Új privát üzeneted érkezett!

Szöcske!
Látom Miskolciak vagytok ott nem tudom mik a lehetőségek de pesten van magánrendelés gasztrón Budán ha esetleg hajlandó vagy emiatt felutazni hamar adnak időpontot egy hét ált.

Zsebi
Kép


Köszönöm szépen!

Anikó, írtam privit!

Kép
Kép
 


Köszi, Zsebi, egyelőre megvárjuk a széklettenyésztést, de nem vetjük el a felutazást sem.
Ma vittem egyet, holnap ismételjük, jövő héten lesz eredmény. Egyelőre a Smecta megfogta a pocakját, de visszatérő gondunk van a kisfiunkkal. Dokinő szerint ne bújjam a betegség-lexikonokat a neten.

Puszi Mindenkinek: Zámolyiikrek

Mini babaruhavásár: http://picasaweb.google.com/zamolyiikrekKép
 

 
 

Szöcske!
Nem akarom a bogarat beültetni a füledbe de elmesélem az én esetemet.
Másfél évesen kezdett a kisfiamnak érdekes lenni a széklete és puffadt a hasa nem fosott csak fehéres volt. jeleztem a dokinőnek mondta hogy még biztos nem szokott hozzá a normál kajákhoz. Megnyugodtam nem foglalkoztam vele de valahogy ott motoszkált a fejemben és idegesített legbelül éreztem hogy ez nem válasz. Aztán egy időre megszűnt a tűnet majd előjött kórházba kerültünk (mással) és akkor figyelt fel rá egy doki azóta vizsgálják. jelenleg ott tartunk hogy minden lelete negatív egy liszt pozítivja volt de most lényegesen kevesebb tejet iszik és egy hónapja nincs tünete....

Szóval a lényeg hogy nekem is hallgatni kellett volna a belső hangra és nem a doki nőre és akkor nem lett volna majd egy véig ilyen a széklete kettőről három éves korára alig gyarapodott alig nőt étvágytalan volt aluszékony és ez most mind elmúlt. Megfogatam ezentúl magamra hallgatok és legfeljeebb lesz a gyerekemnek egy papírja hogy minden okés de inkább elvisezm feleselegesen mint ne vigyem...

Zsebi
Kép


Zsebike! Valami nekem is azt súgja, nincs rendben ez a gyerek. Nyilván nagy a kontraszt is, mert van egy jóevő kislányunk és van egy étvágytalan, de alapjában véve jókedélyű kisfiunk. Étvágyával csecsemőkorától gondok vannak, a széklete időnként rendben, 1-2 hétig normális, aztán kezdődik előlről. Annyira keveset eszik, hogy nem értem a napi többszöri székletürítést. Reggel-este tápszert iszik, elég nagy mennyiségeket, ha reggelizik bőségesen, akkor az ebéd marad ki, vagy fordítva. Vizet, folyadékot gyakran kér és nagy mennyiségeket iszik.
Esetedet elolvasva, átgondolva, tanácsodat köszönöm, valszeg nem állunk meg mi sem, legyen kivizsgálás. Széklettenyésztésre kíváncsi vagyok.

Bocsi, hogy sok voltam, majd írok pár szót az eredményünkről.

Puszi Mindenkinek: Zámolyiikrek

Mini babaruhavásár: http://picasaweb.google.com/zamolyiikrekKép
 


Sziasztok :)
Nincs időm már megint netezni...

De azért itt egy szülinapos kép :)

Kép

 
 


Nekem sincs időm basszus....

Viszont nagyhajú Balázsnak boldog szülinapot utólag is! Nagyon szépek! :D


Wish,

Boldog szülinapot Balázsnak !! Nagyon édesek a képen, egymésra is hasonlítanak (még jó :lol: ) de Zsófi szerintem tisztára rád hasonlít....

Szöcske,

Sajnálom hogy ilyen gondotok van, ahogy Zsebi is írta, hallgass a belső hangra, és járj utána mi lehet a gond. Lehet hogy könnyen ki lehet küszöbölni, ha rájönnek hogy mi okozza a hasmenést...

Most nekem is kicsit hasonló problémám van, Viki második hete eszi a krumli/sárgarépa/sütőtök ebédeket, bár inkább almával keverem őket mint egymással, és új, 2. tápszert is kap kiegészítésként, és azóta rettenet sokat kakil. A ruhacseréket eddig is megszoktam a kakival, de azt hogy éjfélkor, meg hajnali kettőkor meg ötkor/hatkor is kakiljon, az szerintem nem normál....
Lehet hogy vissza kéne venni az 1. tápszert, mert túl sűrű ez neki ? Mondjuk régebben is sokszor a tápi után kakilt, a tej után sokkal kevesebbet, tudom hogy ez normál, de kb 4 hetes kora óta nem kellett rajta éjszaka pelenkát cserélni, ami ugye totál felébredéssel jár és egy órás műsorral :cry: :cry:
Fél kettő körül szokott ebédelni, lehet hogy azt is előrébb kellene hozni ? Vagy kevesebb tápit adni neki este ? (Most 150-et eszik üvegből, de előtte kb 6-7 között szopizik utoljára, gőzöm sincs hogy mennyit.....)

Kriszta

Kép

KépKép
 


Wish!
Boldog születésnapot Balázsnak. Ha lesz egy kis időd több képet is megnéznék a nagy három évesről és a hihetetlenül nagy lányodról. Nagyon aranyosak együtt és Zsófi szerintem is tiszta te :)

Szöcske!
Elárulom neked az anyatejes időszakot leszámítva mintha az én kisfiamról beszélnél annyi kölönbséggel hogy nekem nem híg a széklete hanem fehéres. De ugyan olyna rossz evő de jókedvű időnként jön elő a székletdolog hát nem tudom .... én most a tejre gyanakszom annak ellenére hogy a vérvétel negatív lett mert elhagytuk a cumisüveget így gyak nem kell neki tej tényleg csak minimálisan az is kajában azóta nem volt ilyen széklete több mint egy hónapja... de majd eztán megyünk vissza a gasztrora kíváncsi leszek mit mondanak.

Zsebi
Kép


Kriszta :)
Nekem az jutott eszembe, hogy az alma és a sütőtök általában meghajtja a gyerekeket. Lehet, hogy emiatt van több kaki.
Ha meg tényleg a a tápszer, az akkor próbáld ki esetleg a Nestlé Beba-t az Balázst is és a szomszéd kisfiút is mindig nagyon megfogta.

Zsebi :)
Nem akarod Balázst elvinni vegatesztre? Nekünk jól kimutatta az allergiákat.
Teszek még képet , mert olyan kedvesen kérted :)

Kép
Kép

 
 


Wish,
az első képről egyből eszembe jutott, hogy Olivér is mennyire örülne az ilyen földutas, vidéki helynek! Zsófi meg milyen ügyesen ül, miket csinál már? Blanka még nem mászik, egy-két kezdetleges próbálkozása volt csak. Kúszik, ül és áll állandóan, egyet-kettőt lépett is már kapaszkodva. A babakocsit már nem nagyon szereti, de én meg szemét módon nem veszem ki, mert nem akarom, hogy a földön kússzon a mocsokban. Meg hideg is! Kérdezted még a féltékenységet, hát nálunk most jött el. De Olivér annyira kis gonosz Blankával, hogy kezd elviselhetetlen lenni. Elgondolkodtam az ovin is, hogy akár elkezdhetné most is... Nálatok milyen a helyzet? Hogy próbálsz meghatni Balázsra?

Kriszta, nálatok felütötte már a fejét a féltékenység?

Kaki ügyeket sajnálom, nekem egyelőre (szerencsére ) nincs ebben tapasztalatom. Sőt, Blankánál kimondottan szeretnék már egy olyat, ami nem a hátán köt ki. :? :roll: Még mindig csak anyatejet eszik, így olyan a kakija is. :?


Sziasztok!

Wish,
BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNOK BALÁZSNAK!!!

NAgyon szépek a gyerekek!

Rólunk:Húsvétkor elkaptuk a kalici vírust.Márk kezdte,majd 1-1 nappal később én és Apa is betegek voltunk.Arni valahogy megúszta szerencsére.Amúgy minden rendben van,a munkámat szeretem,csak kereshetnék jobban is!

kakiról:van nálunk egy kisfiú,akivel ugyanez volt a helyzet.Az allergiavizsgálat kimutatott egy kis tejallergiát,de az orvos teljes tej,-és lisztmentes diétát javasolt.Azóta minden renben van,eltelt 3-4 hónap.Lassan visszaállhatnak a régi étrendre,de csak nagyon lassan,nehogy megint gond legyen.

Andi
Kép
 
 


Wish
nagyon helyesek!

Kriszta
én a tápszerre tippelek! Nálunk ez volt, mikor kb. 16 hónaposan 2es tsz helyett BEBA3-ast kezdtem adni. Éjszaka óriási kakik jöttek az esti tszezés után, pedig előtte már 1 évvel nem volt éjszakai kaki.... Első körben azt állítsd vissza. Alma, répa, sütőtök fogós, ezektől nem lehet.

Hajni
és miket csinál Olivér Blankával?
Nálunk Zalán imádja az ovit, keddtől 3 napos ottalvós, végig alussza a pihiidőt 1től 3 ig, és annyira jó egy kialudt, édes gyereket elhozni, nem egy fáradt hisztizsákot! Nálunk most egy kicsit jobb a féltékenység, bár az imádat sajna nem jött vissza, ami egy időben volt, de már nincs terror alatt Boldizsár

Aanda
tényleg csoda, hogy Arni megúszta! jó, hogy szereted a munkád!

Nálunk is annyit változnak a gyerekek!
Zalán már kezdi pedzegetni a harcolós játékokat, de annyit nevetek, mert a harcosok vendégségbe mennek egymáshoz meg ilyenek:) szóval ovis hozoményok, de light verzió. Most érzem úgy, hogy 1 év után totál visszatalált hozzám, már nincs semmi neheztelés tesó miatt.
Boldizsár még mindig kapaszkodva megy, már 3 hónapja, és mindig menni akar. Eszméletlenül anyás, ha ott vagyok, senki de senki nem jó neki, még apja sem. És sajna még mindig kegyetlen rossz alvó - kb 4 kelés egy éjjel :(
De tündérpofa mindkettő :D

Kép
Kép
 


Sziasztok! Csak röviden írok: széklettenyésztésnél egymás utáni 2 napon minden negatív. Smecta megfogta a gyerek hasát, széklet egyelőre rendeződött. Gasztrón kivárjuk itthon a sorunkat, elviszem megnézetni, biztos, ami biztos.
Viszont Kirácska rá pár napra 40 fokos lázzal feküdt, hasmenés, hányás, azt gondolom, valami vírust kaptunk el. Norbika sosem lázas, lehet, hogy nála nem figyeltem fel eléggé a betegségre, így lappangott benne elég sokáig. Beutalónk megvolt a fertőzőre, mert Kircsike inni sem volt hajlandó. Aztán feljött dokinő, megmutatta, hogy 5 percenként 3 teáskanál teát kell neki adnom, különben kórház lesz a vége. Így kínlódtunk 2 napot. Átlendültünk a holtponton, fosós-hányós betegségtől mindenkit kíméljen meg az ég.

Hsz-eket köszönöm!!!

Puszi Mindenkinek: Zámolyiikrek

Mini babaruhavásár: http://picasaweb.google.com/zamolyiikrekKép
 


Bocsi, eltévedtem :oops:

Kép

KépKép
Notes:

KépKép
loislane
Metropolis
 
 
 
 


Wish,

Balázs haját annyira irigylem, olyan édes :lol: :lol:
Alma, sütőtök szerintem nem hajt hanem fog :lol: Beba-t iszunk, eddig HA1 estet, most HA2est.... a védőnő azt mondta hogy nem lehet attól a gond, igyunk Normaflore-t...ugyhogy most azt iszunk...

Igazából nem az volt a bajom hogy hasmenésünk van, hanem összességében rengeteg a kaki, szinte minden pelusban van, amikor eddig 1-2 volt naponta... A gyümis meg a répás kakikat fel lehet ismerni, azok szépen egyben vannak, a köztesek meg az anyatejes/tápszeres kakik, csak tényleg az volt az érzésem hogy több jön ki mint amennyi bemegy :cry: :cry:

Most kicsit jobb a helyzet, éjszaka nincs több kaki, de reggelre most is van, 6 körül...Kicsit előrébb is hoztam az evést 10-re és fél 1-re, aztán a tápiból is inkább kevesebbet adok egy kicsit....remélem hozzászokunk a kajákhoz előbb utóbb és nem lesz baj....A gyümit imádja Viki, de valahogy a krumpliért nem rajong....pedig Máté mindent krumplival evett....milyen liszt/dara is az, amivel szoktatok még sűriteni ? Rizsliszt, vagy mi is ?? Ki fogom próbálni, mert a sütőtök almából szerintem nincs túl sok kalória bevitel ebédre...

Hajni,
Nálunk most egész jó a helyzet, tegnap kimondottam puszilgatta Máté Vikit -igaz hogy előtte 3 napig nem látta, mert a nagyszülők hozták-vitték oviba és náluk volt szombaton is, igy lehet hogy már hiányzott neki :lol:
Ma reggel meg az ölébe ültettem Vikit mikor fogat mostam....cukik voltak....

Szerintem kicsit erőltesd a mászást Blankánál, az nem jó ha kimarad.
Viki mostanában állandóan ülne, persze még sokszor elborul, de ha beteszem az ágyába mert valami dolgom van az emeleten, akkor üvölt.... igy a gyerekülésben hordozom állandóan, hogy lásson...ez már a szeparációs dolog ???
Ő is próbálkozik a négykézlábbal, a feneket térdet már jól tolja fel, csak a karral nem birja még magát felnyomni.

Kriszta

Kép

KépKép
 


Kriszta :)
Nahát, nálunk a sütőtök nagyon hajt. A répa meg nagyon fog. Meg a nestlé beba is nagyon fogott :lol: Nem egyformák a gyerkők :)
Sűríteni jó a rizspehely, kölespehely is (ezek gluténmentesek). Én sokszor belefőzőm a rizst a kajába, aztán turmixolom együtt mindet.

Lehet, hogy ez már a szeparációs szorongás. Nálunk is kb hét hónaposan kezdődött. De most már legalább utánam tud jönni. Cuki, mászik ki utánam, és kigondolja, hogy pl. most biztos a fürdőben vagyok, odamegy, aztán panaszkodik, hogy ott nem talált meg :D

Hétvégén fel is állt Zsófi. Úgyhogy most a fő programja az ácsorgás remegő lábakkal.

Akit esetleg érdekel: Új alapítványi ovit szervezünk, szeptembertől indul. Infók: http://csillagberek.blogspot.com

 
 


Sziasztok!
Bárki de az első kérdésben Zsebi!!!!!
Segítsetek!!!

Ma szóltak, jövő héten BE KELL ÍRATNI A GYEREKET ÓVIBA!!!!!!!!!!!!!!!!!???????????????Mert betölti a 3-at decemberben.
Mi ugye a Nyár utcaiba tartozunk, de ami szimpi a Virág.Te mit hallottál???Melyik jobb?Vagy mindegy?Múltkokr beszéltük, hogy a Virág jobb szerinted, most is így gondolod?Van valami új infód????Ez a két óvio jöhet szóba.

Amúgy meg nem akarom az óvit, ráér még, jó a bölcsi, szóval itt a dilemma....még van pár napunk dönteni, mi legyen. Év közben átvinni és beszoktatni VAGY beíratni mert kötelező de kérni (ha lehet ilyent), hogy ne vegyék fel csak jövére...

Ti mit tennétek???
Vendég
 


Hunci,
mármint úgy érted, már idén szeptembertől járhatna? A mi körzetes ovinkban csak 3 évet betöltötteket vesznek fel. Szerintem simán kérheted, hogy beíratás ellenére te csak jövő szeptembertől kéred a felvételt. Nálunk pl. azt mondta az ovi vezetője, hogy - bár elvileg lehetséges lenne év közben is - kicsi a valószínűsége, mert előbb úgyis a szeptemberi, októberi, novemberi gyerekeket veszik fel (tudod, az enyémek is decemberiek). De ez kizárólag a december utáni időszakra vonatkozik, előbb szóba sem jöhet. Én jövő szeptembertől akarom őket járatni.

KépKép
 
 


Lili, dec.7-étől kell átvenniük azt mondták a bölcsiben.de a bölcsisek szerint és szerintem sem a legjobb dolog év közben átrakni őket, és talán kérhetem, hogy ne most dec 7-tel hanem jövő szept 1-gyel vegyék fel.
amúgy viszont az kötelező, hogy be kell íratni óviba azokat a babákat akik dec 31-ig betöltik a 3-at, azaz Alizt és Barnit is, most változott a tv.
csak azt nem tudom, tényleg megtehetem-e, hogy beíratom, mert kötelező és kérem, ne vegyék fel...nem akarom, hogy óvis legyen, pici még.
Vendég
 


Hunci,
szerintem kérdezz rá erre a választott ovi vezetőjénél, de nem hiszem, hogy ne lehetne megoldani, hogy beíratod, de csak szeptembertől jár. Nyilván szeptemberben sokan mennek majd iskolába, így üresedés lesz, be lehet kalkulálni egy lurkót. Ahogy írtam, a mi kerületünkben ez nem probléma, sőt..., mert így is túljelentkezés van, nem tudnának mindenkit egyből átvenni, aki betölti a 3-at.

KépKép
 
 


Hunci!
Csak most jöttem ide olvasni.

szóval a mi ovinkban ma volt a nyílt nap így most az itten infokat tudom modnani de úgy látom Újpesten ugyan az van mindenhol. Igen be kell íratni oviba a gyerekedet és elvieleg fel is veszi az ovi de nem viheted szeptemberben mert még nincs három éves. Itt azt mondta a vezető nő hogy aki így van azt fogadják de csak ha betöltötte a hármat vagy ha anyuka szeretné maradhat még a bölcsiben egy évig és akkor jövő szept megy oviba. De ezt a bölcsiben is egyeztetni kell. Azt mondta az otthonról jövő gyerek anyjának aki kérdezte hogy a november 30-i gyereke mikor kezd beszokni stb... hogy pár héttel előtte már bemehetnek ismerkedni az ovival de csak és kizárólag ebédig mert mivel nincs három éves nem fizethetnek be mert nem járhat az oviba. Nem tudom más ovi mennyire rugalmas-e téren. De én biztos átvinném oviba sokkal színvonalasabban foglalkoznak ott velük és a bölcsiben a te gyerköcöd lesz a legnagyobb félő hogy a kicsik visszahúzzák. A másik meg az otthonról jövő gyerek is kvázi akkor mehet tehát ő is egy elkezdett csoportba megy de szerintem azért az még nem olyan nagy idő amiről ő adott esetben lemarad. Én a helyedben vinném az oviba amikor lehet.

Virág vagy nyár szerintem mindkettő jó nektek a nyár a körzetes? Mert akkor írasd be mindkettőbe mert a körzetesbe muszáj ha virágba meg szeretnéd vinni akkor ott kell mondani hogy ide szerietnéd inkább vinni és mikor a vezetők összeülnek egyeztetnek hogy ki hova jelentkezett és ha tudják figyelembe veszik az körzeten kívüli gyerekeket ...

Én nyilt napra végül nem mentem el csak telefonon beszéltem a vezetőkkel mert rá kellett jönnöm nekünk reggel az messze van gyalogosan mással meg nem tudok menni szóval marad a körzetes és a munkahelyem melletti ovi meglátjuk hogy az felveszi-e ha igen akkor válogathatok is ha nem akkor mennek a körzetesbe.

Remélem tudtam segíteni. Hallomás alapján Újpest ezen részén a virág a legjobb ovi csak nagyon nehéz oda bekerülni. De egy próbát megér.

Hát

Zsebi
Kép


Szasztok,

Sajnos Mátét megint elkapta a kórság, de most igazán...múlt kedd óta lázas-azaz a mai már a 10. éjszaka....először hányás virust mondott a doki mivel szerda reggel hányt is, de mostmár tudjuk hogy csak a magas láz miatt...
Vártunk 3 napot, de csak romlott az állapota...aztán jött a hétvége és tovább romlott, doki megint jött, addigra már tüszős mandula gyulladás lett...kedden vérvétel meg vizelet, süllyedés az egekben, meg még egy-két gyulladásra utaló szám a határérték tízszerese....ezért kedd este befektették a Bethesda kórházba :cry: :cry: :cry:, de még ma este is láza van, pedig megy a lórugás antibio...össze vissza vizsgálták, vese UH, tüdőröntgen, fülorrgége, vérvételek, toroklepedék minta, egyelőre semmi több nem derült ki mint a tüszős mandula, tüdő, vese rendben van.... de akkor meg miért nem hat az antibio ??? már teljesen kivagyunk, apa az éjszakás a földön hálózsákban, én meg nappal rohangálok a kórház és itthon között hogy Vikit is tudjam szoptatni, meg benn fejek...szóval nem valami vidám a helyzet....
drukkoljatok hogy semmi komolyabb ne derüljön ki és végre lemenjen a láza :cry: :cry: :cry:

Kriszta

Kép

KépKép
 


Kriszta!
Ez szörnyen hangzik, nagyon sajnálom, és nagyon drukkolok! Máté hogy viseli a kórházat? Milyen magas a láza? Egyáltalán le sem megy?

KépKép
 
 


Hunci,
ma beszéltem a mi körzetes ovivezetőnkkel, és azt mondta, csak akkor kell most beiratkoznunk, ha szeretném, hogy év közben átvegyék őket. De én nem szeretném, úgyhogy elég jövő ilyenkor, 100%-ra biztosított afelől, hogy 3,5 évesen felveszik őket a körzetes oviba, ha csak akkor jelentkezem majd. Azt mondta, azért született ez a törvény, mert eddig is volt ugyan év közbeni átvétel, de nem szabályozottan. Most meg szabályozták ezt is. Ezt csak azért írom, mert ha a körzetesbe akarod, lehet, hogy neked is simán elég jövő ilyenkor beiratkoznod, és akkor jövő szeptembertől járna H. Rákérdeztél? Kíváncsi vagyok, nálatok mit mond a vezető.

KépKép
 
 


Szasztok,

Látom mindenki el van havazva, senki nem jön mostanában... Mi szombaton kijöttünk a kórházból, végülis maradtunk a tüszős mandulánál, semmi más nem derült ki... most itthon folytatódik az antibio, remélem idénre mostmár tényleg vége a betegségeknek...

Kriszta

Kép

KépKép
 


Kriszta :)
Huhh, örülök, hogy már a jó hírt is olvastam. Ezek szerint már nincs láza sem, ugye?

Nálunk beteg volt az egész család két hétig, még a férjem is táppénzen volt, pedig egy kezem meg tudom számolni, hogy mióta ismerem hányszor íratta ki magát. Most volt pár nap szünet, de Zsófi ma reggelre megint taknyos és most este hőemelkedése volt. Elegem van nekem is a betegségesdiből!

 
 


Hali! :D

Kriszta,
nálunk Blankának van tüszös mandulája, isten tudja mitől. Vasárnap 40 fokos láz, azóta semmi. Kórházat sajnálom basszus, jó szar lehetett. :(

Wish,
takony nálunk is mindig jelen van. :? Részvét... Gratulálok az ovihoz, biztos nagyon szuper lesz! :D

Orsi,
Neked pedig az alapítványhoz gratulálok, tök ügyes vagy! :D

Hunci,
már többször is írni akartam, hogy elképesztő, hogy tudtál fogyni 40 kilót! :shock: Vmi döbbenet! :shock: Mi volt a módszer? Én a 90 napost csinálom már egy ideje, csak 5 kilót fogytam, de tökre látszik! :D Még 2-3-at akarok, aztán királyság! :D
Lehet, hogy én is áttetetném az oviba, ott mégiscsak több mindent csinálnak, többet fejlődhet.

Többiek, mizu?:D

Rólunk: Olivért "elküldtem" oviba, mert állandóan piszkálja a tesóját. :? Most járt 2 hetet, hogy beszokjon, de csak heti 2 napot fog, azt is csak ebédig, utána hazahozom. Eddig tökjól vette! :D Blanka még mindig csak szopik, ha kegyes velem, akkor napi egyszer 20-30 mili gyümit megeszik, meg 3 szem kölesgolyót, amitől fuldoklik, úgyhogy elég rosszul állunk. Bár súlyban nem, már nem is merem mérlegre pakolni, 12 kiló fölött van, 86-92-es ruhákat hord... Viszont már régóta körbejár mindent kapaszkodva, - mászik, már a lépcsőnk legtetejére is simán (12 lépcsőfok ).


betegeket sajnálom.

mi is :cry:
2 hete H tüszős mandula, aztán bölcsi köv héten, ekor én és uram elkapta, majd majálison 40 fok, visszaesett h, majd 2 napra rá mi is.
tegnap rohammentő vitt be minket balesetire, hátra esett a pelenkázóasztalról.24 ó múlva kiengedtek, mert fertőzünk.
lelet negatív.agyrázkódása volt.

Hajni, napi 5 étkezés sokszor keveset.ennyi.A lyányod nem pici hallod, H most 92 cm és 12,5 kg.
Vendég
 


Hunci,
basszus, akkor most kijutott nektek... :( Jobbulást! Melyik kórházban voltatok?


Sajnos nálunk is a főprogram áprilisban a betegség volt. Hörgőgyulladás, fülgyulladás, aztán hányós-fofós. Utóbbi az egész családon átment.
Boldizsárom 1 éves lett, gyönyörűen járkál, már csak 2x kel éjszaka, egyre értelmesebb. Szopit 4 napja abbahagytuk. 9,6 kg és 73 cm, szóval nem egy óriás:)
Zalán fél év után totális ovi-rajongó, jövő héten lesz a betegségek miatt az anyák napja, nagyon készülnek, én is nagyon izgatott vagyok. Nagyon kedves és értelmes, bár a dackorszak dúl, de kezelhető a helyzet. Szobatisztaság terén viszont egy nagy nulla ahogy állunk.
Most nálam teljes hormontombolás van. 3 és fél év terhesség-szopi-terhesség-szopi után nyugalmi állapotban a testem. Kell is a töltődés, meg a fogyás. De azért a lelkem kissé érzékenyebb, míg be nem állok az új szitura.... Ha minden jól megy, 1 év pihenő után újra babásodás következne :D

Kép
Kép
 


Sziasztok,

Húú, látom idén tavasszal mindenkinek kijutott a betegségből, kicsit megnyugtat hogy nem csak nekünk volt sz@r :roll: :roll:

Ezek szerint ez a tüszős mandula valami járványféle lehetett....remélem már mindenki jól/jobban van.....

Máté most éppen teljesen rendben, még az orrából sem jön semmi, bár nem tudom meddig....Persze Viki péntek este belázasodott, de csak a fogától, vasárnapra már teljesen jól volt és hétfőre végre áttört az első foga :lol: :lol: :lol:
Bár még messze vagyunk a végétől, tegnap is 2 órán át üvöltött este, de legalább már van valami 'áttörés' :lol:

Hajni,
Nem semmi a Blanka lány, dobhatnál megint egy friss képet róla :lol:
Olivérnek biztos hogy jó lesz az ha elhozod ebéd után ??? Ha azt megszokja, nem fogja érteni hogy később mért kell majd ebéd után is maradnia...Nekünk azt tanácsolták anno hogy max 2-3 napig hozzam el ebéd után, utána hagyjam ott, és azonnal tudott ott aludni....pedig itthon a mai napig a kezemet fogva alszik el...
Szerintem nyugodtan hagyd ott délutánig, legalább neked is lesz 2 nyugodtabb napod Blankával... persze ez csak az én véleményem...aztán ugyis ugy csinálod ahogy nektek jó :lol: :lol:

Emma,

Gratulálunk Boldizsárnak az első szülinaphoz !! Neked meg az új élethez szopi nélkül :lol: Hajrá a harmadikhoz :P :P :P


Kriszta

Kép

KépKép
 


Emma,
utólagosan is boldog szülinapot Boldizsárodnak! Képeket tehetnél ám! Anyák napja hogy sikerült Zalánnak? Olivérnek sehogy, odaült mellém, onnan vigyorgott a többiekre. :roll: :D Szopiért kicsit irigyellek, 3. bébihez meg drukk! :wink: Kaptál új next-kontaktot? Ha igen, priviben megosztod velem?

Kriszta,
graula a fogacskához! :D Bankusnak most már 5 van végre, a 3-mal elég viccesen nézett ki (fölül 1 ). Olivér a múlt héten ottaludt, azóta is. Simán ment, nem volt hiszti. Alváshoz megkapja az alvós kutyát, elvan. :D

Többiek?


Sziasztok!

Végre eljutottam idáig...!

Minden betegnek jobbulást kívánok!

Mi megvagyunk,jól vagyunk.Sajnos rohanásból áll az életünk,kezdek kiakadni!Ugye Apa műszakozik,keveset találkozunk,ha itthon van,akkor fáradt,mert sosem tudja kipihenni magát.Nekem meg bőven jó lenne egy 4 órás meló,ha lenne olyan!Amikor az idő engedi,munka-bölcsi után lent vagyok a gyerekekkel,mert kell nekik a levegő,a mozgás.
A bölcsiből nem mindig viszik ki őket az udvarra,aztán meg mondják,hogy nehezen bírtak velük!Már nem egyszer beszóltam a gondozónőnek,hogy talán ki kéne vinni őket,akkor kitombolnák magukat!Mi érdekes módon szinte mindig kivisszük a kölköket,szóval nekem ne jöjjenek a kifogásokkal,mert nem érdekel.Az ovi ebből a szempontból jobb lesz,az tuti,mert mindig kint vannak az udvaron velük.

A fiúk elevenebbek,mint valaha!!!Nagyon nehéz lekötni őket,mert mindig a rosszalkodáson törik a fejüket!Mostanában tanultak pár csúnya szót(a bölcsiben)és rájöttek,hogy ezzel ki tudják akasztani a gond.nőket és engem is!
A dackorszak még mindig tombol,egyre nehezebb elviselni!Ráadásul Ők együtt mindenre képesek!De komolyan!

Na mindegy!Bocs,hogy panaszkodtam egy kicsit!Szóval aki még otthon van,az becsülje meg ezt az időszakot,mert ha beindul a meló,kurva nehéz lesz minden!

Andi
Kép
 
 


Szia, Andi!
Hát ez aranyos volt (mármint az utolsó mondatod). Igazad van, egyébként, szerintem is sokkal nehezebb dolgozni is, meg családi életet is élni, sokkal fárasztóbbnak érzem most így, mint mikor otthon voltam velük. Pedig akkor azt hittem, annál fárasztóbb már nem is lehetne. Az enyémek is irtó elevenek, de velük most nem annyira nehéz, mert ügyesen kommunikálnak már, meg sok mindenben önállósítják magukat.

KépKép
 
 


Sziasztok:)!

Hát nem tudom emlékeztek-e még rám :roll: . Nem írtam már egy ideje...
Olyan hihetetlen dolog történt velünk hogy úgy döntöttem megírom ide is. Hiszen annyirra együtt kezdtünk mindent, együtt drukkoltunk éveken át egymásnak. Sírtunk, nevettünk együtt. És most bejelnthetem hogy nálunk is megtörtént "A CSODA". Tegnap teszteltem egy pozitívat :lol: :lol: :lol: . Irány a doki... és nem hiszitek el de egy tíz hetes kisbaba van a pocakomban :lol: :lol: :lol: . Nem hittem a szememnek :lol: . Nálunk ahol ugye orvosilag kizárt a természetes fogantatás. Vártam az uh-n, remélem látok majd petezsákocskát vagy ilyesmit... Erre egy konkrét baba integet, forgolódik a pocakomban... Képzelhetitek hogy bőgtem:):):).
Történetemet azért osztom meg veletek hogy erősítsem a tényt hogy csodák márpedig léteznek :lol: :lol: :lol: , bár sosem gondoltam hogy velünk fog megtörténni. Mégis :lol: .
Ölelek, puszilok mindenkit. Végig futottam a fotókat és gyönyörűek a gyerkőcök :D .

Zsu&Borka
KépKép
 
 


Zsuska, szívből gratulálok!Tényleg jó rég voltál.

Anikó, Orsi, Kata és a többiek is :cry:

Aanda, minden szavaddal egyetértek.ugye 1,5 éves volt H, mikor visszamentem dolgozni.ha nem kellett volna annyira az a rohadt pénz, nem mentem volna, jobb volt itthon, pedig azt hittem, mennyire fáradt vagyok, de most még inkább.plusz ha szabin vagyok, akkor sem pihenek, mert akkor bébike is itthon van és vele vagyok, és akkor reggeltől estig nincs megállás, és neki már egy alvás sincs egész nap.
szóval nehéz anyának, dolgozó nőnek és feleségnek lenni egyszerre....

Hunor 7 hete beteg, kisebb-nagyobb megszakításokkal jár bölcsibe. voltunk ma szakdokinál, mert az sztk-ban nálunk lévő fülész véleményét nem fogadtam meg.tiszta szerencse.mert akinél voltunk, ovezető fülész magánrendelésén, mondta, sürgős orrmandulaműtétje lesz június 30án.

egyébként marha okos kölök. 20ig számol már, mindent számol, akármit meglát, mutatja és számol.dumál ezerrel, csomó dalt, verset és mesét tud kivülről.angolt is szereti használni pláne ha nagyzolni kell vele leginkább a kiscsajok előtt nyomja a sódert, anyucik meg néznek nagyokat én meg büszkén vigyorgok.
:lol: :lol:
Vendég
 


Zsuska,
szuper hírek, örülök, hogy megosztottad velünk! :D

Anda, Lili,
mélyen együtt érzek munkailag! Én már ezer éve azon töröm a fejem, hogy érek majd oda értük időben a még lövésemsincs miféle munkámból. :? DE azért már kicsit várom is! :)

Hunci,
ügyes gyerek! :) Az enyém egyáltalán nem versel, -énekel, nem tudom, miért. :? Sajnálom, hogy ilyen beteges szegény! :( Figyi, bocs, hogy itt kételkedek, meg én nem tudom az okokat, de a sebészek rögtön késsel oldanának meg minden problémát... Feltétlenül szükséges a műtét? Mik az okok? Mi van, ha visszanő? A gimiben volt egy osztálytársnőm, akit 3x műtöttek mindkét mandulájára, mert 3x visszanőtt. Igaz, harmadikra csak a torok-, az orrmandulája már nem nőtt vissza. Barbárság! Én nem vagyok az ilyesmi híve.


Zsuska
ez tényleg fantasztikus! szívből gratulálok!!! Ha esetleg lesz időd, gyere majd másfél és kétgyerekesként is

Orrmandula-kérdés nálunk is napirenden: augusztusban dől el, mit kell majd tenni. Én hallottam már visszanövős sztorit is, viszont sok olyat is, ahol megoldotta az örökös nátha-köhögés problémát a műtét. Én biztos legalább 3 orvos véleményét meghallgatom, aztán döntök.

Nálunk a hatalmas hír, hogy Zalán múlt kedden kijelentette, hogy nem kér pelenkát, hanem "bugyit" és azóta a kakit és alvást kivéve így is működik a dolog :D Fogalmam sem volt, hogy fog megoldódni a dolog, de tényleg egyik napról a másikra történt, és 2 bepisilés volt az első 3 nap, ezóta semmi baleset. Nagyon megkönnyebbültem, és büszke vagyok rá!

Hajni
az anyáknapi kérdésedre még nem reagáltam: fantasztikus és nagyon megható élmény volt! nagyon jól megcsinálta az óvónő, mert körben álltak, fogták egymás kezét, és úgy együtt énekeltek és verseltek. Gyönyörűen! :D

Zalán már 2 évesen több, mint ötven éneket és mondókát tudott, és állandóan fitogtatta, na mostanában csak akkor csöpögtet vmit, ha éppen kedve tartja, kérésünkre nem....

Aanda
engem most jól helyre tettél, mert nekem vannak napjaim, hogy nagyon vágyom vmi felnőtt munkahelyes dologra, de tényleg át kellett értékelnem, és örülök, hogy itthon vagyok

Kép
Kép
 


Hajni, elhiheted, átrágtam magam ezer újságcikken stb 3 orvos véleményét kértem ki.ebből egy várni akart télig.
előzmény?
7 hete beteg kisebb-nagyobb megszakítással és mindig középfülgyuszija vagy tüszős manduléja volt majd 40 fokos lázzal.nem egy leányálom.
ha ráköhhintettek, már felülfertőződött.
amúgy már levegőt sem kap, csak a száján át vesz levegőt, az orra 7 hete bedugult, porszívó, augmentim egyéb antibigyók szart sem érnek.

hidd el, más egy közösségbe járó gyerek.én sem vagyok műtét és antibigyó párti, de volt, hogy én könyörögtem gyógyszerért.
átértékelődik minden, ha a gyerek állandóan beteg.

egyébként torokmandulát nem veszi ki, nem is ajánlja.

azt mondta, ha most nem vesszük ki, akkor egy -egy babaúszi vagy Balaton vagy bármi és előjön,most is gennyes a füle, csak most épp nem fertőz, ezért ment bölcsibe.

nekem 4 évesen vették ki, és minden bajom elmúlt.

ha visszanő, visszanő, de már annyira szörnyű ez a hercehurca, hogy meg kell műteni, nincs mese.ha visszanő, majd akkor elég lesz azzal a kérdéssel foglalkozni.

nem tudok állandóan tp-en lenni, sajna, ráadásul nemsokára nem leszek már védve sem, sőt a mostani új törvénytervezet szerint meg egyáltalán nem, szóval nem hiányozhatok sokat.

ez is többek között egy ok a sok közül, bár ez financiális, nem ez volt a döntő, értelemszerűen.
Vendég
 


Hunci,
akkor értem. Az állandó tüszös mandula nyomós indok, tudom. Csak élénken él bennem, amikor nekem kivették 17 évesen. Ugyan nekem garatmandulát operáltak, de senkinek nem kívánom, nem hogy gyereknek! Őket bódítják azért? Akkoriban, amikor nekem volt, az ilyen piciket elbódították - engem már nem. Emlékszem az óriási tűre, amivel a torkomba szúrtak, meg a műtét utáni fájdalomra, amikor még nyelni se mertem, az orvosok meg teával tuszkoltak. :( Igazából minden másodpercre emlékszem.

Emma,
gratulálok a pelusnélküliséghez! Lassan én is leveszem, lesz, ami lesz! :D


Hajni, Olivérnek utólag is sok boldogságot!

Nekem 4 évesen vették ki az orrmandulát, engem nem altattak, őket már igen.Én mindenre emlékszem, tartani kellett egy tálat, a tűre, mindenre, de legalább használt.
Azért kicsiként más, mint 17 évesen.

Emma, bizony-bizony nagy gratula a szobatisztasághoz!

H alvás után a bölcsiben a wcbe pisil, itthon nem hajlandó.Nyáron lekerül a pelus, ha tetszik, ha nem.bezzeg Elmónak szurkol, hogy milyen ügyes, de nem utánozza le :evil:
Vendég
 


Hunci
azért a fiaink között van fél év, Zalán-t eddig 6 ökörrel nem lehetett volna eltántorítani a pelusától!

Hajni
Hidd el, 17 évesen ez ezerszer rosszabb! A kicsik nagyon gyorsan helyre jönnek a műtét után. Férjemet is 16 évesen műtötték, mondta, hogy meg akart halni, körülötte meg a néhány évesek pörögtek, mintha mi sem történt volna. Nem azt mondom, hogy semmi az egész, de a mi dokink azt mondta, hogy mivel 3 éves korig ennek vissza kellene fejlődnie (orrm), ezért a műtét csak a normál állapot visszaállítása. Tehát szerintem más, mint a torokmandula esetén.

Kép
Kép
 


Hunci,
jaj, a tálcafogásra is emlékszem élénken... :evil:


Pakolok pár képet, hátha másnak is kedvet hoz! :D

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép


Szépek, Hajni! Én kedvet kaptam :D
Kép

Kép
Kép
 


Szasztok,

Zsuzska,

Hatalmas gratula Nektek :lol: :lol: :lol: Üdv a klubbann :lol: :lol: Jó lenne, ha kicsit gyakrabban jönnél és mesélnél meg képeket mutatnál nekünk, szerintem ebben a topikban minden babásodás hatalmas öröm :lol: :lol:

Hunci,

Én tökéletesen megértelek....Nálunk is hasonló a helyzet, bár Máténak most volt az első mandulagyuszija, de valószínűleg nem az utolsó...bennem is felmerült a mandulaműtét réme :oops: :oops:
De nekem is gyerekkoromban vették ki mind a két mandulát, szerencsére egyáltalán nem emlékszem rá és utána szinte soha nem voltam beteg-csak mióta a gyerekem oviba jár :oops: :oops:

Mi mostanában a sóbarlang -orrmosás-természetgyógyász párosítást nyomjuk....elég húzós anyagilag, de hátha segít.... jövőre meglátjuk.

Hajni,
Szuper képek, Blanka olyan mint egy kétéves :lol: :lol: :lol: Milyen ügyesen ácsorog !! Négykézlábazik is ??

Kicsit kezdek aggódni Viki mászásáért, állandóan csak ücsörög, bár pár napja az ülésből próbál előredőlni négykézlábra, de ha helyet kell változtatni, akkor inkább hátrafelé kúszik vagy a fenekén tolja magat....vagy ne parázzak még ??

Kriszta

Kép

KépKép
 


Emma,

Gratula a pelus elhagyáshoz, ügyik vagytok!!! A fiúk édesek!! :lol: :lol:

Kép

KépKép
 


Sziasztok Lányok!

Először is elnézést kérek, hogy kb. másfél év után ismét bepofátlankodok.

Zsuzskának először is gratulálok, ez szuper! :D

Gyerkőcök nagyon gyorsan nőnek és egytől-egyig nagyon helyesek.

Szóval elnézést kérek, akit ez a téma nem érint, de gondoltam megmutatom Nektek a legújabb munkámat.

Pár hete webáruházat indítottunk, a hazai gyerekruha és cipő kínálatot szeretnénk színesíteni. Elsősorban amerikai és angol új gyerekruhákat kínálunk reális áron: Childrensplace, Carter's, Crazy8, Marks and Spencer, Next ... és majd még néhány márkát
a jövőben.

Ha van egy kis időtök nézzetek be hozzánk: www.bonga.hu

Egy-két darab izelítőnek:

Kép Kép

Üdv. Judit

Kép
 
 


Sziasztok!

Zsuska,
GRATULÁLOLK!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol:

Gyere sűrűbben!

Hunci,
szegényke,nagyon sajnálom!Én is megműtetném,biztos jobb lesz nektek utána!Nekem 2-3 évesen vették ki többször a manduláimat,de utána már nem voltam beteg!
Milyen okos a kidfiad!

Emma,
Zalán nagyon ügyes,hogy így egyedül elhagyta a pelust!Enyémek még mindig nem szobatiszták!!!Ha itthon vagyunk,nincsen rajtuk,csak alváshoz,de a bölcsiben csak ritkán használják a wc-t.Most már le fogom róluk venni róluk végleg,lesz,ami lesz!Amúgy ügyesek,csak ehhez lusták!

Ne érts félre,jó dolgozni és kimozdulni itthonról,de elég lenne bőven napi 4 órában!!!
Nemrég voltam egy előadáson,utána beszélgettem egy kicsit a pszihológussal,ő azt mondta,hogy egy ikres kisgyerekes anyukának nem szabadna (!) napi 8 órában dolgoznia!Most azon vagyok,hogy találjak vmit,elvállalnák én bármit!

Hajni,Emma,
gyönyörűek a gyerekek! :D

Andi
Kép
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: