A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008-ban szülünk


Sziasztok!

Ma voltunk egy nagy kört sétálni babakocsival persze elkapott az eső de túl éltük. Viszont ez a vásárolgatás tényleg rossz így, mert mire alulra bepakolok amit megveszek utánna kipakolom a pultra majd megint be itthon pedig megint ki. 4 foruló. Mondjuk úgy fogom fel, mint egy testedzést. :-)
Tényleg szerintetek mikortól lehet tornászni és mit egy szoptatós anyucinak? Mondjuk azt olvastam, hogy első torna az intim torna utánna séta a babával. Tovább nem tudom.

Meri,

most felétek nézelődünk ház ügyben. Ezek szerint jobb ha felkészülök. Esetleg tudsz eladó házat? Köszönöm előre is, ha tudsz ha nem.

Katuci,

igazad van bevásárlás ügyben. Bár itt ebben a szmogos kődzsungelben örülö ha elmehetek vásárolni akármilyen nehéz is. Mert ugye hova menjen az ember sétálni. Ügyi vagy, hogy vezettél. én előre parázok egy kicsit tőle, mert amióta megvan a jogsim nem sokat vezettem. Így meg kell tanulnom. Baba mellett nem lesz egyszerű.

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Vera, hát nem tudom, de Huni dec 6-án született, a Metróban édes hármasban zajlott a januári influenza-járvány kellős közepén az első bevásárlás, nagyjából 1 hós lehetett, még a 6 hetes kontroll akkor nem volt meg az biztos.
Semmi baja nem lesz, imádni fogja!
Vendég
 


Hát, Vera, be kell vallanom, mi nagyon korán vittük először így magunkkal: nem sokkal azután, hogy levegőzni is. Tehát pár hetesen... :oops: Most olvasom Lafit: ezek szerint ezzel nem vagyunk egyedül. :D

Torna. :lol: Mi majdnem mindennap 2-3 órát sétálunk Biával, és a kiscsaj sebességmániás, tehát időnként szinte futok vele, mert máskülönben felébred. :lol: (Képzelem, mit gondolnak rólam, akik látnak. 8) :lol: ) Úgyhogy ezzel én le is tudtam a testedzést. :wink:

Vikci, nagyon sok eladó ház van a "városban", itt a környékünkön is kapásból tudok 4-et. Mennyiért akartok venni?

meri
 
 

 
 

Vikci!
Én akkor tanultam meg vezetni, amikor Viki 1 éves volt - két szoptatás között mentem vezetni, mert még akkor is 4-5 óránként szopizott a drágám-, mivel előtte lépett le a volt férjem.... így muszáj volt, mert nem ugráltathattam mindig az apukámat. Féltem tőle, de nagyon örülök, hogy végülis rászántam magam, mert közben a munkámhoz is kellett, meg Vikivel is sokkal könnyebb volt közlekedni. Ja, és imádok vezetni! Nem is tudom, hogyan tudtam meglenni jogsi nélkül régebben... :-)
Most meg 2 gyerkőccel pláne egyszerűbb. Meg amúgy is utálok mindig szorulni valakire, pedig a párom is szívesen elvisz bárhová, vagy az apukám is, de jobb szeretem magam intézni a dolgaimat.
Úgyhogy ezért lesz jó a babahordozó, mert azt viszem magammal, ha kiszállok a kocsiból, akkor csak magamra teszem, Lilit bele, és irány ügyintézés! :-)
Torna: szerintem elég lesz egyenlőre tornának a babakocsizás, az tuti :-)
Én majd a 6. hét után megyek Lilivel baba-mama jógára, jártam kismama-jógára is, nagyon jót tett, főleg lelkileg, de testileg is.
Ez pedig a babáknak tesz nagyon jót, nyugodtabbak tőle, hasfájásra is nagyon jó hatással van, meg úgy általában mindenre.
Én nem szeretem a kemény sportokat, inkább az ilyen szelíd módszereket. Pl. soha nem futnék, vagy mennék konditerembe azért, hogy lemenjen rólam egy-két kiló, inkább próbálok egészségesen táplálkozni, meg a gyerkőcökkel sokat jönni-menni.

Meri!
Mondjuk tényleg elég gáz, hogy az intézmények többsége megközelíthetetlen babakocsival.... ennyit az esélyegyenlőségről. :?
Én ezzel a Nandu kendővel meg vagyok nagyon veszve. Mondjuk lehet, hogyha valaki megmutatná, hogyan kell megkötni, akkor tudnám használni, de egyszerűbb lesz ez a Mamacka féle hordozó, ami végül is hasonló funkciót tölt be, bár azt hiszem abban nem lehet így hason-fektetve vinni, mint a kendőben. De nem biztos.
Nincs véletlen leírásod a megkötéséről?

Vera!
Mondd meg a párodnak, hogy nyugodtan elvihetitek vásárolni a picurkát, nem ott fog megbetegedni, az tuti.
Sokkal hamarabb el lehet kapni bármit is a látogatóktól, akik gondolom majd hozzátok is mennek csőstül... :D
Meg neked is kell egy kis kimozdulás. Az ilyen szupermarketekben legalább nagy a tér, te is kicsit ki tudsz kapcsolódni, főleg ha Márk ilyen kis hasfájós, ölben elalvós, akkor meg pláne!
Gondolom, hogy a párod félti, de manapság a 4 fal közé bezárva is össze lehet szedni bármit.... akár ő is hazavihet az utcáról akármilyen bacit. Szóval nyugi!
Látod mások is voltak már nagy családi bevásárláson.
Szerintem pl. egy kórházi csípőszűrésen sokkal nagyobb az esély arra, hogy bármilyen betegséget összeszedjetek. Vagy pl. egy hivatali ügyintézés sem jobb.

Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Kata, van füzetkém a kendőhöz. Ezt a keresztezettet egyszerű megkötni, de most láttam, hogy pont ehhez a pózhoz lehet kapni egy nagyon egyszerű eszközt a brendonban. Ezt ajánlgattam Mamackának, hogy ő talán meg is tudná varrni.

Közvéleménykutatás: titeket is macerálnak a nagymamák, hogy nem szomjas-e a gyerek???? :?: :?: :?: Vagy ti adtok a babának teát vagy vizet? :?: :?: :?:

meri
 
 


Lilikének boldog 1 hónapos szülinapot!!! :D

meri
 
 


Meri, ha anyatejes csak, nem kell tea, víz!Ha kap tápot, most még nem kell pótlás, csak ha meleg van és te is többet innál...meg ha majd annó szilárd kaját kap, akár gyümit, akár főzit, na akkor kell inni adni!
Vendég
 


Meri!
Köszönjük a köszöntést! Nagyon figyelmes vagy! :-)
Valóban, anyatejes babát nem kell külön itatni, mert neki a tejci az enni- és innivaló egyben. Úgyhogy nem kell hallgatni a nagymamikra, néha túlzásba esnek tanácsadás terén... :-)
Nekem az anyósom akarja mindig megmagyarázni, hogy jobban fel kéne öltöztetnem ezt a gyereket, mert megfázik... aztán ígyis izzad, amikor kiveszem a babakocsiból, pedig tényleg csak annyi ruha van rajta, amennyi kell. Ha még jobban beöltöztetném, akkor meg ömlene róla a víz, és majd attól lenne beteg...
Engem nem is annyira zavar, hogy ha valaki próbál tanácsot adni, csak kérdezné meg előtte, hogy van-e rá szükségem.... :shock: :D
Nem tudod nekem bescannelni a füzetke egy-egy lapját, és átküldeni?
Bocsi, hogy ilyennel zaklatlak, csak ha van rá időd, meg van hozzá eszközöd.

Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Meri én kimaradtam! Mi is ma vagyunk egy hósak. :wink:

Cask olvasgatok itt azután meg nézegetem kinek mikor mi van. Egyébbként nem jó a lehívóm, mert nem látom azt, hogy ki mennyi idős.

Katuci,

én is megpróbálok majd ellazulni vezetés közben és úgy menni fog.
Boldog egy hónapot Lilikének! Meri után szabadon. :-)
Én baba-mama tornára szeretnék járni. A jógát azt csinálom vele itthon, mert a páromtól szülinapomra egy babajóga könyvet kaptam. A baba-mama torna egyébbként szintén nem izzasztó torna csak olyan ellazítós gyógytorna szerű. És addig is emberekkel talizom. Szerintem menni fogunk. Hétfőn utánna érdeklődöm.
Mondjuk én csak úgy tudtam megtartani a súlyomat, hogyha tornáztam keményen plusz a kajára is odafigyeltem ezt írtam is amikor elkezdtem hízni kismamaként. Ez van sajnos. De ez a babakocsizás is jó tréning egyenlőre. :-) Köszike a hozzászólást.

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Bocsi, Vikci! :oops:
Az az igazság, hogy képtelen vagyok ám számontartani, csak pont megláttam Kata vonalzóját. :oops:

Ma akkor:

Mindenkinek BOLDOG SZOMBATOT!!!! :lol: 8)
Remélem, mindenhol ilyen gyönyörű idő van!!!! ;)

Igen, Kata, én is pont így vagyok: szeretném, ha megkérdeznék, szükségem van-e tanácsra, segítségre, nem pedig átmenne mindenki gondolatolvasóba. :D

meri
 
 


Sziasztok!
Szülés után 6 hétig csak speciális tornát szabad csinálni. A 3. gyerek után már nagyon hasznos volt, remekül helyrerakta a keresztcsontomat, meg a belsőségeimet. (Érdekes ez most volt először probléma. Öregszem talán??? :? )

Katuci!
Valahol nekem is van Nandu kötési leírásom. Melyik kötési mód érdekelne? Én az elöl keresztezett-et használom.
Nézd meg itt a pozíciókat:

http://bababolt.com/index.php?option=co ... Itemid=137

Aztán megpróbálom röviden leírni, hogyan kell megkötni.

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Sziasztok!

Lányok, én már másfél hetesen vittem Petit anno a tescoba meg intersparba nagybevásárolni, most esztivel kb 2 hetesn már ment ugyanez! Tegnap is épp Tescoztunk! :wink:

Kép Kép Kép Kép

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Ilyen és ezekhez hasonló Next kismamarucikra felveszek rendelést árprilis 23-ai szállítással.

A teljes kínálatot itt tudod megnézni! :)

http://www.next.co.uk/shopping/women/motherandbaby/2

Kép

KépKépKép
bogyra
 
 


Kép
Kép
Kép
Kép
Vendég
 


Pandácska!

Gyönyörű a kicsi lány! Az utsó kép tetszik a legjobban! :D Annyira békésen alszik! :D

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Ééééédes kicsi tündérke!! :D

meri
 
 


Szeretnék Esztiről is még-még!!! Olyan huncut kis pofija van!!!

meri
 
 


Újabb közvéleménykutatás:

1. Ti cseréltek pelust éjszaka? (Kata, gondolom, te nem. ;) )

2. Ti milyen pelust használtok?

Képzeljétek, Bius olyan komoly nagylány kezd lenni!!! Sokkal kevesebbet sír, mint aki, sokkal többet ért a világból, és ezáltal sokkal kevésbé ijed meg a történésektől... Annyira tündéri!!! És kezd sokkal ritkábban enni. Most nem is hízott olyan sokat. Azt figyeltem meg a súlyával kapcsolatban, hogy az első hónapban keveset hízott, ezt hozta be a 2.-ban, és most kezd visszaállni a rend. Apropó, ért vki excel-hez annyira, hogy pikkpakk össze tud hozni ezt-ezt? Lenne kérésem!

Kata, szívesen szkennelnék Neked, csak beteg a szkennerünk, adaptert kéne hozzá venni, de mindig elfelejtjük. :( Fénymásolva esetleg, ha adsz egy címet???

Zsu, innen jut eszembe, Neked is már rég elküldtem volna a lemezt, ha adtál volna címet, mert úgy tűnik, ezt így neten nem sikerül összehoznunk.

meri
 
 


Képek (bocsi, ha valamelyik ismétlés):

Kép

Alvásközbensarokbakúszósszépetálmodós :D
Kép

Mi is tudunk nem sírni fürcsi után. :D
Kép

meri
 
 


Viki,
Mindig úgy csodálom a gyerekeidet :D na nem csak azért, mert szépek, hanem engem lenyűgöz, hogy Peti mennyire szereti a kistesót. Remélem majd ha nekünk is lesz második, ilyen lesz Dóra mint a te Petid :wink:

Meri,
Tündéri, nagyon tetszik az első kép ahogy alszik, mint a nagyok :D
1, Libero volt az első, de kaki kijött belőle. Utána Pampers, de abból is kijön. Most Huggies, ez a legjobb szerintem. Drágább mint a másik kettő, de nekünk most ez a jó. Állítólag a Dm-es pelus is jó. Én cserélek pelust egyszer éjszaka is. Ti terveztek kistesót?
Vendég
 


Sziasztok!

Pandácska!

Köszi aranyos vagy :oops:

Meri!

Pelus:Libero, én erre esküszöm! Még soha nem folyt ki belőle semmi, sem Petinél, sem most Esztinél. Igen egyszer cserélek éjjel pelust, vagyis hajnalban, mert mostanában 4-kor van kaka idő! :oops: de ha nem kakilna be, nem cserélnék.
Amúgy valóban a Huggies a legjobb (Petin teszteltem :wink: anno) de most van egy valag Liberonk és az is tuti. A dm-es is jó, abból használtam 1 kicsi csomagot még a kórházban.
Tündéri Bia baba! :D

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok

Nekünk is a pampers vált be nagyon, se kaki, se pisi nem folyt még ki belőle!!!!

ÉDESEK A BABÁK,SZÓHOZ SEM JUTOK, MINDEGYIK EGY TÜNEMÉNY!!!!!ÉS MILYEN SZÉP NAGYOK MÁR... :shock:

Képhttp://raczmartin.freeblog.hu/
szemokzsu
 
 


Kép

Képhttp://raczmartin.freeblog.hu/
szemokzsu
 
 


Meri, ha nincs kaki, nem cseréltem sohasem...kivéve akkor amikor a pisi kicsípte a fenekét és emiatt minden kaja előtt cseréltem, hogy ne csípje tovább, ez kb 3 nap volt...

pelus:hol ez vált be, hol az, attól függ melyik időszak volt, mert egyik jó volt amikor 3 kg-os volt, addig a másik nem, aztán fordítva..a huggies viszont mindig jó volt, onnnan soha semmi sem folyt ki...
Vendég
 


A Huggies pelust mi a dm-ben olcsóbban vettük, mint bármely másikat!!!!!! :shock: :roll: :?:

meri
 
 


Reggel BiaBaba ébresztett. Ez mindig nehezemre esik, mert inkább bagoly vagyok. De ő bizony tudja, hogy kell anyát ébreszteni (nem volt gondja, csak kialudta magát): mosolyparti volt! Ennél tündéribb dolog nnincs szerintem a világon!!!!!! Azbember elolvad, ahogy egy ilyen kis csöppség belenéz a szemébe, és közben fülig ér a szája. :lol: :lol: :lol:

meri
 
 


Tesó: nem szeretném, ha bárki megpróbálna meggyőzni vagy "okosakat" mondani... ;) Mi csak Biát szeretnénk... :)

meri
 
 


Sziasztok!

Meri!
Pelusról: én csak akkor cserélek éjszaka ha kaka van (már a szagáról megérzem kívülről).

Mi is kipróbáltunk egy csomó pelust, szinte mindegyik fajtánál volt már balesetünk, a legtöbb talán a Pampers sleep and play-nél.

A Huggies törlőkendőt viszont messziről kerüljétek el, mert nálunk mindig ráragadnak a darabjai a kisemberre, amit nagyon nehéz leszedni.

Babaképek:
Nagyon gyönyörűek ezek a babák, én is felteszem a mi szemünk fényét:
Kép

Vera

Kép

Kép
nagy vera
 
 


Sziasztok!

Meri!
Nekünk a pampers és a Dm-es pelenka vált be.
Este sosem teszem tisztába, a védőnönk ajánlotta, hogy ne. Azt mondta, hogy nem csipi ki a popsijukat a kaki, pisi.

Sőt még azt is mondta, hogy nem kell minden nap fürdetni, mivel kiszárad a böröcskéje.

Kriszti

Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers
bchris
 
 


Meri,
Ez attól függ, hogy mekkora kiszerelésben nézed. A legnagyobb kiszerelésben Huggies a drágább. Kicsi kiszerelésben, a Libero a drágább, ha kiszámoljuk egy pelus árát. Mondjuk az is biztos számít, hogy hol nézzük. Tesó: Mi is csak Dorkát akartuk így is terveztük, de most mégis akarunk tesót. Pont ezért megértem, ha ti itt megálltok :wink: Nincs ebben semmi rossz és nem hiszem, hogy győzködni kellene, ti tudjátok hogy mi nektek a jó!

Többiek? Ti terveztek tesót?

Törlőkendő: Mindent kipróbáltunk kivéve Huggies, szerintem az összes jó, legalábbis nem volt rossz tapasztalatom 1ikkel sem.

Vera,
Nagyon édes Márk :D

Bchris,
Igen ezt a fürdést nekünk is mondták. Az elején nem is fürdettük naponta, meg amikor náthás volt, de most már igen, hogy legyen valami rendszer az esténkben.
Vendég
 


Panda:Most még én is így vagyok, hogy nem tervezek másik babát, de párom már mondja, hogy 2 év múlva jó lenne még egy... :shock: Hát,...majd meglátjuk!!!! :wink: Ti mikor szeretnétek másikat???Voltatok már 6 hetes vizsgálaton?Ha nem, mikor mentek?

Képhttp://raczmartin.freeblog.hu/
szemokzsu
 
 


Zsu,
Nem is tudom... annyit gondolkozok ezen... szívesen szülnék mondjuk 5 perc múlva :lol: de azt hiszem két kicsi sok lenne egyszerre. Mondjuk, ha Dóra 2 éves lesz, akkor elkezdenénk próbálkozni, bár nálunk ugye ez sem ilyen egyszerű, mert lombikos Dóra is. Lombikozni viszont nem akarok egyáltalán... most legalábbis így érzem, hogy elég volt a sok hormonból, beavatkozásból. Ott van még 3 babánk a fagyasztóban, róluk is dönteni kell májusig :roll: 6 hetes vizsgálat: Gondolom a nődokisra gondolsz :roll: Most jelentkeztem be péntekre, bár nagyon nincs hozzá kedvem, de muszáj.
Vendég
 


MInden baba gyönyörű és tündéri! :D

Pandácska!

Több tesót nem tervezünk! :wink:

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Bocs, nem akartam senkit megbántani a "győzködéssel". ;) Csak alig van valaki, aki el tudja ezt így fogadni. :?

Zsu! Lemez?

meri
 
 


Sziasztok!

Ha már fél napig nem jön az ember, annyi minden történik itt topik-fronton...!! :-) :-)

Pelus-téma:
mi a www.pelenkafutar.hu oldalon található pelust használjuk. Van itt egy csajszi, aki ezzel foglalkozik, házhoz is hozza. 50 db 1800 ft, meg vagyok vele elégedve, ráadásul teljesen "bio", nem tartalmaz klóros fehérítőt és egyéb vegyi anyagokat.
De most kaptunk Rossmann-os pelust 3-6 kg-ost, az is nagyon jó, én Vikinek használtam már nagyobb korában Rossmann pelust, azzal is meg voltam elégedve, ez is tökéletes. Mondjuk lassan kinőjük ezt a méretet, eggyel nagyobbat kell legközelebb rendelnem, ha ez elfogy.
Használtam Pampers-t is, amiket mintába kaptunk, nekem ugyanolyannak tűnt mint ez.

Meri!
Küldöm a címem priviben, jó lenne ez a leírás, nagyon köszönöm a segítséged!!!!

Tesó téma:
Meri! ez mindenkinek a maga döntése kell, hogy legyen, és azt is ugyanúgy tiszteletben kell tartani, ha valaki nem akar kistesót. (egyébként nálad is előfordulhat, hogy később szeretnél majd másikat, ha már Bia nem lesz olyan kicsi babuci)

Részemről mi még szeretnénk egy babucit, nekem mindig is 3 gyerkőc volt az elképzelésem, és egy cigányasszony jóslata szerint ennek be is kell jönnie :wink: :D
Mindenesetre a 3. baba biztos, hogy 2-3 éven belül lesz, legalábbis
most ez a terv.
Viki születésekor a szülőágyon mondtam azt, hogy jöhet a következő, de aztán ugyebár az ex angolosan távozott, így ez nem valósult meg (utólag szerencsére), de amikor a párommal megismerkedtünk, akkor már az elején valahogy éreztem, hogy ő lesz a következő 2 gyermekem apukája :-) :wink:
Ő is egyébként 3 gyerkőcöt szeretne, de könnyű dolga van, mert ebből csak kettő kell neki megvalósítani, az első adott volt.... :lol: :lol:
Most viszont a szülés után 2-3 héttel éreztem csak úgy, hogy valóban szeretnék még egy babát, a szülés utáni percekben, napokban úgy gondoltam, hogy ezt mégegyszer nem élem túl, annyira gyorsan és hirtelen történtek a dolgok, nagyon megviselt lelkileg. Jobban, mint Viki születése, pedig őt indítani kellett és 11 óra volt.

Annyira édes minden baba, hogy az bámulat!

Láttam Pati Nortonjáról képeket a márciusi topikban, nagyon édes! Nem tudom itt mért nem jelentkezik!
PATI MERRE VAGY????? VÁRUNK!!!!

Ma kb. fél óra alatt elintéztem a tgyás, csp és anyasági ügyet. Az autóút hosszabb volt...

Én is teszek fel képeket tündérbogyóimról!

Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Ja, és én sem pelusozok éjjel (eltaláltad Meri, vajon honnan jöttél rá...?? :lol: :wink: ), csak ha kaki van, de ez mostanában reggel 6-kor van, szóval nem kell éjszaka félig nyitott szemmel keresnem a pelust, törlőkendőt, krémet, stb.... :-) :-)

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Kép duci-juci

Kép tündérkirálynő

Kép édes álom...:-)

Kép testvérkék

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Sziasztok!

Egyik baba szeb, mint a másik. Viki annyira édes ahogy atesók szeretin egymást.
Látom mindenki babucija jól tokásodik.
Tegnap párom vett Máténak egy játékszőnyeget. nagyon élvezi. Nézegeti, meg jól alszik benne. Majd rakok fel képet.

Ébredezés van. de talán be tudom fejezni.

Pandi,

én is most jutottam el odáig, hogy feldolgozzam a szülést. Nem tudom, de valahogy nehéz volt. Lehet, hogy nem spontán indult meg és ez dob vissza egy kicsit. De most azt mondom, hogy igen szeretnénk még egy picit. De jó lenne ha kislány lenne. Egty fiú egy lány. de egyébbként teljesen mindegy csak egészséges legyen.
Nem tudom, de elgondolkodtam, hogy miért engedik azokat az orvosokat praktizálni akik hibát követtek el. Vagyim nem vették észre a rendellenességet idő előtt. Ettől is félek egy kicsit, mert legközelebb nem ennél a dokimnál fogok szerintem szülni, mert egy kicsit drága nekünk. Na de mindegy. Ezt majd még meglátjuk.

Ja a pelust ti ki szoktátok hajtigatni? Mert ugye azér is kifolyhat, hogyha a szélét nem hajtják ki.

Éjjel ha nagyon kionyílik a szeme a kismanómnak akkor kicserélem, de egyébbként nem.

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Kép

Így tudok sírni:
Kép

Anyókának öltöztetve fürcsi után:

Kép

de jó ez a szőnyeg jók az alsó mintái is:

Kép
Kép

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Vikci!
Nagyon édes a kisfiad! És jó ez a kis szőnyeg is.
Én nem tudom Lilit hálózsákban altatani, mert akkor állandóan izzad, de nagyon. Így bodyban, kiszokniban, meg egy rugdiszerű kis "pizsamában" alszik.

Mi most rendeltünk egy Fisher Price 2in1 pihenőfotelt Lilinek, illetve a mama nyuszikája fogja hozni, kíváncsi leszek mit szól majd hozzá a leányzó :-) Szereti, ha a babaülésében hintáztatjuk, jókat szunyál benne, ha éppen nyűgöske. Most is abban bólogat. Fürdés előtt ritkán alszik, de ha ebbe beleteszem, akkor legalább 6-tól 7-ig elvan, nincs sírdogálás. Délelőtt meg 1-2 órát el nézeget benne, ha éppen nincs kedve aludni :-)

Ma az autóban olyan jót aludt, míg mi ügyintéztünk, hogy 4 óra alvás után kelt fel enni. Na utána azért bepótolta, mert akkor meg felkelt 2 órájára... :-) a kis huncut :wink:

Ti hogy vagytok a mosható melltartóbetéttel? Vettem 2 párat, Medelát, de amikor szoptatok, a másik mellemből rendszerint ömlik a tej és - már bocsánat, de- szarrá ázik, átfolyik rajta rá a melltartómra és a blúzomra... :shock:
Az eldobható, ha el is ázik, soha nem engedi át a ruhámra. Csak gondoltam spórolósabb, ha moshatót veszek, de kénytelen vagyok eldobhatót venni. Így ha tudom, hogy nem megyünk sehová aznap, meg éjjel a moshatót használom, de egyébként az eldobhatót.

Még a fürdés témához akartam hozzászólni, hogy valóban nem igazán jó a bababőrnek az állandó fürdetés, de éppen ezért mondják sokszor az orvos, meg a védőnő, hogy elég tiszta vízzel fürdetni a babát, mert a mindenféle kenceficék teszik tönkre a bőrt, nem kimondottan a víz. De 1-1 napot hetente nyugodtan ki lehet hagyni, főleg mikor mi is hulla fáradtak vagyunk... :D
Én azért fürdetek leginkább, hogy rendszer legyen az életünkben. Mert volt már úgy, hogy úgy beájult a drágám, hogy túlaludta bőven a fürdésidőt, így este 9-10 órakor már nem álltam neki. BÁr még annak idején Vikit megfürdettem 11-kor is, de most, hogy Lilike már 2. baba, így már átrendeződtek a dolgok, sajnos neki is alkalmazkodni kell hozzánk, nemcsak nekünk mihozzá.
De azért próbálom minden este ugyanabban az időben "kádbaparancsolni", hogy szokjon hozzá az időpontokhoz. De elég jól be is vált a dolog. 7 és 8 között van pancsi, utána szopi, altatás (ez kb. ilyenkor 1 óra), érzi, hogy ez nem egy szokványos nappali cicizés, így hát szinte végigalussza az éjszakát, "csupán" enni kel fel.
Most hogy már kicsit "nagyobb" :-), próbálom éjjelre visszaszoktatni az ágyába, egész jól viseli. Tegnap pl. fél 1-kor vettem magam mellé, aztán utána ott maradt. De ma az első hajnali evéskor is vissza fogom tenni, kíváncsi vagyok a hatásra?! :-) :-)
Bár nagyon szeret összebújni és a jó kis meleg gyapjútakaró alatt megsülni :-)

Meri!
Privit megkaptam, oké, ráér. :-)

Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Kata, szinte mindent leírtál, amit akartam. Ismét. ;)
Újabban Bia is csinálja, hogy elalszik pl. a babakocsiban, alszik akár 4-5 órát is. De utána óránként eszik. :D

Melltartóbetét: egy időben nekem is így volt, de mostanában már nem ömlik annyira a másikból. De tény, hogy ha elmegyünk valahova, én is az eldobhatót választom. :D

És én is éppen mostanában kezdem ígs szoktatni Biát, mint Kata. Mondjuk én az esti cici után eddig is ágyba tettem, csak az első kelés után nem tettem vissza. De mostanában próbálkozom. Csak akkor van gáz, ha én előbb visszaalszom, mint Bia befejezné a szopizást. :D :lol:

Most már én is leírom a pelusos tapasztalataimat, hátha vkinek még hasznos lesz egyszer.

A Pampers nekünk sokszor ráragadt Bia popsijára, ráadásul a 2-5 kilósat már 4 kilósan kényelmetlennek éreztem. Nekem ez nem jött be. Libero, Babylove (dm) és Huggies nagyon szupi. Főleg a Huggies. És ennek 35Ft-ért vettük darabját a dm-ben! Törlőkendőből nkem nem volt bajom a Huggies-zal, bár az én ízlésemnek kicsit túl van illatosítva. Viszont a Pampers ebből sem jött be, mert túl száraz volt.

Amire nem kaptam választ (lehet, hogy azért, mert senkit nem érint) ;) :
excel-hez senki nem ért??? :?:
nem tudjátok, a C&A-s kupont babacipőre is be lehet váltani??? :?:

És amire most keresek:
MAM cumihoz nem lehet kupakot kapni??? :?:

meri
 
 


Meri!
Én olyan közepes szinten értek az excel-hez, mit kellene csinálni? Ha leírod, hogy mi az, megmondom, hogy belefér-e a képességeimbe... :D :wink:

TÖrlőkendőről nem írtam, én most a rossmann-os Babydream nevezetűt használom, már Vikinél is ezt szoktam, nekem nagyon bejött. A johnson egy katasztrófa, a pampers száraz, a nivea túl krémes, szóval ez pont jó. :-)

megyek, mert Viki még itt nyüsszög, hogy dominózzunk, este 10-kor... Lilike meg éppen apa hasán horpaszt, még ágyba kell helyezni :-) ezek a csajok.... nagyon "szülő-centrikusak" :lol: :lol:

Jó éjt mindenkinek!

Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Sziasztok!

Bocsi,h betolakodom,januári topicból vagyok.
Vikcitől szeretném kérdezni h hol vetted a párod a játszószőnyeget,nagyon édi:)

Nagyon tündériek a babák:)

KépKép
pocok81
 
 


Meri,
Nekünk kupakos Mam cumink van. Így vettük.

Pocok,
www.brendon.hu itt nagyon szép játszószőnyegek vannak

Melltartóbetét: Eldobhatót használok, napi többet is, hát ez is egy költség :? Hol lehet moshatót venni? Nem is tudtam róla :roll:

Vikci,
Zabálnivaló Máté :wink: Persze, hogy kihajtom a szélét, de így is kifolyik a Pampersből is meg a Liberoból is.

Katuci,
Lili tényleg egy tündérkirálynő :wink:
Vendég
 


Meri,
Bocsi rosszul írtam, nekünk Avent cumink van.
Vendég
 


Köszi Pandi,ezt láttam már,csak ez a micimackós nagyon tetszik:)Meg h olyan h nem tud kigurulni belőle,ha jól látom.
Van Nórinak is,de ez most nagyon megtetszett:)

Szóval meg tudod mondani h hol lehet ilyet kapni és kb mennyibe kerül(ha nem titok)? :oops: :wink:

KépKép
pocok81
 
 


Pandi!
Köszönjük a bókot... :oops: :-)
Mosható melltartóbetétet a Brendon-ban vettem, de szerintem kisebb baba-boltokban is van. Meg az interneten is lehet több helyen rendelni, különböző árfekvésben.
Nem túl jó, mert ahogy írtam is, nekem sokszor átengedi a tejcit, főleg éjjel, de mindegy, mert ha itthon vagyok, akkor tökéletes jó. Akkor lenne gond, ha valami hivatali helyen történne hasonló...:-)
Bár most a sokréteg ruha megfogná... :roll: :D
De mondjuk 600 Ft 15 napra elegendő eldobhatóért elég húzós... Van egy kicsit olcsóbb is, de azon nincs tapadós rész, így állandóan elcsúszkál. Amúgy én a Fixies-t veszem, de volt itthon egy Avent eldobható mintám és az nagyon jó. Gondolom mibe kerülhet..?
Amúgy van a Medelának is, meg az Avent-nak is, én amikor vettem, éppen csak Medelás volt, de állítólag tök egyforma, csak az Avent drágább. De még mindig olcsóbb, mint mindig az eldobhatót használni.

Cumi ügyben sajnos nem tudok hozzászólni, mert nekünk nincs. :-)

Ma megyünk a védőbe, majd jelentkezem a paraméterekkel:-)

Felénk elkezdett szállingózni a hó.... :shock: szép napot...:-)

Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Sziasztok!

Törlőkendőből mi szintén a dm-st használjuk.

Meri!
Nekem is küldheted az exceles kérdést, remélem tudok segíteni.

Kriszti

Lilypie Pregnancy tickers

Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers
bchris
 
 


Sziasztok!

Megjöttünk csípőszűrésről, minden rendben van Esztivel! :D Semmit nem kell tennünk a csípőjével, 3 hósan kontroll és kész :D Ja és gondoltam ha már ott vagyunk kérek is időpontot, ne kelljen megint protekciózni, mert nem szeretem :oops: kihasználni az efféle helyzeteket :oops: erre a köv. időpont,amit tudtak volna adni az május 20 volt :shock: szóval akkor lesz Eszti 3,5 hós, így jó is, de mi lenne, ha nem lett volna protekciónk, akkor ha most születne is csak május 20-ra lenne hely? :roll: Szóval május 20-án mehetünk, és legalább azt kiválaszthattam, hogy hány órára, mert még sok üres volt :lol: :lol: :lol:

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Panda, nekünk is van Avent cumink, annak van kupakja, ezért gondoltam, hátha a mam-osra is lehet kapni esetleg...

Melltartóbetét: eldobhatósból babylove meg babydream van. Moshatóból avent: nem rossz, meg amit már többször írtam nektek: neten vettem 70Ft-ért darabját. Nem olyan csini, mint az avent, viszont mivel ebből is több kell naponta, van miből cserélni. Itthonra jó. :D

Egészségügy: tele a hócipőm!!!!! :evil: :evil: :evil: Háziorvos elküld az sztk-ba szemészetre, hogy ott átjárhatóvá teszik Bia könnycsatornáját. Erre ott közlik, hogy nekik nincs ehhez felszerelésük ( :evil: ), menjek a klinikára. A Mária utcába. Kérdem: Tömő utcába nem lehet? Erre: hát ők azt nem tudják... :evil: Kérdéseim vannak:
1. háziorvos mé nem tudja, hogy az sztk-ban mégsem csinálják?
2. mé nincs erre pénze az sztk-nak?
3. mé nem tudják az sztk-ba, hol csinálják???
Ilyen alapon lehet, hogy a madarászban is megcsinálják, ami lényegesen könnyebben megközelíthatő. Áááááááááá!!!!! :evil: :evil: :evil:

Csípőszűrés: kb. 6 és fél másodperces vizsgálat alapján minden oké. Kontroll 1 évesen. (Ezt sem értem, hogy mitől függ.) Kifelé jövet kb. 30 szülő próbálgatja rajtunk a szemmelverést, mivel időpontunk volt, így azonnal bejutottunk, várakozás nélkül.

Újabb kérdéseim: hogy van az, hogy egyik helyen sem kapok leletet???? Azaz senki nem vállalja a felelősséget azért, amit megállapít???? Kivagyok, de nagyon. :evil:

Bocsi a dühöngésért.

Többi csípőszűrés??? Nem csak ketten voltunk ma...

Chris, Kata még nem válaszolt, tud-e segíteni. Ha nem, akkor mindenképpen megkérnélek. ;)

Ja, és Bia csodálatos ügyes nagylányként viselkedett, pedig a szemészeti vizsgálat nagyon fájhatott, ráadásul álmából ébredt erre. De nagyon-nagyon ügyes volt!!!!!!!


Nyuszilány. :D Kép Kép

meri
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?