Csi,
koszi a valaszt. Azota a helyzet javult, kibekultunk a gyerekkelKép Alvas is jo/bb/, egyszeri ebredes van es reggel 8-10 kozotti vegleges keles. HurraKép

-Afonya
Névtelen
 


Áfonya!
Ilyet ne írj le, mert azon-nyomban megvátozik a helyzet...Tapasztalat. Bárkinek dicsekszem a gyerekeim alvásával, másnap már nem működnek rendesen...

Egy kis mese: Három és fél éves fiam végighallgatta, hogy a szomszéd unokája, aki vele egy idős, csak, és kizárólag az anyjával hajlandó aludni. Nem segít semmi, bert a kislány cirkuszol, ha az anyja nincs vele.
Ezek után az én drágalátos kisfiam este olyan hisztit csapott, hogy velem akar aludni, hogy csak na! Szó szerint sírógörcsöt kapott, igen látványos kirohanás volt.
Aztán beugrott a napközbeni beszélgetés, és meggyőztük, hogy az bizony nem helyénvaló. Azóta sincsen semmi gond.

Azt hiszem, sokszor jobban manipulálnak minket a kicsit nagyobbak, mint mi azt hinnénkKép

Egy tipp: lánykám délután, és este megkapja az én kispárnámat, ami ugye "anyaszagú", magához öleli, és úgy alszik el, persze mindig nagy hangsúlyt helyezek arra, hogy ez a párna az enyém, és csak akkor maradhat nála, ha leteszi rá a fejét.
Aztán este visszalopom tőle, akkor meg nekem jó, mert babaszagú leszKép Próbáljátok ki!

Csi
 
 


Csi,
tunder vagy, hogy ily nagyra tartod a lanykam, de egyevesen meg nem tud olvasniKép
Anno Te adtad azt a tippet, hogy a halozsakjat tegyem be delutan is, csak ugy, parnakent, hatha konnyebben megy az elalvas. Ezert a tippert halam /cápámKép/ orokke uldozni fog, azota mindig azzal alszik el, holott mar halozsakkent reg nem funkcional.

-Afonya
 
 


Áfonya!
Jajj nekemKép
Azt hittem, a húsvéti tojások után már más nem jöhet...
Csi
 
 


Off:

Csi,
mar meg is beszeltem Zsunya boszijaval a dolgot, ami epp ott ul Veled szembenKép

-Afonya
 
 


Hello Enöki!!!
Szuppper, hogy alszik végre a nagylany!!!Remélem, tovabbra is igy lesz!!!
Pusza!
Kép
Vendég
 


Sziasztok lányok!

Nos, elkezdtük kipróbálni ezt a pár percenként visszamegyünk, és megtanítjuk aludni a gyereket módszert. Egyenlőre csak az esti lefekvést tűztük ki célul, az éjszaka teljes átalvását későbbre halasztottuk. Hát, elég érdekesen alakulunk. Nem túl jól... Kép Az első este 40 perc sírás, a másodikon is, a harmadikon, negyediken szó nélkül elaludt kb. fél óra alatt, az ötödiken nyugiban volt fél órát, és utána fél órát sírt, a hatodikon 20 perc nyugi, aztán megint majdnem fél óra sírás. Ilyet nem írt egyik könyv se... pedig kettőt olvastam el a témában, és mind a kettő megesküszik rá, hogy egy hét alatt tutira sikerül a dolog, csak akkor nem, ha valamit rosszul csinál az ember. No, én mindent a könyv szerint igyekszem csinálni, de ez eddig eléggé kudarc szagú. Holnap lesz egy hete, hogy csináljuk, de kétlem, hogy holnapra egy csapásra alszik ezentúl a gyerek, mint egy kisangyal.
Viszont az anyaszagú dolog jó ötlet, majd én is adok valamit a kislánynak. Hátha segít...
Meg azért majd próbálkozom még pár napig. De ha két hétig se jön össze a dolog, akkor felfüggesztem, és egy hónap múlva fogok újra próbálkozni. Lehet, hogy az én lánykám még félévesen nem elég érett erre, hiába írják, hogy egy félévesnél már működnie kell ennek a módszernek.
Igaz, egy előnye azért megmutatkozott a próbálkozásnak, egy csapásra abbahagyta az éjszakai félóránkénti, óránkénti cicizést. Most kb. kétszer, max. háromszor ébreszt csak fel, egyszer hajnali 2-4 között, egyszer meg 5-6 óra körül.

Sziasztok!

Yoan
 
 


Sziasztok lányok!

Nos, elkezdtük kipróbálni ezt a pár percenként visszamegyünk, és megtanítjuk aludni a gyereket módszert. Egyenlőre csak az esti lefekvést tűztük ki célul, az éjszaka teljes átalvását majd valamikor később, ha nagyobb lesz. Hát, elég érdekesen alakulunk. Nem túl jól... Kép Az első este 40 perc sírás, a másodikon is, a harmadikon, negyediken szó nélkül elaludt kb. fél óra alatt, az ötödiken nyugiban volt fél órát, és utána fél órát sírt, a hatodikon 20 perc nyugi, aztán megint majdnem fél óra sírás. Ilyet nem írt egyik könyv se... pedig kettőt olvastam el a témában, és mind a kettő megesküszik rá, hogy egy hét alatt tutira sikerül a dolog, csak akkor nem, ha valamit rosszul csinál az ember. No, én mindent a könyv szerint igyekszem csinálni, de ez eddig eléggé kudarc szagú. Holnap lesz egy hete, hogy csináljuk, de kétlem, hogy holnapra egy csapásra alszik ezentúl a gyerek, mint egy kisangyal.
Viszont az anyaszagú dolog jó ötlet, majd én is adok valamit a kislánynak. Hátha segít...
Meg azért majd próbálkozom még pár napig. De ha két hétig se jön össze a dolog, akkor felfüggesztem, és egy hónap múlva fogok újra próbálkozni. Lehet, hogy az én lánykám még félévesen nem elég érett erre, hiába írják, hogy egy félévesnél már működnie kell ennek a módszernek.
Igaz, egy előnye azért megmutatkozott a próbálkozásnak, egy csapásra, magától abbahagyta az éjszakai félóránkénti, óránkénti cicikérést. Most kb. kétszer, max. háromszor ébreszt csak fel, egyszer hajnali 2-4 között, egyszer meg 5-6 óra körül.

Sziasztok!

Yoan
 
 


Sziasztok!

Van egy 4 hónapos babám és sajnos nem tud aludni. Vagyis a reggeli szopi után, legkésőbb 9-kor felkel és utána egyszerűen egész nap nem alszik, csak az esti fürdi után, ami 21-kor van. Nem is lenne baj, ha bírná egész nap, de nem. Egy idő után elfárad és akkor csak sír, nyűgösködik. Próbáltam altatni karon, babakocsiban de semmi. Már sétálni is szégyellek menni, mert úgy sír egy idő után a kocsiban. Van valakinek valamilyen ötlete mit csináljak? Ja szoptatom és akkor szokott néha aludni, van amikor 2 órán át "eszik" és közben jót alszik, de ez szerintem nem kivitelezhető állandóan.
Köszi a segítséget.
Ria
Ria
 


S.O.S. lányok!

Teljesen kiakadtam, egész egyszerűen egy hulla vagyok. 7,5 hónapos lánykám egy hete két óránként kel éjszaka. Soha életében nem aludta még át az éjszakát, de én a hajnali 3-4 közötti egyszeri keléssel egész elégedett voltam...
Üvölt, csak a cici nyugtatja meg, de nem eszik csak úgy cumkázgat. Nagy ritkán egy kis vízzel is le lehet kenyerezni. Hajnalban magunk mellé vesszük, akkor is csomószor fölsír...
Kinek van ötlete. Ja, a legrosszabb, hogy 4 hónapos kora óta tök jól el tud aludni egyedül este, és azt is kizárhatjuk, hogy éhes lenne. Csak úgy egyszerűen fölriad.
Zsuzsó
 
 


Szia Zsuzso! Kép

Becsatlakozom. A tegnapelotti atuvoltott 2 ora utan tegnap magamhoz vettem. Az a baj, hogy az elso felkeles is egyre elorebb tolodik. Eloszor 2, tegnapelott ejfel, tegnap mar 11.
Na mindegy, szoval ugyanugy 2 ora hosszat fenn volt, csak most nem orditott, hanem probaltam magam mellett nyugtatgatni. Az a baj, hogy en semmivel nem tudom lekenyerezni.
Mikor 2 korul vegre visszaaludt, attettem az agyaba, de 6kor mar veglegesen felkelt.
Egesz nap hulla faradt. Mit csinaljak?
A sirni hagyas nem jon be, kepes lett volna folytatni, ha en meg birom.
Addigra mar az egesz kicsikem jeges verejtekben azott, es csak kapaszkodott belem.
Ez kibirhatatlan. Miattam, meg nem is olyan gaz, de ugy sajnalom szegenykemet, hogy egesz nap faradt.
Adjatok legyszi tanacsot, csak kimeleteset!
Emma 7 honapos
koszi
Kakukkfu
Kakukkfu
 


Sziasztok!

Ha ez most jött elő (egy héten belül) problémának, akkor lehet, hogy az időjárás az oka. Rengeteget esik az eső, párás, fülledt a levegő. Ez a kicsiket is megviseli.

Az én lányom is teljesen másképp viselkedik napközben is, és éjjel is nyugtalanabbul alszik, mint normál időjárás esetén, pedig ő már 3 és fél éves.

Bea
 
 


Yoan!
Hogy haladtok az altatással? Érdekelne a dolog.

Én a lányomnál nem taktikáztam. 3 hetesen végigaludta az éjszakát. 23h-kor már biztosan aludt, és reggel 5-kor evett, majd folytatta az alvást 9-ig Kép Félek is a következő gyerektől, még egyszer nem lehet ilyen szerencsém Kép
Kb. 3 éjszaka volt nagyon nehéz, utána már jobb volt. Ha sírt, soha nem vettem ki az ágyból, maximum megsimogattam a hátát, de ez is csak pár percig tartott (ha sírt, ha nem). Egy óránál többet soha nem sírt. Tudta, hogy nincs értelme. Tény, hogy azok a negyed órák, fél órák, órák kegyetlenek voltak. Párnával alá bújva sírtam, de mondom, 3 hetesen már egy hanját se hallottuk 23h és 5h között. Ami azért nem rossz! És napközben nagyon nyugodt, és éber volt, soha nem nyűgösködött.
Biztos sokaknak nem tetszik ez a módszer, de nálunk nagyon bevált.

Bea
 
 


Sziasztok,

nálunk is a felsírás esete forog fenn, igaz egyszerre 4 foga jön. Viszont bevált a homeopátiás készítmények közül a Viburcol kúp. Teljesen gyógynövényekből áll, nyugtalansági állapotokra. Igaz saját ellenpélda, a fiamnál nem vált be.

Zsuzsa
 
 


Szia Ria,

Az én lányom is 4 hónapos, de ő úgy alszik, hogy szopi előtt egy órával már ébren van. Szopi után meg kb fél órával elalszik. De sajna a kocsijában nem megy olyan könnyen, ezért sokat sír, mielőtt elalszik. Az utcán meg minden szembejövő 1 sec alatt megállapítja, hogy éppen hol fáj vagy mi a baja a gyerekemnek. Nagyon idegesítő. Viszont nekem az bejött, hogy este 6-kor evett, gyorsan be a kocsijába, és szinte futottunk a játszótérig, ahol ilyen tájban elég sok gyerek van. Képes volt akár 2 órán át (az ölemben ülve) is nézni, hogy a nagyobbacska gyerekek hogy játszanak. Aztán a kocsiban elaludt. Mi 22-kor fürdetünk, utána hami. Éjjel egyszer-kétszer ébred, mert már nagyon ügyesen a hátára fordul (hason alvó), de visszafelé még nem megy. Ezért segítségre van szüksége.

Egyébként kb 3 hónaposan kezdett el "nem tudni elaludni". Nekem is üvöltött a kezemben. Amikor már totál kivoltam, leraktam az ágyába. Hagytam üvölteni öt percig, aztán bementem hozzá (próbáltam nyugodt és kedves lenni). Kis simi, cumit visszaadtam neki, és kijöttem. Ha ismét kezdődött a hiszti, akkor megint indult az 5 perc. Persze, ha 4 vagy többször kellett bemenni, akkor kivettem, és sétálgattam vele, vagy hintaszékbe ültünk, vagy beleraktam a bébitornáztatóba. Ami éppen bejött.

Van ismerősöm, aki bébihordozó kendővel magára kötötte. Nekik az jött be.

Pusz: Pierne
Pierne
 


Sziasztok lányok!

Egy elég jó kompromisszumos megoldással sikerünk van már egy ideje. Kép Elvileg ezek szerint a könyvek szerint az egy hét után már egyedül el kell, hogy aludjon a gyerek. Nálunk ez úgy megy most, hogy van az esti rituálé, utána leteszem a kiságyba és kimegyek. Utána visszamegyek egyszer kb. 5 perc múlva, és még egyszer, vagy kétszer úgy 10-10 perc múlva, de olyankor már el szokott aludni. Néha van kis sírogatás, de csak kb. négy-ötből egyszer, és akkor sem sokáig, max pár percig. Én ezzel már tök elégedett vagyok. Igaz, hogy így ugye nem alszik el teljesen egyedül, mint ahogy kéne, de azért ez nekem így már teljesen jó.
Viszont csatlakozom az az előttem szólókhoz, Kakukkfű, Zsuzsó, nálunk is Eszti újabban egyre korábban ébred, és csak a cicivel lehet megnyugtatni. Már éppen kezdtem boldog lenni, hogy végre megint csak egyszer-kétszer ébreszt éjjel, de mostanában napról napra korábban szólít éjjelente. Most már többnyire éjjel egy óra a legkorábbi ébresztés, ami elég rossz, mert mindig ez az első alvása volt a leghosszabb, utána a többi már egyre rövidebb szokott lenni, és hajnalra már ott ragad az ágyamban, mert reggel 5-6-tól óránként, félóránként sír. Most úgy néz ki egy éjszakánk, hogy utolsó evés fél 10, aztán kb. 1, fél-4, 5, és 6-tól folyamatosan reggel 8-ig a cicin lóg, amikor aztán én is felkelek. Ha meg nem veszem át az ágyamba, akkor teljesen felébred, és már reggel 5-től rugdalja az ágy rácsát, meg nyüglődik. De ő sem igazán éhes, inkább csak cicizni akar.

Ria,
én a magam részéről beadtam a derekam. Nálunk is ugyanez volt, nem tudott elaludni, csak nyűglődött a lányom. De mivel cicin mindig elaludt, ezért aztán a nappali cicizések úgy néznek ki, hogy eszik és hagyom belealudni. Így a nappali alvása kétszer kb. fél óra, és egyszer kicsit hosszabb, akkor úgy 1, másfél óra. Én meg ott heverészek mellette egy könyvvel, és amikor álmában elkezdi keresni a cicit, akkor kéznél, akarom mondani szájnál Kép vagyok.
Azt nem mondom, hogy elégedett lennék ezzel a módival, előbb-utóbb a napközbeni alvásokat is szeretném majd úgy rendezni, mint az esti lefekvést, de egyenlőre még nem jutottam dűlőre, hogy mikor legyenek az alvásidők. Ugyanis az igény szerinti szoptatás, és a meghatározott időben való alvás üti egymást, mivel mindig szopi közben-után álmosodik el, és így elég nehéz rendszerességet vinni az életünkbe.

Puszi!

Yoan
 
 


Bea!

Azért 3 hetesen üvölteni hagyni egy bébit iszonyú kegyetlenség. Akkor még a 3-4 óránkénti szopi nem pusztán a lelkének kell, hanem fizikai szükséglet. Hogy volt szíved egy ici-pici csecsemővel ezt csinálni?????????????????????
Névtelen
 


Kedves Névtelen!

Érdekes, hogy nem mered a neved vállalni, de engem el tudsz ítélni! Ez nem szép!
3 hetesen már végig aludta az éjszakát, minden éjszakát! Megsúgom Neked, hogy napközben se evett 3 óránként. Jó, ha 4 óránként meg tudtam etetni, de volt olyan is hogy csak 5 óránként evett. Nálunk ő diktálta a tempót. És neki is jobb volt, hogy 3 hetes korától kezdve ilyen sokat tudott aludni, így soha nem volt hisztis, mindig is kiegyensúlyozott baba volt. A mai napig az (3,5 éves). És nem éhezett. Egyszerűen neki erre volt igénye. És mint írtam, soha nem sírt egy óránál többet. Ez a fent, sokak által leírt módszer jobb? Van akinek másfél órát is sírt a babája.
Szerintem mindenki foglalkozzon, nevelje úgy a gyerekét, ahogy szeretné. Tanácsot lehet adni, véleményt lehet írni, de ismétlem: elítélni nem szép! De azért köszi a hozzászólást!

Bea
 
 


Ha sírt, soha nem vettem ki az ágyból, maximum megsimogattam a hátát, de ez is csak pár percig tartott (ha sírt, ha nem). Egy óránál többet soha nem sírt. Tudta, hogy nincs értelme. Tény, hogy azok a negyed órák, fél órák, órák kegyetlenek voltak. Párnával alá bújva sírtam, - hát ez azért nem semmi
Névtelen
 


Azért a neved ismét elfelejtetted odaírni!
Érdekes!!!

És hangsúlyozom! A lányom teljesen kiegyensúlyozott, boldog nem hisztis, és nagyon sokan irigyeltek/irigyelnek, hogy nyugodtak az éjszakáink!

És a végén odaírtam azt is, hogy biztos sokaknak nem tetszik, de nekünk bevállt! Semmiféle hátrány nem érte a lányom, hacsak azt nem tartod háttránynak, hogy 3 hetes kora óta nyugodtan alszik!!!!

Azért legközelebb vehetnéd a bátorságod, hogy a nevedet is odaírd!

Köszi: Bea
 
 


Sziasztok lányok!Érdekes egy topik ez,kár hogy nem találtam meg hamarabb.Nálunk is hasonló gond ütötte fel a fejét igaz már bőven múlt időben beszélhetek/nem elkiabálva semmit/.Szóval a pici fiam 1 éves múlt mire hajlandó volt az éjszakát átaludni,volt olyan éjszaka hogy elszédültem a le föl keléstől,teljesen tanácstalanok voltunk aztán egy 3 hónapos homeop.kúra valahogy rendbe rakta ezeket a dolgokat.Nincs két egyforma gyerek még testvérek között is tűz és viz a különbség,a pici lányom 1hónapos korától estétől reggelig teljes nyugalomban alszik.Sokszor azt hittem megőrülök a fáradtságtól kinomba már bőgtem,de ki kellett tartani mert az biztos volt hogy egészségileg nincs gond.Nekem szerencsém van a gyerekorvosunk egy tündér,nem ráugrik a gyerekre és az anyukára is mindig kiváncsi.A Niki azóta nem sir csak ha orvoshoz kell menni amióta őrá váltottam.Szóval ezt csak azért irom le mert jó ha az ember mellett ilyen emberek is állnak.Aki ilyen gondokkal küzd kitartást és türelmet kivánok.
 
 


Ildi!

Kerlek reszletezd a homeopatias kurat!
koszi
Kakukkfu
 


Szia Kakukkfu!az a helyzet hogy ha magad is alkalmazod a hom.pát.módszereit tudod hogy ez a dolog egyéntől függő.Nálunk a fogzás is szerepet játszott sokmindenben,a kúra 3 hónapos volt és chamomilla30,pulsatilla15,és stramonium15,golyócskákat kellett szednünk meghatározott idöközönként.Szóval beszéld meg az orvosoddal ha látsz fantáziát a dologban egy próbát mindenképpen megér.evetke
 
 


Sziasztok!

Az elkeseredett vagy nagyon álmos anyócáknak írom,hogy fiam most volt 1 éves és 2 hete átalussza az éjszakát!!!KépKépPedig nagyon nagy gondokkal kezdtük,majd szép lassan,hónapok alatt eljutottunk ideKép.

vagyis van remény csajok,fel a fejjel!!!

Anyapoc,aki azért még nem olyan nagyon kipihentKép

 
 


Sziasztok!

Helyzet nem sokat változott, talán annyiban, hogy most délben a szopi közben alalszik és akkor alszik egy jót, többi semmi. Séta nálunk is hasonló lett mint Piernél, csak mi pokrócot viszünk a játszótérre. Mi lesz ősszel azt nem tudom, talán addigra valami változik.
Yoan! Nálunk is valami ilyesmi probléma áll fenn, mert babuci is akkor eszik amikor nem szégyellKép Bár nagyjából beállt olyan 2,5-3 órás közökreKép, így nagyjából már kitudom számítani. A baj, hogy néha azt hiszem cicizne, közben álmos a lelkem és mikor bekapja a cicit már alszik is, előtte hiába ringattam, tologattam...
Majd az idő csak megoldjaKép Este neked alszik? Mert kisbabám aki 3 hetes korában átaludta az éjszakát, most kb 2 hónapja egyszer végigaludja, egyszer nem, este már rettegek, hogy ma vajon mi lesz kell-e ébrednem, ha igen, hányszor. Teljes téboly.
Na megint jól kipanaszkodtam magam, köszi a segítséget, legalább látom, hogy nem vagyok egyedülKép

Ria
Ria
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet: