Lorca!
Ezer köszönet hogy megosztottad a tapasztalatod
Sajnos nem gyerebarát helyen lakunk
Ahhoz hogy játszóra menjünk, majd egy kilómétert kell sétálnunk a lakótelepre. Ott vannak játszók és persze sok-sok gyerek
Ezért szerintem oda fogunk járni majd minden nap, csak legyen egy kicsit jobb idő. Meg még meg kell barátkoznia a Ricsinek a kinti járkálással...ettől még igencsak idegenkedik. Egyenlőre gyalog még csak a szembe szomszédig jutottunk, utána már vagy nyújtja a kezét hogy vegyem fel vagy leül az aszfaltra
Tavaszra beígérte párom, hogy felszabadítanak a Ricsinek a kertből, befüvezik, kap hintát, csúzdát, homokozót.
Egyetértünk a bébikomppal
Hát a tanárélet sem fenékig tejfel
Kutyafüle!
Sajnálom hogy nincs pé-d! DE ettől még nem dől össze a világ!!!!
Ismerek egy anyukát, aki évekig tartó fogigátló szedése után szeretett volna babát. Nekik sem sikerült, pár hónap után elment dokihoz. Diagnózis ugyanez: nincs pé! Kapott rá gyógyszert, és az első hónapban terhes lett! Ikrekkel!
De én is azt tudom tanácsolni, ha egy picit is kételketsz a dokidban, érdemes egy másik véleményét is kikérni.
Háááááááát, nem akarlak elkeseríteni, de nem egy leányálom az első félév a picivel
Kis-csillag!
Kitartás!! Menj ki a napocskára, süttesd magad egy picit! Tényleg nehogy depis legyél!
Szépen telnek a napok, és eljön újra a Ti időtök is és ott lesz a pici baba!
Ósió!
Remélem a gyógyik teljesen rendbehoznak!
Igen, az szobai hinta. Kintre is fel lehet majd rakni, de szerintem még hideg van a kinti hintázáshoz
Szerintem természetes hogy agyalsz az interjún. Én is sokat filóztam utólag, átgondoltam hogy mire hogy kellett volna válaszolni
Tabati!
Saját konyha...húúúúúúú de jó lenne
Mi is anyósékkal lakunk, közös konyha van. Ráadásul én eddig nem is főztem, és ezzel piszkáltak hogy nem tudok főzni, meg majd jól lefogynak ha én főzök majd rájuk...
szerintem jó választás volt az 1. ciklus megnevezés
Na mennem kell, csöngettek...


















