Új privát üzeneted érkezett!

Kinga,
ez szuper!!! KépKépKép


smájlik: : és ) egymás mellett = Kép

:+(= Kép

\ clipart {angry} = Kép
csak ne legyen szóköz a szavak, karakterek között. Kép

A többit megtalálod a Formázás (baloldalt) Képek, mellékletek és jelzések címszó alatt a clipart-nál az indexre rákattintva. Kép Puszi,

Virág
Virág
 


Most találtam a Szopitopicban:

Az anyatej tárolási ideje a hőmérséklettől függ. Szobahőmérsékleten (19-22 C fok) 10 órán keresztül tárolható.
Hűtőben (0-4 C fok) 8 napig
A hűtőben lévő fagyasztórekeszben 2 hétig
Fagyasztóval kombinált hűtőben (külön ajtós fagyasztó) 3-4 hónapig
Fagyasztószekrényben vagy ládában (-19 C fok) 6 hónapnál is tovább.
A legjobb, ha kimondottan steril anyatejgyűjtő zacskóban fagyasztod, bababoltban kapható, még így sem biztos, hogy elfogadja majd a kisbabád. Egy adagba nagyon kevés is elég 30-50 ml, mert a kezdetekor felhasznált pürékhez ennyi bőven megfelelő (főleg, ha baba szoptatás után kapja a szilárdat).

Virág
Virág
 


Kedves Kinga és Virág!
Köszönöm a tanácsokat, fejek, próbálkozom. Tegnap megkínáltam lefejt tejjel, az első két kortyot "elfogadta" utána csinált csak balhét. Holnap próbálja apája eteni üvegből,biztos hogy tőle jobban elfogadja. utána bosszantanám csak fagyitejjel.
tegnap 190 grammot fejtem, ma még 10-et sem... de nam adom fel.
Most lehet hogy nagyon hülyeséget kérdezek, de mi van ha végszükségben picit megcukrozom? Örökre elrontom a gyerekem szopikészségét???
kösz a türelmeteket, ha túl vagyunk rajta elmesélem mi volt Kép
Sziasztok
Anyaorsi
Névtelen
 

 
 

Kedves Kinga!

Köszi az érdeklődést, az éjszakáink javultak, bár nem olyan jók, mint régen. Egyszer-kétszer háromszor most is felsír Véda, de azért már ez így teljesen elfogadható az óránkénti üvöltéshez képest.
Kép
Anyakati
 


Virág kéréséreKép

Sziasztok lányok!
Kicsit OFF, de fontos:
Nemzetközi bojkott indul a Nestlé ellen, mivel az a hatályban lévő nemzetközi az anyatejhelyettesítő termékekre vonatkozó reklámetikai kódexben foglaltakat sorozatosan, szinte minden országban durván megsérti. A kódexet itt olvashatjátok magyarul: http://www.c3.hu/~hab/, itt pedig angolul: http://www.babymilkaction.org/regs/thecode.html.

Kérek mindenkit, hogy a közelgő ünnepi bevásárlásokon gondoljon erre és csatlakozzon a bojkotthoz azzal, hogy Mikulásra és Karácsonyra NEM Nestlé termékeket vásárol, illetve kerüli a Nestlé által gyártott többi terméket is (kávé, bébiétel, ásványvíz, stb.).

A bojkott levelezőlistáján: intnestleboycott-subscribe@yahoogroups.co.uk is várunk mindenkit szeretettel!

Kérek mindenkit, csatlakozzon a bojkotthoz és adja tovább másoknak is az információt! Hiszem, hogy nyomást tudunk gyakorolni a Nestlére itt Magyarországon is, hogy egyszer s mindenkorra megtanulja végre: a szabályokat be kell tartani! Köszönöm,
matska
 
 


Anyaorsi,
ügyes vagy. Kép Csak így tovább, fejjél szorgalmasan! A 190 nagyon jó, érdemes tartani vagy fokozni. Kép A cukorral nem rontod szerintem a szopikészségét, de nem hiszem, hogy attól jobban elfogadná a tejcsit. Kép

Matska,
köszi. Kép Feliratkoztam, hátha értek belőle valamit. Kép Ma reggel kaptam pár levelet, megdöbbentő módon a lényegét értem. Kép

Virág
Virág
 


VirágKép,
üdv közöttünkKép, ha valamit nem értesz, szólj nyugodtan!
 
 


Áhh, akkor folyamatosan fordítanál nekem. KépKépKép Szerencsére a párom nagyon jól ért angolul, így van segítségem. Kép De köszönöm szépen. Kép

Virág
Virág
 


Sziasztok!

Meg szeretném kérdezni, hogy a védőnőnek milyen gyakran kell kijönnie házhoz egy újszülötthöz? Második babámat várom, és szeretném, ha nem jönne hozzánk hetente. Csak azt nem tudom, hogy neki kötelező-e jönnie hetente (törvényi előírás stb.) vagy csak ilyen szorgalmas.

sziasztok
Babicskó
 


Babicskó,
azt nem tudom, hogy kötelező-e neki kijárni ilyen gyakran, de ha megkéred, akkor akkor megy, amikor neked jó. Kép Csak szólj neki. Kép

Virág
Virág
 


Köszi Virág, hogy válaszoltál. Tuti szólok neki, hogy ne jöjjön annyit, csak fel szeretnék készülni rá, hogy esetleg azzal jön, hogy kötelező neki ellenőrizni a gyereket. Most beleolvastam a korábbi hozzászólásokba, és tényleg a védőnői szolgáltatás lemondható? És akkor nem jön egyszer sem? Tavaly született a másik gyermekem, elég jól benne vagyok még a dolgokban. Én sok értelmét nem láttam, hogy kijöjjön és ő is megállapítsa, hogy nem piros a popsija vagy nincsen szájpenésze. Persze ehhez fel kellett ébreszteni az éppen alvó gyereket, jól áttapogatta, ő öltöztette-vetkőztette, utcai ruhájához szorította, hogy megmutassa hogyan kell büfiztetni stb. Egyébként kedves nő, és szoptatáspárti, csak néha fárasztónak találom, hogy képes egy órát is elüldögélni nálunk.

Tehát én szívesen lemondanék a védőnői szolgáltatásről csak milyen nyilatkozatot és hol kell aláírni?

sziasztok
Babicskó
 


Virág!

Nézd csak milyen ügyi vagyok: Kép
köszi a segítséget!

Babicskó!

Nem szeretnélek megbántani, és kérlek ne is úgy értelmezd a hozzászólásomat!
Te tényleg ennyire tudsz mindent, hogy egyáltalán nincs szükséged soha semmilyen tanácsra, segítségre? Tudod én már 13 éve vagyok védőnő, a harmadik gyerekemet formázom itthon, de néha bizony én is megtorpanok. És ilyenkor kolléganőt hívok segítségül. Persze én is ragaszkodom egyhez, nem mindenkit kérdezek meg. De igazából nem értem a problémádat, hiszen azt mondod, hogy kedves nő a védőnőd. Nem kötelező hetente látogatni a babát, és nem is mindig indokolt. Szerintem, ha te szakmailag kompetensnek találod a kolléganőt, csupán a látogatások gyakoriságával és hosszával nem vagy kibékülve, akkor nyugodtan beszéld ezt meg vele. Kérd meg, hogy ne jöjjön ilyen gyakran, mert nem érzed szükségét, illetve kérdezd meg őt nyugodtan arról, hogy van - e valami különösebb oka annak, hogy ilyen gyakran látogat téged. Ha nincs, akkor nyugodtan kérd meg, hogy jöjjön ritkábban, esetleg hogy ne sértődjön meg, biztosítsd őt arról, hogy telefonálsz neki, ha kérdésed, gondod van. Az otthonodban te dirigálsz, ha nem akarod, hogy levetkőztesse a babádat, akkor ezt is nyugodtan elmondhatod neki.
Tudod a legtöbb anyuka inkább arról panaszkodik, hogy alig látogatja őket a védőnő, pedig egy csomószor jó lenne megkérdezni dolgokat. Biztos Te ennyire szerencsés vagy, hogy mindig minden rendben van a kisbabáddal és sosincs problémád, kérdésed. Tiszta szívből kívánom, hogy ez maradjon is így!
Egyébként semmiféle nyomtatványt nem kell kitölteni, elég ha írásban nyilatkozol, hogy a későbbiekben nem kívánod a védőnői látogatásokat igénybe venni.
Én inkább megbeszélném vele a látogatások gyakoriságát és időtartamát. Kár megharagítani valakit, ráadásul olyan dologért, amivel igazából segíteni szeretne neked és nem pedig ártani.
Minden jót Nektek, üdvözlettel
Kinga
 
 


Kinga,
ügyi vagy! Kép

Babicskó és Kinga!
Az én védőnőm khmmm jobb, hogy sohasem jött. POntosabban kétszer az első gyerekemnél, egyszersem a másodiknál, és egyszer a második kettőnél. Nem hiányzott. Szívesen segítenék neki a szoptatás körüli dolgok megtanításában. Kép De. Lehet, hogy Kingának igaza van abban, hogy érdemes a jó viszonyt fenntatani. Tudod, mi jutott még eszembe, Babicskó? Hogy én azt beszélném meg vele, hogy ha ki akar jönni, hívjon fel előtte téged pár nappal, hogy alkalmas-e, és akkor mondd azt, ha igen, hogy igen, úgy 15 szabad perced van rá, és szívesen látod. És előre beszéld meg vele, hogy ne vetkőztesse le a kicsit. Kép Mit gondolsz? Kép

Virág
Virág
 


Szia Babicskó! Ne haragudj,hogy én is reagálok.Én is védőnő vagyok immár 29 éve.Nem azért megyünk a családokhoz,hogy ellenőrizzünk(ahogy említetted),hanem hogy segítsünk,ha esetleg az anyukáknak szükségük van rá.Elvileg az első időben hetenként kéne létogatni az újszülötteket,majd havonként.Természetesen ez függ az igényektől,problémáktól,stb.Régebben sajnos nem volt "minden" családnál telefon,így előre nem tudtunk bejelentkezni,de velem soha nem fordult elő,hogy "nem kívánt személyként" kezeltek volna. Talán ez annak köszönhető,hogy nem erőltettem magam a családokra,így a 29 év alatt egyetlen egyszer sem kérték,hogy ne látogassam őket. Az is igaz,hogy mindenkinek megadom a mobil számomat azzal,hogy bármikor elérhetnek,ha problémájuk,gondjuk,vagy akár csak kérdésük van. Ismétlem nem ellenőrzünk!!!,csak segíteni szeretnénk,főleg azoknak,akik tapasztalatlanok. Bocsi,amiért egy kicsit hosszúra sikerült. Somogyiné Zsuzsa
 
 


Sziasztok!

Először is köszönöm a hozzászólásokat.

Én eddig tényleg azt hittem, hogy kötelező hagynom levetkőztetni a babát, gondoltam, ellenőriznie kell a védőnőnek, hogy nem verik-e a gyereket, van-e fűtés a lakásban, milyen anyagi körülményei vannak a szülőknek stb.

Azt sem tudtam, hogy nem vagyok köteles felébreszteni az alvó gyereket, vagy nem muszáj hagynom, hogy a védőnő vetkőztesse és pelenkázza a pár napos gyerekemet (ő ugyanis mosolyogva félretolt, amikor elkezdtem levetkőztetni a babát, hogy ő akarja csinálni). Én pedig bár nem örültem neki, nem ellenkeztem.

Különben tényleg szerencsés voltam/vagyok az első gyerekemmel, mert szinte semmi bajom és nehézségem nem volt vele. Ha valami kérdésem volt, megnéztem egy könyvben vagy az interneten, esetleg más anyukáktól kértem tanácsot.

Virág, jó az ötlet amit mondtál, csak sajnos nem működött nálunk. Egy hónapja voltam terhestanácsadáson, velem jött a férjem és a másfél éves gyerkőc is. Egy órát ültem benn a védőnőnél, ebből kb felet vagy telefonált vagy éppen azok ügyei után rohangált, akik éppen telefonáltak. Most szóljak rá, hogy bocsi, de nem hallja, hogy kinn nyöszörög a gyerekem, meg nem érdekel, hogy XY kinél szült a múlt héten, inkább essünk túl a vérnyomásmérésen?
Tehát mivel elment az idő minden mással, mondta, hogy egy hét múlva kijön a lakásunkra. (hogy beszéljünk a szülésről és elmondja, hogy hova tegyem a kiságyat stb - megjegyzem, szülni szültem már, a gyerekszoba berendezését pedig inkább a férjemmel beszélem meg - mindezt neki is elmondtam, de ennek ellenére ragaszkodott hozzá, hogy kijöjjön). Mondtam egy napot, mikor van egy fél órám, de erre azt válaszolta, hogy fél óra kevés, egy óra kell neki.
Eljött, különösebb értelmét nem láttam a beszélgetésnek (pl.: kezdjek beszélni a nagyobbnak a babákról (ezt nem nyolc hónapos terhesen kezdtem el, hanem már korábban), amikor benn leszek a kórházban, a nagyobb sírni fog, mert hiányzni fogok neki (ezt az infót inkább meg se osztotta volna velem, majd kiderül mi lesz) stb.

A lényeg, hogy én tényleg nem akarom megbántani őt, szerintem eddig nem is tettem.
Majd megpróbálok találni valami kompromisszumot.

sziasztok
Babicskó
 


Tapadósnak tűik. Ha nem leszel határozott, semmi sem fog szerintem változni...

Virág
Virág
 


Hahó,
Babicskó,
szerintem is legyél határozott, és előtte gondold ki pontosan, mit is akarsz. De azt gondolom, lemondani csak akkor érdemes, ha van valaki más egészen biztosan hozzáértő a környezetedben, akihez MINDENBEN tudsz fordulni, akármi problémád akad a gyerkőc körül. Nálam pl. úgy volt, hogy a védőnővel nem volt szerencsénk (nem akarom taglalni, nem fontos, túlvagyunk rajta, egyébként is szegény idős volt már, belefásult a munkájába, és amúgy is nyugdíjba ment azóta), viszont a szomszédasszonyom és barátném az előző évben diplomázott védőnőként, a gyerekkórházban dolgozott ápolónőként már egy ideje, azonkívül a másik körzet ifjabb ÉS tájékozottabb ÉS kedvesebb védőnője néha minden kötelezettség nélkül, hivatásszeretetből adott tanácsot, ha kértem, a kolléganője helyett, plusz itt a babaneten kértem és kaptam tanácsokat - na így már azt mondom, hogy le merném esetleg mondani a védőnői szolgáltatást, ha nagyon gondom lenne (ismét).

Viszont tényleg tudnod kell és el kell döntened, hogy mi a te dolgod, és mi a védőnőé. Nálam egyébként bejött, hogy ha olyat mondott, amit már tudtam, akkor simán mondtam, ugorjunk, ezt már tudom, és azonnal kérdeztem valami mást, ami egyébként érdekelt. És amikor ezen már túlvoltunk - nevezetesen, hogy már többször leállítottam, és már mindent megkérdeztem, amit akartam (aztán vagy tetszettek a válaszok, vagy nem, ez már más kérdés), akkor még megkérdeztem, hogy van-e valami nagyon fontos még, és ha nem, akkor szépen megköszöntem, hogy eljött. Kép
Persze ezt az eljárást hónapok alatt fejlesztettem ki, eleinte én is tipródtam, hogyan irányítsam a dolgokat. Kép

De ha már itt tartunk.
Kinga (vagy bárki más),
van olyan tapasztalatotok, hogy faluhelyen, beláthatóan kis településen milyen /mennyiben más a védőnő és "ügyfeleinek" kapcsolata, mint kicsit nagyobb városban? Én ez utóbbiban élek, és itt az esetek nagy többségében nem túl családias, inkább formális.
Üdv
Kriszi
 
 


Sziasztok!

A másik topicba már leírtam a gondom, de megteszem mégegyszer, itt többen vagytok.

Minket üldöz a védőnőnk! Túl gyakran telefonál, már 3 x toppant be váratlanul! Valószínüleg azért, mert nem járunk méreckedni a tanácsadásra, mert engem nem izgat a gyerek súlya, egészséges és kész. (3-4 hetente telefonál, hogy minden rendben van-e)
Jó körülmények közt élünk, a házasságom is jó, a gyerek is egészséges. Mért nem hagy békén?

Veronika
Vendég
 


Lányok, ki tud segíteni? A két kicsi lurkóm arcán időnként heves, pénzérme nagyságú piros foltok törnek elő, és elég sokáig ott is maradnak, tehát nem attól vannak, hogy kimelegedtek volna. Van úgy, hogy nem is mindkét pofijukon van folt, csak az egyiken. A folt "alatt" időnként érdes a bőr, sőt, a kikcsinek a karján is van egy érdes foltocska, habár az nem piros. (gyerekkoromban az ilyesmit pörsenésnek nevezték, ha segít ez valamit)
Be szoktam kenni hol popsikenőccsel, hol a saját arckrémemmel, de inkább csak automatizmusból, nem mintha úgy venném észre, hogy hatással vannak egymásra. Ismerős valakinek?
Kíváncsi
 


Kiváncsi, nem akarom elkiabálni, az én ekcémám is így néz ki...Viszket is nekik?

Süti
 
 


Szerintem nem, de utálják, ha bekenem. És arcon lehet az? Eddig csak kézen, hajlatokban hallottam, hogy kifejlődött volna.
Amúgy épp úgy néz ki, mint a lázrózsa.
 


Nekem a hajtövemnél és az orrom mellett van! És nekem is csak időnként jön elő! De a gyerekkorit felnőtt korra kinövik! Én már nem!Kép De azért nézesd meg egy bőrgyógyival!
 
 


Kíváncsi,
Máténak a lábán volt ugyanilyen. Arra azt mondták ekcéma.

Süti,
a húgom nem nőtte ki. Kép
Solya
 
 


Nahát. És ti mit csináltok az ekcémával? Jó, tudom, el kellene vinni orvoshoz, de mi a garancia arra, hogy ha kapok egy időpontot, akkor pont piros lesz az arcuk?
További kérdés: nem lehet, hogy valami étel váltja/váltotta ki?
Kíváncsi
 


Kíváncsi! Énis ekcémára tippelek, Gergőnek is hasonló van, csak a fenekén. Étel is kiválthatja az ekcémát allergiás alapon, az az egyszerűbb eset, mert akkor az allergén elhagyásával rendbejön. Amúgy nálunk fürdetőkenőcs, patikai illatanyagmentes testápoló, ha nagyon csúnya akkor steroidos kenőcs.Kép.
Attilánál is szokott piros folt lenni, nála a hidegtől, széltől. Nem lehet náluk is ez? Amúgy száraz a bőrük? Az ekcémásoknak legtöbbször az.
De menjetek el dokihoz, ő a bőrük állapotából akkor is tud valamit mondani, ha éppen nem foltosak
Zsuzsa
 
 


Nekem már már csak a szteroidos kenőcs jön be, de nekem már sebes volt! Minél hamarabb vidd el őket dokihoz, nem biztos, hogy kell látnia a konkrét tüneteket! Amúgy szerintem a mindentől mentes kenőcsök még segíthetnek ilyen piciknél!

Süti
 
 


Kíváncsi!

Valószínüleg atópiás dermatitisz, művésznevén ekcéma. Ilyenkor kicsit gyakoribb. Általában azért rá lehet jönni, hogy a hideg évszakon kívül mi provokálja. És télleg száraz alapon alakul ki. Kaptok rá jó kis gyógykenőcsöt.
z.
z.
 


Köszi lányok! Kép
 


Kíváncsi!
Nálunk hasonló bőrpanaszokra nagyon jól bevált az aloa verás propoliszos krém.Jobban mint az Elocom.
Mariann
 
 


Na meg az Elocomot hosszú távon nem is jó használni!!

Süti
 
 


Veronika!

A védőnőnek az a dolga, hogy néha betoppanjon HOzzátok. Nem azért, mert kutakodni akar, vagy mert kíváncsi, hanem azért, mert ez a dolga. Vagyis az a dolga, hogy kíváncsi legyen arra, hogy hogyan fejlődik a babád, hogy veled minden rendben van-e, és azért is megy, hogy válaszoljon a benned felgyűlő esetleges kérdésekre. Mert azért ilyenek néha biztosan akadnak! Azontúl feladata még, hogy behívjon oltásra, hogy elmondja a gyerek fejlődését, hogy segítsen a baba gondozásában és táplálási tanácsokat adjon. És úgy általánosan ismerje a családot, hogy minden esetben segíteni tudjon, ha szükséges.

Kriszi!

Én csak az itt olvasottakból, valamint városi ismerőseim elmeséléséből tudom, hogy milyen a védőnői ellátás a városokban. Azt kell mondjam neked, hogy az, hogy a védőnő mennyire tud "beépülni" egy családba, vagyis mennyire lesz "családtag" egyáltalán nem azon múlik, hogy városban, vagy vidéken osztogatja-e a tanácsait. Ez hozzáállás, habitus, empátiás érzék és még ezernyi más dolog függvénye. Mert amennyi előnye lehet annak, ha valaki egy kis faluban él és dolgozik, ahol mindenki ismeri, annyi hátránya is van ennek a dolognak, és persze fordítva. Van nekem olyan kolléganőm, aki a szomszéd faluban lakó barátnőm két éves gyerekéhez kétszer talált oda eddig, pedig ott lakik ő is a faluban és nem szakad meg a munkától. Én ilyen "luxust" nem engednék meg magamnak. Igazából a helyzet az, hogy ennek a munkának a jól végzéséhez szükséges alapokat az ember nem a főiskolán tanulja meg, hanem otthon a saját családjában, még valamikor nagyon ifjonti éveiben. A mi falunk 1700-as lélekszámú. Én itt nőttem fel. Javarészt iskolatársaim voltak azok az emberek, akiket látogatok. Persze már sok ismeretlen is van közöttük, aki újonnan költözött ide. Minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy elfogadtak, hogy szeretnek, hogy bíznak bennem és az ötleteimben, megfogadják a tanácsaimat- ha nem is minden esetben. És ez így van jól. Persze én is megvívtam a kisebb nagyobb cstáimat, és néha egyáltalán nem könnyű kellemetlen dolgokat közölni olyan anyukákkal, akikkel naponta találkozol az utcán, vagy az oviban, vagy esetleg olyanokkal, akik osztálytársaid voltak. És én nagyon sokat tanultam és tanulok is az anyukáktól, hiszen egy csomó dolog van, amit mások jobban tudnak. Ez nem szégyen, ettől csak gazdagodik az ember. Én nagyon szeretem a munkámat, kiteljesedek benne,örömet okoz, hogy segíthetek másoknak, hogy átadhatom a tudásomat, a tapasztalataimat. És persze mindezt azért tudom -úgy érzem jól csinálni, mert van mögöttem egy szerető család, egy mindenben segítő társ,és a gyerekeim. Mert a mi munkánk nemcsak abból áll hogy tanácsot osztogatunk, hanem az esetek jelentős részében hallgatunk. Problémákat, örömöket, néha nagyon súlyos terheket raknak ránk. És ezeket a terheket csak kiegyensúlyozott háttérrel lehet elviselni.
Hát ez a helyzet, a védőnő is emberből van gyúrva, ezért semmivel sem különb másoknál. Így lehet, hogy ennyifélék vagyunk.
Na pusszantás: Kinga
 
 


Sziasztok!

Lenne egy kérdésem a baba mozgásfeljődésével kapcsolatban. A lányom 5 hónapos múlt, 4-8 hetes kora között rendszeresen megfordult hasról hátra és azóta semmi. Az olvastam, hogy a legtöbb baba 5 hónapos kora előtt megfordul, de van aki kihagyja. Én úgy látom nagyon nem is probálkozik..az ülés jobban érdekli, ha fogom a kezét akkor ülve is marad.
Tényleg igaz, hogy egyes mozgásformákat siman kihagynak a babák? Ez még nem jelent semmi rosszat?
A kismama.hu-n az olvastam, hogy azok között a gyerekek között több a viselkedés zavaros akik kihagyják a kúszás-mászást? Ha ez igaz lehet őket motiválni valahogy?

Egyébként teljesen normális, sokat mozog (repülőzik) éppen ezért furcsálom, hogy a megfordulás nem érdekli...

Köszi,
Amcsi
Amcsi
 


Kedves Kinga,

köszönöm a válaszod! Én mégis nagyon terhesnek találom (és nem tisztességesnek), ha a védőnő váratlanul beállít. Szerintem mi olyan család vagyunk, ahol minden feltétel adott, hogy a gyerekünk boldogan és egészségesen nőjön fel (erről a védőnő is meggyőződhetett többször), ezért nem értem hát ezeket a rajtaütésszerű viziteket.
Ha nem stimmelne nálunk minden, akkor talán még megérteném, hogy ellenőrizni akarja, hogy a gyereken tiszta ruha van-e, nem-e bántalmazzák, stb, de így???
A múltkor nem engedtem be, megmondtam, hogy nem alkalmas, és legközelebb egyeztessünk időpontot.

Igazad van, minden anyában felmerülnek ilyen-olyan kérdések, kételyek, amit jó ha meg tud valakivel beszélni. Sajnos a mi védőnőnk nagyon fiatal, nincs gyereke, és nagyon "könyvszagú" a tudása, tapasztalat nincs mögötte, ezért úgy érzem, (lehet hogy ez nagyképűen hangzik), rég többet tudok, mint ő. Kötelező nekem egyátalán igénybevenni a "szolgáltatását"? Kötelező havonta lemérni a súlyát és a hosszát a gyereknek?

Elnézést, hogy hosszúra sikeredtem, és nem állt szándékomban a védőnők munkáját lebecsmérelni.

Veronika
Vendég
 


Kedves Kinga,

köszönöm a válaszod! Én mégis nagyon terhesnek találom (és nem tisztességesnek), ha a védőnő váratlanul beállít. Szerintem mi olyan család vagyunk, ahol minden feltétel adott, hogy a gyerekünk boldogan és egészségesen nőjön fel (erről a védőnő is meggyőződhetett többször), ezért nem értem hát ezeket a rajtaütésszerű viziteket.
Ha nem stimmelne nálunk minden, akkor talán még megérteném, hogy ellenőrizni akarja, hogy a gyereken tiszta ruha van-e, nem-e bántalmazzák, stb, de így???
A múltkor nem engedtem be, megmondtam, hogy nem alkalmas, és legközelebb egyeztessünk időpontot.

Igazad van, minden anyában felmerülnek ilyen-olyan kérdések, kételyek, amit jó ha meg tud valakivel beszélni. Sajnos a mi védőnőnk nagyon fiatal, nincs gyereke, és nagyon "könyvszagú" a tudása, tapasztalat nincs mögötte, ezért úgy érzem, (lehet hogy ez nagyképűen hangzik), rég többet tudok, mint ő. Kötelező nekem egyátalán igénybevenni a "szolgáltatását"? Kötelező havonta lemérni a súlyát és a hosszát a gyereknek?

Elnézést, hogy hosszúra sikeredtem, és nem állt szándékomban a védőnők munkáját lebecsmérelni.

Veronika
Vendég
 


Sziasztok!
csak gyors bekukk:
Én voltam az aki hülyére izgulta magát egy egynapos üveges etetés miatt Kép
Túl vagyunk a vizsgálaton, a babám csont nélkül tudomásul vette hogy nincs ott az anyja, és a nagymama eteti üvegből. Először nem tudta mit kell csinálni a gumicumival, csak rágta aztán rájött ( néhány napja ugyan kínáltuk üvegből "próbaképpen, "akkor elfogyott kb 30 gramm, de úgy látszik igen gyorsan elfelejtette a technikát Kép)
Szóval a vizsgáalt előtti napokban napi 20-30 grammokat tudtam csak fejni, lógó orral vettem tudomásul hogy nekem ez már nem megy, marad a fagyitej (akármeddig fejek, nem jön az oxitocin és csak cseppenként gyűjtögethettem).
Aztán jött az isteni szikra: SZOPTATÁS közben fejtem, a másikat! Le is jött 12 óra alatt több mint 300 gramm, percek alatt, 4 szoptatás alkalmával.minden erőfeszítés nélkül. Baba kapta a bal cicit, én meg fejtem a jobból.
Mivel "gyárilag" nekem is csak két kezem van, ezért a kölyök kitámasztásra került a bal hónom alatt, így a két kezemmel fejhettem "zavartalanul ". olyan kis gumilabdás üvegharangom van Kép

A biztonsági idő letelte után a kiskölök gond nélkül birtokba vette újra a cicit Kép

Szóval lezajlott a paráztató nap, nem volt gond, köszönöm mindenki tanácsát!!!!
Sziasztok
Anyaorsi
Névtelen
 


Anyaorsi,
nagyon örülök nektek!!! Szuperek vagytok. Kép Remélem, a vizsgálat számodra pozitív eredményt ad majd. Kép

Veronika,
én sehová sem megyek hívatlanul-váratlanul. Védőnőként időpontot egyeztetnék. Ez szerintem a másik ember intim szférájának és idejének a tisztelete. Én sem engedtem volna be, ha nem alkalmas. Kép (Ha meg akkor jönne, mikor alszik a gyerek, én meg éppen szerelmeskedek a férjemmel, akkor tutira kivágnám. KépKépKép) Ami meg a tudást illeti: én eddig csak rossz tanácsot kaptam a SAJÁT védőnőmtől, bátran merem állítani, hogy szívesen megtanítanám egy pár dologra. Kép

Amcsi,
nem tudok válaszolni, de Pele(pszihomókus) vagy Edóka(konduktor) biztos. Keress rájuk. Kép Ha Edót nem találod, magánban megadhatom a méljét. Puszi minenkinek,

Virág
Virág
 


Kedves Virág, Kinga,

bocs, csak most olvastam bele a fórumba rendesen, és találtam választ a kérdéseimre!
Azért köszi a hozzászólásotokat!
Vendég
 


Sziasztok!

Régóta olvasgatlak Benneteket, de sajnos nem emlékszem volt-e már szó róla, ha igen, bocs. Szóval a D-vitamin. A doktor nő azt javasolta, hogy minden nap egy kis lefejt anyatejjel adjam be a gyereknek, de igazság szerint egyszerűsítenék a dolgon, ha lehet. Tudtok valami más, használható módszert? A kislányom 2,5 hónapos, csak szopik, se tea, se víz, semmi. Arra gondoltam, hogy nem lehetne-e egyenesen a szájába cseppenteni a vitamint? Mi a véleményetek?

Köszi,
Kriszti
Kriszti
 


Szia kriszti!

Én a szájába cseppentem a lányomnakKépMondom neki hogy ááá, ls ő már nyitja is. pici kora óta így csinálom, így ehhez van szokva, a fürdés utána "szertartás" része.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
 
 


Szia Manó!

Én is pont így képzelem! Ezek szerint nem elvadult ötlet?
Mert a mostani adagját is kiskanálból kapja, ehhez képest csak egyszerűbb lenne a szájbacseppentés neki is Kép
Köszi!!

Kriszti
Kriszti
 


Kriszti,
az én lányom is így csinálja, már az első időktől fogva. És eccerűen imádja, nemtom, miért Kép ÁÁÁÁ, szájbacsepp, kész. Most már (11 hónapos múlt) ezzel kezdjük a fürdetést, kikövetelte, hogy ő kaphassa a kezébe az üvegcsét - lecsavart kupakkal, ő maga becseppent magának, aztán rácsavarom a kupakot, és azzal játszik vetkőzés alatt. Csak arra kell vigyáznom, nehogy egyszerre megigya az egészet Kép

A K-vitamin, az más, azt ő is anyatejjel keverve, kanálból kapta, de hát annak pocsék íze is van magában...

Üdv
Kriszi
 
 


Szia Kriszi!

Köszi Neked is.
Végülis mi is kipróbáltuk a szájba cseppentést, először kicsit csodálkozott a kislány, de végülis nem tiltakozott, úgyhogy szerintem menni fog ez így!
A K-vitamint mi már elfogyasztottuk, azt mondta a doktornő, hogy 10 ampulla elég (az 10 hét) és azon már túlvagyunk. De azt nehezebb is lenne a szájába csepegtetni Kép

Kriszti
Kriszti
 


Pocok!
A védőnőknek van hivatalos kártyájuk, amit el lehet kérni, ha elbizonytalanodsz!!
Névtelen
 


Sziasztok!
Szia Kinga!
Olvastam a rendelőben a válaszodat mosószer-allergia ügyben. Bocs hogy beledumálok, hátha Te jobban utána tudsz nézni, igaz-e amit én tudok erről!
Én úgy tanultam bőrgyógyászoktól, hogy a mosószer-allergiások általában a por alakú mosószerekben nyomokban lévő nikkel vagy króm fémszennyeződésre allergizálódnak. Ez akkor kerül a mosóporba amikor a "kővé szilárdult vegyi masszát" fémötvözet kütyükkel megőrlik. Ebből következik hogy folyékony mosószert kell használni kisgyerekeknél, abból is a lehető leg"ártalmatlanabbakat", nem a domestost, floraszeptet stb (ezt írtad is). Nem is kell annyi amenniyt a gyár előír, elég ha épphoy kicsit buborékozik a víz mosás közben.
Irritálhatja a baba bőrét a ruhában maradó enzimanyag is vagy detergens vagy mi Kép (ez azt hiszem nem allergia, hanem irritáció, de elősegíti az allergén hatását a kisebesedés Kép )
Ezeket az alapos öblítés illetve a forró vasaló eltávolítja és lebontja. Az utolsó előtti öblítéskevés ecettel,hogy ne váljon a kis ruha gyorsan "páncéllá" a vízkőtől Kép
Még egyszer bocsi a beledumáért, nem tudom ez így igaz-e csak leírtam mit hallottam ( én is krómallergiás vagyok, pl a karórától, bizsutól Kép)

Sziasztok
Anyaorsi
Névtelen
 


Van még egy kérdésem, ez mindenkihez szólna:
azt hallottam hogy egy (fiatal) gyerekgyógyász, külföldről frissen hazaérve azt terjeszti, hogy 3-4 hónapos kortól a babáknak gyümölcslé cseppeket kell kapnia, különben nem fogja szeretni eléggé a gyümölcsöket később.
Ugye ez nem igaz? Ő azt mondja, hogy a sokáig tartó kizárólagos szoptatás miatt a gyerekek később nem szeretik meg a savanykás gyümiket, mert elmúlt az "inprintingre" legalkalmasabb időszak .
Anyaorsi
Névtelen
 


Ez baromság!!! Velősen. Kép Részletesen a Szoptatás topicban tudnak választ adni, miért. Kérlek, másold be ezt oda, sokan tanulhatnánk belőle, és sokan immunizálódnának ez ellen előre. Kép

Virág
Virág
 


Hello! Elöször azt lattam csak, hogy Virag-a Hozza szokasos finom modon-azt irta vmire, hogy baromsag... Eppen fel akartam haborodni, és megirni Neki, hogy naaaaaaaaaaa, azé mégsem kéne ennyire leszolni valakit, aztan elolvastam a gyümölcsleves kérdést...NOS, szerintem is baromsag. De mekkora!!!Kép
Vendég
 


KépKépKép Nemtom, miről beszélsz... Kép

Virág
Virág
 


Naneeeeeeeeeeeeee!!!Kép

Kép
Vendég
 


Kép

Kép

Kép
Virág
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: