Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ma szerencsére már jobb napunk volt, Timike 9 után elaludt (kopp-kopp-kopp). Most attól parázok, nehogy valami kitörjön rajta, mert tegnap este óta kicsit köhécsel, reggel kicsit rekedt is volt, de más baja, láza nincs. Egyébként ma beszéltem két ismerősömmel, nekik is 1-2 éves korú kisgyermekeik vannak, és panaszkodtak, hogy 2-3 napja a gyerekek nem akarnak aludni, pörögnek. Szóval lehet, hogy tényleg van valami a levegőben, illetve a frontok is bejátszanak. Nekünk szerencsénk volt, mert mi az ország (jelenleg) naposabb oldalán vagyunk (épp most néztem a felhőképet, félelmetes, hogy a Dunától nyugatra alig van felhő, keletre viszont tényleg zuhog a hó), csak nagyon hideg volt, Timike 20 perc után már be akart jönni az udvarról. Remélem "Jégtörő Mátyás" már elvégzi a dolgát!

Majka: örülök, hogy a védőnőnél minden rendben volt :D!

Baby81: hű, a 2.5 órás szülés nem semmi! Nekem onnantól kezdve, hogy elment a magzatvíz (00:20-kor), kb. 5.5 óra kellett, hogy Timike megszülessen (6:00), és mindenki azt mondta, hogy első babánál az gyorsnak számít. Lehetett volna még gyorsabb is, csak a kitolást kissé elhúztam, mert Timike nehezen illeszkedett be, és a köldökzsinór is a nyakán volt (emiatt majdnem császároztak). A terhességem első három hónapja nehéz volt vérezgetések, és hányingeres szédülős rosszúllétek miatt, de utána jó volt, már csak az utolsó 2 hét volt ismét nehezebb. Utólag visszagondolva szerettem terhes lenni, főleg amikor már éreztem, hogy Timike mocorog a hasamban (ő már odabenn is hozta a formáját :wink: ). Szívesen megismételném, csak még kell egy kis idő.
A szoptatás hátulütője meg tényleg az, hogy az ember szinte csak desztillált vizet és szúnyogcombot fogyaszthat :lol:.

Hosszú monológom után nyugovóra térek, minden jót, jó éjt Nektek, havazás monnyon le!!!
VikiKép
 
 


Sziasztok!

Még mindig szakad a hó :evil: ! Most már utálom!

Örülök én is, hogy sikerült Majka megnyugodnod a státusz vizsgálaton.Mondtam, hogy csak rá kell nézni a kisasszonyra... De abban van valami, amit baby81 ír: hogy amikor a másik embernek van gondja, akkor olyan okos lesz az ember, és amikor ő kerül ugyanabba a cipőbe, akkor meg csak aggódik. Ezt most arra írtam, hogy én is így voltam a lánykámmal.
Viktim téged most nagyon-nagyon irigyellek a napsütés miatt. Szabályos elvonási tüneteim lesznek, ha záros határidőn belül nem látom a napot :D .

2,5 óra alatt szülni valóban egy álom lehetett. A lányomnál reggel 5-kor folyt el a magzatvíz, de semmi fájásom nem volt. Délután 3/4 3-ra született meg, de az utolsó órát leszámítva, szinte az egészet végigbeszélgettük,-hülyéskedtük a férjemmel. Még a szülésznő és az orvos is megjegyezte, hogy 8 centinél már nem nagyon szoktak nevetgélni az anyukák. A kisfiam sokkal gyorsabb volt. Éjfélre értünk a kórházba, és reggel 3/4 4 előtt született meg, de sokkal rosszabb volt, mint Tina születése. Tinánál azt mondtam már a szülőágyon, hogy jöhet a következő, viszont Piciati után megfogadtam, hogy engem többet szülőszobán nem lát senki. Igaz, hogy meg kellett a végén gyorsítani a dolgokat, mert 50-re esett le a fiam pulzusszáma, és a doki azt mondta, hogy muszáj lesz nyomni akkor is, ha még nem nagyon érzem, hogy kellene. Szóval nem volt leányálom, de ez már a múlt.

Baby81: én azt mondanám a kérdésedre, hogy szerintem kell anyukának egy kis feltöltődés az első gyerek után. Az én gyerekeim között 2 év van, ami később biztosan nagyon jó lesz, de ha tudnám azt, amit az elmúlt 2 év alatt megtapasztaltam, biztosan nem szülnék ilyen gyorsan másikat is. Sokkal kevesebb türelmem van a kisfiamhoz, mint a lányomhoz volt. Az sem elhanyagolható, hogy 2 évesen még a lányom is teljesen anyaközpontú volt (természetesen), és akkor jön egy kis manó (akit egyébként nagyon jól fogadott, és azóta is imád), és anya egyre többször mondja, hogy mindjárt, most nem lehet, később,...
Az én szempontomat már ne is említsem: 4,5 év itthon=bizonyos szintű befordulás, alig várom, hogy emberek közé mehessek. Ha meg ott vagyok, úgy érzem magam, mint aki a holdról jött, és más témája sincs, mint a gyerekei. Szóval én visszamennék a helyedben dolgozni, ha van rá lehetőséged, és újult erővel vágnék bele a 2.számú babaprojektbe.
Remélem nem vettem el senkinek a kedvét a 2. gyerkőctől, mert nem ez volt a szándékom.
Megyek, mert havat kell lapátolnom. Nem söpörni, hanem lapátolni!
15 centi esett le az éjszak+ma :evil:

Vigyázzatok magatokra, puszi mindenkinek!
marti1129
Szatymaz
 
 


Sziasztok!

Márti: én teljesen egyetértek Veled a tesóprojekttel kapcsolatban, én pont úgy tervezem, hogy 1 vagy 2 évre visszamegyek dolgozni, közben "rágyúrunk" a következő babára. Ez csak terv, sajnos azért még több tényező is befolyásolja ezt az ügyet: 1. Após helyzete hogyan alakul, 2. legkésőbb mire jön a tesó, szeretnék már legalább egy külön gyerekszobát, a jelenlegi helyzetünk ugyanis az, hogy Anyós és Após 2 külön szobában van, mi meg 3-an 1 szobában (igaz, hogy a legnagyobban, de 4 embernek ez már igen szűk lenne)-másik variáció lenne, a teljes elköltözés (szívem szerint ez lenne a legjobb, csak ebbe a párom nem megy bele, sajnos már 35 éve túl jól érzi magát a "mama hotelben" :twisted:).
Havazás: láttam a Híradóban, hogy dél és kelet Magyarországon milyen brutál a hóhelyzet, de azt mondták, legkésőbb holnapra mindenhol eláll a hóesés.

A Napot ma is láttuk, csak sajnos "bentről"-bekövetkezett, amitől tartottam, Timike délutánra lázas lett, úgyhogy a kimenetel ugrott. Egyébként emellett csak minimális náthája van (egyelőre nem kell szívni az orrát) és egyet-egyet köhög. A láza elég hamar lement kúp mellett, utána teljesen jól volt, de este újból adni kellett neki.
Nagyon szomorú vagyok, mert hétvégére pont terveztünk volna egy közös programot barátokkal, de úgy néz ki ez elmarad-pedig már úgy kéne nekem a kimozdulás mint egy falat kenyér :cry: :cry: :cry: :cry:-úgy látszik ez a tél tényleg nem a miénk :evil:.

Remélem legközelebb jobb hírekkel jövök, addig is minden jót, jó éjszakát és kellemes hétvégét Mindenkinek!

Puszi: Viki Kép
 
 

 
 

Sziasztok!

A hír igaz, itt az ország nyugati felén nincs egy deka hó sem és süt a nap, igaz hideg van de legalább a nap kisütött mára! :)

A helyzet nálunk az, hogy Boni lázas két napja. Nincs más baja, jó a kedve is,"csak" lázas.
Viki szerinted lehet az, hogy a múlt heti oltás mellékhatása ez? Olvastam valami ilyesmi mellékhatásról.

Majka: gratulálok a fogyáshoz! :lol:
Nekem is rá kellene vennem magam a tornára, de lusta vagyok nagyon! Pedig már nézegettem az idei fürdőruhákat, de hát ugye hurkatesten nem mutat jól a bikini! :evil:

Babakérdés: megmondom őszintén, én egyenlőre egyáltalán nem gondolok kistesóra. Nekem kell pár év amíg testileg, lelkileg, idegileg felkészülök egy második gyerekre. Nem azért mert Boncival olyan nehéz lenne vagy sok gond lenne vele. Hanem inkább amit ti is írtatok, hogy két év alatt beleszürkültem az itthon létbe. Szeretnék visszamenni dolgozni, hogy emberek között legyek, hasznosnak érezzem magam és végre kimozduljak ebböl a "beföt " állapotból!
Imádom a lányomat, de szükségem van arra, hogy mással is foglalkozzak. Persze az anyagiak is fontosak , meg az is hogy én bölcsőde párti vagyok.Szerintem a gyereknek jó az ha jár bölcsibe, gyerek közösségbe kerül.

Na megyek, mert felkelt Bonci, remélem ma már nem lesz láza!
Sziasztok
Vendég
 


Sziasztok!

Mumuska: na, láz terén kezet foghatunk :( :evil: -szegény Timi ma egész nap lázas volt (sajnos volt 39 fok feletti is :cry:), de neki sem volt nagyon más tünete, talán egy kis nátha. Az MMR oltástól elvileg az oltást követő 7-12. nap között lehet hőemelkedés illetve láz. Az sem kizárt, hogy nem közvetlenül az oltástól lett lázas, hanem attól legyengült az immunrendszere és öszeszedett valami vírust-sajnos ez ebben az időszakban nem nehéz :evil:. Timinél ugyanerre gyanakszom, neki még "bónuszban" 4 foga jött ki egyszerre, és ez is rátett egy lapáttal. Mielőbbi gyógyulást lánykáinknak!
Fürdőruha: ó ne is említsd, bár már felvehetném :wink:!

Sajnos ma elég tré napunk volt, úgy néz ki, amilyen jó kis hétvége ígérkezett, olyan sz@r lett (na tessék, már megint nyavalygok :oops:-de akkor is ANYÁT akarok!-sajátot, nem a páromét :cry: :cry: :cry:).

Sziasztok, jó éjt Mindenkinek!
Viki Kép
 
 


Sziasztok!

Viktim: Csatlakozok hozzád!Nekünk is kimondhatatlanul sz@r napunk volt!!!!!

Maja hol eszik hol nem.Ma leesett az ágyról,tegnap meg úgy esett el,hogy beleharapott a távirányítóba és felrepedt a szája.... :evil: :evil:
Annyira mozgékony,hogy egy pillanatra sem áll meg.Kotor négykézláb.

Csajok!Én ma annyira nyűgös voltam!Már kivagyok ettől az időtöl,meg a fogyi is közrejátszik (KAJA HIÁNY!!!!!!!!!! :cry: :evil:),meg fáradt vagyok........Annyira jól jönne egy kis kikapcs!(de úgy érzem,hogy nem tudnék kikapcsolódni rendesen mert mindig az járna a fejemben,hogy a Maja jól van-e,eszik-e,alszik-e.....Ha meg velünk jönne,akkor meg szintén ez lenne. :roll:
Normális ez?Tisztára tele van a fejem.Sokszor aludni sem birok rendesen,mert még az ágyban is képes vagyok agyalni.Tegnap is nagy nehezen elaludtam és olyan rosszat álmodtam,hogy inkább nem is írom le.Szóval (én is panaszkodok egy kicsit) kivagyok.
Izgulok a hétfői vérvétel miatt is.

Mielőbbi gyógyulást a kis lázasoknak.

Elmegyek az ágyikóba agyalni. :wink:
Puszi mindenkinek!

KépKép
majka
Szeged
 
 


Sziasztok!

Majka: sajnálom, hogy Te is nyűgös voltál, már szerintem mindenkinek tele van a bukszája ettől a hidegtől és bezártságtól. Amit érzel, az szerintem normális, legalábbis én teljesen hasonló cipőben vagyok-múltkor már azt gondoltam, hogy "országomat egy gyerekmentes napért", de tudtam, ha lenne rá lehetőség, akkor is egyfolytában Timike járna az eszemben. Annyival nekem jobb, hogy én már éjszaka általában ki tudok kapcsolni, de a szülés után kb. 6 hónapig, én is egyfolytában agyaltam. Az "örökmozgó" téma is ismerős, ez csak fokozódott, amióta Timike tud járni.


Mumuska: Bonci hogy volt ma?

Ma talán már egy hajszálnyival jobban volt Timike, már nem kellett annyi lázcsillapítót adni neki, de még mindig eléggé nyűgös volt (most éppen alszik), de láztalan időszakban teljesen a "régi volt", pörgött, szaladgált, le- és kirámolt...

Ma Anyós borította ki nálam a lisztet: elkezdett okoskodni, hogy miért nem adok antibiotikumot, pedig már hányszor de hányszor elmondtam, hogy simán okozhatja vírus is a magas lázat, akkor pedig az antibiotikum sz.rt sem ér, csak betesz a bélflórának. Nem értette, miért várok még 1 napot, mert ha holnap még jobban lesz, nem vagyok hajlandó feleslegesen antibiotikummal bombázni Timikét. Hát nagy önuralomra volt szükség, hogy na ordítsam le a fejét, vagy ne rúgjak belé :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:! Elnézést, de allergiás vagyok arra, ha egy laikus megkérdőjelezi a szakmai tudásomat. Kíváncsi lennék, mit szólna ahhoz, ha én meg belekotyognék abba, hogy hogyan bérszámfejtsen (még szerencse, hogy nem sokat konyítok a könyveléshez). Jó elhiszem, hogy aggódik az unokájáért-na ez meg a másik, amivel sírba visz, amióta szültem, mást sem hallok: "nem fog fázni?", "Nincs melege?", "Adsz neki eleget inni?", "Jól betakartad?" stb., stb. :evil: :evil: :evil: -de ami sok az sok!!!

Na erről a témáról azt hiszem még tudnék regényt írni, de inkább befejezem! Remélem ha Timike meggyógyul, és tudunk megint mászkálni, akkor már az én lelkem is rendbejön (és nem kell állandóan Anyósékat kerülgetni itthon-na ezt még csak hozzáteszem).

Sziasztok, szép estét Mindenkinek!
VikiKép
 
 


Kedves Topiklakók!

Még ma játékba lehet szállni az Aquaworld családi belépőért! Csak egy komment kell hozzá a Babanet valamelyik cikke alatt, és Ti is esélyesek vagytok a holnapi sorsoláson!

És még mindig várjuk a Ti történeteteket! 1-2 gépelt oldal terjedelemben, wordben, szülésről, gyermekvállalásról, problémákról, gyerekekről, a szülőségről, az életről, a gyereknevelésről, a párkapcsolatról. Ide: szerkeszto kukac babanet pont hu

Ha pedig még nem csatlakoztatok a Facebook rajongói csoportunkhoz, akkor gyorsan tegyétek meg!

Fontos! A Facebook megváltoztatta a beállításokat, ezért, ha a továbbiakban is szeretnéd látni a Falon a Babanetes bejegyzéseket, akkor állítsd át a Beállításokat úgy, hogy minden ismerősöd és lájkolt oldalad látni szeretnéd. Vagy: lájkoljátok a Babanetes bejegyzéseket, netán ott is szabad kommentelni!

További szép napot:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

A mai napom még sz@rabb mint a múltkori!!! :evil:
8-ra mentünk vérvételre ki Röszkére ami kb.15 km-re van Szegedtől.Kapkodtunk,hogy időben ott legyünk.Mire kiértünk,addigra már dugig volt a váró beteg gyerekekkel.Hallottam mondták ott többen is,hogy 8-ra kaptak időpontot.Kicsit gyanús is volt.Vártunk......Semmi......Vártunk.....9 órakor már tiszta ideg voltam,hogy mi van ugyanis a gyerek 7 óra óta fent van és nem ehetett és nem ihatott a vérvétel miatt.Kijött az asszisztens és mást szólított erre és megkérdeztem,hogy mi lesz velünk?Megcsinálják-e?Vagy ha nem,akkor adjanak beutalót és elintézem és.Erre az asszisztens:nem is volt a Maja mára beírva. :shock: :shock: :shock: :evil: :evil: :evil: Elfelejtette beírni a naptárba,így kiadta másnak a mi időpontunkat.Dokinő:Hát ha már itt vannak,akkor megcsinálom. :?
Még majdnem én voltam lecseszve,hogy miért nem szóltam.........Se egy bocsánat se egy elnézést!!!! :shock:(ha meg megmerném zavarni a menetrendet,akkor meg az lenne a baj)Szóval tiszta ideg vagyok,hogy ennyire felelőtlenek.A dokinőn is azt láttam,hogy hogy merek beleszólni itt a dolgokba és az asszisztenst védte.Szomorú vagyok,mert azt hittem,hogy jó helyen vagyunk.Tehát most azon filózok,hogy orvost váltok.Itt Szegeden keresek valakit.Nem kell autókázni,babakocsival sétálva megoldom.

Viktim:Le a kalappal előtted!Én biztos,hogy aztalt borítottam volna rá,ha beleszól a dolgaimba.Én sosem szerettem,ha kioktatnak,arra mindig ugrottam.Nagyon sajnállak,nem lehet egyszerű anyóssal,apóssal lakni.A férjed ezt nem látja,hogy neked ez rossz?Igen,igazad van a legjobb megoldás az lenne,ha sajátban laknátok,de lehet,hogy megtáltosodik a férjecskéd és ő rukkol elő vele.
Hála Istennek én jól kijövök az anyósommal és nagyon szeretem!Mindent megtesz értünk,bármikor lehet rá számítani.Én is ilyen akarok majd lenni,ha majd "anyós"leszek.Anyának is kiváló,sokszor veszek róla példát.Viszont nem tudom,milyen lenne a kapcsolatunk,ha 1 fedél alatt laknánk.Én borzasztóan öntörvényű vagyok.Amit elgondolok,akkor az úgy van. :oops:.Tudom ezen változtatnom kell. :cry: Nem vagyok én sem tökéletes.
Úr Isten,szófosásom van!Annyi mindent tudnék neked erről a témáról írni.Nekem is vannak hasonló jellegű problémáim. :cry:
Lehet,hogy jó volna kiírni magamból.

Timike remélem mára már jobban van.Szerintem csinálj mindent úgy ahogy Te jónak látod!Hisz Te tanultad ezt a szakmát,neked van benne tapasztalatod.És nem utólsó sorban Timike a Te gyerkőcöd.Egy anya mindig jobban tudja,hogy mi kell a gyerekének.Sajna nagyon messze vagy,szerintem jókat tudnánk dumálni.Jót sétálni,MELEG levegőn!!!!! :evil:
Ma is majdnem szétfagytam!Borzasztóóóóóóóó! :lol:

Na most már befejezem mert kicsit sokat írtam.Megyek takarítok egy kicsit!Puszi mindenkinek!

KépKép
majka
Szeged
 
 


Sziasztok, végre már én is ráérek egy kicsit firkálni, mert eddig csak olvastam az elbeszéléseket.
Viktim: kitartást, nagyon megértelek, bár én a saját szüleimmel élek, de így is sokkal több a súrlódás köztünk, mint Jázmin születése előtt. Még jó hogy nem anyósékkal lakunk, bár ez elég nehéz lenne, mert akkor szerintem már rég nem is lennénk együtt.
:oops: :oops: :oops:
Nálunk is elég sokmindenbe beleszólnak, és nyugodt szívvel el is tudom mondani, hogy Jázminnak nem szabad sírni, mert apukám egyáltalán nem tűri. Szerinte néha durva vagyok vele, és nem akarom tudomásul venni, hogy ez egy különleges gyerek. Ilyenkor sírógörcsöt tudnék kapni, mert az én Kincsem különleges mivolta a hisztiben ki is merül. De hát a tati szemefénye és volt hogy hajnal kettőkor ha sírt (mikor még pici volt) apukám lovagolt fel az emeletre, hogy megnézze, mit csinálunk a gyerekkel. Mikor meg kikeltem magamból, képes volt felkölteni anyukámat, hogy jöjjön fel és nyugtassa meg a gyereket, mert ez nem állapot, hogy sír, biztos valami baja van. Egyszerűen sokszor olyan depresziós voltam, hogy megfordult a fejemben, hogy itthagyom ezt az egész kocerájt a gyerekkel együtt, ha itt mindenki mindent jobban tud. Mert én csak arra vagyok hivatott, hogy megszüljem és aztán meg fejjek mint egy rizska. Mert hogy ismerjétek a sztorit, Jázminnak mikor hazajöttünk nagyon csúnyák voltak a cicijeim és nem engedtek szoptatni, két hét után mikor rendbejöttek, szopott a kis árvám, de nem eleget, így pótolni kellett, akkor kezdett elmenni a tejem a folyamatos ideg miatt, elkezdtem homeopátiás szereket enni. Elindult a tej, és én fejtem, béreltem egy ipari fejőgépet (mint ami Szegeden a Klinikán van) és ebből állt az életem. Másfél hónapos volt Jázmin mikor tejlázat kaptam, egy tégla lett mindkét mellem, járt ide egy barátnőm masszírozni, és próbált kézzel lefejni, hogy segítsen, mert úgy fájt, hogy nem bírtam hozzányúlni, a pici nem segített, mert a könnyű tejet leszívta (30-40 ml) de a zsírosabbat már nem, mindegy is, csomóim még mindig vannak, de 11 hónapig fejtem , csak fejtem, Jázmin nem szopott, vittem 2,5 literjével az anyatejgyűjtőbe a tejet és evett a gyerek, meg fagyasztottam, tehát mondjuk jól jöttem ki a dologból. A többi meg majd kiderül az emlőultrahangon. :? :D
Szóval ismerős a sztori, hogy már eleged lehet az anyósból, nekem a saját szüleim is néha sokak, bár tudom hogy jót akarnak és aggódnak, csak pl a tesómat nem tutujgatták ennyire és én rendes kisembert akarok ebből a kislányból faragni, nem pedig egy elkényeztetett hülye libát. ... :( :oops: :D
Bocs hogy leírtam a hazajövetelünk utáni dolgot, csak így tudtam elmesélni nagyjából, hogy nálunk se volt egyszerű a dolog.
Majka: hát nem semmi, Hál'Istennek, hogy nekünk most nem kellett vérvételre menni, bár az egyik barátnőm mesélte, röszkeiek, hogy náluk is belázasodott a kisfiú és felhívták a rendelőt, hogy elmehetnének-e, de közölték velük, hogy nincs már hely, és jöjjenek el holnap. De persze ő nem hagyta annyiba, felhívta a dokinénit is, az kiadta, hogy mit adjon a gyereknek és ő is megerősítette a másnapi találkozót. Hát vicces! Én inkább nem is írok semmit, majd egyszer mesélek, ha sok időm lesz, mert nekem is volt vele néhány köröm, bár mi most jól állunk nála (kopp-kopp-kopp)
Viktim: jobbulást Timikének, a 4 fog biztos nagyon megkínozza, bár én is azt mondom, mint Majka, Te vagy a doki és az Anyja is egyben, hát ki tudja jobban, ha nem Te! :lol:
Mumuska: Boninak is jobbulást, remélhetőleg már jobban van. Ja és írigylésre méltó a helyzetetek, hogy süt a nap, itt is már olvad, és már jobb az idő is, de még mindig csak vagy inkább végre már február vége van. Holnap már március lesz!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:
Nálunk: elég sz@r a helyzet, Jázmin az egyébként is madárkoszt mennyiségű kaját sem eszi most meg, kipattant a nyolcadik fogacska, jelenleg kicsit köhécsel, bár nem intenzíven, csak néha. Ja és éjszaka 3-4 szer fent volt, már adtam neki vizet, tápszert, mindent megpróbáltam, de nem változott a helyzet, nagyon zaklatottan aludt, vágta magát a kiságyba, fel a takaró tetejére, össze vissza, pont mintha rémálmok gyötörnék. Nagyon keservesen sírt, volt hogy alig tudtam megbékíteni, ha kivettem és magamhoz fogtam az volt a baj, ha énekeltem vagy beszéltem hozzá az, ha az ágyba ringattam az, most kb. 2 napja adok neki lefekvés előtt 3 ml nurofent, így csak egyszer van fent éjjel, ma már adtam neki nurofent reggel délben 3 ml-t és kap egy -egy puffot a tantu verdéből is. Viktim mi a véleményed? A dokinénit nem hívtam, hátha csak a foga, vagy esetleg még a köhögés miatt a torkára is gondolok. Bár ahogy írtam, csak néha este és reggel köhécsel. A sütőtök pűré amit eddig imádott már az se csúszik, ma zöldséges spagettit adtam neki, az lement, tegnap a mami csirkeleveséből kb. 2-3 kanál. A falatosokkal is baj van, de a mandarin az menne. Sőt képzeljétek kaptunk ajándékban babakekszet (DM-es) almás teljeskiőrlésű búzával, borzasztó íze van, hát abból is evett tegnap 4-5 darabot. Szóval elég gáz a kaja, de én azért bírok enni, a fene a jó dolgomat. Pedig rám azért nagyon rámférne a fogyókúra, már a terhesség előtt is inkább egy töltött pulykára (nem galambra) hasonlítottam, de lassan mostmár olyan vagyok mint egy.... :wink: :cry: :lol: :oops:
Na jó azért finoman tessék csak nevetni! :lol: :lol: :lol:
Szóval csajok, hát ez az igazi szófosás, lehet hogy lassan el kellene gondolkodni, hogy Skype-on konferencia beszélgetést is lehetne kezdeményezni, mert olyan sok mondandónk van, hogy lassan inhüvelygyulladással fognak kezelni bennünket. :lol: :lol: :lol: Na jó befejeztem a hülyülést, csak egy kicsit poénkodni akartam hátha nevettek egy pöttyet. :lol: :lol:
Mostmár befejezem, és elmegyek kajálni, mert egyébként is olyan szakadt vagyok, meg mosnom is kellene, és porttörölni... szóval lenne dolgom, csak hát Ti azért fontossabbak vagytok nekem...
Mindenkinek további szép napot, és jobbulást a Babóciknak, puszi:
Alexi

KépKép
 
 


Sziasztok!

Majka, Baby: én az egészségügyben dolgozom, de akkor is egy oltári nagy szemétségnek tartom, ahogy jártatok. Még jó, hogy a doktornő legalább nem küldött haza Benneteket vérvétel nélkül 2 órás éhgyomros várakozás után. Ez egy undorító dolog, hogy más figyelmetlensége miatt szív az ember. Erre tudok is kapásból egy példát, igaz nem eü-s: múltkor mentünk rokonlátogatásra a Mátrába, és vettünk autópályamatricát, csak a rendszámból egy betűt félrehallottak a benzinkútnál. Aztán meg csodálkoztunk, hogy kb. 2 hét múlva jött az értesítő, hogy be kell fizetni 15 rugót, mert nem vettünk matricát (pedig ugye vettünk) :evil:.
Baby sikerült mosolyt csalni az arcomra :D! Ez a mindenki okosabb nálam téma sajnos ismerős, és tényleg elvislhetetlen tud lenni. Szerintem Jázmin nyugodtan kaphat néhány napig így Nurofent, illetve puffot, ennyi köhögés is simán lehet a fogzástól- Timikével különben dettó ez a helyzet, majd lejjebb részletezem.

Jaj, olyan jól esik olvasni, amit írtatok, pláne a mai nap sajnos újfent szörnyű volt. Timike nem hagyott se élni se halni, és olyan szinten kiborított, hogy már majdnem megbántam, hogy egyáltalán szültem :cry:. Szerencsére ma már nem volt lázas, de olyan szeszélyes és kiszámíthatatlan volt-egyik pillanatban még gagyogott, nevetett, a másik pillanatban meg mindenért sírt: ha felvettem az volt a baj, ha letettem az volt a baj, semmi nem volt jó neki. Az este is ennek a jegyében telt el, fél 11-kor aludt csak el. előtte muszály volt egy kicsit Anyósnak lepasszolni, mert különben felrobbantam volna. Az ennivalókat is dobálta le a földre. Gyanítom, hogy nekünk is a afog a ludas, mert egyfolytában az ínyéhez nyulkált, este kapott ő is egy Nurofen kúpot.

anyós téma: hát igen, Anyósékkal az ég adta világon semmi gondom nem lenne, ha mondjuk pl. Nyíregyházán laknának, és csak havonta egyszer találkoznánk velük. Alapvetően jóindulatúak, csak egész egyszerűen folyamatosan mérgezik a lelkemet a negatív beállítottságukkal, mindenen problémáznak (én ezzel szemben egy pozitív, optimista szemléletű, "nevetős" családban nőttem fel).
Már attól félek, hogy egyszer tényleg kiborulok, és közlöm a párommal, hogy sürgősen tegyünk valamit, különben hétvégi apuka lesz :twisted: :twisted: :twisted:-de én ezt nem akarom, sokkal jobban szeretem őt, mintsem ilyen "f.szság" miatt szétmenjünk!!!!! Szerintem azért ez neki sem jó így, csak egyszerűen nem tudja a kezdő lépéseket megtenni, a házat meg nem akarja otthagyni.

Na majd holnap folytatom, mert hulla vagyok!
Minden jót, jó éjt Mindenkinek!
VikiKép
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Csak egy pár sort írok, Timike még alszik. Most ő is elég nyugtalan volt éjszaka, többször felsírt és dobálta magát. Biztos fájt valamije (remélem csak az ínye), de láza nem volt továbbra sem.

"...már majdnem megbántam, hogy szültem."-ezt nehogy komolyan vegyétek, hisz nem tudom, mi lenne velünk Timike nélkül, csak egyszerűen mélyponton voltam (remélem ez múlt idő).

Végre március van, ennek örömére esik a hó :evil: :evil: :evil: :evil:-ma már akkor is kimegyünk!!!

Sziasztok, szép napot Nektek :D!

Viki Kép
 
 


Sziasztok!

Először is a kis betegeknek mielőbbi jobbulást kívánok! Remélem ma már a lázmentes napoknál tartotok és a fogacskák sem gyötrik nagyon őket.
Baby81 nagyon jót nevettem az előző leveled végén! A gyerkőceim csak néztek nagy szemekkel, hogy mi lehet az a nagyon vicces, hogy anya majd' leborul a székről. A leveled elejét viszont elképedve olvastam. Nem lehetett egyszerű a rengeteg tejcsivel... Bár nekem is hasonló gondjaim lettek volna a mennyiséggel, hogy nekem is hordanom kellett volna az anyatej-gyűjtőbe. Nekem mindig pont annyi volt, amennyi kellett, inkább kevesebb, és nálam semmiféle homeós bogyó, tea, tejszaporító por nem segített, hogy csak egy kicsivel is több legyen. Így visszagondolva azért örülök, hogy ezen már nem kell paráznom :oops: . Tudom, hogy ez nagyon gáz, de nekem ez az egész szoptatás volt a legrosszabb az egész csecsemőkorban (most nem részletezem, mert korábban már írtam).

Erről az anyós dologról is volt már szó, és én is nagyon örülök neki, hogy ha nem is messze (csak a szomszédba), de saját házba költözhettünk. Én tényleg jól kijövök az anyósommal, de 3 év együttélés bőven elég volt. Ahogy pedig megszülettek a gyerekek(már a költözés után), természetesen mindig megjegyezték, hogy nincs eléggé felöltöztetve, vagy túl van épp öltöztetve, miért adok neki bolti gyümijoghurtot, stb. Tudom, hogy nem bántólag tették szóvá, de már inkább nem mentem át a gyerekkel, mert nem akartam hallani, hogy most épp mit nem csinálok jól. 1x kitört belőlem, és előadtam a férjemnek a dolgot, aki nagyon rendes volt, és leállította szüleit. Azóta is néha elmondja anyósom a véleményét (mostanában megint a lányom nem evése a téma), de mostmár azt hiszem tudom kezelni a helyzetet, és nem túl bántón leállítani.
2 gyerekkel vagyok itthon, szóval tudom, hogy miről írtál Viki, amikor azt a bizonyos mondatot írtad. Abszolút nem ítéllek el emiatt, mert az ilyen kiborulásokat csak az érti meg, aki már volt hasonló cipőben. Én is éreztem már nem is egyszer :oops: :oops: :oops: , hogy nem kapok levegőt a gyerekeimtől, hogy nem csinálhatok soha semmit egyedül, hogy miért kell pont akkor mindkettőnek egyszerre hisztizni, amikor a lehető legrosszabb napom van. A férjemnek mondtam 1x, hogy aki gyereket szül, az hülye, aki 2-t az nem normális, aki ennél is többet, az klinikai eset. És a drágám mit mondott???? Biztos nehéz lehet itthon, de ő úgy élvezné, ha itthon lehetne, nem érti mit problémázok. Persze, ha én is mindig azt csinálhatnék, amit csak akarok, akkor én is élvezném. Nnnnnnnnnnnnnnnnnnna! Én is panaszkodtam egy kicsit :oops: . De egyszerűen nem érti, hogy attól, mert itthon van az ember, nem egy leányálomról beszélünk. Most nem azt mondom, hogy milyen szörnyű az egész, csak egyszerűen a mai napig nem tudom megszokni, hogy ha ki akarok mozdulni itthonról, akkor vagy viszem magammal a gyereket+ málhazsákot, vagy meg kell szerveznem, hogy vki vigyázzon rá. Egyszerűen ugyan úgy érzem magam, mint gyerekkoromban, csak most nem anyukámtól kell elkéretszkednem (bocs, de nem tudom ezt helyesebben írni), hanem a gyerekeimtől, a férjemtől, ne adj Isten, anyóstól. :oops: Lehet, hogy nem igazán kapcsolódok a Ti problémáitokhoz, de az én begyemet ez a probléma nyomja.
Viki! A te férjed nem is akar elköltözni? A szavaidból abszolút ezt veszem ki.

Szerintem extra hosszúra sikerültem :oops: :) , bocsi. De panaszkodni egy kicsit tényleg jó, főleg olyanoknak, akik tudják, hogy miről van szó.

A hó egész délelőtt eset, de nem maradt meg :D , szóval most már áttérek "nagyontavaszváró-üzemmódba", hátha jön egy kis jó idő is errefelé.
Szép napot mindenkinek, puszi a legkisebbeknek!
marti1129
Szatymaz
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, kiderült számomra Timike baja: most volt 3 napos láza, ugyanis ma reggelre megjelentek a kiütések a hátán és a hasán, estére már jóval kevésbbé látszottak. Mivel ez annak a jele, hogy már tényleg a gyógyulás útjára léptünk, esküszöm, még soha nem örültem ennyire kiütésnek :wink:. Szerencsére ma sem volt már láz, és sokkal jobb napunk volt, de azért 1x volt egy majdnem hányásig tartó hisztiroham, amit az váltott ki, hogy nem akart felöltözni (meztelen akart lenni, azt meg csak nem hagyom). Egyszerűen úgy oldottam meg a dolgot, hogy nem szoltam hozzá, tovább öltöztettem, és kivittem a levegőre, ahol lecsillapodott. Nálunk már délelőtt kirittyent az idő, úgyhogy ma 2x is voltunk már kint-4 nap után szinte úgy éreztem, mintha börtönből szabadultam volna, szinte fájt a szemem a napsütéstől.

Márti: a Te problémád ugyanúgy érthető, és abszolút átérzem, ez az állandó megkötöttség érzet nagyon fárasztó, sokszor néha fullasztó is, pláne, ha szülés előtt azért van pár év, amit függetlenül és szabadon töltesz (mint én), még ha dolgozol, akkor is. Arról nem is beszélve, hogy ha viszed a gyerekeket, akkor is állandóan figyelni kell rájuk (én részemről emiatt nem tudok kikapcsolni, mert tudom, hogy akkor is jórészt enyém a felelősség).

Párom tényleg nem akar költözni, ő inkább bővíteni akarja a házat. Most pláne nem aktuális ez a kérdés, hogy Após beteg, ha meg bekövetkezik, amitől tartunk (márpedig sajnos ez előbb-utóbb várható lesz :cry:), akkor meg anyukáját nem akarja egyedül hagyni-ezt azért maximálisan megértem, én csak azt kívánom, hogy valamennyire azért szeparálódjunk el. Ez egyébként már régóta tervbe van véve, csak mindig közbejön valami :evil:.

Megyek, lassan elteszem magam holnapra-szerencsére Timike ma este könnyen elaludt (kopp-kopp-kopp).

Sziasztok, nyugodt, jó éjszakát, minden jót Nektek!
VikiKép
 
 


Sziasztok!

Valami lehet a levegőben, mert az én lányom tiszta zizi! Két napig volt lázas a múlt héten, de azóta se alszik rendesen. Napközben hisztirohamokat kap, éjjel meg csak forgolodik, rug-kapál, felébred egy csomószor! Lehet, hogy foga jön vagy front van vagy nem tudom ,de fárasztó nagyon ez a nem alvás. :cry:

Ma viszem vissza a dokinénihez, mert nem javult a foltja. Van a lábán egy folt ami olyan mintha nagyon száraz lenne a bőre és piros. Kapott rá krémet, de nem igazán javult, plusz a másik lábán is lett egy kisebb folt. Remélem nem ekcéma, mert mondta dokinéni, hogy előfordulhat, hogy az vagy valami gombás fertőzés. Az egy szerencse, hogy nem viszket neki, legalábbis nem tűnt fel, hogy vakarja.

Anyós-téma: csak annyit mondanék , hogy örülnék ha Viki anyósa mellé költözne az én anyósom is Nyíregyházára!
Ő akar lenni a szupernagyi aki mindent megenged, mindent megad, mindent megcsinál a kisunokájának. Amivel nem is lenne nagy gond ha nem direkt az ellenkezőjét csinálná mindenben amit mi mondunk!
Szerencsére már nem lakunk együtt. Kb 3percnyire laknak tőlünk, de csak heti egyszer találkozunk (mondjuk nekem bőven elég, sőt), amikor megyünk hétvégén ebédre, merthogy az kötelező program nekünk! :evil:

Kérdezni szeretnék tőletek megint. Ti hogy álltok a tejjel? Mikortól adtok vagy adtatok a gyereknek tejet? Tudom, hogy sokáig nem ajánlják, dehát csak nem kell várni 3 éves koráig?
És ha adtatok már akkor hogyan? felforralva, hígitva, tejbedarának, vagy simán?

Na megyek is!
Kitartás lányok, március van ugyhogy mindjárt itt a tavasz!!!
:D :D
Üdv mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok,
Látjátok már megint itt lógok. A lányom most alszik, a mosás kész, a többi a gépben és a teregetőn. Ezen a héten nálunk egészséghét van a faluban, így ma elintéztem a rákszűrést és az emlőultrahangot is. Legalább nem kell sorbanállni, ill. súlyos tízezreket fizetni a magándokinál. Tehát ma ügyes kislány voltam. Na be is fejeztem az öndícséretet, mert már kezd egy kicsit büdi lenni. :lol: :lol: :lol:
Márti: öröm számomra, hogy neked is feldobtam a napod a sületlenkedésemmel. Majd próbálkozok néha, hátha nevettek egy picit. :D :D
Viktim: milyen pöttyök jöttek ki Timikén? Nemtán bárányhimlős? Remélem nem, és jobbulást nektek. Az én gyerekemen semmi pötty sincs és az éjjel ötször volt fenn, bennem meg már lassan teásbögrényi mennyiségű kávé van.
Mumuska: felénk van egy jó kis mondás: OLYAN MESSZIRE KÖLTÖZZ ANYÓSODTÓL, HOGY PAPUCSBAN NE TUDJON ÁTMENNI HOZZÁD!
Hát nekem bejött: 200 km-re van, a férjemnek nem annyira, mert csak egy szinttel lejjebb.
Bocs csajok mennem kell, Manó felébred. Majd még írok, mindenkinek további szép napot.

KépKép
 
 


Szió Mindenkinek!

Én is megjöttem.Maja alszik.Ma olyan jó kislány volt.Képzeljétek olyan szépen evett egész nap.Nem kellett vele összeveszni.
Próbálgatja az egyedül felállást,annyira édes.Nemsoká elindul.
Raktam is fel róla képet a facebookra.Tényleg fent van ott valaki?
Márti,baby ti már be vagytok jelölve meg neszka is.

Ma erre megint esett a hó. :evil: Úgy látszik sosem lesz vége. :cry:
Kimentünk azért egy 15-20 percre levegőzni.

Mumuska:jót nevettem az anyós írásodon.(csak annyit mondanék , hogy örülnék ha Viki anyósa mellé költözne az én anyósom is Nyíregyházára! )
Jobbulást,foltmentes napokat Boninak!
Én tejbegrízt adtam a Majának.Mi most kezdtünk el ismerkedni a tejtermékekkel.Bár ennek a dokinő és a védőnő sem örült.
(de én adom neki,mert kéri)

Viktim: milyen pöttyök lettek Timikén???

Márti:ti kijöttetek már a himlőből?

Mennem kell,Maja felébredt.Puszi mindenkinek!És gyógyuljanak a kis betegek!

KépKép
majka
Szeged
 
 


Sziasztok!

Na úgy látszik, jó ötlet volt ez a Nyíregyháza, majd kialakítunk ott egy Após-Anyós rezervátumot :lol: :lol: :lol: !
Egyébként tegnap még ehhez a témához kapcsolódóan eszembe jutott 2 dolog, csak addigra kikapcsoltam a gépet: az egyik Apukám egyik mondata: "Ha úgy döntesz, hogy összeköltözöl egy férfivel, akkor innen azonnal menned kell!"-ez a mondat már közel 20 éve, még szüleim válása előtt hangzott el-akkor kicsit megrökönyödtem, de most már látom, hogy milyen igaza volt, és csak jót akart.
A másik, hogy szomorú, hogy amennyire egy baba boldoggá tehet egy családot, ugyanannyira felforgathatja egy család életét. Igaz én a szó szoros értelmében akkor költöztem végleg ide, amikor Timikével hazajöttünk a kórházból, és ez már túl sok, mondhatni gyökeres változás volt, amit lelkileg elég nehezen viseltem (anya lettem, eljöttem otthonról, távol kerültem a szüleimtől, és párommal együtt "kaptam" 2 idősebb embert, a maguk heppjeivel, rigolyáival együtt).

Idő: mostmár tényleg torkig vagyok, eltakarodhatna már a tél az Északi-sarkra, már itt is fehér minden :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:!!!

Pöttyök: szerencsére szó nincs bárányhimlőről, ez a 3 napos láz, amelynek az a jellemzője, hogy 2-3 napig magas, sokszor csillapíthatatlan magas láz van. Majd a láz megszúnik, és rá 1/2-1 napra apró, pontszerű, a bőrfelszínből enyhén kiemelkedő rózsaszín-halványpiros pöttyök jelennek meg, főleg a törzsön, amik 2-3 nap alatt maguktól elmúlnak. Timikének a hasán és a feneke felett vannak, de már alig látszanak.

Tej: szerintem felesleges 3 éves korig várni, 1.5 éves kor után fokozatosan be lehet vezetni, az első 2-3 hónapban forralva. Igaz Timike még csak 16 hónapos lesz, de már ha így lehet mondani, kapott néhány csepp bolti tejet. Reggelire ugyanis általában müzlit eszek tejjel, és abból szokott kunyizni. Akkor csak gabonapelyhet kap, de az már ugye kissé elázott a tejtől. Joghurtot, túrót, sajtot pedig már elég régóta (8-9 hónapos) kap rendszeresen.

Tényleg, mi ütött gyermekeinkbe, lehet, hogy ezt a böszme időt bírják már ők is nehezen, plusz a fogzás is közrejátszhat. Amit leírtatok az Timikére is egy az egyben igaz, nappal 2-3 alkalommal hisztirohama van, úgy hogy a fejét is verdesi a földhöz, csíp, rúg, üt, éjjel azért hálistennek nincs annyiszor fent (ezt most csak halkan-félve mondom). Ja és amióta beteg, megint kéri napközben is a cicit (kb. 2x), és valamivel csökkent az étvágya is-remélem hamar visszaállunk (én ma már majdnem bőgve hívtam Anyukámat és a védőnőt).
Új bolondsága lánykámnak: nem akar beülni a babakocsiba, egyszerűen attól is hisztirohamot kap, ha be akarom ültetni.
Ma már sétáltunk egyet az utcánkban, úgy, hogy fogtam a kezét, az tetszett neki, csak az egyik kutyától megijedt egy kicsit.

Mumuska: bőrelváltozásra sajnos nincs ötletem, ahhoz látni kéne.

Baby: ügyes vagy, hogy ennyi mindent el tudtál intézni egy nap :D-én pár napja Timikétől szinte semmit nem tudok csinálni, még WC-re is úgy lógok ki :roll:.

Majka: "egy csak egy kislány van talpon a vidéken"-végre egy jókislány :)! Én fenn vagyok a facebookon (priviben elküldöm a nevemet).
Végül, de nem utolsósorban:
MAJA NAGYON BOLDOG 1. SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK NEKED HOLNAPRA :D :D :D :D :D!

Na azt hiszem, most nagyjából mindent leírtam, amit nem azt majd pótolom!

Minden jót, jó éjt Nektek!
Viki Kép
 
 


Sziasztok!

Majka: mi is nagyon sok boldog szülinapot kívánunk Maja babának.

Viktim: jó hallani, ill. olvasni, hogy nem annyira komoly a pettyesedés. Bár nem is gondoltam volna, hogy ilyen is van, akkor hát jobbulást és kellemes sétákat.
Tegnapelőtt én is megpróbáltam beletenni a babakocsiba és Hál'Istennek szépen bele is ült, ugyhogy gyorsan elmentünk a dédit megnézni, tegnap már anyukámmal volt kint, vele is babakocsival, pedig mióta önállóan jár csak sétálgattunk és már nem kocsiztunk. De azért örülök, hogy legalább ebből nincs hiszti(kopp-kopp-kopp)
Nade ami tegnap este volt azt nem kívánom senkinek.
Hogy mi a fene volt: telihold, újhold, front, vagy mi a szösz, nem tudom, de az én kis drágám szabályos hisztirohamot kapott, úgy nyomta, hogy majd megfulladt. Semmi nem hatott rá, de semmi.
Már nagyon kezd elkanászodni esténként, szinte alig lehet lenyomni, ha egy kicsit játszol vele akkor meg felárad úgy, hogy szétpörgi az agyát. A játék sajna kiküszöbölhetetlen, mert a tejet nem issza meg egyhúzóra, mint más normális gyerek, így két tejivás közt főzünk, vagy meséskönyvet nézegetünk, vagy egyszerűen felpörög mint tegnap este. Persze a dolog vége megint az lett, hogy jól összevesztem a kislányommal, és csattant a bugyó, de neki ez sem ért semmit, így végül, hagytam, had hisztizze ki magát és végül 130 ml tejjel el is aludt. Én meg kezdtem a magam hisztijét a saját ágyamban.
Elegem van abból, hogy nekünk állandóan veszekedve, dorgálva, néha egy egy bugyi csapással kell elköszönnünk este. Úgy érzem magam mint egy állat, nem úgy mint egy anya.
Napközben semmi baj, nagyon aranyos és értelmes kislány. Ha azt mondom nem szabad, akkor megérti, bár már egyre huncutabb és igen-igen próbálgatja a határokat. De az esték, szinte már olyan, mint aki rá lenne erre a cirkuszra szokva. Nem tudom mit csináljak. Ötletek?
No de most megyek is, van még néhány dolgom, mielőtt a kis hisztizsák felébred.
További szép napot mindenkinek.

KépKép
 
 


Sziasztok!!!!

Nagyon köszönjük a köszöntéseket!!!!!Arik vagytok!!! :D :D :D
Már elfolyt a magzatvizem!!!!! :lol: Most 4 órán keresztül ordítani fogok és 12.47-kor Maja kidugja a buksiját! :lol:

Viktim: MEGTALIZTALAK!!!!!! :D :D :D Téged adott ki első találatnak!
Nagyon szép Timike baba!Igazi kiscsaj!!!
Remélem már láztalanok és pöttytelenek vagytok!Akkor hála azok a pöttyök jó jelnek számítanak.
Költözés:hidd el előbb utóbb alakulni fog a dolog.A férjed is belátja majd,hogy ez így nem jó.Ahogy olvaslak neked igencsak megváltozott az életed egyik pillanatról a másikra.Le a kalappal,jó sok türelmed lehet.

Lányok: "Nyíregyháza, majd kialakítunk ott egy Após-Anyós rezervátumot " ez még mindig jó!!!!!Meddig lehet még fokozni???Olyan jókat nevetek rajta!Maja meg csak bámul,hogy mi történhetett velem.
:lol: :lol: :lol: :lol:

Idő:Mondtam a férjemnek,amikor megláttam,hogy esik újra a hó,hogy elmegyek,elbújok egy sötét lyukba majd tavasszal lökdössön meg. :lol: Ez már borzasztóóóóóóóóó :!: :!: (amúgy is rám férne az alvás :lol: )
Viktim:sajnálom,hogy ennyi gond hátán Timike is beteg.Fel a fejjel!Kitartás.Neked is jól jönne egy nagy alvás!
Gyere megosztom veled a barlangot! :D
Na a viccet félretéve,ne aggódj,remélhetőleg gyorsan meggyógyul és mindjárt itt a JÓ időőőőőő!

Baby:Ne érezd rosszul magad!Te is már a nap végére kifáradsz,már aludnál vagy apával lennél egy kicsit (na itt nem kell semmi huncuttságra gondolni!!! :lol: ).Ez érthető,hogy a gyereknek este már aludnia kell és a legtöbbjük mint néha a Maja is akkorra élénkül fel.Sokszor volt már,hogy én aludtam el előbb.Aztán arra riadtam fel,hogy hol ,a gyerek,mit csinál,én hol vagyok,hány óra stb..... :D
Na szóval próbálok egy kis erőt adni.Remélem sikerült!!!

Lányok kívánok ma mindenkinek nagyon szép,gond,hisztimentes napot!!!!! :D

Puszi mindenkinek!!!

KépKép
majka
Szeged
 
 


Sziasztok!

Aki ezen a héten kommentel a Babanet valamelyik cikkéhez, az egy cuki Figurka álommanót nyerhet!

Kép

Úgyhogy mondjatok véleményt bátran: mi az, amit feleslegesnek tartotok megvenni a babának? Mit szóltok az új, otthonszülést szabályozó rendelethez? Vagy pl. szerintetek milyen praktikákkal lehet ránevelni egy gyereket az olvasásra?

Kedden sorsolunk!

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Baby81: hű, nagyon nehéz helyzetben vagyunk, mert néha(illetve egyre többször, pláne ha a párom előbb hazajön) Timike is eléggé felpörög esténként, igaz, ő a legtöbbször ilyenkor visongva-nevetve szaladgál a szobában, pörög, mint a búgócsiga. Ma is ez volt, miközben nekem már szinte hányingerem volt a fáradtságtól. Ilyenkor kb 1/2, max. 1 órát adok még neki, hagy tomboljon, aztán kapja meg az esti "bőrcumit", amivel általában hamar lenyugszik-ennél jobb ötletem nekem sincs.

Majka: én is megtaláltalak, írtam a profilképedhez hozzászólást :D! Szerencsére már nincs se láz, se pötty, és mára az étvágy is úgy néz ki, visszatért :D. Nagyon szépen köszönöm a barlangot, szívesen élek a lehetőséggel :lol: :wink: -már sokszor arra gondolok, bárcsak egy napig nem kéne kikelni az ágyból! Egyik kolleganőm őszre várja első babáját, mivel veszélyeztetett, otthon fekszik. Múltkor felhívtam, aztán panaszkodott, hogy már unatkozik és kialudta magát. Erre mondtam neki, hogy most aludjon, amíg egyben van, mert aztán......!
Maja már gondolom javában sír vagy alszik (egy évvel ezelőtt :lol:)-tavaly november 6-án reggel 6-kor pont szoptattam, és eszembe jutott, hogy Timike pont akkor bújt ki-az előtte lévő 5.5 órát pont végigaludtam (ezt a sok "pontot", elnézést a szóismétlésért :oops:).

Ma már jobb napunk volt, Timikét végre be tudtam ültetni a babakocsiba, és sétáltunk egy órát, Timike aludt is. Ma már csak este borult a liszt, nem akart átöltözni, akkor hisztizett, de nem sokáig. Azért ma is rám hozta a frászt vacsoránál: miután megevett 1/2 vajas-sonkás kenyeret, lenyulkált a torkára, öklendezett és nagyokat kacagott. Mondtam neki, azonnal hagyja abba, ne játszon bulímiást :? ! Szerencsére nem köszönt vissza a kaja de nagyon megijedtem.

Egyébként beszéltem ma a védőnővel, mi lehet a hisztirohamok oka, és ő a fogzásra fogta-azt mondta, hogy a hátsó rágófogak és a szemfogak jobban megkínozzák a gyerekeket, akkor lehetnek ilyenek. Javasolta, hogy ha éjszaka nyugtalan (eddig szerencsére csak 1 éjjel volt), akkor lefektetés előtt adjak Nurofent, a másik, amit ajánlott, a Chamomilla C15 homeopátiás szer (ebből egyszerre 5 golyócskát kell adni).

Megyek, elteszem magam holnapra, én is mindenkinek hisztimentes, nyugodt jó éjszakát kívánok!

VIki Kép
 
 


Sziasztok!

"Együttélés az ősökkel" témával kapcsolatban még annyit, hogy már többen mondták, hogy hihetetlen birkatürelmem van, az egyik kolleganőm, megjegyezte, hogy a tolerancia szobrát rólam kéne mintázni. Hát ami igaz az igaz, elég sok mindent tűrök, de időnként nálam is betelik a pohár és akkor robbanok :twisted:!

Sziasztok, mégegyszer jó éjt Nektek!

Viki Kép
 
 


Sziasztok!


Nagyon boldog szülinapot Majának utólag is!! :D

Tényleg nagyon jó ötlet az anyós rezervátum!! :lol:

Bonci is megörül estére, csak nála a vacsoránál vannak gondok! Minden este egy küzdelem mire sikerül beletukmálni pár falat kaját. Kiköpdösi , dobálja a kaját, húzkodja a teritőt, rúg-kapál alig eszik valamit. Ma például két szelet sajtot evett meg, plusz 60ml tejet ( nem igazit,gyerekitalt) és ennyi, mindezt 25 perc küszködéssel!
Kész rémálom minden vacsi. :cry:

Voltunk dokinál Boni foltjai miatt. Nem a mi dokinénink volt, hanem egy idösebb doki, aki ki is oktatott rendesen!
A gyereknek semmi baja nincs, csak nagyon száraz a bőre (ezt tudtam eddig is)! Tudatlan anyaként, hogy merek én bármilyen boltban vásárolható fürdetőt, testápolót, krémet használni?! (gondoltam nem véletlenül lehet kapni ilyen termékeket!) Plusz teljesen megörültem, hogy mosásnál használok öblítőt?! (szeretem az illatát)
Csak és kizárólag az általa felírt gyógyszertári termékeket használjam ha nem akarom továbbra is felelőtlen anyaként tovább szárítani gyermekem bőrét! :!:

Írtatok korábban a szülésről hogy milyen volt. Nálatok bent volt apuka? Érdekelne, hogy a pasik hogy élték meg a szülést?
Nem volt kellemetlen nekik vagy mit mondtak róla?
Mi megbeszéltük elötte, hogy nem jön velem a szülőszobába a párom, egyikünk se akarta.
Aztán császár lett míg engem még összeraktak, toldoztak-foltoztak, a párom ment Boncival,megfogta, nézte ahogy fürdetik, mérik, kimossák a gyomrát, szóval ő volt vele élete első fél órájában. Ő azt mondta, hogy nagyon meghatodott és elérzékenyült, majdnem elsírta magát amikor engem is kitoltak és ott voltunk hármasban a folyosón!

Na befejezem mára! sziasztok
Vendég
 


Sziasztok!

Rezervátummal kapcsolatban: ha esetleg van nyíregyházi olvasónk, attól elnézést kérek, tényleg csak a távolság miatt írtam Nyíregyházát-ennyi erővel írhattam volna akár Timbuktut is, de az már tényleg messze van :lol:!

Baby: azt még tegnap elfelejtettem írni az estével kapcsolatban, hogy abszolút megértelek, hogy nap végére már sokszor elég. Nekem is kell még 2-3 óra este amikor leeresztek, és ha Timike ezt nem hagyja, akkor elég frusztrált leszek.

Mumuska: nagyon sajnálom, hogy így jártatok az orvosnál, egyszerűen ki nem állhatom azokat a kollegákat, akik kiosztják a betegeket illetve a szülőket-persze ha tényleg nem csinálnak valami égbekiáltóan rossz dolgot. Jó, természetesen ami nem jó, azt el kell magyarázni, de nem mindegy, hogy tálalja az ember.
Szülés: nekem Anyukám és a Húgom volt bent, nekik felejthetetlen és csodálatos élmény volt. Olyan gyorsan ment minden, hogy párom szegény pont lekéste a szülést, ő már akkor ért oda, amikor "renováltak"-ez nekem 1 órát tartott, hüvelyfalrepedésem volt, ugyanis Timike az egyik könyökével végigszántott a méhnyaktól a hüvelybemenetig-szerencsére olyan jól megcsinálták, hogy jobb, mint újkorában :wink:. A legjobb az volt nekünk is, amikor mindenki kiment és mi ottmaradtunk hárman-addig nem tudtam sírni, de akkor bőgtem, mint a záporeső.
Mondjuk utólag nem bántam, hogy nem volt bent, nem biztos, hogy jó lett volna ha látja, hogy szenvedek (bizony bevallom, ordítottam, káromkodtam, öklendeztem és rendesen kifordultam magamból, van amire még most sem emlékszem).

Mai nap: sajnos nem volt jó, egész nap fájt a fejem, úgy ébredtem, mint akit megvertek. Timike persze egész nap "csakazértis illetve csakazértsem"+hisztihegyek-remélem hamar elmúlik ez nála, mert megőrülök :evil: :evil: :evil:! Még fürdetéskor is üvöltött, mindig ki akart mászni a kádból (pedig szeret fürdeni).

Megyek lefekszem, mert szétmegy a fejem :cry: :cry: :cry:!

Sziasztok, jó éjt Mindenkinek!
Viki Kép
 
 


Sziasztok,
Veletek szokott olyan előfordulni, hogy már éppen kész vagytok a kis sztoritokkal és ráklikkeltek hogy mehet és eltünik az egész?
Mert velem már kétszer is megesett és már olyankor nincs is kedvem újraírni az egészet, nade most remélem látszani is fog.
:cry: :cry:
Hát igen már sokszor gondolkodtam el hogy talán nem vagyok jó anya, mert egy idegbeteg állatnak látom magam, de aztán találkozok más idegbeteg állat anyákkal és akkor rájövök, hogy talán ez így természetes és mindenkinek meg lehet találni a gyenge pontját. Azaz, hogy a babócik nagyon gyorsan és könnyen megtalálják hol kell anyát ezerrel kiakasztani.
Tegnap voltunk szemvizsgálaton, ugyanis nálunk a héten egészséghét volt és ilyenkor jönnek szakdokik, tegnap gyerekszemészet volt a tanácsadóban így mi is megjártuk hogy ez is meglegyen az egyéves státuszhoz, még csipőficam szűrésre és hallásvizsgálatra kell majd mennünk, de mondták hogy addig míg tart az influenzás időszak ne menjünk sehová.
Egyébként tegnap nagyon jó kis napunk volt, sétáltunk délután is, egyébként délelőtt is kint voltunk. Sütött a nap és kellemes volt az idő, igazi tavaszi feeling-em volt. És a legjobb az egészben az volt, hogy tegnapra esett nálam a "lesz@rom nap".
Ugyanis nekem van ilyen napom is, ha lehet valentinnap, nőnap, stb. akkor lehet ilyen is. És nagyon jó volt, egyébként sem vagyok a munka hőse itthon, mert persze mindent a fenekünk alá tesznek, de most aztán semmi. Még Jázmin száraz ruhái is itt vannak mellettem a szárítón. Mindenkinek javallom legalább 2 havonta, de kevesebbszer nem mint évente egyszer e becses nap bevezetését. :lol: :lol: :lol: :wink: :wink:
Egyébként jól vagyunk, éjszaka alszunk már három napja, enni most egy kicsit jobban eszünk, talán ő is érezte a tavasz fuvallatát. De sajna itt lesz megint a hidegfront ha jól látom az előrejelzést és szerintem minden kezdődik előről.
Szülés: mi együtt voltunk a szülésnél is. Tomi a férjem, nagyon sokat segített, reggel háromnegyed nyolckor indultak meg a fájások oxitocin infuzió hatására, köröztem kettőt a szülőszoba előtt folyosón az infuziósállvánnyal, Tomi meg kísérgetett és figyelte az arcom. Aztán mondtam a szülésznőnek, hogy én le akarok feküdni, mert a lábaim úgy remegtek mint a kocsonya, akkor már hozták is a gázt, és gyakorlatilag a tágulási szakaszt gázszívással töltöttem amíg gondos és imádnivaló férjecském vizes zsepivel törölgette hol a homlokom, hol a szám, hol a mellkasom, hol pedig a kezem. Persze jött a doki vizsgálgatni, mennyire tágulok, én meg ott is hülyeségeket beszéltem: "Doktorúr maga egy angyal"- mondtam neki, pedig én csak átadott beteg voltam. Ő meg csak nevetett és közölte, hogy ilyet már rég mondtak neki. Aztán kb. háromnegyed tíz után lehetett, már nem tudom pontosan, mikor éreztem a tolófájásokat, ekkor azt mondták tartsam vissza. HÁHÁ nagyon vicces dolog- gondoltam. És végül 10:10 perckor meglett az én kis édes életem.
Egyébként Tomi azt mondta, neki nagyon jó élmény volt, bent lenni, és ő azt gondolta, hogy jobban fogok hisztizni. De szerintem ez azért nagyban azon is múlt hogy ilyen gyorsan végeztünk. Nekem is sérült a hüvelyfalam, de sajna én nem vagyok ilyen szerencsés, mint te Viki, mert nekem minden egyes együttlétünkkor újra érzem az összes tűszúrást, persze csak az elején, mikor már bejáródik akkor minden ok.
Hát az én sztorim ezzel kapcsolatosan ennyi, a doki szerint tankönyvbe illő szülés volt, első szülésre, mivel hajnali fél négy körül értünk be a Klínikára úgy hogy a magzatvíz szivárgott fájásaim nem voltak. Csak az infúzió hatására indult el. Azóta is hálát adok az Istennek hogy ilyen könnyen szültem. És remélem a másik is ilyen lesz majd, bár azt hallottam aki először könnyen szül annak a második szenvedés lesz. Hátha nálam megborul ez az elmélet. No de mostmár megyek is mert mindjárt itthon lesz a férjecském és megyünk egy kicsit vásárolni Szegedre.
Mindenkinek további szép napot. Puszi: Alexi

KépKép
 
 


Sziasztok!

Bocsi,de sietnem kell,így csak pár sort írok.
Mumuska:köszi a köszöntést!

Rólunk:jó lett a véreredménye a Majának.Most már lesz egy kis nyugi.Kicsit vérszegény ezért vasat,folsavat,c vitamint eszünk.
Maja szépen eszik,alszik most ügyes kislány....Amióta kijött felül is a foga azóta nincs gond.

Baby:ha megírtad a levelet jelöld ki majd nyomd meg a ctrl (kontrol)gombot utána a "c" betűt és ez elmenti az írást.Ha eltűnik a leveled akkor nem kell újra írni csak megnyomod a ctrl (kontrol) "v" gombot és bemásolja így soha nem tűnik el az írás.Szóval ctrl c:másolás,ctrl v.beilleszt.
Remélem tudtam segíteni.

Szülés:én császáros voltam és a férjem nagyon rosszul viselte a 4 h vajúdásom.A következőre nem óhajt bejönni.... :cry:

Mennem kell lányok!Bocsi a sietségemért majd még jövök!Sütnőm kell holnapra.....Puszi!

KépKép
majka
Szeged
 
 


Sziasztok!

Baby81: ez a lesz...m nap ez jó, néha én is tartok, na ez az egyetlen előnye, hogy Anyósékkal lakunk.

Majka: örülök, hogy jó lett az eredményetek:)!

Annak is örülök, hogy a lányok jól viselkednek. Timike is jobb már egy fokkal, de azért még a hisztik sajna befigyelnek. Ma úgy döntöttem, én leszek az erősebb, nem érdekelt, hogy tiltakozik a babakocsi és az öltöztetés ellen, akkor is kivittem a játszótérre (a hisztit egyébként a következő utcasarkon már abba is hagyta) és ott eltöltöttünk szuper 1.5 órát-csúszdáztunk, hintáztunk, homokoztunk. Amikor visszafelé indultunk, akkor is zűrös volt a helyzet, de akkor mondtam lánykámnak: "Nem baj, ha nem akarsz a kocsiba ülni, tessék sétálni!"-így egyik kezemmel a kocsit toltam, a másikkal Timike kezét fogtam és sétáltunk, beszélgettünk (ott nincs akkora forgalom). Az utca végénél, mielőtt lekanyarodtunk, már kérés nélkül hagyta magát beültetni a kocsiba. Úgyhogy szerencsére ma egész jó napunk volt, a tegnapi fejfájást is kialudtam (tegnap este egy hajszál választott el attól, hogy hányjak :?).

Ó, csak azt a holnapi hidegfrontot tudnám feledni... :evil: :evil: :evil:-de majd azon is túl leszünk egyszer, és éljen a madárcsicsergés :D!

Sziasztok, jó éjszakát Nektek!
Viki Kép[url][/url]
 
 


Sziasztok,

Viktim: te mikor vitted előszőr Timikét játszótérre, én egy kicsit tartok tőle, hogy Jázmint elvigyem, még nagyon kicsinek tartom és amilyen kis fityfirity, attól félnék, hogy nem tudnám visszatartani és leesne.
Majka: örülök, hogy Majával minden rendben, a vassal majd vigyázzatok eléggé fogja a székletét. Mi mikor elkezdtük, annyira megfogta, hogy Duphalac székletlazítót ittunk vagy két hétig mellette, most már hál'Istennek minden ok.
Velünk minden ok, már túl szép is hogy igaz legyen. Mindennap délelőtt biztos hogy 1-1,5 órát kint vagyunk, eszünk is viszonylag rendesen, igaz most egy kicsit átvariáltam az étkezést, és úgy látszik beválik. Remélem ez már marad. Jó lenne :?
Bocsi de most csak ennyit tudtam írni, jövök még. További szép napot Alexi

KépKép
 
 


Csajok!
Itt úgy szakad a hó este 7 óta, hogy lassan karácsonyi hangulatom lesz!

KépKép
 
 


Sziasztok!

Baby81: én Timikét előszőr 11 hónapos korában vittem ki, de akkor még szigorúan csak a babahintába ültettem be. A homokozóba csak mostantól engedem be, mert ősszel még mindent a szájába vett, a homokot is meg akarta enni rögtön-azért erre még most is oda kell figyelnem.
Havazás: hát ilyen a mesében nincs máááááár...... :twisted:-kitartás már a jövő hét második felétől melegedést mondtak. Apukámat pedig megkértem, hogy legkésőbb 19-én a névnapján hozzon egy nagy zsák meleget :wink:.

Nálunk ma nagyrészt sütött a Nap, de elég erős szél fújt. Ma délelőtt elmentünk párom egyik barátjával, annak feleségével és 2 éves kislányával sétálni a Garancsi tóhoz (ott forgatták az Üvegtigris című filmet), és kb. 2 órát ott voltunk. Timike nagyon sokat sétált, jól elfáradt, este nem kellett ringatni. Úgy maradtunk volna még, csak sajnos a szél eléggé fújt és fáztunk a végén.
Egyebekben változatlan a helyzet, de Timike részéről talán a nevetés ma már több volt, mint a sírás (fürdetés előtt egy hiszti kapcsán, azért jól lefejelt, szabályosan csillagokat láttam :? ).

Sziasztok, jó éjt Mindenkinek!
VikiKép
 
 


Sziasztok Topiklakó!

Ha még ma kommentelsz, holnap a Tiéd lehet a Figurka Design álommanója a Babanet kommentelős játékán!

Kép

Például bakiparádét tartunk szülőségből itt! Ha Neked is van mókás bénázás a tarsolyodban, oszd meg velünk!

Folytatódik a Születésnapló is! K. immár a 30. héten jár, és cseppet sem unatkozik.

Talán végre tényleg szabályozva lesz az otthonszülés! Te kipróbálnád? Szerinted milyen alapvetéseket kellene belevenni a törvénybe?

Egyre több az olyan gyerek, aki nem szeret olvasni. Íme, néhány tipp, hogyan neveld olvasóvá a kicsit! Ha vannak további ötleteitek, mi kíváncsiak lennénk rá!

És továbbra is várunk Facebook csoportunkban mindenkit, aki még nem csatlakozott!

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Ma végre mutatott egy kis ízelitőt a tavasz! :D
Nagyon szép idő volt és azt ígérték, hogy a héten ilyen is marad az időjárás! :D

Bonci is "javult" az elmúlt pár napban! Éjjel alszik, kevesebbet hisztizik, jobban eszik és olyan okosan nagylányosan viselkedik! :lol:

Voltunk ma a játszótéren, babakocsi nélkül elsétáltunk (két háznyira van)jól elvoltunk, viszont visszafele már volt némi hadakozás, mert ő még ment volna hintázni. Eddig csak a hinta volt a nagy kedvenc, de ma felfedeztük a csúszdát is, nagyon tetszett neki.
Egyébként Boncit egy éves kora körül vittem játszótérre, még nem is tudott járni. A homokozót még nem probáltuk, biztos több homok lenne a szájába, mint a vödrében.

Arra gondoltam, hogy most már elviszem játszóházba. Van egy szimpatikus hely itt a környéken, kipróbálom mennyire tetszik neki.
Ti voltatok már játszóházban? tetszett a gyerekeknek?

Üdv mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

AVE TAVASZ :D :D :D :D !

Két napja én is úgy döntöttem idegrendszerünk megkímélése céljából, hogy parkolópályára állítom a babakocsit, és nagylányosan, gyalog sétálunk-így mentünk el a közeli boltba vásárolni-Timike nagyon élvezte, amikor felvettem, hogy átkeljünk a forgalmas főúton, még tiltakozott is, hogy tegyem le. A közös vásárlás is bejött neki, pl. ő válogatta az almákat (igaz, egy párat le is borított :lol:). Úgy néz ki szeret mászkálni, igaz így egyelőre nem annyira célirányosan mozgunk, de legalább már ezt is kipróbáljuk, sokkal izgalmasabb így az utca, mint babakocsiból!
Ez szerencsére jó hatással van Timikére, már ő is lejjebb adott a hisztikből-egyedül csak öltöztetni ne kéne, az kész tortúra
:evil:,és esténként nem kell sokáig ringatni, emellett eszik, mint a gép. Arról nem is beszélve, hogy már az én kedvem is jobb-úgy látszik, tényleg napelemmel működünk.

Játszóház: mi még nem voltunk, csak zeneoviban, bár ezt a télen szüneteltettük. Pont azt tervezem, ha majd megyünk Anyuékhoz több napra Pestre, majd ott valahova elviszem, biztos tetszeni fog neki.

Sziasztok, jó éjt Mindenkinek :)!
Viki Kép
 
 


Ja, még valami:
NAGYON BOLDOG NŐNAPOT KÍVÁNOK NEKTEK, ÉS A PICI CSAJSZIKNAK IS :D !

VikiKép
 
 


Sziasztok,

Végre itt a tavasz, tegnap is voltunk kint Jázminnal, sőt még bicajoztunk is. Ugyanis a Brendonban most akciós a biciklisülés, és szerintem nagyon jó is, dönthető, és legfőképpen nekem az tetszik benne, hogy ha csak egyedül akarok menni a bicajjal akkor nagyon egyszerűen le tudom szerelni, mert van hozzá valami kódos zár amit, ha feloldok, akkor ki tudom húzni az ülést a rögzítésből, így villámgyorsan le is tudom venni a bicikliről. Ill. még annyi az előnye, hogy nem a csomagtartóra illesztkedik, hanem két acélrúd tartja, amely az én ülésem alatti tartóba illesztkedik, így mondhatni, hogy teleszkópos rugózása van. Nekem nagyon tetszik, Jázminnak még szokatlan, így annyira nincs tőle elájulva. De egyébként szétnéztem a neten és én ezt találtam a legkedvezőbbnek és a legjobbnak, az ára az egy kicsit borsos, ha azt nézzük, bár kinek mi számít annak. Most 18000-ről 14000 re van akciózva.
Egyébkén semmi újdonság 8070 gr. vagyunk, magunkhoz képest jól állunk, a dokinéni szerint, hiszti az van, az evés is változó, és esszük a Chamomilla CH15, jönnek a hátsó fogak- a dokinéni szerint, én nem látom, meg meg se engedi hogy belenézzek a szájába. Mikor meg ásít, vagy sír, az meg nekem nem elég hogy megnézzem. Nálunk lassan indul a retekszezon, ugyhogy nem is tudom mi lesz, Jázmin nagyon szépen jár, sőt néha már annnyira kapkodja a pici lábait, hogy mondhatni fut. Imádja az állatokat, minden nap el kell menni, megnézni a szomszédba a kispónit, anyukámnak vannak tyúkjai, őket is meg kell látogatni mindig. A Suba kutya és a cicák már alap. Ők itt vannak az udvarban. No hát kb. ennyi , remélem hogy mindenki töltödik egy kicsit ebben a szép időben, nekem már ilyenkor kirándulós hangulatom van, bár lassan ráhangolódhatok a retekszedésre és csomózásra.
Velünk ennyi, mindenkinek szép napot és kellemes tavaszi feltöltődést kívánok. Alexi

KépKép
 
 


Sziasztok!

Alexi látom, Te is előbújtál már abból a bizonyos barlangból :wink:! Én is megtettem, 2 napja nagyokat sétálunk, Timike is és én is jól elfáradok a nap végére de legalább kellemesen (csak aztán nehogy megijedjünk az árnyékunktól, mint a medvék :lol:) . A héten már voltunk babaúszáson és zeneoviban is, Timike előszőr elég visszafogott volt mindkét helyen, de aztán feloldódott. Ma már volt egy kis szocializációs gyakorlat is: elmentünk az egyik kislányhoz, akivel zeneoviba járunk együtt-hát még eléggé azt éreztette, hogy az ő "felségterületén" vagyunk, Timikét igazán nem izgatta a dolog, ő csak jött-ment nézelődött az új helyen-majd csak megtalálják a közös hangot!

Jázminnak gratulálok a járáshoz:)!

Ti mit csináltok a hosszú hétvégén? Nekünk 2 program van betervezve: Anyukámhoz megyünk, meg az Állatkertbe-arra nagyon kíváncsi vagyok, ugyanis Timike is nagyon szereti az állatokat.

Sziasztok jó éjt és kellemes hétvégét Nektek!
VIkiKép
 
 


Sziasztok!

No hát nekünk egyenlőre semmi extra tervünk nincs a hosszúhétvégére, anyukámnak most lesz a szülinapja, (forradalmár 15-diki) Tomi a férjem meg vasárnap dolgozik. Igy nincs semmi még, de az állatkert jól hangzik, bár nálunk itt Szegeden március végén lesz érdekes elmenni a vadasparkban, hiszen akkor mutatják be a zsiráfokat, biztos hallottál róla a tv-ben.
szerintem csak megint elleszünk itthon. Tomi sajna a jövőhét végén is dolgozik és már kezdtem mondogatni, hogy már egy kicsit elegem van, mindjárt kezdődik a szezon és mi még nem is voltunk egy hétvégén se sehol Babucival mióta ilyen jó az idő.
Tegnap is bicajoztunk egy nagyot, egyre jobban viseli a dolgot, pl tegnap már huncutkodott is az ülésben, mert csiklandozott hátulról, ahogy tekertünk hazafelé.
A többiek megint jól eltüntek.
No de én is megyek. Jó szórakozást és kellemes időtöltést nektek a hétvégére. Pusz: Alexi

KépKép
 
 


Helló Mindenki!

Éljen a TAVASZ!! :D

Végre süt a nap, jó az idő, kicsit fúj a szél, de sebaj 15C van!! :D

Remélem mindenki jól van, és élvezitek az első igazi tavaszi hétvégét!
Mi tegnap egy kisebb kirándulást tettünk, ma is megyünk egy jó nagyot sétálni!
Bonci tegnap ízelítőt kapott a játszótéri "való világból"! Egy kisfiúnak nem tetszett, hogy Bonci is ott van a kis házban ahol ő, így fogta és fellökte. Persze Boninak ez új volt, hogy bántják, meglepődött, nem tudta mire vélni a dolgot és sírva fakadt. Persze gyorsan beszaladtam érte és "kimentettem", de mondtam neki, hogy az ilyen előfordul sajnos , lesz még ilyenben része. Aztán pár perc múlva játszott tovább máshol, de a kis házba nem ment vissza utána.

Boni is szereti az állatokat, főleg a kutyákat, egyáltalán nem fél tőlük. Mi is tervezzük az állatkerti sétát, de majd később ha már melegebb lesz.

Megyek, mert ébredezik a lányka!
Szép napot nektek!!
Vendég
 


Sziasztok!

Alexi, Anyukádat Isten éltesse sokáig Születésnapja alkalmából :D! Örülök, hogy Jázmin egyre jobban élvezi a bicajozást!

Mumuska: nálunk nem kicsit, hanem nagyon fújt a szél, de ma úgyis elmentünk Pestre, ott jobb volt az idő.
Ez a lökdösődés sajnos ismerős, akiknél 2 napja voltunk, ott a kislány ugyanígy lökdöste Timikét. Timike nem sírt, de látszott rajta, hogy meglepődött. Én is azt mondtam neki, hogy ez előfordul, máskor ne hagyja magát!

Ma nagyon jó napunk volt, egy szörnyű éjszaka után-szerintem megint jön egy újabb "adag" fog, szegénykém 1 órán keresztül ébren volt, dobálta magát és keservesen sírt. Végül kapott egy Nurofen kúpot, azután nagy nehezen elnyugodott. Bár szerintem ez a nagy szél is rendesen "bekavart".
Ma voltunk Anyunál, nagyon jól éreztük magunkat, Timike jókat kacagott és játszott Nagyival-olyan boldog vagyok, hogy végre ilyen jól kijönnek egymással :D! És végre én is "Anyázhattam" egy kicsit! Ott van 2 kutya, Timike előszőr kicsit megijedt tőlük, de utána már nekik is kacagott :lol:!
Holnap megyünk az Állatkertbe, kíváncsi vagyok, hogy fog neki tetszeni-este jövök az élménybeszámolóval.

Sziasztok, további kellemes időtöltést, jó éjt Mindenkinek!
Viki Kép
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok én is végre.Annyira jó idő van már pár napja,hogy tiszta boldogságos vagyok.....

Mi jól vagyunk.Sajnos Maja mostanában rájött,hogy hogyan is kell hisztizni...."c"-be vágja magát és visít..... :shock: :shock: :?
Főleg este,amikor már elfáradt...Nem tudom,hogy ezt hogyan is kellene kezelni.
Újabban a tápit sem issza.Kipróbáltam a kakaót,hát egy korty talán lement.(de hála a kolbászos kenyér még mindig csúszik neki)
A jövő héten megyünk babaúszásra,már nagyon várom milyen lesz.
Szeretném zenés foglalkozásra is vinni,de nem tudom,hogy itt Szegeden hol van még a 100x szép gyermekházon kívül.Valakinek van ötlete???

Csajok én mostanában úgy kivagyok.Lehet,hogy a tavasz?Olyan nehezen ébredek,türelmetlen vagyok nap végére.....
Meg olyan jó lenne Majának játszótársat,barátnőt találni.Olyan kislányt aki vele kb. egykorú.Itt a jó idő lehetne menni játszóterezni,sétálni.... :cry: :cry:
Itt a jó idő és mi egyedül üldögélünk a lakásban,egyedül sétálunk.
:cry: :cry:
Tiszta unalom.Apa sajnos sokat dolgozik,ő nem tud velünk lenni...
Na nem nyavalygok tovább.

Szép napot nektek,jó kirándulást ebben a szupi időben!!!! :D
Puszi

KépKép
majka
Szeged
 
 


Sziasztok!

Sajnos mégsem voltunk ma Állatkertben, mert akikkel menni akarunk, nekik nem volt mégse jó a mai nap :( -pedig úgy rákészültem, olyan csalódott voltam, mint a gyerekek, ha a már rég várt progi előtt közbejön valami. Így sajnos maradt mára az itthoni kriptahangulat :evil: :evil: :evil:. Timike meg felváltva volt Ciklon Hercegnő és Nyugati Nyűgös Nyanya-remélem nem lesz megint beteg!

Majka: lehet, hogy egyrészt a tavaszi fáradtságot érzed (túl hosszú volt a tél, a sötét időszak), illetve lefáraszt az állandó figyelem. Én az állandó készenlét és figyelési kényszer illetve amiatt, hogy 16 hónapja jószerével semmit sem csinálhatok akkor, amikor szeretnék (evés, alvás, WC-zés stb.) , sokszor a nap végére teljesen kitikkadok, még jobban, mint ügyelet után.
Remélem, sikerül Majának játszótársat találni, gyermeknek mégis gyermek a legjobb barátja :).

Remélem holnap már tudok beszámolóval szolgálni-elvileg holnapra tettük át a mai programot, de már nem élem bele magam.

Minden jót, jó éjt Nektek!
Viki Kép
 
 


Sziasztok!

Na ma megvolt az Állatkerti séta :D ! Szuper volt, kemény 5 órát töltöttünk ott úgy hogy észre sem vettük, hogy megy az idő. Ráadásul jó meleg volt, még kabát sem kellett! Timike nem győzött nézelődni, közben egyfolytában ment mint akit felhúztak és csacsogott, csacsogott :lol:. Volt kecskesimogatás, zsiráfetetés is. Szerencsére csak a végére lett egy picit nyűgös, hazafelé a kocsiban is dumált, dumált, aztán egyszer csak zutty, egyik pillanatról a másikra elaludt. Egyszóval nagyon jól éreztük magunkat, a tegnapi nap feledésbe merült!

Remélem mindenkinek jól telt ez a 4 nap és ki tudtátok használni a jó időt, holnaptól több napig esőt mond-brooooááááff(alias hányós szmájli :evil:)-nem baj, de már legalább nincs az a hideg!

Na megyek lefeküdni-mit megyek, egyenesen bezuhanok az ágyba :D!

Jó éjszakát mindenkinek, puszi:
Viki [img]http://vonalzó.picibaba.hu/8603.jpg[/img]
 
 


Sziasztok!

Esik az eső két napja! :cry:
Viszont már legalább nincs mínusz fok! :)

A hosszú hétvége időjárására se lehetett panasz, nagyon szép idő volt. Sokat sétáltunk, jöttünk-mentünk, játszótereztünk, végre hosszabb időre is kimozdultunk a lakásból! Nagyon jó volt!
Bonci jól van, meglepően jól viselkedett az utóbbi pár napban, a hisztik száma is lecsökkent. :D
Egyre önállóban ténykedik a kis hölgy, már egyáltalán nem hajlandó megfogni a kezem. Megy amerre ő akar, sokszor elesik, de már nem is pityereg, feláll és megy tovább.

Gondolom nektek is ismerös a helyzet:- előszedtem Boni vékonyabb, tavaszi, nyári ruháit és bizony alig van pár darab ami még jó lesz rá! A gatyák bőségre jók, de bokalengetösek, talán halásznacinak még használhatók! Haspólót viszont csak nem adok rá?!
Lehet menni vásárolgatni, mert nő a gyermek mint a gomba!
Egyúttal magamnak is nézhetek pár új ruhát, feltéve ha találok az alakomnak megfelelőt! Itt jegyezném meg, hogy fogytam kicsit, pár centivel csökkent a haskörfogatom! (most már csak 5 hónapos terhesnek nézek ki!) :lol:

Na pá! üdv mindenkinek!
Vendég
 


Kedves Topiklakók!

A Babanet kommentelői között, nyereményjátékunk keretében, a jövő héten egy remek Chicamaca baba és gyerekfüggőágyat sorsolunk ki a Fuggoagy.hu jóvoltából!

Kép

Érdemes hát elmondani a véleményeteket, például arról, hogy szükség van-e napirendre egy baba életében, vagy sem!

Osszátok meg velünk (is), Ti milyen példát szeretnétek mutatni a gyereknek, és mi mindenben változtatok a gyereknevelés során.

Folytatódott Születésnaplónk is: K. már betöltötte a 30. hetet, most Á. naplójába kukkanthattok bele, ha kíváncsiak vagytok, mit él át egy férfiember várandós felesége mellett.

Megtaláltok minket a Facebookon is, ha van kedvetek, csatlakozzatok, nagyon jó kis közösség alakult ki ott is!

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Itt nálunk tegnap még egész tűrhető idő volt, mára sajnos itt is elég trágya lett a helyzet, egész nap szakadt az eső :(. Szerencsére párom elvitt minket a zeneoviba, meg haza is hozott. Timike nagyon élvezte. Még jó, hogy mentünk, mert estére akkor lehet, hogy kissé megzakkantunk volna-remélem csak az esőtől van, és nem bújkál Timikében valami, egész délután ment a "csakazértis-csakazéstsem" műsorszám, nyűglődött, meg cicizni akart.

Mumuska:
A ruhákkal én is ugyanezt tapasztaltam, pont ma rendeztem át Timike szekrényét. Szerencsére mi még Karácsony előtt vettünk a szembeszomszédunktól egy csomó használt, de jó állapotban lévő ruhát (7 éves most a kislányuk). Akkor még a legtöbb nagy volt rá, de ma tapasztaltam, hogy bizony jó néhány darabba belenőtt :D!
Én meg sajnos híztam :oops:, de remélem ahogy egyre többet kimozdulunk, megáll ez a folyamat!

Sziasztok, jó éjt Mindenkinek!
VikiKép
 
 


Sziasztok!

Végre ideértem.Maja alszik.....
Képzeljétek megvettük az első kis cipőt!!!Annyira édesen topog benne! :lol:
Ruhák:mi a férjem tesójától kapunk ruhákat.Neki kettő gyerkőce van és olyan nagy segítség ez nekünk......
Pont a napokban kezdtem el én is szanálni,mosni....Jó meló. :shock:
Újra itt volt ma a jó idő,olyan szépen sütött a nap,így kicsit sétáltunk az új topogónkban. :lol:
Remélem már így is marad!!!!!
Hogy vagytok,babucik???Ugye senki sem beteg?

Pusszantás!

KépKép
majka
Szeged
 
 


Sziasztok!

Szerencsére Timike nem beteg, ellenben az anyja igen-agyilag :evil:. Sajnos most az utóbbi napokban megint eléggé mélyponton voltam. Timikét szerintem a foga kínozza, 2 napig csak este 11-12 körül tudott elaludni és álmában is sokat nyafizott. Emellett képzeljetek el egy olyan gyermeket, aki szószerint nem áll meg egy másodpercre sem :roll:, még elalvás után is szinte jár keze-lába. A mai nap már egész jó volt, hogy jó volt az idő, de azért este Timike megcsinálta a maga műsorát: ledobálta a zsömlét, eltört egy poharat, kilocsolta a kádból a vízet, végig akarta kóstolni az összes tusfürdőt és sampont, de utána legalább hamar elaludt. Tegnap voltunk az Auchanban, vettünk egy triciklit, amit hátul lehet bottal is tolni-úgy vettük észre, hogy nagyon szereti, ma már 2x is azzal mentünk sétálni :D!
Maja nagyon aranyos lehetett az új cipőben :)!

Én is remélem, hogy már tényleg marad a tavasz, jobb kint, mint bent-ezt már Shrek is megmondta :wink:!

Sziasztok, jó éjt Mindenkinek!
Viki Kép
 
 


Sziasztok!
No hát végre én is megkerültem. Viki kicsit odaadnám neked Jázmint, no nem örökre, csak egy kis időre. Timike pepitában. Nem ikrek véletlen?
Szerintem nálunk is indulnak a szemfogak és persze vastagszik az ínye hátul is, ugyhogy a rágófogak is be vannak indulva.
Egyébként már rég írtál róla, hogy megy a bilizés?
Nálunk sehogy, mi sajna visszafelé fejlődünk, bár néha sikerül, de nem úgy mint régen.
Ma voltunk a bölcsiben beíratkozni, elvileg jövő március 1-jén kezdünk, persze ha beférünk, mert ha nem megyek vissza dolgozni akkor ez a feltétel, de nem tudom mit csináljak nem sok jóval kecsegtet az egyik munkatársam, aki meg épp idén fog szülni. Új nagyfőnök, új elvárások, új igények. No de majd kiderül.
Úgy néz ki a kőművesek is elkezdik a férjem által szétvert házunkat összerakni, ez is egy köteg pénz.
Képzeljétek most volt anyukám és a kedvesem szülinapja, és sikerült egy meglepetés bulit összehozni, úgy hogy senki nem tudta, még apukám sem igazán, hogy mi is lesz.
Anyu főzött vasárnap és már csak a rántotthusit kellett volna kirántani, mikor megjöttek a barátaik egy nagy bogrács pörkölttel, tésztával, sütivel, és persze egy nagy kosár rózsával. Most volt L éves. A férjemet meg úgy locsolták ki az ágyból, mert ő reggel ért haza a munkából. De mindketten nagyon örültek a meglepinek, én meg boldog voltam, hogy örömet tudtam nekik szerezni.
Mi is sokat vagyunk kint, mindig meg kell nézni a mami pipijeit, a tati pocáit, a szomszédnéni pónijait, a Suba kutyát és a cicákat. Egyre okosabb a kis drágám és nagyon édes. Most míg beszéltem a vezető ovónénivel ellógott egy kisfiúval és bement az egyik ovis csoporhoz. Nagyon édesek voltak, ahogy a kislányok körbevették és vezetgették ezt a kis törpilányt. ő meg nagyon aranyosan ment velük én meg olvadozva figyeltem őket az ajtóban. Kész vagyok, de nagyon jó volt látni. Tiszta happy feeling.
További szép napot mindenkinek. Puszi: Alexi

KépKép
 
 


Sziasztok!

Baby: na kiváncsi vagyok, mit csinálna a két lurkó együtt
:lol:-egyébként pont ma jöttem rá (immár kb. ötödszörre), hogy Timikének TÁRSASÁG ("haverok, buli, Fanta..." :lol:) kell, akkor máris abbamarad a nyűgösködés és jóval többet csacsog. Ma voltunk a szomszédban, pont ott volt egy másik hasonló korú kislány, meg a szomszédék 7 éves lánya-egyszerűen szuper volt, nagyon aranyosak voltak együtt, volt, hogy Timike nem is hiányolta a társaságomat, csacsogott, nevetett. Este alig akart hazajönni, na akkor volt egy kis hiszti, de hamar abbamaradt. Én is azt tervezem, hogy a jövő év elején elkezdünk valamilyen bölcsit, vagy családi napközit.
Bilizés: sajnos nem sokat fejlődtünk, bár annyival előrébb vagyunk, hogy már egyre többször próbál ráülni ruhában és meztelenül is, és már egyre tovább megmarad rajta, de beleprodukálni még egyszer sem sikerült. Ellenben valamelyik nap már kezdtem örülni, hogy meztelenül ráült a bilire, aztán felállt, arrébb ment és szépen megtisztelte a parkettát :shock:(szerencsére "csak" pisilt). A kakival úgy vagyunk, hogy mindennap van, általában valamelyik étkezés után, de az teljesen hektikus, hogy melyik után.
Mi az étkezéssel fejlődtünk kissé vissza. Az étvágya jó, de amióta volt a 3 napos láz, azóta napközben is újból kéri az anyatejet 1-2x, a legtöbbször megint csak a cicin tud elaludni. Emellett persze ugyanúgy vegyes étrenden van.
Örülök, hogy jól sikerült a szülinapi buli-Anyukád jó fiatal :wink:!

Nekem Apukám jött meg Amerikából, és itt lesz egy hétig Magyarországon :D-majd holnap találkozunk, alig várom!

Remélem Mindenki jól van és élvezitek ezt a jó időt!

SZiasztok, jó éjt MIndenkinek!
Viki Kép
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

cron