Új privát üzeneted érkezett!

Kinga és a többiek!
Jó híreim vannak popsiügyben! Hála a lila ecsetelőnek, elmúlt a nagy vész! Már csak barnás elszíneződések maradtak a popsin, amik egyáltalán nem rémisztőek. Viszont az elmúlt héten valóban kibújt a két első fogacska, és nagyjából akkorra rendeződött a popsi-ügy is, szóval lehet, hogy mégsem volt olyan hülyeség, amit az első doki mondott. Habár ő adta a szteroidos kenőcsöt is, amire a másik doki majdnem dobott egy hátast. Kép Szal nem tom, lényeg, hogy elmúlt, hurrá! Majd három hónapig szórakoztunk vele.
A tetű viszont véres Kép valóság. Van bizony, nem csak úgy hiszem. De mivel itt ember nincs, aki engem megkezeljen, marad a sűrű kezelés és a folytonos fésülés tetűfésűvel. Ami félrevitt minket, hogy a mi mostani tetveink annyira aprók, hogy szabad szemmel alig láthatók. Viszont már az is biztos, hogy a csecsemőn kívül mindenkinek van.
Na ja. Próbálkozunk. Kép
Kinga, gyere gyakrabban!
Kíváncsi
 


Kíváncsi!

Ne hagyj kétségek között!!!!
Fentebb volt sárga - rózsaszín lötyiről szó, de mi az a lilaKép?

Tetű--azt hallottam, hogy minden fejjel érintkező rész egyazon időben ki kell mosni, paplanok, párnák, fotelek támláját lepucolni, stb. Sztem az keverhet be, hogy onnan folyamatos az utánpótlásKép.
Paplanokat-párnákat dobd be a mélyhűtőbe egy éjszakára, ha nem tudod kitisztíttatni!

Csi
 
 


Csi,
a lila kence az, amit az ixedik orvos írt fel, Tricolorata, amit ott kék folyadéknak neveztek, de egyértelműen lila. Mint a hypermangán.

Na ja, éppen ez a legnagyobb gond. A sok párna és paplan, még ha csak a huzatokat mosom, akkor se érek a végére sose Kép Nem beszélve a sok díszpárnáról, a padlószőnyegről, ahol szintén hemperegnek - reménytelen. A mélyhűtős trükk jó lenne, ha nem lenne tele az a néhány fiók kajával Kép
Majd csak vége lesz egyszer! Ha nem, majd jelentkezem a Fókuszban! Kép
 

 
 

Kivancsi,
Es nem is csak a fej, hanem minden szorrel boritott terulet erintett a kerdesben!
Jajj, miota vegigolvastam viszket a fejem!

Zsuzsi
 


Gratula a popsi gyógyulásához!
És nagyon szurkolok a tetvek elleni csatához!Nagy kitartást hozzá!
Pusz: Kinga
Kinga
 


Sziasztok!

Kezdek aggódni, mert a gyerekeim nem isszák a tejet! A kicsinél még nem gond, mert még csak másfél, de a lányom lassan 3 éves lesz. Semmilyen formában nem hajlandók magukba dönteni. Kakaó nem kell, ha agyoncukrozom, akkor sem. Tejet, hideg, meleg, langyos, vizezett, 100%-os formában egy korty után elutasítják. Vettem "gyerektejet" én ittam meg. Vettem "tápszert", vagy tejpótlót nem tudom, mi aneve pontosan, de még én sem bírtam meginni. Szaga volt és rettentő íze. A drnénink anno azt mondta, a gyerek tudja, mi kell neki, ezért eddig úgy döntöttem nem aggódok. De mostmár azért kéne, nem?
Ennek ellensúlyozására a lehető legtöbb ételt tejjel habarom, állandóan joghurtozunk és a sajtot is sikerül nagy ritkán beletömni. A lányom húst is alig eszik, leginkább sárgarépán él. Nem tudom, mit tegyek, hogyan tudom ezt megváltoztatni?
Köszi:
Solya
 
 


Szia, Solya,
én is osztom a drnénitek véleményét. Szerintem is hagyd, hadd döntsék el, hogy kérnek-e, és ne foglalkozz vele. Felejtsd el a témát. Kép Ha amúgy hozzájutnak fehérjéhez, akkor nincs gond. Vannak emberek, akik ki nem állhatják a tejet. Kép

Virág
Virág
 


Solya!

Ne erőltesd a tejet semmilyen formában, ha egyszer nem kérik a gyerekeid. Valószínű nem szeretik, sőt tovább megyek, lehet, hogy nem tesz jót nekik. Azért utasítják el. Az én fiam négy éves volt, mire kideríttettem végre a harmadik dokival, hogy mitől köhög állandóan. Nem mástól, csak a tejallergiájától. Igaz, addigra a fülész dokinénink már megpendítette, hogy próbáljam meg egy időre abbahagyni a tejet. Hát neki lett igaza. És ráadásul nem is tejcukor, hanem tejfehérje, azaz semmilyen formában nem kaphatja. Ez azért így elég gáz, mert ő viszont nagyon szerette a joghurtokat, sajtokat. Magát a tejet azonban nem . És megtanultunk tejmentesen élni, ami sokkal jobban megy, mint ahogy vártam. A gyerek is jobban viseli és valóban elmúlt a köhécselés. Remélem kinövi egyszercsak. Mindezt annak okulására írtam, hogy ne erőltesd! És légy óvatos a főzelékbe való tejcsempészéssel is, lehet, hogy tényleg nem jó nekik!
Szia: Kinga
Kinga
 


Kinga,
mivel helzettes0ted?
Az enyimek is imádják a joghurtot, de eddig semmi jelét nem tapasztaltam, hogy esetleg allergiásak lennének rá. Máté ekcémás ugyan, de csak ritkán, és 0gy a hidegre keyd előjönni, mint nekem. De Sáránál még ez sincs. HA tápszert használtunk anno, pont a családban előforduló tejfehérje allergia miatt. Kép Hogyan lehetnék biytos a dolgomban? Eddig legalább az nyugtatott valamennyire, hogy ebben a formában eszik a tejet.
 
 


Sziasztok!

Csí, én nem is tudtam, hogy ti is most kezdtétek az ovit!

Visszaolvastam mindent, amit a beszoktatásról írtatok, de nálunk van "új a nap alatt". Bálint Egy hete kezdte az ovit. Hétfőn én is ott voltam vele. kb 1 órát, kedden ott maradt egyedül két és fél órát, szerdán is, de csütörtökön már ordított, pénteken meg közölte, hogy nem megy be a csoportszobába, menjünk haza. Elmúlt az újdonság varázsa. 9-fél egyig van ott egyenlőre. Mikor bemegy, kb három.négy percig sír, utána lehiggad. ( Kivárom míg abbahagyja kint.)
Bálint átlag feletti képességű, de ha önállőságról van szó, kb az egyéves szintjén áll. Na, ami aggaszt, hogy mikor hazajött ütött, vert, rugdosott, kiabált rám, nyújtogatta a nyelvét, kb. szombaton estére higgadt le, de messz nem a normális szintre. Hihetetlenül aggresszív volt. Jó, előtte sem volt áldott jó gyerek, voltak nyelvnyújtogatások, kisebb játszótéri viták, de ilyen sosem. Mitől van ez? Van vkinek hasonló tapasztalata? Az ovó nénik jók, vannak ismerős gyerekek is. Persze találgatok én is, de leginkább tanácstalanul állok a helyzet előtt. Séta közben elrohant tőlem, mikor felkaptam megütött...
És most 39 fokos láza van, doki bácsi szerint kb egy hétig nincs ovi. Marha jó, egy hetet jártunk...


Magdi
Névtelen
 


SZia Magdi! Az én fiam (írtam róla itt is korábban) most kezdte szept. elején az ovit. Két hetet járt, kettőt itthon betegeskedett, pénteken volt újra. Ő is nagyon feszült mikor jövünk haza, hisztisebb, és a tesójával agresszívebb is kissé. Azért ez nála a du. végére elmúlik. Viszont ma este mondtam neki, hoyg holnap is ovi, és ott is alszik, majdnem elsírta magát, hogy nem akar oviba menni, sokkal többet kellett mesélnem és mellette maradnom.
ZSuzsa
 
 


Beszéltem az ovónénivel. Azt mondta,ez normális most, de 2 hónap múlva már nem lesz az. Várunk. holnap megyünk oviba, mert meggyógyult.

Magdi
Névtelen
 


Magdi

bár nem Csi vagyok, de van egy-két ötletem.
Nagyon valószínű, hogy haragszik rád a gyerkőc.
Téged büntet, mert most már nem lehet egész nap veled. Kicsit csalódott, vesztesnek érzi magát.
Segíthet, ha megmutatod neki, hogy te is dolgozol, a munkahelyedet, és elmondod neki, hogy ő is dolgozik, az oviban.
Próbálj meg minnél többet vele lenni, és éreztesd azt, hogy SZERETED! Hogy FONTOS neked.
Próbálj meg sokat játszani vele, visszaszerezni a bizalmát.
Azt megszokta, hogy apa elmegy dolgozni, de te mindig ott voltál mellette. Mindent megoldottál számára. Most olyan, mintha elvesztett volna. Sok idő kell neki, míg feldolgozza, de KITARTÁS!!!
Jó munkához idő kell.


Bocsi, hogy belekotyogtam.

Üdv Gigóca
 
 


Magdi!

Tudom, milyen pocsék érzés...Nálunk is voltak ilyenek, totálisan elvesztette a bizalmát felém a gyerek. Éjszaka rengetegszer kijött megnézni, hogy ott vagyok-e, és szinte sehova sem engedett egyedül.Elmúlt, legalábbis úgy gondolom, hogy ha magától ismét nyugodtan elalszik akkor olyan nagy gond nem lehet. Én is azt csináltam, amit Gigóca mond, folyamatosan mondogattam neki, hogy milyen nagyon szeretem, akkor is, amikor ilyen kis sírós, verekedős. Este lekapcsoltuk a lámpát, összebújtam nagyon szorosan vele, szertintem ez is segített. És sem hittem el, de egyszercsak elmúlt a sírás az oviban, már szeret járni. Na, ja, szeretne, ha nem lenne folyamatosan beteg.
Még valami, ami talán egy kicsit segíthet: fiam azért is lett átlagon felüli rosszcsont, mert annyi, de annyi élmény éri őt az oviban, hogy nagyon lefárasztja. Ezek a napi behatások egy idő után megszokottá válnak, legalábbis én így vettem észre, és csökken a fáradság, ezáltal a túlpörgés is.
Nem hittem azt sem el, hogy normális az, ha az ovónő leszedi rólam az ordító gyereket, de leszedte két egymást követő reggelen, majd a harmadik reggel a gyerek már engem nyúzott, hogy indulni akar. Ki érti eztKép?
Nekem azt is mondták, hogy ha maradok, akkor azt hiszi a ded, hogy sírással bármikor elérheti, hogy anyuka ottmaradjon, és jobb az, ha tudatosul benne: az ovi csak gyerekeknek való, anyukák nem lehetnek ott.
Szerintem, ha naponta majd látja, hogy az anya minden nap egy adott időben értemegy, ahogy ígérte, akkor lenyugszik.

KitartásKép Tudom, ez nem sokat segít, de nagyonis tudom, milyen nehéz most Neked. Persze a gyerkőcnek is...

Önállóság--Fiamnak esze ágában sincsen öltözködni, egyszerűen közli, hogy ő még kicsi ehhez. Ezt el is mondtam a szülőin, majd másnap két anyuka vigyorogva azzal fogadott, hogy a kisfiam le, illetve felvette a cipőjét egyedül.Kép Mondanom sem kell, hogy ezt csak mesélik, mert ha én ott vagyok, akkor valahogy nem megy egyedül...Kép

Hajrá Magdi!!!

Csi
 
 


Kitartok én!!! Főleg,hogy még a héten nem is volt oviban, mert beteg lett( de ezt lehet, hogy írtam már).
Számítottam én persze mindenféle reakciókra, bepisilésre, alkudozásra, de ez az agresszió meglepett. Vagy inkább megdöbbentett. Na majd meglátjuk mi lesz a jövő héten. Amúgy hallani sem akar az oviról. Pedig a létező minden formában próbálkozunk. Hajaj..

Magdi
Névtelen
 


Solya!

Én nem tartom a tejet annyira fontosnak, hogy amiatt aggódnék, hogy megvonása esetén bármilyen tápanyagban is hiányt szenvedne a gyerekem. Vannak olyan népcsoportok, akik egyáltalán nem fogyasztanak tejet, egészen egyszerűen azért, mert nem bírják megemészteni. Igyekszem változatossá tenni az étkezését, és pl. kap Nesquick csokigolyót (ami kalciummal dúsított), szívesen megeszi szárazon is, de lehet kapni különböző növényi tejeket (pl. rizstejet, szójatejet, zabtejet, mogyorótejet stb.) amik bár nem túl ízletesek, de kakaóval megpakolva azt az illúzíót keltik a gyerekben, hogy mégiscsak valami kakaót iszik. Igaz, ezeknek az ára rendkívül borsos (570 és 1020 Ft között vásároltam már) de nekünk egy liter egy hétig is kitart. És előfordult már az is, hogy ilyen drága tejből főztem pudingot, vagy tejbegrízt, ha nagyon kívánta Barnus.
Persze nagyon bízom benne, hogy kinövi és jövőre talán már elfelejthetjük, hogy állandóan azt kell lesni, miben van tejfehérje. És az oviban is könnyebb lenne, mert hát ott nem mindig sikerül betartatni a tejmentes diétát. Óvónénik sem állnak a helyzet magaslatán, mert néha egészen egyszerűen megszánják az én drága kisfiamat, és nem bírnak nemet mondani neki. Ő persze remekül ért hozzá, hogy hol lehet kunyerálni. Nálam nem szokott.
Na ennyit mára, szia: kinga

OVIBA JÁRÓK: KITARTÁS!
Kinga
 


Kinga,
köszi szépen! Megnyugtattál, a csokigolyó nálunk is lecsúszik szárazon, sőt, csak úgy. Az említett növényi tejeknek utánanézek! Kép Hátha.
Solya
 
 


Solya,
rég akartam már mondani, de csak most jutottam hozzá: ha a kálciumbevitel miatt aggódsz, próbálj meg nekik Plusszt adni, hátha szeretik. Egy ideig biztos elvarázsolja őket a pezsgés Kép Vagy kapható otthon a Tovita, az valami por, ha jól tudom, (tojáshéjpor), egy merő kálcium, azt is megpróbálhatod.
A krémtúrót se szeretik? Az mindig be szokott jönni! Kép
Kíváncsi
 


Kíváncsi,
a joghurt mindennapos az asztalon nálunk. Főleg a Danonino, csak nem tudom, elég e. Sőt, a mi pezsgőtablettáinkat is igen rendesen meg-megcsapolgatják, csakhát szabad azt nekik?! Kép Már arra gondoltam, hogy vmilyen rágótablettát, vagy szopogatós vitamcsodát veszek nekik.
OFF
Hol jártál Báránykám?
ON
Solya
 
 


Solya,
vannak kifejezetten gyerekeknek kifejlesztett pezsgőtabletta változatok is! Egyébként nem hiszem, hogy a tiétek ártana, biztos nem literszám isszák.
re-off: Kicsit pihentettem a lantot Kép. Meg mostanában olyan pangás van itt, nem?
Kíváncsi
 


nem látszik az előző hozzászólásom, talán most(?)
 


Off
de. Szeencsére. Így van időm másra is. Kép
On
Majd utánajárok ennek is, köszi!
Solya
 
 


Sziasztok!

Dicsekedni szeretnék:Réka három napja teljesen szárazon kel fel reggelente. Azt a megfigyelést tettem ugyanis, hogyha délután pelus nélkül alszik, akkor nem pisil be, ha azonban adok rá, akkor igen. Gondoltam, bevezetem ezt éjszakára is, és megtörtént a csoda: száraz maradt, amire persze nagyon büszke, meg természetesen én is.
Mindannyian jól vagytok? Remélem!
Sziasztok: Kinga
Kinga
 


Kinga, gratulálok!!! Ezt jól kitaláltad!

Iboly
 
 


Sziasztok!
Szia Kinga!
Rég jártam már itt,mikor "megnyitottál" sokszor keseregtem neked a gyerkőc miatt.
Most újabb kérdéseket szeretnék feltenni.
Most 10 hónapos,előfordult mostanában,hogy ha bekakilt mondta,hogy kaka. Először azt hittem véletlen,aztán vendégségben voltunk,és bekakilt, újra mondta. Nem vettem komolyan mondván mielőtt elindultunk tettem tisztába,és akkor is volt kaki. Szegénykém csak mondta:kaki.
Kíváncsiságból megnéztem,és tényleg volt.
A kérdésem az lenne,hogy szerinted,szerintetek van-e értelme kipróbállni a bilihez szoktatást,vagy ez még korai lenne?
Szinte ugyan akkor,mindíg evés után kakil.
Ha pisil,akkor még nem jelez,igaz azt még nem is nagyon mondtam neki,hogy pisi.
A másik kérdésem (teljesen más jellegű).
Mikortól lehet mézet adni a gyerekeknek? Azt hallottam,hogy nincs rendesen tisztítva a méz,maradhat benne a gyerekre káros anyag,ezért nem ajánlják bizonyos életévig.De meddíg? Vagy az egész nem is igaz?
Köszönöm a válaszokat
Üdv: Noémi.
Noémi
 


Sziasztok!

Noémi!
Ugyan nem Kinga vagyok, de azért gondolom, nem baj, ha én is válaszolokKép
Méz: 1 éves kor alatt nem ajánlják, ha jól tudom.
Szobatisztaság: NEEEEEEEMMMMM!!!!! Azaz nincs értelme kipróbálni a bilire szoktatást, sőt, nagyon-nagyon káros lenne!!!!!!! Az, hogy ő utólag szól, az annyit tesz, hogy megnevezi UTÓLAG azt a történést, ami vele történt. Kb. mint amikor beüti a fejét, és közli, hogy "aúú!" de ettől még 1. nem képes tudatosan szabályozni az ürítést, 2. nem is érti, hogy ez valami, amit ő csinál, azt gondolja, hogy ez megtörténik vele. Ha most elkezded bilire ültetni azért, mert ugyanakkor kakil ált. mindig, akkor az alakul ki benne, hogy ez olyasvalami, amit a szülő irányít, ami nem tőle függ, és ami a szülőnek fontos, nem neki. Később ez rengeteg problémához vezethet mind a szülő-gyerek kapcsolatban, mind az ürítési funkciók terén. A legtöbb gyereknél valamikor 2 és 3 éves kora között jön el a szobatisztává válás ideje, de ekkor sem kell "szoktatni". Szóval áll még előttetek némi pelenkás időszakKépKép

Üdv: Pele
 
 


Ide is leírom, hátha valaki tudja a megoldást:
Bekentem a srácok haját egy kenőccsel, amit annak idején a koszmóra írtak fel. De ez a kenőcs nem jön le!!! Mivel szedhetném le a hajukról? Többszöri samponozás meg se kottyant neki. Így úgy néznek ki, mintha punknak készülnének, szinte áll a hajuk. A kenőcs neve Diprosalic, két hatóanyagot alkotórészt tüntettek fel a dobozán, betamethasonum és acidum salicylicum - szalicilsav. ???
Kíváncsi
 


Kíváncsi!
SzegénykémKépKép.
Apa hajszesze? Citromlé? Az elviselhető...
Csi
 
 


Kíváncsi,
együttérzésem (jobb híján Kép). Ez rémes lehet...

Virág
Virág
 


Ja,
és Kinga, ügyik vagytok.

V.
Virág
 


Pele!
Valahol én is sejtettem,hogy ez nem tudatos,illetve,hogy nincs tisztába azzal,hogy ezt ő irányítja. Szóval,ha majd tudatosul benne,akkor próbálkozzak,addíg semmi értelme.
Köszönöm szépenKép
Noémi
Noémi
 


Sziasztok!

Nekem van egy 15 hónapos fiam. A kérdésem kell-e mindennap hátrahúzni a fitymáját vagy nem? Én ugyan nem piszkálom, mert azt olvastam kb. két évesig élettanilag van letapadva, de már mindenki mást mond. A múltkor a doki hátrahúzta és rémes volt, visított a gyerek. Muszáj ezt?
Azt is hallottam, hogy a piszkálás viszont igazi fitymaszűkületet okozhat.
Vélemény? Most húzzam, vagy ne húzzam????
Előre is köszönöm a tanácsokat:

Bellana
 
 


Sziasztok!

Pele
Honnan tudom, hogy érett a szobatisztaságra? Ha szól, hogy kaki, pisi? Gyorsan leveszem a pelust és bili? 29 hónapos lányom pelenkás még és örülnék ha már nem lenne. Most bölcsis.

Tina
 


Bellana!
Van egy topik, ami a fitymaszűkületről szól, ott sokat olvashatsz erről is, még a minap is beszélgettünk ott. De azt ne várd, hogy egyértelmű választ kapszKép.
Csi
 
 


Kedves Csi!

Köszönöm az eligazítást, jártam abban a topicban, de igaz, sokkal okosabb nem lettem :-)
Bellana
 
 


Noémi!

Csatlakozom Pele véleményéhez, vagyis csak ugyanezt tudom én is mondani, teljesen felesleges 10 hónaposan bilire ültetni a gyereket. Az ilyen korai biliztetésnek általában hosszúra elnyúló pelenkás időszak lesz a következménye. Úgyhogy még várhatsz a dologgal.

Bellana!

Nagyon megoszlanak a vélemények a fityma húzogatásáról, én inkább az az "iskolát" követem, amelyik egy kicsit húzogat. Vagyis Barnabás fiamnak egész kiskorától kezdve gyengéden, soha nem túl erőszakosan, de azért kellően határozottan húzogattam a fitymáját, nincs is vele semmi gond. Életében kétszer "rántottam" rajta nagyobbat, de én és nem az orvos.Kicsit zokon vette, de nem haragudott meg és el tudtam neki magyarázni, hogy miért. Nem biztos, hogy az a szerencsés megoldás, ha megvárjuk a két-hároméves kort,hiszen egy akkor okozott nagyobb fájdalomra jobban emlékeznek a gyerekek és ez okozhat problémákat a későbbiekben. (Pl. nem engedi megmosni, visszatartja a pisilést stb. stb. ) természetesen nem kell egyetérteni ezzel a véleménnyel, de én így látom jobbnak a dolgot.
Most akkor elláttalak jótanáccsal, ugye?
Na sziasztok: Kinga
kinga
 


Sziasztok!

Tina!
Onnan tudod, hogy szobatiszta leszKép Viccen kívül: ha a gyerkőc tudja, hogy mire való a bili, a WC, mert elmondtátok neki, és azt is, hogy ha akar, akkor leveheti a pelust és ráülhet belepisilni/-kakilni (ezt természetesen nem minden nap kell elmondani, csak egyszer, hogy tudja, mire való, esetleg fölajánlhatod, ha előre(!) szól, de ha nagy ellenállásba ütközöl, akkor hagyni kell), akkor az egészséges lurkók MAGUKTÓL(!), egyik napról a másikra szoktak szobatiszták lenni. Ez teljesen hihetetlennek hangzik annak, aki még nem élte át, de tényleg így van! Tényleg jó lenne már sokszor, ha nem kéne pelenkázni, de hát ez megint olyasmi, ami rajtuk múlik, és nem rajtunkKép

Üdv: Pele
 
 


Pele
Köszönöm.

Tina
 


Tina!
Kép Szívesen, bármikor!Kép

Pele
 
 


Sziasztok!

Eddig még nem jártam erre, de most lenne egy kérdésem.Kisfiam 8 hónapos lesz még szopizik és nem tudom hogy merjek e neki adni joghurtot. (Danonino és társai)Annyi variációt hallotam már a védőnénink azt mondta hogy még mellőzzük de "sokat tapasztalt anyukák" meg azt mondják hogy már lehetne .Nem akarok hülyeséget csinálni.
Igy voltam a tejpépekkel is de abba már belevágtunk (enyhén).Arról is az volt a véleménye a védőnéninknek hogy 1 éves kora alatt ne adjak neki csak Milupa HA-pépet ami hypoallergén.Persze lehet hogy igaza van.(Egyébként nagyon aranyos védőnénink van nincs vele semmi gond csak gonodoltam hátha van aki még tapasztaltabb- e téren.)
Csak attól tartok hogy utána meg majd nem nagyon fogad el új dolgokat már a tejpépnél is észrevettem hogy először csak immel-ámmal ette mostmár talán kezd barátkozni vele.(pedig jó étvágyú baba)

Segítségeteket előre is köszönöm:
Szilvi
 
 


SZilvi!

Azon szerencsések közé tartozol, akiknek felvilágosult, tájékozott, okos védőnőjük van! Kép Miért nem hallgatsz rá? Kép Egy 8 hónapos, szopizó babának nincs szüksége sem tejpépre (ha igen, akkor valóban hypoallergén tápszerre), sem joghurtra! Olvasd el, mit tartalmaz pld egy Danonino (gumiarábikum? színezék? természetazonos aromák? stabilizátorok? Ugye, ilyesmiket?)! Miért kellene ilyenekkel tömni egy babát (de még felnőttet sem kéne Kép)
Ne is haragudj, de nagy butaság, hogy később majd nem fog mást elfogadni! Nagyon kevesen élnek csak anyatejen még felnőtt korukban is - én pld egy ilyet sem ismerek, de még csak nem is hallottam ilyenről! Te? Az a természetes, hogy a kisbabák lassanként fogadnak el új dolgokat! Van olyan baba, akinek még egyévesen sincs igénye másra! Ne akard, hogy a számára alkalmas idő előtt, pláne, hogy számára felesleges dolgokkal is megbarátkozzon! Előbb-utóbb úgyis eszik-iszik majd ilyesmit is (meg csokit, kólát, kekszeket - ugye, te sem akarod, hogy ezek legyenek majd a fő táplálékai?), de ráér ezeket minél később elkezdeni! A hozzátáplálást inkább gyümölcsökkel, főzelékkel husikkal oldd meg, ne mesterséges műanyagokkal! Kép


Márti
 
 


Szilvi,
egyetértek Mártival. Kép Sőt, hadd mondjam el, hogy a tejpépekben valódi, csak valamelyest módosított tejfehérje van (no meg tejcukor), ami egyértelműen Mo-on, ha jól tudom, a legnagyobb allergén. Nincs rá szüksége a kicsiknek semmiképpen sem egy éves kor alatt. Még HA-ra sem. Egyszerűen nem éri meg ezt a kockázatot. Inkább, mint Márti is írta, főzelék, gyümi és a vaspótláshoz pl. nagyon jó a csirkecomb. (de ha lehet, kerüld a marhahúst, mert az is kiválthatja a fehérjeallergiát.) Puszi és boldog babázást,

Virág
Virág
 


Márti, Virág

Teljesen egyetértek Veletek tejpépekkel, joghurttal kapcsolatban. Pelével a bilizéssel.
Én így csináltam az első gyereknél, hogy nem nagyon adtam 1 év alatt ilyeneket. Mégis a legtöbb emebr hülyének nézzett, ha én azt mondtam, hogy még nem eszik ilyeneket és (most 29 hós), hogy most még pelenkás. Én érzem magam rosszul, pedig tudom, hogy nem kéne. Kép
Most 4 hós a kicsi, amikor 2 hónapos volt a nagyanyám hozott neki 1 csomag babapiskótát. Mondom még nem eszik ilyen erre Ő, még nem rág?

Tina
 


Sziasztok!
Márti:Én nem mondtam hogy nem hallgatok a védőnőre csak kiváncsi voltam hogy mások is hasonlóan csinálják e? Azt elhiszem hogy van olyan baba amelyiknek 1 éves koráig nincs igénye másra mint az anyatejre.Csak én kis 8 hónapos zsurmim általában kinézi a szánkból a kaját Kép
És mellesleg, valószínü hogy mostmár kezd kevés lenni a tejcsi.Igaz még van a hűtöbe egy kevés fagyasztva ahoz szoktunk még hozzányúlni hogyha kevesli a cicit (főleg este napközbe sűrűbb szopi).Főzeléket,gyümit azt szokott kapni de a szopi azért még nem maradhat el.

Tina:Hát ez az hülyének néznek Kép (akkor is ha nem adod és úgy néz ki hogy akkor is ha adod)és akkor most találd el hogy kinek higgyél (főleg első babával)

Köszi a segítségeteket és én is kívánok neketek boldog babaázást Kép

Szilvi
 
 


Sziasztok!

Tina!
Kép
Hát igen, sokszor a külvilág véleményével a legnehezebb megbirkózni!! Képzeld el azt a rosszallást, amikor én - ó, borzalom! - nem adtam oviba a gyerekemet, vagy szoptattam a várandósság alatt.Kép Egyébként az a tapasztalatom, hogy ha nagyon határozottan és magabiztosan állítod, hogy pl. "nem, még nem szobatiszta!", aztán udvariasan mosolyogsz az erre érkező "de hát az én gyerekem már..."-jellegű kommentárokon, akkor egy idő után békén fognak hagyni, mert átsüt a reakcióidon, hogy te tudod, hogy mit csinálsz, és biztos vagy a dolgodban.
Sok sikert!!

Szilvi!
Semmi gond nincs azzal, ha kinézi a szátokból a kaját a babád, de rengeteg olyan finomság van, amit adhatsz neki, ami a korának megfelelő.
Nagyon klassz, hogy ilyen sokszor szopizik még, 1 éves kor alatt az a jó, ha a tejcsi marad a fő táplálék.
A tejcsi magától nem tud elfogyni, kevés lenni. Este minden baba sűrűbben szeretne szopizni, ez nem a kevés tej jele, hanem az elfáradásé. Ilyenkor olyan megnyugtató anyához bújva kortyolni egy kicsitKép A 8 hónap amúgy is az a kor, amikor a külvilágtól/idegenektől való szorongás megjelenik, ilyenkor pláne jól jön a megnyugtató szopi. Minél gyakrabban teszed mellre, annál több lesz a tejecske. Szóval szerintem ne nyúlj a fagyasztotthoz, jó lesz az inkább főzibe, tejberizsbe, hanem szoptasd meg, ahányszor csak kéri. A pótlás adása, főleg ha cumiból történik, tényleg a tejci csökkenését okozhatja.
Sok örömet a kis lurkóban!Kép

Pele
 
 


Sziasztok!

Lenne egy kérdésem. A babucim (4.5 hó) nagyon szörcsög, valószinüleg megfázott egy kicsit, az orrában csak egy picike taknyot látok.
Mit kell vele csinálnom? Porszívozni? Valami orrcsepp segitene neki?

Köszi,
Amcsi
Amcsi
 


Amcsi!
Nálunk bevett gyakorlat: pár csepp anyatejet az orrba juttatni, majd pár perc múlva porszívózni. Esetleg a nózija alá kenni egy pötty gyógyszertári orrkenőcsöt.
Borcsa

Borcsa
KépKépKép
 
 


Borcsa!

Köszi. Van esetleg valami bevált trükkötök a porszívózásra? Nem igazán aratott sikert -nagyon rángatta a fejét, szinte semmi nem is jött ki a pici orrából.

Amcsi
Amcsi
 


Amcsi!
Sajnos csak a fizikai erőfölényem bevetése Kép
Padlón törökülésben jobb lábbal leszorítva az ő lába, jobb keze a hátam mögött, bal keze a balkezemben, alkarral magamhoz szorítom, és jobbal kezelem a porszívót. VégigordítjaKép. Próbálkoztunk "először a macinak" jellegű trükkökkel, de a vége így is üvöltés.

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
 
 


Sziasztok kedves elhanyagolt lányok!

Ezer meg egy gondom volt az elmúlt napokban, de inkább nem is magyarázkodom. Egy dolog vígasztal, annyira jól megy a topic nélkülem is, hogy szinte nem is kellek ide. Nagyon örülök, hogy ilyen frappáns tanácsokkal látjátok el egymást, sok védőnőnek becsületére válna egy-egy ilyen korrekt hozzászólás.
Ami a Danoninot és társait illeti, teljes mértékben osztom az előttem szólók véleményét és a kedves kolleganőét is: semmi szükség rá! Az én gyerekem is nyolc hónapos, ő ma párolt karfiolt és csirkecombot nézett ki a szánkból! Joghurtot meg nem is eszünk, mert Barnabás tejfehérje allergiás, és szolidaritásból nem tartunk itthon. Ha -pépet néha kap, de azt is nagyon ritkán, viszont rengeteget szopik.
Ami az orrszívást illeti: nálunk nagyon jól bevált a Sterimar. Ez az a bizonyos dobozolt tengervíz, ami jól fellazítja a beszáradt váladékot, általában meg is tüsszögteti a gyereket (ilyenkor eleve tetemes mennyiségű takony szokott kijönni az orrából!) aztán utána jöhet a porszívó. Azt figyeltem meg, hogy egy pár alkalom után megtanulja, hogy sokkal jobb lesz utána, és nem sír. Nálunk a férjem fogja, én meg gyorsan kiszívom, aztán néha kap egy kis orrcseppet. Ennyi!
Egyébként most éppen ezt gyakoroljuk megint, mert Borka igencsak benáthásodott. De talán már javul!
Na sziasztok, és bocsika a hanyagolásért! pusszantás: Kinga
(kicsit átalakult a felhasználónevem, meg az emilcímem, de azért én maradtam ugyanaz!)
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: