Vikci!
Nagyon édes a kisfiad! És jó ez a kis szőnyeg is.
Én nem tudom Lilit hálózsákban altatani, mert akkor állandóan izzad, de nagyon. Így bodyban, kiszokniban, meg egy rugdiszerű kis "pizsamában" alszik.
Mi most rendeltünk egy Fisher Price 2in1 pihenőfotelt Lilinek, illetve a mama nyuszikája fogja hozni, kíváncsi leszek mit szól majd hozzá a leányzó

Szereti, ha a babaülésében hintáztatjuk, jókat szunyál benne, ha éppen nyűgöske. Most is abban bólogat. Fürdés előtt ritkán alszik, de ha ebbe beleteszem, akkor legalább 6-tól 7-ig elvan, nincs sírdogálás. Délelőtt meg 1-2 órát el nézeget benne, ha éppen nincs kedve aludni
Ma az autóban olyan jót aludt, míg mi ügyintéztünk, hogy 4 óra alvás után kelt fel enni. Na utána azért bepótolta, mert akkor meg felkelt 2 órájára...

a kis huncut
Ti hogy vagytok a mosható melltartóbetéttel? Vettem 2 párat, Medelát, de amikor szoptatok, a másik mellemből rendszerint ömlik a tej és - már bocsánat, de- szarrá ázik, átfolyik rajta rá a melltartómra és a blúzomra...
Az eldobható, ha el is ázik, soha nem engedi át a ruhámra. Csak gondoltam spórolósabb, ha moshatót veszek, de kénytelen vagyok eldobhatót venni. Így ha tudom, hogy nem megyünk sehová aznap, meg éjjel a moshatót használom, de egyébként az eldobhatót.
Még a fürdés témához akartam hozzászólni, hogy valóban nem igazán jó a bababőrnek az állandó fürdetés, de éppen ezért mondják sokszor az orvos, meg a védőnő, hogy elég tiszta vízzel fürdetni a babát, mert a mindenféle kenceficék teszik tönkre a bőrt, nem kimondottan a víz. De 1-1 napot hetente nyugodtan ki lehet hagyni, főleg mikor mi is hulla fáradtak vagyunk...
Én azért fürdetek leginkább, hogy rendszer legyen az életünkben. Mert volt már úgy, hogy úgy beájult a drágám, hogy túlaludta bőven a fürdésidőt, így este 9-10 órakor már nem álltam neki. BÁr még annak idején Vikit megfürdettem 11-kor is, de most, hogy Lilike már 2. baba, így már átrendeződtek a dolgok, sajnos neki is alkalmazkodni kell hozzánk, nemcsak nekünk mihozzá.
De azért próbálom minden este ugyanabban az időben "kádbaparancsolni", hogy szokjon hozzá az időpontokhoz. De elég jól be is vált a dolog. 7 és 8 között van pancsi, utána szopi, altatás (ez kb. ilyenkor 1 óra), érzi, hogy ez nem egy szokványos nappali cicizés, így hát szinte végigalussza az éjszakát, "csupán" enni kel fel.
Most hogy már kicsit "nagyobb"

, próbálom éjjelre visszaszoktatni az ágyába, egész jól viseli. Tegnap pl. fél 1-kor vettem magam mellé, aztán utána ott maradt. De ma az első hajnali evéskor is vissza fogom tenni, kíváncsi vagyok a hatásra?!
Bár nagyon szeret összebújni és a jó kis meleg gyapjútakaró alatt megsülni
Meri!
Privit megkaptam, oké, ráér.
Kata