Új privát üzeneted érkezett!

Üdvözlök mindenkit!
A BabaNet címlapján látható a felhívás, "Klubot szervezünk" címmel. Amikor a szervezésbe kezdtem, ezt kicsit hosszú címet adtam, amelyet olvashattok is: Azoknak, akiknek "nem jön össze", akiknek "elmegy" és akiknek hosszú évek, komoly erőfeszítések után "jött össze"...
... a családnak, amely támogat, az orvosoknak, a biológusoknak, akik a kezelést végzik, és az egészségügyi dolgozóknak, akik segítenek és törődnek. Tehát mindenkinek, aki érintett. De természetesen minden érdeklődőnek is.
Kíváncsi vagyok a véleményetekre, a tanácsaitokra, az ötleteitekre. Arra, hogy vonzónak találjátok-e a személyes találkozás lehetőségét, eljönnétek-e, ha volna ilyen lehetőség? Vagy inkább maradtok az elektronikus kapcsolattartásnál?
abagi
abagi
 


Abagi!

Sok sikert szeretnék kívánni a klub beindításához. Tudom milyen nehéz, mert én már szerveztem egy Csillagász Egyesületet, ami azóta is rendesen működik szakkörrel, észlelésekkel, de nem volt könnyű.
Egyébként én győri vagyok, 26 éves, és a második terhességem 18. hetében vagyok. Februárban volt egy missed ab-m. Sajnos ennek köszönhetően kellőképpen pánikolok is, szinte állandóan, hogy valami nincs rendben. Ebbe belejátszik az is, hogy amikor kórházban voltam most a második terhességem elején (mivel ezt is ugyanúgy vérzéssel indítottam, de a baba szerencsére jól van- remélem), az egyik orvos nyugtatni akart, hogy jobb, hogy így történik, mert van aki 12 hétig nyugodt, megvannak a tünetei, semmi baja nincs, és az UH-n derül ki, hogy a baba már nem is él pár hete. Szóval ennek köszönhetően állandóan mennék UH-ra, hogy tudjam nincs-e gond. Őrjítő pl., hogy már 5 hete nem voltam, és nem tudom mi zajlik ott bent, de az orvosom nem akar megszánni, ki kell várnom a kötelező vizsgálat időpontját.
Na jó, nem panaszkodok többet, hiszen, csak sok szerencsét akartam kívánni Kép

Üdv: Farkas Boglárka

KépKép

KépKép
 


Kedves Boglárka!

Köszönöm a jókívánságaidat és a biztatást. Igen, kezdek rájönni, hogy tényleg nem is olyan egyszerű klubot szervezni. De meg vagyok győződve róla, hogy az érintetteknek (köztük nekem is, aki 14. éve dolgozom a meddőség területén) szükségük van rá, ezért nem adom fel. Hiszen rengeteg szenvedés kapcsolódik a meddőséghez az emberek szívében. És ennek nem kellene így lennie. Miért kellene "hibásnak", "selejtesnek", néha még
"bűnösnek" is éreznie magát annak, akinek "nem jön össze", vagy akinek "elmegy"? Lehet egyáltalán boldog az, akinek ilyen problémái vannak? Meggyőződésem az, hogy fel kell lázadni ez ellen. És ebben fognak tudni segíteni egymásnak a klub tagjai. Hadd ajánljam fel Neked a "távolsági" klubtagságot!
Ami a Te problémádat illeti: mi segíthetne Neked a legtöbbet? Persze, az, ha nem aggódnál. De hogyan tedd ezt meg? Nincs "tuti" tippem, de talán segíthet az, ha bízol Önmagadban. Ha elképzeled, hogy a lehető legjobbat adod a babádnak, aki boldogan fogadja azt, amit adsz neki.

Üdvözöllek: Abádi Ági
abagi
 

 
 

Ági,
ebbe a topikba
http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/275/408.html?1063975087 azok a lányok írnak, akik hosszú ideje küzdenek a babákért. És van Kaalis és lombikos topik is, nézz be közéjük.
Angi
 


Szia Ági!

Köszönöm a távtagság lehetőségét, elfogadom.
Holnap megyek orvoshoz, kicsit talán megnyugszom, ha mindent rendben talál, de ha nem, az is valami. Jobb a biztos rossz, mint a bizonytalan akármi.
Majd írok, hogy mi volt.

Üdv: Bogi

KépKép

KépKép
 


Szia, Bogi!

Nem tudom, hogy mit bénáztam el, de nem sikerült válaszolnom Neked. Pedig azt hittem.
A legfontosabb, hogy bízzál Önmagadban, hogy a képességeid szerint a legtöbbet és a legjobbat igyekszel megtenni. Igy nem fogod (remélem) bejárni azokat az ördögi köröket, amelyeket azok tesznek meg, akik örökké vádolják magukat valamiért és mindent megkérdőjeleznek.
Vigyázz magadra és ne aggódj! Várom a beszámolódat.

Minden jót Neked:
Ági
abagi
 


Azoknak, akiknek "nem jön össze", akiknek "elmegy", és akiknek hosszú évek,
komoly erőfeszítések után "jött össze",...
... a családnak, amely támogat, az orvosoknak és a biológusoknak, akik a kezelést végzik,
és az egészségügyi dolgozóknak, akik segítenek, és törődnek

Meghívunk mindenkit, érintetteket és érdeklődőket egy érdekes és izgalmas kalandra. Olyanra, amely nem rejt veszélyeket, és a valóságshowk-kal szemben ebben mindenki nyertes.
Évszázadokon át megbélyegezték a meddő nőket: a gyermektelenség egyenlő volt a becstelenséggel és az isteni büntetés egy formájával. A társadalmi szemlélet szerint ma is szégyellnivaló hiányosságuk van a gyermekteleneknek. Új problémaként merült fel a férfiak terméketlensége. Nem csoda hát, hogy a meddőséget gyakran kíséri szégyenérzet, szorongás és bűntudat. Konfliktusokat okozhat és elmélyíthet a családban és párkapcsolatban. Ezért fontos, hogy mit hisznek ma általában az emberek, de mit hiszünk mi, érintettek is: "igazi nő-e a nő gyermek nélkül", ill. "igazi férfi"-e az, aki nem apa?

Egészségügyi intézmények specializálódtak, ill. alakultak a kezelésre, és Magyarországon több meddőségi központ ér el világszínvonalú eredményeket. A "trónörökösre" vágyók mégis sok nehézséggel szembesülnek. Pl. nehéz biztosítani az anyagiakat, bonyolult megoldani az orvoshoz járást ("mit hazudjak a munkahelyen?"). A vizsgálatok és a kezelések során fájdalmakat, kellemetlenségeket is el kell viselni. Könnyen el lehet tévedni az egészségügy "útvesztőiben".

Immár 14. éve dolgozom meddő páciensek között. Rengeteg örömöt láttam, de még több szenvedést: szomorúságot, kétségbeesett kapkodást és reményvesztettséget. Láttam embereket vergődni, "utolsó szalmaszálakba" kapaszkodni. Voltak, akik a látszólag legreménytelenebb pillanatban azt mondták, hogy most nem adom fel. De nagyon kevesen mondták azt, hogy akkor is boldogok akarnak lenni, ha "nem jön össze".

Csak kínlódva, sok-sok szenvedéssel lehet megélni azt, hogy nehézségek vannak életünk e területén? Csak akkor lehetünk boldogok, ha feláldozva mindent egy cél érdekében azt el is érjük? Biztos vagyok benne, hogy Ti is sejtitek, hogy nem. Ezért
arra hívlak meg Benneteket, hogy lázadjatok fel mindaz ellen, ami szenvedést okoz.

Civil szervezet tagjaként azt igyekszem tanulni, hogy az ember képes fejlődni, változni és változtatni, nagyon sokat tenni azért, hogy boldog legyen, és hogy minden ember arra született, hogy boldog legyen. Ezt szeretném a saját életemben megvalósítani, és továbbadni másoknak. Ezért szeretnék létrehozni egy klubot, amelyben a résztvevők nem panaszkodni jönnek össze, hanem egymásnak segíteni, tanulni, tapasztalatokat szerezni, és azt megosztani. Ahol olyan, őket érintő kérdésekről is beszélgethetnek, amelyek túlmutatnak a meddőség orvosi-egészségügyi területén. Ahol a reményt nem a "Majd csak sikerül Nektek is!" szlogen jelenti. Alapvetően egy új szellemiséget szeretnénk felmutatni, amely segít abban, hogy megerősödjünk, hogy elkezdjünk az eddigitől eltérő kapcsolatokat kialakítani önmagunkkal és másokkal, hogy elhigyjük azt, hogy képesek vagyunk a változtatásra, és hogy a mindennapok szürkesége mögött rejtőzik egy másfajta valóság, ami sokkal színesebb és értelmesebb.

További információ:
Abádi Ágnes (Közösség az Emberi Fejlődésért)
abagi@freemail.hu, 06-70-282-9969
abagi
 


Kedves Mindenki!

Továbbra is várjuk az érintetteket és az érdeklődőket az induló klubunkba. A klub elindításával nemcsak arra szeretnék lehetőséget adni, hogy az érintettek találkozhassanak, egymást támogathassák és érdekes beszélgetéseken vehessenek részt. Én is szeretnék tanulni azokból a tapasztalatokból, a kitartásból és hitből, amelyet a gyermekre vágyók szereznek. Szeretném átadni azt, amit abban a civil szervezetben, amelynek tagja vagyok (Közösség az Emberi Fejlődésért) tanultam magamról, az életemről, és az önmagunkért és másokért való cselekvés öröméről. Komoly esélyt látok arra, hogy idővel a klub heti egyszeri összejöveteli lehetőségnél lényegesen többet nyújtson. Együtt sok olyasmit tehetünk, amely megváltoztatja nemcsak a mi, hanem mások szemléletét, hogy képessé váljunk hosszú távon érdekképviselettel is foglalkozni.
Ha fontosnak tartjátok mindezt, jelentkezzetek!

Üdvözöllek Benneteket:
Abádi Ágnes
abagi
 


Abagi!



A mailedről kaptam 3 vírusos üzit, úgyhogy légyszi, hagyd abba!!!!! Jarenata
 


Sziasztok !
ILona vagyok és szeretnék én is csatlakozni a klubotokhoz, mi is a babaáldás hiányával küzdünk már 10 éve tul vagyunk a Kaálin is , de ettől függetlenül nem adtuk fel , hogy valaha is kisbabánk legyen.
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: