Új privát üzeneted érkezett!

Eyi, háttérben károgók, jótanácsokat osztogatók, beszólogatók mindig lesznek.

Nekem az tetszik ebben, hogy bármiről is legyen szó, az sosem elég jó, mindig másképp kellene csinálni: ne tápszerezd, ne éheztesd, ne adj neki óránként enni, tedd többször mellre, ne vedd fel, vedd fel, adj már neki szilárdat, stb. Végtelenségig lehetne folytatni. Viszont mivel mindenkinek egyszerre lehetetlenség megfelelni, rá kell jönnie az embernek, hogy egyetlen (az anya, de max. kettő-három, ha a babát és apát is belevesszük) ember véleménye számít, csak neki(k) kell akarni megfelelni, senki másnak. És akkor már meg lehet tenni azt az amúgy nem könnyű dolgot, hogy egyik fülön be, másikon ki.

Régen nagyon pörgött a topik, de akkor még nem volt ennyire klikkesedve a társalgó, most úgy látom, hogy az emberek nagy része 1-2 topikba írogat csak, a többit nem is olvassa.

Szopi ügyben: kérdezz, ami csak érdekel, én meg megpróbálok válaszolni.:)
dia
Budapest
 
 
 


Szerintem túl sok topik van ahhoz, hogy mindent elolvassunk, legalábbis az én időmbe nem fér bele...
Kedves Eyi, én úgy voltam, hogy amikor állapotos lettem a következővel, akkor mindig elkezdett nagyon fájni a szoptatás, egy-két hétig tűrtem, aztán elválasztottam szegény nagyot. 13-14 hónapig szoptak a nagyobbak, a 7. másfél évig , a kicsi 13 hónapos, de én még olyan kicsinek látom őt (nem termetre, korra), remélem, nem kell hamar elválasztanom, bár mostanában megint sokat alszom és elkezdtek fájni a melleim..., de lehet hogy csak megfáztam.
ja, ha nem kérdezik, ne beszélj a szoptatásról (a rosszindulatúaknak), ha kérdezik, kezdj el beszélni valami másról, ez kettőtök ügye: a tied és a kisbabádé. Ha szeretettel szoptatod nem fogsz bele tönkremenni, az biztos. Sok erőt az ellenálláshoz (én is falra mászok azoktól, akik kihúzzák a gyerek ujját a szájából, és szörnyülködnek, hogy még mindig szopik)
Szép napot!

Anna (9 gyermek anyja)


Nocsak, csak nem??? Anna! Drukkoljak vagy ne?
dia
Budapest
 
 
 

 
 

Sziasztok!

Nagyon örülök, hogy rátok találtam!
Tényleg arról van szó, hogy nincs idő többe, mindbe (!) bele olvasni, hozzá szólni.
Kicsit magunkról: az én kislányom, most karácsony körül döcögősen kakilt. (Előtte a napi3-4 volt az átlag.)
Ezért úgy döntöttem, hogy kezdjük meg a hozzá táplálást. Persze jöttek a kért és kéretlen tanácsok, hogy még ne, miért csak most, ne almával, hanem... Jaj!:twisted:
Öszzevontam az infókat és belevágtam! Eltelt azóta majd' 3 hét és 3. napja már lecsúszik napi fél-fél alma. Élvezem. És látom, hogy ő is!
Csak sokat rágódom a végelegs leváláson. Meddig? Mikor? Ja, és kistesó is kéne! :oops: :wink: Ez a tandem szoptatás gondolata felizgatott :roll: :wink:

Sajna, hívogat a kispárnám, de holnap újjult erővel jobban visszaolvaslak benneteket és az ajánlott topikokat is felefedezem!
Örülök Nektek! :wink: :lol:

Kép
Kép
 


Pepitanna!

Hát, lehet, hogy kicsit korai volt még azért a hozzátáplálás. Az, hogy anyatejes baba ritkán (akár 3-4-5 naponta) kakil, teljesen normális, az anyatej annyira jól hasznosul (több, mint 90 százalékban), hogy alig marad utána salakanyag. Bori gyerekemnél a 8 nap kihagyás volt a csúcs - mondjuk akkor már tűkön ülve vártam, hogy rottyantson...

Mindenesetre szerintem akkor most egy darabig ne vezess be mást, maradjon az alma. A kicsik úgyis az ismert ízeket kedvelik, a változatosságot a hátuk közepére sem kívánják. Szóval, ha lehet, akkor most még 2-3 hétig ne adj neki az almán kívül mást.

Kistesó összejöhet szopi mellett is, számtalan példát lehet találni rá, pl. itt a Babaneten pl. cory, aki háromgyermekes, és mindkét kisebb gyerek szoptatás mellett jött össze, fejlődőtt és született meg.

Szerintem még ne válaszd el végleg. Egyéves korig nagyon jó lenne, ha tudnád anyatejjel is etetni, sőt, elvileg egyéves korig a fő táplálék az anyatej, minden mást csak kiegészítésként szabad tekinteni. Egyéves kor után már a szilárd a fő táplálék, és az anyatej kerül egyre inkább háttérbe. De még akkor is fontos, mert nagyon sok olyan anyag van benne, ami védi a gyereket a betegségek, fertőzések ellen. Talán mindenkinek az lenne a legegyszerűbb, ha rábíznád a lányodra, meddig szeretne szopni még. Hidd el, sokkal kíméletesebbé válik a leválás folyamata, és a szoptatás sem tart örökké. Olyan élmény ez, mint a szülés, életünkben csak pár alkalommal van rá lehetőségünk, hogy átéljük, hát, ha teheted, ne kapkodd el.:)

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Dia!

Nagyon köszi a tanácsokat!
Pár napja, pont a hozzátáplálás megkezdése miatt, olyan hülye gondolatokkal,érezelmekkel küzdök...
Furcsa, kettős érzéssel tölt el a hozzátáplálás megkezdése. Lányom elkezdte taposni az önállóság első köveit. Egyrészt örülök neki és élvezettel figyelem, ahogy forgatja a szájában a kanalat és az új ízt, de ugyanakkor pont ez az öröm mást is kivált belőlem. Már távolodunk egymástól. Már egyre inkább nem vagyunk eggyek. Ezzel az érzéssel próbálom majd önállóságra nevelni.

Jaj! Meg a környezet nyomása. Tudom, ki kell zárni, nem kell rájuk figyelin! De nehéz. Próbálok a sarkamra állni és azt tenni amit az én tapsztalatlan :roll: anyai ösztönom súg.
De hát az ő gyereke ekkor már kiflicsücsköt rágott, kekszet evett(!) és tömné az én kicsimbe a csokit!!! Az agyam eldobom és menekülök a sógornőmtől. Útálatos helyzet. :x
Pedig szeretném a jónak tűnő viszonyt megtartani. Miért adnak az emberek tanácsot ha nem kérek?! És nem is akármilyen stílusban. Na mindegy, nem vagyunk egyformák.
Férjem ma állított haza 3 féle új ízzel (Kecskeméti) de érzem, nekem is korai! Pont a Te tanácsod kellett, hogy megerősítést kapjak. Köszönöm!

Kép
Kép
 


Pepitanna!

Hozzátáplálás: én mondjuk még lehet, hogy az almát is hagynám egy darabig, igazság szerint túl sokat még nem profitál belőle - kvázi egy az egyben zakatol még végig a bélrendszeren. És akkor még egy ideig még megélheted az egybetartozás érzését, miküzben Panni is a lehető legjobbat kapja tőled-belőled.

Amúgy igen, sajnos leválnak rólunk. Pontosabban, sajnálom, de ugyanakkor nagyon élvezem is, hogy a lányom egyre önállóbb lesz, hogy egyre kerekebb a személyisége. Ez a folyamat már a születésnél beindul, mikor elvágják a köldökzsinórt, utána csak folytatódik, és bármilyen ambivalens érzéseket is keltsen bennünk, ez a dolgok rendje. Hálátlan szerep szülőnek lenni, de ezt csak most ismerjük fel, hogy magunk is azok lettünk.:)
A másik oldalon viszont tényleg öröm nézni, hogy a te véred micsoda talpraesett kis lényként kezeli az életet, veti bele magát mindenbe határtalan bizalommal és bátorsággal. Engem olykor a büszkeség majd szétfeszít tőle, olyan jó látni. És komolyan irigylem, hogy én nem vagyok ennyire bátor és magabiztos.:)

Környezet nyomása: én anno apámnak vágtam egyszer a fejéhez, mikor már az összes tököm tele volt a folytonos beleszólásával, hogy neki volt már két gyereke, azt úgy b*szta el, ahogy ő akarta, ez az enyém, az én dolgom elcseszni, saját kűtfőből. Használt. Sajnos, szép szóval, ráhagyással leállítani nem tudod a kéretlen tanácsadókat, csak durva orrbadöngöléssel, legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Nálunk a nagyim volt még a másik nagy tanácsadó, aki kétéves gyerekemmel kapcsolatban kikérte a közös felnőtt-orvosunk tanácsát, hogy én nem adok a gyereknek csokit. Doki hevesen bólogatott, hogy jaj, pedig az KELL a gyereknek, mindennap, elengedhetetlen a fejlődéséhez. Mikor nagyi előadta, körberöhögtem, és megkérdeztem tőle: szerinte 1492 előtt hogy nőttek fel a gyerekek?

Őszintén szólva én elég gyorsan eljutottam odáig, hogy vagy magasról letojom, mit mondanak, vagy keményen helyre rakom, aki a dolgomba üti az orrát. Ennyi kell, különben még a mai napig is gyerekként kezelne a családom nagy része, hiába vagyok már magam is anya.
dia
Budapest
 
 
 


sziasztok!!

hát nyolc gyermek mellett meg is értem, hogy nem tudsz mindbe beleolvasni. :lol: náLAM MÉG egynél is nehéz leülni a gép mellé!
édesanyám is hat gyermeket szült, egy kicsit belekóstolhattam a nevelésbe is(2.vagyok.)

MIrabel vidáman szopizik, tényleg alig eszik szilárdat, bár talán most egy kicsit többet..De az bizti, hogy a kistesónál majd a 7. vagy 8. hónapban kezdem a hozzátápit..vagy legalábbis a főzit biztos.teljesen érdemtelen, hogy sokszor burogatom ki amit megcsináltam.
Arra esetleg valaki választ tudna adni, hogy mért romolhatott el a gyermekem alvásügyileg?tudom, a foga..na de már két három hónapja?van, hogy szépen vigigalussza az éjszakákat, de ma éjjel nem is tudom megszámolni, hogy hányszor keltem hozzá.ÉS MINDIG CICI KELL.Már reggelre fájt.ha nem adtam neki, sírt.lightosan, de sírt, hogy anya, ne húzd az időt, ha megkapom a cicit lehet hogy kapsz még 1 óra szunyát.. 8 után nem volt hajlandó visszaaludni, pedig fél 9ig szokott, majd a 11 es alvás helyett fél 1 kor aludt el.ilyen még nem volt, ráadásul úgy, hogy mondom éjjel alig aludt :roll:
azt nem is mondom,hogy1,5 hós korátol kb 4 hós koráig 8-10 órákat aludt éjszaka..Lesz még ilyen???
egy kép a kicsikémről:
Kép
itt 6 hós.már feláll és felül magától, de még nem mászik, csak próbálkozik.

Kép
Kép
eyi
 
 


Szia Eyi!

Sajnos, alvásügyileg nyugatót nem tudok egyelőre írni, merthogy az a szitu, hogy bizonyos életszakaszokban, fejlődési szakaszokban bizony a gyerekek ismét ébredősebbek lesznek. Ezeket vagy kidekkolod türelemmel (talán ez a legjobb), vagy megpróbálod mindenféle ráhatással rábírni a gyereket az alvásra (így te is tudsz majd pihenni, igaz, ehhez vasidegek kellenek, és nagyon észnél kell lenni, hogy ne okoz vele kárt a gyerek lelkében, ráadásul a hatás sajnos ekkor is csak úgymond időleges vagy részleges megoldást jelent, azaz egy ideig nem fog ébredni, vagy ha fog is, kevesebbet).

Mindenesetre annyit tudok mondani, hogy bár az én gyerekem a nemalvás megdönthetetlen világrekordere volt csecsemő korában, most 8 évesen már magától alszik el a saját ágyában, és az esetek 99%-ban ott is ébred. Kb. 4-5 éves korától lehetett ebben menetrendszerűen bízni benne. Addig hol aludt, és akkor jó volt, hol nem, és akkor majd megőrültem.

Én elég hektikus voltam ebben. Eleinte próbáltam a türelmet, nem ment, aztán a ráhatást, annak volt hatása. És ez a hatás végülis a későbbiekre is kihatott, mert utána, ha ébredt is, kevesebbszer, gyorsabban és sokszor magától visszaaludt. De ez ő volt. Mirabel meg egy másik gyerek.:)
dia
Budapest
 
 
 


A gyerekek sokkal érzékenyebbek szerintem, mint mi vagyunk, időváltozás, holdállás, éjjeli repülőjáratok, sok minden megzavarhatja őket. Én az éjjel rettenetesen haragudtam magamra. Én már menetrend szerűen ébredek, elmentem az éjjel is megnézni Samukát, gyönyörűen aludt, de nekem meg kellett simogatni az arcát, persze rögtön felébredt, szoptathattam, vagy negyedórát. Vele könnyű: jóllakik, tiszta, alszik. Egyszer vagy kétszer ébred éjszaka. Az elődje, a hetedik kb. hét hónapos korától úgy döntött, hogy neki pedig nem kell az ujja, van anyja, órákat ültem vele félálomban, minden éjszaka, volt hogy elbóbiskoltam és arra ébredtem fel, hogy már megint szopna, cserélni kell. Most három éves, este mellé kell bújjak, vagy megjelenik éjszaka. Nem egyformák. És bár gyakran azt gondoljuk, hogy ezt már végképp nem lehet kibírni, mégis kibírjuk.
Úgyhogy kitartás. Már a tízéveseket se kell éjszaka szoptatni... :wink:

Anna (9 gyermek anyja)


Sziasztok!
Jöttem elújságolni, hogy hála nektek, már úgy néz ki, hogy túl vagyok teljesen a mellgyulladásos időszakon. Tejcsim és van még és még mindig csak szopik a picurkám. Nálunk is csak az alvással van most gond, ugye most volt 4. hónapos és 3 hónapos korától nem akar éjszaka aludni, pedig idáig mindig aludt. Én sem értem, hogy mitől lehet ez, éjszaka óránként kelünk és mindig csak cicizne.
De remélem egyszer minden a régi lesz...
 
 


NAgyon örülök, hogy jól vagy. Ha másként nem megy feküdj mellé...

Anna (9 gyermek anyja)


Sziasztok :)
Nekem az lenne a kérdésem,hogy elég-e a tejcim a kisfiamnak.Nagyon sokat eszik.esti fürci után az utolsó(tündér baba,nem kel fel egész éjjel 2 hetes korátol)kajcsinál mindig nézem melyik cicit adjam,de semelyiket nem érzem úgy hogy lenne benne tej!!
Félek ,hogy elapad,egyre kevésbé gyülik meg érezhetően!!Tudom minél többet ciciztetni,de félek nem marad neki benne.Mintha üres cicit szívogatna :(
Biztosan elég neki?

Kéretlen tanácsokból nekemis van elég :shock:
Drága anyósommal az élen.3 hónapos a babám,de már most akarja neki adni az üveges desszerteket.Hiába mondom neki,hogy minél több a hozzá táplálás.itatás,annál keveseb tej termelődik!Ő már felnevelt 2 gyereket,Ő tudja hogy kell :?
Vendég
 


Borcsi5!
Korábban én is ezzel és más problémákkal is fordultam a lányokhoz. És ekkor nagyon jó tanácsokat kaptam Diától, Annától és Zitától is. Többek között ezt is "az, hogy puhák a melleid, teljesen természetes. Az első hetekben, hónapokban a mell jócskán túltermeli a tejet, hogy biztosan legyen elég a babának. Aztán mikor beáll a kereslet-kínálat, azaz pont annyi termelődik, mint amennyit a gyerek megeszik, már nincs feszülés, duzzadt, kemény mellszövet." A puha melled ugyanúgy termeli a tejcsit és nem is keveset. Ezt szóról szóra idéztem. Az a lényeg amíg nyugodt a babád és szépen fejlődik, addig biztos, hogy van elég tejcsid.
Arról meg nem is beszélek, hogy itthon nekem is adnak minden tanácsot, hogy már adjak a gyermekemnek reszelt almát kekszel, meg répát, krumplit, meg tejbegrízt hígabban, mert már ők régen ilyenkor (4 hónapos a fiam) adták neki. Nem foglalkozom velük csak a gyermekekre figyelek. :)
 
 


Borcsi5!

Csak megerősíteni tudom bebcsi mondatait. Gondold el, én 2,5 évig szoptattam. Szerinted lett volna kedvem végigcsinálni állandóan feszülő, érzékeny, fájó mellekkel? Egy nagy ló....t.:)

NO PARA, csajok! Ha a gyerek láthatóan vidám, jól fejlődik, napi 6 pisis pelus megvan, mellette még hízik vagy nő is, AKKOR ELÉG A TEJ!

Még egy kis háttérinfó a tejtermelésről:

Két szoptatás közben csak a vizes, laktózban és immunanyagban gazdag elsőtejből termelődik valamennyi a mellben. Azaz, mikor feszít - meg később, amikor nem -, ez indul meg a baba első szívásaira.
A zsíros, kalóriadús hátsótej termelése az ADOTT SZOPTATÁS ALATT INDUL MEG! Tehát, mikor már a gyerek mellen van!
És mint tudjuk: a szoptatás a pozitív-negatív visszacsatolás elvén működik: azaz - rég elkoptatott mondat, de így van - ha sok az inger, sok a tej, ha viszont kevés az inger, és a tej pang a mellben, akkor a szervezet olyan hormonokat választ ki, amelyek csökkentik a tejtermelést.

Tehát a fentiekből két dolog következik:

1. A MELL SOSEM ÜRÜL KI! Még akkor sem, ha annyit fejsz, hogy leszakad a kezed, kimerül az elem a mellszívódban vagy leáll a paksi erőmű az áramfogyasztásodtól. Nyilván egy idő után lassabban választ ki, de akkor is folyamatosan dolgozik, ergo lehet, hogy a gyereknek kőkeményen meg kell dolgoznia a kortyokért, de a jómindenit, dolgozzon is meg érte, ha később könnyebben akar kajálni. De az tuti, hogy ha rajta van, képes belőle tejet szívni. És minél többet tölt rajta, annál több lesz a pocakban.

2. NINCS ÉRTELME ELNYÚJTANI A KÉT SZOPTATÁS KÖZÖTTI IDŐT TEJGYŰJTÉS SZEMPONTJÁBÓL! Hiszen, ezzel csak azt éred el, hogy adott időtartam alatt kevesebb inger éri a melled, ami mellett ráadásul a mellben gyűlő tej is pangani fog, azaz csak arra dolgozol rá, hogy a tejtermelés megcsappanjon. Ha jót akarsz magadnak, a gyereknek és a tejtermelésednek is, akkor tedd mellre, mikor csak éhes. Ha szaporítani akarod, akkor még annál is gyakrabban, és ilyenkor használhatod a mellszívót is. De csak az utóbbiaktól lesz több a tej!

Ja, és még egy dolog: tehéntejet semmiképp se adjatok a gyereknek! Se hat hónaposnak, se 9 hónaposnak. Bőséggel ráér az a gyerek majd csak úgy 1-1,5 éves kora körül ismerkedni a tejjel és tejtermékekkel, addigra annak a veszélye is jelentősen lecsökken, hogy allergiát váltana ki nála.

Bebcsi! Gratula, nagyon ügyesek vagytok! Csak így tovább, remélem, az önbecsülésed is jól érzi magát.:)

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Húha!!
Köszönöm a kimerítő választ :wink:

Még két kérdésem lenne.
1,-ha kajcsi közben elalszik a cicin,az azt jelenti,hogy eleget evett,vagy csak álmos és mozgassam meg a cicit??
2,-ha nagyon sokat vissza-büfizik kajcsi után akkor mit csináljak?-adjak kevesebbet(nehogy kárba vesszen a drága tejcsi) vagy büfiztessem kajcsi közben is??(de akkor úgy sikít,mintha nyúznák szegényt)
Vendég
 


Szia!

1. Normális, hogy bealszik rajta. Ilyenkor próbáld meg levenni róla, ha még éhes lesz, erre úgyis megébred. Ha nem, akkor meg jóccakát.

2. Nem kell csinálni semmit. Nehogy kevesebbet adj neki. Majd szépen megtanul normálisan enni. Ha a bukás mellett normálisan fejlődik, nincs vész. Ha téged nagyon zavar, megpróbálkozhatsz a szoptatás közbeni büfiztetéssel, de ha a gyerek utálja, akkor szerintem nem kell erőltetni.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Dia!
Igen köszönöm szépen már jobban érzem magam, az önbizalmam is visszatért, beleszoktam a dolgokba. Ja és megfogadtam a tanácsaitokat, csak a babámra és magamra figyelek. Az ő jelzéseit nézem és akkor tényleg minden rendben van.
Bebcsi
 
 


Sziasztok!
A tanácsotokat szeretném kérni. Három hetes kisfiammal a napirend kialakításában adódtak problémák. Tündéri fiú, mert átalussza az egész éjszakát, de nappal egyszerűen nem lehet alvásra bírni fél óránál vagy 1 óránál többre legalábbis, főleg délután. Az evés lehet a probléma mert állandóan ciciért tátog. A baj az, hogy iszonyat lustán szopizik. Egy-két perc után bealszik hosszas piszkálódásom ellenére. Persze a büfiztetés alatt felébred valamennyire, de mikor már sokatszorra játsszuk, hogy cici-büfi-cici-büfi én is elfáradok, arról nem is beszélve, hogy már 1 órája tart a szopizás és nem hallom, hogy sűrűn nyelne vagyis csak nyammog. Reggel nincs ilyen probléma, mert ugye az egész este alatt felgyülemlett tejtől a mellem fullig van, és könnyű is a dolga, de délutánra teljesen "leereszt", habár van benne tej, de meg kellene kicsit dolgoznia érte és az már nem megy neki. Az, hoyg sűrűn fejjem napközben nem működött, mert a reggeli szoptatás után lefejt adag után a fél órás, órás szoptatásoknál nem marad annyi, hogy lefejjem, illetve nem is látom értelmét, mert akkor még nehezebben tud enni 1 félóra mulva. Egy másik probléma pedig (gondolom a rendszertelen evésből adódik), hogy a széklet is rendszertelen. Van hogy 1 egész nap nem kakil, majd 1,5 nap után zuggy, eláztat mindnent...
MIt tegyek szerintetek?


linda:dia fog neked olyan választ adni,ami tuti jó lesz,de addig is ,hogy ne idegeskedj :

-kaki:nekem van ,hogy a kisfiam 3-4napig nem kakil,de ez anyatejes babáknál sűrűn előfordul,felhasználják az összes tejcsit.Ha úgy látod fáj a pocija:az egyik kezeddel emeld meg mindkét lábát,a másikkal pedig fentről- lefelé élére állított kezeddel maszírozd a pociját.Ez elvileg beindítja a bélmozgást :wink:

alvás:Ha bent altatod,jól szellőztesd ki alvás előtt neki a szobát.
Nekem se aludt a Boti du.,én jól bebugyolálom és kirakom a teraszra,van hogy 4órát alszik azóta kinnt. :) nyugi
Vendég
 


Kedves Borcsi, köszönöm a tanácsokat. A hidegre tevést kipróbálom;-)
Habár tegnap séta közben is elkezdett ordítani. Alig hittem, hogy hazaérjünk. Valószínű nem bírja a kisfiam az anyatejet. A kaki minőségéből (darabos kissé) illetve, hogy kiütéses lett olyan 2 napja. Bár azt se tudjuk, lehet az a melegtől van.
Csak találgatunk. A védőnőmet meg vadászom egyfolytában...
Addig marad a tanácstalanság és a próbálgatások...
De köszönöm mégegyszer a segítséget, és ha van még tanács, várom őket nagyon.


)Az első babámal én egyfolytában hívogattam őt,nagyon aggódtam.
Hívd telefonon,ha nem tudod kivárni a tanácsadás napját!!Ez a dolguk!!

Ha nagyon izgulsz már a kaki miatt,a gyógyszertárban lehet kapni glicerines kúpot,(100-200 ft)félbe vágod,garantáltan meghozza a hatást :wink:

Legvégső esetben hőmérővel kell a végbelét birizgálni.Nem kell bedugni,csak max:5mm!!!Csak az inger miatt.

Nekem sajna ezt is kellett(anyósomat kértem meg mert én nem mertem először :oops:)Volt hogy 3perc inger után lekakilta a hőmérőt :wink:
De ez tényleg az utolsó legyen.

Lehet,hogy csak melege van azért ordít!
Én nem egyszer féltésből úgy bebugyoláltam a lányom,hogy szegényke sikított.Abba hagyta ahogy le vetköztettem :oops:

Próbáld ki,hátha ez van nálad is.
Vendég
 


Sziasztok!!
Segítséget szeretnék kérni. 2 hónapos a kisfiam, akit eddig egy alkalommal csak az egyik mellből kellett szoptatnom. Az egyik oldal mindig kevesebbet termelt, de ez mára már egyre kevesebb és így nem elég neki. Most megpróbáltam mind a két mellből szoptatni, de így a jobbikban is kevesebb van, a rövid idő miatt. Mit tegyek hogy elég legyen neki a tej? Folytassam mind a kettőből, vagy pótoljam tápszerrel a kevesebbet? Hogyan lehetne fokozni a tejtermelést?
 


Folytasd!
Rántott leves, krumpli, tészta, nyugalom.
Most biztosan van egy ugrás a növekedésében, 3-4 nap és beáll a melled a töblettermelésre!

Anna (9 gyermek anyja)


Köszönöm a válaszod. Keltsem fel vagy akkor adjak amikor kér?
Sokszor van hogy elalszik rajta. Nem akarom feladni, de elég nehéz így.
 


Bandaandi!
Én ugyanebben a szituációban voltam, és szerencsére már túl vagyok rajta. Csak meg kellett várnom azt a bizonyos 3-4 napot amíg megint beállt, csak nekem annyiból volt nehezebb, hogy közben mindig volt egy mellgyulladásom is és olyankon szinte teljesen leállt a tejcsi termelés. Ha nekem sikerült azokat leküzdeni, akkor neked is fog sikerülni, csak kitartás. És semmiféleképpen ne kezdd el a hozzátáplálást, csak akkor már ha babád jelzi, amikor már nagyon nyugtalan, sírós, és nem fejlődik, gyarapszik látványosan, tehát a hozzátáplálást, csak végső esetben kezd el. Ja egyébként bevallom én is beszereztem akkor egy doboz tápszert, amikor először beleestem ebbe a helyzetbe, de szerencsére még mindig ugyanúgy van bontatlanul. Szóval kitartás, csak mindig tedd cicire, amikor ő kéri.
Bebcsi
 
 


Bebcsi!
Köszi a biztatást. Neked mennyi idős a babád. Éjszaka felkeltetted 3 óránként? Ma ez az első nap hogy odaadom mindkettőt de akkor még kitartok. Te használsz valami tejserkentőt? Nekem a tea nem jó mert nagyon görcsölt a pocakja a babának. Amikor abbahagytam megszűnt. Van valami ötleted?
Köszi
 


Borcsi:
Ma végre sikerült elérnem a védőnőt. Ő infakol cseppet ajánlott a hasfájásra, illetve a rendszertelenségre az javasolta, ne etessem óránként, hanem próbáljuk kivárni a 3 órát. Nos ezt mondogatom én a már fél órája ciciért órdító gyerekemnek, de csak nem hagyja abba... De jött a kész átverés. Cumit neki.... Bevette a napok óta tartó próbálkozás után. A legvégső esetben akartuk, de azt hiszem az én idegi állapotomra tekintettel ez már az volt. Most alszik cumival a szájában. Én meg élvezem a csendet. Ha lassan lejár a 3 óra persze adok neki enni is, azért nem vagyok kegyetlen vele, de hátha így helyre áll a széklet is. Amúgy az este már a hőmérős módszert is bevetettük, mert nagyon nagyokat nyögdécselt szegény, láttuk, hogy nagyon küzd, de semmi eredmény. Némi puki meg büfi persze. Aztán a szokásos... Pár óra sírás és éjfélkor szundi reggel 8ig.


linda:szegény,ismerős4Én a lányommal voltam fenn minden éjjel :shock:
A maszírozást próbáltad? És a kúpot?A kúp tuti széklet hozó!!!
Mi is használtuk az infakolt a Kírával,állítólag buborékot képez és nem tud lemenni a levegő a pociba.Nekünk nem vált be és elég drága is. :x
Nekem is azt mondták ,várjam meg a 3 órát mások meg hogy :igény szerint szoptassam.Köszi.

andi:Tejserkentő hatású a magas szén-hidrát tartalmú ételek.pl:jó nagy tányér túrós tészta,de a dió is :wink:
Vendég
 


Köszönöm a segítséget. Nagyon jó hogy vannak ilyen oldalak. Az én kisfiam most 2 hónapos és köldöksérve van. Van valaki akinek szintén van? Nekem azt mondta a gyerekorvos hogy nem kell vele foglalkozni. Nem nagyon hagyom sírni, de hogy kevésnek bizonyul a tejem elég nehéz. Kíváncsi lennék másnak mit mond a gyerekorvos a sérvvel kapcsolatban.
 


Sziasztok!

De beindult a forgalom. Akkor szépen sorban, külön-külön megy a válasz.

Bebcsi: überkirályok vagytok, csak így tovább, ösztönökre hallgatni tessék és hajrá öntudat!

Linda, te jössz, de hosszú lesz, úgyhogy új hozzászólásban!
dia
Budapest
 
 
 


Linda!

Először is gratula a picurhoz!

Sajnos, az alvásigény személyenként változik, és ahogy egyre idősebb lesz a baba, egyre több időt tölt fenn. A szájtátogatás nem feltétlen jelez éhséget, simán szájtátogatás is lehet.:) Tudod, Freud is aszonta: olykor egy szivar is csak szivar.:)

Hosszú szopik: az a helyzet, hogy a szopizás baromi kemény munka, és egy újszülött még nem olyan erős, hogy gyorsan, hatékonyan szopjon. Ráadásul a tejben ellazulást, elalvást segítő anyagok is vannak (ami amúgy a kismamára is igaz, szoptatás közben az agyban is hasonló anyagok választódnak ki, ez is segíti a kötődést, tán már magatokon is észrevettétek, hogy simán be lehet aludni szoptatás közben).
Szóval, egyszer szopi közben fogd meg a feje tetejét, tűzforró szokott lenni az erőlködéstől. Ez persze, ahogy nő a pici, változni fog, egyre erősebb lesz, egyre jobban tud majd szívni, így egyre gyorsabban végez majd a szopással. Addig viszont nem ritka az egyórás szoptatás.
Ám mégis érdemes kitartani, ugyanis az első három hónapot kibírva, ha jól veszitek az akadályokat, megalapozhatod a hosszútávú szoptatást, és akár évekig is fenntarthatod a tejtermelést, ha akarod.
Az, hogy belealszik, tehát teljesen normális, ahogy az is, hogy cupákol rajta. Ez az úgynevezett komfortcumizás, ami szintén több okból fontos szereppel bír: az egyik, hogy fokozza a kötődést közted és a baba között, a másik, hogy ingert jelent a melled számára, és fokozza a tejtermelést is. Még akkor is, ha eközben a gyerek nem szív!

Tévhit, hogy a melled kiürül. Ha fejsz is órákon át, rárakhatod utána a gyereket, és fog tudni szopni, a tej ugyanis a szoptatás során választódik ki. Pontosabban a nagy része, a zsírosabb tej. Persze, azt elhiszem, hogy vacak, mikor feszül, de ilyenkor megpróbálhatod rátenni a gyereket, vagy előkaphatod a mellszívót, és fejhetsz egy icipicit, de csak annyit, hogy a kellemetlen feszítés megszűnjön.

Ez utóbbi módszer egyébként zöldes kakira, hasfájásra és a nehezen meginduló tejre is jó hatással tud lenni. Egyébként a fejés FELESLEGES, sőt, olykor kifejezetten rossz dolog. Ugyanis állandó túltermelést tart fenn, ami mellgyulladáshoz vezethet.

Fejni tehát nem kell! Szoptatni kell! Fejni a következő esetekben ajánlatos:
- ha szaporítani akarod a tejed
- ha mellgyulladásod van
- ha gyógyszert szedsz, és nem szoptathatsz, így fenntarthatod a tejtermelést
- ha akarsz eltárolni némi tejet a fagyasztóban

A székletes dolog, amit írtál, egyáltalán nem gond. Ha 4-6 pisis pelus megvan egy nap, a bőre rugalmas, nem sírós és nem alszik meglepően sokat, élénk, láthatóan fejlődik, folyamatosan növi ki a ruhatárát és egyre jobban leszakad a karod alatta, akkor elég tejhez jut!
A kakival az a szitu, hogy az anyatej - ahogy borcsi is írta - annyira jól hasznosul, hogy mikor a gyerek bele már beletanul az emésztésbe, szinte az egészet hasznosítja. Így alig marad utána salakanyag. A kakilási inger pedig csak bizonyos mennyiségű kakialapanyag után jelentkezik, és ha kevés a salakanyag, az a bizonyos mennyiség is lassabban gyűlik össze.

TÉVHIT: olyan nincs, hogy egy baba NEM BÍRJA AZ ANYATEJET! Az anyatej fajazonos fehérjéket tartalmaz, mit ne bírna rajta? Embergyerek, aki embertejet kap. Szóval, ettől ne tarts!
A kiütések, amiket az arcán látsz, lehetnek úgynevezett "tejkiütések", ám azt még soha senki nem mutatta ki, hogy ez valóban a tejtől lenne. Amúgy meg ártalmatlan jelenség, mint a koszmó, néhány hét alatt spontán feltisztul a bőre. Enyém lánynak is volt, most meg nincs.:)
Ha a melegtől van, általában a hátán is találsz belőlük. Akkor meg csak annyit kell tenni, hogy leveszel róla egy réteget.

CUMI - jaj! A lehető legrosszabb cucc, amit a gyerek szájába tehetsz. Nagyon durván befolyásolhatja a szoptatást, kialakulhat tőle az úgynevezett cumizavar, ami odáig fajulhat, hogy egy idő után a gyerek szopási technikája károsodik, és a gyerek megtagadja a szopizást. Visszafordítani nem lehetetlen, de baromi nehézkes és idegölő, szóval szerintem inkább vágd ki a fenébe a cumit.

Helyette inkább kösd magadra azt a gyereket. Hidd el, csöndben lesz, és még aludni is fog benne. Esetleg vedd napközben magad mellé az ágyba, és próbálj meg vele összebújva aludni.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Bandaandi!

Ekkortájt van egy fejlődési ugrás a gyerekeknél, amit a mamák általában úgy érzékelnek, hogy jé, hirtelen nem elég a tej. Ilyenkor más dolgod nincs, mint minden nyekkenésre mellre csapni a dedet, akár félóránként is. Legkésőbb egy hét múlva annyi tejed lesz, hogy saját, megnövekedett étvágyú gyermeked mellett betársulhatnál a Parmalathoz is.

Ha úgy érzed, hogy az egyik melled kötöttebb, és nehezebben ürül, a következőket teheted:

- szoptatás előtt meleg víz alatt masszírozd át, ez fellazítja a szöveteket, ráadásul a meleg serkenti a tejtermelést is
- szoptatás előtt kicsit indítsd be a tejleadást, néhány perces kézi vagy gépes fejéssel
- pár napig kezd a szoptatást mindig a kevesebbet termelő mellel (amúgy honnan gondolod, hogy kevesebbet termel?)
- és lehetőleg mindig váltott mellből szoptass, tehát minden szoptatásnál kerüljön sorra mindkét mell.

Ha tejet akarsz szaporítani, a következőket tedd:
- figyelj oda a folyadékfogyasztásra, napi 2-3 liter folyadékra van szükséged, ennél kevesebb és több sem jó, csökkenti a tejtermelést. Folyadék a leves, joghurt is.
- egyél rendszeresen, lehetőleg változatosan. Sok fehérje (hús), kevesebb zsír és szénhidrát
- pihenj, amikor csak tudsz. Ha a gyerek alszik, feküdj le te is. A tejszaporításhoz elég pár nap, a háztartás meg megvár.
- sűrűn tedd mellre a gyereket. 3 óránál több semmiképp se teljen el két szoptatás között - ha kell, ébreszd meg. A legideálisabb az lenne, ha pár napra kvázi beköltöznél az ágyba a gyerekkel, és minden nyikkanásra mellre tudnád tenni
- hagyd addig szopni, míg ő akar. Ha elalszik, próbáld meg levenni, de ha újra cuppogni kezd, hagyd még egy kicsit
- ha mindezek ellenére sem turbózódik fel úgy a tejtermelésed, ahogy vártad, szoptatás után fejjél úgy 20-30 percet. Ennek is megvan a maga technikája, az LLL oldalán bővebben olvashatsz róla.

És még egy: ha a tejtermelésnél úgy érzitek, nincs rendben valami, NE ESSETEK KÉTSÉGBE! Szerencsére gyermekeink tetemes tartalékokkal jönnek világra (még az újszülöttek is), így ha pár napig átmenetileg kevesebb tejhez is jutnak, mint amennyire szükségük van, akkor sem lesz semmi bajuk. Tehát ezekre a párnapos időszakokra még tápszert sem kell adni.

Sőt, tápszer helyett ilyenkor tessék a sűrű és hosszas szoptatások mellett fejni, mint a kisangyal, és kiegészítésnek - szigorúan a cici után - a saját, lefejt tejet adni. NEM CUMISÜVEGBŐL, mert ugyanúgy cumizavar okozhat, mint a játszócumi.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Bandaandi: a sérv miatt ne aggódj, ilyenkor még nagyon gyakori. Általában spontán, magától gyógyul, visszahúzódik, de a dokik mindig figyelnek rá, és ha rosszabbra fordul, úgyis javasolni fogják, hogy műtétileg pakolják vissza. Bár borzasztóan hangzik, de ez sem nagy dolog, rutinműtét. Szóval, szerintem emiatt ne nyugtalankodj!

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Remélem, nem baj, hogy bepofátlankodom közétek, és egyből tanácsot is kérek! :oops:

Holnap lesz 3 hónapos a lányom, és az evéssel már a születése óta baj van. Kicsit besárgult a kórházban, és csak pár napos késéssel kezdett el rendesen szopizni. Aztán úgy 3 hetes korában minden etetés rémálommá vált. Rettentően rángatta a cicit, közben rúgkapált és ordított, ahogy a torkán kifért. Próbáltam büfiztetni, másik cicire tenni, kicsit várni és újra próbálkozni, de nem segített. És emellett nagyon fájta a mellem. Végül a feszültségtől kezdett lecsökkenni a tejmennyiség. Amikor a védőnő meglátta, hogy hogy is megy a szoptatás, azt tanácsolta, hogy próbáljam meg lefejni a tejet és üvegből adni neki (amikor említettem a cumizavart, azt mondta, hogy lehetetlen egy gyerekbe 120 ml-t bekanalazni). Így is tettem, és javulni látszott a helyzet, csak zavart, hogy napi 6 órát töltök egy gépre kötve. Többször kértem tanácsot a LLL-tól, és szoptatási tanácsadónál is jártunk, de minden hiába. 1-2 nap után mindig visszatértek a korábbi gondok és újra a cumisüveg lett a megoldás. Nagyon sajnálom, de ha ez a megoldás vezet mindkettőnk lelki békéjéhez, ám legyen. Viszont valamit nem értek. NAgyon sok tejem termelődik, mivel a gyerek nem tudja beállítani a kereslet-kínálat mennyiséget. Hogy tudnám ezt megtenni úgy, hogy közben ne fájjon a mellem a bennmaradt tejtől? Az az érzésem, hogy egyre több tejem termelődik: alkalmanként 200-300 ml-t tudok lefejni. Ráadásul ma reggelre egy csomó is lett a bal mellemben, amit most először nem tudok eltűntetni, és nagyon fáj. Még a lányomat is alig tudom felvenni, mert hozzányomódik. Mit tegyek, hogy elmúljon?

Bocsánat, kicsit hosszú lettem.

Köszönöm, ha tudtok segíteni.

Detti
 
 


Kedves Dia,
Köszönöm a segítséged, erősen megpróbálom megfogadni.
Ami a cumi dolgot illeti legalábbis, mert abban énis biztos vagyok, hogy az nem tesz jót. De helyzetünk továbbra is változatlan és kezdek fáradni. Tegnap is egy jóadag ordítással ment az elalvás fél éjfélkor ismételten. A gyerek ebből már sportot űz. Aztán reggel 9ig ismét alvás. Már ezen is gondolkodtam, hogy jó egyáltalán, hogy ennyit hagyom aludni? És ha nincs cumi mit csináljak, hogy ne ordítson? Persze mellre is tehetem, de akkor egész délután rajta lógna. Nem vicc, tényleg. Mellcentrikus a gyerek. Cumisüvegdől etetem este és abból olyan szépen eszik. A mellemből valahogy nem akar, csak lassan és nyammogva. És ha elalszik rajta, leemelem, felébred! Kis mocsok! Valamit rosszul csinálok, egyfolytában azt érzem és már a tejem is kezd "fogyni".


Kedves Dia!
Köszönöm a tanácsaidat, mindenképpen kipróbálom. Tegnap egész nap két mellből etettem és úgy tűnik mintha kicsit könnyebben menne neki a szopizás. Azért tudom hogy kevesebb van benne, mert sajnos a mérleget állandóan használom. Az egyikből megeszik 140-et, a másikból meg max 40-et szív ki. A rosszabbik után mindig nyűgös volt. Lehet hogy a mérleget száműznöm kéne.....
A sérvünket ma az oltásnál nézte a gyerekorvos és rögtön írt beutalót, mivel nagynak látja. Holnap el is visszük gyereksebészetre.
Mégegyszer köszönöm a tanácsaidat!

Linda!
Nekem is minden esti etetés után ordított. Olvastam valahol hogy van egy módszer, nem tudom pontosan mi a neve. Azt csinálják hogy leteszik a babát, utánna 1-3-5 perc múlva mész be hozzá és halkan beszélsz hozzá 15-20mp-ig és kimész. Nekünk is bevált. Már a 3 perces után sokkal nyugodtabb és el is alszik. Próbáld ki hátha beválik.
 


Detti, Linda, Bandaandi: megpróbálok még ma válaszolni nektek, de lehet, hogy már nem jut rá energiám. Ha így történne, holnap jövök.

D.
dia
Budapest
 
 
 


Bandaandi!
Sorra ugyanigy csináltam mindent, mint te. Folyton minden etetés után mérlegeltem és idegeskedtem, amiatt, hogy most csak ennyit-annyit evett. Azután kaptam itt a jó tanácsot, hogy azonnal száműzzem a mérleget. Ha kiváncsi vagy rá, hogy milyen ütembe növekszik, fejlődik a gyereked, akkor mérd hetente 1x, hogy megnyugtasd magad, én is így csinálom. Egyébként meg mi sem eszünk mindig ugyanannyit. Különben az én kicsifiam is hasfájós volt és nekem, mint utólag kiderült csak a Laktoherb-re volt érzékeny, a Fitolacra bár majdnem ugyanazon összetevőket tartalmazza nem jelentkezett. Meg odafigyelek, hogy mit eszek. Az én kicsifiam most volt 4 hónapos.
Bebcsi
 
 


Detti!

Kérdeznék párat, a válaszok segítenenék:

- Volt-e szájpenésze a gyereknek?
- Kórházban kapott-e kiegészítést és ha igen, miből?
- Szopi után a mellbimbód hogy nézett ki? Kifehéredés, szilvamag alak?


Addig pedig pár infó:

A gyereket pedig nemcsak ciciből és cumisüvegből lehet etetni.

Itt van pl. az SNS-készülék (Szoptanít), ami átmenetet képezhet a cicimentes és a teljes mellről történő táplálás között.

Kép

Vagy a Soft-Cup, ami egy kanalas etetőkészülék, és szintén nem zavar be a szoptatásba. Ráadásul a tej sem ömlik belőle, mert te adagolod a sárga gyűrű nyomkodásával.

Kép

Vagy ez az etetőpohár, amiről fentebb már írtam egyszer.

Kép

Vagy ez az etető-itató tálka, kifejezetten csecsemőknek.

Kép

Meg az ujjetető, amit fecskendőre lehet csatlakoztatni. Utóbbit amúgy - mármint a fecskendőt - magában is használhatod.

Kép

De még szemcseppentő és presszós pohár is szóba jöhet, ha a fentiek egyikéhez sem jutsz hozzá, bár a szoptatási segédeszköz boltokban ezeket mind megtalálod.

A túl sok tej ellen csak nagyon odafigyelve, fokozatosan tudsz tenni. Meg kell próbálni a fejések mennyiségét és azok hosszát csökkenteni. De tényleg fontos a fokozatosság, illetve az is, hogy amint feszülni kezd a melled, vagy csomót érzel benne, lépj, és szabadítsd meg magad a pangó tejtől. Szoptatás - illetve esetedben a fejés - után egy kis hideg borogatást is tehetsz rá, de vigyázz, ezt se vidd túlzásba, mert ténylegesen csökkenti a tejtermelést. Lehet, hogy jobban, mint ahogy szeretnéd.

A csomó a melledben kezdődő mellgyulladásnak hangzik. Itt egy cikk, olvasd el, benne van minden infó erre az esetre! Ha lázad lenne, algopyrint vehetsz be, amellett lehet szoptatni!

Kitartás, nyugi, várom válaszod.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Linda!

Ha a gyerek jól fejlődik, hízik, nő eleget, felesleges éjszaka keltegetni. Hagyd aludni, legalább te is tudsz pihenni. Nyilván, ha éhes lenne, üvöltene, ahogy a lyukon kifér.

Az üvöltés, sírás sok esetben egyáltalán nem azt jelenti, hogy a gyerek éhes. Amúgy is van egy olyan szakasz a fejlődésükben - mikor a nappal és az éjszaka kezd elkülönülni a fejükben -, hogy este fülsértő és idegtépő koncertbe kezdenek.
Ennek nincs köze az éhséghez - ellenben, ha bőgés miatt mellrecsapod, nyilván elhallgat, hisz a szoptatás lelkileg jutalmazó és nyugtató is -, tehát választhatod azt is, hogy egyszerűen csak ledőlsz vele az ágyra, magadra teszed úgy, hogy a bőrötök összeérjen. Vagy bekapcsolsz valami zenét, karba veszed és táncolsz vele. Vagy megereszted a fürdővizet, és együtt ültök be egy kellemes meleg ejtőzésre. Vagy leviszed sétálni - még akkor is, ha hideg van, ami amúgy elképesztően jó altató hatással van a kölkökre általában. Vagy vegyél egy hordozókendőt, és kösd magadra, mikor nyűgös.
A cumi olyan találmány, amivel csak azt tanítod meg a gyereknek, hogy minden problémájára egyetlen megoldást találjon. Ne differenciáljon a bajai között, minek is, hisz ha bármiért üvölt, úgyis csak a cumi a válasz. Lehet, hogy kényelmes, mert elhallgat a gyerek, de vedd figyelembe, hogy a bőgés, sikítás, üvöltés, zokogás, oázás széles választéka bizony számukra még a kommunikáció egyetlen lehetséges eszköze. Ő beszél hozzád, te meg ahelyett, hogy értenéd, vagy próbálnád megérteni, mit mond, betömöd a száját egy műanyag darabbal.

A lényeg csak az sokszor, hogy a testi közelségedre és a figyelmedre vágyik. Ami érthető, ha elgondolod, hogy 9 hónapig te jelentetted neki a világegyetemet.

A cumisüvegtől ismét óva intenélek! A fenti arzenállal te is kiválthatnád...

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Bandaandi!

A mérleg legalább annyira felesleges találmány, mint a cumi. (Csináljunk már egy listát az emberiség leghülyébb találmányairól...:) A legjobb szerintem a csoki!)

1. Ahogy bebcsi is említette, bíz, mi sem eszünk minden étkezésnél ugyanannyit. Képzeld el, ha minden reggeli, ebéd, vacsi előtt ki kellene porciózni az adagodat, és attól sem lefelé nem térhetnél el, sem felfelé. Pokoli lenne: ha nagyon éhes lennél, korogna a gyomrod, ha meg épp nem kívánnád a kaját, hányingered lenne a gyomorterheléstől. A picik méginkább így működnek, sokkal jobbak az ösztöneik, mint a miénk. Ha éhes, zabál, ha nem, akkor csak kortyolgat, esetleg csak cuppog.

2. Az anyatej nemcsak étel, ital is. Ha a kicsi csak szomjas, akkor a vizes elsőtejet kortyolja ki, a zsírosabb tejet nem eszi meg. Magyarán a szoptatás rövidebb lesz az átlagnál, és ha mérlegre teszed, kapod majd a szívinfarktust, mert csak 10-20 ml-t evett.

3. Sokkal biztosabb mutatói vannak az állandó mérlegelésnél annak, hogy a gyerek eleget szopott-e:
- napi min. 6 pisis pelus
- bőre rugalmas, telt tónusú
- láthatóan jókedvű, élénk
- nem aluszékonyabb, mint máskor
- kutacsa nem besüppedt, szeme nem fénytelen
- fejlődik testileg és lelkileg, értelmileg is
- napi 1 kaki van, bár a tisztán anyatejes gyerekeknél ez bizony akár napokra elmaradhat, tehát emiatt ne essetek kétségbe, ha a többi paraméter viszont rendben van

Szóval, csak azt mondom: SZÁMŰZD A MÉRLEGET! Elég, ha a védőnő heti egyszer leméri azt a gyereket - azt meg úgysem úszod meg. BÍZZ A GYEREKBEN, az élni akarásában. Valahogy nem jellemző, hogy az embergyerek szuicid hajlamokkal jönne világra.:) Szóval, olyan nincs, hogy egy baba elhatározza, hogy márpedig én most jól éhenhalok, aztán konzekvensen végre is hajtja. Mivel még ösztönlény, sokkal inkább egy állatkára hasonlít, mint egy emberre, a legerősebb késztetése az életbenmaradás. Ezért visít, ezért vívja ki minden figyelmedet, kényszerít arra, hogy gondoskodj róla. Még az arca is azért olyan elragadó, hogy magára ne hagyd.

Az pedig, hogy az egyik mellből 140-et eszik, míg a másikból utána már csak 40-et, ha logikusan végiggondolod, nagyon is logikus. Ha belegondolsz, ez 180 ml jelent etetésenként, ami igencsak szép mennyiség. És ahogy te sem tudod belőni, a gyerek is képtelen arra, hogy mérce-beosztás nélkül megmondja szopi közben, hogy oké, akkor ebből már kiszoptam 90-et, jöhet a másik 90 a másikból.
Sőt, örülj neki, hogy az elsőből 140-et eszik, így biztos lehetsz benne, hogy igencsak tetemes mennyiségű zsíros, kalóriadús tejhez jut!

Az, hogy szopi után nyűgös, lehet attól is, hogy picit fáj a hasa, vagy hogy elfáradt. Ez nem utal feltétlen a melled teljesítményére.

Sebészeten mi volt?

Az 1-3-5 perces módszert semmiképp sem ajánlom olyan kicsi babánál, aki még nem érti, amit magyarázol neki, illetve aki nem tudja magát úgy kifejezni, hogy te is megértsd, ő mit akar! Szóval, NE!

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Dia! Köszönöm a válaszod. Nem volt szájpenésze a babának. Külön ellenőriztettem, mert hallottam, hogy attól is fájhat a szoptatás, ha én elkapom a babától. A kórházban kapott cukros vizet, kis orvosi cumis cumisüvegből. A sárgaság miatt az anyatejet is abból kapta, mert nem volt annyi ereje, hogy szopizzon.
A mellbimbóm csak kicsit megnyúlt volt, de nem volt fehér. Hogy szilvamag alakja lett volna, arra nem emlékszem.

A mellgyulladás elmúlt. Délutánra lett egy hólygocska a mellbimbómon, és miután kifakasztottam (tudom, hogy kockázatos volt, de már nem érdekelt, annyira fájt), ömlött a tej fejés nélkül. VAlószínüleg el volt dugulva a kijárat, és nem tudott távozni a tej. Este még belehasaltam egy kád meleg vízbe, és utána teljesen ki tudtam fejni a cicim, és el is múlt a fájdalom teljesen.

Linda!
Nagyon hasonló problémáink vannak, az üzeneteidet olvasva olyan, mintha magamat olvasnám. :) A 3 órát próbáld betartani, mert attól is sírhat, ha túl sűrűn kap kaját és nem tud kiürülni a pocakja. Nekem legalábbis így volt. Az Infacol-lal meg vigyázni kell, mert egy idő után hozzászokik a baba szervezete és pont ellenkező hatást vált ki. Nekem a Gripe Water-t ajánlották, ami jobb, nem szoknak hozzá a babák, és az íze is jobb.
Az altatásra pedig próbáld ki, hogy adsz neki egy nagyon puha, plüss kendőt (azt hiszem, markolászós kendőnek hívják). Nyomd a pofijához, simogasd vele az arcát. Az én lányomnál bejött: másfél hónapos korától átalussza az éjszakát, de cserébe napközben csak 10-20 perceket aludt, amitől persze jó fáradt volt. MOst, ha látom, hogy ásítozik és dörzsöli a szemét, odaadom neki a kendőt, néha a cumit is, de 10-ből 9-szer kiköpi, és 1-2 perc után már alszik is. Most már fog, és elalvás közben gyűrögeti, nyomkodja a kendőt.

Az etetéssel nekünk csak a fejés - üvegből etetés jött be, amiről tegnap már írtam. Tudom, hogy nem a legjobb megoldás, de így nyugodt vagyok, hogy eleget eszik, illetve ha nem, akkor tudom, hogy mennyivel evett kevesebbet. És azóta, ha sír, tudom, hogy éhes lehet-e, és ha nem, akkor egyből próbálkozhatok mással. Nekem egyfelől nagyon megkönnyítette a dolgom, bár az is igaz, hogy nagyon fárasztó a napi 4-5 fejés 40-60 percen keresztül. De nyugi, 6-8 hetes korában már sokkal könnyebb lesz! És 3 hónap után meg már tényleg az! Kitartás!

Sziasztok!

Detti
 
 


Kedves Dia!

A mérleggel kapcsolatban teljesen igazad van és Bebcsinek is mindenképpen elteszem és majd hetente fogom csak mérni.
A 40-et nem a másik után szívta rögtön kis hanem a következő etetésnél, mert akkor még egy mellből etette. Akkor nem volt neki elég. Ez már a második nap hogy mind a kettőt adom és tényleg úgy érzem hogy több lett, mivel utánna még tudok egy kicsit fejni. Eddig nem tudtam egy milit sem kifejni utánna, sőt még evett volna. Tehát biztos jót tett amit tanácsoltál.

A sérvvel ma voltunk dokinál a Heim Pál-ban és havonta vissza kell vinni kontrollra, mert elég nagy szegénykémnek. Most tényleg nem kell vele semmit sem csinálni, csak figyelni nehogy kizáródjon, bár ez az orvos elmondása szerint elég ritka. Kicsit megkönnyebbültem.
Köszi mindent lányok!!! Biztos lesznek még kérdéseim és már tudom hova forduljak segítségért.

Sziasztok
 


Detti!

Na, igen, a szájpenész nemcsak a babát, hanem a mama mellét is megfertőzi. Onnan lehet észrevenni, hogy vagy kivörösödik a mellbimbó, vagy szürkés fátyol is lesz rajta, berepedezik, még vérezhet is, és a szoptatás iszonyatosan fáj. Úgyhogy ilyen esetben tényleg kezelni kell babát és mamát is. De tök jól csináltad, hogy megnézetted a kicsit anno.

Nem vagyok benne biztos, no meg ugye látatlanban okoskodom, de van egy olyan gyanúm, hogy nálatok a kórházi cumisüvegezés okozott problémákat. Ez egyáltalán nem a te hibád, hiszen a kórházi személyzet végzi, és rajtuk múlna, hogy ne forduljon elő, de sajnos az a helyzet, hogy - bár gyerekeink erre egyénileg érzékenyek - minél korábban találkozik egy baba a cumisüveggel, cumival, annál nagyobb a valószínűsége a cumizavarnak. És sajnos, vannak olyan gyerekek, akiket egyetlen alkalom is bekavar erősen.
Állítólag, ha három hónapos kor után adsz először cumit a gyereknek, már sokkal kisebb a valószínűsége a dolognak, de még ekkor sem kizárt.

Mellgyulladással kapcsolatban le a kalappal Ön előtt, Hölgyem! Remekül, profi módon oldottad meg a helyzetet, bár remélem, a tűt - gondolom, ezzel fakasztottad ki - azért sterilizáltad előtte.:)
Fehéres-sárgás darabos cuccot nem láttál a csatorna járatában a nagy megkönnyebbülés előtt?

3 óránkénti etetés: én még akkor sem ajánlom senkinek, ha a kicsi hasfájós! A hasfájás sajnos élettani dolog, ha hajlamos rá a gyerek, fájni fog neki akkor is, ha 3 óránként kap enni. Inkább azt ajánlanám, hogy ha nemrég evett a gyerek, akkor ne mindig az legyen az első gondolat, hogy mellrecsapni! Nézzétek meg, nem pisis-kakis-e a pelus, nincs-e melege, hidege, unatkozás vagy anyahiány nem áll-e fenn. Hiszen ezek mind lehetnek a sírás okai, nemcsak a cicizni akarás. Ha a fentiek egyike sem jön be, na, akkor jöhet az evés. Akár 1 óra elteltével az előző szopitól! Mert ez lenne az igény szerinti táplálás, a három óra kivárása meg pont az ellenkezője.
Őrjítő egy időszak az első 1-2 hónap, tudom, Borigyerek is rettenetes nyivákgép volt, de mindenkit megnyugtatnék, később tényleg egyik napról a másikra vágják el a nagy bőgéseket!

Gripe-Water: szigorúan csak 1 hónapos kor után adható, akkor is csak a meghatározott mennyiség. Azért azt tudjátok, hogy mint minden vegyipari termékben, ebben is vannak olyan cuccok, amik nem igazán javasoltak a gyereknek, pl. tartósítószer. De tény, hogy olykor felszabadító hatású lehet, ha a gyerek már órák óta küzd a benne tomboló gázokkal.

A markolós kendő ötlet az alváshoz zseniális! Egyetlen dologra érdemes szerintem odafigyelni: ne legyen szöszölős.

A fejés és üvegből etetés témához csak annyit fűznék hozzá, hogy azért ÉN SENKIT SEM BÍZTATNÉK ARRA, HOGY ERRE VÁLTSON! Hacsak nem indokolt. De a saját félelmeink, bizonytalanságunk miatt ne fosszuk meg se a gyereket, se magunkat a szoptatás élményétől. Még ha olykor bizony törjük is a fejünket rajta, hogy eleget evett-e.

FONTOS LENNE, hogy anyukaként bízzatok a babátokban és persze, magatokban is!

A babában azért, mert ha már kilenc hónapig készült, és végigszenvedte a szülést is, ráadásul a civilizációs szépségideál neki még semmit sem jelent, biztosak lehettek benne, hogy alapból a gyerek nem készül kinyírni magát. Főleg nem éhezéssel.

Magatokban meg azért, mert felnőtt, okos csajok vagytok, akik nyilván számtalan embertelenül nehéz helyzetet voltatok már kénytelenek átélni, megoldani, és sikerült. Bár a gyermek születése teljesen új helyzetet teremt, de nyilván ezzel is meg tudtok birkózni! A problémák CSAK FELADATOK, PRÓBÁK, nem púp a hátatokon. Az élet ezektől a dolgoktól szép, csak sokszor erre évekkel később jövünk rá! Szóval, csak lazán, átgondoltan, nyugisan. A gyeplő nem csúszott ki a kezetekből.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Bandaandi!

A 40 ml evés lehet, hogy akkor csak ivás lett volna. A nyűglődés szólhatott annak is, hogy közben elkezdett a zsíros tej termelődni, amit ilyenkor a kicsik nem vesznek szívesen.
Az is okozhat effajta elutasítást, ha túl gyorsan ömlik a tej a szájába. Megpróbálja legyűrni, mert éhes, de a fulladozás élményét nagyon nem élvezik, így inkább egy idő után feladják. Ilyen esetben érdemes hátradőlve, hanyattfekve szoptatni, kiküszöbölve a gravitáció hatását.
Persze az is lehet, hogy igazad van, és kötöttebb a melled, esetleg kevesebbet is termel, de ez ellen szerencsére lehet tenni, ahogy már teszel is.

Az, hogy tudsz-e fejni és ha igen, mennyit, egyáltalán nem mutatja hitelesen a tejtermelésed mértékét. Én pl. 2,5 éves korig szoptattam a gyerekemet, s bár az első két hétben fejtem, később soha egy cseppet nem tudtam. Márpedig a gyerek fejlődött. Vagy pl. van itt olyan lány, aki három gyereket szoptatott (összesen kb. 6 évig), volt olyan, hogy egyszerre kettőt is, fejni mégsem bírt. Soha. Semennyit.
Ez csak azért van, mert a gyerek szája sokkal erősebb szívóerőt bír kifejteni, mint egy hülye kis gép.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Dia:

Egy másik topikban már beszéltünk a Boti szájpenészéről,
de most itt olvastam a problémámat.szerintem megferzőzte
a cickókat a kis csirkefogó!!!Ugyan azok a tüneteim
vannak,amiket elmondtál fentebb.
Mivel kell kenegetnem?Recept nélkül is lehet kapni?
Vendég
 


Borcsi!

Kenegesd ugyanazzal, amivel az ő száját ecseteled! Érdemes szoptatás előtt és után is! Próbáld meg ledörgölni ugyanúgy, mint a gyerek szájáról (magától nehezen jön le).

És tartsd folyamatosan szárazon a melled! Anyatejet se kenj rá, ebben az esetben nem szabad (amúgy nagyon jó kisebesedés ellen). A melltartóbetétet felejtsd el, a melltartód cseréld naponta (este mosd ki, reggelre megszárad).
Ha fejsz, a fejőgépet is fertőtleníteni kell!

Napfényt a cicinek! Az UV sugárzás remekül csírátlanít.

Miből gondolod, hogy megfertőzött?

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Kedves Dia!

Képzeld beváltak a tanácsaid és elég jól megy a szoptatás. Most úgy néz ki van tejem bőven. Lenne még egy kérdésem. Azt írtad hogy felejtsük el a cumit. Meg is fogadtam a tanácsodat és egyáltalán nem adom a szájába, sőt már ki is dobtam.
Valamelyik nap viszont arra lettem figyelmes hogy a kis drága az ujját szopizza és úgy alszik.
Most este is simán ki tudtam jönni a szobából, ez már a harmadik este, nem sírt egy kicsit sem. Mentem fel a nagyobbikhoz és hallom hogy cuppog az ujján a kicsi. Szerinted ez nem baj? Bár nagyon nem tudok semmit tenni, 2,5 hónaposan megtalálta a hüvelykujját és azzal cuppog.

Szerinted?

Köszi a választ: Andi
 


Bandaandi!

Először is örülök nagyon, és gratulálok! Remekül vettétek az akadályt!

Ujjszopás: minden rémtörténet ellenére egyáltalán nem gond! Ha valakit érdekel, elmondom azt is, miért nem.

Az ujjszopást a gyerek már a mama pocijában is gyakorolja, ezzel elégíti ki a szopási ösztönét, plusz gyakorol vele a kinti cicizésekre. Olyanannyira hatékony edzési módszer, hogy a szopási sztrájkoló és a rossz technikával szopó csecsemők helyes technikára való átszoktatásánál is használják. A cumisüveg, cumi ellenben rettenet hatással van/lehet a szopási technikára.

Az ujja mindig kéznél van, és az ujjszopás, akárcsak a komfortcumizás remek önnyugtató módszer. Ellenben a cumival, sosem kell keresgélni, ezért ha éjjel szüksége van rá, nem téged hív üvöltve, hanem becuppantja és kész.

Az ujján tenyésző kórokozókat ismeri a szervezete, így még ha a szájába is kerül, ritkán okoz fertőzéseket. A cumin viszont iszonyat gombatenyészetek telepszenek meg.

Az ujján érzi, mennyire erősen szív, sosem fog fennállni az a veszély, hogy szétrágja. Az igaz, hogy felázhat, de az elmúlik.

Végezetül: egy gyerek az ujjszopásról magát szoktatja le, fokozatosan. Amikor elkezd két kézzel játszani, ügyködni, a szájában még kényelmesen elfér a cumi, a keze viszont egyszerre nem lehet két helyen. Így észrevétlen egyre kevesebbet fogja szopni. Igaz, hogy a fáradtságnál, álmosságnál, elalvás előtt még egész sokáig megmaradhat ez a szokás, de ne bánjuk, ettől még se nem hülye, se nem degenerált a gyerek, egyszerűen csak képes ÖNMAGÁT megnyugtatni. Előfordulhat, hogy stresszhelyzetben is rácuppan, de iskoláskorra általában minden gyerek kinövi.

Még valami: a fogak és az ujj nem igazán deformálódnak az ujjszopástól. A cumi viszont igazi lófogakat képes kialakítani.

Szóval, ha kell, én mindenképp az ujjszopira szavazok. Uff.:)
dia
Budapest
 
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: