Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Vitaindítónak álljon itt egy összeállítás pro és kontra.

Mindenki véleményét szívesen fogadom, de a topikot elsősorban hívők számára nyitottam. Ezt azért tartottam fontosnak deklarálni, mert nem szeretném, ha bárkit lehülyéznének azért, mert pl. hisz a sátán létezésében. Aki a Gonosz létét tagadja, az Evangéliumot tagadja.

http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=34569

Mágia-e a homeopátia? II. rész – érvek és ellenérvek
Aude sapere! – Merj megismerni!


Előző cikkünkből megismerhette a kedves olvasó, hogy melyek voltak a homeopátia fejlődésének, kialakulásának jelentősebb történelmi állomásai, és leírtuk annak hatásmechanizmusát. Most álljon itt egy „harc” lenyomata.
Az Igen című katolikus folyóirat hasábjain – és élőben is – kisebbfajta „csatára”, kemény érvütköztetésre került sor nemrégiben. Komoly szakemberek és a téma iránt érdeklődők is jelentős számban hozzászóltak a kérdéskörhöz. Azt szerették volna tudni, hogy a homeopátia „mágia-e”, avagy egy hatásos gyógymód.
A kérdésre természetesen nem kapott egyik oldal sem megnyugtató válaszokat, mégis érdekes, érdemes szemezgetni az elhangzottakból, leírtakból:

Kölnei Lívia orvostörténész szerint a katolikus egyház hozzáállását a homeopátiához megnyugtatóan reprezentálja Scitovszki János hercegprímás és az irgalmas rend kitartó támogatása. Õk „a XIX. század gyermekeiként” sokkal pontosabban ismerték a korabeli szabadkőművességet, okkultizmust és sarlatánságot. Ezek ismeretében döntöttek a homeopátia mellett, elkülönítve más, romantikus gyógyító mozgalmaktól. Az irgalmas rend a kórházaiban is teret engedett a homeopátiás gyógyításnak Európa több országában.

- Az a tény, hogy manapság ezoterikus tanok hirdetői (teozófusok, R. Steiner követői) is alkalmazzák, nem érv a homeopátia „ördögi” mivolta mellett. Ugyanezek átveszik az egyház egyes tanításait is, ez mégsem a katolikus hitet minősíti. Ugyanígy nem érv Hahnemann állítólagos szabadkőműves tagsága. Azokban az időkben divat volt belépni ebbe a társaságba, és ez a szemlélet még a XX. század első felében is tartotta magát. Elég végig nézni legnagyobb nemzeti íróink-költőink életrajzát.

Dr. Erdélyi Judit, orvos:
A homeopatikus szerek két elmélet alapján készülnek. Ebből az egyik elméletet – a hasonszervi kezelés elvét – szeretik hangsúlyozni, beszélnek róla, habár ez az elmélet sem állja ki a valódi tudomány próbáját. A homeopátia másik fontos alapelvére nem szokták felhívni a figyelmet, hallgatnak róla, bár egyetlen készítési technológia során sem marad el az úgynevezett dinamizálás. Az első alapelv – a hasonlót a hasonlóval kell kezelni – azon az elképzelésen nyugszik, miszerint ha egy szer nagy dózisban valamilyen tünetet kivált, az kisebb adagban gyógyító hatású lehet. Alapvetően ez a gondolat nem idegen az orvostudománytól, gondolhatunk például a védőoltásoknál alkalmazott, legyengített kórokozókra. A védőoltások alkalmával valamilyen legyengített kórokozót kis mennyiségben juttatunk a szervezetbe, ami beprogramozza az immunrendszert, ellenanyag képződést indít el, amely ellenanyag azután az igazi kórokozó ellen is hatékony lesz.

A védőoltások hatásmechanizmusa analógiaként jól hangzik, ám csak az a baj, hogy a homeopátiás szerek esetében olyan mértékig felhígítják az eredeti anyagot, hogy a “gyógyszerként” eladott készítményben legtöbbször már egyetlen eredeti molekula sincs. A homeopátia hozzáértői állítják, hogy annál hatásosabb a kezelés, minél kisebb dózist alkalmaznak.
Ha a hatóanyag egyetlen molekulája sincs jelen, akkor az nyilván nem hathat. Mitől hatékony akkor a szer? A módszer mai hívei szerint a vízcseppek “emlékeznek” az anyagra, és ez magyarázza a hatékonyságot! Ez a “tudományos” magyarázat igazán elbűvölő a genomika korában! A módszer eredeti kitalálója – Hahnemann Sámuel – azonban másképpen magyarázta a hatást. Szerinte azért nem baj, hogy nincs már egyetlen molekulája sem az eredeti anyagnak a szerben, mert igazából nem is az hat, hanem a kozmikus energia, amit a légkörből lehet belegyűjteni. A kozmikus energiával történő “feltöltés” útja pedig az úgynevezett dinamizálás, ami rázással érhető el. Hahnemann Sámuel német orvos a XIX. század első felében élt és nyíltan vallotta, hogy módszerét spiritiszta kijelentésekből vette. Alapvető tételei a mikro-makrokozmosztan azonosság-elvéből indulnak éppen úgy, mint a keleti vallások gondolkodásmódjára épülő többi alternatív módszer.

A dinamizálás történetének van még egy pikáns mozzanata. Amikor Hahnemann – módszerének kifejlesztésekor – kitalálta a rázást, valami stabil tárgyat keresett, amihez ütemesen ütögetve kényelmesen rázható a dinamizálandó szer. Éppen egy nagy, bőrkötéses Biblia volt a keze ügyében, így ahhoz kezdte ütögetni az üvegecskét. Íme, szép példája ez annak, hogy az ördög milyen gondosan ügyel arra, hogy ajánlatai vallásosnak látsszanak. Ám micsoda óriási a különbség a mágikus – varázslásos – hit és a Jézus Krisztusba vetett élő hit között!

- A hígítás céljáról, magyarázatáról sok szó esik. A rázásról nem sokat hallhat a beavatatlan, hogy azt miért is teszik, vagy hogy egyáltalán teszik, de a potencirozás vagy dinamizálás egyetlen készítési technológia során sem marad el. Ráadásul a beteg utasításban kapja, hogy bevétel előtt pontosan hányszor rázza meg az üveget. Hahnemann hite szerint ugyanis minél tovább rázzák az anyagot, annál jobban feltöltődik természetfeletti energiával és annál erősebb lesz a gyógyhatás, egészen addig, hogy már bevenni sem kell, elegendő csak megszagolni! A dinamizálás révén a módszernek ugyanolyan sötét szellemi háttere van, mint a többi, keleti vallásokon alapuló, alternatív módszernek. Vagyis a homeopatikus szerek közönséges varázsszerek. Önmagában az a tény, hogy Isten tiltja a varázslást, bizonyítja, hogy a varázslás működik vagy működhet! Pusztán logikusan gondolkodva is világos, hogy ami tilos, az nyilván lehetséges.

dr. Trásy Gábor:
A magyar származású osztrák orvosprofesszor, Prof Dr. Mathias Dorcsi, magyarországi homeopátiás tevékenységéért 2000-ben megkapta a Köztársasági Elnöki Aranyérem kitüntetést a Magyar Tudományos Akadémián rendezett Nemzetközi Ligakongresszuson.

Azt, hogy lehetséges a két gyógyítási mód magas fokú együttes művelése egy orvosi pályán belül, példázza a 2004. júliusában megrendezendő homeopata orvosok országos konferenciájának egyik előadója, Prof. Dr. Michael Frass, aki az Osztrák Klasszikus Homeopátiás Egyesület alelnöke, és egyben a Bécsi Egyetem Belgyógyászati Tanszéke Intenzív Terápiás Osztályának professzora. A homeopátia intenzív osztályon való alkalmazásáról tartja előadását.

A magyar törvények a homeopátiát a természetgyógyászati tevékenységek között az orvosok által végezhető, tudományosan igazolt gyógyító eljárások közé sorolják. A működés feltétele az előírt képesítés megszerzése, melyet a többi orvosi szakvizsgához hasonlóan a Semmelweis Egyetem igazol. Így a homeopátiás orvosok képzettsége a többi szakorvosokéval azonos, és még a homeopátiában is járatosak. A homeopátiás továbbképző tanfolyamok részei a kötelező és akkreditált orvosi és gyógyszerészi továbbképzéseknek.

A homeopátia hatásosságához nincs szükség arra, hogy higgyenek benne. Hatásossága csecsemőkön, zavart vagy eszméletlen tudatállapotú betegeken sem csökken. Állatgyógyászatban is alkalmazható. Ezek a tapasztalatok kizárják annak lehetőségét, hogy csak placebo alapján működne.

Ellenzői a New Age vagy az antropozophiával szembeni ellenérzéseik hatására támadják, bár mindkét irányzatot időben jóval megelőzte. Az is nyilvánvaló, hogy egy módszer igazságát nem minősítheti az aktuális felhasználóiról alkotott képzetünk. Okkultizmus és varázslás vádjával is illetik: ma még sokan vannak, akik azokat a gyógyítási irányzatokat, amelyek működési módját a nyugati gondolkodás természettudományos módszereivel még nem sikerült kellő alapossággal megvilágítani, a babonáknak kijáró elutasításban részesítik, óva intenek használatuktól. Minden természettudományos és kiterjedt tapasztalati alapot nélkülöző, biztosnak tetsző tudásuk alapján ijesztgetik a felhasználókat az állítólagos veszélyes következményekkel. A rájuk hallgatók nehéz helyzetbe kerülnek, amikor a támadott módszerek a tudomány fejlődésével beletagozódnak az általános gyógyítási módszerekbe, és addig is oktalanul vesztik el a homeopátiás szelíd gyógyulás esélyét. Az elmúlt két évszázadban ezek a káros következmények a homeopátiát alkalmazóknál nem jelentkeztek.


Egy homeopata állatorvos eredményeit mutatja be
A vallások bizonyos képviselői is időről időre ellenérzéssel viseltetnek a homeopátia iránt, bár ez a felfogás nem általános. A magyarországi elterjedéskor biztosan nem volt ellenérzés sem az irgalmas-rendi szerzetesek, sem a pesti német reformátusok körében. Bulgáriában a tiltás évei alatt a vidéki földesurak mellett papok foglalkoztak a homeopatikus gyógyítással. Az a hangvétel pedig, ahogy a bírálat nemegyszer megfogalmazódik, a Jn 9,1-41-et juttatja eszünkbe. Különösen érdekes a 3-as és a 34-es versek közt feszülő ellentét, ami a világban előforduló jelenségek és a mögöttes okok értelmezésének eltérésére utal. Elgondolkodtató a 31-33-as versek üzenete is. Az egyes ószövetségi szövegekre hivatkozásnál az orvos Szent Lukács lehet iránymutató: Lk 5,36-39. Alapvető lehet az elfogulatlansághoz a Lk 6,43-45. Ha valaki jót tesz az emberekkel, de nem tartozik feltétlen hozzánk, annak megítélésére segítség a Lk 9,49-50. Az ítéletnél nélkülözhetetlen alázatra figyelmeztet bennünket a Jn 9,41.

Hahnemann egyik – az orvosi kiadónak írt – levelének részlete: “Végre, egyszer mégis meg kellett az utat törni, és én megtörtem azt. Az út most nyitva van. Minden figyelmes buzgó és lelkiismeretes orvos követheti azt. Hogy ezen a természet csöndes vizsgálatában feltalált, biztos gyógyításhoz vezető út az eddigi gyógy-tudományunk iskolarendszereinek ellentmond, arról az én tanom igazsága nem tehet. Magam szólítom fel kortársaimat: cáfoljátok meg ezen igazságokat, ha tudjátok, valamely sikeresebb, biztosabb és kellemesebb gyógymód kijelölésével. Ha pedig az enyémet legjobbnak találjátok, használjátok az emberiség javára, és adjatok Istennek hálát.”

Dr. Vásárhelyi Barna a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján tudományos főmunkatársként dolgozó kutató:

Vásárhelyi Barna 1987-ben még orvostanhallgatóként foglalkozott homeopátiás gyógymódokkal. Egy évig készített és maga is alkalmazott homeopátiás készítményeket, egy év után azonban abbahagyta.

Meggyőződése szerint a homeopátia néha valóban hat, de erre sohasem fogunk biológiai vagy kémiai alapon magyarázatot találni. Ha pusztán pszichológiai alapon hatna, akkor talán placebónak nevezhetnénk. Szeretnék utalni egy homeopaták által is gyakran idézett cikkre, ami a Lancet nevű vezető nemzetközi orvosi folyóirat 1997. szeptemberi számában jelent meg. A szerzők 189 kísérlet eredményeit elemezték, és arra a következtetésre jutottak, hogy a homeopátiának van placebo-független hatása. Ugyanakkor – s ezt gyakran (különösen a laikusok) elfelejtik hangoztatni – a kutatók semmiféle olyan betegséget nem találtak, amelynek gyógyításában a homeopátia egyértelműen hatékony lenne, azaz amire a homeopátiás készítmények szedése ajánlott lenne. Egyszóval hat, de hogy kire, hogyan, s legfőképpen mitől, arra nincs természettudományos válasz.

Maga is próbaképpen a konyhában elő tudott állítani – például szárított tökvirágból – hátfájás elleni készítményt. Emellett megfázás elleni készítményei is voltak. Így környezetét, családtagjait és az egyetemen a csoporttársait egyaránt kezelni tudta. Készítményei hatást is kifejtettek, a kezelt személyek egy része tünetei enyhüléséről számolt be. Végül éppen a hatás észlelése miatt hagyott fel ezzel a gyógyítással. Mivel természettudományos magyarázatot nem kapott a hatásmechanizmusra, az aktuális elképzelés pedig a Biblia tanításával szemben áll, az a határozott meggyőződése alakult ki, hogy ez a kezelési módszer Isten ajánlása elleni. Bár lehet, hogy rövidtávon kedvező hatása lehet a fizikális tünetekre, hite szerint éppen emiatt károsan befolyásolja az Istennel való kapcsolatot, azt, ami minden keresztyén ember számára a boldog élet alapfeltétele.

Kovács Gábor, vegyészmérnöki végzettséggel is rendelkező teológus doktor:
A természet erejével gyógyítani: tudomány. A Szentlélek erejével gyógyítani: karizma. Titkos erőkkel gyógyítani: fekete mágia. Mert fehér mágia nincs. Aki ellenőrizetlen szellemi befolyások előtt nyitja meg magát, szükségképpen megnyitja magát a gonosz hatalmak előtt, amelyek mindenütt résen állnak, hogy mihelyt lehet, behatoljanak és uralmuk alá vonják az embert.

Dr. Dabóczi Kálmán:
A homeopátiás készítményekhez felhasznált anyagok 65 százalékban növényi, 25 százalékban ásványi és 5 százalékban állati eredetűek. Furcsa módon minden ötvenedik készítmény (2 százalék) kiindulási anyagai mesterségesen előállított sók, savak, szintetikus vegyületek, vegyi anyagok, sőt akár a hagyományos medicina gyógyszerei! Találkozhatunk kemény mérgekkel is, mint az Arsenicum album (arzén trioxid), vagy a Fluoricum acidum (fluorsav). Felhasználnak továbbá egész állatokat, főleg ízeltlábúakat, például Aranea diadema (koronás keresztespók); vagy állatok részeit, esetleg állati anyagcsereterméket frissen feldolgozva, például Lachesis muta (a lándzsa alakú vipera mérge).

Érdekes volt számomra az is, hogy aki a homeopátiát – a keresztény hittel összeegyeztethetőnek tartva – nem utasítja el (sőt használja), annál rövid időn belül más, a New Age-hez köthető vagy okkult praktikákat és irányultságot is észrevettem (például Feng-Shui, még nyilvánvalóbb filozófiai azonosulást megkövetelő természetgyógyászati módok alkalmazása, varázslós gyermekkönyvek tömkelege, keleti meditatív zenék, szinkretista teológiai nézetek stb.). Nem állítható az ok-okozati összefüggés, de látható, hogy a homeopátia általában nem elszigetelt jelenség. Ahol a mágia összességére nem mondanak következetesen nemet, ott a homeopátia is – a többi módszerrel együtt – szalonképessé válik. Viszont a homeopátiát alkalmazó és elfogadó keresztény embernek őszintén meg kell válaszolnia: szerinte mit jelent a "dinamizálás", illetve a "szellemi életerő" felszabadítása.
 


Zsuzsianyu!
Nagyon érdekes a téma.Köszi hogy leírtad.
Már régóta kíváncsi lettem volna a homeopátia gyökereire,mert nem volt szimpatikus.
Az előző cikkek hol olvashatók?
Edit

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Szia Szilde!
Itt olvasható az eleje: http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=33368

Ha érdekel, itt van még egy érdekes elemzés a homeopátiáról egy katolikus pap honlapján:

http://www.hagiosz.net/gyilkos/gyilkos.html

Zsuzsianyu
 

 
 

Én használok homeopátiás szereket, de még sohasem kaptam olyan utasítást az orvostól, sem könyvekből, hogy akárhányszor rázogatni kellett volna...azért nem kell mindent szó szerint elhinni, bármilyen jó szándékkal is írta le valaki (pl. bibliához ütögetés :shock: )

KépKép
KépKép
 
 


Az emberi butaság végtelen...
 
 


Nem a felhasználás során kell rázogatni, hanem a gyártás során.

Laga, köszi a véleményedet, nagyon kedves vagy, hogy akinek más a véleménye, azt csípőből lehülyézed.
:?
 
 


Találkozhatunk kemény mérgekkel is


Bármilyen eredetű,hagyományos gyógyszerkészítmény nagy mennyiségben lehet kemény méreg.
Csak egy példa: a Digitalis Purpurea ,azaz piros gyűszűvirág hatóanyagai igen erős mérgek,elfogyasztása után pár órával szívbénulás következik be.Megfelelő mennyiségben alkalmazva viszont az egyik legfontosabb szívgyógyszer!!!!!Ezek a készítmények az egyedüliek,amik bizonyos szívizom elégtelenségeknél hatnak!
Ha hagyományos gyógyszer készíhető erős méregből,akkor miért rójuk ugyen fel ezt a homeopátiának? :roll:

Minden a mennyiségen múlik az orvoslásban és a homeopátiában is!

Ami kis mennyiségben orvosság,nagy mennyiségben méreg!

 
 


Anyapoc, ez nem felrovásként hangzott el, csupán ténymegállapításként. Egy konferencia előadásainak pár szavas, rövid kivonatát ismerteti az a cikk. Az előadók a homeopátia lényegét próbálták ismertetni, nem kell minden mondat mögött ítéletet sejteni. Az idézett előadás amúgy ezzel a gondolattal zárul: "Viszont a homeopátiát alkalmazó és elfogadó keresztény embernek őszintén meg kell válaszolnia: szerinte mit jelent a “dinamizálás”, illetve a “szellemi életerő felszabadítása”. És a lényegi kérdés ez, nem pedig az, hogy kígyót, békát vagy gyökereket hígítanak-e a szerekben. :)
 
 


Még egy megejgyzés: a modern technika és tudomány vívmányairól - többek között a gyógyszerekről - egyértelműen állíthatjuk vagy tagadhatjuk, hogy Istentől valók?
Pont az úgynevezett tudomány, amely a Felvilágosodással született, jutott el az istentagadásig, s ez a tudomány hozta létre a modern gyógyszereket is. Te egy istentagadást is megengedő szellemi irányzatot fordítasz a javadra, amikor gyógyszert veszel be?
Tudom, ez egy sarkított példa, de a mindennapi életünk technika adta lehetőségeit hajlamosak vagyunk jónak és természetesnek venni, de legalábbis eszünkbe sem jut, hogy valami sátáni, vagy legalábbis gonosz dologban vennénk részt, pedig sokszor lehet, hogy így van. Csak nem látjuk eléggé a nagyobb összefüggéseket.

Számomra a gyümölcsei alapján a homeopátia nyer: nem módosítja a tudatom, nem mérgezem vele a vizet, ha kipisilem, vagy ha netán a szemétbe kerül, mert a gyógyszertárak sem veszik vissza, vagy visszaveszik, és megy a kukába. Nem kellett sem állatoknak, sem embereknek szenvednie a tökéletesítése során. Nem támogatok vele egy olyan iparágat, amely lépéseiben az úgynevezett humanitárius értékek meggyalázása nyilvánul meg, ahol csak a pénz számít.
Persze, a homeopátia is üzlet, csak jóval kisebb léptékű a gyógyszeriparnál.

Én sokkal tisztább lelkiismerettel alkalmazok gyógynövényeket, és igen, homeopátiás szereket is.
A középkorban megégették, aki füvekkel gyógyított. ...


Most viszont befejezem, mert egyre messzebbre vezet ez. Bocs a tirádáért. Megbántani senkit nem szerettem volna.

Eszter

KépKép
KépKép
 
 


Szia Eszter!

Azert nem mindenkit egettek meg, mert fuveket hasznalt. A szerzetesek is azzal gyogyitottak. Meg nehany profeta is, Jezus is eloszedte a nyalat, meg sarat...
:)
Nagyon ritkan en is hasznalok homeopatias cuccokat. De a fuveket elonyben reszesitem. Homeopatias csak akkor, ha valami gyogyszert feltetlenul kellene adni. Ilyen pedig igencsak ritkan adodik. Eddig az imadsag, a fuvek es az apolas segitettek.

Dinamizalas, szellemi ero felszabaditasa? Hat oszinten szolva en nem hiszem, h a razogatassal barmilyen szellemet felideznenek. Persze, aki hisz benne, annak lehet, h feleled. De az nem a razogatastol eled. Ez a homeopatia leginkabb a balvanyaldozati hus esetere emlekeztet. Akinek gaz a szellemisege, ne egye, de akit egyaltalan nem izgat, nem befolyasolja, h Jezus Krisztus szamara a Megvalto marad...

Es mi van, ha a gyogyszeresz, aki kavarja az Egis gyogyszert, amit en aztan megennek valami szekta tagja? Ott se megy at a szellem. Gyogyszer gyogyszer. A szellemeket nem a pirulakba teszik. Ha lenne az ismeroseim kozt olyan, aki valamilyen nem Istentol eredo tudatallapotba kerulne amiatt, h olykor a homeopatias gyogyszert reszesitjuk elonyben a gyogyszergyarival szemben, akkor meg a ritka alkalmakrol is leszoknank.

Es meg eszembe jut a jo oreg Agatha Christie: nala eleg sokszor elofordul ez a kis mertekben orvossag nagy mertekben mereg dolog.

Ami tehat a balvanyaldozati hus eveset illeti, tudjuk, hogy nincs balvany a vilagon, hogy Isten sincs mas, csak egy. Mert ha vannak is ugynevezett istenek, akar az egben, akar a foldon, mint ahogyan sok isten es sok ur van, nekunk megis egyetlen Istenunk az Atya, akitol van a mindenseg, mi is oerte, es egyetlen Urunk a Jezus Krisztus, aki altal van a mindenseg, mi is oaltala. Viszont ... nemelyek a balvanyimadas regi szokasa szerint a hust meg mindig balvanyaldozati huskent eszik, es lelkiismeretuk, mivel erotlen, beszennyezodik... Az etel pedig nem valtoztat Istenhez valo viszonyunkon, ha nem eszunk, nem lesz belole hatranyunk, es ha eszunk, abbol sem lesz elonyunk. De vigyazzatok, nehogy ez a szabadsagotok valamikeppen megutkozest ne valtson ki az erotlenek kozott. Mert ha valaki meglat teged, akinek ismereted van, amint a balvanytemplomban asztalnal ulsz, vajon nem fog-e erotlen lelkiismerete felbatorodni arra, h o is megegye a balvanyaldozati hust? Es igy ismereteddel vesztet okozod erotlen testverednek, akiert Krisztus meghalt... Rom 8, 1-13

Biobaba
 
 


Köszi Biobaba ezt a nagyon szép választ! :)

Teljesen egyetértek veled, jó, hogy te jobban meg tudtad fogalmazni, amit én is szerettem volna. A gyógyfüveket sem azért írtam, mert úgy tudom, mindenkit máglyára küldtek volna, tudom, hogy a szerzetesek is így gyógyítottak, de ők a "kánon" részei voltak. Ma a "kánon" az Egis gyógyszergyár, hogy úgy mondjam. Jézus szintén nem volt az általánosan elfogadott rend része ilyen értelemben, az ő gyógyítását, csodatetteit sem mindenki nézte ugyanolyan szemmel.

Számomra azért is furcsa a homeopátia démonizálása, mert a mi barátunk, aki belgyógyász és homeopata orvos, mélyen vallásos, naponta áldozik és nincs semmilyen kognitív disszonanciában e miatt, s emiatt bennem se merült föl még, hogy attól tartsak, a homeopátia eltávolítana Istentől. Ez az orvos egyébként a homeopátia klasszikus ágát műveli, ő sem ad minden fűre-fára különböző bogyókat. De meg fogom kérdezni erről, ha találkozunk. :)

Most hirtelen ennyi, megyünk, megnézzük a Bioritmus Csarnokot! :)

Eszter

KépKép
KépKép
 
 


Szia Eszter!

Megertem, h miert demonizaljak sokan. Es el tudom fogadni, h lehet olyan, akinek kisertest okoz a dolog. Szoval sem a torvenyeskedest, sem a liberalizmust nem komalom. Ahogy irtam, en abbahagynam meg a ritka alkalmakat is, ha lenne valaki, akit megrontanek vele.

Milyen volt a Csarnok buli?

Biobaba
 
 


Biobaba!

Eddig nem gondoltam, hogy bárkit megbontrákoztattam volna a homeopátia használatával. Most viszont el fogok ezen gondolkozni, sőt, a közösségemmel fogok ezen a kérdésen elgondolkozni. Én sem szeretnék senkit "megrontani". Vagy már engem is megrontottak, hogy nem látom át ezt elsőre?


A Csarnokkal kapcsolatos élményeim lásd pár témával lentebb :) :(

KépKép
KépKép
 
 


Klara,
sajnálom, hogy a hozzászólásomat hülyézésnek vetted. Mindenestre találsz még néhány hozzászólást a fentiekben, amelyeken el kellene gondolkodni.
Magamról csak annyit, hogy 2 gyerekem van és rendszeresen "gyógyítom" az egész családot homeopátiás szerekkel, illetve hogy én nem vagyok vallásos, "csak" hiszek Istenben. És ez a kettő nagyon jól megfér egymással.
 
 


Sziasztok!

Laga, nem tudom, mi másnak szántad ;) Na jó, butázásnak. Ráadásul félreértésen alapult a véleményed.
Különben én nem is írtam fentebb olyat, hogy a homeopátiát elítélném vagy démoninak tartanám, szóval nem magamra nézve éreztem sértőnek a kis megjegyzésedet, hanem úgy általában.
Egyébként maga a téma nagyon érdekes, és igazából szívesen beszélgetnék is róla, de tényleg jobb lenne ezt vallásos körben tenni, mert a magyarázkodásból nyilvános fórumokon már egy itteni, régebbi vita alkalmából eléggé elegem lett. :(
Sáfrány, a katolikus egyháznak tudtommal nincs hivatalos állásfoglalása homeopátia-ügyben, ismerek nagyon hiteles embereket, akik ódzkodnak tőle, sőt, de olyanokat is, akik használják. Szerzeteseket is.
Néhanap én is szoktam a gyerekeimnek golyócskákat adni, de őszintén szólva nekünk nem igazán jött be. Ez az egyik oka a kételyeimnek: vajon miért működik egyeseknél, másoknál meg miért nem? Persze allopátiás szereknél is lehet ilyesmit tapasztalni, de a homeónál valahogy markánsabbnak tűnik a különbség: vagy működik, vagy nem, középút nem nagyon van. Vagyis nem úgy van, hogy egyik szer hat, másik nem, egyik jobban, másik kevésbé.
A másik, ami megingat: természettudományos alapja nem nagyon lehet annak, hogy ekkora hígításban egy szer még hatásos legyen, ám valakiknél mégis hat! Ennek igazából két oka lehet: vagy placebo-hatás, vagy valami szellemi erő. Ha pedig utóbbi, abból inkább nem kérnék.
Biobaba, jó a hasonlatod az áldozati állatok húsával, de azért a mágia nem olyan dolog, amit sztem lazán lehet kezelni. Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék. Ez is írva van. :)

Klára
 
 


Sziasztok,

szeretném kifejteni az álláspontomat - ha esetleg valakit érdekel.

Azért olvastam bele ebbe a topikba, mert felkeltette a figyelmem a homeopátia és a vallás közti kapcsolat. Van-e egyáltalán ilyen, és ha van, akkor mi az.

Amikor elolvastam a kezdő hozzászólást, teljesen ledöbbentem: a homeopátia az ördög műve lenne? Akkor én az ördöggel cimborálok amikor a gyerekeimet gyógyítom?
Tegyük fel hogy igen. Mi ennek a bizonyítéka? Az hogy a klérus ezt állítja? Jaaa!!! Ezzel csak az a baj, hogy az egyházi funkcionáriusok egyáltalán nem hitelesek nekem. (Kivéve néhányat, de ők sem az egyházban betöltött pozíciójuk miatt, hanem a személyiségük okán.)
Pontosan tudja mindenki, hogy az egyház (asszem pontosítanom kellene: római kat.) Isten nevében az elmúlt 1-2 ezer esztendőben hány millió embert gyilkoltatott / gyilkolt meg.
De említhetném azt a jelenséget, amelyet bárki ellenőrizhet: tessék csak elmenni a Vatikánba a vatikáni múzeumba. Hihetetlen, hogy mennyi műkincset szedtek össze, miközben Jézus tudtommal azt prédikálta, hogy a földi javak nem jelentenek biztos útlevelet a megvilágosodáshoz. Sőt! Mennyi nélkülöző és éhező ember van a világban?
De nem kell ennyire messzire menni: menjetek fel a Várba akkor, amikor a klérus prominens tagjai megtartják gyülekezőjüket: ennyi fullos nagy Mercit egy kupacban még nem láttatok. Tisztára mint amikor a maffiafőnökök összejönnek...
Végül még egy történet: a helyi pap kategórikusan elutasította, hogy megkeresztelje a fiam (pár hónapos bébi volt akkor!), mert az esküvőnk külföldön volt és azt kérte, hogy házasodjunk meg nála is. Azért azt még kifejtette, hogy manapság nem úgy van, hogy csak úgy kitalálom, hogy legyen keresztelő! Az régen volt. Ezt ki kell érdemelni!
Mi is áll a Bibliában? Mintha azt mondaná Jézus, hogy engedjük hozzá a gyerekeket, nem? Szó sincs kiérdemlésről, meg helyi esküvőről. (Hozzá kell tennem, hogy honosított a házasságkötésünk, vagyis ugyanolyan házassági anyakönyvi kivonatunk van, mint bárki másnak, csak a házasságkötés helyénél egy külföldi helyszín van megjelölve.)

Szóval számomra nem hiteles az egyházi méltóságok éppen aktuális véleménye, csak azért, mert betöltenek valamilyen tisztséget az egyházon belül. Higgyétek el, lehet valaki hívő egyedül is, más más földi halandó segítsége nélkül is. Mert végülis ők is csak ugyanolyan esendő emberek mint mi.

Akkor most nézzük meg a homeopátia kérdését az egyház állásfoglalása nélkül is. A tények a következőket mondják: nálunk hat a módszer. Eleinte sokat bénáztam, de néhány év alatt megtanultam azokra a dolgokra figyelni, amelyek fontosak a megfelelő szer és potenciál kiválasztásánál. Így sikerült a fiamnál a bárányhimlőt 12 (!) pöttyel megúszni, vagy legutóbb a lányomnál egy középfül gyulladást antibiotikum nélkül kikezelni. A 16 hós lányomat még mindig szoptatom, a szénanáthámat a minimálisra szorítom le, folytassam?

Placebo hatás? Nem. Egy bébi esetén asszem nem beszélhetünk erről. Na meg állatoknál sem. És náluk is hat.

Ettől függetlenül ha valaki azt írja, hogy nála nem vélt be, akkor azt mondom: oké, ez van, nálunk bejött, de tiszteletben tartom a tapasztalataidat. Még egyszer hangsúlyozom: roppant butaságnak tartom, hogy valamely egyházfi véleménye miatt elutasítson valaki egy olyan szert, amely nem okoz mellékhatásokat pl.
Lehet, hogy emögött egy gyógyszergyári lobbi van?

Még 2 dolog:

1. az ördög van a homeós dolgok mögött? Talán inkább az allopátia mögött. Arra inkább bizonyíték az a sok mellékhatás, ami sokszor veszélyesebb, mint az eredeti ok.

2. a homeopátia nem varázslat: a jól kiválasztott szer az immunrendszert ösztökéli, hogy gyógyítsa meg a testet. Ezért nincs mellékhatás, hiszen ha a saját testem gyógyítja meg önmagát, akkor nincs feleslegesen bevitt kemikália. Így is annyi környezeti ártalom ér minket, minek még terhelni az amúgy is beteg szervezetet?!

Tartjátok a kapcsolatot Jézussal? Én igen. Ha megkérdezem a homeopátiáról, akkor nekem mosolyog.
 
 


Laga, légyszíves figyelmesebben olvasni. :) Eggyel fölötted írtam:
"a katolikus egyháznak tudtommal nincs hivatalos állásfoglalása homeopátia-ügyben"
Te másképp tudod?
Placebo-hatás felléphet úgy is, hogy TE hiszel benne, amikor gyerekeden vagy állatokon alkalmazod. Ez engem nem győz meg az ellenkezőjéről.
Klára
 
 


"Higgyétek el, lehet valaki hívő egyedül is, más más földi halandó segítsége nélkül is. Mert végülis ők is csak ugyanolyan esendő emberek mint mi."
Akkor miért kérted tőlük, hogy kereszteljék meg a gyerekedet? Kereszteld meg te magad, hisz eszerint ugyanolyan hatalmad van, mint nekik. :) Érdekes hozzáállás számomra, hogy az egyházi esküvőhöz, keresztelőhöz mindenkinek legyen joga, de cserébe semmilyen elvárásnak nem óhajtanak megfelelni, amit ezért az egyház elvárna. utána meg lehet persze hőbörögni, hogy micsoda szemét ez a pap, életében akkor lát először, mégsem hajlandó megkersztelni, összeadni, eltemetni stb. Közben meg mercivel jár és egyáltalán.
furcsák is az emberek. ;)
 
 


Klara,

néhány hozzászólással előbb találsz linkeket, amelyket ha megnézel, akkor ott világosan kiviláglik, hogy mi a katolikus egyház véleménye a homeopátiás cuccokról. Leszel szíves TE egy kicsit figyelmesebben olvasni...

Ha én hiszek a homeopátiában és ezáltal hat a placebo, akkor ez nem ördögi? Vigyázz mit mondasz!

Miből gondolod, hogy nem felelünk meg semmilyen elvárásnak? Talán ismersz minket?
Egyébként csak hogy tudd, megkeresztelte egy pap a gyerekemet és ő is csak mosolygott a túlbúzgó (bigott?) kollégáján. Kereszteléskor a gyereknek kell "megfelelnie" az elvárásoknak. Nem engem kereszteltek meg, hanem az 5 hós gyereket. Szerinted ő mit véthetett az egyház ellen, hogy elutasították?
Miért szeretném ha megkeresztelnék? Mert alapvetően ezt egy felemelő szertartásnak tartom és egyben lehetőséget is adok a gyerekemnek. Csak nem egy ennyire elvakult pap által. Bosszút állni egy bébin az előző rendszerben elszenvedett meghurcolásért egy (vagy több) babán. Ez egy fantasztikus hozzáállás. Jézus biztos díjazta...
 
 


laga írta:Klara,

néhány hozzászólással előbb találsz linkeket, amelyket ha megnézel, akkor ott világosan kiviláglik, hogy mi a katolikus egyház véleménye a homeopátiás cuccokról. Leszel szíves TE egy kicsit figyelmesebben olvasni...


Idézd, légyszíves :)
 
 


Mellesleg állati jó híre van a pap bácsinak a környéken. Több szelíd és hívő családot utasított el valamilyen "okos" ürügy kapcsán. Aztán végül mindenkinél létrejött a keresztelő - csak máshol.

A másik pap vajon miért kereszteli meg a babákat? Ő talán egy másik Biblia alapján dolgozik? Szerintem Bibliából csak egy van és én nem találtam benne azt a részt, hogy csak azokat a gyerekeket lehet megkeresztelni, akiknek a szüleit a keresztelő pap adta össze... mert neki csak ez az egy baja volt velünk.
 
 


Klara,

olvasd el magad. A homeopátiát okkultnak, mágiának tartja és ezzel ki is mondja az eredményt, mivel a Biblia nem támogtaja a mágiát. Vagy te másképpen értelmezed?
 
 


Ja és még valami: metakommunikációs eszközökkel is ki lehet fejezni nemtetszést. Pl cinizmus. Tulképp az egész cikket idézhetném annyira cinikus az egész.
 
 


"Kereszteléskor a gyereknek kell "megfelelnie" az elvárásoknak."

Tévedsz. A szülőknek és a keresztszülőknek. Ti pedig a fentiek alapján egyáltalán nem tűntetek gyakorló katolikusnak. Bocsi, ha tévednék.
És persze, vigyázok, hogy mit mondok. Ezt vegyem fenyegetésnek? :shock:
 
 


laga írta:Klara,

olvasd el magad. A homeopátiát okkultnak, mágiának tartja és ezzel ki is mondja az eredményt, mivel a Biblia nem támogtaja a mágiát. Vagy te másképpen értelmezed?

Természetesen olvastam.
Nem értelmezem sehogy, mert sztem nincs benne állásfoglalás, csak néhány érv por és kontra, aminek mentén el lehet kezdeni gondolkodni a dologról. Szerintem nem cinikus a cikk. :)
De a cikk nem képvisel hivatalos egyházi álláspontot, nem idéz semmiféle enciklikát, katekizmust, semmit. Nincs is mit idéznie, mert nincs ilyen álláspont.
Keresztelésről és bigott papokról meg nem ebben a topikban kéne vitázni, mert nagyon messzire visz a tárgytól :)
örülök, hogy sikerült egyébként a keresztelő. :)
 
 


Klara,
néhány megjegyzés:

továbbra sem értek egyet azzal, hogy a gyereket büntetik, mert a szülők és a keresztszülők nem felelnek meg az elvárásoknak. Egyébként meg a pap hangsúlyozta, hogy sem a keresztszülőkkel, sem velünk nincs baj (még az sem, hogy a férjem nincs megkeresztelve!!!).
Csak hogy jobban megértsd: háromnegyed órán keresztül elemezte, hogy az előző rendszerben milyen atrocitásoknak voltak kitéve az egyház tagjai (és követői). Aztán azt mondta, hogy ennek vége, ki kell érdemelni a keresztséget. Vagy összeházasodunk nála, vagy nincs keresztelő. Azért ez eléggé egyértelmű: én diktálok, én szabom a feltételeket. Vagy úgy lesz ahogy én akarom, vagy üdvözülj ahogy akarsz. A Biblia, a keresztényi szeretet és megbocsátás meg le van ejtve.
Szerintem semmiylen utalást nem tettem arra, hogy mennyire gyakorlunk vallást. Esetleg a hitünket. Azért valljuk be, ez a kettő nem mindig esik egybe... (Szóval még mindig arra akarok kilyukadni, hogy nem ismersz minket.)

Aztán. Nem fenyegetlek. Ezt te sem gondolod komolyan (a mosolygó fejből ítélve).

Visszatérve az eredeti topiktémára:
A második link határozottan cinikus! Valami olyasmit ír: azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy hasmenést hashajtóval kellene gyógyítani. Tényleg nem. A homeopátia teljesen másról szól...

Abban tényleg egyetértünk, hogy a vallási aggályaimat nem itt kellene elmondanom. Csak azért tettem, hogy felhívjam az érintettek figyelmét: mindenki gondolkodjon! Isten azért adott nekünk észt, hogy használjuk, és nem azért, hogy szolgaian szajkózzuk azt, ami egy bizonyos érdekcsoportnak megfelel.

Tudod, ez az egész egy kicsit olyan mint a kábítószer meg a szerencsejáték az államnak. Az legális, amiből az állam hasznot húz és az illegális, amiből az állam nem kap jutalékot. Gondolj bele, az egyház mennyi mindenre azt mondta, hogy ördögi, amiről aztán kiderült, hogy messze nem az.

A végső konklúzió: ne ítélj el egy olyan dolgot, ami jó és működik csak azért, mert ismeretlen emberek nem szeretik és érzelmi alapon megfélemlítenek az ördög emlegetésével.
 
 


Ja! És most szervezzük a lányom keresztelőjét. :twisted:
 
 


Sziasztok!

Razogatas: a gyogyszeriparban eleg sok dolgot razogatnak...
Nem marad az eredeti anyagbol semmi a bogyoban, es megis hat: na ezt nem hiszem. A higitastol nem tunik el semmi, hanem higabb lesz. Pl. a levegoben felhigul, ami a hus szagat adja. A tropusi oserdoben a keselyu megis megtalalja, ha jol betakargatod az aljnovenyzettel, akkor is. Es meg ennel durvabb higitasok is vannak a termeszetben. Megis akad allat, amelyik kiszagolja.
Homeopatias keszitmenyeket csak gyogyszertarban lehet forgalmazni.
Arrol nem tudok szolni, h milyenek a homeopatias orvosok, mert nem voltam meg sosem. De ez az egyetlen pont, ahol elofordulhat valami olyan, amitol feltenek, azok akik... Ha mondjuk okkult az orvos. De lehet okkult egy nem homeopatias orvos is.

Bibliahoz utogetes: ... hat... Idezett cikkben az szerepel, h azert utogette annak, mert az akadt a kezebe. Nem hiszem, h a gyogyszergyarban Bibliahoz utogetnek a gyartosoron. Nem szeretem, ha a keresztenyseget, nevetseges ervekkel guny targyava teszik. A magia valoban nem tetszik Istennek, mert nem Benne bizik. De a torveny farizeusi ertelmezese sem tetszett neki. Az a torvenybol csinalt balvanyt. Okkultizmus csak a tablettakon keresztul nem terjed.

Balvanyaldozati hus: pl krisnasoktol nem veszek semmit, mert a hituk szerint, aki fogyasztja a cuccaikat, az reszese lesz a Krisna-tudatnak. A tevedesek elkerulese vegett: nem hiszem, h reszesulnek a Krisna tudatban, ha fogyasztanek, nem ezert nem fogyasztok. Krisna nem letezik. Hanem a hivei miatt nem fogyasztok, mert ok azt hiszik, h letezik. Nekik ezert nem mondok Goranghat sem, mert szamukra magikus a szo. Szamomra nem az, de miattuk nem mondom nekik.

Es vegul: az egyetlen, ami udvosseg kerdes: Isten szeret minket. Csak az ember ugy dontott, h neki nincs szuksege Istenre, elszakadt tole (ez a celtevesztes a bun). Mivel Isten valoban szeret, adott lehetoseget arra, h az ember megis kapcsolatba keruljon vele, noha oriasi a szakadek. Elkuldte Fiat, aki az egyetlen lehetosegunk arra, h ujra kapcsolatba keruljunk Istennel. Semmilyen mas ut nem letezik. Elfogadod?

Biobaba
 
 


jól mondtad, Biobaba! :wink:
 
 


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

cron